A büntetés kiszabása

i. §. A büntetés kiszabásáról általában

A büntetés kiszabásával összefüggő kérdések beható tárgyalása érdekében mindenekelőtt szükség van a büntetés kiszabása helyének kijelölésére a büntető jogrendszerben és szerepének, jelentőségének tisztázására.

1 . Korábban már láttuk, hogy a büntetés bűncselekmény elkövetése miatt al­

kalmazott kényszerintézkedés. Kiszabására és végrehajtására a bűnelkövető fe­

lelősségre vonása során kerül sor. A felelősségre vonás egymásból fakadó és ösz-szekapcsolódó cselekmények hosszú láncolatában valósul meg. El járás jogilag há­

rom fő szakaszt különböztethetünk meg: á nyomozás, a bírói eljárás és a végre­

hajtás szakaszát. E szakaszok köré csoportosuló eljárási cselekmények biztosít­

ják a felelősség realizálását: valamely tett miatt társadalmi értékelésének megfe­

lelő 'következmények viselését.

Felesleges és céltalan törekvés lenne arra vállalkozni, hogy bizonyítsuk az egyik vágy másik szakasz elsőbbségét a többivel szemben. Mindegyik szakasz mind­

egyik láncszemének megvan a maga jelentősége és egyben az a funkciója is, hogy az odatartozó cselekmények helytelen kifejtése veszélyeztetheti az egész eljárás­

sorozat tulajdonképpeni céljának a megvalósulását. Míg azonban a korábbi cse­

lekményeik hibái a további eljárásnak helytelen irányba fordulását idézhetik elő, addig a későbbi cselekmények fontosságát az a körülmény is kiemeli, hogy a ki­

javítás lehetősége annál kisebb, minél közelebb érünk a felelősség érvényesítésé­

nek utolsó láncszeméhez.

Elismerjük és hangsúlyozzuk tehát a bűnelkövető felelősségre vonását megva­

lósító büntető eljárás valamennyi fázisának jelentőségét, ugyanakkor azonban rámutatunk arra is, hogy minden korábbi szakasz a későbbi szakaszok eredmé­

nyességének feltételeit teremti meg. Kétségtelen ugyanis, hogy a felelősségre vo­

nás, a büntetés céljainak megvalósulása végső soron a végrehajtástól függ. En­

nek eredményessége vagy eredménytelensége mutatkozik meg az elítélt későbbi magatartásain, életvitelén. Az eredményes végrehajtásnak azonban egyik feltétele a helyesen lefolytatott bírói eljárás, annak pedig, hogy a bírói eljárás lefolytatása megfeleljen a 'kívánalmaknak, feltétele a nyomozás jó teljesítése. Rendkívül ne­

héz helyzetben van a bíróság akkor, ha az eléje tárt nyomozati anyag hiányos

vagy valóságellenes, de Ugyanígy nehéz a végrehajtó szervek helyzete abban az esetben, ha a bírói eljárás helytelen, igazságtalan vagy méltánytalan elmarasztaló ítéletet eredményezett. Elvileg ugyan fennáll mindegyik esetben a hiba kijavítá­

sának a lehetősége, a büntetési célok elérésének á lehetősége, e lehetőségek reali­

zálása azonban rendkívüli többletmunkát igényel.

Figyelemmel az elmondottakra is, megengedhetőnek véljük azt az eljárást, hogy a felelősségre vonás vázolt szakaszai közül meghatározott szempontoktól függően egyik vagy másik fázis jelentőségét külön is aláhúzzuk. A bennünket ér­

deklő szempontból a bírói eljárás fontosságát emeljük ki, amelynek során tisztáz­

ni kell azt, hogy követtek-e el bűncselekményt, ki annak az elkövetője, az elkö­

vető milyen, megbüntetése szükséges a büntetési célok eléréséhez. E kérdések helytelen megválaszolása elkerülhetetlenné teszi a végrehajtás eredménytelensé­

gét is. Lehet eredménytelen a végrehajtás abban az esetben is, ha az említett kér­

déseket helyesen döntik el, a helytelen állásfoglalás viszont szükségképpen vezet a végrehajtás eredménytelenségéhez.

