m o n d o t t a
1879. aug. 20-án a budai es. Mr. várörség templomában
R é p á s z k y J ó z s e f , Kassa-egyházmegyei áldozár s papnöveldei hittanai-.
„ Áldott a király, ki as Ur nevében jő. "
Luk. 19. 38.
Megemlékezni a nagyokról, s kegyelettel viseltetni azok iránt, kiknek szellemereje napként r a g y o g v a , áldástterjesztő világosságot g y ú j t o t t az emberinem szellemi l á t -h a t á r á n ; tisztelni azokat, kik bölcsességük, példájok, nagy tetteik s dicsőén kimagasló erényeik által sokakra h a t v a , sokakat nemes tettekre buzditva, milliók előhaladását, jólé-tét, boldogságát eszközölték s ekkép a nemzetek, vagy az emberiség jótevőivé lettek ; mondom, kegyelettel megemlé-kezni ama dicsőkről s hálaérzettel viseltetni irántok, nem-csak a természeti erkölcsi törvény által sürgetett, hanem a keresztény vallás által is parancsolt, szent kötelesség. Krisz-tus U r u n k ugyanis a r r a t a n i t minket, hogy igazságosak leg y ü n k mindenki iránt, kinekkinek melegadván, a mivel t a r -tozunk, s a nemzetek apostola int bennünket : „Mindenben hálát adjatok-, es as Isten akaratja Krisstus Jésusban mind-nyájunk iránt."- (1. Tessz. 5, 19.)
A hála érzete, és a vallás által megszentelt hazafiság az, mi bennünket ma e szent helyen egyesit, hogy midőn itt
" ) Bulla — T r i u m p h a n t i s , an. 1588.
« ) Bull. cit.
1 6 *
az Istent imádni összegyültünk, tisztelettel emlékezzünk meg sz. Istvánról, első apostoli királyunkról, ki mint ember és keresztény, erényei és életszentsége miatt, fényesb koroná-val ékesitteték fel mennyekben, mint a milyent a világ va-lamennyi birodalma adhat, s ki, mint honrendezö és alkot-mányos király, bölcs intézkedéseivel, de leginkább az által, hooy a magyart a kéreszténység elfogadására birta, a nem-zet jövőjét alapította meg, s ekkép a haza iránt halhatatlan érdemet szerezvén, a nemzet örök hálájára méltó és minden magyar sziv tiszteletét vivta ki magának.
Isten, kinek kezében van a népek sorsa s élete, az ő jóvoltában küld a nemzeteknek bölcs és nagylelkű
fejedel-meket, kik követve Istennek őket bensőkép jóra inditó su-gallatait, nagy tettekkel gazdagitják a történetet; s mintha látnoki világosságban megfürödnék a népek boldogitásával elfoglalt 8zellemök, oly törekvések lelkesítik keblöket, me-lyek megvalósítása kimondhatlan áldást hoz a nemzetekre s jövőjöket századokra alapítja meg. Józiás királyról irva van, hogy hozzá hasonló nem országolt J u d a földén, sem előtte, sem utána (Kir. I Y . k. 23, 25) ; sz. Istvánról a ma-gyar nemzet nyolcz század viharaival diadalmasan küzdő élete, gyarapodásunk és előhaladásunk a műveltségben, nyil-ván hirdetik, hogy nálánál nagyobb s érdemesebb királya nem volt a nemzetnek. Mert ha nagy az, a ki kivivja és megvédi ősi jogát ; ha nagy az, a ki vérével szerez hazát ; bizonyára nem kévésbé nagy az is, a ki bölcs intézkedé-seivel, egy nemzet létét, nagyságát s boldogságát századokra biztosítja.
