íPS tr NSCD^I
Budapesten, julius 26. 8. II. Eélév, 1879.
T A R T A L O M : A tudomány szabadsága. — A kath. sajtó. — A plébánia-hivatalokról. — Egyházi tudósítások-. Budapest.
Bismarck vallomása. Szatmár. Megható ünnep az irgalmas szüzek házában. Róma. A római szent-sziv-templom ügyében.
?ékenysége, a liberálisok zavara. Brazília. Szomorú hitéleti állapotok. — Irodalom : A kegyes-tanitó-rendiek Nyitrán. — Vegyesek.
) tuiuuut^a. fj^iAi/iíi/wf . íiav-^h Belgium. A katholikusok tevékenység
A tudomány szabadsága.
i .
Kinek-kinek csak s a j á t józan eszét kell meg-kérdezni, hogy belássa, miszerint az igazság elménk-r e nézve kötelező eelménk-rővel bielménk-r. A mi igaz, azt igaznak
kell t a r t a n u n k . E t e k i n t e t b e n a t u d o m á n y nem sza-b a d . Az igazat a t u d o m á n y n a k nem áll szasza-badságá- szabadságá-ban sem tagadni, sem biztos t u d a t á t kétségbe vonni.
Ezzel homlokegyenest ellenkező viszony van elménk és a t é v e l y vagy k é t e l y közt. Ezek semmi kötelező erővel sem b i r n a k elménkre nézve; sőt velők szem-ben elménk teljesen szabad. Igaz, hogy a tévelyszem-ben v a g y kételyben levő elme köteles az igazság k u t a -t á s á r a ; de ezen kö-telesség, h a b á r összeesik a -tévely v a g y kétely állapotával, nem a tévely v a g y kétely
á l l a p o t á b a n gyökerezik, hanem azon viszonyban, mely elménk és az igazság közt létezik, — m e l y n é l fogva elménknek épen u g y természeti szüksége az igazság v i l á g á n á l való járás-kelés, szóval működés, m i n t a halnak a vizben való úszás, s m i n t m i n -den élő lénynek a levegő. H a elménk az igazságot szemei elől eltévesztette, a felé oly természeti szük-séggel törekszik, m i n t törekszik a sötétben kicsirá-zott növény a n a p s u g a r a i felé, melyek nélkül elébb u t ó b b elvész.
Elménknek e kétoldalú t ö r v é n y é n , — mely annak m a g a t a r t á s á t egyfelől az igazság, másfelől a tévely és kétely i r á n t szabályozza, — n a g y f o n t o s s á g ú életelv alapszik, melyet sz. Ágoston emez ismeretes mon-d á s a fejez ki : ,In necessariis unitas, in mon-dubiis liber-tas', — mely m o n d á s n á l a t u d o m á n y szabadságá-nak v a g y lekötöttségének kérdését helyesebben m e g o l d a n i s e megoldást világosabban és szabato-sabban kifejezni még senkinek sem sikerült.
Azon kérdésre, van-e a t u d o m á n y n a k
szabad-sága, szabad-e valóban a t u d o m á n y , ezen életelv a l a p j á n , igen-nel és nem-mel kell felelni, a szerint, a m i n t az ismeretek v a g y azon t e r é t t e k i n t j ü k , me-lyen a kételynek á l t a l á b a n helye van, v a g y azt, mely, az emberi elmének rendes á l l a p o t á t tekintve, minden k é t e l y t t e h á t m i n d e n további k u t a t á s t , ille-tőleg feszegetést kizár. P é l d a á l t a l világosabb lesz e gondolat. Az egyszeregy oly biztos igazságokon alapszik, hogy e téren m i n d e n k é t e l y rendes elme-á l l a p o t b a n levő ember előtt ki van zelme-árva, s a z é r t biUran m o n d h a t j u k , hogy a m e n n y i s é g t a n az egy-szeregy elveire nézve nem szabad, hanem szükség-szerű igazságok á l t a l m e g k ö t ö t t t u d o m á n y . Ellen-ben a cosmologia azon kérdés terén, v á j j o n az égi testeken vannak-e mihozzánk emberekhez hasonló eszes lények, teljesen szabadon mozog, csak a t t ó l őrizkedjék, hogy az igazi cosmologiai t u d o m á n y s az isteni k i n y i l a t k o z t a t á s á l t a l f ö l d ü n k r e s n e m ü n k -re nézve h i r d e t e t t való igazságokba ne ütközzék, midőn a m á s világrészi, hozzánk emberekhez ha-sonló lényeknek a k á r létét, a k á r nem létét v i t a t j a .
