magában kereste, esdekelt Tekla előtt, szinte gyöngeségig, gyávaságig meghunyászkodva for gott körüle; gyakran kért tőle bocsánatot olly
hibákért, miket nem ő követett el.... És Tekla
minél tovább társalkodott nagy szerencséjü ba rátnéjával, annál hidegebb lön György iránt, ennek gyanutól, féltékenységtől felizgatott ke délye annál háborgóbb, szeszélyesen ingerültebb, ámbár atyjától és belsejének némi szemrehányó sugallatától tartva, mindeddig világosan nem törte meg az ingó leány viszonyát az ácslegény nyel; még nem volt elég ereje megmondani neki, hogy igért örök szerelme – elpárolgott. Az utóbbi napokban ismerkedett meg Tekla Andor urfival, s a büszke, mellözö , visszataszitó magaviselet, mellyet Teklától ez óta tapasztalt, volt oka György mély fájdalmának.
Kezeit görcsösen szorítva szivére, ült most is magános szobájában; mintha mély tenger szi nén lebegne, mellynek hullámait bú teszi s szív fájdalom, s mellyből nincs reménye menekü lésre. Csak egy csillagot látott a távulban, melly megszabadíthatná, de hasztalan terjengeté feléje karjait... Az első szerelem, az első csalódás kínzó fájdalmait érezé.
„Istenem, Istenem!" sohajtott fel búsongá sában, „ha sejtésem, ha mind az, mit magavi seletéböl olly félremagyarázhatlanul kiolvasok, való volna; nem, igy nem élhetek többé! . Mindenkép halálra kínos a kétség, a fájdalom;
– világosan kell látnom a dologban!"
44 +4
+
Magános kesergését uj ajtónyilás szakasztá félbe, melly az előbbinél sokkal zajosabban zavará meg a szoba csöndét. György föltekinte, s ar czán sajnálat és undor küzdöttek a fiui kötelesség érzetével, midön atyját holt részegen látta a szobába tántorogni. /
Illy keservet gyakran kellett kiállnia, s ez rá nézve annál nyomasztóbb volt, minél forróbb
vonzalmu kegyelettel ragaszkodott e fiu atyjához;
a tisztelet, melly szivében kiirthatlanul élt, kínzó összeütközésbe jött azon undorral, mellyel ez atyát a baromiságig lealacsonyulva látta maga előtt. Mint iparkodott volna – uj Sem és Japhet gyanánt – a szeretet födező palástjával rejteni el önszemei elől a szülei gyöngeséget! mint for ditá félre tekintetét és bocsáta buzgó fohászt az éghez, hogy mentené meg öt e látvány szégye nétől! – hasztalan! e kínt gyakran kelle kiáll nia, mellyet atyja azon durva kitörésekkel, mikre részeg állapotjában zabolázhatlanul fölingerült idegzete ösztönzé, még sulyosabbá tön. György megtörhetlen szelidséggel szenvedte a méltatlan szidalmakat, mikre atyja szintoly ok nélkül, va lamint állati durvasággal, minden illy alkalomkor felzúdult ellene; gyakran virasztott fél éjeken által oldalánál, ápolta tehetlenségében, s min dent tett, mit helyzetében tenni nem minden gyermek érzett volna elég erőt magában; de az ő ajkaira nem jött nehéz szó, nem jött zúgoló dás; ámbár a folytonos küzdelem öntudata nélkül és akarata ellen megtöré idegzete aczélerejét, s szelidsége és türelme kimeritve levén atyja ágya mellett, olykor annál ingerlékenyebb és szeszélykedőbb lön más emberek iránt.
György hosszas ideig összekulcsolt kezekkel
állott atyja fekhelyénél; nemcsak saját szerelmi búja emészté szivét, de a visszagondolásban atyja egykori sorsára s viszontagságaira is mély szo moruságot talált. Ha mint fiu föltétlen szeretettel viseltetett atyjához, lehetlen volt, mint ember nek is mély sajnálatot és kiméletre buzditó von
zalmat nem éreznie az öreg iránt, ki egykor he
lyet foglala a legjózanabb férfiak sorában, ki szerető férj, gondos házi atya s szorgalmas hon polgár volt, s kit a becsületesség utjáról egyet len csapás, mellyet szintolly mélyen érzett, a milly mértékben reá érdemetlen volt, tántorított le... S ki ez öregnek sorsát ismeré, lehetlen volt szánakozását tőle megtagadnia...Dorányi István, György atyja, hazánk egyik nevezetes városában tanácsszolga volt. Mintegy húsz éves korában megházasodott, de nejét egy év mulva elveszté, ki a kesergő atya vigasztalá saul egy fiut, Györgyöt, hagya hátra. Tiz évet töltött István özvegyül, csupán fija nevelésének szentelvén gondjai legtöbbikét, midön egy köz sorsu polgár szegény, de becsületes leányával megismerkedett, kinek szépsége nem minden napi volt. Ez ismeretséget rövid időn uj házasság követé, s szerető neje mellett, kevéssel meg elégedve s a szük jövedelemmel lelkismeretesen gazdálkodva, uj hat évet töltött István boldog
ságban; neje szépségével hűn csatlakozó szívjó ságot párosíta. S ez idő alatt a szorgalmas csa
ládnak nem kis mértékben kedvezni látszott a
szerencse; az uj házasságot nem áldá ugyan az ég gyermekekkel, de a földi javak annál bővebben tolultak kisded lakuk szük körébe, s ez különö sen történt a hatodik évben, midőn Borági vá rosi tanácsos Klárát, a szép nöt, egy számára tett szolgálat alkalmával, közelebbről megismerte, kinek pártfogása a köz tanácsszolgát rövid időn
városházi örmesterré emelte; a tanácsosnak ke gye utóbbi időkben annyira ment, hogy nem vo nakodott, néha az őrmesteri lakba is betekinteni s egy-egy óranegyedet a becsületes család kö rében elcsevegni, melly szívességét azonban leginkább akkor gyakorlá, midőn Istvánt tiszti ügyekben foglalatoskodni tudta.