A bírói eljárás is több mozzanatból, több résztevékenységből áll. Megkülönböz­

tethetjük a tényállás megállapítását, a cselekmény minősítését, és a büntetés ki­

szabását. E tevékenységek egyben a bírói működés, a bírói tevékenységek sor­

rendjét is jelzik. Mindhárom tevékenység a nyilvános tárgyaláson kerül sorra, ezért indokolt az eljárásjogi irodalomban általánosan elismert azon álláspont, amely a tárgyalás fontosságát hangsúlyozza. A magyar büntető eljárási jog tan­

könyvében olvashatjuk az alábbi megállapítást: „A tárgyalás a büntető eljárás legtöbb garanciával körülvett, legfontosabb része. A bíróság a bizonyítás felvé­

tele után a tárgyalás adatai alapján dönt a terhelt büntetőjogi felelőssége kér­

désében."¹

Amit fentebb a büntető eljárás egésze vonatkozásában mondottunk, szinte ki­

vétel nélkül vonatkozik a tárgyalásra és annak egyes részeire. Így mindenek előtt érvényes a tárgyalásra is az a megállapítás, hogy mindegyik fázisának megvan a maga jelentősége és funkciója a felelősségre vonás sorában. A korábbi szakaszok és teendők itt is a később sorra kerülő cselekmények megalapozását célozzák.

A helytelen korábbi állásfoglalások itt is kétségessé teszik a későbbi cselekmé­

nyek sikerét.

Sorra véve a tárgyalás előbb említett hármas feladatát, mondhatjuk, hogy a tényállás teljes és valósághű megállapítása feltétele az elkövető cselekménye he­

lyes és törvényes minősítésének. A törvényszerű minősítés viszont ugyancsak feltétele a célszerű büntetés kiszabásának. Elképzelhető ugyan az is, hogy helyte­

len minősítés esetében is igazságos büntetés kiszabására kerül sor, de ennek a valószínűsége kisebb, mintha a minősítés törvényszerű lenne. Hangsúlyozni kí­

vánjuk evonatkozásban, hogy a helytelen minősítés nemcsak elméleti szempont­

ból kifogásolható, mivel nem érvényesül ilyen esetekben a törvényhozó akarata, hanem gyakorlati hibák forrása is lehet. Nem mindegy pl. az, hogy a vádlottat

1 Móra-Kocsis: A magyar büntető eljárási jog, Budapest, 1961. 32. old.

milyen törvényi rendelkezés alapján ítélik el. Nemcsak az a lényeges és fontos még a vádlott számára sem, hogy milyen súlyos ítéletben részesült, milyen idő­

tartamú szabadságvesztésre ítélték, hanem az is, hogy milyen bűncselekmény miatt, melyik törvényhely alapján ítélték el. A büntetés végrehajtásának módjától kezdve egy esetleges újabb bűnelkövetésének értékelésén keresztül a rehabilitá­

cióig számtalan olyan terület van, ahol a minősítés következményei gyakorlatilag is eltérőek és nagy jelentőségűek.

A büntetés kiszabásának a helyét a fentiekben megjelöltük. Láttuk, hogy a büntető eljárás fő szakaszai közül a bírói eljárás, ezen belül pedig a tárgyalás szakaszához tartozik. A tárgyaláson, a bírói eljáráson belül záró akkordnak te­

kinthetjük, a szakasz befejező aktusának. A büntetés kiszabás helyének ily mó­

don történt kijelölése sokban meghatározza már jelentőségét, fontosságát és funk­

cióját is.

Abból a körülményből, hogy egy eljárási szakasz befejező aktusát képezi, kö­

vetkezik az előtte folyó aktusokhoz való viszonya: a büntetés kiszabását meg-' előző tárgyalási cselekmények megalapozó jellegűek és azt célozzák, hogy ez az aktus a lehető legcélszerűbben folyjék le. A tényállás megállapítása és az elkö­

vető cselekményének ennek alapján történő minősítése biztosíthatja olyan bünte­

tés kiszabását, amely alkalmas az adott esetben a törvényhozó által a büntetéssel elérni kívánt célok megvalósítására. De a tényállás megállapítása és a cselekmény minősítése gátolhatja, sőt ki is zárhatja az olyan büntetés kiszabásának lehetősé­

gét, amely a kívánt célok megvalósítására alkalmas lenne. Tehát már a tényál­

lás megállapítása, vagy a cselekmény minősítése kapcsán kialakulhat olyan hely­

zet, amely a felelősségre vonás eredménytelenségét idézi elő.

