EGYÜTT JÁRÁSOK ÉS ELKÜLÖNÜLÉSEK A TÍPUSOK KÖZÖTT

Kovács Éva-Melegb Attila

EGYÜTT JÁRÁSOK ÉS ELKÜLÖNÜLÉSEK A TÍPUSOK KÖZÖTT

Ebben a fejezetben az előbbi vándorlásnarratíva-típusok egymáshoz való kapcsolódása it elemezzük. Ezt módszertanilag az tette lehetövé, hogy minden vándorlástörténetet és a ben-nük felbukkanó narratívatípusokat egy közös kereszttáblába rendeztük, így az elemzéskor egyrészt mechanikusan össze tudtuk állítani a narratívatípusokból létrejött egyszerű .faktorokat", másrészt e faktorokat közvetlenül vissza tudtuk csatolni az egyes interjúk-hoz iS.21

21Egyilyen kereszttáblát atanulmány végén aFüggelékben közlünk.

Együttjárások és elkülönülések az életminőségváItás-narratívák esetén Az életminőségváltás-narratívák nagyon gyakran az integrációs narratív sémákkal ke-veredve jelennek meg. Az integrációs narratívával való egybeépülés azt mutathatja, hogy agyakorta kényszerű "követésként" előadott "magánéleti" váltás nemcsak a vándorlásban jelent passzivitást, hanem a letelepedés során is, azaz interjúalanyaink "befogadóan"

viselkednek avándorlási célország kultúrájával szemben - a sodródás előkészíti a terepet a szociológiai értelemben vett .asszimiláns'' viselkedés számára. Az integráció dilemmái jól láthatók például annál a fiúnál, aki szüleivel együtt vándorolt gyerekként Erdélyből Budapestre, majd pedig szülei álmai megvalósításán fáradozva Bécsbe került egyetemre.

A megfelelés, a túlkompenzálás és a beilleszkedés olyan alapprobléma, amely minden előadott cselekedetét áthatja.

"Ez az egyetem nagyon olyan volt, hogy be a mélyvízbe, aztán csinálj, amit tudsz, vé-gül is jó, mert önállóság meg felelősség, de hát akkor az nekem nagyon nem tetszett, és hát szenvedtem nagyon egy évig, mer' a nyelvtudásom sem volt kielégítő, azóta is van egy kicsi fejlődnivaló •• , de hát végül is ezt· azt tudtam, hogy mit szeretnék elérni, tehát hogy a közgázon tanulni, és ahhoz igazítottam, hát most egy évig tartott, amíg helyreálltam, és azóta már minden oké." (EA IS)

Igen erős az életminőségváltás-narratívák egybeépülése az etnocentrikus önreprezentá-cióval is. Úgy tűnik, hogy a passzív önbemutatás, illetve a magánéleti és családi indokok normatív gyengesége az "elveszett" magyar identitás újrafelfedezéséhez is elvezethet.

A kisebbségi magyar identitás kompenzálja a tevőlegesen nem vállalt migrációt, másrészt hidat jelent a "sodródva" elhagyott erdélyi vagy magyarországi környezettel. Ezek a szö-vegek aszülők elleni lázadást is szolgálhatják.

A vándorlás magánéleti eseményként való elmesélésének "normatív" bizonytalanságait mutatja az is, hogy gyakran jelenik meg bennük abűntudat. A kapcsolatot tovább erősíti az a tény, hogy ez a szövegmozgató elem kizárólag csak az Erdélyből elvándorlóknál fordul elő. A "magán bűnök" közül a leggyakrabban a szülői ház elhagyása okoz feldol-gozhatatlan konfliktusokat. Ezek a szorongások gyakran keretezik a vándorlási napról mondottakat:

[Indítás] "Hát az egy elég nehéz volt. Főleg, főleg a szüleimnek elmondani, hogy akkor most, most nem csak, nem egy hét vagy két hét, hanem, hanem örökre. És, hát azt hiszem, hogy ök, főleg édesanyám ezt még mindig nem fogadta el. Pedig már öt éve, hogy itt vagyok ⁰⁰ '95 nyarán. És hát tulajdonképpen nem is én voltam az, aki elmondta nekik, hanem a férjem, hogy hát mi úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk, és akkor ez másképp nem oldható meg, mivel bár volt szó arról, hogy ha adódik egy ilyen lehető-ség, hogy, hogy ott céget tudunk alapítani vagy ilyesmi, tehát ha jó anyagi lehetőséget tudunk biztosítani a családnak, akkor visszamegyünk, még mindig ⁰⁰ mindig van egy ilyen lehetőség... "

