T ÖBB MINT MESEKIRÁLY

Hegedûs Imre János irodalomtörténész hosszú évek óta búvárolta Benedek Elek szerteágazó alkotói tevékenysé-gét, hiteles képet kívánva rajzolni az író személyiségérõl.

A nagy meseíróról több könyv is született a halálát köve-tõ évtizedekben. Íme, most újabb kötettel bõvült a Bene-dek Elek-irodalom. BeneBene-dek Marcell, Lengyel Dénes, Marton Lili Elek apóról írott könyvei után ez az elsõ filo-lógusi nézõpontból, filofilo-lógusi erények birtokában elké-szült pályakép Benedek Elekrõl. (Hegedûs Imre János:

Benedek Elek (monográfia), Bibliotheca Transsylvanica 47., 350., Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006.):

– Mi indokolta a monográfia megírását?

– A Benedek Elek-kép két irányba is torzult az író ha-lála utáni idõkben. Már a nekrológok legendát fontak alakja körül. Kovács László azt írta róla, hogy Benedek Elek több mint Benedek Elek összes mûvei. Ez nagyon hízelgõ az írói személyiségre, de beárnyékolja az életmû-vet. Nem lehet több az író, mint a mûvei. Amit Kovács László annak idején a nekrológban megírt, szép parado-xon. Ugyanakkor az író-fiak (nagyon sok fiatal írót foga-dott fiának) közül kedvence, a legkisebb és legtehetsége-sebb, Tamási Áron szerint Benedek Elek hõs volt, bátor és igaz, ennek a földnek egyetlen szemünk elõtti vértanúja.

– Az Elõszó szelídíti ezt az értékítéletet, amikor Erdély apostolának nevezi Benedek Eleket.

– Ez sokkal találóbb, igazabb, és jobban megközelíti mind az életmûvet, mind az írói személyiséget, mert az apostol fogalmában benne rejlik a szolgálat gondolata.

Benedek Elek – különösen hazatérte után – úgy vállalta az erdélyi irodalom szolgálatát, amiképpen az apostolok terjesztették annak idején mesterük tanítását.

– Mit tekintettél legfõbb feladatnak a monográfia meg-írásakor?

– Azt, hogy az istenülés folyamatában bekövetkezett pozitív irányú torzulásokat kiigazítsam, kisimítsam a gyûrõdéseket.

Az Elõszó után nekem is van egy elõszavam (Apoteó-zis), amelyben kijelentettem, én elsõsorban az életmûrõl akarok írni. Ez, persze, korántsem jelenti azt, hogy nem kellett felvázolnom az életpályát. Amikor én anno ebbõl a témából doktoráltam Kolozsváron, tudományos irányító-im azt kérték tõlem, írjak meg egy tisztességes Benedek Elek-életrajzot. Olyan igaz, valós portrét készítsek róla, amely legalábbis ellensúlyozza a köztudatban élõ édes-kés, kék szemû, szelíd mesemondó képét.

(Egy festõmûvész – a nevét, sajnos, nem tudom – Be-nedek Eleket, akinek szikrázó barna-fekete szeme volt, a legenda miatt kékszemûnek festette meg. A kisbaconi em-lékházban ma is õrzik ezt a portrét, és mint irodalmi anek-dotát emlegetik.)

– Mikor tapadt Elek apóhoz az öregség képzete?

– Egészen korán. Akkor, amikor elkezdte mondani az elsõ meséket fiának, Benedek Marcellnek. Mindössze hu-szonhat éves volt, amikor megjelent az elsõ mesésköny-ve.

Feltétlen retusálnom kellett az irodalomtörténetben ró-la kiaró-lakult képet. Tudniillik az irodalomtörténészek a haldokló népnemzeti iskola képviselõi közé sorolták Be-nedek Eleket, és elavult, idejétmúlt írónak tartották. Ez az ítélet pedig téves. Fia, Benedek Marcell sokáig hadako-zott is apja beskatulyázása ellen, sajnos eredménytelenül.

A retusálás folyamán igyekeztem elõtérbe hozni az életmûbõl azokat az alkotásokat – ilyenek az Édes anyaföldem!, valamint a történelmi, etnográfiai munkák –, és kimutatni azokat a jellemzõ vonásokat, amelyek munkásságában huszadik századiak, a szó legnemesebb értelmében modernek.

– Kik torzították el az író Benedek Elek portréját?

