Mezőtúr természeti viszonyai
5. Vízrajzi jellemzők
Felszíni vizek – a vízrendezésektől napjainkig
Mezőtúr felszíni vizekben gazdag településnek mondható, hiszen a város fejlődésében és életében két alföldi folyó, a Berettyó (jelenleg Hortobágy–Berettyó-főcsatorna) és a Nagy-Körös (jelenleg Hármas-Körös) fontos szerepet játszott. A Réz-hegységben eredő Berettyó Szalárd településénél éri el az Alföld síkját. A folyószabályozás előtt
Berettyóújfalut érintve Bakonszeg Ny-i határában a Nagy-Sárrét óriási posványaiban terjedelmes kanyargásokkal szétterülve szinte elvesztette folyóvíz jellegét. Szerepnél a Sárrétből kiszakadó Berettyó Bucsa határában (a mai Borz szivattyútelepnél) jobbról felvette a Hortobágy folyót, innen már déli irányba tartva, Túr néven folytatta útját a nagy-körösi torkolatig. Egy 1476-ban kelt oklevél is igazolja, hogy a Túr vize a Be-rettyó torkolati szakasza volt: „Thur vize alio nomine BeBe-rettyó” (Dunka S. et al. 2003).
További bizonyíték, hogy több megszűnt és ma is létező település hordozza nevében a
„Túr” szót: Túrkedd, Pusztatúrpásztó, Túrkeve, Mezőtúr.
A folyószabályozás előtti állapotokról leghitelesebb képet Huszár Mátyás jelentésé-ből kaphatjuk. Huszár és mérnökcsoportja 1818 és 1823 között felmérte a Berettyó és Körösök völgyét (6. ábra). A felmérésből 1:36 000 méretarányú térképeket készítettek és ehhez Huszár részletes vízrajzi értekezést írt: „A Berettyó, mint torrens hegyipatak a szomszédos Erdély hegyei közül fut le, majd Margitától sík vidéken, hosszú utat megtéve kanyarog, egészen Nagy-Körösi torkolatáig. A területen, ahol keresztül folyik, oly sok a lapályokat szétszabdaló mellékág, hogy az emberi emlékezet képtelen azokat áttekinte-ni. A sok ér és kiágazás elmocsarasodott medre hosszúság és szélesség tekintetében oly terjedelmes, hogy a Berettyó vízhozamának tízszerese is elfolyhatna bennük… Az ára-dó Berettyó általában 2-3 lábbal hágja át partjait, torkolata felé még ennél is nagyobb mértékben. Ilyenkor a számtalan mellékág telik meg vízzel, majd a közeli, mélyfekvésű földeket is elborítja…
Rendkívül magas vízállás a felső szakaszon 20 évenként figyelhető meg, míg az alsón a periódusok a Nagy-Köröstől és közvetve a Tiszától függenek…A lefolyás akadályainak száma és kiterjedése szerint a kiöntés veszélye 3-5 hétig áll fenn, a mocsárban pedig a Nagy-Körös áradásaitól függ…” (Kósa F. 1985).
A régi vízi világról nemcsak a mérnöki leírásokból, hanem a néprajzi feljegyzések-ből is hiteles képet kaphatunk. Így Györffy István és Szűcs Sándor sárréti munkássága, de Móricz Zsigmond riportjai is visszarepítenek bennünket a pákászok, réti emberek világába (Györffy I. 1941, Szűcs S. 1942, Móricz Zs. 1935).
Ezekből kiderül, hogy bár a táj mindennel ellátta a hozzá alkalmazkodó, a tájat ismerő és értő embert, de összességében nagyon kis népesség eltartására volt képes a vízi világ. A növekvő népességszám és a polgári fejlődés szükségszerűvé tette a vizek rendezését, azaz a folyók megregulázását, a mocsarak lecsapolását, ami lehetővé tette a szántóterületek növelését, a települések terjeszkedését és a közlekedési infrastruktúra fejlődését.
6. ábra. Mezőtúr környékének vízrajzi viszonyai a szabályozások előtt.