[Zárás] "Akkor eljött a férjem, ketten mentünk haza, és úgy is jöttünk vissza, autóval, végig. Hát persze volt nagy sírás-rívás, meg hát azután is sírtam, hogy tehát akkor nem

csak egy napig tartott az, hogy, hogy nem tudtam dönteni, hogy most akkor itt vagyott.

Oe hát ^ő volt az, aki idekötött. Ömiatta vállaltam azt, hogy szakítsak az eddigi életemmel.

[Elhallgat.]" (EM 21)

Bizonyos esetekben a bűntudatos szövegek valódi titkokat, "magánbűnöket" rejtenek.

Egy értelmiségi nö például hosszasan beszél szülei ellenkezéséről, a kitelepülés körüli nehézségekről, míg végül kiböki, hogy már a házasság előtt teherbe esett.

"Ez tulajdonképpen '85 szeptemberében volt, és hát decemberben aztán ki is teleped-tünk. Azért mondom többes számban, mert közben született egy kislányom, és együtt telepedtünk már ki ketten... "(EM 2)

Eddig a pontig csak azt lehetett látni az interjúban, hogy a leendő férjjel való kapcso-latáról interjúalanyunk igazából hallgat, a gyermek megfoganása és megszületése körüli időpontokat az élettörténetében átugorja, és csak akitelepülés felidézésekor tudjuk meg, hogy időközben gyermeke született. A bűntudat számos körülményböl fakadhat, s mind-egyik jól jellemzi a nyolcvanas évek közepi romániai közállapotokat. Egyrészt valame-lyikük esetleg nem akarta ezt a gyereket, ennek ellenére az abortusztilalom miatt nem vetethették el. Ebben az esetben a szubjektív szándék és a formális törvényi tiltás feszült szembe egymással. Másrészt a házasságon kívüli, "törvénytelen" magzat egyúttal a tradi-cionális erkölcsökbe ütközött, a konfliktus feloldása azonban törvényszegéssei járt volna.

A vergődést az interjúalany egy elveszett papír és a szülői feddés utólag már feldolgozott történetében oldja fel. (Az interjúrészletet a"papírnarratívánál" közöltük.)

A magánéleti keretben előadott bűntudatos történet nemcsak utólagos moralizálás, hanem aszöveg gyakran tényleges cserbenhagyást is rejt. Az alábbi értelmiségi vándorló alkalmi menekülő, aki a lehetőséget megragadva maradt kinn Bécsben. A családjának nem szólt, sőt ök csak négy év múlva, a rendszerváltás után kerültek ki hozzá. Az első kérdésre, hogy idézze fel a vándorlási napot, csak annyit válaszol: "undorító".

"Nem, ennyi elég, elégedjen meg ezzel, hogy undorító. Összevissza szaladgál az em-ber, nem érti a nyelvet, nem tudja, hova kell menni, hogy mit kell csinálni. Az erkölcsi felelősség ésa döntésnek a súlya szinte agyonnyomja, az otthoniakat felhívja, és a tele-fonba azok majdnem elájulnak, szóval. Ez egy pokoli. ⁰⁰ Mert ök nem tudták, persze, mert én úgy mentem el, hogy ⁰⁰ most van az esély kinnmaradni ⁰⁰ szeretne az ember valamit csinálni, önzés is van benne nyilván, magának valamit elképzelni, hogy majd milyen ügyes lesz, itt autóval fog furikázni és⁰⁰ sikeres ember lesz, a családjának emberi körülményeket biztosít, az otthoniaknak segít, mert ez is egy komoly érv volt, hogy akkor majd az otthoniakat sokkal jobban fogom tudni majd segíteni satöbbi, satöbbi, satöbbi." (EA 9)

Interjúalanyunk a szövegépítés során törekszik a normáktól mentes önbemutatásra is, és minduntalan lépéseket tesz arra, hogy magát politikai menekültként ábrázolja, mert ily módon legitimálná cselekedeteit. Ezt a narratív identitást azonban, talán éppen a fel nem dolgozott erkölcsi teher miatt, maga semmisíti meg a szövege végén. Yándorlástörténete egyúttal jól példázza azt, hogy az erdélyiek a politikai menekültként való önbemutatás

révén próbálnak kidolgozni egy érvényes szupernarratívát, amelyet minden esetben meg-próbálnak hasznosítani. Ez azonban még nem annyira sikeres, hogy mentesítene a tényleges magánéleti felelősségek alól.