A keresztény h i t s a józan ész teljes öszhang-ban v a n n a k az i r á n t , hogy az igazi t u d o m á n y n a k , — az oly t u d o m á n y n a k t. i., m e l y m a g á t a gondolkozás és m o r á l elveitől nem t a r t j a szabadnak, s mely az isteni k i n y i l a t k o z t a t á s magasztos eszméi és tényei előtt meghajlik, — a lehető legteljesebb szabadságot lehet, sőt kell is engedni, hogy fejlődhessék, a té-v e l y t kikerülhesse, a kételyeket legyőzhesse s az igazság biztos s mennél teljesebb ismeretére e l j u t -hasson azon tereken, melyeket Isten az emberi vélekedések, t u d o m á n y o s k u t a t á s o k és vitatkozá-soknak engedett át. Nem ok s nem czél n é l k ü l mon-dá sz. P á l apostol az atheneiek előtt, hogy Isten e világot á t a d t a az emberi vélekedések v i t a t k o z á s á n a k . A keresztény kath. anyaszentegyház t a n í t á s a
8
szerint a t u d o m á n y előtt tehát egy egész nagy világ áll, melyben az emberi t u d o m á n y a gondolkozás és m o r á l örök elvei s a k i n y i l a t k o z t a t á s m e g d ö n t h e t -len tényei, m i n t m e g a n n y i vezércsillagok fénye mel-l e t t s u g y a n n y i kimozdithatmel-lan határkövek k o r mel-l á t a i közt, szabadon mozoghat ; szabadon keresheti sőt j o g a és kötelessége keresni az igazságot, eloszlatni
a kételyeket, m e g d ö n t e n i a tévelyeket.
H a megkérdezzük a világtörténelmet, kényte-len m i n d e n k i elismerni, hogy az emberiség törté-nete nem m u t a t fel egyetlenegy intézményt sem, sem az ó-, sem az u j - k o r b a n , mely a t u d o m á n y n a k , az igazságot kereső t u d o m á n y o s k u t a t á s n a k , a n n y i szolgálatot t e t t volna, m i n t Krisztus egyháza. Már csak m a g a létezése is egy nagyszerű felszólitás az emberi elmére nézve: — Sursum c o r d a ! — hogy az anyagiak s m u l a n d ó k fölé igyekezzék kiemelkedni s az örökkévalóságnak azon n a g y ügyei ismeretére is törekedjék eljutni, melyeket sem szem nem látott, sem f ü l nem hallott, sem az emberi bölcseség ki nem m e r i t e t t s ki nem m e r i t soha. — Alighogy ki-kelt az egyház a k a t a k o m b á k rejtekéből, iskolákat a l a p i t o t t a t u d o m á n y o s k u t a t á s n a k , iskolákat, pl.
az a l e x a n d r i a i t , — melyek nem egyes kiváltságos elmék hiányos bölcsészeti torzrendszereinek, hanem az egyetemes emberiségi eszméknek szolgálatát tűz-ték ki czélul. Az u n i v e r s i t a s scientiarum épen u g y m i n t az egyetemes világtörténelem az egyház kebe-léből született eszmék. — Midőn a n é p v á n d o r l á s á r a m l a t a az ó-világot eltemette, a kath. egyház m e n t e t t e meg a haldokló ókor t u d o m á n y o s és mű-vészeti örökségét. Az ezen örökség felett letelepült b a r b á r o k közt ismét csak az egyház g y u j t á meg az á l t a l á n o s m ű v e l t s é g f á k l y á j á t s ingyenes iskolákat a l a p í t v á n a plébániai, zárdai és k á p t a l a n i templo-mok á r n y á b a n , a t u d o m á n y o s m ű v e l t s é g a l a p j a i t lerakta a néprétegek legmélyebb rétegeibe. A kö-zépkor n a g y n e v ű egyetemei, ha t a l á n nem mindn y á j a mindn létöket, de legjelesebb t a mindn á r a i k a t m i mindn d mindn y á j a n egyedül az egyháznak köszönik. Becses g y ü m ö l -csei az egyház t u d o m á n y terjesztő működésének az a számtalan férfi- és nő-szerzet, melyek századokon á t a n n y i nemzedéket neveltek és o k t a t n a k szakadatla-n u l az egész v i l á g o szakadatla-n . H i t k ü l d é r e i szakadatla-n k a hit égi l á szakadatla-n g j a m e l l e t t m i n d e n ü t t m e g g y ú j t o t t á k a t u d o m á n y fák-l y á j á t is, és m i d ő n Ázsia, A f r i k a , Amerika és Oczeá-nia népeinek a keresztény vallás ü d v é t igyekeztek m e g v i n n i , egyszersmind a f ö l d r a j z , népisme,
nyelv-és t e r m é s z e t t u d o m á n y o k terén m i n t ú t t ö r ő k nyelv-és felfedezők h a l h a t a t l a n érdemeket szereztek. H i t k ü l d é
-reink n é l k ü l különösen az összehasonlító nyelvészet t a l á n m é g meg sem született v o l n a : t u d ó s a i n k any-n y i t t u d any-n á any-n a k a chiany-nai és szaany-nszkrit any-nyelvről, m i any-n t a k á r Aristoteles, a k á r Plato, v a g y Seneca és Cicero.