– Pintér Jenõ kezdte el, és mások is folytatták a beska-tulyázást. Szerb Antal meg sem említi a nevét a Magyar irodalomtörténetben.A lesajnálóan csak spenótnak neve-zett hatkötetes irodalomtörténet, amely már a bolsevista

érában jelent meg, szintén a haldokló népnemzeti iskola képviselõi közé sorolta õt.

Publicisztikáját kutatgatva-értékelve, elsõként Balogh Edgár hadakozott e besorolás ellen. Balogh Edgárnak el-évülhetetlen érdeme, hogy kibányászta a régi folyóiratok-ból, napilapokból Benedek Elek publicisztikai írásait. De hatalmasat torzított a portréján azáltal, hogy – a bolsevis-ta irodalomtörténet-írás jegyében – „a szocializmus kü-szöbéig érõ hõst” kreált belõle. Arról az íróról, aki esküdt ellensége volt a bolsevista eszméknek.

– Benedek Elek egészen fiatalon, huszonnyolc éves ko-rában országgyûlési képviselõ lett kormánypárti prog-rammal a nagyajtai kerületben, Tisza Kálmán miniszter-elnöksége idején. Összefügg-e publicisztikai tevékenysége politikai pályafutásával?

– Benedek Elek azzal kezdte politikai karrierjét a hon-atyák nagy derültségére, hogy átfogó és mélyreható indu-latos beszédet mondott a magyar gyermekirodalom meg-teremtése érdekében. Társai ki is nevették amiatt, hogy a szûzbeszédét tartó képviselõ ilyen „gyerekes” témával hozakodik elõ. Pedig gyermekek nélkül nincs magyar jö-vendõ. Ergo magyar gyermek- és ifjúsági irodalom nélkül sincsen.

Benedek Elek publicisztikai tevékenysége és politikai pályafutása szervesen összefügg, ugyanis õ a Székelyföld fellendítését tekintette legfõbb képviselõi feladatának. A századfordulón, a XX. század elején az úgynevezett „szé-kely kérdés” egyik szószólója lett. Egyed Ákos kolozsvá-ri történész, akadémikus említi, hogy Benedek Elek írásai hatalmas szálfákként emelkednek ki ebbõl a tengerbõl.

– Közéleti írásaival a maradiság ellen, az emberibb élet feltételeinek megteremtéséért hadakozott. Lehetséges, hogy ezért vállalta el a Magyarság címû lap szerkeszté-sét is?

– Ezek minden kétséget kizáróan összefüggenek. Ha-talmas botrányok robbantak ki körülötte. AHalljátok, em-berek? címû írásában azt kiáltotta Budapestrõl világgá:

halljátok, emberek, csak Székelyszenterzsébetrõl negy-ven család települt ki Amerikába! Nagyon nagy

kivándor-lási hullám volt ez. Bár a köztudatban csak József Attila verssora maradt meg, hogy kitántorgott Amerikába más-félmillió emberünk, ám az elsõ nagy kiáltás Benedek Elektõl hangzott el. Mondhatni József Attila-i élességgel és hatékonysággal kiáltott a kivándorlás ellen.

Publicisztikájának modernségét illusztrálja a követke-zõ anekdotába illõ adat is: Benedek Elek Mandátum-vi-gécekcímû írása véletlenül bekerült a Nagyváradi Nap-lóba, név nélkül. S amikor összegyûjtötték Ady Endre publicisztikai írásait, annyira természetesnek vették, hogy a Mandátum-vigéceknek nem lehet más a szerzõje, csak a nagy költõ, hogy az akadémiai kritikai kiadásba bekerült a Mandátum-vigécekmint Ady-írás. Igenis, Be-nedek Elek publicisztikájával eljutott a huszadik századi modern hullámverésekig. Nem vált õ nyilvánvaló vezér-egyéniséggé a modern magyar irodalom megszületésé-nek nagy vajúdásában, de meghallotta a XX. század elsõ évtizedének szociális kérdéseit, melyeket olyan erõvel érzékeltetett, hogy azokat nem lehetett többé megkerül-ni.

– Hol a helye novellisztikájának a kor novellatermésé-ben?

