A vagyonelkobzás anyagi jellegű hátránnyal járó olyan mellékbüntetés, amely a főbüntetés generál- és speciálpreventív hatásának fokozására alkalmas

a) Vagyonelkobzást is csak olyan bűntett elkövetése esetén lehet kimondani, amelynek törvényi tényállása azt kifejezetten előírja. További feltétele e mellék­

büntetésnek, hogy csak halálbüntetés, vagy szabadságvesztés kiszabása eseté­

ben alkalmazható. E két általános feltétel fennforgása esetében kötelező a va­

gyonelkobzás kimondása, ha a bíróság öt évet meghaladó szabadságvesztést sza­

bott ki, lehetséges az alkalmazása, ha a bíróság három évet meghaladó szabad­

ságvesztést, vagy a törvényben felsorolt négy bűntett valamelyikének elkövetése miatt egy évet meghaladó szabadságvesztést szabott ki.

A Btik. eredeti 55. §-a helyébe lépő 1966. évi 16. sz. 31. §-a szerint: „A tör­

vényben meghatározott esetekben a) vagyonelkobzást kell alkalmazni halálbün­

tetés, illetőleg öt évet meghaladó szabadságvesztés mellett: b) vagyonelkobzást lehet alkalmazni - ha ezt a társadalom védelme szükségessé teszi - három évet meghaladó szabadságvesztés mellett, valamint tiltott határátlépés (203. §), em­

bercsempészés (204. §), hazatérés megtagadása (205. §) és külföldre szökés (313. §) miatt kiszabott egy évet meghaladó szabadságvesztés mellett is."

A törvény Különös Része az alábbi bűntettek megvalósítása esetében teszi lehetővé vagyonelkobzás alkalmazását: a 134. § a IX. Fejezetben szabályozott valamennyi bűntett, a 142. § a X. Fejezetben szabályozott valamennyi bűntett, a 203. § (6) bek. a tiltott határátlépés, a 204. § az embercsempészés, a 205. § a

hazatérés megtagadása, a 236. § (4) bek. a minősített üzérkedés, a 238. § (4) bek. a minősített árdrágítás, a 240. § (3) bek. a minősített közellátási bűntett, a 241. § (4) bek. a pénzhamisítás, a 247. § (4) a minősített devizagazdálkodást sértő bűntett, a 313. § (4) a külföldre szökés, eseteiben.

b) A vagyonelkobzás mértékére nézve a törvény 56. §-a tartalmaz rendelke­

zést: „(1) A vagyonelkobzást az elkövetőnek egész vagyonára, vagyonának meg­

határozott részére vagy hányadára, illetőleg egyedileg meghatározott egyes va­

gyontárgyaira lehet kimondani. (2) A vagyonelkobzás kimondható azokra a va­

gyontárgyakra is, amelyeket az elkövető a vagyonelkobzás meghiúsítása végett másra ruházott át, feltéve, hogy a szerzőnek az átruházás céljáról tudomása volt;

úgyszintén azokra a vagyontárgyakra is, amelyeket az elkövető a bűntett elkö­

vetése után másra ingyenesen átruházott. (3) Az ítélet jogerőre emelkedésével az elkobzott vagyon az államra száll."

Az idézett szabályozás kapcsán egy megjegyzésre korlátozódunk:

A vagyonelkobzásnak az a formája, amikor egyedileg meghatározott vagyon­

tárgyra vonatkozik, látszatra megegyezik az elkobzással, amelyet egyébként min­

dig egyedileg meghatározott tárgyra mondanak ki. A kettő között azonban igen lényeges különbségek állanak fenn: 1. A vagyonelkobzás: büntetés, az elkobzás:

intézkedés, 2. ebből következőleg vagyonelkobzásra csak bűnösséget megállapító ítéletben kerülhet sor, elkobzásra akkor is, ha a törvényi tényállásba ütköző cselekmény elkövetője nem büntethető. 3. Az elkobzott vagyon vagy vagyontárgy nem áll összefüggésben az elkövetett bűncselekménnyel, elkobozni viszont csak olyan tárgyat lehet, amely a bűnelkövetéssel valamilyen módon összefügg.