Az egyház u g y szereti a t u d o m á n y t m i n t ö n m a -g á t ; u -g y ho-gy szeretni a t u d o m á n y t a n n y i t tesz, m i n t u g y művelni, védeni és terjeszteni azt, m i n t az egyház. Az a hit, melyet az egyház vall, édes testvére a t u d o m á n y n a k , m e r t m i n d a k e t t ö u g y a n -azon mennyei A t y á n a k s z ü l ö t t j e ; és azért m i n t j ó testvérek kölcsönösen szeretik, segítik és védelme-7 ö zik egymást. A vallás és igazi t u d o m á n y közti ,con-flictusról' tehát még csak beszélni is, m i n t legújab-ban D r a p e r és mások teszik, a g y r é m . H i t és tudo-m á n y bizonyos határok közt kölcsönösen á t h a t j á k , c o m p e n e t r á l j á k e g y m á s t és sok tekintetben összeol-vasztják m i n t e g y h a t á s k ö r ü k e t , kölcsönösen fokozva egyik a m á s i k n a k világosságát. Némely részökben ugyan azon igazságot hirdetik, m á s és más oldalról te-kintve. Semmi sem segiti ennélfogva a n n y i r a elő a tu-O O J d o m á n y t m i n t az igaz hit ; és viszont nincs semmi,a mi oly bensöleg vallásos volna, m i n t á z igazi t u d o m á n y . A keresztény vallás épen u g y b a r á t j a a t u d o -m á n y s z a b a d s á g á n a k -m i n t s a j á t s z a b a d s á g á n a k nem lehet nem b a r á t j a . És épen azért, m e r t a hit a t u d o m á n y b a r á t j a és testvére, és m e r t a t u d o m á n y becsületére, g y a r a p o d á s á r a és h a l a d á s á r a törekszik, nem lehet szó a t u d o m á n y olyan szabadságáról, hogy m i n t szabadoncz éljen, korlátlan zabolatlan-ságban és b o t r á n y o s kicsapongásban.
Rosszul ismerné a XIX. század szójárását, ki azt hinné, hogy azok, kik a t u d o m á n y n a k k o r l á t -lan szabadságot követelnek, igazi t u d o m á n y r ó l be-szélnek, — t u d o m á n y r ó l , m e l y e n é v r e érdemes. Ok , t u d o m á n y ' a l a t t értenek minden eszmét, m i n d e n elvet, m i n d e n rendszert, a k á r jó, a k á r rosz, a k á r igaz, a k á r téves ; az emberi elme m i n d e n nyilatko-zatát, a k á r f é n y legyen az, mely világot dérit, a k á r sötétség, mely elvakit, a k á r k e n y é r , mely t á p l á l , a k á r méreg, mely belső részüket megemészti. Mon-d a n i sem kell, hogy a t u Mon-d o m á n y n a k ily szabaMon-dsága homlokegyenest ellenkezik a katholicismussal és a józan észszel.
Mindenekfölött a kérdés világos á t é r t é s é r e v a n szükség. A t u d o m á n y két kötelmet t e l j e s i t : tanul és tarait.
Midőn valaki k o r l á t l a n szabadságot követel a t u d o m á n y számára, ez a n n y i t jelent, hogy ő k o r l á t -lan szabadsággal a k a r j a tanulmányozni, kutatni és vizsgálni azon dolgokat, melyek a t u d o m á n y t á r g y á t
5 9
képezik ; és egyszersmind azt a k a r j a , hogy az ilyjtudo-m á n y t korlátlan szabadsággal lehessen tanítani, ter-jeszteni s az u t ó k o r r a átszármaztatni.
