szzeen nvveeddééllyyeekk
Hogy kedvcsináló látványt nyújt-e a drogfogyasztáshoz az öngyilkossá-got elkövetett Curt Cobain (Nirvana együttes) felesége a 2. színes oldalon látható Courtney Love nevû amerikai énekesnô, vagy inkább ugyanez az életre pofozott hölgy a vonzóbb, azt mindenki döntse el maga.
Ha rock, akkor drog – száz megkérdezett közül a többség biztosan a mûfaj ismérvei közé sorolja a szert is, noha az élet más területein pl.
színészek, üzletkötôk, vezetô beosztású emberek körében legalább olyan gyakori, csak ôk nem verik nagydobra ez irányú szenvedélyüket. Nyu-godtan említhetnénk a drogdiszkókat, a sportolók ajzószereit is, de ma-radjunk a rock felségterületén. Nevezettekkel ellentétben a balga rock-erek sok esetben még büszkélkednek is eme szokásukkal, sôt a színpad-ról hirdetik, ahogyan az elmúlt évek egyik amerikai, Pepsi-szigeti hí-ressége, a 2003. év egyik budapesti vendége Lou Reed, aki 1974-ben a színpadon mutatta be a kezdôknek, hogyan kell intravénásan beadni a heroint. A fogyasztók közül sokan azzal védekeznek, hogy a legelter-jedtebb kábítószer az alkohol, még sincs betiltva. Ez a gyermeteg állí-tás azonban gyenge lábakon áll, hiszen akkor a szenvedélyes kajások-tól – ez is betegséghez vezet – az ételt kéne hatóságilag megvonni, az anorexia híveit meg evésre lehetne kötelezni. Komolytalan elgondolás.
Csupán egyetlen dolog közös az említett betegségtényezôkben, neveze-tesen az, hogy a mértéktelenség a mégoly ártatlannak látszó esetekben is tragédiához vezet. Ez persze nem vonatkozik a kábítószerekre, mert azok legkisebb mennyisége is elfogadhatatlan és csak annyiban vethe-tô össze az alkoholos nedûkkel, amennyiben azokat is szintetikus anya-gokkal pancsolják. Érzi is a polgár már egy-két kupica után, hogy pisz-kosul sajog a feje. Amíg azonban a bizonyos növényekbôl erjesztett al-koholtartalmú italok évezredek óta az étkezés részét képezik, könnyítik az emésztést, a józan gondolkodású ember zamatukért fogyasztja azo-kat, élvezeti cikknek nevezik, a kábítószereket nevükhöz méltóan ki-mondottan a kábulat elérése érdekében veszik magukhoz a fogyasztók, ráadásul többségük mesterséges alapanyagból készül.
Érdekes szemléletet tükröz a drogellenes fesztiválok többsége, még az is elôfordul, hogy olyanok kardoskodnak a szerek ellen, akik a dol-gos hétköznapokon maguk is élnek vele. Ez a farizeus magatartás csak akkor lenne elkerülhetô, ha a fellépôk folyamatosan és következetesen hangot adnának narkotikumok elleni véleményüknek, különben az egész mûvelet csupán az alkalmi magakelletés szintjén marad. Ehhez persze csatlakozni kéne a cégeknek, támogatóknak, lemezkiadóknak, akik nem szerzôdtetnének olyan elôadókat, mûvészeket, zenekarokat, akik-rôl köztudott, vagy kiderült, hogy drogosok. Ez azonban pillanatnyilag elképzelhetetlen, hiszen annak idején pl. a Beatles tagjainak a kiadójuk szolgáltatta még az egészségileg megvizsgált rosszlányokat is, nehogy valami franckarikát összeszedve ágynak dôljenek és emiatt kelljen le-mondani a koncerteket. Mindez eltörpül amellett, hogy a kiadók nem-csak nôket, hanem narkotikumokat is felszolgált/n/ak a zenekarok tisz-teletére adott partikon – pl. Led Zeppelin esetében –, hogy a bôségsza-ruként mûködô zenészek alkotói ihletét – már amennyire a szerekkel ez lehetséges – fenntartsák. Bizony, igen-igen ritkán hallani elitélô meg-nyilvánulásokat, a nagy többség sodortatja magát az árral, ész nélkül hajtogatja a betanult sódert, hogy az enyhe drogok ártalmatlanok. Itt je-gyezzük meg, hogy a hatóság is szemet huny a fôleg a Pepsi-sziget ide-jén megsokszorozódó, a vadkendert ábrázoló/hirdetô pólók felett, ho-lott ha törvényileg ellene vannak, akkor ezeknek a jelképeknek nem lenne létjogosultsága. Szerencsére az is elôfordul, hogy egyik-másik híresség letér a rossz útról, felhagy a káros szenvedéllyel, ám ez a vál-tás valamiért mindig igen apró betûvel, csupán a sorok között eldugva jelenik meg. Vajon miért nem lehet a 'megtért' zenekarokat, elôadókat legalább akkora nyilvánosság elôtt a váltás okairól beszéltetni, mint ami-kor még annak az ellenkezôjét a színpadon mikrofonba harsogták? Narkó az egész világ és úgyis hiábavaló minden ellene tett erôfeszítés? Az aláb-biak mintha ezt látszanának igazolni.
