Diósgyőr
Ha egyszer valami Nyugaton beindult, akkor az elôbb-utóbb nálunk is felütötte a fejét. Nem volt ez másként a rockfesztiválokkal sem, ame-lyek a Kárpát-medencében is helyet követeltek maguknak. Az elsô iga-zi Magyar Popkoncert elnevezésû megmozdulásra Tolcsvay Béla és Kuruc Attila kezdeményezésében 1973. június 10-én került sor Diós-gyôri VTK sportpályáján. Az ötezer watt hangerô és húszezer látogató érdeklôdése közepette fellépô 14 együttes között szerepelt az Illés,
Bergendy, ex-Vér, Teatrum, Nonstop, Neoton, Mini, Syrius, Corvina, Delhusa Gjon és zenekara a V’73, Generál, Koncz Zsuzsa és a rendezvény felfedezettje, a P.Mobil. A mûsor szóvivôi B. Tóth László, Dévényi Tibor és Keresztes Tibor
’Cintula’ voltak. Noha jóté-konysági eseményrôl lévén szó a bevételt a tervbe vett Miskolci Ifjúsági Park felépítésére fordítot-ták, a nap nem múlhatott el az ilyenkor szokásos zápor és hatósági köz-beavatkozás nélkül. Bródy Jánost „rendôrséggel szembeni gyûlöletkel-tésre alkalmas kijelentései” miatt a hatóság egy hónapra Budapest te-rületén való tartózkodásra ’ítélte’, más szóval, megtiltotta számára a fô-város elhagyását. Az eset nem humorfesztivál, hanem egy véresen ko-moly politikai vizsgálat és nyomozás része, amely egészen októberig tartott. A tárgyaláson végül felmentették a gitáros énekest, ám a meg-hurcolás kellemetlenségeit utólag már nem tudták meg nem történtté tenni. És most nézzük az elsôsorban az akkor még meg sem született, fiatalabb korosztály számára megszívlelendô vádat. Ennek lényege, hogy az Illés együttes fellépése alatt egyre többen ugráltak be a lelátók-ról a pályára, hogy közelebb kerülhessenek kedvenceikhez. A zenekar ilyenkor leállt és udvariasan megkérte a ’fegyelmezetleneket’ a rendes viselkedésre. Az utolsó dal elôtt, Tolcsvay Béla kérésének eleget téve, Bródy köszönetet mondott mindazoknak, akik a koncert megrendezé-sében részt vettek, azonban azt néhány megjegyzéssel kiegészítette.
Ugyanis tudomására jutott, hogy az elôzô nap érkezett és az éjszakát parkokban, padokon töltô fiatalok közül néhányat a rendôrségre vitték és csak másnap engedtek szabadon. Bródy ezt így tolmácsolta: „Köszö-nöm a rendfenntartó erôk segítségét is. Igen komolyan gondolom ezt, mert voltak, akik már tegnap lejöttek Miskolcra és nem volt hol aludni-uk, a padokon, az Avas oldalában akarták tölteni az éjszakát, a rendôr-ség részükre szállást biztosított – igaz, hogy ez a fekhely nem volt olyan mint az otthoni ágy, de reggel megkérdezték, hogy jól aludtak-e és jó szórakozást kívánva kiengedték ôket.” Szavait követôen többen füty-työgni kezdtek, üveget dobáltak be, minden bizonnyal a hatóság
fellé-Tolcsvay Béla 1973-ban
pése elleni ellenszenvük kifejezéseként. A ’vádlottat’ a fellépés után a rendezôirodába hívatták rendôrségre vonatkozó megjegyzései miatt. A Miskolci Járásbíróság felmentô ítélete után a Miskolci Megyei Bíróság azt megváltoztatta és Bródyt 5000 forint pénzbüntetéssel sújtotta. Így végzôdött az elsô magyar rockfesztivál.