(Huszár M. 1822)
A 18. században elvégzett lokális vízügyi beavatkozások nem oldották meg a térség problémáit, ezért egy átfogó, az egész vízrendszerre kiterjedő beavatkozás vált szük-ségessé. Az 1816. évi tiszai árvíz nagy lökést adott a folyószabályozási és vízrendezési munkálatoknak, melynek eredményeként Huszár Mátyás vezetésével 1823-ra elké-szült a Körös-Berettyó-Hortobágy völgyének térképi felmérése a hozzá kapcsolódó szabályozási tervekkel. Huszár Mátyás szabályozási terve elindított egy mozgalmat a Körös-Berettyó völgyében. Gr. Zichy Ferenc vízszabályozási királyi biztos 1829. szept-ember elején Várad-Olasziban összehívta az érdekelt vármegyei törvényhatóságokat, a Nagy-Kun-kerület és a Hajdú-kerület képviselőit, valamint az érintett földbirtoko-sokat, hogy megtárgyalják a Körösök és a Berettyó folyóknál végrehajtandó legsürgő-sebb tennivalókat. Ezen az ülésen megállapították, hogy a Berettyó medre Mezőtúr és Kisújszállás között alapvetően megfelelő, de az erős feliszapolódás okozója a mezőtúri határban lévő malomgát és a gyakori kenderáztatás. Ezért elhatározták a malomgát elbontását, valamint megtiltották a kenderáztatást. A felsőbb szakaszon pedig
meder-tisztítási, csatornaásási és oldalág-elzárási munkákról döntöttek. A munkákat Huszár Mátyás irányítása mellett 1829-ben kezdték meg. Az öt éven át folyó munkálatok nem hozták meg a kívánt sikert, mert a víz lefolyási viszonyai csak részben javultak.
Az 1830-as nagy tiszai árvíz a Tisza-szabályozás előkészítésének nagy lökést adott.
A Tisza felmérési és térképezési munkálatait Vásárhelyi Pál a kezdetektől irányította, aki 1846. március 25-én a Tiszavölgyi Társulat ülésén ismertette a Tisza folyó általá-nos szabályozási tervét. Ezen alapult – sok-sok előkészítő munkát követően – az 1846.
augusztus 27-én gr. Széchenyi István tiszadobi ünnepélyes kapavágásával elindult át-fogó, a Tisza és mellékfolyóira kiterjedő folyószabályozás. A Tisza-szabályozás főmér-nöke, Vásárhelyi Pál mindezt megelőzően, 1840. június 1-én olvasta fel „A Berettyó vizének hajózhatóvá tételéről, a Bege vizének példájára” c. akadémiai székfoglalóját, amelyben külön foglalkozott a Berettyó folyó problémáival és megoldási javaslatokat fogalmazott meg (Dunka S. Et al. 2003):
− „Egy Mezőtúról a Tiszáig épített csatornával a hajózást lehetővé tenni, vagy más mó-don a Tiszával való kapcsolatot megteremteni (ez a Duna-Tisza csatorna ügyének állá-sától is függ).
− A Körös és a Berettyó mentén töltéseket kell emelni, mert ezen folyók árvizei a mellék-árkok révén könnyen elönthetik egymás árterét.
− Mivel a Sárrétet (a Hortobágy és az Árkus közvetítésével) a Tisza árvize is táplálja, ezt a lehetőséget ki kell zárni egy Tiszadob és Polgár között emelt töltés segítségével”.
A Tisza szabályozása önmagában nem oldotta meg a térség problémáit, így az 1845-ben megalakult Körös-szabályozási Társulat, illetve az 1853-ban létrejött Be-rettyó Vízszabályzó és Ármentesítő Társulat fontos feladatának érezte a Körösök és a Berettyó vízrendezését is. Ez utóbbi társulat kezdeményezésére a Berettyót – a Nagy-Sárrét vízmentesítése érdekében – a Bakonszeg és Szeghalom között 1865-re megépült, 20 km hosszú csatornába terelték és a vizét a Sebes-Körösbe vezették. Ettől kezdve Mezőtúron már nem folyt többé keresztül az élő Berettyó, csupán az 1879˗96 között csatornázott, 163 km hosszú Hortobágy folyó, amely az egykori vízrendszerre emlékeztetve Ágotától délre a Hortobágy–Berettyó-főcsatorna nevet viseli. A csator-nának a Köröstől Mezőtúrig húzódó alsó szakaszát 10 m, Mezőtúrtól Borzig pedig 9 m fenékszélességgel építették ki. A Túrkeve-Ecsegfalva közötti szakaszon a folyósza-bályozási munkák csupán a töltések építését jelentette, kanyarulat átvágás, csatornázás nem történt. Ezzel megmaradt a feltehetően egykoron az ős Tisza által kialakított, meanderező Berettyó-szakasz.