E rövid értesítésből tudhatja az olvasó, hogy a tanácsosi pártfogást István neje szépségének köszönheté. E nő ritka szelidségü, egyenes és ártatlan lelkü hitestárs vala, férjéhez föltétlenül ragaszkodó s kedélyében olly egyszerü, hogy a tanácsos törekvését legkisebbé sem volt képes megérteni, mig ez neki elég érthetöleg tudtára nem adá, milly dijért részesíti öt és férjét ha talmas pártfogásában.... Klára tiszta lelkülete a csáb szavaira visszaborzadt, s első dolga volt,
férjét a beszédről, melly köztes a tanácsos közt
folyt, értesíteni. István elijedt e hirhallatára, de
a szegény család helyzete sulyos vala, mert a tanácsosnak csak egy intésébe került, az őrmes tert még szegényebb állásba taszítani vissza, mint a honnét fölemelte. E körülmény férjnek és nő nek hosszu ideig adott aggályra alkalmat, miköz ben a tanácsos közeledése a szép nőhez egyre
unszolóbb és szemtelenebb lön... Istvánnak nem
egyszer fordult meg már eszében, hogy szolgá latát odahagyja; de hová hajtsa akkor nejével gyámoltalan fejét? ... Egy volt, a mi vigasz talta: elhunyt elsö nejétöli fija már gyermeksé gétől óta kitünő vonzalombul a fővárosban ács mesterséget tanult, s mind ügyessége, mind szor galma reményt nyujtának, hogy rövid időn olly állásra küzdendi magát, mellyben szüleinek, ha az őrmesteri állomást elhagyni kényteleníttetné nek, gyámolitására lehet.
Egy nap különösen nevezetes lön Istvánra nézve; nevezetes, mert azon vettetett meg alapja élete szerencsétlenségének!
Már két hónap óta mulatott a városban Ilvá nyi Lörincz, fiatal földesur és a tanácsos közel rokona, kinél lakása is volt; atyja őt azon jám bor reményben költözteté be faluról, hogy ta pasztalást és további művelődést szerezzen ma
gának a tudományok és ismeretek mindazon ne meiben, mellyek a leendő közhivatalnoknak szük ségesek, s mellyekben a több hatósági széket kebelező város az elömenetre utat nyitott; azon ban mig a boldog atya fijának szorgalmáról, tör vénykönyvekben és törvényasztalok körüli bu várkodásáról álmadozott, Lörinczet e közben szerencsétlensége kártyahősökkel ismerteté meg, kiknek társaságában rövid idő alatt nemcsak min den pénzétöl fosztva lön, de egyszersmind tete mes adósságokkal terheltetett. Alig volt egy hó napig a városban, s már atyját ujra pénz küldé seért zaklatá, ámbár a városba érkeztekor e részben hosszu időre el volt látva. Az atya kül dött; de egyszersmind egy szigorun feddő le vélben megirá fijának, hogy hasonló kiméletre részéről többé ne számoljon. Lőrincz pillanatig megdöbbent e levél olvastára, mert atyja kér lelhetlen szigoruságát ismerte, s tudta, hogy ha oktalan pazarlása még egyszer tudtára esik, vagy szégyenben és adósai martalékául hagyja öt, vagy azonnal magához idézendi falusi lakásra, holott neki a városbani mulatás több tekintetből igen
kedvessé lön; föltevé magában, hogy a kártyá
tól ovakodni fog. S e buzgó föltétel reggel történt, azon órában, midőn atyja feddő levelét kapta; estve pedig látogatására jöttek néhá/
nyan jó barátai közül, kiknek épen nem nagy fáradságba került kivíni, hogy Lörinczet éjfél felé ismét a kártyaasztal körül lássák... Egy uj hónap folyt le, s Lörincznek pénze kevesebb, adóssága több volt, mint valaha, de atyjátóli félelme nem engedé, hogy neki állapotját tudtá ra adja, söt levelei után arról győződött meg a bár szigoru, de fját buzgóan szerető öreg, hogy Lőrincz felhagyott elöbbi életmódjával.
