Hárman a legsúlyosabb, legégetőbb problémák közé sorolták a szórakozási, ismerkedési lehetőségek hiányát is. Muzslán, né-hány kávézó/kocsma mellett alig akad más szórakozási lehető-ség. Igaz, egyes civil szervezetek (melyekről majd a következők-ben több szó esik) olykor szerveznek bizonyos rendezvényeket, de ezeket a fiatalok ritkán látogatják.
Felmerül a kérdés, mit kellene tenni a fiatalokért e téren. A hu-szonévesek zömének már bizony nehéz – szinte lehetetlen – lesz megváltoztatni azt a szokását, hogy a hétvégi estéket kedvenc kocsmájában töltse el. Maguknak a fiataloknak kellene (!) szer-vezkedniük, ők tudják a legjobban, mit szeretnének. A tavaly ala-kult VMI-nek ez lenne a dolga, de az általuk szervezett szórakoz-tató műsorok (bulik, diszkó-estek) sem leltek nagy visszhang-ra/érdeklődésre.
Jó kezdeményezésnek tűnt a péntek délutáni/esti diszkó az általános iskola felsős diákjai számára a két évvel ezelőtt meg-alakult Magyar Házban. Azzal az elgondolással szerveződött meg, hogy ha már a jelenlegi középiskolások és huszonévesek érdeklődése nem befolyásolható, legalább a gyermeket próbál-ják meg bizonyos értékek felé irányítani, mert a szórakozásnak is van kultúrája.
Sajnos, azt kell mondanom, hogy ez a kezdeményezés Muzs-la vezetőinek egyik legnagyobb baklövése volt. A Magyar (!) Ház-ban ugyanis igen gyakran giccses szerb „turbo” zenét hallgathat-tak a legfiatalabbak. Az illetékesek azzal szabadkozhallgathat-tak, hogy a gyerekek azt követelik! Nem mentség. Egy idősebb fiatal, aki már rendelkezik bizonyos érdeklődési körrel, akinek van kialakult ízlé-se (ízléstelensége?), oda megy, ahol legjobban megfelel neki a hangulat. A gyerekeket, akik a pénteki diszkóba járnak, szüleik csak odaengedték el. Azoknak, akik beindították a gyerek-disz-kót, nevelniük kellett volna ezeket a gyerekeket, alakítani zenei ízlésüket, ami a modern kultúra egyik fontos tényezője.
A kezdeményezés a várakozással ellentétes hatást ért el, ar-ról nem is beszélve, hogy sokan a Magyar Házat ürügyként hasz-nálták fel, hogy kimozdulhassanak otthonról, és lődöröghessenek néhány órát a muzslai éjszakában.
A táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy a nagy többség rit-kán jár könyvtárba, hangversenyekre, kiállításra, múzeumba, nemzeti parkba, de a színház és a mozi sem közkedvelt a muzs-lai fiatalok körében. Az eredmény alapján a fiatalok leginkább könnyűzenei koncerteken és házibulikban, partikon szórakoznak.
És itt nem szabad megfeledkezni a sörözőkről, kávézókról sem, amelyek a muzslai szórakozóhelyek zömét alkotják. Mindez na-gyon kedvez a káros szenvedélyek – dohányzás, alkoholfogyasz-tás és drogok – elterjedésének.
Az adatfelvétel eredményéből az derül ki, hogy a muzslai fia-talok többsége dohányzik. 43,33%-a naponta (13), 10%-a heten-te néhányszor (3), 13,33%-a ritkábban, mint heheten-tenheten-te (4) és 33,33%-a nem dohányzik. A megkérdezettek zöme (28) fogyaszt alkoholt. A következő táblázat a különböző alkoholfajták fogyasz-tásának gyakoriságát tükrözi:
Egy
A szórakozási lehetőségekre és igényekre vonatkozik a követ-kező kérdés: Mikor volt utoljára...
Arra a kérdésre: Kipróbált-e már valamilyen drogot, hangulat-javító szert?– 21 megkérdezett (70%) igennel és 9 (30%) pedig nemmel válaszolt. A muzslai fiatalok kizárólag könnyű drogokat használtak/használnak. Pontosabban: valamennyi (21) kipróbál-ta a marihuánát, közülük 13 élt vele a kérdezés előtti hónapban is; 5 szedett orvosi javaslat nélkül hangulatjavító gyógyszert, 1 megkérdezett az Amphetamin, Extasy (gyors, spuri, eki, bogyó, XTC) csoportban szereplő drogokra is igennel válaszolt. A meg-maradt két csoportban a kábítószereket – a szerves oldószert (szipu, szipó) és a kemény drogokat (heroin, kokain, LSD) – egyetlen megkérdezett sem próbálta ki.
Médiafogyasztás
A muzslai fiatalok igénytelenségére vall a tény, hogy a legné-zettebb és legközkedveltebb tévécsatornának a Pink TV-t válasz-tották. Ezt azért minősítem így, mert köztudott, hogy e tévécsa-torna műsorán nagymértékben akciófilmek, latin-amerikai szap-panoperák, giccses könnyűzene és divatbemutató szerepel.
