kéjmámorba merült, s Andorral, ez idő első he teiben főkép, sűrük voltak magányos órái, atyja előtt a legnagyobb titokban. Az atya és leánya közé idegenkedés furta magát; Tekla nem volt
többé hozzá az ártatlan szív azon odaadó bizal
mával, azon szeretetteljes rajta csüggéssel, mi egykor Bojtora boldogságát tevé; e változásnak okát leányában mindeddig ki nem találhatá, bárha szerető szivének ez szokatlan keservet okozott.
Andor titkot rejtett növére elött, kiröl föl tevé, hogy a női ártatlanság feldulójának hajlan dó volna útait keresztül vágni; mert soha sem fordult meg e hölgy agyában a gondolat, hogy a viszony Andor és Tekla közt, mellyet mulatságos szerelmi tréfaul, vagy legfeljebb hiusági boszú ból segített előidézni, illykép fejlendik ki. Eszter mélyebb szerelmi viszonyba bonyolult a szeretett hadnagygyal, s így a testvérek közül mindenik külön útain más és más tárgyak után járván, tit kolózás és idegenség foglalá helyét az eddigi szí
Meghasonlott kedély I. 6
vesebb vonzalomnak.... Mindenek közt legör vendőbb és saját gondolkozása szerint legboldo gabb a hadnagy volt, ki a katonai szolgálat kel lemetlenségeit már rég meguná, s most elége déssel láta egy nőt maga iránt forrón ragasz kodni, kinek szíve mellett elegendő vagyona is volt, hogy jövendő életét oldala mellett biztosítva lássa. Tisztsége odahagyásáról kezdett gondol kozni, hogy a helyzetből, mellyet czifra nyo mornak mondanak, kiemelkedve, alvása, lefek vése s fölkelése idejét ezentul tetszése szerint rendezhesse; társainak elöre némelly víg lakomát adott a gazdag menyasszony rovására.
Lehetett volna Teklát utóbbi hetekben néha
könyező szemekkel látni; de könyei csak a ma gány rejtekében eredtek meg; ezt pedig futotta, mert benne kínfájdalommal telt meg kebele! ...
futott, és uj szédülésben keresett vigasztalást.
XI.
Andor és Eszter közös lakán menyegzö üle tett, számos rokon és jó ismerős
társaságában,
kik közül többen vágyukat nyilatkoztaták, a napi ünnepélyt tánczczal fejezni be. A zene csakha mar megcsendült, mielőtt még az alkony elér keznék, s a szép menyasszonyt a tánczosok sűrüraja környezé, vetélkedve, hogy kezét néhány fordulatra megnyerhessék. A vőlegény roppant magasságu s izmos alkatu férfi volt, kit kapi tánynak czímeztek; de különben polgári öltözet ben vala, s hogy katonaságnál szolgált, teste szabályszerü, ügyes, de némileg mégis feszengö mozdulatiból volt észrevehető, mert a nagy ter jedelmü test s annak bő mennyiségü izomhalmaza nem igen volt hajlandó, magát mozdulatoknak alávetni, mellyek fürgeséget kívántak. Ez okbul a tánczosok közé sem vegyült; jobbnak tartotta e mulatság helyett koronkint a pezsgő poharak szinte eléggé karcsu alakját ölelgetni, s azok száját szorítni szomjas ajkaihoz, melly neme a csöndes mulatozásnak előtte nem igen szokatlan nak látszott, mint ezt azon könnyüség tanusít hatja, mellyel a hosszasabb társalkodást e szá jakkal és e termetekkel birta. A vőlegény mint egy harminczkét éves lehetett, s orra hegye és szemfénye egyiránt lángolt, midőn ollykor szép menyasszonya, a vidoran lejtő Eszter felé te
kintgetett.
Míg a hölgyek és néhányan a fiatalabb ura csok közül az épület teremében illykép igen vi dáman mulattak; Andor egyik mellékszobában ült némelly barátival, vidám beszélgetésök tár gya a jelenlevő hölgyek voltak; arszláni szem
6 *
telenséggel birálgaták öket; ki egyik-, ki má siknak hosszabb vagy rövidebb küzdés után meg nyert kegyeivel dicsekedett, s épen azok, kik hölgyek körüli udvarlataikban legszerencsétlen bek voltak, magasztalák fel saját hóditó tulaj donaikat legnagyobb mértékben, s szerelmi le veleket mutogattak, mellyeket magok firkáltak önmagukhoz bal kézzel, hogy az irás ugyancsak asszonyinak lássék, s hajfürtöket láttattak, mely lyeknek származása felöl a fodrász leghitelesebb adatokat mondhatna, kinél illy fürtök árát is – legyen bár valakinek szökére vagy barnára szük
sége – megtudhatni. /
Egy szolga közeledett Andorhoz és levelet adott kezeibe; nem volt e levél virágfüzéres pa pirra irva, nem átjáratva kedves illat által; egy
szerü vala külseje, s csak némi ügyetlenség az
összehajlitásban gyanittatá, hogy női kéztől jő;bövebb megtekintés után pedig azon néhány könycsep, mellytől a levél még nedves vala, mutathatá, hogy e nőnek kesergőnek, tan csa
latottnak kell lennie. – Andor arczán némi bo
szúság látszott, midőn a levelet átvette, mellyet olvasatlanul akart zsebébe rejteni. Barátai egyike megfogá kezét.
„Ejh," felszólalt neheztelve, „nem ármá nyosan cselekszel-e ellenünk s ugy, mint egy
áruló? Mi sorjába elmondók neked legtitkosabb kalandainkat; s te itt szemünk láttára kapsz egy levelet, mellyel mulatságunkra uj tárgyat adhat nál, s el akarod azt rejteni?"
„Érdektelen dolog!" válaszolt Andor kité
rőleg.
„Ha szabód árjegyzéke vagy bármilly fizetési követelés," folytatá az uracs szavait, „akkor meghiszem; de előttem a dolog gyanus... Nő kezekböl jő e levél?"
„Igen," felelt Andor.
„Ugy hát itélőszékünk elébe tartozik," köz beszólt amaz, „s felolvasását tőlünk meg nem tagadhatod.... Barátok közt nincsen titok!" E
szavakkal elvevé a levelet Andor kezeiböl s elébe
tartván, hogy pecsétjét saját maga törje fel, ki bontá azt és a figyelmesen hallgatók előtt olvasni kezdé. Andor egy mozdulatot sem tön akadályo zására... A levél igy hangzott:
„Felejthetlen kedvesem!"
„Tudtam, hogy szerelmi levél," közbeszólt az egyik, „s kezdete jól hangzik."
„Sok az e benne," megjegyzé egy másik, elméskedni akarva, „én illy levelekben leginkább
az o h-t használom."
„Csendesség!" szólt a felolvasó, „figyelmet
kivánok." „Felejthetlen kedvesem! – Hónapokmultak el, mióta esküvéd, hogy forrón szeretsz és változatlanul fogsz szeretni. Ah, Andorom!
hittem esküidnek, viszonoztam azokat, mindent tevék, mit attól, kinek lángoló szerelmével egész valóját birod, kivánhatsz... s csalatkoznom kell e benned? Nem, nem! forrón szeretett Ando