Ahogy azonban fentebb aláhúztuk a büntető eljárás szakaszai között a bírói eljárás jelentőségét, ugyanúgy hangsúlyozzuk most a bírói eljáráson belül a bünr tetés kiszabásának fontosságát, szerepét. Ügy véljük, sok igazság van Baumgarten alábbi megállapításában: „A büntetés helyes kimérésében fekszik a büntető bíró működésének tulajdonképpeni súlypontja. A bíró, aki a bűnösséget megállapí­

totta, feladatának csak egyik, és talán nem is a nehezebb részét oldotta meg."² Könyebbnek tűnik a büntetéskiszabás előtti munka azért, mivel annak során a bíróságnak múltban megtörtént és így - könnyebben vagy nehezebben - bizo­

nyítható tények alapján kell állást foglalnia. A büntetés kiszabásánál azonban egyrészről mérni kell a mérhetetlent: az elkövetett bűntett súlyát, az elkövető bű­

nösségét, a javára és terhére szóló körülményeket, másrészről egy jövőre szóló prognózist kell adni: az elkövetőnek újabb bűntertektől való visszatartásához, képzet- és értékrendszere átalakításához milyen büntetés alkalmazása szükséges.

E sokrétű feladat megoldása nemcsak jogi szakismereteket, hanem szilárd és ha­

tározott világnézetet, erkölcsi értékrendszert, tapasztalatot és emberismeretet is kíván. A büntető jogszabályok evonatkozásban csak távoli segítséget adhatnak, a

2 Baumgarten Izidor: A büntetés kimérésériek reformjáról, Budapest, 1904. 18. old.

bíróságoknak itt jobban kell támaszkodniuk saját kezdeményezéseikre, egyéni ál­

lásfoglalásaikra, mint más vonatkozásokban. . • Kétségtelen, hogy az általános jogszabálynak a konkrét esetre történő alkalma­

zása sem nélkülözheti az egyéni értékelést, az önálló állásfoglalást. A cselekmény minősítésénél azonban a törvényhozó jóval nagyobb részt vállalt a megoldandó feladatból, mint a büntetés kiszabásánál. Ez utóbbi vonatkozásában a törvény­

hozó kénytelen jogának egy részét a bíróságra ruházni és feljogosítani arra, hogy az elkövetett cselekményt és az elkövető bűnösségét saját értékrendszerén lemérje és az elkövető jövő viselkedéséről prognózist adjon.

Ismételjük, a bíróság tevékenysége nem nélkülözi az értékelés, az önálló véle­

ménynyilvánítás elemét a cselekmény minősítésénél sem. Erre már azért is szük­

ség van, mivel a törvényi tényállások nemcsak deskriptív, mérlegelést nem igénylő elemeket tartalmaznak, hanem szinte kivétel nélkül olyanokat is, amelyeket nem lehet egyszerűen csak megállapítani, hanem valamilyen mércéhez viszonyítani és értékelni kell.³ Az önálló véleménynyilvánításra tehát nagy lehetőségek vannak annak eldöntésénél, hogy megfelelt-e valamely gazdasági tevékenység az ésszerű gazdálkodás követelményeinek vagy sem, szeméremsértő-e valamely tárgy vagy sem, jelentős-e valamely hátrány vagy sem. A bíróságnak nemcsak joga és lehe­

tősége van az önálló állásfoglalásra, hanem ez egyben kötelessége is.

Hangsúlyozni kívánjuk, hogy az említett bírósági állásfoglalás nem teljesén szabadon és mindentől függetlenül alakul ki, hanem - mint minden emberi ma­

gatartás - okilag meghatározottan. Amint azt már az előző fejezetekben láttuk, az emberi magatartások a személyiségen átszüremlett, a személyiség által átérté­

kelt külső környezeti hatásokra alakulnak ki. A cselekmény minősítésénél végbe­

menő értékelésnél is egy okilag meghatározott folyamat zajlik le, amelyben az ér­

tékelő személyek intellektuális képzetei mellett erkölcsi nézeteik, érzelmi kapcso­

lataik, egész személyiségük részt vesz. Magától értetődik, hogy ebben a folya^

matban kiemelkedő helyet foglal el a büntető törvény, annak egyes rendelke­

zései és célkitűzései.

Az elmondottak mindenben vonatkoznak a büntetés kiszabására is. A törvény­

hozó kénytelen itt még nagyobb teret biztosítani a bírói mérlegelésnek, mint a cselekmény minősítésénél. Az abszolút határozott büntetési szankciók életszerűt­

lenek, gyakorlatilag alkalmazhatatlanok a civilizáció bizonyos fokát már elért ál­

lamokban. Minden más büntetési rendszer viszont megosztja a büntetéskiszabás feladatait a törvényhozó és a bíró között, sőt, úgy tűnik, a bíróságra hárul a na­

gyobb felelősség és részesedés e munkában.