A Hortobágy–Berettyó-főcsatorna árvizes időszakban elsősorban belvizeket vezet le a Körösökbe, ezért nagyon fontos volt az ágotai árvízi vészelzáró műtárgy megépí-tése 2001-ben, mellyel megakadályozható a főcsatorna vízszintjének hirtelen történő túlzott megemelkedése, ha a Hármas-Körösön árhullám vonul le. Ezzel az Hortobágy–
Berettyó-főcsatorna mentén lévő települések árvízi biztonsága jelentősen fokozódott.
A folyó vízjárása a lefolyási és csapadékviszonyoktól függően meglehetősen válto-zó. Kisvízi hozama Karcagnál csupán 0,26 m3/s, de az ötven évente egyszer várható árvízi maximum a 90 m3/s-ot is meghaladhatja, ami a 3,5 m3/s-os középvízhozam
25-szörösét teszi ki. Általában két árvize alakul ki, az egyik kora tavasszal, a másik kora nyáron. A víz legnagyobb mélysége 3-5 m között változik (Marosi S. – Szilárd J.
1969).
A Hortobágy-Berettyó hármas-körösi torkolatánál két műtárgy épült (8. és 9.
ábra). Az egyik a torkolati Hármas-zsilip, amelyen keresztül a Hortobágy-Berettyó vize a Hármas-Körösbe jut, ugyanakkor feladata a Hármas-Körös árhullámainak ki-zárása. Ez a 3 x 3,3 m nyílásszélességű zsilip a Körös-völgy egyik legrégebbi műtárgya.
1899-ben készült el az első, fából készült zsilip, amit 1907-ben betonszerkezetű mű-tárggyá építettek. 1927-ben vasbeton ráépítéssel tovább növelték magasságát. Terve-zője és kiviteleTerve-zője a Hortobágy-Berettyóvidéki Belvízszabályozó Társulat volt (Fejér L. − Szlávik L. 2008). Mivel a Hortobágy–Berettyó-főcsatornát az 1930-as években hajózható méretűre alakították, meg kellett teremteni a Körösökön közlekedő hajók Hortobágy-Berettyóra való behajózásának lehetőségét. Ezért Mosonyi Emil tervei alapján 1940-1941 között árvízkapuval ellátott hajózható oldalcsatornát építettek, így zárva ki a Körösök árhullámát. A támkapus rendszerű hajózsilipfő acélszerkezetét a M. Kir. Áll. Vas-, Acél és Gépgyár készítette a II. világháború idején. A 12 méter szé-lességű és 3 méter küszöbmélységű hajózsilip 1200 tonnás uszályoknak is megfelel. Az első hajó 1942. október 14-én érkezett a főcsatornán keresztül Mezőtúrra.
A békésszentandrási duzzasztás miatt a csatorna alsó 23 km-es szakasza lett volna hajózható a tervek szerint, de sok más ok mellett a Mezőtúr feletti erős feliszapoló-dás lehetetlenné tette a rendszeres hajóforgalom beindulását. Sajnálatos módon nap-jainkban a Hortobágy-Berettyón és a Hármas-Körösön gyakorlatilag nincs hajózás, legfeljebb vízitúrázók kajakjai és kenujai fordulnak meg itt nyaranta. Az ágotai árvízi vészelzáró mű, az árvízkapu és a torkolati zsilip működésével eredményes árvízi vé-dekezések folytak, különösen a rendkívüli 2000., 2001. és 2006. évi árvizeknél (Fejér L. – Szlávik L. 2008).
