Erre a kérdésre válaszolva a legfontosabb a felelősség kérdésének megvizsgálása. Miért felel a tereptanár? Kinek tartozik „beszámolási” kötelezettséggel? Ha a tereptanári tevékenységet nézzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy egy rendkívül összetett feladatról van szó.
A tereptanár olyan kapcsolatrendszerben végzi munkáját, amelyben különböző szerepeket tölt be, különböző elvárásoknak kell megfelelnie úgy, hogy mindezek között képes legyen összhangot teremteni.
Az egyik szerepében a terepintézmény dolgozója, amely során az intézményi elvárásoknak kell megfelelnie. Munkáját az adott intézmény küldetésének, filozófiájának megfelelően végzi. Elsődlegesen meg kell felelni az intézmény szolgáltatásait igénybevevőknek, és ezzel párhuzamosan az intézmény vezetésének, fenntartójának. Már önmagában ez a megfelelési kettősség is hordoz magában ellentmondásokat. Az intézmény által nyújtott szolgáltatások – amelyek a vezetés és fenntartó által deklaráltak – nem minden esetben adnak adekvát válaszokat az igénybevevők számára. Számos esetben kell nemleges választ adni az általuk
megfogalmazott igényekre (ld. a későbbi példát), de sajnálatos módon a szükséglet- kielégítés sem tud mindig megvalósulni. Ebben a helyzetben a tereptanár számára elvárásként fogalmazódik meg, hogy munkáját az intézményi filozófia szellemében, a kliensi szükségletekre adekvát, az adott intézményi keretek között megvalósítható válaszok adásával végezze.
A másik jelentős szerepében tanárként, vagy a már bemutatott mentorként van jelen.
A gyakornokok fejlődésének támogatásában játszott szerepében is kettős elvárásnak kell megfelelni. Az egyik a képző intézmény által fogalmazódik meg, és amely terepintézmény és a képző iskola közötti megállapodás formájában – szóban vagy írásban – rögzítésre is kerül. Ez a megállapodás határozza azt meg, hogy milyen módon kell a gyakornokot támogatni munkája során. Meghatározza az időkereteket, a kimeneti elvárásokat és azokat a sarokpontokat, amelyekre a gyakorlat folyamata során figyelemmel kell lenni. A tereptanár számára így válik világossá, hogy egy adott gyakorlati periódus végére milyen eredményhez kell juttatnia a gyakornokot. A képző intézmény által megfogalmazott elvárásokkal szemben komoly felelőssége van, hiszen az ezektől való eltérés veszélybe sodorja a gyakornok sikerességét. Ebben a munkában fontos hangsúlyozni, hogy a hosszabb gyakorlatok esetében egy igen összetett folyamatról van szó. E folyamat során komoly felelőssége van a gyakornok előrehaladásának visszajelzésében, szükség esetén a képző intézmény ez irányú konzultációba történő bevonásában. Hiszen neki van lehetősége arra, hogy a nem megfelelő irány esetén korrigáljon, a gyakornokkal ezt egyeztesse.
Ez a fajta felelősség már átvezet a gyakornokkal szembeni felelősség kérdéséhez.
A gyakornok számára akkor teremt tereptanára korrekt, világos helyzetet, ha folyamatos visszajelzéseket ad, ha továbbgondolásra készteti az egyes helyzetekben, ha visszatükrözi számára a tevékenységében fellelhető diszfunkcionális elemeket – vezet, támogat, eszközökhöz juttat, ahogy a mentor teszi mentoráltjával. Nem az lesz a jó megoldás, ha a gyakorlati időszak végén tájékoztatja az elért eredményről, amelyet számszerűsít is számára osztályzat formájában. Ebből sok tanulság már nem szűrhető le a gyakornok számára, mivel azt sem fogja világosan érteni, hogy hol indult el a nem megfelelő irányba, és akkor mit tehetett volna másképp. Lehet, hogy verbálisan végigvezethető lesz ez még a tereptanár és a gyakornok számára, de valódi tartalommal már nem tölthető meg. A segítséget az jelenti a gyakornoknak, ha a tereptanár azonnali és természetszerűen folyamatos visszajelzést ad, gondolkodásra késztet, megoldási alternatívák kidolgozását várja tőle, amit a döntést követően ki is próbál a gyakornok. Ez esetben nemcsak számba veheti az általa korrigált folyamat lehetséges változási irányait, hanem meg is tapasztalhatja. A gyakorlati tevékenységet éppen ez a tapasztalati tanulás különbözteti meg az elméleti oktatástól, tehát ezért is kiemelten fontos, hogy a tereptanár ennek az elvárásnak is megfeleljen.
A gyakornokok a terepre érkezve már rendelkeznek több-kevesebb elméleti tudással, aminek ismerete szintén fontos a tereptanár számára, hiszen ezzel fog tovább dolgozni, erre épít.
A gyakornokok pedig a felkészültségük fokától függően különböző elvárásokkal érkeznek.
A még kevés ismerettel rendelkezők rövidebb időt fognak eltölteni a terephelyen, és lényegesen több konkrét információra lesz szükségük. A már több specifikus ismerettel is rendelkezők számára pedig az lesz a fontos, hogy a megszerzett tudásuk és a gyakorlati tevékenység integrációját segítse a tereptanár. Ebben felszínre kell hozni az adott munkához kapcsolódó tudást, praktikus ismeretekkel, módszerekkel kell bővíteni, illetve hozzásegíteni a gyakornokot ahhoz, hogy önállóan is tudjon majd ilyen tudásokat szerezni (azaz azok hol lelhetők fel? hogyan hozzáférhetők? hogy tudja használni azokat?).