És hogyan folytatódott harminc évvel késôbb? Rockgála 1972–2003 néven november 21–22-én emlékeztek Miskolcon a harminc évvel korábbi eseményre és ahogy annak idején, a rendezvény ezúttal sem volt zökkenômentes. Akkor, a hatósággal kapcsolatos kijelentése mi-att Bródy Jánost állították bíróság elé, ezúttal az egész lebonyolítás csúszott vakvágányra. Ugyanis, ha évfordulóról beszélünk, illô lett volna az összes korabeli fellépôt megkeresni, helyettük azonban ez-úttal is a szokásos zenekarokat (Illés, Omega, Metró, LGT, most ki-vételesen hozzájuk csapták az Eddát és a P.Mobilt, Schuster Lóránt nem véletlenül és érdek nélkül beszélt hatalmas buliról egyik nyilat-kozatában), elôadókat (Koncz Zsuzsa, Bródy, Demjén, Zorán, Pres-ser) és szerzôket (Adamis, Horváth Attila, Dusán) tüntettek ki, a fel-lépôk közé viszont olyanokat is beállítottak (Republic, Takács Ta-más), akik annak idején közelében sem voltak az eseménynek. Az eredeti szervezôt, Tolcsvay Bélát csak a végjátékba vonták be, csupán tíz nappal a rendezvény elôtt kereste meg a város polgármestere és tá-jékoztatta arról, hogy ki fogják tüntetni, ám a rendezvény részleteirôl többszöri tudakozódása után sem kapott felvilágosítást. Minthogy máshonnan szerzett tájékozódása után a muzsikus úgy látta, hogy ez a fesztivál nem az ô saját, egyben a rendezvény eredeti szellemiségét tükrözi, hanem egyfajta átláthatatlan üzleti szervezkedést, a résztve-vôk tisztességét nem vonva kétségbe úgy döntött, hogy nem kér a ki-tüntetésbôl. Annak idején saját gyermekének tekintette a popfeszti-vált, amelyen tiszteletdíj nélkül léptek fel a zenekarok, ezúttal a játék pénzre ment, saját szóhasználatával élve, ’privatizálták a múltat’. Saj-nálja, hogy a múltban lejátszódott tisztességes kezdeményezés irányt változtatott. A gálán ennek ellenére nem közölték indoklását, csak annyit jelentettek be, hogy helyette Kuruc Attila veszi át Miskolc vá-ros díját, miközben dr. Hiller István miniszter a nemzeti kulturális örökség részének nevezte a rock mûfajt. A díjakat egyébként a város vezetôi, az említett miniszter, Rangos Katalin az MTV mûsorigazga-tója, a támogatók képviselôi és Vágó István (Miskolc Város Baráti Körének elnöke) adták át.
Fedor Vilmos alpolgármester azt nyilatkozta, hogy ôket a jó szándék vezette, nem tehetnek a zenészek közötti ellentétekrôl. Személy szerint megérti Béla aggályait, de a teljes magyar zenészpalettát akarták bemu-tatni, a mûvész pedig akár átveszi a díjat, akár nem, akkor is megilleti.
Úgy tûnik, nem akarta megérteni Tolcsvay ki nem mondott aggályait, ami a fentiek ismeretében tömören összefoglalva azt jelenti, hogy az év-forduló lényegében csak a hangzatos alkalmat biztosította ahhoz, hogy az eddig is állandóan és mindenhol kitüntetett, néhány kedvezményezett elôadó hírnevét lehessen öregbíteni némi pénzmaggal megfejelve. Mert az ôszinte rock örök és elpusztíthatatlan – mondta egyszer valaki.
Pusztavacs
Amit az egyszerû ember kitalált a magyarországi kommunizmus évtize-dei alatt, azt a párt önálló gondolkodásra képtelen, agyilag kevésbé el-eresztett kultúrosai azonnal lenyúlták. Amit lehetett, a maguk javára for-dítottak, a zenészeknek és a közönségnek maradt a puszta fellépés, illet-ve a megjelenés. A hatalom hangzatos neillet-vek mögé rejtette a valóságot, nehogy Moszkva vigyázó szemei hibát találjanak mûködésében. Így születtek a békefesztiválok, amelyeken rokonszenvezni kellett Angola, Kuba, Vietnám imperializmus-, kapitalizmus-ellenes harcával, de mint napjainkban is gyakran halljuk az álszent kijelentéseket, a rock ugye nem politizál. Azok a KISZ-vezetôk, akik ezeket a rendezvényeket tetô alá hozták, ma már maguk is hithû kapitalisták, magyarul tôkések, de akkoriban még ôk akarták megmutatni, hogy a fiatalok nálunk a békes-séget szeretik. Ezt a célt volt hivatott szolgálni Pusztavacs 1985. augusz-tus 4-én. Hogy a szervezôk nem minden hátsó szándék nélkül készültek a kulturális eseményre, azt a közeli erdôben rejtezkedô forradalmi ezred jelenléte bizonyítja. Bár ki tudja, lehet, hogy a fesztivál díszvendége, az indiai dr. Ramez Chandra testi épségét voltak hivatottak védeni. Erre mégsem került sor, mert amint a gyermekmûsor piciny hallgatóit szüle-ik a színpad szélére ültették, a rendezôk azonnal befejezettnek nyilvání-tották a fesztivált. Ez persze nem váltott ki osztatlan örömöt a zenére vá-rakozó tömegben és hangos füttyögéssel, bekiabálással adott hangot nemtetszésének. Minthogy ezzel kimerítette az állam elleni izgatás fo-galmát, az ôrezred szolgálatba helyezte magát és megrohamozta a szín-padot. Elôkerültek a gumibotok, a könnygáz, a csihi-puhiban állítólag
egy lovas zsandárt is feldöntöttek. A külföldi látogatók még sokáig el-mélkedtek azon, hogy ha Magyarországon ilyen egy békefesztivál, va-jon mi történik, ha komolyan elszabadulnak az indulatok.