"Szabadság, nemzeti és politikai szabadság, látta az ember, hogy itt minden meg-van, könyvek, nem az az őrült bezártság, hogy semmihez nem lehet hozzájutni, semmit nem szabad olvasni, senkivel nem lehet kapcsolatot tartani, az a sok baromság, szóval ettől az ember úgy szívesen megszabadult volna. Tehát ezek csak olyan utólagos ma-gyarázatok vagy" vagy" magyarázgatási próbálgatások, amiket •• nem lehet elfogadni, el lehet mesélni, meg lehet hallgatni, de nem lehet •• ezekre alapozni, ez nekem utóla-gos véleményem ... " (Uo.)

Elemzésünk természetesen nem azt akarja sugallni, hogy a személyes keretben előadott vándorlási narratívák "magánbűnöket" fednek el, hanem azt, hogy minduntalan felszínen tartják a magánéleti konfliktusokat, nehézségeket és szorongást. Mindazonáltal úgy véljük, hogy a bűntudatos önbemutatás igen gyakran kívülröl és felülről konstituált, azaz a vándor-lást a hatalom és az otthoni kisebbségi kulturális diskurzus minősíti bűnnek, és így vetődik rá a vándorlókra.

Másik interjúalanyunk, egy értelmiségi nő, aki férjével együtt a már korábban áttele-pült fiát követi Magyarországra, a következőképpen számol be turistaútnak álcázott át-jövetelükről:

"És akkor a férjemnek a kis Citroénjébe bepakoltuk a diplomáinkat, az összes szü-letési, anyakönyvi, minden iratunkat, szóval, ami szükséges ahhoz, hogy az ember új életet kezdj en valahol, és meg a legkedvesebb dolgainkat, bepakoltuk, és hát elindultunk reggel a határ fele. És hát nagyon izgalmas volt, ugye, mert megérkeztünk a határhoz, és bizony abban az időben úgy volt, hogy a", ha valaki fe/jelentett volna minket, mondjuk a" az ismerősök közül, vagy a házból, akik látták, hogy mi •••• hogy készülő-dünk, fe/jelentett volna a rendőrségen, hogy gyanús, ⁰⁰ akkor lehet, hogy elvették volna az útlevelünket a határnál, és nem engedtek volna be. Annyira jól sikerült ezt megszer-vezni és elintézni, hogy senki nem sejtette. Még a férjem édesanyja sem sejtette. Hát az én szüleim sajnos meghaltak nagyon hamar. ⁰⁰ Az egy külön történet, és •••• hát a határhoz érve, ugye a román vámos jött, mit viszünk? van festmény? van festmény, igen. Hát a szüleimnek a festrnénye, meg még egy másik. Van engedély rá? Igen, megmutattuk a múzeum engedélyét, hogy van. Adtam neki ajándékba egy üveg konyakot, albán konyakot, akkor az ment ott Romániában. És azt mondta, hogy jól van, mehetünk.

Hát átjöttünk a határon, és olyan gyomoridegesség fogott el az örömtől, hogy jöttünk két kilométert, hogy jó messze legyünk a határtól, és akkor kiálltunk az út szélére, és beszéltük, hogy na, ez jól sikerült [nevet]. És hát akkor eljöttünk Budapestre, és hát itt láttuk 000 [nagyon halkan mond valamit, majd elhallgat, később belekezd édesapja történetébe]." (EM 20, kiem. tőlünk)

A beszámoló tökéletesen egybeszövi a családi, a hatalmi és a kulturális szálakat. Megje-lenik a román állam, amely információkat gyüjt állampolgárairól és ellenőrzi őket. Fel-tűnnek a politikailag konstituált személyes identitást jelző papírok (mindkét állam igényli

ezeket), illetve a személyes holmik, amelyek itt a hátrahagyott ésa narratívában hosszasan dokumentált családi származást reprezentálják, az otthon hagyott családtagokkal együtt.