– Az említett mázsás irodalomtörténeti szakkönyvek azt tartják róla, hogy novelláiban sem tudott mást tenni, mint hogy Erdõvidéket és Kisbacont halhatatlanítja. Mint lokálpatrióta ezt a szûk kicsi pátriát emeli az egekig. Én egyáltalán nem cáfolom, hogy tényleg nagy lokálpatrióta volt. Számára Kisbacon reális origó pont és hatalmas dob-bantó is volt. De messze túlnõtt õ ezen, s amikor kellett, ugyancsak ki tudott szélesedni. Ignotus nekrológjában az áll, hogy éppen a kisbaconi Zeke – ez volt az egyik írói álneve – hozta be a magyar tárcanovellába az atlanti leve-gõt, nyugatosságot. És ez így is van. Õ, Ambrus Zoltán, Gozsdu Elek, Pap Endre és Tömörkény István újították meg a magyar tárcanovellát, s ebben Benedek Elek nagy-mesternek bizonyult. Remélem, be tudtam bizonyítani a monográfiában, hogy Benedek Elek a modern magyar tár-canovella egyik megteremtõje, létrehozója volt.

– Milyen más torzulásokat kellett kiigazítanod?

– Azt például, hogy Benedek Elek nem elkalandozott más területekre, hanem más területeken is alkotónak bi-zonyult. Vegyük csak példaként a néprajzot. Már a székelyudvarhelyi gimnáziumban a vakációkat három-négy akkori megye falvaiban töltötte Sebesi Jób neveze-tû barátjával és más osztálytársaival. Tíz évig járt iskolá-ba Székelyudvarhelyen, és gyûjtötte a iskolá-balladákat, mesé-ket, népdalokat, közmondásokat, találós kérdésemesé-ket, táncszókat, kurjantásokat és ráolvasó versikéket. Ezekkel jelent õ meg Budapesten, és ment el Gyulai Pálhoz. És a rettegett kritikus – emlékszik az Édes anyaföldem!-ben – visszarendelte másnapra, és nagy örömmel üdvözölte mint második Kriza Jánost, vagyis mint második nagy folkloristát, aki Székelyföldrõl érkezett. Gyulai Pál meg is jelentette a hozott anyagot a Magyar Népköltési Gyûj-teményben. Ez a Székelyföldi gyûjtés (1882). Benedek Elek a nyomtatott irodalomban Budapesten néprajzos-ként mutatkozott be. Csak azután jelentek meg rendre publicisztikai írásai a különbözõ napilapokban, és lett az Ország-Világfõszerkesztõ-helyettese, szerkesztõje. Elõ-ször volt néprajzos, folklorista, és azután vált híres pub-licistává.

– Azt is emberi, nemzeti kötelességének tartotta, hogy megírja a magyar nép történetét, kifejtse véleményét a magyar néprajz legkülönbözõbb területeirõl.

– A jobbágyfelszabadulás ötvenedik évfordulójára, 1898-ra jelent meg kétkötetes hatalmas munkája: A ma-gyar nép múltja és jelene.Az elsõ kötet a magyar nép tör-ténete. Nem a királyoké, nem a rendiségé, hanem a hét-köznapi munkába görnyedt magyar jobbágyoké. Ezért õ 1848-49-ig követi nyomon, miképpen, hogyan élt a ma-gyar nép. Elsõsorban szabadságmozgalmait tárgyalja részletesen. Nemcsak a Dózsa-féle parasztfelkelést, ha-nem a korábbiakat és a késõbbieket is.

A második kötet tiszta néprajz. A Kolozsváron megje-lenõ Mûvelõdés egy évvel ezelõtt meg is jelentette Ma-gyar népcímmel. Tulajdonképpen ez az elsõ magyar nép-rajzi monográfia. Így nevezi Olosz Katalin folklórkutató is. Benedek Elek megelõzte a néprajzosokat azzal, hogy megírta az elsõ néprajzi monográfiát, amelyben rendkívül

gazdag népmesei, verses, balladai anyag van, és kiváló kommentár.

– Kalandozzunk más területekre!

– Valóban csak kalandozni tudunk. Az életmû gerincét kell elsõként említenem, az Édes anyaföldem!-et. Az Édes anyaföldem!révén Benedek Eleket a nagy erdélyi emlék-iratírók – Bethlen Miklós, Kemény János stb. – között kell említenünk. Bár az Édes anyaföldem!két kötetében a saját életét írta meg, az alcím szerint ez a mû egy nép s egy ember élete. Tulajdonképpen a székelység történetét örökítette meg benne, de nem tudományos, hanem szép-irodalmi eszközökkel.

Az Édes anyaföldem! második kötetében Benedek Elek borzalmasan nekiront a Károlyi-féle õszirózsás for-radalomnak és Károlyi személyének. Azoknak a zûrzava-ros heteknek, hónapoknak az ügyeit boncolgatja benne, amit mi utólag nem tudom milyen köztársaságnak ne-vezhetünk. Benedek Elek semmit nem fogadott el belõle.