1. ábra
A terep és a képző intézmény kapcsolatrendszere
Forrás: A szerző saját szerkesztése.
Ha ezt az összetett elvárás- és viszonyrendszert nézzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy nem könnyű összhangot teremteni benne (ld. 1. ábra). Számos esetben tapasztalhatjuk, hogy ellentmondás van két, vagy mindhárom szereplő között. A képzőintézmény által megfogalmazottak egy szélesebb elvárás halmazt jelentenek. Adott esetben ezek ütközhetnek az intézmény lehetőségeivel. Hogy világosan érthető legyen, íme egy példa az idősellátás területéről:
A képzés során a gyakornokok komplex ismereteket szereznek az idősek körében végezhető szociális munkára vonatkozóan. Ez a tudás lehetővé teszi számukra, hogy egy bármely élethelyzetben lévő idős ember szükségleteire, problémájára reagálni tudjanak.
A terephelyszín ebben ad kereteket. A primer keretet az intézmény jellege adja: azaz milyen szolgáltatásokat biztosít az időskorúak számára. Jelen példánkban az intézmény az alapszolgáltatások közül házi segítségnyújtást biztosít hétköznapokon és étkeztetést a hét minden napján. Az intézményi elvárások is eszerint fogalmazódnak meg: a jelzett keretek között kell biztosítani az idősek szükségletei szerinti szolgáltatást. A szükségletek kérdése
azonban már ott zavart okoz, amikor kiderül, hogy a szolgáltatást igénybe vevő ágyban fekvő, és neki minden nap szüksége van a segítségre a házi segítségnyújtás és az étkeztetés vonatkozásában. Jelen esetben ez számára nem megoldható: házi segítségnyújtásban hétvégén nem részesülhet, ami súlyos problémát jelenthet számára – vegyük csupán a kiszállított étel elfogyasztásának kérdését. A gyakornok elméleti képzés során megszerzett ismeretei szerint megoldásra váró problémával áll szemben, ami az intézményi keretek között nem is rendezhető. Gyakori megoldása a helyzetnek, hogy átbeszélve az ügy intézményi kereteken túli vonulatait, megértve a szükségletek valósságát és a megoldás sürgősségét, a gyakornok lesz az, aki legalább egy kis időben, de besegíthet a szolgáltatás biztosításába a hétvégi időszakban. Hiszen őt nem kötik az intézményi keretek… De valóban így van ez? Ez lesz a helyes megoldás, hogy felmentjük őt az intézményi keretek, szabályok alól?
Biztosan nem. Amennyiben az adott intézményben látja el feladatait, rá is vonatkozik az intézmény valamennyi előírása, és feladatait a szakmai programban foglaltak szerint kell ellátnia. Ezért is nagyon fontos, hogy megismerje az intézmény alapdokumentumait, konkrét szolgáltatásait és együttműködési színtereit. Számára nem biztos, hogy minden szempontból átgondolt semmilyen tanulsággal nem jár, ha tereptanára más keretek között is engedi dolgozni. Nem ezt a megoldást kell megtanulnia, hiszen a diploma megszerzését követően nem egy, hanem tíz, húsz vagy még több idős ember hétvégi ellátatlanságára kell majd megoldást találnia. A dolog lényegét megragadva: a gyakornoknak abban kell útmutatást nyújtani, hogy az elméletben megtanult tudásával milyen más irányokban tud elindulni a megoldást keresve, milyen együttműködési színterek lehetségesek, kik vonhatók be a feladat megoldásába. Az intézményi kereteken túl a jelzőfunkció betöltésére, további lehetséges partnerek (laikusok, önkéntesek stb.) felkutatására kell képessé tenni – ott és akkor eddig terjed a kompetenciája, nem tovább.
Ezzel meg is teremtettük az összhangot a különböző szereplők elvárásai között, mert ha logikusan végiggondoljuk, valamennyi szereplő ezt várja el. Hogy fogalmaz a képző intézmény? Általánosan definiálva azt mondja, hogy a gyakornok felkészültségének megfelelően az adott területen minél szélesebb körű tevékenység végzésre kerüljön sor.
A fenti példa során ez történik.
Az intézmény azzal a feltétellel működik közre a képzési folyamatban, hogy a saját tevékenysége nem sérül, sőt gazdagodik ezáltal – új szemlélet és gondolkodásmód jelenik meg. Ezt az igényt is kielégíti példánk, hiszen épp a megengedő magatartás sértené az intézményi filozófiát és munkavégzést, hozzátéve, hogy a szolgáltatást igénybe vevők oldalán is jelentősen sérül az esélyegyenlőség, – minden rászoruló idősnek nem jut gyakornok –, és megértetni sem könnyű, hogy miért volt csak az adott időszakban lehetőség
„speciális” szolgáltatás igénybevételére.
A gyakornok pedig az a szereplő, aki a legtöbbet profitál mindebből, hiszen különböző körülmények között és helyzetekben tanulja meg alkalmazni tudását, eszköztára bővül, még inkább képes lesz adekvát válaszokat adni a felmerülő szükségletekre.