Törvényünk 92. §-a értelmében fiatalkorúval szemben vagyonelkobzás nem alkalmazható.

A bírói gyakorlat két állásfoglalására hivatkozunk befejezésül.

„A Btk. 55. § a) pontja szerint a vagyonelkobzás alkalmazása, ha a törvény mellékbüntetésként vagyonelkobzást állapít meg, öt évet meghaladó szabadság­

vesztés kiszabása esetén kötelező. Ilyen esetben ki kell mondani a vagyonelkob­

zást olyan vádlottal szemben,is, aki az eljárás adatai szerint vagyontalan."³

3 A Legfelsőbb Bíróság Bf. V. 832/1955. sz. Büntetőjogi Döntvénytár, i. m. 290. sz.

A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 275. sz. állásfoglalása pedig az alábbiakat szögezte le: „A pénzösszegben meghatározott ingóvagyon elkobzása, továbbá a pénzösszegben megállapított vagyoni előny fizetésére kötelezés esetén halasztást, illetve részletfizetést engedélyezni nem lehet, minthogy erre törvé­

nyes alap nincsen."⁴

7. §. Az intézkedések szabályozása

Korábban már említettük, hogy a bűntettnek minősülő cselekmények elköve­

tése kétfajta követelményt vonhat maga után: büntetés alkalmazását vagy intéz­

kedés foganatosítását. Az intézkedések célja is a társadalom védelme, a közvet­

len céljuk azonban eltérhet a büntetések közvetlen céljaként meghatározott ne­

velés célkitűzésétől, vagy ezen cél fennforgása esetében alkalmazásuk nem jár hátránnyal. Továbbá eltérésként kiemeljük az intézkedések vonatkozásában azt, hogy alkalmazásuk nem feltételezi a bűnelkövető büntethetőségét, sőt, egyesek eleve alkalmazhatatlanok büntethető elkövetővel szemben.

A következőkben a Btk-ink által szabályozott intézkedésekre vonatkozó ren­

delkezéseket kívánjuk röviden összefoglalni.

1 . A 60. §-ban a figyelmeztetés szabályozását találjuk: „Büntetés kiszabása nélkül figyelmeztetésben kell részesíteni azt, akinek a cselekménye és a személye akár az elkövetéskor, akár - a körülmények megváltozása folytán - az elbírá­

láskor olyan csekély veszélyességű a társadalomra, hogy az e törvény szerint al­

kalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen."

Az idézett törvényszöveg nem hagy kétséget atékintetben, hogy a törvény­

hozó megítélése szerint bűncselekménynek minősül a figyelmeztetésben részesülő személy cselekménye, de a társadalomra veszélyesség alacsony foka miatt a bün­

tetés alkalmazása nem szükséges. Elméleti szempontból csak azt az ellenvetést lehetne tenni e koncepcióval szemben, hogy ezek szerint egy törvényi tényállás megvalósítása egyben bűntettnek is tekinthető és nem szükséges a bűntetti minő-sültséghez a társadalomra veszélyesség bizonyos szintet elérő foka. Ebből követ­

kezik, hogy figyelmeztetésben csak olyan személyt lehet részesíteni, akinek cse­

lekménye bűncselekménynek minősül.

A törvény nem tesz különbséget az egyes bűntettek között abból a szempont­

ból, hogy elkövetőjük részesíthető-e figyelmeztetésben vagy sem. Egyesek szerint¹ kívánatos a gyakorlatban a figyelmeztetést olyan bűntettek elkövetőire korlátozni, amelyek büntetése az ötévi szabadságvesztést nem haladja meg, a büntetés

fel-4 Büntetőjogi Döntvénytár, i. rn. 291. sz.

1 így Fábián-Kádár-Király: A Büntető Törvénykönyv a gyakorlatban, Magyar Jog 1963. 9. sz.

388. old.

tételes felfüggesztésének akadálya nincs, vagy a törvény a büntetés korlátlan enyhítését tette lehetővé.

A magunk részéről egyetértünk a korlátozás szükségességével, a felsorolt szem­

pontokkal is, de törvényi rögzítésüket nem tartjuk kívánatosnak.