Amikor pedig a Tanácsköztársaság rémuralma bekövet-kezett Magyarországon, nos, Benedek Elek ezt csak mint borzalmat és szörnyûséget emlegeti. Ezt a viszonyulást kellett indokolnom és árnyalnom, a mûvel kapcsolatos torzításokat retusálnom.

A bolsevista érában a mû második kötete indexre került.

De voltak más húzások is az életmûbõl, Ferenc József csá-szár és király személyes utasítására vonták vissza és zúzták be Történeti olvasmányokcímû könyvét 1907-ben. Szüle-tésének századik évfordulójára, 1959-ben, Benedek Mar-cell elõszavával, úgy adták ki az Édes anyaföldemet,hogy elhallgatták a második kötetet. Ennél sunyibb és galádabb módon még nem bántak el nagy önéletrajzi munkával. A mû alcíme Egy nép s egy ember élete.Ehelyett – megvál-toztatva az önéletrajz mûfaját – azt írták oda, regény. Az Édes anyaföldem!nemcsak kiváló memoár, hanem nagy-szerû szociográfiai munka is, de semmi köze a regényhez!

– Benedek Elek Trianon után nagy lépésre szánta el magát: hazatért Erdélybe.

– Az õ istenítése minden kétséget kizáróan összefüg-gésben áll ezzel a döntésével. Élete utolsó nyolc eszten-dejét kisbaconi magányában töltötte. De ez a magány

olyan volt, hogy szinte azt mondhatnánk: köréje és körü-lötte szervezõdött az egész erdélyi irodalom. Legalábbis annak jelentõs része. És az erdélyi írók nagyon nagy há-nyada. Elsõsorban a fiatal írónemzedék vállalta, fogadta, nevezte, mondhatni követelte vezérének. Paál Árpád, Zágoni István, Szentimrei Jenõ, Nyirõ József, Tamási Áron, Bartalis János, Tompa László és sokan mások ap-juknak nevezték, õ meg fiainak szólította õket. Felhasz-nálva kiváló budapesti kapcsolatait, Benedek Elek jelen-tette meg az erdélyi prózaírók elsõ antológiáját Trianon után. Kijött, és addig házalt, amíg 1925-ben fedél alá hoz-ta Erdélyi történetekcímen. Igen fontos irodalomtörténe-ti tett volt ez, mert Gulácsy Iréntõl Sipos Domokosig min-den akkor élt valamirevaló erdélyi írónak benne van egy-egy írása. Nagyon nagy dolognak számított ez akkor, mert a trianoni határ szellemi határt is jelentett, és õ áttörte.

– Benedek Elek kisbaconi otthonában volt, amikor 1916-ban a román hadsereg betört Erdélybe. Mi történt vele aztán?

– Amikor ezt hírül vette, elmenekült Magyarországra.

A katonák lövészárkokat ástak a kertjében, kivágtak egy sávot az erdejébõl, feldúlták a lakását. Az Édes anyaföldem!-ben olyan részletességgel írta meg ezeket a barbár eseményeket, hogy emiatt a román hatóságok nem engedték be a munkát Romániába. Erre õ megváltoztatta a fejezetcímeket, rendre belopkodta, és megjelentette a könyv legtöbb fejezetét különbözõ erdélyi újságokban.

– Apostoli tettek voltak-e valóban Benedek Eleknek az erdélyi irodalom szolgálatában kifejtett erõfeszítései?

– Az õ apostoli munkálkodása azzal indul el, hogy el-vállalja a Vasárnap,majd a Vasárnapi Újságszerkesztését Kolozsvárt. De úgy, hogy nem mozdul ki Kisbaconból.

– Nyilvános életének legnagyobb legendája a Cimbo-ra-legenda.

– ACimboraSzatmáron jelent meg, és Szentimrei Je-nõ indította útjára. Cimbora Szentimrei Jenõ kedves ku-tyája volt, és õ ezt a nevet adta a gyermeklap címének is.

Bár a lapcím nem Benedek Elektõl származik, mégis õt

késõbb azzal vádolták meg, hogy hízelegni akar a romá-noknak. Tudniillik a cimbora román eredetû szó, a

„simbras” társmunkást, félig felszabadított, fogatos job-bágyot jelent.

Ugyancsak akkor hangzott el az az ellene irányuló rendkívül súlyos vád is, amelyet Szabó Dezsõ fogalma-zott meg: „konjunktúra-székely”. Amit aztán igen sokan kommentáltak a sajtóban. Ebben a polémiában minden je-lentõsebb erdélyi író hallatta hangját. A mégoly szelíd Ke-mény János, a marosvécsi találkozó szervezõje is hevesen szólalt meg a Szabó Dezsõ–Tamási Áron vitában. Végül sikerült elhallgattatni a kíméletlen vitatkozót, aki Buda-pestrõl, a Svábhegyrõl bombázta az erdélyi írókat.

