HOGY AN LEGYÜNK SIKERESEK?

Amerikaiak Budapesten az 1990-es évek végén 1

Ebben a részben azt vizsgálom, milyen "stratégiákat" alkalmaznak interjúalanyaim az idegen környezethez való alkalmazkodás érdekében. Stratégián azt értem, alapvetően ho-gyan próbálnak megbirkózni az idegen környezet jelentette nehézségekkel: a beilleszkedést vagy az elzárkózást "választják-e".

Valamennyi interjúalany szívesen nyilatkozott arról, mi a sikeres adaptáció titka. Erre a kérdésre kaptam a legösszeszedettebb, legizgalmasabb válaszokat. Éppen ezért talán az a legjobb, ha a legszükségesebb módosítások kivételével szó szerint idézem valamennyi

"receptet" . 1. recept

"Szedjél Prozacot. Sokat ... Nyitottnak kell lenni, türelmesnek, vedd tekintetbe azt a tényt, hogy ez egy másik ország, másik kultúra ... értsd meg, hogy a dolgokat nem csak egy bizonyos szögből Iehet megközelíteni ... El kell fogadnod a tényt, hogy ez egy más kultúra, és ahogy ők látják vagy csinálják a dolgokat, az ugyanannyira normális és jogos, még ha te értelmetlennek is látod. Menj és nézz körül, ne félj új dolgokat

kipró-bálni ... próbáld elsajátítani a nyelvet. Fontos, hogy legalább egy kicsit tudjon magyarul az ember, mert rengeteget számít, mert akkor legalább tudsz egy pár szót váltani a szom-széddal vagyakárkivel. Ez mindig beválik, mert mutatja, hogy te is fektetsz a dologba energiát. Próbáld jól érezni magad, és hagyd a Prozacot." (Alice)

2. recept

"Egyszerre kell hinni abban, hogy az emberek ugyanolyanok és egyben mások, mint te. Az emberek hihetetlenül bonyolultak ... Ha Amerikából jön az ember, jobb ha fel-készül arra, hogy itt nem kap annyi felületes pozitív visszajelzést, mint az USA-ban.

Fel kell készülni arra, hogya magyarok inkább a negatívumokat hangsúlyozzák. Ez nem jelenti azt, hogy csak a rosszat látnák ... Ne akarj túlságosan alkalmazkodni. Azt hi-szem, az emberek hajlamosak ezt túlzásba vinni. Ne akarj más lenni, mint aki vagy. Ne akard, hogya partnered legyen egyedüli érzelmi támaszod. Ki kell lépni ebből, és ez az, ami végül is új barátságok alapja lesz: egymás segítése a bajban. Az emberek iránti bizalom." (Chris)

3. recept

"Az én receptem az, hogy az ember legyen nagyon nyitott. Amikor ítélkezel, vagy valami miatt el vagy keseredve, el kell fogadni, hogy ez van, mások a szabályok, és rendben is van így, nem szabad ítélkezni, inkább ismerd meg a szabályokat, amilyen gyorsan csak lehet ... A másik dolog, hogy amennyire és amilyen gyorsan csak lehet, próbáld megismerni a helyi kultúrát. És megint csak: ne ítélkezz, csak érts meg min-dent. Minél nagyobb a rálátásod a dolgokra, annál jobb. Ha úgy érzem, valamit nem látok elég tisztán, befogom a számat és megpróbál ok figyelni. Nem ítélkezni, nem úgy viselkedni, mint az amerikaiak. Minél inkább próbálok nem amerikai módra viselkedni,

és odafigyelni arra, amit a helyiek mondanak, akármerre is járok a világban, az emberek pozitívan reagálnak és tovább mesélnek ... Nem idegeskedem, figyelek, megpróbálok közös nyelvet találni velük. Időnként még a viselkedésemet is az övékéhez igazítom, lobbanékony leszek, vagy éppen ellenkezőleg, a helyi kultúrától függöen." (David) 4. recept

"Rugalmasnak kell lenni. És ne zavarjon, ha kinevetnek. Ha felhúzod magad azon, hogy valaki kinevet. .. Fő a nyugalom. A külföldieknek látniuk kell a befogadó ország kultúráj ának és a helyi lakosságnak az értékeit. Ha nem tudod értékelni a magyarokat, és mégis itt akarsz élni, nagyon pocsékul fogod érezni magad. Keresztények lévén mi látjuk más emberek értékeit, tudjuk, mennyire fontosak ők Istennek. Ez megkönnyíti számunkra a dolgot." (Ron)

5. recept

"Gondolkodj, mielőtt kinyitod a szádat. Ne siess, figyeld meg, mi zajlik körülötted.

