TIPIKUS MIGRÁNSNARRATÍV ÁK

Ebben a fejezetben a vándorlástörténetek és a biográfiák közös elemzéséből létrejött legjel1emzőbb migránsnarratíva-típusokat mutatjuk be.IO Ehhez, mivel óriási szövegmeny-nyiséget kellett megmozgatnunk, saját módszert dolgoztunk ki. Első lépésként minden egyes vándorlástörténetet szekvenciaelemzésnek vetettünk alá. Ennek a hermeneutikai megér-tésnek az a lényege, hogy az elbeszéléseket kisebb narratív egységekre bontjuk témájuk és megfogalmazási módjuk szerint. Minden témaváItás vagy stílusváltás új szekvenciát hoz

7 Melegh (1999a), 17-28. O.,uő. (1994), Kovács (1999).

8Kovács-Vajda (1994), Kovács (1996), Erős ésmások (1998).

9Mclegh (1999b)

10A migrációs irodalomban szokásosan az alábbiak alapján kategorizálnak: etnikai, gazdasági és politikai hovatartozás. Lásd Fassmann-Münz (1994),520-538. o.

létre. (Például: 1.szekvencia: történet az apáról - elbeszélés; 2. szekvencia "hát ez nehéz volt" - argumentáció; 3. szekvencia: az interjúalany elhallgat - törés stb.). E szekvenciákat elhangzásuk sorrendjében elemeztük aztán aszerint, hogy milyen típusú és témájú "folyta-tásai" képzelhetők el. E hipotézissorból jött létre az ún. tematikusmező-elemzés, amelynek során megállapíthatóvá váltak a narratív típusoknak nevezett elbeszélési módok.

Második lépésként a biográfiákat elemeztük. A biográfia forrásául a teljes interjúból kigyűjtött és kronológiai sorrendbe állított életrajzi adatok szolgáltak. Hasonlóan a szek-venciaelemzéskor feltett kérdésünkhöz. itt is arra kerestük a választ, milyen alternatív életutakat tudunk elképzelni ezen adatok és saját szociológiai, társadalomtörténeti isme-reteink alapján. A biográfiaelemzés végén arra tettünk kísérletet, hogy megmagyarázzuk:

miért pont azt az életutat járta be interjúalanyunk, amiről tudósított.

V égül a szekvencia- és a biográfiaelemzés hipotéziseit esetről esetre ütköztettük. Ezek-ből jöttek létre "tipikus" migránsnarratíváink:

• Életminőség-, illetve életszakasz-váltásról szóló migránsnarratívák

- Jóléti kényszermigráns: olyan vándorlás- és élettörténet, amely jóléti döntésként mond-ja el a kivándorlást. Rendszerint gyermeki, illetve olyan családi relációt jelent, melyben az interjúalany a hozzátartozója "akaratából" (annak jóléti döntése miatt) vándorol.

- Kényszermigráns (gyerek, feleség): valaki kényszerű követése.

- Magánéleti migráns: a vándorlás magánéleti választás következménye.

- A migráció mint életstratégia: a vándorlás a válasz az élet legfontosabb kérdéseire, tudatos döntés racionális várakozásokkal és stratégiákkal.

- Jóléti migráns: a vándorlás oka a fogyasztás minőségének javítása.

- Karriermigráns: a vándorlás a szakmai előmenetel záloga.

• A tradicionális szociális minta narrativái: az interjúalany egy adott társadalmi cso-port normái alapján strukturálja vándorlástörténetét (kispolgári, paraszti stb.).

• Az etnicitás narratívái

- Etnocentrikus: a vándorlás az elvesztett/megőrzött nemzeti identitás témáját hozza felszínre.

- lntegrálódó, asszimilálódó: a beilleszkedésről szóló vándorlás- és élettörténet.

- Multikulturális: olyan vándorlás- és élettörténet, amely emberi jogi kérdések köré szerveződik, és többféle identitást mutat be.

• A tolmács narratívája: a hangsúly a két kultúra közötti közvetítésre, az interjúalany

"globalizáló" szerepére kerül.

• Politikai menekült narrativa: az interjúalany az elhagyott rendszer üldözöttjeként mutatja be magát.

• Szupernarratívák

- " Útközben ": irodalmilag is megformált, tipikus kelet-közép-európai narratíva. Lé-nyege, hogy az élet mindig másutt van, mint ahol az interjúalany, aki lebeg a világok között, de soha nem érkezik meg.