A családi, a hatalmi és a kulturális szálak közötti kapocs szimbolikus értékű, hiszen éppen a szülők festményének áthozatala szimbolizálja az elszakadást, az otthon maradás parancsá-nak megsértését és a román állammal való konfliktust. A feszültségeket megőrző narratív kapcsolás színtere pedig éppen a határ, amely után elkezdődik az "új élet".

A normatív bizonytalanság és passzivitás mint strukturáló elem fontosságát mutatja az is, hogya túlkompenzálásrol, tehát a bizonyítási kényszerre épülö igazodásról szóló önbe-mutatások mindegyike az életminőségváltás-narratívák közül kerül ki. Úgy tűnik, a pasz-szivitásra épülö identitás, azaz az országok magánéleti keretben megindokolt elhagyása egyfajta .Jdentitáshátrényt" jelent a tudatos, aktív menekülőkkel ('56-os önbemutatás, tolmács stb.) szemben, amely lemaradást az asszimilációs viselkedés kényszeres igazolá-sával próbálják szövegszerüen behozni.

A családi vagy a személyes indíttatás mintha megmentene a testetlen, mindenre kiterjedő szorongás, üldözési mánia narratívájától. Így indirekt módon talán éppen a "magányos"

narratíva és a családdal kapcsolatos nem verbalizált, konfliktusos viszony hívja elő a dosz-tojevszkiji szövegekből ismert szorongást, a világban való teljes eltévelyedést.V Politikai indokkal érvelő interjúalanyunk kerek .Jconspirációs'' történetet mesél el, amelyben hosz-szasan vívódik a .rnenni vagy maradni" kérdésén, és titokban, valós szándékai feltárása nélkül köszön el szeretteitől.

"Hát •• hát tulajdonképpen amikor én átjöttern. akkor egyáltalán nem volt biztos az,

hogy én Magyarországon maradok, tehát ••^0000. Végül is az, hogy én eljöttem, az •• az nem volt egy olyan egyszerű dolog •• ^0000. Hát egyrészt, mondorn, volt egy ilyen két-éves időszak, amikor latolgattam. hogy na most mit fogok csinálni, másrészt, mikor már az volt, hogy eljövök, akkor is •••• mindig találtam valami elintéznivalót, tehát halogattam a dolgot, és •• tulajdonképpen az útlevelem lejárt, tehát én •• nekem, nekem az útlevél az nyárig volt érvényes, talán augusztusig vagy meddig, és •• egyszerűen láttam, hogy képtelen vagyok addig elindulni, és •• akkor végül is kapóra jött, az, hogy

•• az intézetnek volt egy szerzödése, amit őszig le kellett adni, és •• akkor én azt mondtam, hogy megcsinálom azt a szerződést, de akkor írjon az intézet egy hivatalos papírt, amiben az útlevél meghosszabbítását kérik, és •••• megindokolják, hogya szer-ződés miatt, amit meg kellett csinálni, az, amiatt nem mehetek, és akkor majd ősszel fogok elmenni. És ezt meg is csinálta az intézet, el is mentem a rendőrségre, ott végül is meghosszabbították, egy fél évvel talán vagy mennyivel, akkor megcsináltam a szerző-dést, eljött az ősz, szeptember, október, november, azt hiszem, novemberig volt érvé-nyes az útlevél, úgyhogy akkor novemberbe átjöttern. akkor is már 0000 már nem volt egy hónaporn, csak két hetem, arnit > hogy amit Magyarországon tölthetek. És •• a ⁰⁰ nyilván a szüleim teljesen kétségbe voltak esve, hogy megint le fog járni az útlevelem, és hát most - most mit csinálsz, miért nem mész, •••• én nyilván, s nekik nem mondtam meg, szinte senkinek, két-három ember, ha tudta, hogy én mire készülök. Úgyhogy amikor már az utolsó hónap is elkezdődött a·· a··az útlevél határidejéből, akkor én