Ez nagyon fontos, akárhol van is az ember. Ne higgy a sztereotípiáknak. Ne higgy az általánosításoknak. Ha mégis hiszel nekik, azzal hamis akadályokat állítasz magad köré, amelyek nem is léteznek. Ezek egynémelyike talán pozitív, de mégiscsak hamis. Ha ilyesmit mondogatsz magadnak: »ó, a magyarok rendes, vidám, barátságos emberek«, akkor nagyot csalódsz, mikor szembetalálkozol egy seggfejjel. Ha azt mondod, ezek mind ilyenek, az sosem igaz. Ezt sose felejtsd el. Akárhová mész.« (Steve)

6. recept

.Kutasd föl az előítéleteidet, és égesd el őket, és hagyd, hogy alakuljanak a dolgok.

Ne hidd, hogy bármi is evidens ... Valószínűleg mindennek megvan a maga oka, még akkor is, ha fogalmad sincs róla, mi az, vagy ha nem értesz egyet vele, mikor végre rájössz, mi az az ok, de legalább nem véletlenszerűen történnek veled a dolgok. Néha van magyarázat. Próbálj meg nyitott lenni, és élvezni az életet. Tanuld meg a nyelvet. ..

Nem hagyom, hogy felidegesítsen minden apró bosszúság." (Tom)

Úgy tűnik, mindenki ismeri a siker receptjét, annak rengeteg alkotóelemét. A legtöbb jó tanács, amit egy képzeletbeli külföldinek adnának, aki épp most akar Magyarországra

költözni, általános jellegű, bármilyen környezetben hasznukat venné az idegen. A hat in-terjúalany összesen 28 "hozzávalót" említett, ezek öt csoportba oszthatók: attitűd (például a kulturális különbségek tisztelete); mentalitás (például rugalmasság); konkrét tennivalók (például közös nyelv keresése); eszközök (például nyelv, gyógyszer); ismeret (például a szabályok, a kultúra megismerése).

Az általános recept leginkább egy kézikönyvre emlékeztet. Ha összegyűjtjük, amit a kü-lönböző interjúalanyok mondtak, egy tanulási folyamat leírását kapjuk. A tanulást meg-könnyítő hozzáállás elemeit szintén megtaláljuk a tanácsok között, úgyszintén a siker előfeltételeit. Kapunk ízelítőt is az elsajátítandó tananyagból, továbbá a kiegészítő anyagok és segédeszközök listája is rendelkezésünkre áll.

A tanulási folyamat lépései:

• Felejts el mindent, amit eddig tanultál: .Kutasd föl az elöítéleteidet, és égesd el őket",

"Ne higgy a sztereotípiáknak. Ne higgy az általánosításoknak."

• Tárd ki az elméd és figyelj: "Ne siess, figyeld meg, mi zajlik körülötted", "befo-gom a számat, és megpróbálok figyelni".

• Tanuld meg a tanulnivalókat: "Ismerd meg a szabályokat, amilyen gyorsan csak lehet ...

amennyire és amilyen gyorsan csak lehet, próbáld megismerni a helyi kultúrát."

• Gyakorolj: "Ne félj új dolgokat kipróbálni."

• Alkalmazd a megszerzett tudást: .Próbáld jól érezni magad."

Előfeltételek - hit:

• Egyszerre kell hinni abban, hogy az emberek ugyanolyanok és egyben mások, mint te.

• Ne hidd, hogy bármi is evidens.

• [Hinned kell abban, hogy] valószínüleg mindennek megvan a maga oka, még akkor is, ha fogalmad sincs róla, mi az, vagy ha nem értesz egyet vele, mikor végre rájössz, mi az az ok, de legalább nem véletlenszerűen történnek veled a dolgok.

