Takarmányismeret

A takarmányok választéka rendkívül széles, így a csoportosításuk is többféleképpen lehetséges.

Az energiában viszonylag szegény, nagyobb nyersrost tartalmú, terimés takarmányok a tömegtakarmányok., ebbe a csoportba tartoznak a szálastakarmányok, így a zöldtakarmányok, szilázsok, szénák. A koncentrált takarmányok pl. abraktakarmányok energiában, fehérjében rendszerint gazdagok, rosttartalmuk pedig csekély. Az energia és fehérje tartalommal nem, vagy csak alig rendelkező, de bizonyos nagyhatású anyagokat (pl.

vitamin) hordozó anyagokat takarmány-adalékanyagoknak hívjuk.

7.5.1. Zöldtakarmányok

A zöldtakarmányok a növények talaj feletti részei (szár, levél esetleg termés), az állatok természetes, viszonylag olcsón termeszthető táplálékai. Ezek elsősorban a kérődző

72 állatok a szarvasmarha, a juh, a kecske, valamint a lovak takarmányai, de zsenge állapotban a sertés a nyúl és a lúd etetésében is számításba jöhetnek. Nagy vegetációs víztartalmuk (70 - 85%) következtében a tejtermelésre kedvező (laktagóg) hatásúak. Vitaminokban, ízanyagokban, egyes ásványi anyagokban gazdagok. A pillangós növények fehérjetartalma nagyobb, mint a pázsitfűféle zöldtakarmányoké. Zöld takarmányokból az állatok napi fogyasztása a testsúlyuk 8 - 10%-át kitevő mennyiség körüli.

A legelő lehet gyep, vagy más alkalmi (pl. szántóföldi, vagy kaszáló) legelő. (A gyepeket legelőkre és kaszálókra szoktuk elkülöníteni aszerint, hogy azokat kizárólag legeltetjük, vagy kaszálóként, szénakészítésre használjuk.) Az állandó legelők lehetnek a természetes, vagy telepített gyepek. Alkalmi legelőként különböző szántóföldi növények betakarítás utáni tarlói jöhetnek számításba, de áthajtva ősszel legeltethetjük „lecsíptethetjük”

az őszi gabonákat is.

A legelő változatos növényállományával az állat számára nemcsak természetes takarmányforrás, hanem élettér is. A szabadban való tartózkodás, a mozgás, a napfény jótékony hatású az egészségükre, ami különösen a növendék állatok felnevelése során fontos.

A legeltetésnek különböző módjait alkalmazhatjuk. Szabad legeltetéskor az állatok az egész területet bejárhatják, mozgásukat nem korlátozzuk. Szakaszos legeltetéskor a területet kisebb részekre osztjuk (kerítéssel, elektromos karámmal stb.), és bizonyos szakaszokat legeltetünk, más szakaszokat a növényzet újra sarjadzása érdekében pihentetünk, és ezeket váltogatjuk. Napi adagolt legeltetéskor mozgatható kerítéssel kijelöljük a napi legelőterületet, amíg sávosan adagolt legeltetéskor gyakrabban mozgatjuk a már lelegelt és a még nem legelt terület közötti villanypásztort.

A szarvasmarhák a dús füvű, 15 - 25 cm növénymagasságú legelőt kedvelik, ugyanis a nyelvükkel kanyarítva tépik le a növényzetet. A ló az alacsonyabb növényzetű gyepeket is hasznosítani tudja, mivel a legelő füvét harapja. A juh finom ajkával szinte „leborotválja” a füvet, ezért ott is legeltethetjük, ahol a területet előzőleg a szarvasmarha már lelegelte. A sertés a rostban szegény, puha dús növényzetet kedveli. Szívesen túrja ki a föld alatti gumót, szárat. A lúd mélyen csípi le a növényzetet és tartós legeléssel károsítja a növények tövét.

A hazai legelőink állapota, hozama klímánk következtében is viszonylag kedvezőtlen.

