Mezőtúr természeti viszonyai
7. Védett természeti és kultúrtörténeti értékek
A folyószabályozások és vízrendezések előtti időszakban igen gazdag és változatos ártéri, mocsári, lápi élőhelyekkel rendelkezett a város, amelyek az ár- és belvíz-men-tesítési munkálatokkal végérvényesen eltűntek. A vízrendezések a hajdan összefüggő árterületet a folyó melletti keskeny hullámtérre és a nagy kiterjedésű ármentesített kultúrterületre osztották (18. ábra). A folyó hullámterek, a holtágak és a morotvák védelme éppen emiatt vált szükségszerűvé, hiszen a mezőgazdasági művelésbe vont területekről kiszorult ártéri, mocsári fajok csakis itt maradhatnak fenn. Így jött létre 1979-ben a Hármas-Körös hullámterén a Körösvölgyi Természetvédelmi Terület, amely Csárdaszállás és Szelevény között 80 km hosszú, átlagosan 800 m széles zöld szalagként 11 települést, többek között Mezőtúrt is érintve célul tűzte ki a folyó menti, hullámtéri élővilág és a vízépítési emlékek védelmét. A Körös-Maros Nemzeti Park megalakulásával (1997) Körös-ártér néven országos jelentőségű nemzeti parki terü-letté vált mindez, amelynek egyedülálló jelentősége van a vizes élőhelyek és a hozzájuk kapcsolódó élővilág megőrzésében, fenntartásában.
A Körös-ártér feliszapolódott morotváiban tündérrózsa-hínár (Nuphareto-Castalietum), vízi sulymos (Trapa natans) és tündérfátylas (Nymphoides peltata) tár-sulások jellemzőek. Nagy tömegben maradt fenn a nagyobb alkalmazkodóképességű
rókasás (Carex vulpina), gyakoriak a különböző szittyófajok (Juncus) sárga nőszi-rommal (Iris pseudacorus) tarkítva. A folyók, holtágak iszapos partján megtalálha-tó az egykori mocsárvilág számos jellegzetes növényfaja, mint a nyilaslevelű nyílfű (Sagittaria sagittifolia), az ernyős virágkáka (Butomus umbellatus), az orvosi kálmos (Acorus calamus) és a rendkívül ritka tekert csűdfű (Astragalus contortuplicatus).
A folyókat kísérő ártéri puhafás ligeterdőknek értékes alkotóelemei a táj arculatát meghatározó fehér, fekete és szürke nyár (Populus alba, P. nigra, P. canescens) egyedek, valamint a bokorfüzeseket alkotó fehér, mandulalevelű és cinege füzek (Salix alba, S.
triandra, S. repens) (19. ábra).
A ligeterdőket gazdag cserje- és gyepszint jellemzi, a nyárfákra és a füzekre gyakran felkapaszkodik a ligeti szőlő (Vitis sylvestris). Sajnos azonban igencsak terjedőben van az észak-amerikai eredetű közönséges vadszőlő (Parthenocissus inserta) és a gyalog-akác (Amorpha fruticosa). A tölgy-kőris-szil keményfás ligeterdők már csak igen kis kiterjedésben jellemzőek.
Nagy területeket foglalnak el az ártéri rétek és legelők is. Jellemzőek az ecsetpázsitos kaszálók (Agrosti-Alopecuretum pratensis). A nedves ártéri kaszálórétek védett nö-vénye a réti iszalag (Clematis integrifolia), melynek jelentős állományai ismertek a területről. Az ártéri szikeseken mézpázsit társulásokkal (Puccinellietum limosae) talál-kozhatunk (Kósa F., 1989).
A folyószabályozások előtti állatvilág a mainál lényegesen gazdagabb volt, ennek ellenére a folyók, a holtágak és a hullámtér sok értékes állatfajnak nyújt életteret. A vizes élőhelyekhez kötődő alsóbbrendű faunát számos védett, ritka szitakötőfaj kép-viseli, közülük is kiemelendő a sárgás szitakötő (Stylurus flavipes). Kora nyári estéken gyönyörködhetünk a kérészek közé tartozó tiszavirág (Palingenia longicauda) folyó feletti rajzásában.
A Hármas-Körös, mint tipikus alföldi, lassú folyású, homokos és iszapos medrű vízfolyás a halfaunisztikai zónabeosztás alapján a dévérzónába tartozik, amelynek jellemző halai a dévér-, a lapos-, a karika-, a bagoly- és a jászkeszeg, a ponty és a harcsa. A kisebb vízhozamú, iszapos medrű, nyaranta jobban felmelegedő és ezért alacsonyabb oxigéntartalmú Hortobágy-Berettyó-főcsatornát már kevésbé igényes fajok népesítik be, vizét inkább a sügérzónába lehet sorolni. Jellemző fajai a sügér, a karikakeszeg, a küsz, a bodorka, a balin, a jászkeszeg és a vágócsík (Harka Á.–Sallai Z.
