Történeti áttekintés

Ebben a részben az egyházi egyetemek és fakultások jelenleg hatá-lyos szabályozásának jogtörténeti előzményeit szeretnénk bemutatni.

Nem célunk, hogy ezeknek az intézményeknek a teljes történetüket feldolgozzuk, csupán a fejlődés fő elemeit vázoljuk fel. Ebben a be-vezetésben egy rövid történeti áttekintést adunk kialakulásukról és történetükről, majd azokat a konkrét, XX. századi egyházi törvénye-ket mutatjuk be, melyek a mai rendelkezésetörvénye-ket megelőzték.

Az Egyház volt az egyetemek kialakulásának egyik legfontosabb szereplője, hiszen az olyan intézményekből alakult ki, melyek egy-házi fenntartásúak voltak. Az egyetemi oktatásban kezdettől fogva

20 Teljes címe: Decretum Congregationis de Institutione Catholica quo ordo studiorum in Facultatibus Iuris Canonici innovatur: AAS 95 (2003) 281-285.

21 Ld. a Seminarium folyóirat megfelelő, tematikus számait: 20 (1980) és 44 (2004).

helyet kapott a teológia oktatása, így a szent tudományokat oktató iskolák küldetése kezdettől fogva szorosan kapcsolódott az Egyház küldetéséhez, a Kinyilatkoztatás tudományos kutatatásával. Mario Fois éppen ezért hangsúlyozza, az Egyház történetüket csak akkor érthetjük meg, ha kialakulásukat és működésüket az Egyház életének egészén belül nézzük.²²

Ezt a sokszínű múltat áttekintve három nagy korszakot²³ külön-böztethetünk meg: az első szakasz a XII–XV. század ideje, mikor az egyetemek intézménye megszületett és a középkori Európában meg-találta helyét és szerepét. A második korszak az 1500-as évektől a XVIII. századig datálható, mikor a nagy nyugati egyházszakadás után számos új intézmény születik, és mind a világi mind az egyházi tudományos életben fontos helyet töltenek be, és végül a harmadik korszak a XIX. és XX. század idejére esik, mikor a Katolikus Egy-ház irányítása alatt álló egyetemek egységes, kánonjogi szabályozása kialakul, és ennek segítségével beilleszkednek egy modernizálódó tudományos, egyetemi világba.

Az első korszakban²⁴ tehát egy új intézmény megszületésének le-hetünk tanúi, melyet így határozhatunk meg: „Az egyetemek latin neve universitas. (…) olyan céh (szakmai testület), mely két fő cso-portot foglal magába: a céh teljes jogú tagjait, azaz a tanári testüle-tet (universitas magistrorum), és a még nem teljes jogú tagokat, azaz a tanulók közösségét (univesitas scholarium). Az egyetemek megala-pításának a dátuma az idők homályába vész, és az egyes kutatók más-más időpont mellett törnek lándzsát. (…) Az egyetemek kialaku-lásának kettős gyökerét fedezhetjük fel. Mindkettő egyházi oktatási intézmény: a káptalani iskola, és a studium generale.²⁵”

22 Ezt sugallja cikkének címe is: FOIS, P. M., La Chiesa e le Università.

Lineamenti storici del rapporto tra Chiesa e Università in Seminarium 35 (1993) 513-533.

23 Vö. U.o. 47.

24 Vö. SZUROMI, SZ. A., Egyházi intézménytörténet SZ.I.T., Budapest 2003.

151-152.

25 U.o. 151-152.

nek mintájául tehát a római jog egy személyegyesületi típusa,²⁶ az universitas szolgált, közvetlen előzménye pedig, két középkori okta-tási intézmény a káptalani iskola és a studium generale. A káptalani iskolák²⁷ a székesegyházakhoz kapcsolódó, a papság oktatását bizto-sító püspöki fenntartású intézmények voltak a IX. század hajnalától a XIII. századig. A studium generale-k pedig a domonkos rend fenn-tartásában működő magas szintű központosított intézményei. A szé-kesegyházi iskolák tanárai és a diákok tehát céhekbe tömörültek és ezt nevezték universitasnak, melyek mint érdekvédelmi szervükként működtettek.

26 „A személyegyesülések jogképességének kifejlődése Rómában igen bonyolult történeti folyamat eredménye volt. A jogképességgel való felruházás előzménye az volt, hogy bizonyos közösségek tagjaik változásától független létet nyertek, vagyis tagjaik sorában beállott személyi változások ellenére megtartották azonosságukat.