Ezen követelésnek szigorú logikai bonezolása következő négy tételbe foglalható eredményre fog vezetni.
I. Mindent k o r l á t l a n szabadsággal tanulni, ku-OO / tatni, vizsgálni tévely, mely ellenkezik keresztény hitünkkel.
II. Ugyanezen szabadság ellenkezik egyszers-m i n d józan eszünkkel.
I I I . Mindent k o r l á t l a n szabadsággal t a n i t a n i , terjeszteni s az u t ó k o r r a á t s z á r m a z t a t n i a k a r n i hi-t ü n k b e ühi-tköző hi-tévely.
IV. U g y a n a z egyszersmind józan eszünkkel is
ellenkezik. (Végeköv.)
A k a t h o l i k u s s a j t ó .
Irta Itamihre atya.
(Folytatás.)
II.
Azon túlsúly, melyet a rosz sajtó természetünk rom-lottságának köszönhet, vájjon elég ok-e arra, hogy meg-szűnjünk ellene a jó sajtó által harczolni? Bizonyára n e m ; sőt ellenkezőleg, ezen harcz egyik legfontosabb kötelessége-inknek. Halljuk az egyház fejét : „Miután korunk általánosan elterjedt szokása a sajtót bizonyos szükségletté tette, a ka-tholikus Íróknak minden erővel arra kell törekedni, hogy a társadalom meggyógyitására s az egyház védelmére felhasz-nálják azon eszközt, melyet az ellenség mindaz egyik mind a másik megrontására magához ragadt." Isten harczosai, mi kötelesek vagyunk az ő ügyét mindenütt védeni, hol meg-támadtatik. Ezelőtt a tévely, hogy a szent város falain rést törjön, kiválóan a tudományosság nehéz ütegeit használta.
Vaskos könyvekkel támadtak meg bennünket, ilyenek ellen kellett magunkat védeni. Most nem hagytak fél ugyan az akadémiák körében az ellenünk intézett tudományos kuta-tásokkal ; ennélfogva szükséges, hogy a harcztéren az igaz-ságnak folyton legyenek oly védői, kik jogait képesek le-gyenek fenntartani még alaposabb tudománynyal, mint a milyen az ellenfelek tudománya. Hanem a harcz heve jelen-leg a souverainné kikiáltott democraczia terén d u l ; és itt többé nem vaskos kötetekkel s nem is többé füzetekkel, ha-nem röpivdarabokkal vivatik a harcz. Nekünk is tehát szüksé-günk van könnyű csapatokra. A tudomány apostolság á]io a, mely a hit védelmére napjainkban már nem elégséges, csa-tolni kell a napi sajtó apostolságát. Ez a keresztény apolo-getika egy u j neme, mely oly nélkiilözhetlen, mint valának a 16. században Bellarmin vaskos kötetei. É s minthogy Is-ten nem hagyja el egyházát, és segélyét mindig a szükségle-tek- és veszélyekhez méri, jogunk van tőle kérni, hogy ezen u j szükséglet kielégitésére, ezen u j veszély elháritására, küldjön szellemétől áthatott férfiakat, és kegyelmének ha-talmával támogassa azokat, kik már e súlyos szolgálatot teljesitik.
A napi sajtó apostolsága, valóban, különös nehézsé-gekkel j á r , melyek annak szolgálatát sokkal veszélyesebbé teszik, mint a milyen más apostolság szolgálata.
A katholikus iró kénytelen levén a journalismus álta-lános helyzetét elfogadni, köteles, mint a vallástalan publi-cista, mindenkor késznek lenni mindenről szólni. Hanem, mig a tévely párthívei előtt szabad harcztér van, addig neki so-ha sem szabad az igazság egyenes útjáról letérni. Mint el-lenfelei, ő is minden nap köteles elmondani olvasói előtt, mit kell gondolni és mondaniok minden kérdés felől, melyet a szabadoncz gondolkozás (libre pensé) f e l v e t ; azonban az olvasók nem az ő Ítéletét, hanem az egyház Ítéletét várják.
