• Nem Talált Eredményt

III. II. S PECIÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉSI FORMÁK

3. Az aggregáció

3.2. A Normae de instituti theologici aggregatione

A fenti címen kiadott normák rögzítik, hogy az aggregált intézet hallgatója lehetnek mind klerikusok, mind laikusok – akik alkalma-sak erkölcseik és tanulmányaik alapján –hogy az első ciklusra be-iratkozzanak.703 A fakultás feladata, hogy felügyelje az intézetet,

697 Conditiones Academicae Instituti Aggregati.

698 A quibus aggregatio et gradus academici conferantur.

699 Iter ad aggregationem obtinendam vel renovandam.

700 Normaeag II. 2.

701„A teológiai intézetek aggregációja, az ő összekapcsolódásuk egy szent teoló-giai fakultással, a katolikus teológia átadása és művelése vonatkozásában, az első és a második teológiai ciklusra, a megfelelő akadémiai fokozatoknak a fakultás által (történő) elérésére, vagyis a szent teológiai bakkalaureátus és licenciátus (elérésére). Ennélfogva, az aggregáció sajátos tárgya csak az első és a második teológiai ciklus.” (saját fordításban).

702 Normaeag II. lábjegyzet Nr. 1.

703 Normaeag II. 3.

hogy az akadémiai feltételeknek megfeleljenek. Ezért fontos, hogy a két intézmény ugyanabban a régióban működjön.704

Az aggregált intézetben a teológiai tanulmányok rendjét a Sapientia Christiana apostoli konstitúció és a hozzá fűzött Ordinationes normái határozzák meg, amelyek az első és a második ciklusra vonatkoznak. Az itt folyó oktatás tehát valóban és sajátosan akadémiai, azaz egyetemi és tudományos képzés, ugyanúgy, mint a fakultás első és második ciklusában.705 Ez az affiliációhoz képest a legfontosabb különbség, a tanulmányok természete tér el a két jogin-tézményben. Az előbbinél ugyanis elegendő volt, egy olyan szintű együttműködés, kapcsolat, hogy az intézet növendékei megszerez-hessék a bakkalaureátusi fokozatot. Itt viszont, az első és a második fokozat tekintetében meg kell felelni az egyetemekre vonatkozó elő-írásoknak, igaz, hogy a specializáció tekintetében szűkebb kereszt-metszetről van szó. Hogy ezeket a követelményeket teljesíteni tudja az intézet, az affiliációnál szorosabbra kell fűzni a két intézmény közötti köteléket, így itt már összeköttetésről van szó, mely az első és második ciklusra terjed ki.

Az aggregált intézetben a tanulmányok az első ciklusban öt évig706 tartanak (azaz tíz félévre oszlanak el a tárgyak), és két rész-ből állnak: két év filozófiai tanulmányok után három év teológiai tanulmányok következnek. (kivéve, ha három, csak teológiai év mű-ködik az intézet keretében, ekkor a két éves filozófiai tanulmányok elvégzése a felvételi előfeltétele)707

Az aggregációt csak akkor engedélyezi a Szentszék, amennyiben az intézet alkalmas, azaz tudja biztosítani a szükséges feltételeket és követelményeket 708 , hogy a kívánt akadémiai fokozatokat, a bakkalaureátust és licenciátust elérjék, és ha biztos remény van arra,

704 U.o. II. 4.

705U.o. II. 5.

706 Az itt meghatározott öt éves tanulmányi idő (2+3 év) a teológiai első ciklus idejére vonatkozik. Nem tévesztendő össze a papképzésben előírt összesen hat esztendővel, mely a papságra való felkészülés teljes hosszát jelenti.

707 Normaeag II. 6.

708 A szövegben a latin instructo kifejezés áll.

hogy az intézetnek a fakultással való együttműködése kielégítő eredményt fog hozni.709 Ehhez az alábbiak szükségesek: Gondosan meg kell vizsgálni, hogy valóban szükséges és hasznos-e az intézet és az együttműködés léte, valamint azt, hogy valamely másik módon nem lehet-e a felmerült igényeknek megfelelni.710 Az intézet tanárai számának és felkészültségének megfelelőnek kell lennie, hogy az első ciklus és a második ciklus által támasztott komoly feltételeknek valóban meg tudjanak felelni. Az intézetnek ezért tizenkét,711 teoló-giai tárgyakat oktató, stabilan odahelyezett tanárt kell biztosítania.

Nekik doktorátussal kell rendelkezniük, és igazolniuk kell a tudomá-nyos kutatásra való alkalmasságukat.712 Arányosan megfelelő számú hallgatói létszám szükséges.713 Az intézetnek megfelelő oktatási se-gédletekkel kell rendelkeznie, elsősorban könyvtárral, ami teológiai anyaggal és a második ciklushoz szükséges anyagokkal legyen ellát-va.714 Mint látjuk ezek a feltételek hasonlók, mint amiket az affiliáció leírásánál láttunk, csak itt a növekvő szint miatt valamivel magasabbak az elvárások.