A település neve még egy alkalommal bekerült a köztudatba, még-pedig 1996-ban, a Pusztavacsi Millecentenáriumi Ünnepségsorozat ré-szeként a Taurus együttes újbóli összeállása alkalmából. Sajnálatos mó-don a szervezôk a harmadik nap után bedobták a törölközôt, így a júli-us 26-ra tervezett ’záróünnepség’ csillaga, a Taurjúli-us már nem mutathat-ta be mûsorát. Egy gondolat erejéig azonban idôzzünk még a témánál.
Radics Béla zenei örökségét kitartóan és folyamatosan az esztergomi Tûzkerék R.B. tartotta életben, a többiek alkalomszerû fellépései ezt a feladatot sosem vállalták magukra. A csapat mindent tudott abból a ze-neiségbôl, amit Béla maga után hagyott, nem véletlen, hogy Brunner Gyôzô, Balázs Fecó és Som Lajos mellé az említett Taurusba is bevá-lasztották a Tûzkerék R.B. két muzsikusát, Andai Bálint énekest és Tóth ’Citrom’ József gitárost. Amikor Citrom irányításával összeállt a mûsor, neves vendégek bukkantak fel a próbákon Deák Bill Gyula, Tát-rai Tibor és Závodi János személyében. Szó nincs róla, hogy ôk nem képviselték volna az ’örökséget’, csak mint nagy nevek egyre inkább ôk kerültek elôtérbe a hagyományôrzôvel szemben. Mert a rocker ôszinte és alázatos és fôleg segítôkész a társaival szemben. A történet ismeretében, talán jobb is, hogy a megújult Taurus újbóli fellépésére végül nem került sor.
A Diáksziget
Amikor 1993-ban Diáksziget elnevezéssel minden korábbinál nagyvo-nalúbb és változatosabb kulturális rendezvény köszöntött rá az ország-ra, sokan gondoltuk, hogy a hasonló, csak távoli álomnak tûnô nyuga-ti nagy népi banzájok ideje a Kárpát-medencében is elérkezett.
Hogy az ötletgazdák arra gondoltak-e, amit bô tíz évvel késôbb 2003-ban tapasztalni lehetett, arról ôket kéne megkérdezni, bár tartani lehet tôle, hogy a’mi sem hittük volna’ szólamnál aligha mondanának többet.