És ezt tette sz. István akkor, midőn hevülve a nem-zet boldogságáért, hazánkban az igazság apostolává lőn, s a kereszténységet a magyar nemzetben, nem ugyan csupán csak politikai számításból, hanem az igazság iránti hódo-latból is meghonosította. Az ő apostoli törékvése folytán a magyarnak is, a ki rokon s barát nélkül állt Európában, föl-derült az igazság országa, s fölvétetvén a keresztény népek közé és ekkép bizonyos művelődése zálogát hordván magá-ban, jövője is — mint európai nemzetnek — hosszú időre megállapítva lőn. Mert, ha sz. István buzgó törekvéseire nemzetünk akkor a kereszténységet nem fogadja el, annyi idegen nemzet között, mint rokon nélküli pogány elem áll-ván itt, önállósága, mint magyarnak, rég elveszett volt. De mert a nemzet kereszténynyé lőn, fönnál és fönn fog állani, ha ugy fogja szeretni hazáját, mint szerették őseink, és — mig az igaz kereszténység hazafónntartó elvei vezérlendik a magyar nemzet fiainak magán- és közéletét. Előttünk a mult és a jelen ; mindkettő nyitott könyv gyanánt áll sze-meink előtt : s az évezredek történetéből azon tanulsá-got meríthetjük, hogy örvendetesen csak ama nép fejlődik, biztosan csak azon ország állhat fenn, melyben a valódi polgárisodás föltétele s oka, a kereszténység, uralkodik s az annak szelleméből folyó elvek hatják át s vezérlik a társadalmat.
Az evangéliom egy királyról szól, a ki messze tarto-mányba mène, hogy az országot átvegye. Távozása előtt e király kincset, girákat hagy embereinél, hogy kereskedné-nek velők, mignem vissza jő. E példabeszéd Krisztusról szól ugyan ; de az egyház sz. István napján olvastatja azt ; mert a példabeszéd ő reá is alkalmazható. O is király volt ; ő is
mielőtt távozott volna tőlünk, girákat hagyott nemzetének ; a kereszténységet és az alkotmányt. Sz. István szerette a nem-zetet és boldogságát akarta megállapítani : azért honosította meg hazánkban mind a kettőt. És mert azt tette, mint hazafi és király, örök hálánkra éldemes. „Áldott király volt ö, ki az
Ur nevében jött."
E nagy és szent király iránti hálás kegyelet és hódo-lat Isten iránt, a ki e hazát, s benne a nemzetet, majdnem ezer éven á t megóvni, mint nemzetet fönntartani s áldásai-val boldogitani kegyeskedett, vezettek bennünket ma ide.
Ezen érzetek élnek kebleinkben s kölcsönöznek lelkünknek szárnyakat, hogy leghőbb imáinkkal fölemelkedve az ég Urához, továbbra is áldást kérjünk e honra és nemzetre.
S ily ünnepélyes órában nekem j u t o t t a megtisztelő és legszebb föladat, a nemzet ünnepén, hirdetni az igét, ma-gasztalva Istent, kit az ég és föld imád ; magasztalni Öt, ki nagy minden művébén, de leginkább dicséretes az ő szentjei-ben (150 Zsolt.), a milyen sz. István király is, kiről megem-lékezik ma minden igaz magyar sziv, s kinek érdemeiről szó-lanom, nekem is legszebb kötelességem.
De mikép fogom én azt méltóan teljesíteni? Mert ha az ünnepély fönségét tekintem és a helyet, hol, az Isten nagyságát hirdetve, első apostoli királyunk érdemeinek a hála és kegyelet virágaiból koszorút fűzni kötelességemnek és hazafias büszkeségemnek ismerem, s a mellett erőm cse-kélységét megfontolom : a föladat nem oly könnyű nekem.
Nem könnyű azért ; mert alig van már egy vonás is sz.