22Lásd például Dosztojevszkij Ordögök című regényét.

egyszerűen elbúcsúztam a szüleimtöl, tehát jó, én holnap indulok, nem tudom mi, még maradtam két hetet [nevet]. Azalatt a két hét alatt még, nem tudom, összecsomagoltam, rendet raktam, asszem soha nem volt olyan rend a lakásban, mint akkor. Volt két doboz, a⁰⁰⁰⁰⁰⁰ amik akkor leg«, ⁰⁰⁰⁰⁰⁰ legszükségesebb, nem is szükségesebb, hanem számom-ra fontos dolgokat összegyűjtöttem két ilyen dobozba, odatettem a szoba közepére, és ráírtam, hogy ezeket semmiképpen ne dobjátok ki. És •• két hétre rá, hogya szüleimtől elbúcsúztam, akkor jöttem. ⁰⁰⁰⁰⁰⁰ És az egyik osztálytársam tudott err=, s neki mondtam, hogyha én azt telefonálom, hogy szerencsésen megérkeztem, akkor az azt jelenti, hogy többet nem megyek vissza."

KÉRDEZÖ: "Fel tudja idézni azt a napot, amikor eljött?"

,,000000 Hát •• persze ⁰⁰⁰⁰⁰⁰ hát •• végül is mondtam, hosszabb készülődés előzte meg, és •••••• tulajdonképpen mindenkitől elbúcsúztam, nem is szó szerint, hanem egy-szerűen elmentem hozzá, meglátogattam, beszélgettünk, és nyilván nem mondtam semmit, de hát •• például így látogattam meg a nagyapámat is. Tulajdonképpen '89, talán októberében, két hónappal azelőtt, hogy a forradalom ⁰⁰⁰⁰ tehát •••• gyakorlatilag egy ilyen izé volt, amikor már mindenkit végiglátogattam, akkor na jól van, most már el lehet menni, és •• és arra is emlékszem, hogy mondjuk ez, ez nem csak arra az idő-pontra jellemző, tehát általában azért mindig rohanok, de majdnem lekéstem a vonatot [nevet]. Aztán 00, aztán mégsem 00000 hát·· 000000 nahát·· gyakorlatilag, végül is, van egy olyan, hogyha már elhatároztam magam, lehet hogy nehezen határozom el magam bizonyos dolgokban, de ha elhatároztam magam, akkor nem problémázok tovább [nevet]. Úgyhogy körülbelül így indultam el akkor is, és hát akkor átjöttem, és •• és akkor már az volt előttem, hogy hogyan tovább, tehát mit kell csinálni, hogy kell tovább lépni •• arra viszont nagyon emlékszem, hogy·· ⁰⁰⁰⁰ nagyon ⁰⁰⁰⁰ tehát bizonyos dolgok nagyon mélyen érintettek, tehát •• s asszem, nem csak én vagyok úgy, hogy az elején az ember nagyon vissza akar menni, tehát rettenetesen érzi, hogy ez nem az ^ő világa.

Tehát ő inkább •• visszamenne abba a nyomorúságba, azokhoz az emberekhez, akikhez tartozik, abba a körbe, ahová tartozik, és •• ez nem csak nálam volt így, a- ezt láttam én

•ezt másokon is, nagyon sok ember ezen így átmegy, asszem kivétel nélkül mindenki

talán ••••••. " (EM 3)

Az interjúrészlétből is kisugárzó feszült lebegésnek azonban lehet egy másik magyará-zata is,amely már rávilágít az életminőségváltás-narratívák és aszorongásos szövegekkel könnyen összeépülö politikai menekült önbemutatások közötti kapcsolatra. Felvethető ugyanis, hogy az értelmiségi családból származó, kutatói pályán lévő interjúalanyunk az aktív szerepet előíró politikaimenekült-minta követése miatt nem tudja, nem meri magát a passzivitást feltételező életminöségváltás-narratívába belehelyezni, annak ellenére, hogy öccse előzetes elvándorlása alkalmat adna erre. Úgy tűnik, az interjúalany minden-áron ragaszkodik a politikai üldözötti önbemutatáshoz, és ez vezet el az előbb közölt zavaros történethez. E példát általánosítva az életminöségváltás-narrativa és a politikai menekült önbemutatás viszonylag nehezen fér össze. Mindössze két olyan kiházasodó ván-dorlástörténet van, amely ~ az előbbi elemzést erősítő kivételként ~ igen aktív önbemuta-táson alapul. Az első esetben a politikai ellenzékiséggel összefüggö családi származás írhatja felül a passzív önbemutatást, míg a másodikban a karrierszempontokat előtérben tartó férj csak a politikai problémák előkerülése után dönt arról, hogy követi a feleségét