A Btk. nem tesz említést azokról a szervekről, amelyeik a figyelmeztetést foga­

natosíthatják. A Be. 96. §-ának rendelkezéséből azonban következik, hogy a bün­

tető eljárásban résztvevő valamennyi szerv - a rendőrség, az ügyészség és a bíró­

ság - részesítheti a bűnelkövetőt figyelmeztetésben, amely egyben az eljárás megszüntetését eredményezi [Be. 160. § (1) bek. 7. pont, 179. § (1) bek.

h) pont].

Tekintettel a figyelmeztetés alapjául szolgáló cselekmény bűntetti jellegére, ez az intézkedés egyben a társadalom erkölcsi rosszallását is kifejezi. Erre utal a Be. 96. § (1) bekezdése is: „A figyelmeztetés abban áll, hogy a büntető ügyben eljáró hatóság megmagyarázza a terheltnek magatartása helytelenségét, és fel­

hívja, hogy a jövőben mindennemű társadalomra veszélyes cselekmény elköve­

tésétől tartózkodjék."

Ami már most a figyelmeztetés alkalmazásának a lehetőségeit illeti, két eset között tehetünk különbséget: lehetséges, hogy a társadalomra veszélyesség kisebb foka jellemezte már a cselekményt és elkövetőjét az elkövetéskor, ós előfordul­

hat, hogy a társadalomra veszélyesség kisebb foka a cselekmény elbírálásának időpontjában áll fenn. Az első eset a büntethetőséget kizáró okokhoz teszi ha­

sonlóvá a 60. § első fordulatát, a második fordulat viszont a büntethetőséget megszüntető körülményekhez közelálló helyzetet értékel.

Ha a cselekmény és annak elkövetője már az elkövetéskor sem érte el a tár­

sadalomra veszélyesség magasabb fokát, már eleve szükségtelennek tarthatjuk a büntetés kiszabását. Viszont ha a társadalomra veszélyesség foka az elkövetés után süllyedt alacsony szintre a körülmények változása következtében, a cselek­

ménynek eredetileg büntetést kívánó jellege enyészik el, szűnik meg.²

2. A másik intézkedés, amely büntetés helyett kerül alkalmazásra, a kényszer­

gyógykezelés. Szemben azonban a figyelmeztetéssel, a kényszergyógykezelés elő­

feltétele bűncselekménynek nem minősíthető, de a törvény által büntetni ren­

delt cselekmény.

A 61. § szerint: „(1) Azzal szemben, aki elmebeteg állapotban,

gyengeelméjű-2 Az irodalomban eltérő felfogásokkal találkozunk a társadalomra veszélyesség csekély fokának a jogi megítélését tekintve. Kelemen Géza: A figyelmeztetés alkalmazásának néhány problémá­

ja (Magyar Jog 1964. 8. sz. 348. old.) című cikkében annak a nézetének adott kifejezést, hogy a társadalomra veszélyességnek az elkövetéskori kisebb foka a magánindítványhoz hasonló helyzetet eredményez, míg az elbíráláskori csekély fok büntethetőségét megszüntető okként fog­

ható fel. Ezzel szemben Rónai Róbert azt vallja, hogy itt sem büntethetőséget kizáró, sem meg­

szüntető okról nem lehet beszélni, „hanem önálló, sajátos esete a materiális joghátrány mellő­

zésének, amely azonban ettől eltekintve a büntetés összes fogalmi ismérveit magában foglalja és úgy is hat, mint a büntetés." (A figyelmeztetés kérdéséhez, Magyar Jog 1965. 1. sz. 6. old.)

ségben vagy tudatzavarban elkövetett cselekménye miatt nem büntethető [21. § (1) bökezdés], a bíróság kényszergyógykezelést rendel el, ha attól kell tartani, hogy olyan cselekményt követ el, amely egyébként megvalósítja valamely bűn­

tett törvényi tényállását. (2) A kényszergyógykezelést a kijelölt egészségügyi in­

tézetben vagy gyógykezeléssel egybekötött házi gondozásban kell foganatosítani.

(3) A bíróság a kényszergyógykezelést megszünteti, ha szükségessége már nem áll fenn."