A Hármas-Körös (korábban Nagy-Körös) a Kettős-Körös (Fehér- és Fekete-Kö-rös szanazugi torkolatától) és a Sebes-KöFekete-Kö-rös KöFekete-Kö-rösladány és Gyomaendrőd kö-zött torkolatától indul, és Csongrádnál torkollik a Tiszába. A hajdani folyó nagyívű meanderhálózatát nagy valószínűség szerint az ős Tisza-Szamos vízrendszer alakí-totta ki. Különösen a Berettyó torkolatától bővült jelentős mértékben a kanyarulatok száma és ívhossza. A később idekerülő Körös ezeket a hatalmas meandereket saját vízbőségének megfelelően apróbb kanyarulatokkal kifodrozta. A folyószabályozások alkalmával az említett nagy kanyarulatokat kivétel nélkül átvágták. Ily módon az ere-deti folyóhossz 234 km-ről 91 km-re (60%!) csökkent, az esése pedig 1,5 cm/km-ről 3-5 cm/km-re növekedett.
A folyó vízjárásában újabb változást hoztak a vízszint szabályozására megépített vízlépcsők. Az 1906-ban épült bökényi duzzasztógát 1-3, míg az 1943-ban létesített békésszentandrási vízlépcső 3-5 méterrel emeli meg a Hármas-Körös vízszintjét. Ezek következtében a Hármas-Körös teljes szakasza hajózhatóvá vált. Telt meder esetén a víztükör szélessége 90-150 m. A békésszentandrási duzzasztó működésének hatására a folyó felső szakasza lassúbb áramlású, kiegyenlített vízszintű, állóvízhez hasonló. Az alsó szakasz gyorsabb és a Tisza áradásainak hatására nagyobb a vízszint ingadozása, ezért magas falak és karakteres partvonalak jellemzik. A Hármas-Körös vízhozama a
gyomai vízmérce adatai alapján lényegesen meghaladja a Hortobágy-Berettyóét. Kis-vízkor átlagosan 7,5 m3/s, középvíz esetén 100 m3/s, míg nagyKis-vízkor átlagosan 1500 m3/s vizet szállít (Marosi S. – Szilárd J. 1969).
A szabályozás részeként végrehajtott kanyarulat átvágások eredményeként holt-ágak keletkeztek a folyó mentén. Mezőtúr közigazgatási területén három jelentősebb holtág található (Pálfai I. 1995; IH/1):
Peresi Holt-Körös:
A kanyargós holtág 1872-1894 között mederátvágással keletkezett, a Hármas-Kö-rös jobb parti ármentesített területén helyezkedik el (10. ábra). Közigazgatásilag Me-zőtúrhoz és Gyomaendrődhöz tartozik. Hazánk egyik leghosszabb holtága (27,6 km).
Átlagos szélessége 60 m, területe 165 ha, átlagos vízmélysége 2,5 m, víztérfogata 4,1 millió m3. Állami tulajdonban van, kezelője a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a halászati jogot a Körösi Halász Szövetkezet (Gyomaendrőd) gyakorolja. Medre köze-pesen feliszapolódott, vízi növényzettel való benőttsége előrehaladott. Vizének minő-sége változó, gyakran nem megfelelő. Feltölthető belvizekből és a Hármas-Körösből, illetve némi vízpótlást kaphat a szomszédos Kecskés-zugi Holt-Körösből. Belvízcsa-tornákon keresztül kapcsolatban van a Hortobágy-Berettyóval. Leürítése gravitáció-san és szivattyúzással lehetséges. Funkciói: belvíztározás, öntözővíz-tározás, halászat, horgászat, üdülés. Rendkívül változatos környezetű, a tájformálásban fontos szerepet betöltő holtág, ritkaságokban is gazdag növény- és állatvilággal. Egyes partszakaszait sűrűn beépítették üdülőkkel. A holtág torkolatánál található az üzemen kívül helye-zett Peres I. gőzüzemű szivattyútelep, amely ipartörténeti jelentőségű, s itt van a Kö-rös-vidék élővilágát szemléltető bemutatóház is.
Halásztelek - Túrtő - Harcsás Holt-Körös:
A három, egymással csatornával összekapcsolt holtágból álló rendszer a Hármas-Körös szabályozása során 1895-ben alakult ki, a jobb parti ármentesített területen hú-zódik. A Túrtői-holtág legészakabbi pontján, a Boreresztő-zugnál torkollott egykoron a Berettyó a Nagy-Körösbe. Jelenleg a Holt-Berettyó medrében a XIII. sz. belvízleve-zető mellékcsatorna fut, amelynek vizét az egykori torkolat helyén lévő szivattyútelep emeli át a Túrtői Holt-Körösbe.
