csoda és jelenség
2. A Hart-jelenség
2.3. A hazai recepció kérdőjelei
Mindez magától értetődően indokolja a kérdést: vajon „lehetséges-e és megtör-tént-e, s ha igen, mennyiben haladt előre a harti elmélet recepciója a hazai jogi gondolkodásban”56?
53 Azon értelmezéshez, miszerint Kelsen műve voltaképpen az európai kontinentális „jogászi világnézet” mint professzionális deontológia követelményrendszerének érvényrejuttatása egy e tekintetben rendszeres következetességgel felépített jogtanban, vö. V Csaba: Kelsen Tiszta jogtana tegnap, ma és holnap. Jogtudományi Közlöny, 1989/1. 22–25.
54 Néhány alapszövegük magyar fordítására s alapbibliográfi ájukra lásd V Csaba (szerk.):
Jog és fi lozófi a. Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből. 3. bőv. kiad. [Jogfi lozófi ák]
Budapest, Szent István Társulat, 2001., ill. Hans K : Tiszta jogtan. (Ford. Bibó István;
Szerk. Varga Csaba) [Jogfi lozófi ák] Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bibó István Szakkollégium, 1988. & http://www.scribd.com/doc/192746442/kelsen-tiszta-jogtan-1988, valamint ma is talán legjobbként P Zoltán: Gustav Radbruch és a relativista jogfi lozófi a néhány kérdése. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet Értesítője, II. köt. (1959) 183–221.
55 E klasszikusokra nézve mindazonáltal az internetes hivatkozások száma – ami persze sokféle praktikumról, s nem feltétlenül értékről vall – 2016 késő őszén érdekes képet mutat: Hans Kelsen 477.000, míg Herbert Hart 297.000, Ronald Dworkin viszont 465.000. A német mögöt-tes klasszicitásból Max Weber 5.320.000, Eugen Ehrlich 31.400 és Gustav Radbruch 113.000.
A francia háttérvilágból pedig láttató módon François Gény 22.900, Léon Duguit viszont 108.000, miközben Maurice Hauriou 58.000.
56 C . K Lajos – T Péter (szerk.): H. L. A. Hart. Tudományos profi l. Budapest, ELTE ÁJK, 2001. 20.
II. K / H 108
Véleményem szerint a befogadás nem csupán Hart, de (főként a jogböl-cselet iránt a hazai politikai fi lozófi a oldaláról megnyilatkozó érdeklődésnek köszönhetően) Dworkin tekintetében is nagymértékben már szintén megtör-tént – annak mértékéig bizonyosan, amit az egyetemes emberi gondolkodás alakulásában ténylegesen játszott (s a jövő perspektívájában majdan bizonnyal igazolhatónak tetsző) szerepük valóban megkíván. Hiszen egy ilyen összevetés-ben, recepciós hatásfelmérésben kézenfekvőként adódik a megállapítás: éppen e két gondolkodó hangsúlyos jelenléte honi vitáinkban57 máris határozottan erőteljesebb, mint amivel más, pusztán szakmailag talán nem kevésbé fontos, sőt a kontinentális gondolkodás szelleméhez, belső megújulási lehetőségei teljesebb feltárásához esetleg egyenesen mellőzhetetlenebb területeken egyál-talán találkozhatunk.58 A helyzet teljesebb térképének felvázolása híján bajos lenne bármiféle látleletet e körben elhamarkodottan megelőlegeznünk. Annyit mindazonáltal mégis eleve rögzíthetünk, hogy honi jogi gondolkodásunkból a II. világháború utáni drasztikus kényszerváltással – jelesül a kommunizmus s a szovjet típusában primitivizálóan egysíkúvá tett marxizmus kényszer-importjával – kikopott a XIX. század végének gazdag német jogfi lozófi ai és jogdogmatikai problematikája; soha nem is vezetődött be kérdésfeltevéseinkbe (a hagyományosan francia orientáltságú Balkánnal ellentétben) a XIX. és XX.
század fordulójának francia virágzása (így Gény humanizáló szabadjogisága, Duguit szolidarizmus-elmélete vagy Hauriou-nak a nyelvi aktus-elméletet több ponton megelőlegező institucionalizmusa59); eseti említései ellenére
feldolgo-57 Pl. Kis János, Krokovay Zsolt és Huoranszky Ferenc a politikai fi lozófi a, Bódig Mátyás és Győrfi Tamás a jogfi lozófi a, Halmai Gábor pedig egy alkalmazott alkotmányfi lozófi a olda-láról.
58 Aligha vonhatók le egyelőre vérmes következtetések annak meglepő példájából, hogy mintha – legalábbis a német jogfi lozófi a körében – Hart analitikus pozitivizmusa kezdene visszavonulni ama szűkebbre szabott helyre, ami brit recepcióját első évtizedében jelentet-te. Olyan szintézisek, mint Arthur K : Rechtsphilosophie in der Nach-Neuzeit.
Abschiedsvorlesung. 2. Aufl . Heidelberg, Decker & Müller, 1992., vagy Helmut C : Grundzüge der Rechtsphilosophie. 5. Aufl . Berlin–New York, de Gruyter, 1993., ill. Helmut C : A jogfi lozófi a alapjai. (Ford. Szabó Béla) Budapest, Osiris, 1996. immár csupán John Austin parancselméletéhez [Lectures on Jurisprudence. 1861.] viszonyában, jog és erkölcs elhatárolása kísérleteként tárgyalják, mások – pl. Arthur K – Winfried H (szerk.): Einführung in Rechtsphilosophie und Rechtstheorie der Gegenwart. 4.