- Soá, posztsoá: a vándorlást a soá következményeként ábrázolja.

- Pajtás vagy góbé: irodalmilag is megformált elbeszélés. Előbbiben a hangsúly az akti-vitásra, a csapatmunkára, a felettesek közös "átverésére" kerül, míg utóbbi esetében a dol-gok az interjúalannyal "megesnek", és ^ö igyekszik aztán az előnyére fordítani azokat.

- '56-os szupernarratlva: a forradalom kollektív emlékezetének toposzaira épít.

- Archetipikus, szakrális szupernarrativa: az interjúalany a vándorlástörténetét mitikus

vagy szakrális keretek szerint meséli el. (Odüsszeusz, Oidipusz, kiűzetés a Paradi-csomból, megtéréstörténet stb.).

- Arisztokrata szupernarratíva: az arisztokrata származású interjúalany vándorlástör-ténetét társadalmi rétege megszilárdult sémái alapján meséli el.

- Papir-szupernarrativa: a vándorlást a papírok megszerzésének kálváriájaként eleve-níti fel.

• Emocionális narratívák

- Túlkompenzálás, a megfelelés narratívája: olyan vándorlás- és élettörténet, amelyet a vándorlásból fakadó hátrányok kényszeres behozásajellemez.

- Paranoiás, szorongós narrativa.

- Honvágy: az elbeszélés alapmotívuma a honvágy.

- Bűn: az elbeszélés a vándorlásból fakadó bűntudattal való küzdelmet mutatja be.

Természetesen egy interjúban több narratív séma is megjelenhetett, mindazonáltal a nar-ratív sémák száma véges, vagyis a vándorlás a kulturális normák és a politikai beszédmód által "előírt" és előzetesen "megkomponált", korlátozott diskurzus. Az f. táblázat a narra-tívák előfordulási gyakoriságát mutatja be a kutatás három almintájában:

1. táblázat

Migránsnarratívák előfordulási gyakorisága - összevont tipusok almintánként

Összevont típusok Erdély- Erdély- Magyaro.- Összesen

Magyaro. Ausztria Ausztria

Életminöség-, ill.életszakasz-váltás (jóléti kényszermig- 27 21 22 70

ráns,kényszermigráns, magánéleti migráns, életstratégia-rnigráns, jóléti migráns, karriermigráns)

Emocionális (túlkompenzáció, szorongás. honvágy, bűn)* 18 13 1 32

Ebből a bűntudatos narratíva (10) (5) (-) (15)

Etn icitás (etnocentrikus. integrálódó, asszimilálódó, 8 12 9 29

multikulturális)

Tradicionális szociális minta" 5 3 4 12

Tolmács 7 4 I 12

Politikai menekült 6 I 2 9

S03,posztsoá I 3 4 8

Panir 5 I - 6

'56-os forradalmár ^- 2 2 4

"Útközben" I - 3 4

Szakrális, archetipikus I 3 - 4

Pajtás, aóbé I I I 3

Arisztokrata 1 I I 3

Összesen (tipus) 81 65 50 196

Összesen (interjú) 22 18 23 63

A •-gal jelölt típusok bizonyos szempontból alárendelődnek a többinek.ugyanis nemképesek kizárólagos szerkesztésimintául szolgálni az elbeszéléshez.ezértakövetkezőaljejezetekben azegyestípusok bemutatása-korfogunk utalni rájuk.

Az életminőség-, illetve életszakasz-váltásról szóló migránsnarratívák

Ez a vándorló önbemutatás azokat az altípusokat gyűjti egybe, amelyek szerkezetüket tekintve a vándorlási napot, időszakot, illetve az élettörténet biográfiai adatait az adott egyén vagy család életében való előrelépésként vagy együttes mozgásként mutatják be.

Az együttes mozgást olykor közös döntések következményeként mesélik el, de ennél jóval gyakoribb, hogy az egyén elszenvedi közvetlen környezetének vándorlását -

kény-szermigráns -, azaz másokat (általában házastársat, szülőket) követ. Ez gyakorta össze-kapcsolódik azzal a mesélési móddal is, hogy az ily módon "kikényszerített" vándorlás egyben egy életszakasz lezárását jelenti, e mozgás révén valaki felnőtté vált, szülői szere-pekbe került, azaz életciklusának egy újabb szakaszát kezdte meg. A vándorlóként való önbemutatás másik altípusa, hogy valaki a migrációt olyan életstratégiaként mutatja be, amely megold számára valamilyen anyagi, személyes, szakmai vagy politikai problémát.