István királyunk életében, melyet előttem annyi jeles szó-nok, méltóbban mint én, már nem magasztalt volna ; alig van már egy vonás e nagy király jellemében, melyet hazánk minden keresztény fia, de leginkább ezen tiszteletre méltó gyülekezetben mindenki, teljesen ne ismerne. U g y is tet-szik nekem, mintha ugy állanék e szent helyen, mint állott egykor a nemzetnek apostola, midőn Athenben, az areopag előtt hirdette az üdvöt. Ott Göröghon kitűnőségei, bölcsé-szei és választottjai gyülekeztek össze, hallani az örök igaz-ság szavát; itt a nemzet van jelen. É s annyi érdem, fönség, méltóság, a hatalom, tudomány és hazafiság mindmegannyi legméltóbb képviselőinek gyülekezetében, hol az értelmiség magasára fölemelkedett oly sok szellem figyel szavaimra a nemzet ünnepén, a nemzet nagy királyának erényeiről szó-lani, magában véve öröm s dicsőség ugyan ; de szólani a szent király erényeiről ugy, hogy azok valamely ujabb vilá-gításban ragyogjanak föl, melyben azok e tiszteletre méltó gyülekezetben még nem volnának ismerve, valóban nem cse-kély föladat. Különben is e szent királyunk érdemei oly na-gyok, hogy ha elmém a legszentebb lelkesedés aetheri szár-nyain fölemelkedhetnék is ama világló magasságokig, hol sz. István szelleme örök dicsben ragyog ; még akkor sem birnám eléggé magasztalni ama nagy, dicső s „áldott királyt, ki az Ur nevében jött", a királyt és hazafit, kit egy nemzet kegyelete vesz körül, kit keresztény és hazafiúi erényei miattt a világegyház tisztel és követendő példánykép gya-nánt állit föl ; kit maga az Isten is barásai és szentei so-rába emelt.
Sz. Istvánban a hazaszeretet a keresztény kebel eré-nyeivel párosulva élt. Ezen erények tették őt nagygyá, szentté.
Ö szive legforróbb hevével óhajtotta a magyar nemzet
bol-1 2 5 dogságát ; azért apostoli buzgósággal azon fáradozott, bogy a nemzet kereszténynyé legyen s a katholikus egyház kebe-lébe térjen. I g y alapította meg a magyar nép művelődését és századok viharaival daezoló államiságát.
Hogy sz. István hazaszeretetét, lángeszét, fejedelmi nagyságát s a nemzet körül és Isten előtt szerzett érdemeit méltányolhassuk, fontoljuk meg a történet által megerősí-tett azon igazságot, mely igy hangzik :
Krisztus a világ üdve : 0 neki hódolva, emelked-nek és előhaladnak, elszakadva tőle s küzdve ellene, ha-nyatlanak és buknak a nemzetek.
Erről fogok szólani, s hogy azt a tárgyhoz és Önök hazafias érzetéhez méltóan tehessem, esdve kérem az Istent, hogy szent lelke világosítsa meg értelmemet s vezérelje sza-vaimat, és égi malasztja sugárival érintve minden szivet, szent érzetek szárnyain magához emelje föl a lelkeket.
I. Midőn a kinyilatkoztatás ama nagy igazságot, hogy Krisztus a világ üdve, lelkünk mélyébe hangoztatja; midőn arra figyelmeztet bennünket, hogy „nincs másban senkiben üdvösség, mert nem is adatott más név as ég alatt az emberek-nek, melyben üdvözülnünk kellene." (Apost.cs. 4, 12.); ezt mindenekelőtt egyéni legfőbb czélunkra, az örök életre vo-natkozólag mondja. Ámde — s ezt ne hagyjuk figyelmen ki-vül — a Krisztusban rejlő üdv fogalmából, az ideiglenes jó, a földi üdv sincs kizárva, sőt abban ez is benfoglaltatik.