Ezek a szerek tehát éppen azért készülnek, akár enyhe, akár erôsebb formában, hogy bódulatot okozzanak, segítsék a valóságtól való elsza-kadást. Ha nem ezt tennék, senki nem használná ôket, ahogyan az al-koholmentes sör sem tudott különösebb népszerûségre szert tenni, mi-vel a fogyasztónak nem érzékcsalódásra van szüksége, hanem valódi hatásra. Következésképp teljesen mindegy, hogy milyen mértékû, de rendszeres használatuk egy idô után függôségi állapotot eredményez, elvonásuk pedig komolyan igénybe veszi a szervezetet. Mivel az életet
veszélyeztetik, erre az alábbiakban közölt számos tragédia a bizonyí-ték, ennek megfelelôen kell kezelni, de azokat a személyeket is, akik terjedését, terjesztését akár saját anyagi hasznuk érdekében, akár bará-ti szívességbôl elôsegíbará-tik. Délkelet-Ázsiában halállal büntebará-tik azt, aki-nél bármelyik fajtáját megtalálják. És hogy mennyire része a szerek használata a mûfajnak, Robbie Robertson, az egykori Band együttes vezetôje így emlékezett a zenekar feloszlásának okaira: „Akkor 16 év nagyon hosszú idônek tûnt. Elmentél az újabb és újabb körutakra és az egész drug, szex és rock ’n’ roll eszmeiség már nem jelentett szórako-zást. Hirtelen valami eszement szürkeség vett körül. A The Last Waltz cí-mû a búcsúkoncertrôl készített film forgatása közben is mindenki ôrültül szívta egyik marihuánás cigit a másik után, a kokainról pedig csak évek-kel késôbb tudtuk meg, hogy nem játék, hanem gyilkos fegyver.”
Úgy tûnik Magyarországot is elérte az a Nyugaton egyre izmosodó mozgalom, amely a gyenge drogok törvényes használatának engedé-lyezését tûzte ki céljául. E sorok írása idején kapott szárnyra a hír, hogy miközben Hollandiában fájdalomcsillapítóként receptre is felírják a marihuánát, már nálunk is enyhíteni szeretnének az eme szerekkel kap-csolatos büntetések szigorán. Csakhogy egyfelôl a magyar társadalom nem elég toleráns (elnézô) a fogyasztókkal, másrészt nincs a világon el-fogadott hivatalos álláspont, hogy mi számit ebbe a csoportba. Hogy a magyar társadalmat kell-e felelôssé tenni a drogokat meg nem engedô magatartása miatt, arra a Tisztelt Olvasó eme fejezet után bizonyára ha-tározottabb választ tud adni. Egyébként ha már fájdalomcsillapítóról van szó, akkor elôbb-utóbb a pálinkát is fel lehet írni receptre, hiszen a sajgó fogakra bizonyítottan kedvezô hatást gyakorol.