Ahhoz, hogy az aggregációt megvalósítsák a Sapientia Christiana 63. cikkelyében az akadémiai tanulmányokra vonatkozó és ugyan-ezen konstitúció 66-74. cikkelyében és az Ordinationes 50-54. cik-kelyében715 leírt feltételeket is teljesíteni kell, mind az első, mind a második ciklus tekintetében.716 A heti óraszámok a következőképpen kell megállapítani: az első ciklusban a heti órák száma (előadások és szemináriumok) legalább huszonkettő, a második ciklusban pedig

709 Normaeag II. 7.

710 U.o. II. 7, a.

711 Ezek - tárgyak szerinti felosztásban - a következő tanárok: szentírástudomány:

2 fő, fundamentális teológia és dogmatika: 3 fő, morális teológia és lelkiség: 2 fő, liturgika: 1 fő, kánonjog: 1 fő, patrológia: 1 fő, egyháztörténelem: 1 fő és pasztorálteológia: 1 fő.

712 Normaeag III. 7. b,-c, és a kapcsolódó lábjegyzet, Nr.2.

713 U.o. III. 7, d.

714 U.o.III. 7, e.

715 Ezek a cikkelyek a speciális normák között találhatók. A teológiai fakultásokra vonatkozó külön rendelkezéseket tartalmazzák, és többek között leírják, hogy az egyes ciklusokban milyen tárgyakat és hogyan kell oktatni.

716 Normaeag III. 8.

legalább tizenkettő.717 A folyamat sajátossága, hogy az intézetnek valamilyen teológiai (tudomány)területen specializációt kell nyújta-nia718 Ezt a területet719 úgy kell kiválasztani, hogy az aggregáló fa-kultással együtt kell megtalálni a legalkalmasabb területet és végül a Nevelésügyi Kongregációnak kell jóváhagynia ezt a döntést.720

Az aggregált intézetben folyó munka rendjét a statútuma határoz-za meg, melyet a fakultás akadémiai tanácsa és a Kongregáció hagy-ja jóvá. A fakultás hatóságai magánál a jognál fogva egyben az inté-zet hatóságai is lesznek. Itt is működik az affiliációnál már tárgyalt moderátor. A másik hivatal, melyről a dokumentum említést tesz, az igazgató, (director) akinek személyét a Szentszék elé kell terjeszteni megerősítés (confirmatio) végett. Az intézet minden hatóságáról és hivataláról a statútumban kell rendelkezni721 Ennél a pontnál láthat-juk, hogy mit jelent az aggregáció által megvalósuló erőteljesebb kötődés, melyet összekapcsolódásnak, (coniunctio) neveztünk. Az intézet, így ha még csak kezdetleges formában is, de mégis a fakul-tás részévé válik, ezen a speciális kapcsolódási formán keresztül.

Az aggregáció a Nevelésügyi Kongregáció speciális határozatával jön létre.722 Nem elegendő hozzá csupán az, ha az intézet a

717 U.o. III. 9.

718 U.o. III. 10.

719 Érdekes szempontot hoz ebben a kérdésben MARTINS egy előadásában (1995), aki a Nevelésügyi Kongregáció titkára volt. Meglátása szerint az aggregációs specializáció kiválasztásánál a fakultás is gazdagodást érhet el, hiszen az intézet által választott kutatás révén – mely még nem szerepel a fakultás programjában – új iránnyal bővül a fakultás tudományos-kutatási spektruma. Másrészt pedig, véleménye szerint az intézetnek törekednie kell, hogy programját harmonizálja a fakultás oktatási-tudományos rendszerével. Az általa példának felhozott aggregációs együttműködésben a választott specializáció a szentségi teológia területe volt. Vö. MARTINS J.S., L’aggregazione dell’Istituto Teologico Marchigiano nel contesto della Costituzione Apostolica „Sapientia Christiana”, in Seminarium 36 (1996) 756.

720 Magyarországon jelenleg az egyetlen aggregált intézet a Nyíregyházi Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, mely a Keleti Intézethez csatlakozik, és ahol a hallgatók a keleti katolikus teológia területén belül az egyháztörténelmi – liturgi-kus szekció és a teológiai – patrisztiliturgi-kus szekció közül választhatnak. A licencia-kurzus részletes oktatási programját ld. www.atanaz.hu/foisk/szakok/licencia.htm.

721 Normaeag. III. 11.

722 U.o. IV. 12.

ges feltételeknek a megfelelő időben eleget tesz és bizonyítja, hogy alkalmas annak elnyerésére, ki kell kérnie a helyi ordinárius és a püspöki konferencia pozitív állásfoglalását is.723 Szükséges továbbá, hogy a Kongregációnak az egyetem nagykancellárja és a fakultás vagy egyetem Akadémiai Tanácsa kérvényét, miután mindent gon-dosan megvizsgáltak és felmértek.724

A bakkalaureátusi és licenciátusi fokozatot a fakultás adja, az első és a második ciklus végén, a bizonyítványba is a fakultás neve kerül bejegyzésre.725 Ezeknek a fokozatoknak a hivatalos megnevezése bakkalaureátus és licencia, de ezek a nevek helyettesíthetők a helyi civil egyetemeken használatos elnevezésekkel. Ennek feltétele, hogy ezek az elnevezések valóban fedjék le a tanulmányok terjedelmét, valamint, hogy ezek ne legyenek azonosak a doktorátusi vagy bármi-lyen más civil fokozat elnevezésével.726 Természetesen a helyi elne-vezés használatához szükséges a Nevelésügyi Kongregáció jóváha-gyása, és az egész országban vagy régióban azonosnak kell lennie.727 Az utóbbi pontokban a szabályozás az affiliációnál leírtaknak meg-felelően alakul.