Krisztus által van lelkeink számára üdv az örökkévalóság-ban — arra tanit a hit. Krisztusörökkévalóság-ban s egyedül O benne van számunkra üdv a földön — ezt bizonyítja a történet. Igen ! Krisztus ama szegletkő, melyen biztosan nyugszik túlvilági és földi boldogságunk. Krisztushoz pedig és a belőle fakadó üdvhöz sz. István apostoli buzgósága segítette eljutni e nem-zetet; azért a hála szent érzetével fölkiáltjuk m a : „Áldott a király, ki az Ur nevében jött.11
Ismétlem, hogy az ember már e földön is valódilag boldog csak ugy lehet, ha Krisztus elveinek hódolva, azok szerint él. Az Ur félelme nemcsak a bölcseségnek kezdete, ha-nem szivünk nyugalmának is alapja és föltétele. E n meg vagyok győződve, hogy senki sincs itt, a ki tagadná, hogy földi boldogságunk egyedüli biztositéka, erkölcsi méltósá-gunkban áll. Hiába mondaná bárki is, hogy nem ugy van az ; mert az élet minden léptennyomon megezáfolná őt. E r -kölcsi méltóság pedig csak vallásos érzület által, mely cse-lekvésünket jóra s nemesre vezérli, szerezhető meg. Ezen méltóságra csak ugy emelkedünk, ha lelkünk minden tehet-sége, az ész és akarat, az Istenhez helyes viszonyban áll ; ha gondolkodásunkat, érzeteink- s cselekedeteinket az örök igaz-ság, tehát a vallás, az isteni félelem szelleme h a t j a át. Már Seneca is tapasztalta s megmondotta azt, hogy „ Isten nélkül nincs jó ember." E z t a kereszténység még szebben hirdeti, és indokolja is; az elvet pedig ezeréves tapasztalás azzal iga-zolja, hogy számtalan esetet mutat föl, melyekből azt lát-hatjuk, hogy valódi erény csak az isteni félelemmel páro-sulva él, s vallás nélkül az erényesség lankad és gyenge lá-bon áll. J ó l tudom én, hogy vannak olyanok, kik az erény templomát Isten nélkül akarnák fölépiteni, s vélik is, hogy föléjúthetik. De ez nagy tévedés : az élet azt bizonyítja, hogy ők homokra épitenek — kártyavárakat. Az erény harcz és győzelem, még pedig a legnehezebb harcz, mely
képzel-hető ; harcz az, önmagunkkal és győzelem szenvedélyeink fö-lött. Ily viaskodáshoz nagy indok kell és a legfensőbb szen-tesítés. Ezen indok csak Isten lehet : az erkölcsi törvényt csak az örök Törvényhozó szentesitheti, kit csak a hit s val-lásos érzet közelíthet meg. Az észre itt hasztalanul hivatko-zunk : az nem képes nekünk souverain törvény lenni s nem képes bennünket az erkölcsi törvény mégszegésétől erélye-sen védeni. A tapasztalás bizonyítja, hogy az erény, vallásos alap nélkül, üres szó, szappanbuborék s ködfátyolkép, mely-ben nincsen semmi tartalom. Elvek, becsület, férfias akarat mind igen szép dolgok : azokat a kereszténység is nagyrabe-csüli. De az élet azt bizonyitja, hogy isteni félelem nélkül azok talmi arany csak, mely csillog ugyan ; de az életharcz választóvizének p r ó b á j á t nem állja ki. Mert az elvekre és becsületre a szenvedélyek és a kisértetek szemfedőt boríta-nak, s a bűnnel szemben gyenge e legférfiasabb akarat is, ha ezt magasb erő nem támogatja. E r r e az életben igen sok tanulságos példát láthatunk ; és vannak idők, melyekben ezen igazság bizonyítékai oly erős világításban lépnek elénk és annyira megrendítik a kebleket, hogy azokat még be-hunyt szemekkel is kénytelenek látni az emberek. A tények-ben nagy tanulság rejlik, s azok hangosan beszélik, hogy azon erkölcsi méltóság, mely nemcsak az örök, de a földi boldogságnak is múlhatatlan föltétele, csak a vallásos szi-vekben terem.
Mindenki tudja, hogy az emberek a boldogságról k ü lönféle fogalmakat alkotnak maguknak és az igy költött h a -mis eszmény után izzadva törnek napon s éjen át. És néz-zük csak az életet ! H a egyeseknek vagy százaknak néha si-került iselérniök b á l v á n y u k a t : látják, hogy a mit kerestek és meg is találtak, az vágyaikat nem elégiti ki, s érzik, hogy a boldogságtól époly távol vannak, mint voltak akkor, mi-dőn a hiu bálvány után először iramodtak. Még szerencsés-nek lehet azt mondani, a ki a j o b b meggyőződést csak a kiábrándulás kinjain vásárolja meg ; boldognak, ha a hamis eszmény őt a bűn és kárhozat ú t j á r a nem r a g a d j a s ő azon-túl magába szállva, méltóbb pályára tér. De ez csak igen ritka esetben történik. Mert a kisértés gonosz szelleme leg-többnyire az örvény szélére csábitja azt, a ki lelkéből kiir-totta a vallást. A végeredmény, fájdalom ! többnyire az, hogy az ily szerencsétlenek a bűn lejtőjén lefelé rohanva, mihamar a mélységben látják magukat és — sem az úgyne-vezett elveik, sem a becsület, sem a férfias akarat, nem bir-j á k őket a bűntől és következményeitől megmenteni. A k k o r aztán a fásult sziv, ama kiégett vulkán, melyből kiham-vadt minden szent, minden nemes érzelem, már csak a két-ségbeesés emésztő férgeit táplálja magában, s miután az ily szerencsétlen a világ előtt is elvesztette azt, a mire b ű n t u -datában is még oly büszkén hivatkozott, a becsületet : akkor szakítva mindennel, lemondva a reményről, nem törődve semmivel, egy átkos pillanatban . . . de olvassák csak kérem a sziveket megrendítő s minden igaz hazafit a jövő miatt, mély aggodalomba ejtő eseteket, melyekkel a l a p o k naponta telve vannak !