Megfelelő attitűd: legyél nyitott, toleráns, higgadt, rugalmas. Tiszteld a helyieket, bíz-zál bennük, de sohase ítélj fölöttük.

Kivonatok a tananyagból: "Itt [az ember] nem kap annyi felületes pozitív visszajelzést, mint az USA-ban ... a magyarok inkább a negatívumokat hangsúlyozzák."

Kiegészítő tananyag: a magyar nyelv.

Segédeszközök: Prozac, más gyógyszerek, feleség - nem szabad túladagolni.

Figyelmeztetés! Ne vidd túlzásba: "Ne akarj túlságosan alkalmazkodni!"

INTEGRÁCIÓ VAGY BEILLESZKEDÉS?

A Magyarországon tartózkodó legtöbb külföldi siet rámutatni, hogy ő maga nem tarto-zik az "elzárkózó külföldi" típusába, Négy interjúalany írta le ezt a típust, és jelentette ki, hogy ^ő bizony nem olyan. Úgy tűnik egyébként, hogy az "elzárkózó külföldi" testesíti meg a Magyarországon élő nyugati állampolgár sztereotípusát. Alice így jellemzi a típu st:

"A tipikus amerikai ... elszigetelt. Elégedett, jól érzi magát, de a [helyi] közösségtől elzártan él. Néhányuk, akivel találkoztam, túlságosan igényes, képtelen toleránsan vi-szonyulni az országhoz, ahová a munkája hozta ... Életük az iskolai élet körül forog.

Ez a saját döntésük. Így jó nekik, de mégiscsak elzárt világban, az adott város életétől elkülönülten élnek, amíg csak egy másik városba nem költöznek.

Steve és Alice nem ítélkezik felettük, David és Tom azonban meglehetősen negatív véleménnyel van róluk. .Beképzelt majmok - mondja Tom - és még kényelmetlenül is érzem magam miattuk." David hasonlóan vélekedik: "Nem akarom, hogy ezzel a negatív képpel azonosítsanak ... Gyakran azt is letagadom, hogy amerikai vagyok."

Valamennyi beszélgetöpartnerem más és más módon közelíti meg az integráció-izoláció kérdését. Semelyikük sem akar teljesen kívül helyezkedni a helyi társadalmon és kultúrán, de azt se akarja egyikük sem, hogy valaha is teljesen beilleszkedjen, szinte igazi magyarként, az itteni életbe. Mégis, ha értékelni kellene, melyikük mennyire választja

egyik vagy másik stratégiát, azt mondhatnánk, hogy Chris a leginkább beilleszkedő, Ron pedig a leginkább kívül maradó. A többiek e két "véglet" között helyezkednek el.

Ron szeretne megismerkedni az országgal, a magyarokkal, de csak látogató nak tekinti magát: "Csak vendégek vagyunk, ezt tudjuk ... Azt szeretnénk, ha szívesen látnának min-ket." Chris ezzel szemben szeretne beilleszkedni, de tudja, hogy örökre idegen marad:

"Mindig külföldi maradok. Oe nem baj. Olyan külföldi akarok lenni, akit elfogad-nak. Azt hiszem, ez már sikerült is. Azt akarom, hogy természetesnek vegyék, hogy itt élek. Ahogyan én is magától értetődőnek veszem a bevándorlók jelenlétét Amerikában.

Tudom, hogy ez sose lesz igazából így, mert ez egy másmilyen ország. Ebből a szem-pontból teljesen különbözünk ... Mindig külföldi maradok itt,de a nehezén, azt hiszem, már túl vagyok."

Davidnak élvezet a különböző kultúrák megismerése, de nincs otthon sehol se, illetve mindenhol otthon van, ahol barátokra lel. Ezért nem is akar elzárkózni, és nem is próbál beilleszkedni. Alice viszont úgy érzi, választani kell: "Az ember vagy teljesen elszigeteli magát, vagy megpróbál beilleszkedni, de ebben az esetben is többé-kevésbé rászorul a nem-zetközi közösség támogatására." Tom kicsit hasonlóan vélekedik, mint Chris: szeretné itthon érezni magát. Tisztában van helyzetének paradox voltával: "... furcsa, hogy az ember otthonának tekinthet egy olyan helyet, ahol nem is beszéli a nyelvet, de én akkor is úgy érzem, hogy Budapest az otthonom." Mindenestre: "Nem lenne semmi értelme elszi-getelni magam az emberektől és az eseményektől ott, ahol otthon érzem magam."