A vándorlástörténetek és az élettörténetek ütköztetése során az általunk feltárt elbe-szélésszerkezetek több mint egyharmada életminőség-, illetve életszakaszmigránsi elemeket tartalmazott. E narratíva elfogadottságát jelzi az is, hogy mindegyik vándorlási relációban használják, tehát mind a magyarországi, mind az erdélyi vándorlók szívesen élnek ezzel az önbemutatással, ftiggetlenül attól, hogy vándorlásuk során hova kerülnek. Az egyes narratíva-altípusok közötti egyensúly aszerint bomlik meg, hogy az interjúalany a szülök jóléti indíttatású vándorlása alapján építi-e fel történetét, vagy kiházasodóként

(magán-életi migráns) mutatja be magát. Az előbbi esetben nem találunk Magyarországra vándorolt erdélyit, míg az utóbbiban épp ők a alkotják a többséget. I I

Az életminőségváltás-szövegek egyik legfontosabb altípusát az olyan kényszermigráns-narrativák alkotják, amelyek a gyerekként a szüleiket követő vándorlóktóI származnak.

Ilyenkor az élményeket felidéző interjúalany általában szülei cselekedetei és elképzelései alapján meséli el a vándorlást és a kapcsolódó élettörténetét, és csak ritkán tesz kísérletet saját történet előállítására. Oe még az utóbbi esetben is a szülői verzió alternatívájaként fogalmazódik meg a történet, mint például M. esetében, aki gyerekként a Vajdaság, Bécs, Németország háromszögben követte szülei vendégmunkás karrierjét.

"Szinte szinte semmit nem tudok már róla, anyuék mesélnek róla mindig, de nem nagyon emlékszem már seatáj ra, esetleg •• gyerekkori barátnőjeimre, azokra még úgy egy kicsit ernlékszem. de •• viszont nem nagyon. A lakásunkra arra elég jól emlék-szem, de hát ez szerintem azért van, mert rengeteg időt ott töltöttem, ⁰⁰ de amúgy nem nagyon. Oe vissza szeretnék menni egyszer, és szét szeretnék nézni, és meg szeretném nézni, hogy mégiscsak ismerős-e valami." (MA 3)12

11 II statisztikai adatok is azt mutatják, hogy Románia elhagyásának leggyakoribb módja a házasodás volt.

Lásd Juhász (1997),4. o.

12 Az interjúkat aszemélyes adatok védelmének érdekében bizonyos helyeken megváltoztanuk. Ígya ha-sonlóságok csak a véletlen müvei lehetnek. Azinterjúkat elhangzásuknak megfelelően közöljük. Teli ponttal (.) jelöljük aszöveg megtörésct. adadogást, üres ponttal (O) a csende ket, szüneteket. Az elhangzás és a leírás harmóniáját azért kivántuk megtartani, mert ezáltal maga azolvasó isrészt vehet aszövegek szekvenciáinak elemzésében. (Az interjúkat avándorlási relációk szerint hivatkozzuk, például: MA =Magyarországról Auszt-riába éssorszám.)

Az előbbi "önállósági" kísérlet tökéletes ellenpéldája az a szintén kényszerrnigráns-narratíva, amelyben interjúalanyunk, aki tízéves gyermek volt a kivándorláskor, még ma is teljes egészében apja történeteként adja vissza a vándorlást megelőző időszakot és magát a napot is.

"Igen, igen, az egész úgy kezdődött, hogy ⁰⁰⁰⁰ édesapám 1900-ban született, én meg

1946-ban, és ⁰⁰⁰ ő volt ⁰⁰⁰ egy ilyen szóvivője ⁰⁰⁰ a szabad foglalkozásoknak a Ge-werkschaft, nem jut eszembe a magyar szó, oa • de tetszik érteni? Igen, igen, és amikor a kommunizmus jött, akkor leválasztották, mert nem kooperált evvel a rendszerrel, és akkor elég rossz dolga volt neki, mert elvették ⁰⁰ a -, mert 48-ban, amikor az államosítás volt, az amije volt neki, és ⁰⁰⁰ a saját testvérjével egy lakásba tették be őket, tehát egy kétszobás lakásba két család élt, én is ott éltem, mert más nem volt, és, és, éselég rossz helyzetbe volt, és '56-ban, amikor volt ez ⁰⁰⁰ a -, ez a háború? ez a felkelés, revolúció, igen, akkor őtet megválasztották megint, és akkor volt egy ilyen Eklat, mert az, aki a kommunizmus alatt volt, az is ott volt, és apám pofon vágta ott, az egész emberek előtt, nem tudom, mert én nem voltam ott, mert tízéves voltam, de eztet tudtam, és akkor a••• ••••••• az volt, hogy mondták, már jöttek neki másnap mondani, hogy azonnal menjen el, amikor a kommunizmus megint győzött valahogy, ez ilyen pár nap alatt ⁰⁰⁰ ment összevissza. Akkor ⁰⁰ figyelmeztették, hogy hagyja el azonnal Budapestet, mert már keresik, és hogy baja lesz ⁰⁰ és akkor így kerültem el Magyarország-v, és akkor hosszú ideig nem is mehetett vissza, és amikor visszament, nehézségei voltak neki, mert feketelistán volt, vagy mi, úgyhogy nem nagyon mehettünk be Magyarországra."