Az (1) bekezdés alapján a kényszergyógykezelés alkalmazásának a feltételeit az alábbiakban jelöljük meg: 1. valamely bűntett törvényi tényállásának a meg­

valósítása, 2. büntethetőséget kizáró elmebeteg állapot, gyengeelméjűség vagy tudatzavar fennforgása, 3. újabb bűntett megvalósításának a valószínűsége.

E feltételek közül egyébként csak a 3. helyen említett megállapítása igényel behatóbb mérlegelést. A bíróságnak a szakértői vélemény alapján arra a kér­

désre kell választ adnia, hogy az elkövető elmeállapotára figyelemmel várható-e tőle újabb tényállásszerű cselekmény elkövetése. Nagy általánosságban mond­

hatjuk azt, ha a jelenlegi cselekményének elkövetése kóros jellegű, tartósan fenn­

álló betegségre vezethető vissza, újabb bűntett elkövetésével számolni kell. Vi­

szont abban az esetben, ha a jelenlegi bűnelkövetés oka átmeneti, eseti jellegű tudatzavar, ezen ok megszűnése után újabb bűnelkövetés veszélye már nem áll fenn, és így nincs szükség kényszergyógykezelés elrendelésére sem.³ A kényszer-gyógykezelési mint a büntetés helyett alkalmazásra kerülő intézkedés, tehát dön­

tően a jövőbe néző, a társadalom védelmét szolgáló, minden megtorlás! elemet nélkülöző intézkedés. Bűntettnek minősülő cselekmény elkövetését a törvény­

hozó azért kívánja meg feltételként, mivel egyébként bírói eljárásra nem lenne törvényes alap. Bírósági úton történő felelősségre vonásra ugyanis sohasem kerül­

het sor pusztán jövőbeli cselekmények megelőzésére hivatkozással: az eljárás oka csak a törvény által tiltott, és a társadalomra veszélyes valamely cselekmény lehet.

A törvény idézett §-ának (2) bekezdése határozza meg a kényszergyógykeze­

lés végrehajtásának helyét. Ehhez kapcsolódik a Btké. 21. §-ának alábbi ren­

delkezése: „(1) Ha a kényszergyógykezelést olyan cselekmény miatt alkalmaz­

zák, amely miatt büntethetőségi akadály hiányában egy évnél súlyosabb szabad­

ságvesztés kiszabása lenne indokolt, azt az erre a célra szolgáló külön egészség­

ügyi intézetben kell foganatosítani. (2) A kényszergyógykezelés kezdete az egész­

ségügyi intézetbe befogadás, illetve a házi gondozásbavétel napja."

A végrehajtás helyének meghatározásánál a bíróság feladata tehát annak el­

döntése, hogy a büntethetőséget kizáró ok hiányában egy évnél súlyosabb vagy enyhébb szabadságvesztés alkalmazására kerülne-e sor, és ettől függően kell ki­

zárni vagy megengedni a kényszergyógykezelésnek házi gondozásban történő fo­

ganatosítását.

E rendelkezés több szempontból is aggályosnak tűnik. Gyakorlatilag

rend-3 A Miniszteri indokolás szintén utal az előidéző okok ezen kettősségére, i. m. 121. old.

kívül nehéz helyzetben van a bíróság, amikor az elkövető személyiségét jellemző vonásoktól elvonatkoztatva tisztán a cselekmény objektív sajátosságait szem előtt tartva kell a kérdésben állást foglalni. Amint azt a Legfelsőbb Bíróság B, törv.

IV. 802/1965. sz. döntése leszögezte: „. . . a bíróságnak a kényszergyógykezelés foganatosítási módjának törvényszerű megállapítása végett körültekintően vizs­

gálnia kell, hogy forognak-e fenn olyan körülmények, amelyek büntethetőségi akadály hiányában egy évnél súlyosabb szabadságvesztés kiszabását eredményez­

nek. Ez pedig nem a terhelt elmebetegségéből adódó újahb társadalomra veszé­

lyes cselekmény elkövetésénenk fokozott lehetősége alapján döntendő el - mely a kényszergyógykezelés elrendelésénél nyer értékelést - , hanem a cselekmény külső objektív megjelenésének, előzményeinek, elkövetési körülményeinek alapos elemzésével."⁴

Nyilvánvaló viszont, hogy konkrét esetekben éppen az elkövető személyét jel­

lemző tulajdonságoktól függ az, hogy egy évnél súlyosabb, vagy ennél enyhébb szabadságvesztést, avagy esetleg javító-nevelő munkát alkalmaznak-e. A szemé­

lyiség vizsgálatának a kikapcsolása eredményezheti a terhelt szempontjából hát­

rányos döntés meghozatalát.