Emiatt az intenzíven termelő állatok (tejelő tehén, sertés) táplálóanyag szükségletét nem biztosítják, így ezeket az állatokat általában nem is legeltetjük. Ugyanakkor a szerényebb igényű állatok pl. a húshasznosítású tehén, vagy az anyajuh szükségletét a legelő általában fedezi, ezért ezen állatok tartása gazdaságossági okokból is legelő nélkül szinte elképzelhetetlen.

Szántóföldön is termeszthetünk zöldtakarmányokat (szántóföldi zöldtakarmányok).

Ezek azonban a talajmunkák, a vetés és egyéb többletmunkák miatt drágábbak, mint a gyeptakarmányok. A fűféle zöldtakarmányok (kukorica csalamádé, szudáni cirokfű, cukorcirok hibridek, muhar, köles, rozs, zab stb.) kevés fehérjét, nagy mennyiségű szénhidrátot tartalmaznak. Szerves anyagukat főleg a N-mentes kivonható anyag és a nyersrost adja. Ásványi anyag tartalmuk rendszerint kevesebb, mint az állat igénye.

Termesztésük gazdaságossága javítható, ha nem főnövényként, hanem elő-, vagy utóveteményként termesztjük ezeket. .A pillangós virágú zöldtakarmányok (lucernafélék, herefélék, egyéb pillangósok) fehérjében, vitaminokban, az ásványi anyagok közül kalciumban és vasban gazdagok, ezért nagyon értékes takarmányok. Viszonylag gazdaságosan termeszthetők, mert évelők (lucerna), vagy kétévesek (herefélék). A lucerna évente háromszor-négyszer, a vörös here kétszer kaszálható. A pillangós zöld takarmányok etetése nagy mennyiségben, harmatos, megázott, vagy dércsípte állapotban felfúvódást okozhatnak.

A leveles zöldtakarmányok (takarmánykáposzta, réparepce, tifon, olajretek, napraforgó stb.) másodvetésként is termeszthetők, nagy tömeget adnak, jó étrendi hatásúak. A

zöldtakarmány-keverékek nem egy, hanem kettő, vagy több növényfajból állnak. Emiatt ízletesebbek, kedvezőbb az energia:fehérje arányuk, az egyes növények táplálóanyagai jól kiegészítik egymást. Az őszi takarmánykeverékeket ősszel vetjük, és áprilisitól betakaríthatjuk. Ilyenek pl. az őszi káposztarepcéből és rozsból álló keszthelyi keverék, a rozsos szöszösbükköny, az őszi búzás pannonbükköny, vagy a rozsot, búzát vagy árpát és bíborherét tartalmazó Legány-féle keverék. A tavaszi takarmánykeverékeket (füveshere, zabos bükköny, zabos borsó, borsós kukoricacsalamádé, borsós napraforgó-csalamádé, szójás silókukorica stb.) tavasszal vetjük és az őszi takarmánykeverékek utáni időszakban etethetjük.

7.5.2. Gyökér-, gumós és kabakos takarmányok

E takarmányok vegetációs víztartalma nagy (70 - 95%), szárazanyag-tartalma kevés, zsírban, fehérjében, rostban, ásványi anyagokban szegények. Inkább az étrendi hatásuk, mint a táplálóértékük jelentős. Ezek közül a fontosabbak a burgonya, a csicsóka, a takarmányrépa, a cukorrépa, a sárgarépa és a takarmánytök. Minden gazdasági állattal etethetők.

7.5.3. Silózott (erjesztett) takarmányok

Az erjesztéssel (savanyítással) tartósított zöldtakarmány a szilázs. Ha az erjesztésre zöldtakarmány előzetes fonnyasztása után kerül sor, akkor a takarmány neve szenázs. (A siló az erjesztésre szolgáló tároló hely.) Hazánkban (és máshol a kukorica övezetben) a szilázst elsősorban zöld kukorica növényből (silókukorica), a szenázsokat pedig inkább fűfélékből és pillangós virágú zöldtakarmányokból késztjük. Silózott takarmányokból az állatok saját testsúlyuk 5%-át kitevő napi mennyiségű fogyasztásával számolhatunk.