A holtágrendszer teljes hossza 18,7 km, átlagos szélessége 90 m, területe 168 ha, átlagos mélysége 2 m, víztérfogata 3,4 millió m3. Részben állami, részben önkor-mányzati tulajdon, kezelője Mezőtúr város önkormányzata. Medrének feliszapoltsága előrehaladott, növényzettel való benőttsége erőteljes. Feltöltődhet belvizekből, illetve tölthető a Hármas-Körösből gravitációsan, leüríthető gravitációsan vagy szivattyúzás-sal.
A holtágrendszer funkciói között szerepel a belvizek tározása, az öntözővíz-tározás, a halászat, a horgászat, a víziszárnyas-nevelés és a vízparti üdülés. Környezetének be-építettsége változó, a Túrtői-holtág partjainak egy részén hétvégi telkek találhatók.
A Halásztelki-holtágrész jobb partja hirtelen mélyülő, növényzettel benőtt, a víz fölé nyúló fákkal szegélyezett. A túlpart gyékénnyel, náddal sűrűn benőtt. A Túrtői-holt-ágon a halállomány igen gazdag, de a vízminőség romlásával a kevésbé értékes
hal-fajok kerültek túlsúlyba. A Harcsási-holtág természetes szépségű, értékes növény- és állatvilággal, gazdag madárvilággal rendelkezik. A holtág rehabilitációját 1977-ben kezdték el a vízforgalmat javító beavatkozásokkal.
Borza Holt-Körös:
Az 1940-es években kialakult fiatal holtág a Hármas-Körös bal parti hullámteré-ben a Békésszentandrási vízlépcső felett helyezkedik el. Közigazgatásilag Szarvas és Mezőtúr városokhoz tartozik. Alakja V-hez hasonló, duzzasztáskor hossza 1,3 km, átlagos szélessége 70 m, területe 9 ha, vízmélysége 3 m, víztérfogata 270 ezer m3.
Állami tulajdon, kezelője a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága. Medrének fel-iszapoltsága előrehaladott, növényzettel való benőttsége csekély. Vizének minősége az élővizével megegyező. Az élőmederrel csak az alsó végén van közvetlen kapcsolata, feltöltődése és vízszintjei az árhullámok és a duzzasztás függvényében alakulnak. A duzzasztás megszüntetésekor vizének jelentős része elfolyik. Funkciói: halászat, hor-gászat. Táji- és természeti értékei és szépsége, továbbá gazdag, változatos és ritkasá-gokat is tartalmazó élővilága miatt 1979 óta a Körös-völgyi Természetvédelmi Terület része, 1996 óta országos védettségű. A „szentély” típusú holtágakhoz tartozik.
Az árvízi elöntések megakadályozása végett a Körösök és a Hortobágy-Berettyó jobb és bal partján töltéseket építettek az 1881. évi árvízszint feletti 1 méteres magas-sági biztonsággal. A töltések magasságát azóta több ízben emelni kellett a hullámtéri feltöltődés miatt (12. ábra). A Hortobágy–Berettyó-főcsatorna jobb és bal parti töl-téseinek egymástólszámított távolságát legkevesebb 100 m-ben állapították meg. A két oldaltöltés hossza 170 km, ebből a Körös és a mezőtúri vasúti híd közötti szakasz koronaszélessége 4 m, a vasúti hídtól Ágotáig általában 3 m. A töltésrézsű hajlását a vízfelőli oldalon 1:3, a mentett oldalon pedig 1:2 arányúra építették. A Hármas-Körö-sön a jobb és bal parti árvízvédelmi töltések távolsága 600-800 m.
