A sertéstenyésztés biológiai sajátosságai

12.2.1. A sertés testfelépítése

Mivel a különböző sertésfajták és típusok külleme eltérő képet mutathat, egységes küllemi minősítést csupán irányelvszerűen lehet rögzíteni, de a gyakorlati munkában mindig a fajtajellegnek és a típusnak megfelelően kell elvégezni a testalakulás megítélését, bírálatát. A sertés testtájait a 17. ábra mutatja.

A küllem elbírálása során a legfőbb szempontok: a fajtajelleg, típus, a fejlettség, a szervezeti szilárdság (pl. kötéshibák, ízületi deformációk, a hátvonal feszessége, a lapockák illeszkedése). Ellenőrizendő az ivarszervek állapota, a csecsek száma és eloszlása, alakja, a

140 herék elhelyezkedése, fejlettsége. A küllemi bírálat során az ivarnak megfelelő vérmérséklet, valamint természetes testhelyzetben történő mozgás alapos minősítésére is sort kell keríteni.

A küllemi hibákat a régebbi szakkönyvek alaposan és nagy részletességgel tárgyalták.

Ez abból fakadt, hogy korábban az egyed küllemi bírálata volt az egyik legfontosabb támpont a várható termelőképesség becslésénél. Ma már komplex módon igyekezünk mind az egyed konstitúciójára, mind a várható tenyészértékére választ kapni, s emiatt a küllemi bírálat csupán egy - bár fontos - láncszeme e folyamatnak. Ebből fakadóan csak azokra a meg nem engedhető tulajdonságokra hívjuk fel a figyelmet, amelyeknek általánosságban, minden tenyészállat-jelöltre kiterjedően kizáró okként kell szerepelniük. Így súlyos küllemi hibának számít:

 a fejletlen, „elfinomult”, gyenge szervezet,

 a nagymértékű aránytalanság az egyes testtájak között,

 a súlyos szerkezeti (csontfejlődési, ízületi) elváltozások,

 a másodlagos nemi jelleg hiánya,

 az egyik oldalon hatnál kevesebb csecsbimbó, illetve

 kanok esetében a fejletlen herék vagy a rejtett heréjűség.

17. ábra: A sertés testtájai

Forrás: Horn (1995)

12.2.2. A sertés növekedése, sertéstípusok

A sertések fejlődési üteme különböző, ami a növekedés eltéréseiben is megnyilvánul.

Megkülönböztetünk gyors növekedésű és lassú növekedésű sertéseket, ami tulajdonképpen a növekedési erélybeli alapvető biológiai különbségből adódik, természetesen a két szélsőség között számos átmenettel (30. táblázat). A gyors növekedés az intenzív húslerakás következménye, ezért az ilyen sertéseket hússertéseknek nevezzük. A testállomány izomrészeinek lassú gyarapodása ezzel szemben a zsír fokozott mérvű beépítésével párosul.

Az ilyen sertések a zsírsertések csoportjába sorolhatók. Megjegyzendő, hogy a fejlődés ütemét, a növekedés intenzitását alapvetően örökletes tényezők határozzák meg, amelyek érvényesülésében nyilvánvalóan a környezeti feltételek is közrejátszanak.

Annak alapján, hogy a sertések milyen végtermék-előállításra a legalkalmasabbak, ún.

hasznosítási típusba soroljuk őket. Azokat a sertések, amelyek a hústermelést előnyösen szolgálják, hússertéseknek, azokat, amelyek viszont a zsír előállításában hasznosíthatók előnyösebben, zsírsertéseknek nevezzük. A hasznosítási típusok szerint a hússertések körén belül megkülönböztetünk:

 korán érő hússertéseket (melyeket 40 - 60 - 80 kg-os végsúlyban is érdemes vágni), ezek az ún. sonkasüldő előállításra alkalmas sertések,

 későn érő (bacon) típusú hússertéseket (melyek 80 - 90 kg-os végsúlyban vágva kiváló bacon terméket szolgáltatnak),

 közepesen későn érő (sonkasertés) típusba tartozó sertéseket, amelyek a konzervhúsok készítéséhez nyújtják a legmegfelelőbb nyersanyagot.

30. táblázat: A sertések típusai

Forrás: Horn (2012)

12.2.3. A sertések szaporodásbiológiájának alapjai

Az ivarérettség elérését követően a domesztikált sertés poliösztruszos állat, azaz az ivari ciklusok egész évben megszakítás nélkül követik egymást. Ivari aktivitás 5 - 8 hónapos kortól figyelhető meg, kezdetét a genetikai tényezőkön kívül számos más (tartási, takarmányozási) körülmény befolyásolja. Az ivarérettség elérését az ovulációval együtt járó (valódi) ivarzás, a párzási vágy (libidó), a tűrési reflex megjelenése jelzi.