Elvi szempontból is nehéz beilleszteni e rendelkezést a kényszergyógykezelés szükségességét és célszerűségét meghatározó tényezők közé. Hiszen erre az intéz­

kedésre döntően a jövő miatt kerül sor: a társadalom védelme, az elkövető meg­

gyógyítása érdekében kerül alkalmazásra. Annak elbírálása szempontjából, hogy elegendő-e a gyógyítással egybekötött házi gondozás, vagy indokolt-e az inté­

zeti kezelés, nem a terhelt eddigi viselkedése - és különösen nem az általa elkö­

vetett cselekmény törvényi büntetési tétele - bír fontossággal, hanem a várható, a jövőben tanúsítandó viselkedése. Bűntett elkövetése nélkül is sor kerülhet ál­

lamigazgatási aktussal zárt intézetbe utalásra kizárólag a beteg várható viselke­

dése miatt. A kényszergyógykezelés foganatosítása helyének a kijelölésénél is ezeknek az orvosi, gyógykezelési szempontoknak kell meghatározó jellegűeknek lenni - amint ezt egyébként a Btké. 21. §-hoz fűzött Miniszteri indokolás helye­

sen meg is állapítja.⁵

A gyakorlatban nem vitás ugyan, de megemlíthetjük, hogy a 9/1962. (VII. 21.) IM. sz. r. 8. § rendelkezése értelmében a bíróság nem mondhatja ki döntésében azt, hogy az elkövető kényszergyógykezelését házi gondozásban kell foganato­

sítani. A bírósági határozat megállapítja, hogy 1. a kényszergyógykezelést csak az Intézetben lehet foganatosítani, 2 a kényszergyógykezelésnek házi gondozásban való foganatosítása nem kizárt. A 2. esetben az Intézet vezetőjének jogkörébe

'* Büntetőjogi Döntvénytár i. m. 3245. sz.

5 A büntető törvénykönyv hatálybalépéséről, végrehajtásáról, és egyes szabálysértésekről szóló 1962. évi 10. számú törvényerejű rendelet, Budapest, 1962. 24. old.

J2 A büntetés tana 177

kerül" annak eldöntése, hogy a kényszergyógykezelést az Intézetben, vagy házi gondozásban foganatosítják-e/⁵

Megjegyezzük még, hogy a büntető bíróságok által elrendelt kényszergyógy­

kezelés foganatosításának részletes szabályairól szóló 9/1962. (VII. 21.) IM számú rendelet az 5. § (5) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy az Intézet veze­

tőjének haladéktalanul előterjesztést kell tennie a bíróságnál a kényszergyógyke­

zelés megszüntetése végett, ha a beteg állapotára figyelemmel úgy véli, hogy a kényszergyógykezelés szükségessége már nem áll fenn.

3. A kényszergyógykezelés indokaihoz hasonló céllal kerül sor kényszereivonó­

kezelés elrendelésére: mindkettő meghatározott betegség gyógyítását és a társa­

dalomnak újabb bűnelkövetésektől való megvédését célozza. Míg azonban a kényszergyógykezelés büntetés helyett kerül alkalmazásra, addig a kényszer­

elvonó-kezelés büntetéssel együtt. A kényszerelvonó-kezelés tehát olyan intézke­

dés, amely bűncselekmény megvalósulása esetén a büntetés mellett kerül alkal­

mazásra. Mégsem tekinthető mellékbüntetésnek, mivel alkalmazása nem értékel­

hető hátrányként, nem hátrányokozás által történő nevelés, hanem gyógyítás cél­

jából kerül alkalmazásra.