A tejelő szarvasmarha és a hízómarha állományunk tömegtakarmány bázisa silókukorica szilázsra alapozott. Ennek a technológiája kialakult, a szilázs nagy energiaértékű, ízletes takarmány. Praktikus, szervezési okokból nemcsak télen, hanem egész évben (nyáron is) tömegtakarmányként szinte minden tehenészetben silókukorica szilázst etetünk (un.

„monodiétikus” takarmányozás).

7.5.4. Szénák

A széna szárítással tartósított szálastakarmány, a kérődző állatok és a ló fontos takarmánya. A széna fontos funkciója táplálóértéke mellett, hogy a kérődző állatok esetében biztosítja a bendő zavartalan működésének feltételeit. E takarmány nyersrost tartalmából a bendőben képződő ecetsav révén fontos szerepet játszik a tejzsír szintézisben. A széna táplálóértéke számos tényezőtől függ, elsősorban attól, hogy milyen növényből (fűféle, pillangós, zöldtakarmány-keverék) készült. A kevés pillangóst tartalmazó rétiszéna, vagy tisztavetésű pázsitfűből készült széna fehérje és karotin tartalma alacsonyabb, mint a pillangós szénáké (lucerna széna, vöröshere széna, baltacím széna). Emellett a minőségét befolyásolja, hogy milyen volt az időjárás a renden történő szárítás idején.

Szénafélékből az állatok hozzávetőlegesen testsúlyuk 1 - 2%-a körüli mennyiséget fogyasztanak. Szénalisztet a széna őrlésével, vagy a szálas takarmány gyors szárításával együtt készíthetünk.

A fontosabb tömegtakarmányok táplálóértékét a 20. táblázat foglalja össze.

7.5.5. Szántóföldi melléktermékek

A szántóföldi melléktermék nagy tömegben állnak rendelkezésre. Táplálóértékük csekély, rosttartalmuk magas, inkább ballaszt takarmányok. A szalma a gabonafélék, esetleg

74 más növények pl. borsó betakarítás (cséplés) után visszamaradt szára és levélzete. A gabonaszalmák közül leginkább a tavaszi árpa szalmáját etetjük, a többit inkább almozásra használjuk. A kukorica szár (kukorica tarló) elsősorban a húshasznú tehenek őszi, téli takarmánya lehet, amelynek legeltetése az USA kukorica övezetében általános gyakorlat.

Pelyva és törekfélék a kombájnnal egy menetben történő gabona betakarítás során,

Koncentrált (abrak) takarmányok, emészthető táplálóanyag tartalmuk nagy, rosttartalmuk kicsi. Nyersfehérje tartalmuk, illetve annak összetétele eltérő. Elsősorban a baromfi és sertés takarmányai, de a nagy termelésű kérődző állatok takarmányozásában is nélkülözhetetlenek.

A gabonamagvak a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló abrakfélék.

Nyersfehérje tartamuk kicsi 6 - 14% légszáraz állapotban. Energia értékük nagy. Közülük a kukoricát termesztjük legnagyobb területen. A magvak között a kukorica energia értéke a legnagyobb. Fehérjetartalma azonban kisebb, mint a többi gabonamagé. A fehérjéjében kevés a lizin és a triptofán. További fontos magvak az árpa, a búza, a rozs, a zab, a tritikálé, a cirokmag és a köles.

A hüvelyesmagvak fehérjetartalma kétszer-háromszor nagyobb, mint a gabonamagvaké. Fehérjéjük lizinben gazdag, viszont szegény metioninban és cisztinben.

Legfontosabb hüvelyesmag takarmányok a borsó, a lóbab és a szójabab.

Az olajosmagvak csak ritkán kerülnek etetésre. Inkább az olajgyártás után visszamaradt termékeit használjuk takarmányozásra. Legfontosabbak a napraforgó, a lenmag, a kendermag és a tökmag.