A közelmúltnál maradva 2003. május 4-én Engedd szabadon a ken-dert!felkiáltással tüntetést szervezett a Kendermag Egyesület a buda-pesti Vörösmarty téren. Védnöke Jancsó Miklós, egyik szószólója Konrád György, a mûsorvezetô Acél Réka és Till Attila volt. A harcias kiállást plakátjuk szerint fellépésével támogatta többek között Lovasi András (Kispál és a Borz), a magyar Himnuszt megújítani szándékozó Anima Sound System, a reggae mûfajban utazó Ladánybene 27 (1999 júliusában még az esztergomi Tût a fûbe, avagy ne kábíts!drogellenes fesztiválon léptek fel), a rapper Sub Bass Monster és az új hullámos Müller Péter ’Sziámi’, az egykori Diák-, újabban Pepsi-sziget, még újabban Szigetfesztivál agytrösztje. Miközben elvtársaik folyamatosan azért jajgatnak, hogy nincs elég szenvedélybetegekkel foglalkozó
utó-kezelô, hogy drogos cimboráikat kiközösítik, nevezettek arra buzdíta-nak, hogy lehetôleg mindenki álljon közibük, aztán majd csak lesz va-lahogy. A ’mûvelt’ Nyugat tehát begyûrûzött ezen a téren is a Kárpát-medencébe, hiszen 1967-ben hasonló kezdeményezéshez adta nevét Paul McCartney a The Times címû lapban megjelent és a marihuána büntetlen használatáért síkra szálló kiáltványban. Allen Ginsberg, a be-atnemzedék nagyra tartott költôje ugyancsak meggyôzôdéssel vallotta, hogy a hallucinogén anyagokat meg kell osztani az írókkal, mûvészek-kel. Csoda-e, hogy ezek után a tömegek követik a világhírességek pél-dáját?
Ha már hírességeknél tartunk, 2002-ben egy kábítószer-kereskedô életérôl adtak ki sikervárományos DVD-t Mr. Nice (Kedves Úr) cím-mel, és akit – Howard Marks – úgy hirdetnek, mint a szakmában a világ leghíresebbikét. En-nek elôzménye, hogy a 70/80-as években a vi-lág kenderforgalmának negyedét forgalmazta.
Az 1995-ben szabadult és magát The World’s Most Evil Drug Baron (A Világ Leggonoszabb Drogbárója) címmel megajándékozó börtönfi több titkot is feltárt dicstelen múltjából. Ehhez tartozik, hogy az Egyesült Királyság legkere-settebb bûnözôje volt. Elsô marihuánás cigijét még az Oxfordi Egyetemen szívta, Kerouacot olvasta, Bob Dylant és Roland Kirk-öt hallgat-ta, a Royal Albert Hallban jelen volt Allen Ginsberg, Lawrence Fer-linghetti és más beatköltôk elôadásain. Hatásukra hamarosan az LSD-t is kipróbálta. Foglalkozott koncertszervezéssel, kapcsolatba került a Kinks, Small Faces, Them együttesekkel. Utcai árusként kezdte, majd nagykereskedô lett, végül csempész. A kendert gyanútlan rockzené-szek több tonnányi berendezést szállító kamionjaiban rejtette el és csempészte be Amerikába. Ezt történt az Emerson, Lake and Palmer, Pink Floyd, Eric Clapton, Genesis esetében is, amikor a zenekarral uta-zó pakoló emberekkel (road) egyezett meg, hogy hová dugják az ’anya-got’. Ez ment sokáig, miközben hónapokig a brit énekes, P. J. Proby, majd ezt követôen a dán Nina&Frederik kettôs menedzsereként is fala-zott saját magának. Frederik nemcsak az Eurovizio Dalfesztiválján énekelt sikeresen, hanem a csempészésben is jeleskedett. Howard a punk korszak idején egy kiadót is alapított Lucifer Records néven, és
Howard Marks
Fuck Youcímmel egy kislemezt adott ki. A ’80-as években a britek le-fülelték és noha rábizonyították a kábítószer-kereskedelem vádját, mégis csak hamis útlevél használata miatt ültették le. Miután szabadult, Spanyolországba vonult vissza, ahol 1990-ben újra elfogták és kiadták az Egyesült Államoknak. Büntetése öt év múlva telt le, és ekkor nem akart hinni a fülének. A Creation Records kiadó Fuzzy Logic elnevezé-sû zenekara engedély kért tôle, hogy a különbözô útleveleiben használt fényképeit feltegye Super Furry Animals címû lemezének borítójára.
Megengedte. Miért is ne tette volna? Valami ebbôl is jön a konyhára a saját DVD mellé.