2004). Sallai Z. (1995) vizsgálatai alapján a Hortobágy-Berettyóban 38 halfaj található meg. Ez a halfauna teljes mértékben tiszai hatás alatt áll, a fajok mindegyike előfordul a Tiszában is. Ezért megtalálható benne alkalmilag néhány erősebben áramló vizeket kedvelő ún. reofil faj is, mint a domolykó (Leuciscus cephalus), a laposkeszeg (Abramis ballerus) és a paduc (Chondostroma nasus).
Az ecsegpusztai részen található mocsárjellegű biotópok kedveznek a pangó vize-ket kedvelő ún. stagnofil fajoknak, mint pl. a compó (Tinca tinca), a kárász (Carassius carassius) és a réti csík (Misgurnus fossilis). Halfaunáját befolyásolják a tógazdaságok-ból kikerülő tájidegen fajok, mint az amur (Ctenopharyngodon idella), a fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) és a pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis). A folyó vízminőségét és ezzel élővilágát hosszú évtizedeken keresztül károsan befolyásolta a Debrecen kommunális szennyvizével megterhelt Kösely folyó Hortobágy-Berettyóba
ömlése. A debreceni biológiai szennyvíztisztító üzembe helyezésétől (1994) lényeges vízminőség javulás következett be a folyón (Sallai Z. 1995).
A sekély, meleg morotvákban, a Hortobágy-Berettyó és a Hármas-Körös vizé-ben több védett halfaj találja meg életfeltételeit, mint a réti csík (Missgurnus fossilis), a kurta baing (Leucaspius delineatus), a vágócsík (Cobitis elongatoides), a törpecsík (Sabanejewia aurata), a széles durbincs (Gymnocephalus baloni), a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser), a tarka géb (Proterorhinus marmoratus), a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) és a halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus).
Természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentősége van a magyar bucónak (Zingel zingel), amely fokozottan védett, bennszülött faja a Hármas-Körösnek. Ál-lományát a duzzasztás miatti feliszapolódás erősen veszélyezteti (Harka Á.–Sallai Z.
2004).
A vizek és a hullámtéri párás erdők egyaránt jó életfeltételeket biztosítanak a kétél-tűek és a hüllők számára. Gyakorinak mondható az európai szinten sérülékeny védel-mi kategóriába sorolt mocsári teknős (Emys orbicularis).
A madarak közül a telepesen fészkelő kis kócsag (Egretta garzetta) és üstökös gém (Ardeola ralloides), valamint a jégkorszaki reliktumnak tekintett réti fülesbagoly (Asio flammeus) kiemelten kezelt természeti érték.
A Hármas-Körös hullámterének mélyebb fekvésű kaszálórétjein költ a Körös-Ma-ros Nemzeti Park legjelentősebb haris (Crex crex) állománya. Ennek a rejtett életmódú madárfajnak a fészkelő állományai Európa-szerte jelentős mértékben megfogyatkoz-tak. Három ritka, fokozottan védett madárfaj, a fekete gólya (Ciconia nigra), a rétisas (Haliaeetus albicilla) és a barna kánya (Milvus migrans) is fészkel a Hármas-Körös menti erdőkben.
Az emlősök közül a szigorúan védett vidra (Lutra lutra), valamint Európa jelenleg ismert legnagyobb tavi denevér (Myotis dasycneme) kolóniája képvisel különös érté-ket (Kósa F. 1989; IH/2).
A Hármas-Körös hullámterének kultúrtörténeti értékei közé elsősorban a folyó-szabályozáshoz kötődő vízügyi emlékek (régi gátőrházak, gőzszivattyútelepek) tar-toznak. 1983-ban nyitotta meg kapuját a Peresi-holtág melletti egykori gőzüzemű szivattyútelep épületében kialakított természetvédelmi és ipartörténeti kiállítás (20.
ábra). Különösen figyelemre méltó a védett állatokat ábrázoló nagyméretű grafikai fal, amelyet Muray Róbert készített. A Körös-ártér növény- és állatvilágát, kultúrtör-ténetét mutatja be a Halásztelki tanösvény. A közel 3,5 km hosszú, változatos útvonalú tanösvény indító táblája a Szarvas-Mezőtúr vasúti híd szarvasi hídfőjénél található (IH/2).
