lémáját” kísérelik megoldani. A neonáci jellegű politika (Dušan Janjić megfogalmazása) jelentős részüket manipulálja, kihasz-nálja és felhaszkihasz-nálja a maga céljaira a titkosszolgálat és állambiz-tonsági szerveken keresztül. A legszebb jövőváró törekvések is elmaszatolódnak és homályossá válnak életükben.
A fiatalok sohasem szerették, hogy egyetlen egy identitást erőszakoljanak rájuk. Egyáltalán nem szeretik, ha bármit rájuk erőszakolnak. A nemzeti identitáson kívül ösztönszerűen még sok identitással is szeretnek azonosulni: szakma, divat, szórako-zás, ízlés stb. szerinti. Ezeknek is igen nagy jelentőségük van életükben. Ennek folytán jellemük természetszerűen demokrati-kus és nyitott minden új felé. Ösztönszerűen a pluralista érték-rendszer hívei. Számukra az az élet, amely nem kezdődik úgy, mint egy szép kaland, unalmas élet. Félnek az ürességétől és at-tól, hogy életük eseménytelenül teljen. Minden, ami szép és érté-kes az életben, mintegy véletlenül, látszólag könnyelmű kaland-ként kezdődik számukra, s csak később komolyodik meg. Ha nem így kezdődik, nem is tekintik sikeres életnek.
Nos, nem ilyen magánélet jutott osztályrészül a szerb fiatalok-nak és az ifjú nemzedéknek 1986 után. Egész közéleti szereplé-sük és társadalmi életük az erőszak csapdájába esett. Elvesztet-ték kapcsolatukat a korral, a világ ifjúságával, legfőképp az euró-pai szervezett ifjúsági mozgalmakkal.
S milyen sors jutott osztályrészül a mi magyar ifjúságunknak?
Mint az egész magyar nemzeti kisebbség, a mi ifjúságunk is az elmúlt másfél évtizedben a szabadság oldalán állt, a szerb nemzeti elnyomás ellen állt ki. A társadalmi fejlődés és megúju-lás motorja-mozdonya volt – ahogy Zoran Djindjić mondta a ma-gyar konzulátus szabadkai megnyitása alkalmából, 2001-ben. A vajdasági-délvidéki magyar ifjúság a békemozgalmak kezdemé-nyezője és ezek legtömegesebb résztvevője volt Szerbiában.
Szinte minden magyar család ifjú tagja eldicsekedhet ezzel. Sok szerb fiatal nem mondhat el hasonlót, hanem lesütött szemmel kell majd utólag beismernie tévelygéseit; majd utólag kell szelle-mileg is felnőnie a kor követelményeihez.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a vajdasági-délvidéki magyar ifjúság meg lehet elégedve a magyar kisebbségi
közös-ségben vagy a globális szerb társadalomban betöltött szerepé-vel. A magyar ifjúság egésze kétszeresen kisemmizett és hátrá-nyos helyzetben van. A szerb fiatalsághoz viszonyítva minden le-hetőségében még jobban meg van rövidítve. A szerb ifjúságnak legalább egyik részén segít a „szerbnek lenni” privilégium, a pro-tekció, a „veza”, a maffiagazdálkodáshoz nyújtott állami kedvez-mények és előjogok. (1986 óta maga az állam a legnagyobb maf-fiózó, s ezen még a jelen sem sokat változtatott). Az sem elha-nyagolható, hogy a szerencsés szerb fiatal sokkal jobban kiisme-ri magát a túlélés zeg-zugaiban, a maffiózás labikiisme-rintusában. Eh-hez maga a zárt jellegű, titoktartó, titkolózó, összeesküvésre, fon-dorlatra, gáncsvetésre még mindig hajlamos szerb társadalom és közélet kész mintát – magatartást, viselkedést, fellépést, erősza-kosságot –, „segítséget” nyújt. Közéjük magyar fiatal, ha elfogad-ná is a viselkedésüket, nem kerülhet be. A szerb fiatalok megka-parintanak minden lehetőséget a magyar fiatalok elől a munka-vállalás és vállalkozás terén ezekben a még mindig képlékeny, nem szabályozott, kaotikus és értékvesztő társadalmi viszonyok-ban. Hiába jobb, tehetségesebb és törekvőbb munkás a mi fiata-lunk, ha még mindig nem ez számít. Az a mérvadó, hogy ki a tag-ja valamilyen formális és nem formális, intézményesített vagy szabad akaratú szerb érdekcsoportnak.