A kocák ivari ciklusa átlagosan 21 napos (18 - 24 nap). Az ivarzás átlagosan 2 - 3 napig tart, az ovuláció az ivarzás kezdete utáni 24 - 42. órában következik be, ideje általában egybeesik a kifejezett ivarzási tünetek csökkenésének kezdetével. A petesejtek 6 - 12 (max.

24) óráig maradnak termékenyülő-képesek, ugyanakkor az ondósejtek kb. 20 - 24 óráig őrzik meg termékenyítőképességüket. A sertés vemhességi ideje átlagosan 115 (112 - 119) nap.

A hím nemi működés az ivarérettség elérését követően folyamatos, egészséges állatokban az élet végéig tart. A kanok általában 5-8 hónapos korban válnak ivaréretté. Az

142 ivarérés bekövetkeztét az érett spermiumok kialakulása, a párzási vágy (libido) és a nemi reflexek (erekció, ejakuláció) megjelenése jelzi. A herék méretének, súlyának növekedése, a járulékos nemi mirigyek váladéktermelésének megindulása jelzi az ivarérés közeledtét.

A vemhesség megállapítása. A jövedelmezőség érdekében sok esetben szükség van a korai vemhesség megállapítására, a nem vemhesült egyedek kiválogatására. Ennek a módszerei a következők lehetnek:

 A visszaivarzó egyedek kiválogatása próba kannal. Hagyományos, gyakran alkalmazott, bár rendkívül munkaigényes, kb. 80-90 %-os biztonsággal működő módszer.

 Ultrahangos vizsgálat. A gyakorlatban világszerte leginkább elterjedt módszer. A vemhesség a 30 - 80. nap között mutatható ki, biztonsága az alkalmazott képeljárási technikától függően 85 - 95 %.

 Endokrinológiai vizsgálatok. A laboratóriumi vizsgálatok közül a vérplazma progeszteron-koncentrációjának mérését RIA- vagy ELISA- módszerrel végzik. A vemhesség már a 17 - 20. nap között diagnosztizálható.

 Egyéb laboratóriumi lehetőségek: ösztronszulfát- és összesösztrogén-koncentráció kimutatása vérplazmából, tejből, vizeletből és bélsárból; vemhesség-specifikus fehérjék (early pregnancy factor, EPF), PGF metabolit kimutatása vérplazmából.

Pároztatási módszerek

Vadpároztatás. Napjaink gyakorlatában kivételes esetben fordul elő, ugyanis a sertések kondában tartása igen szűk körre szorult vissza a fejlett sertéstenyésztéssel jellemezhető országokban.

Csoportos pároztatás esetén a kocák közé kanokat engednek, amikor is bizonytalan a párzás ideje, és csak az ivadékok vizsgálatával (vércsoport, DNS) lehetséges a fedező kan azonosítása. A gyakorlatban ma már elvétve alkalmazzák.

Hárembeli pároztatás alkalmazásával elérhető, hogy a malacok apai származása ismertté váljék, bár a várható fialás ideje ez esetben sem pontosítható. Természetesen a tenyésztési program szerinti pároztatás így is teljesíthető. Előfordul, hogy egy-egy koca üresen marad, ha az ivarzás tömeges jelentkezése egy-egy napra összpontosul. A módszert ma már ritkán alkalmazzák.

Kézből való fedeztetés során párosítási terv szerint engedik össze a kocát a kannal, illetve a kijelölt kan spermájával végzik el az ivarzó koca mesterséges termékenyítését.

Előnye, hogy ismert a termékenyítés ideje, ezáltal tervezhető a várható fialás ideje, továbbá ismert az újszülött malac anyai és apai származása. Igaz, a fogamzási arány kedvezőtlenebb, mint az előzőekben említett pároztatási módszerek esetében, de a tenyésztési előnyök ezt kompenzálják. Elégedett lehet a tenyésztő, ha a vemhesülési arány meghaladja a 85%-ot. Az általános üzemi gyakorlatban a kézből való fedeztetést alkalmazzák.

A szaporítás-szervezés irányelvei

Az ivarzási ciklus és a vemhességi idő biológiailag meghatározott tartama, szakaszossága alapján szervezhető a szaporítás. Természetesen tekintettel kell lenni a szoptatási idő hosszára is, továbbá a malacok elválasztását követő ivarzás jelentkezésének idejére, a vemhesülési arány várható alakulására, a kocák szaporaságára, a felnevelési veszteségek nagyságára. Továbbá számításba kell venni a kocák fialását követő újravemhesítés idejét és a kocaselejtezés, valamint az előhasi kocák utánpótláskénti beállításának mértékét is.

