Hatályos jogunk a Fejezetben szabályozza a büntetőjogilag releváns ma

gatartások büntetőjogi következményeit. A fejezet címe félreérthetetlenül elárulja, hogy törvényhozásunk egymástól elvileg eltérő két eszköz alkalmazását teszi le­

hetővé: büntetésekről és intézkedésekről beszél.

A bűnözés elleni küzdelem e két büntetőjogi eszköze közötti határvonal meg­

vonása, a büntetések és az intézkedések közötti különbségtétel egyszerűen meg­

valósítható: a büntetés fentebb adott fogalmi meghatározását kell alapul ven­

nünk.

A büntetés fogalmi ismérveire figyelemmel az intézkedések lényegét az aláb­

biakban foglalhatjuk össze: a) Az intézkedés alkalmazásának nem feltétele bűn­

cselekmény elkövetése, hanem elegendő a törvény által büntetőjogilag értékelt olyan emberi magatartás tanúsítása is, amely adott esetben bűncselekménynek bi­

zonyos okok miatt nem minősülhet és így alanyával szemben büntetés alkalma­

zásra nem kerülhet; b) intézkedést büntetőjogilag releváns magatartás tanúsító­

jával szemben lehet alkalmazni, hatása azonban érhet rajta kívül álló személyt is; c) intézkedést is csak az állam arra hivatott szervei, meghatározott formai fel­

tételek fennforgása esetében alkalmazhatnak; d) az intézkedések is kikényszerít-hetők, kivéve, ha az intézkedés fajából más nem következik; e) az intézkedés al­

kalmazásának is a bűnözés csökkentése, újabb bűncselekmények megelőzése a tulajdonképpeni célja; f) az intézkedés csak bizonyos magatartás, de nem feltét­

lenül annak tanúsítója feletti negatív társadalmi értékelés kifejezője.

Az elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk tehát azt, hogy a büntetések és az intézkedések között a fő különbség abban áll, hogy az előbbiek alkalmazá­

sára csak bűncselekmény elkövetése esetében kerülhet sor, és az kifejezi az

el-követő személye fölötti negatív társadalmi értékelést is, az utóbbi alkalmazásá­

nak a feltétele viszont csak bűntettnek nyilvánított, de büntetést nem feltétlenül eredményező cselekmény elkövetése, és az alkalmazás nem jelenti az eltűrésére kötelezett személy negatív társadalmi értékelését.

Ami már most e két büntetőjogi eszköz egymáshoz való viszonyának kérdését illeti, előre bocsáthatjuk azt a megállapítást, hogy egyes intézkedések alkalmaz­

hatók büntetés mellett és helyett is, mások viszont, csak büntetés helyett.

Az elmondottak után magától értetődőnek mondhatjuk a III. Fejezetnek két címre történt felbontását: az I. Cím alatt az egyes büntetési nemeket, a II. Cím alatt pedig az egyes intézkedéseket szabályozza a törvényhozó.

„A büntetésekről szóló Címet a büntetés céljának a meghatározása vezeti be"

- olvashatjuk a Miniszteri Indokolásban. Tekintettel arra, hogy a büntetés cél­

jait az előzőekben már részletesen tárgyaltuk, a törvény e szakaszának rendelke­

zését nem ikell ehelyütt is vizsgálat tárgyává tennünk.

A törvény következő - 35. §-a - sorolja fel a büntetési nemeket, mégpedig kettős csoportosításban: az (1) bekezdésben a főbüntetéseket, a másodikban a mellékbüntetéseket találjuk. Főbüntetésnek tekintjük azokat a büntetéseket, ame­

lyek önmagukban is kiszabhatók, míg mellékbüntetések azok, amelyek csak va­

lamilyen főbüntetés mellett kerülhetnek kiszabásra.

A főbüntetések a következők: 1. halálbüntetés, 2. szabadságvesztés, 3. javító­

nevelő munka, 4. pénzbüntetés.

A mellékbüntetések: 1. közügyektől eltiltás, 2. foglalkozástól eltiltás, 3. kitil­

tás, 4. kiutasítás, 5. vagyonelkobzás, 6. pénzbüntetés.

A felsorolásból kitűnik, hogy a pénzbüntetés kivételével mindegyik büntetési nem vagy fő-, vagy mellékbüntetésként kerül alkalmazásra. Egyedül a pénzbün­

tetést lehet fő- és mellékbüntetésként egyaránt kiszabni.