O tehát nem fogja hivatását betölteni, csak akkor, ha mind-ezen különféle tárgyakban híven fogja értelmezni az egy-ház vezéreszméjét. -— De ki nem látja, mily nehéz néha fölis-merni ezen eszmét, ellenben mily könnyen megtörténhetik, hogy félre érti azt, ha nem is az igzság tagadása, legalább annak túlzása vagy lealacsonyitása által? Neki nincs több ideje a megfontolásra, mint a szabadoncz gondolkozásuak-nak, hogy éretten megfontolja a dolgot, s hosszadalmas ku-tatásokat tegyen ; és ami azon emberre nézve, ki a té-vely szabadságát vallván ez által egyszersmind magát az ön-magának való ellenmondás kiváltságával felruházza, csu-pán csak könnyed kellemetlenség, az a souverain és változhat-lan igazság közegére nézve kegyetlen zavar s igen komoly veszély lehet.
A szeretet igényei, melyek a keresztény sajtóra nézve nem kevésbbé parancsolok, gyakran szintén igen sok nehéz-séggel elégíthetők ki. Szakadatlanul kihíva lelkiismeretlen ellenfelek gonoszsága és roszakarata által, személyes be-csületében sértve s egyúttal legbensőbb hitében megtá-madva, valóban emberfeletti éleslátásra s emelkedett érzü-letre lesz szüksége, hogy saját érdekeit soha se zavarja ösz-sze nagy ügye érdekeivel, és soha se vegyitsen valamit ösz- sze-mélyes érzelmeiből az igazság védelmének lángbuzgalmába.
H a Istennek harczosa fegyverül a szelid szeretetet (douceur) használja, igaz, hogy néha nehéz lesz e fegyvert forgatni, de legalább soha megbánni nem fogja. Ezen kötelességnek egy-szerű volta viszonlagosan könnyűvé fogja tenni annak telje-sitését. De ha vannak őszinte ellenségeskedések, melyek sze-retettel elintézhetők, vannak zsarnoki felfuvalkodások, me-lyeknek j á r m á t csak erély törheti meg. A szelidség bűnös gyöngeséggé válik, ha nem szövetkezik az erélyesség is, eré-nyével. A bosszankodásnak és szent haragnak is megjön néha az ideje, és a szentély szentségének védője kötelességből kö-teles tudni kezelni a kötelet, melyeta Megváltó használt, ki különben oly engedékeny volt, a profanatorok elűzésére.
A katholikus sajtónak tehát egyenlően távol kell maradni e két véglettől : a gyengeségtől, mely a tévelynek kedvezne, s az idétlen hevességtől, mely a szeretetet sértené. K i nem látja azonban, mily nehéz megvonni a válaszvonalt, mely a szelídséget a gyengeségtől s a dicséretes bosszankodást a kár-hoztatandó keserűségtől elválasztja?
Ezen helyes irány megtartása nem kevésbbé lesz ne-héz a tanokkal mint a személyekkel szemben. A keresztény publicista köteles levén az igazság jogait a közvélemény Ítélőszéke előtt védeni, természetesen azon lesz, hogy is-teni védencze számára az itélő bíró rokonszenvét bölcs
en-8 *
gedmények által megnyerje : ha ezen engedmények az elvek feláldozásáig mennek, egyenlők lesznek az árulással. H a van idő a hallgatásra, a szólásnak is meg van a maga ideje. H o -gyan kell megtalálni a kellő pillanatot, melyben amaz meg-szűnik, emez pedig kezdődik? K i fogja a katholikus Írónak jelezni szabatosan a pontot, melynél vissza kell vonulnia, hogy az igazság védelmének bölcs mérséklete a tévely iránti bűnös kedvezéssé ne fajuljon? Mily tanulékony szellemmel kell eltelve lennie az egyház tekintélye iránt, hogy iratainak sem tartalmában, sem alakjában az egyház tanainak se betű-jétől, se szellemétől el ne térjen !