(…) Csupán a köztársaság derekán indult meg az a folyamat, melynek során a magánjogi peres eljárás szabályai, s ennek kapcsán egyes magánjogi szabályok is kiterjesztést nyertek a személyegyesületekre. (…) Bár e személyegyesülések szer-vezeti felépítésüket tekintve meglehetősen hasonlítottak egymáshoz, közös elneve-zésük a római jogban mégis hiányzott. A források e testületeket, hol univesitasnak, hol corpusnak, hol collegiumnak nevezik. A különbség köztük csak annyi, hogy míg az univesitas kifejezést általában valamennyi ilyen személyegyesülés megjelö-lésére használták, addig a corpus és a collegium kifejezéssel speciális egyesülés-fajtákat (…) jelölték.” FÖLDI A. – HAMZA G., A római jog története és institú-ciói Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1998. 231.

27 „A régi püspöki és kolostori iskolák tanmentét ismerjük. A trivium (néhol a quadrium) végzése után következett a papi tudományok tanulása. Ez Szentírásmagyarázatból (némely helyen csak a vasár- és ünnepnapi perikópák ma-gyarázatából), egyházi ének, kompotus, liturgia, penitencziális könyvek és egyházi kánonok tanításából állott. De ez a tanítás, hogy úgy mondjam, csak lexikonszerűleg történt: az adott törvények, szokások, szertartások betanításából állott. Az egyházi tanokat vették, amint vannak, azoknak belső összefüggését nem kutatták, azokat nem rendszerezték.” MIHÁLYFI, Á., A papnevelés története és elmélete I.. SZIT Budapest, 1896. 56-57.

Az egyetemek kialakulásának igazán nagy hatása²⁸ abban állt, hogy megkezdődőtt a teológia tudományának rendszeres művelése,²⁹ azaz olyan tudományos rendszerbe való szervezése, mely lehetővé tette, hogy a későbbi nemzedékek a felhalmozott ismeretek révén hozzájárulhassanak a teológia előrehaladásához. Ennek eszközei voltak azok a tudományos, szisztematikus alapművek, melyek ennek a folyamtnak eredményeként születtek meg.³⁰ Természetesen a

28 „A XII. század második felében, illetve a XIII. század elején tanúi lehetünk egy átalakulási folyamtnak. (…) Erre példa az Universitas Magistrorum et Scolarium Parisiensis. A legelterjedtebb vélemények szerint a legelső három egyetem sorrend-ben a következő. A bolognai, ami 1050 körül jön létre és a jogi oktatásról híres. A második a párizsi körülbelül 1170-ben, itt a filozófiai és teológiai stúdiumok számíta-nak kiemelkedőnek, de a kánonjog oktatása is magas színvonalon állt. Végül a har-madik a salernoi 1173-ban, ahol az orvostudományokat művelték.” SZUROMI, SZ.

A., Egyházi intézménytörténet, SZ.I.T., Budapest 2003. 154.

29 „A kereszténység ó-korában a Szentírás magyarázásához fűződött az összes elméle-ti oktatás, melyet kiegészített az apostoli hagyományból átvett liturgia begyakorlása.

Ez volt a papi tudományok kezdete. De már aeropagi Dénesnek tulajdonított iratok szerzője a papnak szükséges ismeretek szisztematikus egybefoglalását kisérti meg; őt követki ez irányban Cassidor és szt. Izidor nyugaton, damaskusi szt. János keleten;

nemkülönben e korban már a liturgikus szabályoknak s az egyházi kánonoknak gyűj-teményeire akadunk. (…) És a papi tudományoknak ilyetén beosztása megmarad a XI-ik század végéig. Ekkor, s a XII-XI-ik században két új tudományág fejlődXI-ik ki, ami az új tanintézeteknek, az egyetemeknek is létet ád: a kánonjog s a skolasztikus teológia. (…) A tudományos képzés a kánonjog s a skolasztikus theologia útján történt az egytemeken (…) A praktikus képzés megmaradt a püspöki iskolákban (…)”

MIHÁLYFI, Á., A papnevelés története és elmélete II. SZIT Budapest, 1896. 134.

30 „A legelső ilyen, (Abalaelard nyomán) Petrus Lombardus: Quator libri Sentenciarum című műve volt. Néhány gondolat erről a fontos műről: „Az első könyv Istenről és a Szentháromságról, a második az angyalokról, a világ teremtéséről, az emberről a bűnbeesés előtt és után, az emberi akaratnak az isteni malaszthoz és a bűnhöz való viszonyáról; a harmadik az Isten fiának megtestesülését, az emberi nem megváltását s az ezen alapuló, ebből sarjadzó keresztény életet természetfeletti eré-nyeket tárgyalja; a negyedik könyv az isteni malaszt csatornáiról és a keresztény élet forrásairól ti. a szentségeről értekezik, ezek után az eschatologiát tárgyalja. Minden könyv distinciókra van felosztva (az I. 48, a II. 44, a III. 40, a IV. 50 distinciót tartal-maz), a distinciók ismét több qauestiókra oszlanak. Módszere a következő: elmondja először a keresztény dogmát, aztán ezt bizonyítja a Szentírásból és a szentatyák nyi-latkozataiból: a látszólagos ellentmondásokat megmagyarázza, elsimítja.”