Az Antall-kormány, amelyiknek se pénze, se érdeklôdése nem volt a mûfaj iránt, hagyta hogy az egész átcsússzon a liberális oldal kezébe. Az 1993-ban indult Sziget-fesztivál kiötlôi, Müller Péter ’Sziámi’ és Geren-dai Károly elkötelezett segítôre leltek a Demszky-csapat egyik
emberé-ben, Tisza Zoltánban és megszületett a napjainkra Európa egyik legnagyobbikává lett liberális szem-léletû ’ifjúsági tábor’. Csak ’gratulálni’ tudunk az Antall- és Orbán-kormány kulturális tárcavezetôi-nek, hogy meg sem kísérelték egy hasonló, ám nemzeti szemléletû rendezvény lábra állítását. Va-lami azonban nem tiszta a dologban, ahogyan a Woodstockban jelenlévô több százezer fiatal is még tévesen azt hitte, hogy valódi történelmet csi-nál a béke és szerelem jegyében. Ez ugyan már akkor sem volt igaz, hiszen a béke jegyében dön-tötték be a kerítést, hogy lehetôleg egyetlen fillért se kelljen fizetniük, azaz átvállalniuk a költségekbôl. Ez a lejmos, ’mindent ingyen akarok’
szokás egyébként a késôbbiekben is jellemzôje maradt a rockfesztivá-loknak, arról nem is szólva, hogy szintén a béke és szerelem jegyében terjesztették a résztvevôk között addig soha nem látott mértékben a ká-bítószereket. Az idehaza 2003. július 30-tól augusztus 6-ig tartó tömeg-megmozdulás Közép-Európa legnagyobb ilyetén rendezvénye volt, is-mertetése elôtt azonban fussunk át a Sziget-fesztivál néhány jellegzetes-ségén. A külföldi hasonlóktól eltérôen nálunk mindig is nyíltan részt vállalt benne a politika. Eleinte a Népszabadságban elrejtett rejtvény he-lyes megfejtôi között osztottak szét ajándékokat, Demszky Gábor kö-szöntötte meleg szavakkal a résztvevôket, késôbb SZDSZ-es, MSZP-s politikusok – na és Pusztai Erzsébet (MDP) – csaptak fel csaposnak és mérték az alkoholos itókát a szomjazó fiataloknak. 2001 nyarán külön épületet adtak át Magic Mirror (Varázstükör) elnevezéssel a buziknak és transzvesztitáknak. Megnyitóján Demszky mellett megjelent Izrael ma-gyarországi, valamint Michael Lake, az Európai Unió budapesti nagy-követe, az épület fôvédnöke. Mondanunk sem kell, a Szigetet a vallási türelem jegyében özönlötték el a legkülönfélébb szekták és térítôk tö-megei is. Hogy az idétlen oktatási törvények miatt – már alig tanítanak valamit az iskolákban, buktatni sem lehet – egyre csökkenô agytérfogatú iskoláskorú látogatókat mennyire sikerült palira venni a rafinált ügynö-köknek, afelôl aligha lehetnek kétségeink. A Szigeten soha nem kapott hangsúlyt a magyarság puszta jelenléte sem, ezzel szemben a külföldi támogatók – Soros György, a Pepsi, a Fôvárosi Önkormányzat stb. – egy internacionalista tábort hoztak létre, amelynek leglátogatottabb helyeire – így a Nagyszínpadra – saját elvtársaikat szerzôdtették. A látszat
ked-Müller Péter
véért egy-két kiválasztott – pl. az Ôs Bikini – is megjelenhetett, de ezek a kivételek csak erôsítették a szabályt. A helyszínen árult könyvek, a kendernyomatos pólók, a buzik, a szekták, a liberális eszméket valló szociológusok elôadásai az agymosást, a másság elfogadását sulykolták az ifjú agyakba. A szervezôk az óriási forgalom mellett is minden évben azt nyafogták, hogy ráfizetéses az egész, ennek ellenére némelyikük egész éven át nem végezett más munkát az elôkészítésen kívül. Szóbe-széd járta, hogy egyikük-másikuk hosszú heteket töltött külföldön, hogy a hazai adóhatóság szeme elôl rejtve, természetben kaphassa meg fizet-ségét. 2003-ban másfél milliárd forint volt a Sziget-fesztivál költségve-tése. Kérdés, hogy miért éri meg a város közepén – másutt távol a lakott területektôl rendezik – felfejleszteni ezt a behemótot és miért nem érte meg idehozni az olimpiát, a világkiállítást? A válasz minden bizonnyal abban keresendô, hogy az elsô az egészséges életmódot, a második a tu-dást, a szellemi és kulturális fejlôdést szolgálja. Helyettük hozták el a tö-megek ’épülésére’ a death (halál) metált játszó barbár csapatot Ameri-kából, a Slayert. Egyébként ebben az évben egyetlen épkézláb gondol-kodású világhírességet nem találtunk a mûsorban, de nem is volt szán-déka ez senkinek, a laza szórakozás biztosítása a figyelemelterelést szol-gálta a lényegi kérdésekrôl. 2002-ben Medgyessy Péter, 2003-ban Ko-vács László tartott szónoklatot a helyszínen, utóbbi megmagyarázta, hogy miért nem lehet kettôs állampolgárságot biztosítani a határon túli magyaroknak, Lamperth Mónika belügyér ugyanakkor eredménytelenül igyekezett parolázni ortodox zsidó fiatalokkal, akiknek vallása tiltja az ilyenfajta közeledést.
De tekintsünk a múltba!