2. Mindegyik büntetési nem vonatkozásában kiemelkedő jelentősége van an­

nak szabályozásának, hogy milyen feltételek fennforgása esetében és milyen mér­

legelési lehetőség biztosításával alkalmazhatja az egyes büntetési nemeket az arra illetékes szerv. A polgári forradalmak győzelmével uralomra jutott az a belátás is, hogy a büntetés alkalmazásának feltételeit csak a törvényhozó állapíthatja meg, a büntetés mértékének a meghatározása terén azonban a feladat megoszlik a törvényhozó és a büntetést kiszabó szerv között.

A büntetőjog fejlőlése során egyébként négyféle megoldás alakult ki a felve­

tett kérdés vonatkozásában és ennek megfelelően alapjában véve négyféle bün­

tetési rendszerről szokás beszélni. Ezek: a) az abszolút határozott, b) az abszolút határozatlan, c) a relatíve határozott, d) és a relatíve határozatlan büntetési rendszer.

Az abszolút határozott büntetési rendszerben a jogalkalmazó szervnek semmi szerepe sem volt a büntetés mértékének meghatározásában. Feladata a büntetés-alkalmazás feltételeinek megállapítására korlátozódott, ami után a törvényhozó által egyértelműen megállapított büntetési tételt kellett alkalmaznia. E rendszer példájaként az 1791. évi francia büntető törvénykönyvre hivatkozhatunk, amely

7 A büntetés tana ⁹⁷

a bűncselekmények meghatározása mellett fix tételben meghatározta a bíróság által egyedül alkalmazható büntetési tételt is.

A példaként felhozott btk. egyben magyarázatot is ad e büntetési rendszer mögött meghúzódó társadalmi-politikai áramlatokra is. E rendszer megalkotói a bírói önkénynek a feudalizmus korára annyira jellemző megnyilvánulásait kí­

vánták meggátolni és ennyiben bizonyos haladó vonást is tartalmazott politikai­

lag. Gyakorlatilag azonban rendkívül sok méltánytalanságot szült az eset egyéni sajátosságainak, az elkövető bűnössége fokának, az egyes enyhítő és súlyosító körülményeknek teljes figyelmen kívül hagyása; ezért a széleskörű elterjedés he­

lyett rövid időn belül szakítottak a törvényhozók e rendszerrel.

Az abszolút határozatlan rendszer gyakorlatilag éppen olyan káros kihatású, mint az abszolút határozott büntetési rendszer. Ebben az esetben azonban a tör­

vényhozó teljesen szabad kezet és korlátlan lehetőségeket biztosít a bíróságok számára mind a büntetési nem kiválasztása, mind annak mértéke tekintetében.

A törvényhozó tehát legfeljebb a büntetés alkalmazásának feltételét határozza meg, azonban teljesen rábízza a bíróságokra azt, hogy milyen büntetési nemet, milyen mértékben kíván alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy az egyéni sajátosságok e rendkívül széles körű figyelembevételének biztosítása más oldalról a túlkapá­

sok, az önkényeskedések tágkörű lehetőségét is biztosította.

A relatíve határozott büntetési rendszer a polgárság uralomra jutása után, a büntető jogtudománynak a XIX. században végbement nagyarányú fejlődése so­

rán alakult ki. A büntetés alkalmazásának feltételeit természetesen ebben az eset­

ben is a törvényhozó állapítja meg. Az alkalmazható büntetés nemét és mértékét azonban a bírósággal közösen határozzák meg: a törvényhozó meghatározza az egyes bűncselekmények megvalósítása esetében alkalmazható büntetési nemet és annak alsó és felső határát. A büntetés tehát meghatározott, de csak viszony­

lagosan, alsó és felső határ közé szorítva. E két határ között azonban a bíróság az eset egyedi sajátosságainak figyelembevételével kialakult meggyőződése alap­

ján rögzíti a konkrét büntetés mértékét. A bírói mérlegelés lehetőségei termé­

szetesen a határok szűkebb vagy tágabb voltától függenek.