(MA 14)

A passzivitás, a saját narratíva megrázó felülírása másokéval nemcsak a kényszer-migránsoknál figyelhető meg, hanem igen gyakori elem a kiházasodóknál is. Ők szintén szívesen mutatják be magukat inaktív bábuként vagy áldozatként. J. egy osztrák férfihoz ment feleségül, és ezt mégis' 56-os migrációként adja elő.

"És én azt hittem, én is azt hittem, hogy egy hétvégére jövök, és azóta itt vagyok, szóval úgy jártam, mint '56-ban, mikor a magyar lement, hogy levigye a szemetet, és, és aztán Ausztriában kötött ki. Szóval én is úgy jártam, hogy eljöttem egy hétvégére ide Ausztriába, és meg azóta is itt vagyok. Szóval én így jöttem ki." (EA 5, kiem. tőlünk) A passzivitás még akkor is előjön, amikor a szövegből világos, hogya külföldre háza-sodás szándékolt, az életstratégiába illő lépés volt. Az alábbi, magát amúgy világpolgárként bemutató nő a vándorlás "tudattalan" voltát hangsúlyozza:

"Ez egy nagy kérdés, hogy mit is nevezünk emigrációnak, mert az én távozásom Magyarországról nem az emigráció jegyében történt, illetve nem volt egy tudatos emigráció. Azért valószínűleg tudat alatt én kerestem az utat, hogy eljöhessek a szá-momra kissé szűkké vált világból vagy országból, de nem úgy hagytam el, ésnem is olyan utat kerestem, hogy ne tudjak visszatérni, hiszen én egy nagyon kellemes módját választottam, mégpedig férjhez mentem egy osztrák állampolgárhoz." (EA 18)

A magánéleti keretek között előadott történetekben megfigyelhető sodródás azokra a szövegekre is jellemző, amelyek a vándorlási és élettörténetet jóléti törekvésekkel, illetve karrierépítéssel is magyarázzák. Ajóléti és a karriermigráns narratívák többsége azonban semmiképpen sem tekinthető passzív szenvedéstörténetnek. Ezekben az esetekben is elő-fordul ugyan a migráció esetlegessége, de interjúalanyaink mégis aktív szerepben tüntetik fel magukat, és ily módon a kategórián belül elkülönülnek a túlnyomó többségtől.

Ezen kivételek ellenére általában a tudatosság hiánya, az emlékezetkiesés, az egykori élmény felülírása, a nehezen verbalizálható trauma adja meg az életminőségváltás-narratívák dinamikáját. A sodródásos önbemutatás egyik legfontosabb magyarázata lehet, hogy nehezen vállalhatóak a magánéleti, jóléti indokok az otthon maradás paran-csával szemben, illetve kognitív szinten "sem elégségesek" a vándorlással járó traumák feloldásához.

Az életminöség-váltásos szövegekben két olyan altípust találtunk, melyek esetenként

önmagukban is elégségesnek bizonyultak a vándorlóként való önbemutatáshoz.

Az egyik ilyen ajó/éti kényszermigráns narratíva, például a már idézett M.-é, aki szülei vendégmunkás karrierjében mutatja be önmagát.

A másik altípus amagánéleti migráns önbemutatás, amely Gy. esetében elégséges sémát jelentett: az interjúalany elbeszélése során minden vándorlási mozzanatot (az átköltözést,

a beilleszkedést, az elszakadást, a Nyugattal kapcsolatos korábban kialakult vágyait, csa-lódásait) a férjére vonatkoztat, a vele való kapcsolatban helyez el. Csak őmiatta érdemes kimenni, a lakást felújítani, az idegennek bizonyuló magyarországi szülöi családtól eltá-volodni. A szöveg ritka szublimálási kísérlet, hiszen egy személy jelenít meg minden szorongást a vándorlással kapcsolatban.