12.2.4. A sertés alapvető viselkedési módjai

Az állatok, illetve a sertés külső vagy belső ingerekre adott reakcióinak összessége a viselkedés. A különböző viselkedési formák rendkívüli sokrétűek, így csak a sertés legalapvetőbb viselkedési módjait tárgyaljuk.

Az agresszív viselkedés. Az állatvilágban általánosan elterjedt fenyegető, támadó viselkedés, amely arra irányul, hogy az egyed saját maga számára kívánatos helyzetet hozzon létre, egyúttal általában korlátozza ezzel más egyed lehetőségeit. Megkülönböztetünk fajok közötti és fajon belüli agresszivitást. Az agresszív viselkedésben külső ingerek szerepe fontos, így pl. a fajtárs színe, szaga, mérete, formája. A belső tényezők közül a hormonok szerepe sokszor döntő fontosságú. Az erős agresszivitás az állattenyésztés szinte minden ágában rontja a csoport és a csoporton belüli egyedek döntő részének teljesítményét. A sertéstenyésztésben az agresszió gyakori, és elkerülhetetlen, ha egymás számára idegen sertések kerülnek egy falkába. Ilyenkor általában két nap alatt alakul ki az egyedek közötti alá- és fölérendeltségi viszony.

Rangsorrend. A csoportban élő állatok, illetve sertések társas viselkedésének az a formája, ahol a csoporton belül a rangsorrenden keresztül történik a különböző javak elosztása, amelyek lehetnek ökológiai és biológiai természetűek, pl. takarmány, ivóvíz, szexuális partner, terület stb., a stabil rangsorrend kialakulása gátolja a felesleges összecsapásokat, küzdelmeket csoporton belül. Minden tényezőt követően, ami a rangsorrendet felborítja, újra kezdődik a rangsorharc.

Kommunikáció. A sertés érzékszervein keresztül, mint a látással, hallással, szaglással, hangadással, az érintkezéssel és a tapintással, tart kapcsolatot társaival. A sertés 30-nál több hangot használ információk közvetítésére. Igen jellegzetes és jól elkülöníthető az anya és malac kapcsolatát meghatározó hangadása. A sertés által kibocsájtott hangok jelentős részben az emberi fül számára nem hallhatók.

Szaglás. A sertés szaglása közismerten kiváló. A szimatolás és a szaglás így a sertésnél koncentrált információgyűjtő rendszernek tekinthető, döntő fontosságú nemcsak a társas kapcsolatokban, de még megelőzi az ízérzékelést is, mert a táplálék kiválasztása, illetve elfogyasztása előtt gyakorlatilag a szaglásával dönt.

Komfortviselkedés. Mozgásminták, amelyek az állatok jól közérzetének fenntartásához szükségesek, és a jó közérzet megnyilvánulásaként jelentkeznek (pl. testápolás, komfortkeresés: kényelmes fekvési helyzet, tiszta fekvőtér kiválasztása, hideg elleni védekezés). Csoportos elhelyezésben a sertések képesek egymást is tisztogatni azokon a helyeken, amelyeket saját maguk nem érnek el. Egyedi elhelyezésben ez nem lehetséges.

Szexuális viselkedés. A fajfenntartást szolgáló viselkedési formák tartoznak ide.

Ilyenek az ivarzási viselkedés, az udvarlás, a párzás, a libidó, a szoptatási viselkedés. Ezek komplex cselekvéssorok és döntően ösztönösek.

Táplálkozási viselkedés. A sertés mindenevő faj, ezért tudott oly sok külterjes tartási rendszerben évszázadokig fennmaradni és szinte félig háziasított formában az embert értékes táplálékkal ellátni. A modern intenzív sertéstartásban a természetes környezettől elzárva általában kész tápokkal takarmányozzák a sertést. A gyári keveréktakarmányok a sertés válogató-képességének kibontakozásához nem adnak lehetőséget. A sertések takarmányozása általában száraz, vagy különböző mértékben nedvesített takarmánykeverékkel történik.

Ürítési viselkedés. Ez olyan döntően ösztönös viselkedéssor, mely alapvetően az állat tisztaságának megőrzését szolgálja. Tanulási folyamat az, hogy melyik az a terület, amely az ürítés helyéül szolgálhat. Csoportos tartásban ezt egymástól tanulják el. Csoportos elhelyezéskor társas kölcsönhatások folyamán osztják fel életterüket funkciók szerint, ez azonban sokszor nem esik egybe az ember által elgondolt ideálisnak vélt elvekkel.

144