Én nem fogok az emberi sülyedés mezején, hol a halál arat, kalászokat szedni ; mert nem akarom ma megszomori-tani lelköket. De nem tagadhatom, hogy bennem is megren-dült a sziv s azt kérdezém magamban sokszor : hát ninc3
már a földön hit, vallás, erény ? Száműzve van-e már a ha-zaszeretet? Kiveszett-e már az emberiségből minden, a mi nemes ? Kivetkőztünk-e már az Isten képéből és hasonlatos-ságából végkép, a mióta az emberből — kit sz. Pál „genus Dei" Isten neméből valónak mond és bizonyít — a hazugság, bitorolva a tudomány nevét, barmot akart csinálni ? Meg-rendül bennem a sziv, valahányszor olvasom, hogy A vagy B a vizbe veté magát, nyomtalanul eltűnt a habokban ; a commentár pedig ugy szól, hogy a szerencsétlent ilyen vagy olyan meghiusult reménye vitte a hullámokba. Ez igen saj-nos, szomorú eset; de más lett volna ama szerencsétlennek sorsa, ha szivében a hit és isteni félelem lakik ! Megrendül bennünk a sziv, ha halljuk vagy olvassuk, hogy C vagy D méreggel ölte meg magát, nejét és annyi meg annyi ártat-lan gyermekét, s utólagosan kiderül, hogy már előbbi bű-nök készítették elő a katastropát ; vagy ha olvassuk, hogy X vagy Y eltűnt, ott és ott golyóval oltá ki életét, s a vizs-gálat utólag még azt is deriti ki, hogy az öngyilkos váltó-hamisitó volt, sikkasztott, megrabolta a magán- vagy köz-pénztárakat. Ily s hasonló esetek nagyon gyászosak, kebel-rázók s komoly gondolkodóba ejtik az embereket. De más-kép lett volna az, lia e szerencsétlenek ki nem pusztítják szivökből a vallást, ha nem hodolnak ál-elveknek, ha nem fojtják el magukban a lelkiismeretet, ha szemeik előtt az Is-ten van s szivökben az U r félelme lakik . . . Ok is kerestek boldogságot, üdvöt ; de álutakon járván, meg nem találták sehol. Hiányzott bennök az, a mi e földön a boldogság egye-düli föltétele : an erkölcsi méltóság. Hiányzott bennök az, mit sem a modern elvek, sem az elbizakodott emberi erő, hanem csak Krisztus vallása, s az isténi félelem ad.
Ó ! a ki az élet nehéz megpróbáltatásain ment keresz-tül és megküzdött velők ; egyedül az tudja megmondani hogy boldogság e földön is csak Krisztusban van ; mert egye-dül ö a világ üdve. Krisztus valódi hive nem ismer tört re-ményeket, nem kétségbeesést ; hanem ismeri a gondviselést és a mennyei A t y a akartában való megnyugvást. Krisztus hite nem viszi az embert sem a hullámokba, sem méreg-po-harat s öldöklő fegyvert nem nyom a kezébe ; hanem a küz-delmek közt erőt önt a lélekbe, s a fájdalmak égető kinja között is a sziv nyugalmát alapitja meg. Krisztus igaz hive nem lesz kötelességeihez hűtelen, sem a magán, sem a köz-életben ; mert neki legfőbb az Isten akarata és az erkölcsi törvény, melynek nemcsak a büntetés miatti félelemből, ha-nem a lelkiismeret miatt engedelmeskedik. Ez állapitja meg erkölcsi méltóságát, mely az üdv és boldogság kútforrása ugy az egyesekre, mint a társadalomra nézve is. Az üdv ezen forrásához — Isten után — sz. István apostoli buz-galma vezette nemzetünket; azért „Áldott király ö, ki az Ur nevében jött. " (Folyt, köv.)