Ezt az intézkedést a 62. § szabályozza: „(1) Ha a bűntett elkövetése mérték­

telen alkoholfogyasztással függ össze, a bíróság az elkövetőt arra kötelezheti, hogy kényszerelvonó-kezelésnek vesse magát alá. (2) Ha az elkövetőt szabadság­

vesztéssel nem járó büntetésre ítélték, a kényszerelvonó-kezelést rendelőintézet­

ben vagy zárt gyógyintézetben kell foganatosítani. (3) Ha az elkövetőt szabad­

ságvesztésre ítélték, a kényszerelvonó-kezelést a büntetés végrehajtása alatt kell foganatosítani."

Alkalmazásának tulajdonképpen három feltétele van: 1. bűncselekmény' el­

követése, 2. a bűnelkövetés okai között az alkoholfogyasztás szereplése, 3. az el­

követő gyógyításra szoruló állapota.

Ügy véljük, e feltételek közül csak a 3. helyen említett szorul magyarázatra.

Ennek felvételét ezen intézkedés célja indokolja. Ha az elkövető alkoholt mértéktelenül nem rendszeresen fogyaszt, nem szokásos alkoholista, nem szorul gyógyításra. Ezért ilyen személyek még abban az esetben sem kötelezhetők kény-szerelvonó-kezelésre, ha bűnelkövetésük egyébként mértéktelen alkoholfogyasz­

tással - eseti lerészegedéssel - függ össze.

Ném korlátozza azonban a törvényhozó a kényszerelvonó-kezelés alkalmazá­

sát azokra, akiket a bíróság szabadságvesztésre ítél: javító-nevelő munka vágy pénzfőbüntetés kiszabása esetén is sor kerülhet ezen intézkedés alkalmazására.

Ha olyan bűnelkövetőt kötelez a bíróság kényszerelvonó-kezelésre, akit végre­

hajtható szabadságvesztésre ítélt, akkor a kezelést a börtönben, vagy a büntetés­

végrehajtási munkahelyen kell végrehajtani (Btk. 24. §).

6 így Tordai Gyula: A kényszergyógykezeléssel kapcsolatos ítélkezési kérdések, Magyar Jog 1966.

5. sz. 198. old.

Ha a kényszerelvonó-kezelés elrendelése szabadságvesztéssel nem járó bünte­

tés mellett történt, akkor azt vagy zárt gyógyintézetben, vagy rendelőintézetben kell foganatosítani. A végrehajtás helyét a bíróság jelöli ki a szakértők vélemé­

nye alapján [5/1962. (IX. 16.) EüM számú rendelet a büntető bíróságok által elrendelt kényszerelvonó-kezelés végrehajtásának részletes szabályairól. 3-4- §].

A bíróság által elrendelt zárt gyógyintézeti kezelést az intézet igazgatója az alábbi esetben szünteti meg: 1. ha a kezelés tartama a hat hónapot elérte, 2. ha eredményesen befejeződött, 3. ha a kezelés rendelőintézetben is folytatható, 4.

ha a kezelés alatt a továbbfolytatást akadályozó szövődmények lépnek fel, ille­

tőleg, ha a kötelezett egészségi állapotában a kezelést akadályozó változások állanak be (id. rend. 8. és 11. §§).

A rendelőintézeti kényszerelvonó-kezelés a gyógykezeléshez az intézet igaz­

gatója által megállapított szükséges ideig tart. A kezelést a kötelezett személy munkaidején kívül kell foganatosítani (id. rend. 9. §).

4 . Egyes büntetésekhez sokban hasonlító intézkedés az elkobzás. Nem tekint­

hető büntetésnek azért, mivel alkalmazására sor kerülhet büntethetőség hiányá­

ban is. Feltétele tehát csak bűncselekmény elkövetése, amely cselekménnyel az elkobzandó tárgy a törvény által meghatározott viszonyban áll. Az utóbbi kitétel egyben alikalmas arra is, hogy a vagyonelkobzás és az elkobzás között fennálló egyik lényeges eltérést kifejezésre juttassa.