"Mikor én most kijöttem, tehát amikor házasságot kötöttem, akkor ez egy tudatos

elhatározás volt, és tudtam, hogy mi vár rám. Már olyan szempontból tudtam, hogy·

hogy legalábbis a férjem szívesen fogad itt, és őérte már érdemes eljönni .•• Nem a"

akkor már, akkor előttem nem a Nyugat, és nem a fenékig tejföl volt, hanem a férjem.

Mert nekem, miután elvégeztem az egyetemet, igenis otthon is fenékig tejföl lett volna, már a saját kis szempontomból. Tehát én akkor magamtól azért, hogy én a Nyugatot ••

Nyugatra szökjek, mint az emigránsok ugye, azért mert •• valami jobb vár engem, akkor ez bennem egyáltalán nem volt." (MA 2)

Fontos megjegyezni, hogyakizárólagosan magánéleti migránsként való önbemutatás az erdélyiek esetében nem működik, mert ott a passzív el vándorlási szöveg szinte minden esetben összeépül konfliktusos elemekkel, így például a lelkiismeret-furdalással, a bűn-tudattal. Jóléti kényszermigráns narratívát pedig egyáltalán nem találtunk az erdélyi al-mintában.

Az etnicitás narratívái: etnocentrikus, integrációs, asszimilációs és multikulturális minták

A migrációs szakirodalom egyik klasszikus problémája évtizedek óta a bevándorlók beilleszkedése a befogadó ország társadalmába, a migrációnak az etnikai identitásra gy

a-koro It hatása.l-' Különböző, gyakran egymásnak feleselő több generációs modellekben ábrázolták az integráció, illetve az asszimiláció lépcsőfokait. Ezek a szakmai törekvések maguk is leképezik azt a politikai és társadalmi diskurzust, amely a migránsoktól azt várja el, hogy mind hamarabb integrálódjanak, sőt asszimilálódjanak a többségi társadalomhoz.

Ugyanakkor a kibocsátó országok politikai és társadalmi elvárásai - épp ellenkezőleg -arra irányulnak, hogyakivándoroltak - ha már elhagyták szülőföldjüket - őrizzék meg etnikai identitásukat, alakítsák ki a maguk diaszpóráit, és mindemellett sikeresen illesz-kedjenek is be. Ebben az ellentmondásos diszkurzív térben a migránsok egyenesen rá-kényszerültek arra, hogy etnikai identitásukat időről időre megfogalmazzák, önmagukat az etnicitás fogalmai alapján mutassák be.

Interjúink szépen példázzák az elmondottakat. Az a közhelynek látszó megállapítás, hogy a térbeli mozgás növeli az önreflexiós kényszert és igényt, egytől egyig megmutatkozik az interjúkban: míg annak az etnikai identitás a, aki egy helyben, illetve egy országban éli le az életét, akár haláláig látens, tudattalan maradhat, addig a vándorlóknak ezzel az azo-nosságukkal mindenképpen szembesülniük kell.

És nemcsak a migrációt követő, hanem az azt megelőző időszakra nézve is: általában elmondhatjuk, hogya migrációs folyamat gyakorta aktivizál (vagy hoz létre) retrospektíve is nyelvi, etnikai, lokális vagy regionális identitást.

"Hozzá kell tennem, hogy az Erdélyhez való kapcsolódásom tulajdonképpen akkor tudatosodott igazán, amikor már nem voltam Erdélyben." (EA 10)

" ... vannak helyzetek, amikben nagyon nagy különbségeket lehet érezni, tehát itt Pesten is és Pécsen is voltak ilyen helyzetek, de ez, azt hiszem, más városban is így van, tehát mit tudom én, Sepsiszentgyörgyről elmentem Kolozsvárra, ott is ugyanilyen nagy különbségeket éreztem, sőt még néha nagyobbakat, mint, mint, mint mit tudom

én, Szegeden, tehát itt." (EM 10)

"És azért olyan is, hogy nem voltam húsz év óta Romániában, mert félek odamenni, félek látni az egészet, hogy összeroppant, és hogy szegénység van. Vágyok, és na-gyon félek, mert tudom, hogy fogok sírni, és nincs kedvem, nincs. Szeretek románul beszélni, van egy pár ember, akivel románul beszélek, ⁰⁰ de odamenni nem akarok."