A fiataljaink boldogulásához szükséges anyagi alap tehát még nem látszik biztosítottnak. Nem marad más hátra, mint szívós harccal és európai segítséggel kitépni a nagyszerb nacionalizmu-son alapuló maffiózó gazdasági vállalkozás és munkavállalás gyökereit. Amíg e tekintetben nem történik változás, nem lesz mindenki számára kellemes az élet Szerbiában. Addig nem érez-zük Szerbiát hazánknak.
Milyen ma a délvidéki magyar ifjúság viszonya az idősebb nemzedékhez és a magyar kisebbségi közösséghez? Két kér-désről van szó. Vizsgáljuk meg először az elsőt.
Az idősebb nemzedék tele van panasszal a fiatalságra, a fia-tal viszont a felnőttekre. A történelemben ez nem volt mindig így.
A fiatalok a múltban sokkal könnyebben foglalták el az öregek helyét és pozícióit minden téren, mint ma. Sokkal könnyebben ér-vényesülhettek és bontakoztathatták ki tehetségüket, mert ezt
maguk az idősebbek is így akarták, elvárták, örömmel fogadták, és büszkék voltak rá.
Felnőtt egy sokat tudó és modern tudású ifjú magyar nemze-dék és vele szemben ott áll egy elavult tudású, de a közéleti po-zícióihoz rendkívül ragaszkodó és a családi szerepkörben is autoritatív módszerekhez igazodó idős nemzedék. Az idős nem-zedék önzésének következtében az ifjú nemnem-zedék kénytelen a
„semmin” gyakorolni tudását, mert komoly feladatot, megbízást nem kap. Az idős nemzedék ugyanakkor – mivel tudásában a kor követelményeitől egyre jobban lemarad – nem veszi észre azokat a haladást kínáló lehetőségeket, amelyek a legfájdalommente-sebb és legeredményelegfájdalommente-sebb utat jelentenék a jövő felé. A vajda-sági-délvidéki magyar kisebbség közéletében is a gerontokrácia uralkodik lépten-nyomon. Erre a gerontokráciára rányomja a bé-lyegét a megőrzött és rejtegetett, de időről időre felbukkanó, kommunista módon erőszakoskodó erkölcsiség. Mi több, új tulaj-donságokkal is gazdagodott! Igen hamar elsajátította a gyorsan és könnyen gazdagodni vágyó újbárók és újgazdagok tulajdonsá-gait. Úgy viselkedik, mintha rá nem vonatkozna a polgári társada-lomban is érvényes alapelv, vagyis hogy az emberek 95%-ának ebben a társadalomban is a bérmunkából élés jut osztályrészül, és csak úgy lehet előrehaladni, ha valaki takarékosan él, és di-nárt dinárra tesz félre. Csak a felfedező tehetség, a jó szervező-adottság ad jogot a gyorsabb gazdagodásra és haladásra.
Ezt a gerontokráciát könnyen megzsarolja és megvesztegeti a szerb állam. A magyar kisebbségi közösségben eljátsszák a po-litikai önkény tejhatalmú urainak szerepét. A demokráciát úgy képzelik el, hogy a többségi és kisebbségi (szerb és magyar) új-bárók kiegyeznek egymás közt, és ki-ki uralkodik a maga közös-ségében és a maga közössége fölött, a maga hasznára. A köz-vagyonból ők is szeretnének zsebpénzt csinálni, s ha lehetne, az állami kincstárt magánpénztárként kezelnék. Röviden: politikai erkölcsösségükben és erkölcsiségükben hajlamosak a romlásra, mert mint ahogyan mondta egy angol lord: minden hatalom meg-ront, a nagy hatalom különösen megront. Az államhatalommal való titkos vagy hallgatólagos lepaktálásra mindig készek, és ta-lálnak alkalmat, ürügyet és módot rá. Hajlamosak az állami
bűnö-zéssel való összebékülésre. Tehetik, mert Szerbiában még nincs demokratikus állami kontroll, és a közvéleményt elnémítják, ki-játsszák, ügyesen megkerülik.