A relatíve határozatlan büntetési rendszerben eddig nem említett új szerv ját­

szik szerepet: a büntetésvégrehajtási intézet. A büntetés alkalmazása során fel­

merülő feladatok tehát három szerv között oszlanak itt már meg: a törvényhozó meghatározza a büntetés alkalmazásának feltételeit, a bíróság e feltételek fenn­

forgása esetében meghatározza az alkalmazandó büntetés nemét, annak mérté­

két azonban a büntetésvégrehajtási szervek határozzák meg. A bíróság legfeljebb a büntetés legkisebb vagy legnagyobb mértékét jelöli meg, a büntetés konkrét mértéke azonban a büntetésvégrehajtási intézmény meghatározott szervének ha­

tározatától függ.

3 . A magyar büntetőjog is átment fejlődése során szinte mind a négy büntetési rendszer által jellemzett fázison, legalábbis egyes rendelkezéseit figyelembe véve.

Jelenleg hatályos jogunk a relatíve határozott büntetési rendszert tükrözi, épp­

úgy, mint az 1962. előtt hatályban volt kódex. Érdekes képet kapunk azonban

akkor, ha a ikét kódex büntetési rendszerét a büntetési keretek figyelembevételé­

vel összehasonlítjuk. Itt azonban elegendő a szabadságvesztésre korlátozódnunk, mivel kérdésünk szempontjából e büntetési nemnek kiemelkedő jelentősége van.

A BHÖ-<ben foglalt szabad ságvesztési keretek az alábbiak szerint csoporto­

síthatók:

Mindenekelőtt megemlítjük az életfogytig tartó szabadságvesztést, mint tipi­

kus határozatlan időre szóló elítélést.

A határozott időre szóló elítéléseknél az alsó határ kiemelésével az alábbi ke*

reteket kapjuk:

6 hó - 2 év 6 hó - 3 év 6 hó - 5 év 6 hó - 15 év.

1 év - 3 év 1 év - 5 év 1 év - 10 év 1 év - 15 év 2 év - 5 év 2 év - 10 év 5 év - 10 év 5 év - 15 év 10 év - 15 év

Alsó határ nélkül szerepelnek az alábbi maximumok:

6 hó 1 év 2 év 3 év 5 év 10 év 15 év.

Anélkül, hogy a ma már hatályon kívül levő ezen büntetési rendszert mélyeb­

ben elemeznénk, megállapítjuk azt, hogy egyes esetekben rendkívül széleskörű lehetőséget biztosított a törvényhozó a bíróságok számára a büntetés kiszabásá­

nál, ami egyben annak veszélyét is jelentette, hogy a bíróság a politikai leszámo­

lás szervévé alakul, más esetekben viszont indokolatlanul szűk keretek álltak

rendelkezésére a konkrét esetekben fennforgó enyhítő és súlyosító körülmények megfelelő súllyal történő értékelésére. Az idézett keretek egyébként is a helyzet bonyolultságáról tanúskodnak.

Jelenleg hatályban levő törvényeink rendkívül egyszerű módon szabályozzák a szabadságvesztés kereteit. Mint majd a későbbiek során még látni fogjuk, ha­

tározatlan ideig tartó szabadságvesztés ma már nem alkalmazható. A határozott ideig tartó szabadságvesztés alsó és felső határait a törvényhozó a következő­

képpen egyszerűsítette:

Speciális minimum hiányában a generális minimum irányadó, ennek megfele­

lően:

30 naptól 6 hónapig

30 naptól 6 hónapig terjedő szabadságvesztés vagy egy évig terjedő javí­

tó-nevelő munka 30 naptól 1 évig

30 naptól 1 évig terjedő szabadságvesztés vagy javító-nevelő munka 30 naptól 2 évig

30 naptól 3 évig

Speciális minimum megjelölésével:

6 hónaptól 5 évig 2 évtől 8 évig 5 évtől 12 évig 5 évtől 15 évig 10 évtől 15 évig

10 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés vagy halálbüntetés.

Megjegyezzük, hogy a felső határ a súlyosító körülmények nagy számára te­

kintettel sohasem - egyedül bűnhalmazat esetében - léphető át, az alsó határ alatt azonban kiszabható a büntetés akkor, ha a büntetés törvényben meghatá­

rozott legkisebb mértéke „a büntetés céljára, valamint a kiszabásánál irányadó körülményekre figyelemmel túl szigorú" (68. §). Ezzel a kérdéssel azonban majd a büntetés kiszabásának tárgyalásánál fogunk részletesen foglalkozni. Most át­

térünk az egyes büntetési nemek szabályozásának vizsgálatára.

2. §. A halálbüntetés szabályozása

In document A büntetés tana (Pldal 100-105)