2. A törvényhozó és a bíró közötti arányok meghatározása sok körülménytől függ. A társadalmi fejlettség és a közélet demokratizmusának szintje egyaránt befolyásolja az arányok kialakítását. De függ a mérlegelés lehetőségeinek meg­

határozása a díszpozíció megfogalmazásától is: minél általánosabb szintű és jel­

legű a bűncselekménnyé nyilvánított cselekmény, annál szélesebb körűnek kell

3V ö . : Földvári: Az egység és a halmazat határesetei a büntetőjogban, Budapest, 1962. 5. old.

lennie a büntetési kereteknek is. A bírói működés szabadsága tehát sok körül' meny által befolyásolt. Igazat kell adnunk Halász Zoltánnak, aki több mint fél évszázaddal ezelőtt azt írta: „a büntetőjogtudomány egyik legfontosabb (kérdé­

se . . . mekkora bizalommal viseltessék a törvény az őt alkalmazni hivatott bíró­

val szemben".⁴

Látnunk kell azt is, hogy a nagyobb bizalomnak éppúgy megvannak a maga előnyei és veszélyei, mint a kisebb szabadság biztosításának a jó és rossz oldalai.

A nagyobb törvényi kötöttségek kétségtelenül egységesebb ítélkezési gyakorlat kialakulását, nagyobb jogbiztonságot biztosíthatnak, mint a bírói mérlegelés ke­

reteinek a széles körre tágítása. Ugyanakkor azonban a differenciálatlan ítélkezés szükségképpen igazságtalanságot eredményez, a nagy differenciákat tartalmazó életviszonyok, életjelenségek értékelése kapcsán. A teljes kötetlenség biztosítása sem kívánatos, mert ebben az esetben az ítélkezési gyakorlatnak valóban nem lenne tájékozódási pontja. Olyan bírói mérlegelés, szabad működés biztosítására van tehát szükség, amelyet a törvény bizonyos korlátok között tart, és a korlátok közötti tevékenység vonatkozásában sincs a bíróság teljesen magára hagyva.

A törvényhozónak tehát jogkörének egy részét az ítélkező, a jogalkalmazó szervekre kell átruházni. Nem is kis részét: mint majd látni fogjuk, á bíróság felhatalmazása igen széleskörűen történt meg. A büntetéskiszabás törvényi sza­

bályozását funkció-megosztásként foghatjuk fel. Funkció-megosztás a törvény­

hozó és a jogalkalmazó között. E két szerv tevékenysége kiegészíti egymást* és e kettő tulajdonképpen együtt alkotja a büntetéskiszabási tevékenységet.⁵

A büntetés kiszabásával összefüggő feladatok a következőképpen oszlanak meg a törvényhozó és a bíróság között:

A törvényhozó feladata meghatározott cselekménytípusok társadalmi jelentő­

ségének, társadalomra veszélyességének, valamint az ilyen cselekmények elkö­

vetőit rendszerint jellemző szubjektív tulajdonságoknak az általános értékelése.

Enhék az értékelésnek megfelelően határozza meg azokat a büntetési kereteket, amelyek között már a bíróság számára teszi lehetővé a konkrét esetek társada­

lomra veszélyességének, az elkövető személyiségének megfelelő értékelését és en­

nek az értékelésnek megfelelő büntetési tétel meghatározását.

Egyes törvénykönyvek megalkotója nem ment ennél tovább, tehát csak a szankcióban meghatározott keretek között biztosított a bíróságok számára szabad működést. Más törvénykönyvek még e keretek között is felállítottak további kor­

látokat, amikor meghatározták a kötelezően figyelembe veendő enyhítő és súlyo­

sító körülményeket. Találunk azonban szép számban olyan büntető törvényköny­

veket is, amelyek még a ketetekhez sem kötik a bíróságokat, hanem lehetővé teszik számukra mind az alsó, mind a felső határ átlépését. A bíróságokkal szemben táplált bizalom tehát kisebb-nagyobb fokban nyilvánulhat meg, és

ez-4 Halász Zoltán: Büntetéskiszabási kérdések, Budapest, 1910, 5. old.

5l g y H ó r s t Scbrödet: Gesétzliche und richterliche Strafzumessung, Festschrifít für Edmund Mez-ger zum 70. Geburtstag, München und Berlin, 1954, 416. old. is.