E hármas veszélyhez egy negyedik, nem kevésbbé fé-lelmetes j á r u l : az egyenetlenkedés veszélye. A mily nehéz a katholikus sajtónak szabatosan meghatározni az igazságot, ugy a tanokat, mint a tényeket illetőleg, épen ily könnyen ellenkezésbe (désaccord) jöhet az egyikre ugy mint a má-sikra nézve ; és, midőn azt hiszi az ember, hogy mindkét te-kintetben őszintén védi az egyház érdekeit, buzgalmának heve által, melylyel ezen isteni érdekek előmozdításán fárado-zik, könnyen odáig ragadtatik, hogy harczba keveredik azok-kal, kik ezen érdekeket máskép fogják fel. Innen származnak azon harczok, melyek a jó ügy védőinek épen ugy ártanak, mint megörvendeztetik ellenségeiket. Valamennyi század ta-nuja volt ez átkos egyenetlenkedéseknek ; és, mindaddig, mig Isten szent fölségénének tetszeni fog isteni érdekeit em-beri kezekre bízni, el kell készülve lenni, hogy a gyógyit-hatlan emberi természet ily szomora gyümölcsöket fog te-remni. Hanem el kell ismerni, hogy a sajtó intézménye ezek-nek előidézését különösen elősegíti, mig azon körülmé-nyek, melyekre való tekintetből a kath. sajtó alapíttatott!
ezen egyenetlenkedéseket még gyászosabbakká teszik.
(Vége köv.)
A plébánia-hivatalokról.
(Folytatás.)
V I I I .
Az anyakönyvvezető lelkész urak szives hozzászólását remélvén, ez alkalommal azon kérdést teszem fel, vájjon mit tegyen hamarjában a lelkész akkor, ha például egy oly köz-ségi bizonyítványt adnak elébe bizonyitólagos aláirás vé-gett, amely bizonyitványban az elüljáróság valakiről azt ál-lítja, hogy N. N. szülők egyetlen élő gyermeke, tehát jelen-ben egyedüli örökös. Es ezen állitást oly értelemjelen-ben kell aláírni a lelkésznek, hogy t. i. az megegyez az anyakönyv-ben található adatokkal. Csakkogy ezen értelemanyakönyv-ben tett bi-zonyítás nem más, mint egy „Családi értesítő." Legelőször itt az a kérdés támad, nem kijátszása-e az ily bizonyítvány a bélyegkötelezettségnek ? Illetőleg nem lehet-e a lelkészt, aki egy „Csal. Értesítőt" magába rejtő állitást aláir, bélyeg-csonkításról vádolni? E r r e nézve iparkodik felvilágosítást nyújtani a m. kir. pénzügyminisztériumnak 1878 okt. 30-án 58,773. sz. a. kelt körrendelete, amelyre utóbb még reflec-tálni szándékozom.
De nehezebb a dolog másik része. Hogy ily községi bi-zonyítványt a plebániahivatal anyakönyvi hitelességgel aláír-hasson, szükséges előbb egy formális családi értesítőt készí-tenie, és össze keresnie mindazon adatokat, melyekből kide-rül, hogy valaki csakugyan egyetlen élő örökös, s
mindezek-ből constatálnia azt : hogy a mit a helyhatósági bizonyít-vány mond, az csakugyan igaz. Aki az ily bizonyítbizonyít-ványt ezen eljárás nélkül aláírja, mivel talán egészen ismeri az il-lető családot, az személyes hitelességgel igen, de anyakönyvi hitelességgel nem bizonyít semmit. És feltéve, hogy ez is elégséges, vájjon mi történjék akkor, midőn, főkép nagyobb helyeken, a plébános az illető családot nem ismeri. Aláirja-e szimpliciter az elüljáróság bizonyítványát, vagy pedig ke-resse végig a hármas anyakönyveket 50—80 éven keresztül, és győződjék meg a bizonyítvány valódiságáról. S azután, ha aláirja, főkép hosszas keresés és vesződség után, vájjon vehet-e valami taxát vagy nem ? Ezek eldöntetlen kérdések.
Annyi bizonyos, hogy az ily bizonyítvány a „Csal. É r t . "
helyét pótolja, mert a csal. értesítőből sem tűnnék ki más, mint az ily bizonyítványból. De az is áll, hogy ha a plébá-nos aláir, nem említ egy anyakönyvi esetet sem tüzetesen s azért nem is találom szükségesnek az aláírást egy külön pl.
50 kros bélyegen keresztülvezetni. Mert ha kellene bélyeg, ugy annyi kellene rá, a hányat kívánna egy megfelelő "Csal.