De hol is hagytuk abba? Ott, hogy a kemény szereknek mi köze az úgynevezett enyhe kábítószerekhez, így a marihuánához? Rengeteg, hi-szen a cigarettát is eleinte csupán slukkonként szívja az ember. Aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy naponta már egész dobozzal fo-gyaszt, és lehetôleg egyre erôsebb dohányból. Addig azonban, amíg a közismert személyiségek rossz példával járnak elôl, a drogok tiltása pusztába kiáltott szó. A dolog akkor vált élesbe, amikor ezen atyafiak majd saját bôrükön – esetleg szeretteik, gyermekük vesztén – érzik a gon-dokat. (Amikor Ozzy Osbourne megtapasztalta fia szenvedélybetegsé-gét, azon nyomban szembefordult a narkotikumokkal.) Akkor majd a gyógyulás reményében elindulnak az utókezelôbe ezek a munkára kép-telen emberi roncsok és mi, akik hiába óvtuk ôket a bajtól, akiket kifi-guráztak, lehurrogtak, mert nem álltunk közibük, mélyen a zsebünkbe nyúlunk, hogy fizessük a gyógyításukat. Keresztény felebaráti szeretet hiányára fognak hivatkozni, ha nem elég gyorsan és önként tesszük, mert bûneikért hibásak csak mi lehetünk. Ezt a kérdést mindenkinek fel kell tennie magának, fôleg miután végigolvasta ezt a fejezetet, látta a rengeteg, fiatalon elhunyt áldozatot. Mert valamennyien azok, a drog-kereskedôk, egyfajta liberális szemlélet és a saját gyengeségük áldoza-tai. Mindnyájan marihuánával kezdték és koporsóban végezték. Halá-luk legyen intô példa!
A rock világában elsôsorban azért kaphattak nagyobb hangsúlyt a szerek, mert ez a mûvészeti irányzat tudt/j/a megmozgatni a legnagyobb embertömegeket, gondoljunk csak a több száz ezres fesztiválokra, ame-lyek kincsesbányának számítanak a drogkereskedôk üzleti tervében.
A másik indok a zenészek többnyire zaklatott lelkiállapota, túlfeszített életvitele, az ôszinte barátok hiánya és a lemezkiadók velük szembeni folyamatos elvárása lehet, hiszen volt idô, amikor a Beatles az állandó
körutak mellett évente két albumot kényszerült letenni az EMI asztalára.
Hasonló cipôben járt a 70-es évek ele-jén a holland Shocking Blue (Nemzet-közi No.1. sikerük volt a Venus), tôlük évente három LP készítését várta el ki-adójuk. Be is dobták a törülközôt ha-marosan. Kétszer ad, ki gyorsan ad – tartja a közmondás, márpedig a lát-ványüzlet egyik napról a másikra vál-tozó világában minden érintett tudja,
hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, hiszen nem megfelelô jövô-belátás esetén a ma csillagai a holnap koldusai lehetnek.
És most nézzük, milyen szerekkel igyekeztek elérni ’imádott’ hôse-ink, példaképeink azt az állapotot, amellyel még nagyobb teljesítmé-nyekre sarkalhatták magukat!
A 60-as évek Angliájában az amphetamin tabletta volt a ’sláger’, amit receptre lehetett kiváltani. Az amphetaminokat, pl. speedet, a Mod divat követôi purple hearts-nak, bíborszívnek nevezték és azért szed-ték, hogy éberek maradjanak, úgyis mondhatnánk, a másnap energiáját még aznap akarták elégetni. A speed egyébként a szegény ember koka-inja, elvonása feszültséget, nyugtalanságot okoz.
Az idô tájt még viszonylag kevés heroinosról tudtak Nagy Britanni-ában, nem is túlzottan foglalkoztak a többnyire Pakisztánból érkezett anyaggal, mert szinte marihuánának, azaz könnyû drognak tekintették.
Pedig nem veszélytelen szer, injekciózással könnyen túladagoláshoz vezethet, ezért inkább szívják. Egy idô után annyira beeszi magát a szervezetbe, hogy az már nem is mûködik nélküle, hirtelen megvonása fizikai fájdalmakat okoz. Mákgubóból állítják elô, mint az ópiumot, egyfajta ’meglódulás’ érdekében szedik, jó hangulatot gerjeszt, mint az alkohol. Elsôsorban az unatkozók fogyasztják, más szóval azok, akik jó dolgukban nem tudják, mit csináljanak.