A folyószabályozás és vízrendezés nem ért véget a kanyarulatok átvágásával és a töltések megépítésével. Az ármentesített területeken való eredményes gazdálkodás megkövetelte a belvizek levezetésének és aszályos nyarakon az öntözés feltételeinek megteremtését. A Hármas-Körös és a Hortobágy–Berettyó-főcsatorna, ill. ezek holt-ágai jelentik az öntözővíz forrását, de ezek egyben a belvizek végső befogadói is. Me-zőtúr vonatkozásában a Hortobágy-Berettyóba futó Varas-éri-Álomzugi-főcsatorna (26 km, 274 km2), míg a Hármas-Körösbe torkolló Mezőtúri-főcsatorna (24 km, 164 km2) számítanak a legjelentősebb csatornáknak. A főcsatornákból megannyi kiágazó mellékcsatorna hálózza be a város határát, biztosítva az öntözővizet és a vízfelesleg levezetését. A kezdetben gravitációs belvízbeeresztést lehetővé tevő zsilipek komoly biztonsági kockázatot jelentettek a töltések védelmi rendszerében. Ezért ezek nagy részét szivattyútelepekkel váltották ki (13. ábra).
A kezdetben gőzüzemű szivattyútelepek a 20. század közepétől benzin, majd ké-sőbb elektromos üzemmóddal biztosították és biztosítják jelenleg is a belvizek áteme-lését az árvízvédelmi töltéseken az élő folyókba. Elsőként 1900-ban, a 3,16 m3/s tel-jesítményű gőzüzemű Borz I.-es szivattyútelep épült meg Bucsánál, ezt több hasonló telep építése követte. A Peresi-holtág torkolati szakaszán 1902-ben épült meg a ma
már ipartörténeti emléknek minősülő Peresi szivattyútelep, amelynek munkáját nap-jainkban a mellette lévő, 6 m3/s teljesítményű elektromos szivattyútelep végzi.
A város határában több vályogvető gödör, a hullámtereken pedig kubikgödör ta-lálható, amelyek mint kisebb-nagyobb vizes élőhelyek megtörik a kultúrtáj egyhangú-ságát, ugyanakkor fontos szerepet játszanak a biodiverzitás megőrzésében. Mezőtúr területén három nagyméretű téglagyári bányagödör található.
Ezek közül az Erzsébet-liget közelében lévő legidősebbet táji rehabilitációval sike-rült beilleszteni a város rekreációs célú közparkjába. A nyugati városszélen lévő másik két bányagödör rehabilitációja még várat magára.
7. ábra. A Hortobágy-Berettyó és a Hármas-Körös torkolata. (Fotó: Tóth Cs.)
8. ábra. A Hortobágy-Berettyó árvízkapuval ellátott hajózható oldalcsatornája.
Az árvízkaputól balra lévő 24 db acélcsövön keresztül emelik át a Hortobágy-Berettyó vizét a Hármas-Körösbe nagy árvizek alkalmával. (Fotó Tóth Cs.)
9. fotó. A Hortobágy-Berettyó árvízkapuja mellett elhelyezkedő műemléki védettségre érdemes torkolati Hármas-zsilip. (Fotó Tóth Cs.)
10. ábra. A Peresi Holt-Körös hazánk egyik leghosszabb holtága. (Fotó Tóth Cs.)
11. ábra. Természetes úton lefűződött, erősen feltöltődött, tavasszal gyakran belvizes egykori Körös meder a Peresi-holtág közelében. (Fotó Tóth Cs.)
12. ábra. A 2006. évi rendkívüli árvízi védekezés emlékműve a Hármas-Körös hullám-terén, a szarvasi kompátkelő közelében. A fekete vonal az akkori víz szintjét mutatja.
(Fotó: Tóth Cs.)
13. ábra. Az Öreg-Berettyó 19. század végén levágott medrében jelenleg belvízcsatorna fut, a végén átemelő szivattyútelep található (Lütyő-kert). (Fotó: Tóth Cs.)
Felszín alatti vizek
A Szolnok–Túri-síkon a talajvíz felszín alatti mélysége nem egyenletes, eltéréseket mutat a litológiai és talajtani viszonyok, a növényborítottság, az éghajlati tényezők, a vízrajzi adottságok, illetve az antropogén hatásoknak (öntözés, duzzasztás, vízki-vétel, melioráció, stb.) megfelelően. A talajvíz átlagos mélysége Fegyvernektől D-re, Mezőtúr-Mesterszállás vonaláig 6 m alatt van. A folyók közelében lévő egykori árté-ri területeken azonban 1,5-3 m mélységben húzódik átlagosan. RÓNAI A. (1956) és Schweitzer B. (2009) vizsgálatai alapján kijelenthető, hogy az 1950-es évek elején a város környékén mélyebben helyezkedett el a talajvíz, mint napjainkban (14. ábra).