„Kell egy hét együttlét” – mondotta Müller Péter miután a Hûvösvölgyi nagyrétet, a Budaörsi repülôteret és a Hajógyári szigetet ajánló javaslat után az utóbbi mellett döntöttek a szervezôk. Az elsô költségvetés 26 millió fo-rint volt, elôre azonban csupán 8 és fél millió jött össze. A fôváros például 500 ezer forintot adott, de kaptak támogatást a Pepsitôl és a nagykanizsai sörgyártól is. A Taverna Rt. 3 millióval szállt be az üzletbe a vendéglátás jo-gáért. A fôvédnökséget Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta.
43 ezer ember fizetett belépôt, a hamisított jegyek és a csoportos be-lógások miatt azonban vélhetôen jóval többen bulizták végig a ’Diák-sziget’ néven debütált rendezvényt, ami 3,5 milliós hiányt ’eredménye-zett’. A mentôövet végül is a budapesti önkormányzat dobta, amikor utólag kipótolta a lyukat a büdzsén.
1994-ben százezerrel többen jöttek el, mint egy évvel korábban, a színpadon pedig megjelent a Ten Years After, a Grandmothers of Invention (Frank Zappa zenekara), a Jethro Tull, a Jefferson Starship, a Byrds, a Blood Sweat and Tears
– e három társulat felléptetése, elszállásolása, utaztatása egyen-ként 45 000 dollárt tett ki – és Eric Burdon. A hivatalos tájé-koztatás szerint a helyszínen vadkendert, marihuánát és hasist lehetett kapni. Az Eurowood-stock-ról beszámolt a
nemzetkö-zi sajtó és a Music Television is, miközben az eredeti helyszínen ren-dezett woodstocki megemlékezésrôl a sajtó fanyalogva tudósított.
A gondot ismét a pénz hiánya jelentette. A 120 milliós költségvetés-bôl – a 300 forintos napi és 1200 forintos hetijegyekkel számoló – mér-legkészítés után 18 millió 700 ezer forintos tartozás szakadt a Sziget Kft. nyakába.
1995-ben a Szigetrádió bejelentette: „Ide nem tudta betenni a lábát a kurva külvilág.”Óriásit tévedett, amint majd az alábbiakból ki is derül.
A Diáksziget elnevezésrôl már 1996-ban is csak múlt idôben beszél-hettünk, hiszen az akkoriban augusztus 14–21-ig tartó rendezvényt ne-mes egyszerûséggel csupán Pepsi-szigetnek hívták.
Szinte biztosra volt vehetô, hogy ha csak a belépôdíjakkal számol-nak, akkor pénzügyi bukta lesz a dologból. Müller Péter „Sziámi” fel is rótta akárkinek, hogy a szervezôk közel sem kaptak akkora anyagi tá-mogatást, mint a külföldi tenorok a népstadionban. Ez igaz, mindössze néhány milkóról szólt a fáma, jóllehet az elôzô évi 101 milliós költség-vetést 70 millióval emelték, ennek ellenére a veszteség 20 millió volt.
Hogy látunk-e valaha is valódi kimutatást a bevételi és kiadási oldalról, több mint kétséges. Adatok persze lettek, de ebben az országban már mindenki kitanulta, hogyan csapja be az adóhatóságot, különben bele-hal az életbe. Beszélték, hogy 1996-ban csupán a Pepsi kb. 250 000 dol-lárral járult hozzá a rendezvényhez és általában Soros György is a zse-bébe szokott nyúlni. Ebbôl mindenesetre 213 000 el is ment a külföldi hírességek gázsijára (3000–50 000 dolláros megosztásban).
Heves ütközetek zajlottak italfronton, alig akadt olyan sátor, amely elôtt hajnalok hajnaláig ne álltak volna tömött sorok. A szeszeket
Paul Kantner, Jefferson Starship 1994
egyébként kizárólag a szigeten lévô raktárakból vásárolhatják az áru-sok. A Sziget Kft. 15%-ot vesz le a raktárak forgalmából, a többi a nagykereskedôké.
A közbiztonság akár jónak is volt mondható, az erôszak helyett is in-kább a tolvajok, sôt szervezett bandák garázdálkodtak, akadt olyan ko-csi, amelyben végül két tucat eltulajdonított sátrat is megtaláltak. Mi-vel az éjszakákat nem igazán a mediterrán éghajlat jellemezte, a ’fedél’
ellopása piszkos húzás volt a fiatalokkal szemben, ennek ellenére a Máltai Szeretetszolgálat, a Delta és a Humanitás munkatársainak nem kellett sérvet kapniuk a robottól. Persze korántsem tétlenkedtek. Rend-szeresen járôröztek és jóformán minden földön fekvô, aléltnak tûnô lényt kikérdeztek állapota felôl, ha kellett megvizsgálták.