Az öreg Ilványi ez idötájban küldött fija ke zeibe ezer pengő forintot egy váltó kifizetésére, melly néhány nap mulva volt lejárandó. Hogyan
állhasson Lörincz a kisértetnek ellen? hiszen
adósságai kifizetésére csak egyetlen út reménye csillogott előtte: a kártyáni nyerés... Estve el ment, hogy szerencséjét megkisértse; ... más nap hajnalban tért szállására, zsebében egy fil lér nélkül, lelkében kinzó szégyen és elcsügge dés kigyóitól marczangolva...
Szenvedélyesen járt alá s fel szobájában nap viradtáig; nem tudta, mi tevö legyen; csak egy bizonyosságot láta rettegve maga elött: hogy szigoru atyja eljátszott kegyét tán soha vissza nem nyerhetendi. A melly vétket könnyelmüségében elkövetett, kinzó öntudata szabta rá értte a szenvedélyes büntetést... Egyszerre rémes öröm mel tapadnak meg szemei a szoba egyik szögle
tében; a látvány élénk vidorságot ömleszte el arczulatán, mig a rá következö perczben elsá padott s elöre illesztett lábát visszavonta, mintha félne feléje közelíteni. Néhányszor tusakodva fordult meg a szobában s rövid elhatározás után megállott az emlitett szöglet közelében.
Egy szekrény volt itt, mellyben közpénz álla, a tanácsosnak felügyelése alatt... Lőrincz körül nézett. Az alkalom olly kedvező : a tanácsos nincs honn s az egész lakban nincs ember, ki tettét észrevehetné, mig más részről a szükség érzete olly sulyos, olly kínosan nyomasztó!...
és az atyai harag – a fizetetlen váltó – a ter
helő adósságok!... Lörincz a szekrény megnyitásához látott.
S a nem épen erős zár könnyen felpattant. S mint átkozá az úri gonosztevő a tanácsos gon doskodását, midőn a szekrény fenekén alig talála egy pár száz forintnyi összeget, egy irat mel lékletében, melly a többi pénzek holléte felől mutatott eligazulásra szolgáló lajstromot! Hara gosan csapá vissza Lőrincz ez iratot a szekrény fenekére, azonban haragja közben még sem mu lasztá el nagy részét a szekrényfenéken levö pénznek magához venni, hogy fáradsága ne le gyen egészen hasztalan. E tett után gondosan
Meghasonlott kedély. I. 5
csuká be a szekrényt, és elhárita körüle min dent, mi gyanura szolgáltatna alkalmat.
... A vétkes foglalatosságba merült ifju nem vette észre, hogy István az őrmester e közben rányitá az ajtót, s midőn őt a szekrény körül látta foglalatoskodni, megütközve észrevétlenül
visszavonult.
A tanácsos az nap délután érkezett haza egy rövid utról, mellyet a vidéken tett. Első látoga tását a tanácsháznál tevé, nem épen hivatalos buzgalombul, hanem mivel a szép őrmesternét kivánta szerencsés megérkeztéröl tudósítani. Tu dósítása azonban kissé hosszadalmas volt, mellyet alkalmasint olly beszédekkel és tán taglejtésekkel
is kellett kisérnie
, mellyek az őrmesternére any nyira hatottak, hogy egyszerre felsikoltva, re pülő hajjal és rémült arczulattal szökött ki az aj tón, hol hazatérő férjének omlott karjaiba.Az őrmesternek lehetlen volt kitörő boszúját elfojtani; berohant a tanácsoshoz; ... a taná csos pedig kevés idő mulva kirohant a szobából.
Sápadt arczán fenyegetőbb boszú ült, semhogy melléje még szükséges volna a gondolatok ma gyarázata, mellyek agyában forrtak. ... Az ör mester és neje arról kezdtek tanácskozni, hol lehessen minél előbb becsületes szolgálatba jut
niok. De a vész nagyobb volt és közelebb hozzá jok, mint képzelték volna.
Számadási időszak következett, s a tanácsos felnyitá a megrablott szekrényt, hogy a gond viselése alatti pénz állapotjáról előre tisztába jö Jhessen, a mi némelly tisztviselőnél annyit tesz:
hogy előre kiszámolhassa, mit rejthet a közpénz ből saját zsebeibe, s mi maradand meg az illető közönség számára... Megütközve látta a hiányt;
de némi öröm jutott számára kárpótlásul azon gondolatban, hogy legközelebb az örmestert ve heti számadás alá, mint a ki kötelességileg min dennap megfordult lakában.
István, mióta a tanácsost szobájából nem épen szolgai alázatossággal kiutasította, mindenre készen volt, s igy nyugodtan állott elébe, s az első kérdésre a pénzszekrény iránt, elbeszélte a reggel látott jelenetet. Nyilt szavának követke zése lön, hogy a tanácsos által mint tolvaj és rágalmazó vettetett börtönbe, hol hosszu ideig kellett vesztegelnie, mielőtt a törvényes kihall gatás szerencséjében részesüle.
E közben a fiatal Ilványi Lörincz atyja a vá rosba érkezett, s fölgerjedt haragja fija iránt csak nehezen volt csillapitható. A tanácsos az atyával és fiuval közlé a bebörtönzött örmester vallomását, minek következése lön, hogy Lö
5 *