Ahhoz, hogy az aggregációt kezdeményezze a fakultás, előzetesen le kell folytatnia egy alapos vizsgálatot728 a megbízott delegátusnak vagy a bizottságnak, amiben meg kell arról győződni, hogy az inté-zet vajon megfelel-e az előírt követelményeket.729 Ezért a fakultás nagykancellárjának meg kell küldenie a Kongregációnak a követke-zőket: egy jelentést a fakultás döntésével együtt az intézet helyzeté-ről;730 az intézet szabályzatát;731 a teljes tanulmányi programot (filozofikum és teologikum) az első és a második ciklus tekintetében

723 U.o. IV. 13.

724 U.o. IV. 14.

725 Normaeag IV. 15.

726 U.o. IV. 16.

727 U.o. IV. 17.

728 „(…) in primis accurate exploret (…).”

729 Normaeag V. A. 18.

730 U.o. V. A. 19, a.

731 U.o. V. A. 19, b.

minden egyes évre lebontva, a tárgyakhoz tartozó óraszámokat. To-vábbá a második ciklusra választott specializációt;732 az intézet taná-rainak tudományos életrajzát és publikációit;733 a hallgatók létszámát minden egyes évfolyamra lebontva; és végül azt a megnevezést, amit a fokozatokra használni kívánnak.734

A Nevelésügyi Kongregáció az aggregációt öt év próbaidőre en-gedélyezi először, majd amennyiben minden rendben zajlik, újabb öt évre megújítja. Majd ezután, ha továbbra is mindenben megfelelnek az előírt feltételeknek, meghatározatlan időre kapják a hosszabbítást.

A vonatkozó engedélyt akkor vonja vissza a Kongregáció, ha az adott intézet esetében azt tapasztalja, hogy a tanárok és hallgatók létszáma, valamint az oktatásban és a kutatásban a tudományos szint tekintetében a korábban a fakultás által meghatározott feltételek már nincsenek meg.735 Mielőtt az aggregációs határozatot kiadják, az intézet tanárainak rendelkezniük kell a Szentszék által kiadott nihil obstat engedéllyel, a Sapientia Christiana 27. és 28. cikkelyekben leírtak,736 valamint a fakultás szabályzatában meghatározottak sze-rint.737 Amikor a nagykancellár kérvényben kéri, hogy a Kongregá-ció újítsa meg az aggregáKongregá-ciót, tegyen jelentést annak addigi eredmé-nyeiről.738 A dokumentum IV. és V. részében leírtakban a szabályo-zás – néhány speciális ponttól eltekintve – az affiliációnál leírtaknak

732 U.o. V. A. 19, c.

733 U.o. V. A. 19, d.

734 U.o. V. A. 19, e.

735 U.o. V. B. 20.

736 A Sapientia Christiana konstitúció 27. 1.§. szerint azoknak a tanároknak, akik hittel és erkölccsel összefüggő tárgyat tanítanak hitvallást kell tenniük, majd a nagykancellártól missio canonica-t kapnak, hiszen nem a maguk, hanem az Egy-ház nevében tanítanak. A többi tanár engedélyt kap a nagykancellártól a tanításra.

A 2.§. szerint pedig, azok a tanárok akik állandó kinevezést kapnak, vagy a leg-magasabb tanári rendbe lépnek, vagy mindkét esetben, ha a szabályzat azt írja elő;

a Szentszék által adott nihil obstat nyilatkozatot kell kapniuk. A 28 cikkely sze-rint ehhez a legmagasabb tanári kategóriába lépéshez szükséges feltételek a kö-vetkezők (a megfelelő időintervallum letelte után): az oktatásban való jártasság, alkalmasság a kutatási feladatokra, tudományos publikációk közlése, együttmű-ködő szellem a tanításban és a kutatásban és az elkötelezettség a fakultás irányába.

737 Normaeag V. B. 21.

738 U.o. V. B. 22.

megfelelően alakul, ahogyan azt Notio III. és IV. részében már lát-hattuk. Amivel ez a dokumentum többet tartalmaz az előzőnél, az a második ciklus és a specializáció említése, melyek rendjét szintén meg kell vizsgálnia a fakultásnak a folyamat elindítása előtt. Továb-bá az együttműködést akkor is megszüntetni rendeli a Kongregáció, ha a kutatásban nem megfelelő a tudományos szint. A harmadik többlet pedig, a tanárok részére szükséges nihil obstat, melynek megléte az egyetemekhez hasonló elbírálás miatt kell az intézetnek teljesítenie.