18. ábra. Mezőtúr külterületének felszínborítási és területhasználati jellemzői a CORINE 2006 adatbázis alapján. (IH/4, saját szerkesztés)
Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 területek közül Mezőtúr közigaz-gatási területét két különleges természetmegőrzési terület (SCI) érinti. Ezek egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat részét képező területek, amelyek a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, valamint a vadon élő növény- és állatfajok védelmén keresztül biztosítják a biológiai sokféleség megőrzését, valamint hozzájárul-nak a kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához.
E hálózat kialakítása során az Európai Unió két természetvédelmi irányelve alapján kerültek kijelölésre a területek.
Az 1979-ben megalkotott madárvédelmi irányelv (79/409/EGK) végrehajtásaként jelölték ki a különleges madárvédelmi területeket (SPA – Special Protection Area), míg az 1992-ben elfogadott élőhelyvédelmi irányelv (43/92/EGK) alapján a különle-ges természetmegőrzési területeket (SCI – Site of Community Importance).
A Mezőtúr határát érintő egyik ilyen különleges természetmegőrzési terület a Hár-mas-Körös hullámtere a kapcsolódó holtágakkal. Ez a 7819,1 ha kiterjedésű hullámtér a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartozik, és nagyjából megegyezik a Körös-ártér nemzeti parki terület Csárdaszállástól Mezőtúron keresztül Szelevényig tartó szakaszával.
Az ártéri kaszálók, mocsárrétek, ártéri puhafás és keményfás ligeterdők, szentély típusú holtágak és iszapos partú folyók uralta területen színező elemként jelennek meg a pannon szikes sztyeppek és rétek. Ezek élővilágáról és természetvédelmi jelen-tőségéről már fentebb szóltunk.
Mezőtúr másik Natura 2000 különleges természetmegőrzési területe a belterület-től északra elterülő Szandazugi-legelő. Ez a Hortobágy–Berettyó-főcsatorna jobb és bal parti töltésein kívül elterülő, két részből álló legelő a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területére esik, melyek összterülete 386,7 ha.
Az uralkodóan pannon szikes sztyeppék és mocsarak jellemezte élőhelyen fontos feladat a gyepterület jelenlegi állapotának fenntartása érdekében a rendszeres legelte-tés és kaszálás. Mindezekkel a terjedőben lévő inváziós és tájidegen fás- és lágyszárú fajok eltávolítása és visszaszorítása is megoldható lenne. A területen két védett kétéltű fajt kell kiemelni, a vöröshasú unkát (Bombina bombina) és a mérsékelten fenyegetett védettségi kategóriába sorolt dunai gőtét (Triturus dobrogicus) (IH/3).
Bár nem részesülnek természetvédelmi oltalomban, a város belterületén fekvő Er-zsébet-liget (21. ábra) a mellette elterülő vízzel teli egykori téglagyári bányagödörrel üde színfoltja a városnak (22. ábra). A Liget-tó és környéke kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújt a lakosság számára.
Az Erzsébet-ligetek és fasorok Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1898.
november 19-én kelt rendelete alapján, országos kezdeményezés részeként jöttek lét-re országszerte az 1898. szeptember 10-én, Genfben meggyilkolt Erzsébet királyné tiszteletére. Becslések alapján a felhívásra telepített fák száma 1899-ben meghaladta a 3 milliót. A kezdeményezés sikerességét így fogalmazta meg Darányi: „A dicsőült királyné legnagyobb örömét a természet szépségeiben találta. A természet nem is maradt hálátlan iránta. Emlékére ligetek, kertek és erdők támadtak. Millió és millió fácska hir-deti az ő dicsőségét; - ugy diszlenek, mintha éreznék, mily fenkölt a hivatásuk!” (Gábel GY. 1905).
Mezőtúr város közössége is létrehozta 1899-ben az emlékfákból álló ligetet, amely őshonos fafajokból (kocsányos tölgy, magyar kőris, nagylevelű hárs, fehér nyár) álló kellemes zöldfelülete immár több mint egy évszázada a városnak.
19. ábra. A Hármas-Körös ásott medre puhafás ligeterdővel szegélyezve.
(Fotó: Varga L.)
20. ábra. A peresi szivattyútelep épülete ad otthont az 1983 óta működő természetvédelmi és ipartörténeti kiállításnak. (Fotó: Tóth Cs.)
21. ábra. Erzsébet-liget tavaszi aszpektusa. (Fotó: Tóth Cs.)
22. ábra. Az Erzsébet-liget melletti egykori téglagyári bányagödör, jelenleg Liget-tó környéke kellemes kikapcsolódási hely. (Fotó: Tóth Cs.)
Irodalom
Barabás I. (2010): Jász-Nagykun-Szolnok megye földtani – vízföldtani adottságai és ezek befolyása az egyes eltérő felépítésű részkörzetek aljzatából kitermelhető ivóvizek minőségére. Kézirat. http://
barabasimre.hu/_e107/download.php?view.50, P. 58.