Steve esete talán a legérdekesebb: láthatóan úgy sikerült teljesen beilleszkednie a magyar mindennapokba, hogy közben egy pillanatig sem vált kérdésessé amerikai identitása. Nem próbál elszigetelödni, se beilleszkedni, hagyja, hogy természetes módon alakuljon itteni élete, baráti köre. Talán ez az erölködésmentes hozzáállás az oka, hogy a magyarországi élethez való adaptációját tekintve ö tünik valamennyi interjúalany közül a legsikeresebbnek.

Az egyetlen konkrét erőfeszítés. melyröl az interjúalanyok számot adtak, a nyelvtanulás.

Mind a hatan próbálkoztak (próbálkoznak) vele, de csak ketten sikerrel. Egyikük Chris, akinek a legfontosabb vonzerö, ami Magyarországra csábította, pontosan a nyelv volt.

Nem csoda, hogy négyévnyi megfeszített munka (nyelviskola, magántanár, önálló tanulás) eredményekén remekül beszél magyarul.

Steve, aki szintén kiválóan beszél magyarul, egészen más módon közelítette meg a nyelvtanulás kérdését:

"Csak egyszerűen megtörtént. Nem volt nyelvkönyvem, nem jártam órákra. Nem is a barátnőmtől tanultam ... Mikor kilenc-tíz évvel ezelőtt ideérkeztem, kevesebben be-széltek még angolul. Ha bármit is csinálni akartál: vagy beszéltél magyarul, vagy nem csináltad. Ha sajtot akartál venni a boltban, tudnod kellett, hogy mondják magyarul, hogy sajt."

A család. illetve a házastárs/partner két szempontból is befolyásolhatja az adaptációs magatartást és az adaptáció sikerét. A biztos családi háttér érzelmi támaszt nyújt, ezzel megkönnyíti az idegen környezet jelentette nehézségek legyürését. Ugyanakkor a társ, illetve a gyerekek alkalmazkodási problémái plusz terhet jelenthetnek az egyén számára.

Ha például a gyerekek képtelenek beleszokni az itteni életbe, ez válaszút elé állíthatja a szülőt, még akkor is, ha ő maga esetleg teljesen elégedett: menjen-e haza a család a gyere-kek érdekében, vagy maradjanak Magyarországon?

Egy másik fontos aspektus: miként befolyásolja a magyar (származású) partner az adap-tációt. Az eredeti feltételezés szerint az ilyen magyar "kapcsolat" megkönnyíti a helyi kultúrához való közeledést, egyrészt azáltal, hogyegyszerűen több lehetőség adódik a he-Iyiekkel való kapcsolatteremtésre, hiszen a magyar partner kapcsolatai adottak, másrészt arra ösztönzi az egyént, hogy jobban megismerje társa kulturális örökségét.

Először nézzük, mit tudtunk meg interjúalanyainktól azzal kapcsolatban, vajon a csa-lád/partner megkönnyíti-e, vagy ellenkezőleg, megnehezíti az itteni élethez való alkalmaz-kodást. A hat interjúalany közül öt nyilatkozott úgy, hogya családIpartner nagyban befolyá-solja az alkalmazkodás sikerességét. Ron általánosságban fogalmazta meg ezzel kapcsolatos gondolatait:

"Szerintünk a család a legfontosabb. Nem is tudom, hogy lehet meglenni biztos családi háttér nélkül... Amerikában néhány évig foglalkoztam azzal, hogy segítettem embereknek külföldön munkát találni és kiutazni. Azt szoktuk mondani, ha nem állnak jól a dolgok otthon, jobb ha az ember nem megy sehová: külföldön semmi nem lesz jobb, csak rosszabb."

Chris és Tom arról beszélt, hogy a házastársak egymásban keresnek és találnak szociális és érzelmi támaszt, és ez sajnos nem veszélytelen.