7.5.7. Élelmiszer-ipari melléktermékek

Az élelmiszer gyártás során sokféle, eltérő összetételű melléktermék keletkezik, amelyek legnagyobb részét felhasználhatjuk takarmányozásra.

A malomipari melléktermékek a mag tisztítása és őrlése során keletkeznek. A gabonaocsú tört, megszorult szemekből áll, de tartalmazhat gyommagvakat is. Az utóbbiak között mérgezők is lehetnek. A korpa az őrlés után visszamaradó maghéj, amely csírát és

több-kevesebb keményítődús endospermiumot is tartalmaz. Legnagyobb mennyisségben a búzakorpa áll rendelkezésre, de fontos az egyéb gabonafélék korpája is.

A növényolaj-ipari melléktermékek az olajos magvak olajtartalmának kinyerése után visszamaradó anyagok. A régi olajütéses módszerrel kapott melléktermék az olajpogácsa. Ha a magvat szűkülő lyukú présen nyomatják át, akkor a melléktermék expeller. Ha préselés után zsíroldószeres extrakciót alkalmaznak, akkor a visszamaradó takarmány az extrahált dara (extrahált napraforgódara, extrahált szójadara, extrahált repcedara, stb.).

A cukoripari melléktermék a répaszelet (nedves, vagy szárított) és a melasz.

A szeszipari melléktermékek a szeszgyári moslék (kukoricamoslék, burgonyamoslék, melaszmoslék stb.) és a szeszélesztő.

A sörgyári melléktermékek a malátacsíra, a sörtörköly és a sörélesztő.

A keményítőgyártás során is moslék illetve törköly (burgonya-, búza-, kukoricatörköly, valamint kukoricaglutén, búzasikér keletkezik.

A fontosabb magvak és ipari melléktermékek táplálóértékét a 21. táblázat foglalja össze.

21. táblázat: Néhány gabonamag és ipari melléktermék táplálóértéke Takarmány

Nyers fehérje

DE NE_m NE_g NE_l

g MJ

1000 g szárazanyagban

Árpa 121 14,56 8,63 5,86 8,05

Búza 134 15,29 9,07 6,23 8,27

Kukorica 90 15,33 9,21 6,34 8,58

Búzakorpa 172 11,29 6,32 3,84 5,83

Extrahált napraforgódara 431 12,77 6,47 3,97 6,31

Extrahált szójadara 518 17,12 8,71 5,93 7,96

Extrahált repcedara 378 12,96 6,97 4,41 6,56

Forrás: Kakuk és Schmidt (1988)

7.5.8. Állati eredetű takarmányok

Ezeknek a takarmányoknak a fehérjetartalma és annak biológiai értéke nagy. Főleg a monogasztrikus állatok és a fiatal kérődzők takarmányai.

A tejipari melléktermékek a soványtejpor, a savó, savópor, az író, írópor. Az intenzív tehenészetekben nagyobb mennyiségben keletkezik föcstej (kolosztrum), mint amennyi az újszülött borjaknak szükséges. Ezt rendszerint az idősebb borjak takarmányozására használjuk.

A húsipari melléktermékek felhasználása sok esetben, humán és állategészségügyi okok miatt korlátozott (pl. szarvasmarha BSE kór). Fontosabb takarmányok: húsliszt, baromfi vágóhídi fehérjeliszt, vérliszt, toll-liszt, préselt tepertő.

A halfeldolgozás melléktermékei a hulladékhal, a halliszt.

Takarmányozásra használhatunk még egyéb állati eredetű anyagokat, pl. a bőr és a hús előkészítése során keletkező zsírt (takarmányzsír), vagy a keltetőben jelentkező terméketlen és befulladt tojásokat.

7.5.9. Takarmány-adalékanyagok

A takarmány-adalékanyagok rendszerint ipari úton előállított, vagy növényekből iparilag kivont hatóanyagok, amelyeket az állatok táplálóanyag ellátásának javítása, az