Az elkobzást szabályozó 63. § az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: „(1) El kell kobozni azt a dolgot, a) amelyet bűntett elkövetéséhez eszközül használ­

tak vagy arra szántak, ha az az elkövető tulajdona, vagy egyébként is, ha az a közbiztonságot vagy a közrendet veszélyezteti; b) amely a bűntett elkövetése útján jött létre; c) amelyet a bűntett elkövetője a tulajdonostól vagy annak hozzájáru­

lásával mástól az elkövetésért kapott. (2) El kell kobozni azt a sajtóterméket is, amelyben a bűntett megvalósult. (3) Ha az elkobzást nem lehet elrendelni, vagy foganatosítani, az (1) bekezdés b) és c) pontja esetében az elkövető a dolog ér­

tékének megfizetésére kötelezhető. (4) Az elkobzott dolog tulajdonjoga az elkob­

zást kimondó határozat jogerőre emelkedésével az államra száll. (5) Ha az el­

kobzás előfeltételei fennállanak, azt akkor is el kell rendelni, ha az elkövető nem büntethető."

Kiegészíti az idézett szabályt a 154. § és a 250. § rendelkezése, amely egyes hivatali bűntettek, illetőleg egyes népgazdaság elleni bűntettek megvalósítása esetére szabályozza az elkobzás feltételeit. Ezek szerint [154. § (1) bek.]: „El kell kobozni azt a dolgot, amely a 149-153. §-ok eseteiben az adott vagyoni előny tárgya volt."

154. § (2) bek.: „Ha a vagyoni előnynek nem dolog volt a tárgya, vagy a do­

log elkobzását nem lehet elrendelni vagy foganatosítani, az elkövetőt az előny értékének megfelelő összeg megfizetésére kell kötelezni."

A 250. § pedig arról rendelkezik, hogy a felsorolt népgazdaság elleni bűntet­

tek esetében „azt a pénzt vagy egyéb dolgot, amelyre a bűntettet elkövették, el kell kobozni". A törvény itt is lehetővé teszi azt, hogy az elkövetőt ellenérték

12* ¹⁷⁹

megfizetésére kötelezze a bíróság, ha az a pénz vagy egyéb dolog, amelyre nézve a bűntettet elkövették, nem kobozható el.

Az idézett rendelkezéseik kapcsán ismételten hangsúlyozzuk mint az elkobzás legalapvetőbb feltételét, azt, hogy meg kell valósulnia egy bűncselekménynek.

Bűncselekmény megvalósulása nélkül de lege lata elkobzás kimondására sor so­

hasem kerülhet.

A bűntett eszközének elkobzásához további feltételként kívánja meg a tör­

vényhozó azt, hogy az eszköz az elkövető tulajdona legyen, vagy annak birtok­

lása a közbiztonságot, közrendet veszélyeztesse. Helyeselhető a Legfelsőbb Bíró­

ság B. V. 773/1959. számú döntésében megfogalmazott azon állásfoglalás is, amely leszögezi, hogy „gondatlanságból elkövetett bűntetteknél a Btk. 63. § (1) bekezdés a) pontja alapján való elkobzásnak - ha csak ezt a közbiztonság vagy a közrend veszélyeztetése nem teszi szükségessé - nincsen helye."⁷

Szükségesnek tartjuk még az eszköz-jelleg értékelése szempontjából kiemelni, hogy járművek elkobzása azon az alapon, hogy az elkövető a bűntett elkövetése színhelyére azon utazott, vagy azon szállította azt a dolgot, amelyre nézve a bűn­

cselekményt elkövette, nem lehetséges. Amint a győri megyei bíróság Bf. 9/1961.

sz. döntésében megállapította, „a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszköz csak az lehet, amelyet az elkövető a bűntett törvényi tényállásába foglalt tevé­

kenységéhez szükségszerűen használ, amely tehát a bűntett megvalósulásának eszköze".⁸

Az idézett törvényi rendelkezések közül még csak a 63. § (5) bekezdésében foglaltakat 'kívánjuk megvizsgálni.

Az elkövető megbüntetésének a kizártsága két okból foroghat fenn: büntethe­

tőséget ikizáró és büntethetőséget megszüntető ok miatt. Nem vitás, hogy a bün­

tőséget ikizáró és büntethetőséget megszüntető ok miatt. Nem vitás, hogy a bün­

In document A büntetés tana (Pldal 176-185)