MIHÁLYFI, Á., A papnevelés története és elmélete I. SZIT Budapest, 1896. 57.

Lombardus művéhez készített magyarázatokkal indult tovább a fejlődés. (pl. Alexan-der Halensis, Nagy Szent Albert) Később láthatjuk, hogy gyakorlatilag a sorban kö-vetkező alkotások ezt a szerkezetet másolják, és gyakorlatilag a 20. századig ez a teológiai oktatás váza.

lógia rendszeres művelésének középkori tetőpontjának Aquinói Szent Tamás Summa Theologica-ját tekintjük.³¹

Az első egyetemek pápai, majd a világi uralkodók által adott ala-pítólevelek birtokában kezdték meg hivatalos működésüket. Kezdet-től fogva a hatóságok kiváltságokat biztosítottak számukra, hogy szabadon fejthessék ki működésüket. (pl. privilegium fori) Ahhoz, hogy valaki ebben az időben egyetemen tanulhasson el kellett sajátí-tania a hét szabad művészetet. (septem artes liberales) A tanulmá-nyok befejezésekor pedig megfelelő fokozatok szereztek, melyek között a legmagasabb a doktori fokozat volt. A megfelelő végzettsé-get az is együtt járt, hogy az egész keresztény világban engedélyt (licentia) szereztek arra, hogy taníthassanak.³² A tanulmányok kez-detén a hét szabad művészet mellett az ariszototelészi filozófiát ok-tatták, a skolasztikus rendszer keretei között, majd az egyetemei diá-kok az intézmény jellegének megfelelően jogi, teológiai,³³ vagy or-vosi oktatásban részesültek. A teológiai oktatás első nagy fellegvára a párizsi egyetem volt (1170-től). A kánonjogi oktatásban a Decretum Gratiani és a hozzá fűzött hivatalos magyarázatok alkot-ták a tananyagot.

Később az egyetemek jelentősége tovább nőtt, hiszen a világi ha-talmak is mind jobban felismertek, a tudományos képzés jelentősé-gét a közigazgatási, orvosi és más szakterületek szempontjából. Így a szekularizáció fokozatosan mind nagyobb hatást gyakorolt ezen a területen is és ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá vált nemzeti jellegük is. Ezeknek a folyamtoknak a hatására számos új intézmény született az újkor kezdetén. A reformáció folyományaként már nem-csak a Katolikus Egyház, hanem a megszülető egyházi közösségek is működtették a maguk teológiai képzéseit.

31 Szerkezetéről ld. MIHÁLYFI, Á., A papnevelés története és elmélete I.. SZIT Bu-dapest, 1896. 58-63.

32 Vö. BÁNK, J., Kánoni jog II. SZ.I.T., Budapest 1962, 34.

33 „A tanulmányok időtartalma az egyes egyetemeken különböző volt. De legalább is 2-3 évig skolasztikus filozófiával, 4-6 évig a theológia hallgatásával foglalkoztak (…).” MIHÁLYFI, Á., A papnevelés története és elmélete I. SZIT Budapest, 1896 64.

A Francia Forradalom és az azt követő társadalmi változások át-alakították a világ tudományról alkotott felfogását, megkérdőjelező-dött a hit és az ész korábban vallott harmóniája. Az Egyház igyeke-zett megerősíteni a maga klasszikus teológiai, filozófiai és kánonjogi képzéséit. Ennek a szándéknak a megvalósulását a következő fejeze-tekben követhetjük majd nyomon, az Egyházi Törvénykönyv témán-kat érintő kánonjainak (1917), de különösen is a XI. Pius pápa által kiadott Deus scientiarum Dominus (1931) speciális törvénynek a tanulmányozásakor. Az előbbi folyamatokkal párhuzamosan pedig, elmondhatjuk, hogy számos a Katolikus Egyház kebelén belül mű-ködő egyetem, azaz a szent tudományoktól különböző szakterülete-ket is felsőfokú szinten kutató és oktató egyházi alapítású és fenntar-tású intézmény kezdte meg működését (pl.: Washington 1887, Milá-nó 1920 – Természetesen ezeken belül is van hittudományi kar, vagy tanszék, vagy legalább hittudományi tárgyak oktatása). A XX. szá-zad végén így már közel kétszáz ilyen intézmény működik szerte a világon. A múlt század elejétől kezdve az egyetemek fokozatosan a fiatalok egyre szélesebb körét fogadta be hallgatói sorába. A II. Va-tikáni Zsinatot követő átalalkulásban pedig az egyházi intézmények-ben a klerikushallgatók mellett egyre több világi növendék (férfiak és nők egyaránt) kapott magas szintű képzést. A világiak oktatásá-nak sokféle formája alalkult ki, így előttük is nyitva áll a teológus-képzés, de a hitoktató és hittanár szakok is. Kifejezetten az ő szá-mukra létesülnek a vallási tudományok felsőfokú intézetei.