"Gyakran kérdezik tőlem: »Nem hiányzik néha, hogy angolul beszélhess?« »Nern -szoktam mondani - mert otthon beszélhetek angolul a feleségemmel, hazamegyek és csak beszélünk, beszélünk vég nélkül.« Bizonyos értelemben ő az én menedékem. Oe óvatosnak kell lenni. Nem szabad túlságosan egymásra támaszkodnunk ... Azt hiszem, hogyahumoros megjegyzése im gyakran kultúrafüggők, tehát nem választhatók el attól, hogy Amerikában nőttern fel. Csak a feleségem tudja igazán értékelni a humorornat, nemcsak a nyelv, hanem inkább a közös kulturális háttér miatt. Ha valaki bejön és azt mondja: »Na, mi újság a Futrinka utcában?«, nem nevetek, mert nem értem a viccet, hacsak nem tudom, mire vonatkozik az utalás. Az emberi társalgás nagy része ilyen, nem is tudjuk, mennyire fontos ez. Ilyen értelemben nagyon is egymásra támaszko-dunk." (Chris)

.Hazajövök, mint egy hulla, mert reggel hattól az irodában ültem, és most este hét van, alig várom, hogy végre leüljek és kifújjam magam, de ez nem ilyen egyszerű, mert Jane egész nap egyedül volt, és csak arra vár, hogy végre beszélhessen valakivel. Ab-szolút jogos, én meg is értem, mégis feszültséget okozott. Nem hiszem, hogy ez lett volna a legnagyobb probléma közöttünk, de azért számított." (Tom)

Tom a saját bőrén tanulta meg, mit jelenthet a külföldi munka a család számára:

"Aztán úgy döntöttem, maradok. A család kissé szkeptikusan, jobban mondva meg-lehetősen szkeptikusan fogadta elhatározásomat. A nagyobbik lányom úgy érzi,

cserben-hagytam őt azzal, hogy maradtam. Akkoriban fejezte be az egyetemet. A fiatalabbik lányom nem ennyire dühös, de azért úgy érzi, gyerekkora nagyobbik feléből egyszerűen kimaradtam. Próbáltam azt is, hogy részben itt élek, részben Amerikában, de ez csak tovább rontotta a helyzetet. Most folyik a válási procedúra. Talán hiba. Nem tudom."

Feltételezésernet, miszerint a magyar partner segíti az idegen környezethez és kultúrá-hoz való alkalmazkodást, nem igazolták az eredmények. David és Steve (mindkettőjüknek volt/van magyar partnere) egyértelműen elutasították ezt a feltételezést. Alice hiszi, hogy férjének magyar kapcsolatai könnyebbséget jelentettek számára: .Valósztnüleg nekünk könnyebb volt beleszokni a magyarországi életbe, hiszen a férjem itt nőtt fel, és ez remél-hetőleg nyitottabbá, toleránsabbá tett." Úgy tűnik, hogy kezdetben, az első néhány évben férje kapcsolatai, helyismerete valóban megkönnyítette Alice életét. De ahogy az évek teltek, és a hazaköltözés időpont ja egyre tolódott, Alice élete ketté vált: két lakása-otthona van, a két gyerek más-más kulturális közegben mozog: egyik magyar, a másik nemzetközi iskolába jár, és Alice maga úgy érzi, egyik táborhoz sem tartozik igazán. Másnak érzi magát, akár a magyar nőkkel, akár az itteni amerikai közösség tagjaival, akár otthon hagyott barátaival hasonlítja is össze magát. A "nem vagyok/vagyunk tipikus ... " és a "más( ok) vagyok/vagyunk" típusú mondatok, valamint az identitásvesztésről és elszigeteltségröl ejtett szavai arra utalnak, hogy ez a kettős élet korántsem könnyű.

A külföldiek számára az otthonnal való kapcsolattartás nagyon fontos lehet. A hátra-hagyott családtagokkal. barátokkal folytatott intenzív kommunikáció azt jelezheti, hogy az illető számára fontos a tudat, hogy oda tartozik, és/vagy hogy onnan kapja meg a szük-séges érzelmi támaszt. A kapcsolattartás lanyhasága ezzel szemben arra utalhat, hogy az egyén esetleg itt érzi magát otthon, tehát inkább beilleszkedő típuso

Azon külföldiek számára, akik csupán egy-két évre jönnek Magyarországra, és akkor is inkább az amerikai közösség védőburkában léteznek, valószínűleg nem merül fel a kér-dés: "hová is tartozom?" De azok számára, akik hosszú éveken át egy idegen országban élnek és integrálódtak is bizonyos fokig a helyi társadalomba - felépítették itteni életüket -, a hovatartozás kérdése nagyon is fontos lehet. Cohen szerint a helyi társadalomba való integrálódás veszélyt, az identitás elvesztésének veszélyét jelentheti az egyén számára.

