Tereptanár – gyakornok
A gyakorlatok során a tereptanárnak legalább három szerepnek, a szakember-, a tanár- és a kollégaszerepnek kell megfelelnie ahhoz, hogy a gyakornok valóban fejlődhessen a terepen szakmailag és emberileg egyaránt. Kettejük közös munkájának meghatározó eleme mindkettejük motiváltsága, mely a gyakorlatot megelőzően és a gyakorlat során folyamatosan kell, hogy alakuljon. Ha a tereptanár nem eléggé motivált a tereptanári munkára, akkor szakemberként hagyja, hogy elsajátítsa a gyakornok amit tud, de nem tanítja és nem tekinti kollégának sem az adott gyakorlatost. Ha a gyakornok nem motivált eléggé, akkor a tereptanárból óhatatlanul és sokszor kizárólagosan a tanárszerepet hívja elő, provokálja ki, háttérbe szorítva a szakembert, aki mintaként szolgálhatna a nem tudatos elsajátítások terén, és a kollégát, aki a gyakornok leendő szakember mivoltát erősítheti meg.
Ennek feloldása mindkettejük megfelelő motiválásával érhető el, melynek módját, eszközeit e tanulmány előző részei már részletezték.
Hosszabb gyakorlat esetén a tereptanár és a gyakornok gyakran azt tapasztalja, hogy a sok és intenzív együttlét, a közös és remélhetőleg kölcsönös tanulási folyamat hatására a gyakorlat végén nehéz, de szükséges az elválás. A kapcsolat lezárásának szükségességét, a gyakorlat időkereteit már a gyakorlat elején tisztázni kell, és a gyakorlat során többször tudatosítani a gyakornokban, egyben megtanítva a klienssel történő kapcsolat lezárásának módját is.
Ebben a viszonyrendszerben jelenik meg az a tipikus dilemma is, hogy mikor vagyok sikeres tereptanár. Csak, ha sikerül elhivatott „szociális munkást faragnom” a gyakornokból a gyakorlat végére, vagy akkor is, ha egy jól működő tereptanár-gyakornok kapcsolatban, támogatott, segített, ösztönzött tanulási folyamat végén mégis arra jön rá, hogy nem akar szociális munkás lenni. Ez utóbbit is sikeres tanulási, önismereti folyamatnak könyvelem el.
Ha ez gyakrabban kimondásra, átbeszélésre kerülhetne, segíthetné az ebben még bizonytalanabb kollégákat.
Tereptanár – gyakornok – szolgáltatást igénybe vevő
Ebben a hármas viszonyrendszerben leginkább az okoz nehézséget, hogy a tereptanár eldöntse, mikor engedi el a gyakornok kezét, mikor lépnek az önálló esetvitel azon fázisába, ahol megfelelő felkészítés után egy időre a gyakornok és a kliens magára marad és jutniuk kell valamire. A tereptanárnak, aki az adott intézmény szakembere is és elsődleges feladata a kliens érdekeinek képviselete, úgy kell megválasztania ezt a pillanatot, hogy se ők, se a gyakornok ne sérülhessen, ehhez pedig szakembersége, emberismerete és tapasztalatai mellett komoly pedagógia tapasztalatokkal is kell rendelkeznie. Nekem személy szerint sokszor az is komoly fejtörést okoz, hogy a többszörösen felkészített gyakornok
beszámolója alapján vajon reális képet kapok-e arról, hogy történt egy-egy beszélgetés, mi zajlott a „négy fal közt”, vagy ami valószínűbb, a saját személyes szűrőjén keresztüli kép az, amit átad. Ahhoz, hogy a történtek átbeszélése során, az általam adott visszajelzések adekvátak legyenek és hatékonyan segíthessem őt az értékelésben, a továbblépésben, már ismernem kell őt annyira (és ha módomban állt – az előzetes találkozások alkalmával – a szolgáltatást igénybe vevőt is), hogy reális képet alkothassak a beszélgetésekről úgy is, hogy nem voltam jelen.
Tereptanár – terepintézmény vezetője
A terepintézmények évről évre, több képzőintézményből, számos gyakornokot fogadnak hosszabb-rövidebb időre. A gyakornokok jelenléte extra költséget jelent minden évben az intézményeknek, melynek fedezésére nem kapnak támogatást. Ez lehet feszültség forrása, csökkentheti a motiváltságot, és befolyásolhatja a terepintézmény szűkre szabott költségvetési keretei közt dolgozó munkatársak gyakornokokhoz való hozzáállását.
