Nemzetközi szakmai összefogással időközben elkészültek a szociális képzések globális alapelvei. A szociális képzések továbbfejlesztéséhez mindenképp irányadónak tekinthető a
Szociális Munkások Nemzetközi Szövetségének (IFSW) és a Szociális Munkást Képző Iskolák Nemzetközi Egyesületének (IASSW) a szakmai elvárások és a szociálismunkás-képzés összhangjára vonatkozó tevékenysége, mind a két nagy múltú szervezet példás együttműködése. És maga e folyamat végterméke, a Global Standards for Social Work Education and Training (továbbiakban Globális Alapelvek), amelyet a két világszervezet közös világkonferenciáján, 2004 októberében Adelaide-ben fogadott el. Az alapelveknek ugyan nincs normatív funkciója, tehát nem minimum sztenderdekről van szó, hanem elsősorban képzések és a terepképzések fejlesztési elvárásait és irányelveit foglalják magukban, amelyek teljesítésével lehet eljutni a szociális munka és szociálismunkás-képzés magasabb szintű minőségi állapotához (hazai változatban ld. A szociális munkás-képzés globális alapelvei 2006).
A dokumentum bemutatja és érzékelteti a szakmát és képzését érintő legfontosabb kérdéseket és összefüggéseket, így: a szociális munka új definícióját; a szociális munka alapvető céljait, funkcióit; az alapelvek rendszerezését: képzési célok és kimenetek, tantervek, gyakorlatok, tanárok, diákok, a képzés irányítása, értékek; az alapelvek kifejlesztésének folyamatát; a dokumentum használatát, továbbá értelmező, kiegészítő megjegyzéseket.
A dokumentum jelentőségét és korszakosságát jól kifejezik az alábbiak:
• az alapelvek 4–6 évnyi, egyeztetésekre, egyezkedésekre, kompromisszumokra, konszenzusokra épülő munka folyamatának az eredménye, modell-értékűségéhez nem fér kétség
• a dokumentum a szociális szakmában és képzésében egyetemlegességet, globalitást (szakmai értékrendet, identitást, kereteket) manifesztál
• az egységes szakmai szemléletet kifejező alapelvek alapján megfogalmazott célok elérésére lehet törekedni
• viszonyítási és kiinduló pont lehet a nemzeti alapelvek kidolgozásához.
A dokumentum kísérletet tesz a 21. század eleji társadalmi kihívásoknak megfelelő szociális munka definíciójára12:
„A professzionális szociális munka elősegíti a társadalmi változásokat, a probléma megoldásokat az emberi kapcsolatokban, valamint segíti az empowerment-et; az emberek felszabadítását a jólét fokozása érdekében. Az emberi viselkedésről és a társadalmi rendszerekről szóló elméletek felhasználásával a szociális munka azokon a pontokon avatkozik be, ahol az emberek egymással és társadalmi környezetükkel kerülnek kapcsolatba.
Az emberi jogok és a szociális igazságosság alapvető fontosságúak a szociális munkában”.
12 Az első definíciót Montrealban 2000-ben, a „végsőt” Adelaide-ben 2004-ben fogadták el, de az International Federation of Social Work (IFSW) világkonferenciája 2006-ban is foglalkozott a definíció világban végbement társadalmi változások alapján történő pontosításának kérdésével. Különböző szakmai
Az Alapelvekben meghatározott célok szerint a szociális munka nélkülözhetetlen funkciói tehát az alábbiak: fejlesztés, védelem, bátorítás, megelőzés, képviselet, beavatkozás, megerősítés, előmozdítás, foglalkozás, megalkotás – megvalósítás, kiállás (a kliensek érdekében), elősegítés, kontrollálás (a kliensek és környezetük érdekében).
A szociális munka definíciója alapvetően kifejezi, hogy a szociális munka elméleti háttérrel, tudományos kutatásokkal és a gyakorlatban közvetlenül alkalmazható tudással kell, hogy működjék. A definícióból levezetve a Globális Alapelvekben megfogalmazott képzési célok a szociális munka valamennyi területére, formájára értendők.
A dokumentum maga is, és a nemzetközi praxisban a szociális munka elméletével foglalkozó számos kutató, szerző is alapvetően meghaladandónak tekinti az ún. tradicionális terápiás (individuális, instrumentális, szűken pszichologizáló, mentálhigiénés) jellegű szociális munkát. Azt a szemléletet, hogy főleg a szolgáltatásokat igénybe vevők (egyének, családok, csoportok, közösségek) maguk a bajok és problémák okozói. Hogy alapvetően a bajba jutottak maguk tegyenek önmaguk sorsának jobbra fordításában (idővel jussanak el az öngondoskodás szintjére) és ebben támogassák őket tanácsadással, terápiákkal és más eljárásokkal a szociális munkás. Meggondolandónak tekinthető persze az a szemlélet is, hogy mennyiben tartható fent a szociális munka történetileg kialakult mandátuma, azaz, hogy miután a szociális problémák veszélyesek a társadalomra, így a szociális munka lényegében prevenciókkal, rehabilitációval tolmácsolja a társadalom elvárásait a szolgáltatások felhasználói felé, csökkentendő ezzel a szociális feszültségeket és a társadalmi konfliktusokat (Dominelli 1997; Lorenz 2006).
A Globális Alapelvek elsősorban a szociális munka ún. „emancipatórikus” jellegét hangsúlyozzák és erősítik azon az alapon, hogy a szociális problémák okai alapvetően társadalmi gyökerűek, strukturális jellegűek. És azon az alapon, hogy a túlgondoskodó, paternalista attitűd (állam) nem nyújt hosszabb távon megoldásokat, sőt passzívvá és a cselekvésen kívülivé teszi a szolgáltatásokat igénybe vevőket. Következésképp a mai kor, a globalizálódott világ kihívásainak megfelelni kívánó, korszerű felfogású szociális munka alapvetően emelje fel és emancipálja a szociális szükséghelyzetben lévő egyéneket, családokat, csoportokat és közösségeket. Szóljon a társadalmi kirekesztődés ellen, segítse elő a társadalmi szolidaritást, motiválja és katalizálja a változásokat és integrációkat, hívja fel a közvélemény figyelmét a társadalmi igazságtalanságokra és egyenlőtlenségekre, azaz lépjen egyféle emberjogi szakmává válás felé is (Németh 2004; Kozma 2007).
Ilyen összefüggésben kerül a dokumentum és ezzel együtt szakmai figyelmünk fókuszába az empowerment, azaz a függőség és a tehetetlenség állapotából a fejlődés, a kiteljesedés, a hatni tudás állapota felé vezető útra és folyamatra. Az emberi életsors és viselkedés irányításához szükséges képességek, az eredményes döntések és cselekvések megtanulása, az autonómia és az érdekérvényesítő képesség fejlődése, visszanyerése, a diszkrimináció
elleni társadalmi igényesség fokozása, a közösségi szolidaritás és részvétel, az egyén és a közösség közötti felelősség megoszlása, a másokért való tevés.