által kisebb-nagyobb fokban válik lehetővé az egyes büntetések hozzá idomítása az elkövetett bűntettekhez és az elkövetők személyiségéhez.

A bírói működés területének szűkebb vagy tágabb körű megvonásának kérdé­

sében a vita még nem tekinthető lezártnak. Uralkodónak tekinthető az a felfor gás, amely megfelelő távolságot igényel az alsó és a felső határ között, anélkül azonban, hogy e határokat túlságosan távol vonnák meg egymástól.⁶ Általában helytelenítik a szerzők szabadságvesztés esetében pl. a tíz, vagy ennél több éves távolságokat - de ugyanígy elutasítják az egy-két éves időtartamra korlátozódó bírói mérlegelési lehetőséget.

Még több vitára ad lehetőséget annak a kérdésnek a felvetése, hogy szükség van-e az enyhítő és a súlyosbító körülmények törvényi felsorolására. Az igenlő álláspont esetében további problémaként jelentkezik annak eldöntése, kötelező érvényű legyen-e minden bűntett vonatkozásában a felsorolás, avagy csak rend­

szerint érvényesülő útmutatás-jelleggel történjék meg megemlítésük. Elvétve olyan hangok is hallatszanak, hogy az említett körülmények taxatív - és nem csak exemplifikatív - felsorolása kívánatos a törvény általános részében.

Véleményünk szerint a helyes szankció közepes távolságú határvonalakat húz meg, de nem az átléphetetlenség igényével. A felső határ átlépésének lehetősé­

gét indokoltnak tartjuk biztosítani halmazati és összbüntetés esetében. Az alsó határ átlépése azonban gyakrabban válhatik kívánatossá, ezért ennek lehetőségét általánosabb érvénnyel szükséges biztosítani. Á társadalomra kisebb mértékben veszélyes cselekmények vonatkozásában kívánatos a súlyosabb büntetési nem mellett olyan enyhébb büntetési nem alkalmazására való áttérés lehetőségének a biztosítása, amelyben a megtorló jelleg elenyészésével a nevelő ráhatás gondo­

lata kerül előtérbe.

A magunk részéről szükségesnek véljük azt, hogy egyes bűntettek vonatkozá­

sában azokat a körülményeket, amelyek általában nem szokták jellemezni a kér­

déses cselekményt, viszont esetleges fennforgásuk a társadalomra veszélyesség fokának minőségi változásként értékelhető növekedését jelenti, a törvényhozó által minősítő körülményként értékelésben részesüljenek és ennek megfelelően súlyosabb büntetési tétellel fenyegettessenek. Nem tartjuk viszont elfogadható­

nak azt az álláspontot, amely az enyhítő és a súlyosbító körülményeknek a tör­

vény általános részében történő felsorolását kívánja.

Az utóbbi vonatkozásában egyetértünk Kádár-Kálmán véleményével, akik az alábbi indokolással utasítják el a taxatív felsorolás gondolatát: „ 1 . a társadalmi viszonyok változása folytán egyeseket a mindennap szül, másokat megszüntet;

2. egy-egy körülmény - az elkövetett bűntettől függően - lehet súlyosító, de le­

het enyhítő is. (A lopásnál az éjszakai sötétség lehet súlyosító; a gépjárműveze­

téssel elkövetett gondatlan bűntettnél lehet enyhítő.) 3. Lehet enyhítő vagy sú­

lyosító körülmény az is, ami valamely bűntettnek a diszpozícióban írt, tehát

tör-6 A szankciók túlságosan tág voltát helyteleníti Iszajev is. Ugolovnoe pravo, Obscsaja csasztj, Moszkva, 1948, 525. old. . ! , ,

vényi tényállásbeli eleme ugyan, de sajátosságánál fogva fokozható, ha a foko­

zottság lényeges mérvű." Az idézettekhez a szerzők az exemplifikatív felsorolás vonatkozásában még hozzá fűzik, hogy „néhánynak a megemlítése nemcsak nem ad eligazítást, hanem - esetleg - gradációkhoz vezetne".⁷

A Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület 1964. évi hágai kongresszusán foglalko­

zott a felvetett témánkkal és ott álláspontunktól némileg eltérő határozat elfoga­

dására került sor. A kongresszus ugyanis kívánatosnak tartotta, hogy „a lehe­

tőséghez képesti mértékben és a büntetőpolitika igényeire tekintettel, továbbá a tradíciónak, valamint a különféle nemzeti jogok sajátos természeteinek megfele­

lően a súlyosító körülményekről a büntető törvénykönyv általános részében tör­

ténjék rendelkezés.. ."⁸

Annak ellenére, hogy az enyhítő és súlyosító körülmények törvényi felsorolását lehetetlennek, célszerűtlennek és ezért helytelennek is tartjuk, megjegyezzük, hogy a bíróságok jó része örömmel fogadná azt. Az a része, amely munkájának, feladatának megkönnyítését látná abban, ha a törvényhozó nagyobb részt vál­

lalna a büntetés kiszabásából és a büntetés mértékének a meghatározásához ob­

jektív - vagy legalább is objektívnak tűnő - támaszpontot adna a bíróságoknak.