Nagyon jelentõs írók indultak innen útjukra. Dsida Je-nõ elsõ verspróbálkozása a Cimborában jelent meg. Az elsõ Tamási portré és az elsõ Tamási Áron mese szintén a Cimborában látott napvilágot. Tamási New Yorkban írt egy mesét, A legénkék kirája címmel, és elküldte Elek apónak, aki meg is jelentette a gyermeklapban. Tamási a mesét késõbb Hûséges Mártonkacímen átdolgozta, és az oly híres mesenovellákat ennek nyomán írta meg. Így született meg a mesenovella, mint mûfaj.

– Benedek Eleket miért nem hívták meg a marosvécsi találkozóra? Van erre értelmes magyarázat?

– Van. Az is az például, amit Szentimrei levélben is megírt, hogy tudniillik a találkozót korosztályhoz kötöt-ték. Így zárták ki Szabolcska Mihályt is, akit semmikép-pen sem akartak meghívni.

Nem vitás, Benedek Elek megérdemelte volna, hogy meghívják. Küldtek is egy táviratot, ami talán még rosz-szabbul esett neki, mint ha nem küldik. Meg is írta nekik, több táviratot ne küldjenek.

Böngészve az iratok között, Jancsó Benedek kézirattá-rában találtam olyan dokumentumot, amely szerint túlsá-gosan is radikális volt nekik Benedek Elek. Igen, õ mind-végig egyfajta plebejus, faluról induló, falura visszatérõ radikális, a polgári világban is a radikálisokkal szövetke-zõ vén rebellis volt. A marosvécsi találkozó pedig elsõsor-ban intellektuális, és (már Bánffy miatt is) enyhén arisz-tokratikus, politikai elkötelezettséget nem vállaló, kicsit

eklektikus írói csoportosulás volt. Márpedig Benedek Elek mindig térdig, derékig vagy nyakig volt a politiká-ban... Nem is beszélve arról, hogy Bánffy (Kisbán) Mik-lós egyfajta vetélytársat szimatolt benne. Benedek Elek megjelenése kérdésessé tehette volna, ki legyen a vezetõ-je a marosvécsi írói csoportosulásnak. Nagyon szövevé-nyes az õ mellõzésének a motívumrendszere.

– Az író-olvasó találkozók kapcsán is kialakult egyféle legenda Benedek Elek körül...

– Amikor elindult író-fiaival az ún. író–olvasó találko-zókra, õ ott valóban vezérré vált. Vezére lett azoknak az íróknak, akik mellé álltak, és bejárták Erdély legeldugot-tabb falvait, vidékeit. Õk még hittek abban a Montes-quieu-tõl származó gondolatban, hogy az irodalom neme-sít. Megtart bennünket magyarságunkban. Otthonmara-dásra, elkötelezettségre biztatták Erdély lakosságát az iro-dalom erejével. Így született meg és állt össze sok-sok elembõl egy óriási Benedek Elek-legenda, aminek az ár-nyalása, helyenkénti tompítása volt a feladatom.

– Benedek Elek utóélete legalább annyira izgalmas, mint amennyire az volt az élete.

– Amikor felavatták a kisbaconi emlékházat, Sütõ And-rás Erdõvidéki jegyzetébenegyebek közt a következõket mondta: volt õ már rebellis Tisza Kálmán mamelukhadá-ban, naiv székelymentõ, nemzetnevelõ, üldözõbe vett tör-ténelmi romantika; volt indexen és utódaiban kulák is. Az életút megítélése épp annyira bonyolult, mint maga az életmû. Mert a sztereotípiával ellentétben itt egyáltalán nem egy egyszerû mesemondóról van szó. Tamásinak ter-mészetesen igaza volt, amikor azt mondta: õ volt és ma is õ a magyar mesekirály. Senki nem gyûjtött, nem mondott és nem írt annyi mesét, mint õ... De jóval több volt õ en-nél. Azon túl, hogy õ a magyar mesekirály, Benedek Elek a magyar tárcanovella egyik megteremtõje, a magyar publicisztika egyik úttörõje, az erdélyi magyar irodalom hõskorának az élharcosa.

Ma is benne van a magyar szellemi és kultúrtörténeti körforgásban. Él és hat.

2007