Értesítő." Holott ezt, legalább eddig, nem követelik. L á t n i fogjuk a hivaltolt kormányrendeletből is. A másik practicu-sabb nehézségre nézve az a véleményem, hogy a ki az ily bizonyítványt anyakönyvi hitelességgel és hivatalos felelős-séggel irja alá, ezt nem teheti anélkül, hogy a bizonyitvány-ban foglalt állitás valódiságáról saját szemeivel meg ne győ-ződjék. De épen erre annyi idő és vesződség szükséges, mint a megfelelő csal. ért. kiállítására. S azért nem lehet rosz né-ven né-venni, ha ezen esetben a lelkész az ő fáradságaért fizet-tet magának, épugy mint más hivatalnok. Hogy mennyit követelhet, az nincs meghatározva, s ez esetben nem is kocz-káztatok véleményt, nehogy valaki azt mondja, hogy én a matricularis illetékeket kíméletlen szigorral magasra sza-bom, és nem törődöm a szegény emberekkel. Nem lenne há-ládatlan munka, ha az ily előfordulható eseteket mind szám-bavéve, az egyházmegyei hatóságok, tekintettel a fenálló taxákra, esetről esetre, bizonyos illetékeket állapitanának meg. Mert bizony ily esetekben legtöbbnyire szívességből, akarom mondani ingyen történik minden, leginkább azért, mert senki sem mer a maga belátása szerint taxát határozni, s lia veszi s, egyiktől többet, a másiktól kevesebbet vesz. Szol-gáljon e most felvetett kérdés elmélkedési anyagul azok-nak, kik a különféle ingyenes szolgálatokhoz képest a ma-tricularis jövedelmet aránylag csekélységnek t a r t j á k .
(Folyt, köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, julius 25. Bismarck vallomása. — Míg a Bismarck által levert Francziaországban az exdictetor G a m -betta és szabadkőműves szövetségeseinek nagyobb dicsősé-gére, de mint biztosan megvagyunk győződve, az egyház győzelmével végződő kulturharcznak előjelei nagyon is kéz-zelfogható módon jelenkeznek : addig evvel ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy a mindenkori kulturharcz hazájában, az egyház elleni gyűlölet napról napra jobban szűnik, a kien-gesztelődés nagy napja mindig jobbár} és jobban közeledik, és Bismarck szobrára, melyre rávésték, hogy nach Canossa gehen wir nicht, ugy véljük nem sokára rá lehet vésni, wir sind in Canossa angekommen. Igenis, ha csak minden jel
6 1
nem csal, ugy oly bizonyos mint kétszer kettő négy, hogy az üldözés, melyet Bismarck folytatott az egyház ellen, nem-sokára meg fog szűnni és az egyház régi jogaiba vissza he-lyezve, megérdemelt békéjét élvezve, isteni missióját zavar-talanul nemcsak, hanem mint hisszük az államtól is tá-mogatva isinét folytathatja, nagy előnyére azon állam-nak, mely őt eddig üldözte és a társadalom javára.
H a mi e tekintetben reményünket fejezzük ki, ugy tesszük azt támaszkodva Bismarck szavaira, ki habár a po-litikában morált nem is ismer, legújabban tett nyilatkozatai mégis erős reményt nyújtanak, hogy szavaiban bizhatunk.
Mert az fel nem tehető, hogy egyhamar épen azon párttal szövetkezzék, melynek épen most és oly drasticus módon ki-adta az utat, mely pártról megvallotta, hogy ez volt a kul-turharcz tulajdonképeni okozója. Valóban, nemcsak a po-roszországi, hanem a világ összes katholikusaira nézve alig van valami érdekesebb, de alig van valami tanulságosabb is, mint azon vallomás, melyet Bismarck a porosz liberálisok-ról tett. A birodalmi kanczellár vallomása szerint, a kultur-harcznak senki más, mint csak a porosz liberálisok voltak okai. Azon ár, melyet Bismarck a liberálisoknak fizetett az ő támogatásukért, semmi más nem volt, mint az egyház üldö-zése ; ez volt a conditio sine qua non, melyért a liberálisok késznek nyilatkoztak Bismarck terveit támogatni. És most, midőn Bismarck saját szavai szerint a birodalom a liberá-lisok törekvései mellett fenn nem állhat, mert e törekvések épen ugy aláásták a birodalom fennmaradását, mint a social democrata aknafurások, most Bismarck kiadta az útlevelet e pártnak. Mehet a merre akar.
Nem szükséges mondanunk, hogy az, mit Bismarck mondott, előttünk már rég felismert igazság volt ; de mégis nem csekély érdekkel bir Ítéletünket Bismarck
Nem szükséges mondanunk, hogy az, mit Bismarck mondott, előttünk már rég felismert igazság volt ; de mégis nem csekély érdekkel bir Ítéletünket Bismarck