E G Y H Á Z I TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, augusztus 22. Az ál-conservativismus. — Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy napilap. Ezt a na-pilapot ,Pesti Napló'-nak hivták. J á r t , kelt ez a lap a szel-lemi élet különféle vidékein, évek hosszú során tapasztala-tokat szerzett magának és arra a meggyőződésre jött, hogy az úgynevezett liberális vidék csupa bogáncs-kóróval van telve; minek következtében e liberalismus, e szabadelvüség
nagyon lejárta m a g á t ; ami mind igen érdekesen volt ama lap hasábjain, rímes versekben, vezérczikk alakjában meg-írva. Sőt ama lap többet is tett, nemcsak megirta a libera-lismus becsületének elvesztét, hanem evvel szemben a nem-zetnek a conservativismust, mint egyedüli mentő eszközt ajánlotta is, felhívta a conservativ eszme képviselőit, vezé-reit, hogy lépjenek a küzdtérre és mentsék meg a nemzetet.
Nem hisszük, hogy lett volna valaki, akár liberális, akár conservativ ember, aki olvasva a ,Napló' ama czikkét el nem csodálkozott volna e fellépés felett, jól tudva, hogy a ,Napló' mindeddig más legelőn tengette életét. Mi, kik a ,Napló' eddigi működését figyelemmel kisértük, nem csalód-tunk ítéletünkben, midőn azt véltük, hogy itt egy bárány bőrbe öltözött farkassal van dolgunk, mely csattogó fogait és éles karmait nem sokára el fogja árulni. Csakugyan nem is soká kellett várakoznunk. A ,Napló' igazolta' nézetünket, bebizonyítva, hogy ő még ma is ama bogáncs-kórós vidé-ken jár, melyen eddig j á r t ; hogy ama conservativ irányú czikket csak is azért irta, mert más tárgya nem volt, vezér-czikknek pedig végre is csak kellett a lapban lenni. Az An-drássy és Tisza buktatás napjaiban t. i. a ,Napló" a mostani kormány bűnlajstromát (?) elősorolván a következő conser-vativ (?) szemrehányást teszi a liberális kormánynak mond-ván :, hogy annyi évi szabadelvű kormányzás alatt a dol-got még odáig sem tudta vinni, hogy a polgári házassádol-got behozta volna, legalább a keresztények és a zsidók közt.
Ugyan kérjük szépen, már ki nem ismerné fel, hogy mily szép összhang létezik a ,Napló' conservativ czikke és e szerény kivánság közt? Ki nem ismerné fel, hogy a ,Napló' csakugyan conservativ lappá változott liberális lapból, hogy ezután már csakis conservativ eszméket fog hirdetni hasáb-jain ? Hiszen oly bizonyos mint kétszer kettő négy, hogy a zsidó és keresztények közti polgári házasság nem liberális, hanem conservativ eszme, mindenki előtt nyilvános titok levén, hogy a polgári házasságot általában, és igy a zsidók és keresztények közt kötendő házassági frigyet is, nem a li-berálisok, hanem a conservativek találták fel. A kik e felett kételkednének, azok vessék össze a ,Napló' conservativis-mustól telt czikkét polgári házasságot követelő czikkével és győződjenek meg, hogy e kettő egymással megfér, hiszen egyik czikk nem csodálkozik a másikon, nem is kiált egy-másra, hogy fejtessék meg, mikép is kerültek ők tulajdon-képen össze ? Már pedig, hogy a türelmes papiron e két czikk ily szépen megfér, csak nem fog azután senkisem oly vakmerő lenni, hogy se nem vallja, miszerint a ,Napló' va-lóban conservativ irányú lap lett ?
Ha annyira komoly nem volna, a dolog, igazán nevetni kellene a felett, hogy egy lap, mely megtámadja a
Ha annyira komoly nem volna, a dolog, igazán nevetni kellene a felett, hogy egy lap, mely megtámadja a