Úgy tûnt, mintha levonulóban lenne a droghullám, és bár már az el-sô napon is árultak kendermatricás pólókat, igazából nem ezek voltak a nyerôk. Miután a narkotikumokat ma már bárki bárhol beszerezheti, a terjesztôknek nem szükséges a szigeten botorkálni. Ráadásul a cigi ma már nem igazán üzlet, hiába nyomatták a PeCsa szinpadon a Tank-csapda azon nótáját, ami azzal kezdôdik, hogy „Úgy hiányzik a mari-huána...”A fiatalok már be vannak etetve, várja ôket a keményebb adag valamelyik klubban, diszkóban.
Ezúttal nem volt összetûzés a punkok és kopaszok között, már csak azért sem, mert ez utóbbiak hanyagolták a megjelenést. A punkok per-sze most sem tagadták meg magukat és küllemüket tekintve teljesen le-pusztultan jelentek meg. Egyikük-másikuk olyan összemaszatolt, tûz-delt külsôt mutatott, hogy borítékolni lehetett számára a vérmérgezést.
Ha már a higiéniánál tartunk, megjegyzendô, hogy meglepôen tiszták voltak a pottyantós, hordozható bio-WC-k, bár amit bennük látott az ember, az nem éppen étvágygerjesztô. Inkább azokkal volt baj, akikre hirtelen jött rá a szükség és nem volt idejük/kedvük kivárni, amíg sorra kerülnek és azonnal elhúztak a csalitosba. Ennek következtében – az el-múlt évhez hasonlóan – már a pagonytól nagyobb távolságra sem volt tanácsos beleszagolni a levegôbe. Szép számmal lehetett szájkosár, sôt póráz nélküli ebekkel is találkozni, ami aligha szabályszerû. Alapvetô változás 1995-höz képest, hogy híre-hamva sem volt a zajos vurstlinak, helyén – távolabb a tömegtôl – külföldi motorosok vertek tanyát. Meg-szervezték az extrém sportok bemutatóját is, volt gördeszka, skate, gu-miasztal, falra mászás, na és a bungee jumping. A lábuknál megkötözöt-tek leugorhattak egy toronydaruról, majd rángatózhattak egy jó darabig.
Saját sátrat állított a Magyar Hírlap, ahol a mûsorelôzetes szerint Hel-ler Ágnes filozófus okíthatta az érdeklôdôket az Utópia–Álom–Képzelet témakörben, míg Veér András pszichiáter, Deutsch Tamás és Berle Bé-la (érintett) filozofált arról, hogy„Létezik-e drogpolitika ?”. És persze ott virított a Wanted/Narancs sátor, ahol – idézem egy kiadványból –
„Találkozhatsz a Narancs újságíróival, elôfizetheted Európa legjobb hetilapját és olcsóbban hozzájutsz a legendás Narancs-könyvekhez...”.
A Wanted rockzenei szaklap, felelôs szerkesztôje Új Péter, egyébként a Népszabadság könnyûzenei rovatának vezetôje, mert minden minden-nel összefügg. (Új Péter napjainkban az Index fôszerkesztôje.)
Hogy a sziget ne csak anyagias ügyekkel foglalkozzék, arról gondos-kodtak a hittérítôk. Természetesen mindegyik a Bibliára hivatkozott, csak éppen saját bejáratú értelmezése szerint. Tanításuk közös vonása, hogy általában egy feslett életû személy valamiféle szellemi lénnyel történt találkozás hatására rádöbben gyarlóságára, a céltalanul elfecsé-relt idôre, jó útra tér, mozgalmat alapít. Számukra szinte elképzelhetet-len, hogy valaki minden külsô ráhatás nélkül, csupán belsô – netalán családi – indíttatás alapján is élhet példás életet.
A tavalyról ismert Végsô idô (Endtime) a korábbi két oldal helyett, ezúttal már négy színes oldalon hirdette a szebb jövôt. Egy másik szer-vezet, a budapesti székhellyel is rendelkezô Új Élet Gyülekezet
A tavalyról ismert Végsô idô (Endtime) a korábbi két oldal helyett, ezúttal már négy színes oldalon hirdette a szebb jövôt. Egy másik szer-vezet, a budapesti székhellyel is rendelkezô Új Élet Gyülekezet