Bécsbe. Az Erdélyből Magyarországra vándorlás esetében valószínűleg a családi származás és a korábbi vándorlási minták segítik a kapcsolódást a kétféle - politikai menekült és életminőségváltás - önbemutatás között. Összefoglalóan tehát az látszik, hogya tradicio-nális, családi minták kézenfekvő hidak lehetnek a más narratívákat is maguk alá rendelő, de egymással részben konfliktusos önbemutatások között.

A tolmács és az "útközben" narratívák csak a jóléti elemeken keresztül kapcsolódnak az életminőség-váltás típusához, bár a kategóriára jellemző passzív önbemutatással jól meg-fér az állandó úton levés érzése. Jól példázza ezt a passzív-aktív ingadozást G., aki apja munkavállalása miatt kerül Bécsbe:

"Aztán másodikban megkérdezte apám tőlem, hogy ki akarok-e jönni Bécsbe vele, mert ő akkor, '93 márciusában jött ki, és mondjuk fair volt tőle, hogy megkérdezte, de hát •• inkább költői volt a kérdés, mert hát nem hagyott volna engem otthon egyedül, nagyobbik bátyám akkor már éppen fejezte be az agrártudományit, és akkor már tíz éve együtt volt egy anémet barátnőjével, aki, aki közbe itt élt Bécsben, úgyhogy elég való-színű volt, hogy ha befejezi ott az egyetemet, akkor ide jön, vagyakárhová, de együtt mennek. Másik bátyám pedig azon a nyáron, '93 nyarán házasodott meg, úgyhogy az is nyilvánvaló volt, hogy őt •• se fog otthon maradni, úgyhogy fogtam magam, éshát nem volt barátom per pillanat, úgyhogy mondtam apámnak, hogy milyen buli, meg ráadásul gimnázium ba egy nagyon-nagyon idióta osztályfőnököm volt, akivel nagyon rosszul jöttem ki, és akkor apám így próbált csalogatni, hogy 1. nem lesz Tütőné, 2. nem kell latint tanulni. ⁰⁰ Ez egy olyan csábítás volt, hogy mondtam, hogy hát végül is mért ne, vesztenivalóm nincs, de úgy igazán nem gondoltam át ezt a dolgot, ráadásul amikor azt mondtam, hogy igen, utána rá két hétre rá összejöttem első nagy szerelmemmel, ilyen gimnáziumi nagy láng volt, akit persze a család nem fogadott egészjó névvel. 00 Aztán persze akkor már elkezdtem hisztériázni, hogy jaj, nem akarok, de addigra már be volt adva minden kérvény. Aztán mondta apám, hogy hát azért még a második gimit, azt még Pesten fejezzem be, ⁰⁰ és itt egy nagy hibát követett el, mert hagyott a • rám hagyta a választás jogát és a döntést, hogy·· hogy én bizony nem fogok itt osztályt ismételni, ugyan egy büdös szót nem beszéltem németül, és azért mégis harmadik gim-názium elején kijönni, akkor egy éven belül érettségizni abból a nyelvből anyanyelvi szinten, de ezt nem igazán gondoltam úgy végig, hanem én megmondtam, hogy de, mer' a Tamás az itt van, két évet kibírunk, de én biztos, hogy három évet nem, és én érettségi után hazajövök. Az emocionális költözködés alapja. 00 Úgyhogy, úgyhogy ez volt, tehát eleinte én nem is nagyon tudtam, hogy, hogy·· hogy mit válaszoljak, a bátyámék be-széltek igazán rá, mert mondták, hogy hát most gondolj bele, most itthon nem fogsz

In document Europeana felhasználói szabályzatát. (Pldal 122-154)