Vitathatatlan, hogy a bíróságok kutatnak bármiféle objektív támaszpont után és meggyőzőbbnek, támadásokkal szemben védelmezhetőbbnek vélik ítéleteiket ilyen támaszpontok felhasználása esetében.

Az objektív támaszpontok keresése önmagában helyes és célszerű. A bíróság szubjektív értékelése kétségtelenül jóval meggyőzőbb lesz abban az esetben, ha az értékelés objektív körülményekből levont következtetések alapján alakul ki.

De éppen ennek az objektivitásnak mondana ellent az olyan eljárás, amikor a bí­

róság a törvényben felsorolt körülményeket a felsorolásukra, és nem az adott esetben játszott szerepükre, kihatásukra tekintettel értékelné. A törvényi felso­

rolás elkerülhetetlenül magával hozná annak veszélyét, hogy a törvényben em­

lített körülmények olyan esetekben is befolyásolnák a büntetés mértékének meg­

határozását, amikor szerepük alapján ez nem lenne indokolt.

Ennek a veszélynek a reális voltát semmi sem bizonyítja jobban, mint az a statisztikailag is bebizonyítható tény, hogy az egyes tanácsok ítéletei erős össze­

hasonlítás alapján jönnek létre. Erre a körülményre egyébként Exner már évtize­

dekkel ezelőtt felhívta a figyelmet.⁹ A bíróságok végeznek összehasonlítást a bün­

tetés kiszabása előtt a jelenlegi és az általuk korábban elbírált hasonló bűntettek között, de kimondottan vagy kimondatlanul figyelembe veszik a jelenlegi bűntet­

től gyökeresen különböző bűncselekmények miatt kiszabott büntetéseket is. Iga­

zat kell adnunk Bucbholz^ak, aki helyteleníti az ilyen jellegű összehasonlítások

7 Kádár-Kálmán: i. m. 787. old.

8 idézi Kádár-Kálmán: i. m. 788. old.

9 Exner: Studien über die Stiafzumessungspraxis der deutschen Gerichte, Lcipzig, 1931. 9. old.

| 3 A büntetés tana 193

eltúlzását,¹⁰ mivel ezáltal elsikkadnak a konkrét eset egyedi sajátosságai, és túl nagy szerepet kapnak olyan körülmények, amelyeknek az adott esetben nem volt jelentőségük.

Megjegyezzük, hogy a büntetés kiszabásának területéről az összehasonlítás nem száműzhető teljesen. Mi magunk is végzünk összehasonlítást minden olyan eset­

ben, amikor egy ítéletet túl enyhének vagy túl szigorúnak tartunk: ebben az eset­

ben az általunk helyesnek vélt ítélettel, illetőleg büntetéssel hasonlítjuk össze az adott ítéletet és az abban kiszabott büntetést. Az elmondottakkal csak az ösz-szehasonlításban rejlő veszélyekre kívántuk a figyelmet felhívni.

Megvannak azonban a hátrányai mindenféle összehasonlítás teljes mellőzésé­

nek is. Véleményünk szerint nemcsak egy-egy tanácson belül van erre szükség, hanem bizonyos körben az egy bíróságon belül működő tanácsok, sőt az egyes bíróságok között is. Hazai ítélkezési gyakorlatunk vizsgálata azt a meggyőződést alakította ki bennünk, hogy az egyes tanácsok hasonló bűntettek tekintetében követett büntetéskiszabási gyakorlata között figyelmet érdemlő különbségek van­

nak, az egyes tanácsok azonban alig tesznek különbséget az általuk elbírált ha­

sonló bűntettek büntetései között.^{1 1} Az ítélkezés differenciáltsága, az individuali­

záció vonatkozásában tehát további előrehaladásra van szükség és ezt a későb­

záció vonatkozásában tehát további előrehaladásra van szükség és ezt a későb­

In document A büntetés tana (Pldal 191-200)