A szerek erôssége azonban nem állt meg ezen a ponton, rohamosan fokozódott és 1969 nyarán már az LSD-nél (Lysergic-Acid Diethyla-mide) is hatékonyabb anyagok jelentek meg Amerikában. Az MDA például natriumpentothal, methedrin, psylocibin és egy, a lovaknak adott nyugtatószer keveréke volt. Vajon fogyasztói közül hányan gondolták végig, hogy miféle vegyszerben keresték boldogulásukat?
Az LSD – a ’sav’ –, a 60-as évek-ben az amerikai Nyugati partvidé-kérôl terjedt el. Alkoholmentes ita-lokba töltötték, a mûvelet legje-lentôsebb hangadói a Jefferson Air-plane, a Grateful Dead és a Quick-silver Messenger Service együtte-sek, az úgynevezett Acid Rock kép-viselôi voltak. (Utóbbi kettôben több halottat eredményezett ezen szenvedélyük.) Egy ’utazás’ 6-8 óra idôtartamú, de hatása valójában 5
perctôl három napig is eltarthat. A hippik Flower Power mozgalma imádta, úgy mondták, hatására megmozdultak a falak, fogyasztói úgy érezhették, hogy közelebb kerültek Istenhez. Sajátos módon éppen Eric Burdon emlékezik úgy, hogy a békés korszaknak akkor lett iga-zából vége, és a rendôrség is at-tól kezdve igazoltatott minden hosszú hajút, amikor Charles Manson és bandája LSD hatása alatt a fekete mágia elôírásai sze-rint gyilkolta meg 1969. augusz-tus 9-én Rosemary és Leno La-Biancát, majd Sharon Tate szí-nésznôt és társaságát a Benedict Canyonban. Amikor elfogták, kapcso-latba hozták ôket a Beatles White Albumával, mert állítólag a gyilkos-ság napján azt hallgatták.
Mansont egyébként 16 éves, alkoholista anya hozta világra, apját nem ismerte. A börtönben harminc év után
is csak bilincsben sétálhat, soha nem fog szabadulni, pedig még Axel Rose, a Guns
’n’ Roses énekese is egyik példaképének választotta, hiszen gyakran viselt ennek az ôrültnek az arcképével díszített pólót.
Kíváncsi volnék, vajon akkor is ezt tette volna, ha Manson az ô szerettei közül mészárol le valakit?
Greatful Dead
Charles Manson
Sharon Tate
A Kaya utcai szóhasználat a jó minôségû ganja – indiai eredetû szó – helyett, jóllehet természetes gyógynövény, amit a spanyolok 1545-ben vittek Amerikába. A Rasták a ganja törvényesítését követelték Jamaikában, ahol a felnôttek 65%, a 21 év alattiak 80% kipróbálja. Bob Marley kijelentette, hogy a ganja, a marihuána szívása elôsegíti az el-mélkedést. Nos, Freund Tamás agykutató errôl egészen másként véle-kedik. „A marihuána kórosan avatkozik be az agyi folyamatokba, fel-borítja a belsô egyensúlyt. Tartós fogyasztása tartós károsodást okoz, s hogy hol a határ, ahonnan nincs visszaút, egyelôre nem tudható”– nyi-latkozta a Magyar Nemzet 2003. november 8-i számában, ahol kimerí-tôen részletezte a vizsgálatok szakmai tapasztalatait.
A 60-as évek közepéig, a zenekarok tagjai ha éltek is a narkotiku-mokkal, azokról a Velvet Underground együttes kivételével nemigen szóltak dalaikban. Az egyik úttörô ezen a téren is a Rolling Stones volt, Jagger a Mother’s Little Helper (A mama kis segítôje– 1966) címû da-lában tesz említést egy piciny sárga tablettáról, amelyik jó szolgálatot tesz a nehéz pillanatokban. Egy évvel késôbb a Jefferson Airplane si-kerszáma, a White Rabbit (Fehér nyúl) tartalmazott egyértelmû utalá-sokat a szerekre. Aztán elszabadult a pokol. A Who együttes vezetôje, Pete Townshend büszkén nyilatkozta, hogy szív, meggondolatlan kér-kedésének azt lett a következménye, hogy a rendôrség erôsen rászállt a zenekarokra. Nem véletlen, hogy a gitáros akkoriban nem igazán élvezte zenésztársai rokonszenvét.