Az ezzel kapcsolatos kérdésnél a fiataloknak fel kellett sorol-niuk, mely tévécsatornákat (legfeljebb ötöt) nézik a legtöbbet. A véleménykutatástól függetlenül külön módszerrel pontoztam a válaszokat: a legnézettebb csatornát (első helyen feltüntetettet) öt ponttal, a másodikat négy ponttal, a harmadikat három ponttal, stb. pontoztam. Az eredmény: a Pink TV pontjainak száma az el-érhető 150-ből 111 (27,89%). Nézettségben második a Duna Te-levízió: 57 pont (14,32%). (A muzslaiak a Duna Televízió vételét egy falubelijüknek köszönhetik, aki lehetővé tette, hogy földi
an-Naponta
tennával is fogható legyen ez az adó.) Következik ezután a BK TV (40 pontos, 10,05%-os nézettség), a helyi Santos Televízió (33 pont, 8,29%), a B-92 (18 pont, 4,52%) és így tovább. Az em-lítetteken kívül az adatfelvétel során még húsz tévécsatorna ne-ve hangzott el.
Érdekesnek találom, hogy habár a Duna Televízió a második helyen végzett, a 30 megkérdezett közül 2001 novemberében mindössze csak 13-an hallottak a státusztörvényről, pedig a Du-na Televízióban már hóDu-napokkal korábban nemegyszer volt róla szó. Ez az adat (is) a muzslai fiatalok tájékozatlanságát bizonyít-ja, ez egyébként nemcsak rájuk jellemző. A lakosság zöme tájé-kozatlan. Nem tudja, mi történik a közvetlen közelében, és ami a legszörnyűbb, ez nem is érdekli.
Ennek is, mint megannyi másnak, nagymértékben a volt re-zsim az oka, de nem kizárólag azt okolhatjuk. Nincs magyarázat a kiábrándultságra és érdektelenségre. Mentségül hozható fel, hogy a tévécsatornákon és rádióállomásokon évekig elképesztő hazugságokat lehetett hallani (tisztelet a kivételnek), melyeket az emberek idővel már figyelmen kívül hagytak. A fiatalok, akik ilyen körülmények között nevelkedtek, talán sohasem néztek végig egy tévéhíradót.
Manapság Szerbiában azt szokás mondani, hogy az itt élő fi-atalok sokkal inkább figyelemmel kísérik és befolyásolják a poli-tikai eseményeket, mint társaik bárhol másutt Európában. A volt rezsim megbuktatásában is meghatározó szerepet vállalt magá-ra az Ellenállás (főleg fiatalokat tömörítő) Mozgalom. Vannak muzslai ismerőseim, akik valamilyen módon részt vettek ezekben az akciókban, de főként Újvidéken vagy más városokban, egye-temi hallgatóként. (Jómagam is a szeptember 24-ei választások előtt néhány társammal napokig szórólapokat hordtam szét Muzslán.)
A muzslai fiatalok passzivitásáért bizonyos mértékben a szülők is felelősek. „Miért tüntetsz, te magyar vagy, nekem sem tetszik, de dolgozok, és tűrök, ne hozz nekem rendőrséget a nyakunkra!
– hangzottak el nap mint nap az ilyen és hasonló intelmek.
A nagy többség – fiatalok, idősek egyaránt – a politikát úgy fogja fel, mint amibe nincs semmi beleszólásuk, ami tőlük
függet-lenül működik. Létezik, mint szükséges rossz, de nem akarnak belekeveredni. Vagyis ami a politikai kultúrát illeti, nem nagyon van mivel büszkélkedni. Ezt az állításomat pontosan igazolják a kérdőív egyik kérdésére adott válaszok. A Mennyire érdekli önt a politika?– kérdésre egy ötfokú skálán kellett meghatározni a vá-laszt. 15 megkérdezett azt válaszolta, hogy egyáltalán nem (egyes). Csupán 3-an jelölték a négyes fokozatot, és csak 1 sze-mély az ötöst. A középérték 1,93. Igen kevés.
A megkérdezettek mindössze 20%-a (6 személy) mondta, hogy naponta fellapoz egy-egy napilapot. Ennek az érdektelen-ség mellett más oka is lehet. Például anyagi. Az emberek sok mindenről lemondtak (és még mindig lemondanak), csakhogy le-gyen pénzük a létszükségleti cikkekre. Nem túlzok, ha azt mon-dom, Szerbiában az újságvásárlás (még ma is) luxusnak számít.
Igaz, a rezsim-napilapok a múltban olcsók voltak. Sokkal ol-csóbbak, mint az ellenzéki, független újságok. De hazugságaik miatt ezeket már sokan nem vásárolták. Ami az egykori ellenzéki napilapokat és folyóiratokat illeti, nem kaptak az államtól támoga-tást, többnyire megvonták tőlük a papírt, vagy nyomdai akadályo-kat gördítettek eléjük. Egy időben még az egyetlen vajdasági ma-gyar napilap, a Mama-gyar Szó sem jelent meg. Az ellenzéki lapok-nak piacgazdasági körülmények között, önfenntartóként kellett lé-tezniük, ami nagyon nehéz (volt) Szerbiában. A lapok drágák vol-tak, és kevesen engedhették meg maguknak a vásárlásukat.