Chris, David és Tom különböző okoknál fogva nem tartanak szoros kapcsolatot az ott-honiakkal. Mindenesetre abban megegyeznek, hogy egyikük sem tartja (már) igazán az otthonának az Egyesült Államokat.

David gyökértelennek vallja magát. Nem is vágyik haza: "Miért nem akarok Amerikában élni? Mert unom Amerikát, azt hiszem. Nem eléggé multikulturális. Gyakran úgy érzem, szinte megfulladok otthon." Szülei, testvérei ott élnek, barátai is vannak az USA-ban, mégis úgy találja:

"Nem nagyon fektet ek energiát abba, hogy fenntartsam a kapcsolatot a régi bará-taimmal. .. két-három havonta hazatelefonálok a családnak, főleg a szüleimnek ... én szeretek elvegyülni abban a környezetben, amiben vagyok. Nem vágyom ezek után a régi barátságok után. Sosem érzem magam magányosnak, elhagyatottnak. Ha elkezdek ilyesmi érezni, kitalálok valamit. .. Az a jó a gyökértelenségben. hogyakárhová megyek, találok magamnak barátokat, vagy olyan dolgokat, amelyeket élvezettel csinálok."

Chris számára fontos, hogy tartozzon valahová, de úgy tűnik, kész arra, hogy szakítson régi hazájával (de azért nem a családjával), és új gyökereket eresszen Magyarországon.

"Nem érzem magam otthon Amerikában. Néha olyan, mintha szerepet játszanék.

Tudom, mit hogyan kell csinálni, de nem érdekel. Az »érdekel« nem igazán a megfe-lelő szó. Amikor hazamegyek, minden idegesít. Idegesít, ahogy az emberek a boltban viselkednek. Idegesít a tévé. Idegesítenek az emberek, a viselkedésük, mert őszintét-lennek tünik ... A családom már volt nálam látogatóban, és majd jönnek is.Annak sokkal több értelme van, amikor ők jönnek ide. Mert nem értik, milyen itt az életem."

Tom esete megint más. Aligjár haza, bár a családja Amerikában maradt.

"Jól érzem itt magam. Nem tudom, jól éreznérn-e magam, ha visszaköltöznék Ame-rikába. Voltam otthon párszor. Mindig kicsit megkönnyebbülök, amikor visszajövök Magyarországra. Érdekes. Az igazat megvallva, magam sem értem hogy van ez."

Két beszélgetőtársam - Alice és Steve - tart igen szoros kapcsolatot az otthoniakkal (egyikük minden évben pár hónapot otthon tölt, másikuk szinte naponta ír levelet vagy e-rnailt), habár mindketten több mint kilenc éve laknak Budapesten. Talán a"habár" szót használni itt nem is helyes, mivel lehet, hogy a kapcsolat éppen ellentétes irányú: elkép-zelhető, hogy éppen azért olyan fontos számukra az otthon, mert már régóta itt élnek, és ezért szoros szálak fűzik őket Magyarországhoz, ami veszélyeztetheti identitásukat. Talán ezért fontos Steve-nek hangsúlyoznia, hogy Ő, attól hogy itt él, még amerikai marad: "Én egy külföldön élő amerikai vagyok. Nem szakítottam a hazámmal. továbbra is amerikai-ként nézem a világot ... Mindig is amerikai maradok."

Csupán ketten (Alice és Ron) aktív tagjai valamilyen budapesti amerikai/nemzetközi szervezetnek. Alice tagja az Amerikai Nők Egyesületének és az Amerikai Klubnak, Ron pedig egy nemzetközi egyház vezetője. A többi interjúalany vagy egyáltalán nem tud ezekről a szervezetekről, vagy csak egyet-kettőt ismer, de azokat is inkább csak távolról,

In document Europeana felhasználói szabályzatát. (Pldal 72-84)