(EA 1)

"És •• tulajdonképp anélkül, hogy komolyabban érezzem, hogy valahogy beinteg-rálódtam [Izraelbe], be, be, még ma is, hogyha valaki kérdi tőlem, tulajdonképp vala-milyen módon egy ilyen •• erdélyi eredetű izraelinek tekintem magam, zsidó valaminek, mert tulajdonképp az állampolgárság ⁰⁰ annyit változtattam az időkfolyamán, hogy az már tulajdonképp arra •• szűkült le, hogy •• milyen útlevél/el a legkönnyebb elkerülni egy pont ^ápontból b pontba, úgyhogy az állampolgárság mint olyan, az nem egy mérv-adó, vagy nem úgy érzem, hogy az rólam nagyon sokat mond." (EA 8, kiem. tőlünk)

13 Lásd például: Tabori (1972), Glazer-Moynihan (1975), Barth (1969), Smith (1981), Gordon (1978), Elschenbroich (1988), Richmond (1988).

A retrospekció sajátos nyelvi példáját találhat juk az alábbi idézetben:

". .. és nagyon nehéz volt elmenni, elveszteni a a Heimatot, hogy mondják? ⁰⁰ a ha-zát." (EA 1)

Ebben a félmondatban nemcsak az érzelmeknek megfelelő magyar szó keresése mutatja az identitásteremtés folyamatát. Első pillantásra megrendítőnek találhatnánk, hogy éppen a "haza" szó nem jut beszélgetőtársunk eszébe magyarul. Valójában azonban logikus, hogy így alakul a mondat. D. kiskamaszként hagyta el a szüleivel Erdélyt, ami addig számára az otthont, a szülőhelyet jelentette. Ezért is használja a Heimat szót (első és leggyakoribb jelentése "a hely, ahol az ember otthon van", szülő-, illetve lakóhely, származási hely),

amit aztán magyarul már hazaként (ami németül inkább a Vaterland lenne) nevez meg.

"Fordítása" mindazonáltal tökéletesen ábrázolja a két szó érzelmi töltete közötti azonossá-got: a formálisabb Vaterland, Geburtsort helyett a Heimatot használja (mellesleg a honvágy is Heimweh németül), s ezzel a szülőhely, a szűkebb szülőföld válik retrospektíve a ha-zájává, egy nagyobb, nemzeti keretté, melyet elvesztett.

A befogadó nemzethez, társadalomhoz képest érzékelt etnikai másság narratívái minden almintánkban nagyjából hasonló súllyal jelennek meg. Az egyes altípusok esetében azonban markáns különbségeket tapasztalhattunk: míg az etnocentrikus (kisebbségi, illetve érzelmi magyar) attitűdök szinte kizárólag csak az erdélyi vándorlók szövegeiben mutathatók ki, addig integrációs ésasszimilációs önbemutatásokkal főként a magyarországi migránsoknál találkozunk. Úgy tűnik tehát, hogy az etnikai identitás megfogalmazása a migráció kapcsán sokkal nagyobb kényszerként nehezedik a Romániát elhagyó magyarokra, akár Budapest, akár Bécs a célállomás, mint a Magyarországról Ausztriába vándorlókra. Két alternatív hipotézist fogalmazhatunk meg e jelenség magyarázatára. Egyrészt Románia elhagyása szükségszerűen tematizálja a kisebbségi magyar identitást, hiszen többnyire ekként és ebben a minőségben elnyomottként, diszkrimináltként vagy üldözöttként érkeztek Magyar-országra. A fogadó társadalom és a politikai diskurzus jobb esetben egyaránt erdélyi ma-gyarként egyneműsítette e vándorló sokaságot (ha nem románként bélyegezte meg őket).

Ezzel mindkét irányból bezárták őket a kisebbségi magyar skatulyájába. Másfelől a narra-tívák azt is sugallják, hogy az erdélyi migránsok úgy élik meg, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen engedi el őket a szülőföldjük: általában Erdélyt elhagyni szégyen, gyávaság,

Ezzel mindkét irányból bezárták őket a kisebbségi magyar skatulyájába. Másfelől a narra-tívák azt is sugallják, hogy az erdélyi migránsok úgy élik meg, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen engedi el őket a szülőföldjük: általában Erdélyt elhagyni szégyen, gyávaság,

In document Europeana felhasználói szabályzatát. (Pldal 97-122)