Meglátásom szerint ennek a dilemmának a feloldása a képző intézmények és terepintézmények összefogásával, a terepgyakorlatok oktatásban betöltött szerepének meghatározásával és ezáltal a finanszírozás kérdésének újragondolásával képzelhető el.
Tereptanár – terepintézményben dolgozó munkatársak
A gyakorlat előkészítése során a munkatársak felkészítése a gyakornok érkezésére, a velük kapcsolatos feladatok ismertetése (a terepintézmény vezetőjével összhangban) az egyik elengedhetetlen feladat a tereptanár részéről, megelőzve azt a problémahelyzetet, amikor elégséges információ hiánya miatt úgy érezhetik a kollégák, hogy át kell vállalni valamilyen plusz munkát a tereptanár helyett, vagy akadályozni fogja őket a gyakornok, például adminisztrációs munkájuk elvégzésében.
Tereptanár – képzőintézmény
Többnyire a terepintézmény terepkoordinátora az, aki a gyakornok kérdéseire választ kell adjon, még a terepre történő kihelyezés előtt és a későbbiekben is hozzá fordulnak a tereppel kapcsolatos problémáikkal. Nem kérdés tehát, hogy folyamatos és személyes kapcsolatban kell lennie a terepintézményekkel, ismernie kell a helyet, a körülményeket, a munkamódszereket. Végig látogatni, megismerni számtalan terephelyet az évek során, nem kevés idő és energia, de a hozadéka nem csak a megismerés, nem csak az, hogy „tudom miről beszél a gyakornok”, „tudom hol és milyen munkakörülmények közt dolgozik” stb. , de az is, hogy megismerhető a tereptanár saját közegében, és egy ilyen látogatással munkájának fontossága más hangsúlyt kaphat a terepintézményben. A tereptanár és a
képzőintézmény kapcsolatának helyszíne nem lehet kizárólagosan csak a képzőintézmény, mert ahol így van, ott csak szóban valósul meg a kölcsönösség.
A képzőintézmény és a terepintézmény terepgyakorlatra vonatkozó elvárásai, meglátásai különböznek. Bár gyakorlatorientált szakmáról van szó, úgy tűnik, tanításának fejlődésével ez a szakadék egyre tágult. Ha tereptanárokat érintő dilemmákról esik szó különböző megbeszéléseken, fórumokon, szinte mindig elhangzik, hogy a képzőintézmény elvárásai hosszabb távon állandóak, de ez a képzés mibenlététől is függ. Ennek feloldására a képzőintézmények még nem mindenhol tesznek lépéseket, de egyértelműen ez a jövő.
A képzőintézmény, melynek tereptanáraként dolgozom, már egy ideje elindult egy úton, melynek hatásai kezdenek érezhetővé válni. Műhelyek, képzések, közös gondolkodások hatnak a változás irányába, a magára hagyottság, a bizonytalanság érzése szűnik, a bevonódás, a motiváltság nő, a közös nyelv-gondolkodásmód megszületésére remény van, de ezért még mindkét részről komoly erőfeszítések szükségesek.
Irodalom
Göncz K. (1996) A tereptanár és a gyakornok. – Kézikönyv a szociális munka terepgyakorlatához. Szociális Szakmai Szövetség, Budapest. 127–142. o.
Horvát-Lindberg J. (2008) Gyakorlat, tapasztalat és reflexió: egy tereptanár gondolatai. – Budai I.–Somorjai I.–
Varsányi E. (szerk.) Képzésmódszertani kézikönyv a közösségi szociálismunka tereptanárai számára.
Széchenyi István Egyetem, Győr. 72–92. o.
Nánási Zs.–Sajgóné Vinnai A. (2008) Terepgyakorlatok Magyarországon. – Budai I.–Somorjai I.–Varsányi E.
(szerk.) Képzésmódszertani kézikönyv a közösségi szociálismunka tereptanárai számára. Széchenyi István Egyetem, Győr. 221–226. o.
Ohly É. (1996) A terepgyakorlatokról a koordinátor szemével. – Kézikönyv a szociális munka terepgyakorlatához. Szociális Szakmai Szövetség, Budapest. 142–161. o.