Aufl . Heidelberg, Müller, 1985., Du positivisme juridique. [Cahiers de philosophie politique et juridique 13] Centre de Philosophie politique et juridique de l’Université de Caen, 1988., avagy Michael S (szerk.): Juristen. Ein biographisches Lexikon von der Antike bis zum 20.
Jahrhundert. München, Beck, 1995. – említésre sem méltatják.
59 Pl. François G : Méthode d’interprétation des sources en droit privé positif. Paris, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence, 1899. és François G : Science et Technique en droit privé positif. I–IV. köt. Paris, Sirey, 1913–1930.; Léon D : Le droit social, le droit
zatlan Ehrlich és Radbruch voltaképpeni üzenete; terra incognita a két háború közötti belga megtermékenyítő dilemma a jog technikai szerepjátszásáról s a jogi transzformáció lényegéről;60 kutatási szinten még a skandináv realizmus-nak merőben gondolkodási módja61 is ismeretlen maradt.
Vagyis egy egyébként kívánatos recepció lehetőségének és előrehaladott-ságának az önmagában teljességgel jogos kérdésfeltevése mintha megelőzné annak talán szintén nem oktalan, hiszen előzetes választ igénylő kérdését: vajon milyen irányban is haladjon jogi refl exiónk egyáltalán a jövőben? Miképpen sáfárkodtunk eddig saját múltunkkal és hagyományainkkal? Mennyire sikerült mindezekbe beépítenünk kontinensünk velünk közös gyökérzetből egykori és közelmúltunkban vagy éppen féljelenünkben kifejlődött különféle gondolkodá-si módokat, iskolákat, probléma-érzékenységeket s módszertani választásokat?
Avagy elgondolható-e (netalán: egyenesen kívánatos-e), hogy esetleg ma már anélkül is elbűvölődjünk varázslatszerű megnyilatkozásoktól, hogy előzetesen kialakíthattuk volna saját hagyományainkat, amik ilyenekként nemcsak közös tapasztalatok megőrzésére szolgálnak, de eljárási módokat is kínálnak a kom-munizmus utáni jogállami átmenetben s az európai csatlakozásban egyébként is egymásra halmozódó kihívásokra adandó válaszaink újragondolásához, mindenkori adaptálódásunkhoz, egész gondolkodásunk folyamatos, egyben persze a múlt irányában is (vissza)szervesülő megújulásához?62
Kellő bölcsességgel, úgy vélem, örvendhetünk a helyzetnek, hogy Magyarországon az immár valóban számos jogi karon belül, sőt bölcsészkö-röket (fi lozófusokat, politikai és társadalomelméleti gondolkodókat) egyaránt magában foglalóan a jogfi lozófi a gyakorlati művelésének eltérő generációi, különirányú hagyományai, változatos módszertani preferenciái alakultak ki,
individuel et la transformation de l’État. Paris, Alcan, 1908. és összegezve in Léon D : La concepcion solidarista de la sociedad. La Habana, 1924.; Maurice H : Principes de droit public. Paris, Sirey – Journal du Palaist / Larose & Ténin, 1910.
60 Pl. különösen Jean D : La technique de l’élaboration du droit positif spécialement du droit privé. Bruxelles, Bruylant – Paris, Sirey, 1935.
61 Átfogó értékelésére lásd V Csaba: Skandináv jogi realizmus. In: V (szerk., 1999) i. m.
81–91., kulcsszövegeire V Antal (szerk.): Scandinavian Legal Realism. / Skandináv jogi realizmus. [Jogfi lozófi ák] Budapest, Szent István Társulat, 2003., néhány kiemelkedő opusának magyar fordítására pedig V Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete, 1977., valamint V Csaba (szerk.): Jog és fi lozófi a. Antológia a század első felének polgári jogelméleti irodalma köréből. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981.
62 Vö. V Csaba: Jogtudományunk az ezredvégen. In: B Gábor – J Gábor – V Csaba (szerk.): Iustum, aequum, salutare. Emlékkönyv Zlinszky János tiszteletére. [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei 1] Budapest, [Osiris], 1998. 298–314.
II. K / H 110
s mindezek közös vitákra képesen, akadálytalanul, egyaránt a szellem érvelő eszközeivel egymásnak is feszülve haladnak közös tudományunk útján tovább.
Önmagában már az sem tanulság nélküli, hogy – amennyiben a kultúra evilági dimenzióinak roppant eltérései bármiféle összehasonlításra egyáltalán módot adnak – ez eleve többnek, gazdagabb és ennyiben életképesebb hátországról tanúskodónak tetszik, mint az a sivárság, ami szülő honában a „Hart-csodát”
egykor – mint láttuk – megelőzte, majd az a sem bőségtől, sem vállalkozókedv túláradásáról éppen nem tanúskodó cserépkályha-eff ektus, ami pedig „Hart-jelenség” gyanánt követte.
Az élő gondolkodástól nem idegen a befogadás, amiként nem idegen a hagyományőrzés sem. A maga módján és mindenkor kényes, de megőrzendő egyensúlyában mindkettő az éppen adott folytonosságban az azonosként meg-maradás s a válaszadásban megújulás egységét, érzékeny kiegyensúlyozódását szolgálja.