Dövényi Z. (Szerk.) (2010): Szolnok–Túri-sík; Körös menti sík, Békési-sík. Magyarország kistájai-nak katasztere. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Pp. 175−178; 269−273;
281−284.
Dunka S.−Fejér L.−Papp F. (2003): A Közép-Tiszántúl vízi története. Vízügyi Történeti Füzetek 16.
Budapest: Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény. Pp. 25−64.
Fejér L.−Szlávik L. (2008): 111 vízi emlék Magyarországon. Budapest: Közlekedési Dokumentációs Kft. Pp. 220−221.
Földi E. (Szerk.) (1980): Magyarország földrajzinév-tára II. Szolnok megye. Budapest: Kartográfiai Vállalat.
Gábel GY. (1905): Erzsébet királyasszony emlékének. Hódolat Magyarország Nagy Királynéjának.
Budapest: Globus. P.58.
Györffy I. (1941): Nagykunsági krónika. Budapest.
Györffy L. (1971): Hegyfoky Kabos emlékének (1847−1919). Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fennállásának 20. évfordulójára. Túrkeve.
Harka Á.−Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Szarvas: Nimfea Természetvédelmi Egyesület.
P. 269.
Kiss T.−Hernesz P.−Sümeghy B.−Györkövics K.−Sipos GY. (2014): The evolution of the Great Hungarian Plain fluvial system – Fluvial processes in a subsiding area from the beginning of the Weichselian. Quaternary International.
Kósa F. (Szerk.) (1985): Vízrajzi értekezés. Huszár Mátyás leírása a Körösvidékről. Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság. Gyula: Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság. Pp. 26−29.
Kósa F. (1989): Körösvölgyi Természetvédelmi Terület. In: Zelenyánszki A. (Szerk.) Szolnok megye természeti értékei. Szolnok. Pp. 56−59.
Kozák M.–Püspöki Z. (1998): Geológiai kislexikon I-II,. Kézirat. DE Ásvány- és Földtani Tanszék adattára. 940. 836 p.
Láng I.−Csete L.−Jolánkai M. (2007): A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok. A VAHAVA jelentés. Budapest: Szaktudás Kiadó Ház.
Marosi S.−Szilárd J. (Szerk.) (1969): A tiszai Alföld. Budapest: Akadémiai Kiadó. Pp. 278−292.
Mike K. (1969): A Tisza magyarországi szakaszának kialakulása és fejlődése. Vízrajzi Atlasz sorozat 7. „Tisza”. Budapest: VITUKI.
Mike K. (1991): Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története. Budapest: AQUA. P. 698.
Móricz Zs. (1935): A Hármas Körös egyszerű tragédiája. Budapest.
Pálfai I. (1995): Tisza-völgyi holtágak. Budapest: Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium.
Pálfai I. (2004): Belvizek és aszályok Magyarországon. In: Szlávik L. (Szerk.) Hidrológiai Tanulmá-nyok. Budapest. P. 492.
Péczely GY. (2006): Éghajlattan. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. P.336.
Rónai A. (1956): A magyar medencék talajvize, az országos talajvíztérképező munka eredményei.
Budapest: Műszaki. Pp. 1−245.
Sallai Z. (1995): A Hortobágy-Berettyó halai. Szarvas: Nimfea Természetvédelmi Egyesület.
Schweitzer B. (2009): Mezőtúr és térsége hidrometeorológiai adatsorainak elemzése geoinformatikai módszerekkel. Szakdolgozat. Debrecen: Debreceni Egyetem. P. 56.
Szűcs S. (1942): A régi Sárrét világa. Budapest.
Tóth A. (Szerk.) (2013): Kisújszállás város története a legrégebbi időktől 2012-ig. Kisújszállás: Kisúj-szállási Városvédő és -szépítő Egyesület. Pp. 25−56.
Tóth A. (1988): Szolnok megye tiszántúli területének kunhalmai. Zounuk 3. A Szolnok Megyei Levél-tár Évkönyve. Szolnok. Pp. 349−410.
Tóth A.−Tóth CS. (2004): A kunhalom-program általános tapasztalatai. In: Tóth A. (Szerk.): A kun-halmokról - más szemmel. Kisújszállás−Debrecen. Pp. 171−180.
Urbancsek J. (1961): Szolnok megye vízföldtana és vízellátása. Szolnok: Szolnok Megyei Tanács. P. 213.
Virágh, D. (1979): Cartographical data of the kurgans in the Tisza region. In: I. Ecsedy (Ed.): The people of the pit-grave kurgans in Eastern Hungary. Budapest: Akadémiai Kiadó. Pp. 117−148.