Kémiai jellege Fegyvernektől K-re, Karcag és Kisújszállás között, továbbá a Horto-bágy-Berettyó mellékén nátrium-, máshol kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos.
Keménysége Fegyvernek-Kisújszállás-Mezőtúr között meghaladja a 35 nk°-ot, más-hol 15-25 nk° között van. A szulfáttartalom Mezőtúr-Törökszentmiklós-Karcag kö-zött meghaladja a 600 mg/1-t, sőt Túrkevétől Ny-ra még az 1000 mg/l-t is (Dövényi Z. 2010).
14. ábra. A város nyugati határában elhelyezkedő Mezőtúr 002110 sz. talajvízkút talajvízállásának alakulása 1954-2005 között. (Schweitzer B. 2009)
A nagyobb mélységben található rétegvizek alapján a város a környező települések-kel egyetemben (Kétpó, Kuncsorba, Kisújszállás, Túrkeve, Törökszentmiklós) az Ős-Duna, illetve az ős Sajó-Hernád folyók hordalékkúp szegélyei közé eső területsávba tartozik (Barabás I. 2010). Általánosságban elmondható, hogy ez a terület többnyire csak a felső-pannon (8,9 millió éve) alsó tagozatában rendelkezik kúttelepítésre alkal-mas deltahomokokkal, ezeket kizárólag valódi termálkutak fúrásához használják fel.
A mezőtúri fürdő kútja 54 °C-os, kloridos-hidrogénkarbonátos kémiai jellegű vi-zet szolgáltat a felső-pannon rétegekből (Dövényi Z. 2010). A felső-pannon középső tagozata csak kisebb részkörzetekben, mint Kisújszállás, Kunhegyes, Mezőtúr tartal-maz vízadó homokrétegeket, vagyis ekkor az egész területen jórészt árterületi, mo-csári, sekélytavi üledékképződés folyt. Az ivóvizet tároló jégkorszaki, pleisztocén (2,4 millió évtől) üledékösszlet kőzettani felépítését elsősorban az ős Sajó-Hernád folyó-páros határozta meg, a nyugati szegélyen csak kissé érvényesült a dunai hatás. A város területén lemélyült kutak geofizikai szelvényei alapján az ivóvizet tároló pleisztocén rétegsor vastagsága 503 m, ezen belül pedig több kúttelepítésre is alkalmas homok-csoport található:
Az alsó-pleisztocénban (381-503 m) két vastag, jó kifejlődésű apró- és középszem-csés homokréteg található, köszönhetően annak, hogy a környéket az ún. „Ceglédi”
Ős-Duna oldalág töltötte fel.
A középső-pleisztocénban (153-381 m) az ősi Duna-ág helyét feltehetően a Sa-jó-Hernád folyópáros és a Körösök ártere vette át, időszakos folyóvízi átfolyásokat okozva. Az ekkor képződött homokok közül egyedül a 290 m és a 170 m körüliek a jelentősebb, de ezek is csak közepes vízadó képességűek.
A felső-pleisztocén (10-153 m) egésze vastag, jó vízadó képességű homokrétegek-ből épül fel, a térség kútjainak legnagyobb része ezeket csapolta meg. A mai korszerű kavicsolt szűrős kutak segítségével korábban hihetetlenül magas hozamok lettek elér-hetők, így a mennyiségi igények gond nélkül kielégíthetők. Más a helyzet a kitermelt víz minőségével, mely mindenhol gondot okoz: sok a vas, a mangán, az ammónia és a metán, sőt – elsősorban a felső-pleisztocénre települt kutaknál – sok az arzén is
A felső-pleisztocén (10-153 m) egésze vastag, jó vízadó képességű homokrétegek-ből épül fel, a térség kútjainak legnagyobb része ezeket csapolta meg. A mai korszerű kavicsolt szűrős kutak segítségével korábban hihetetlenül magas hozamok lettek elér-hetők, így a mennyiségi igények gond nélkül kielégíthetők. Más a helyzet a kitermelt víz minőségével, mely mindenhol gondot okoz: sok a vas, a mangán, az ammónia és a metán, sőt – elsősorban a felső-pleisztocénre települt kutaknál – sok az arzén is