A fiatal nemzedékkel szembeni bűnük, hogy ugyanakkor, ami-kor arról papolnak, hogy a fiatalságé a jövő, cselekedeteikkel a fi-atalokat megrövidítik. Tagadják, hogy ez az ifjúság képes önma-ga elé célt és eszményt állítani, feladatot, felelősséget és szere-pet vállalni, képes az önszerveződésre és képes az egész közös-ség nevében is felelősközös-ségteljes gondolkodásra és cselekvésre.
Az előre gyártott közvélemény-kialakítás (vagyis a fiatalsággal és a közösséggel való manipulálás) e gerontokrácia atyáskodó tulaj-donsága, időtöltése továbbra is.
A behízelgő és fülbemászó szólampufogtatás és sablonokban gondolkodás mesterei. Nem érdekli őket, hogy a valóság ellent mond ígéreteiknek, hogy szószátyárkodó hordószónokok, prog-ramjaik és eszméik megvalósíthatatlanok, hogy üres beszédük romhalmazt hagy maga után. A jövőből semmit csinálnak. A vá-lasztások múltán már nem érdekli őket a fiatalság gondja-baja.
Számukra a fiatalság problémái csak a választások előtt érdeke-sek, hogy aztán négy évre az íróasztal fiókjába zárják őket. Min-denütt jelenlévő szókísértetek, akik látszatvilágot csinálnak az if-júság valóságos életproblémáiból. Az ifif-júság problémáit eltitkol-ják, a valóságot módszeresen és rendszeresen kitörlik a tudatból és cselekedeteikből. Tényekké hamisítják légből kapott és rög-tönzött frázisaikat. Csak vezérelveket idéznek és szajkózásukra képesek. Ettől egy tapodtat sem tudnak tovább lépni egyetlen egy gondolat végiggondolásáig sem. Nem veszik észre a részle-tekben az egészet, s az egészben az ördöngös részleteket. A fi-atalokat frazeológájuk fogyasztóivá szeretnék zülleszteni. A va-lótlan valóság hívei. A sablonok, képletek, idézetek öntevékeny életével helyettesítik azt az élő valóságot, amely ellentmond az érdekeikhez fűződő látszatviláguknak. Madártávlatból látják a fi-atalok problémáit, s ha valamit észre is vesznek, türelmetlenül to-vábblépnek, mintha a dolgok önmaguktól oldódnának meg.
Gondolatvilágukban esztelen találgatás folyik, hogy milyen is a mai ifjú nemzedék: nihilista, közömbös, szenvedélynélküli, kon-formista-nonkonformista, vágyakozni képtelen, szabadelvű,
unat-kozó, kötődés nélküli, érzelmileg megcsömörlött, kapcsolatsze-gény, kiégett, elzárkózó, magányos, cél nélküli, árral úszó, moto-ros barbár, csupán a konzumálás örömeiben kiteljesülő, arculat nélküli, személytelen, mélyhűtött szívű, műanyag mosolyú, szexuális-gépies sorozattermék.
Nem is gondolkodhatnak másként azok, akik a kommunista kollektivizmus és konformizmus köpenyéből bújtak ki.
Mindezek a vádak badarságok. Arról azonban valóban lehet-ne néhány szót ejteni, hogy az idősek lehet-nemzedéke mennyire járult hozzá, hogy az ifjú nemzedék szkeptikus, gyanakvó legyen min-denkivel és mindennel szemben. Túl sok minden történt az elmúlt évtizedekben, ami a fiatalok elvesztésére, tönkretételére, nemze-ti öntudata meggyöngítésére irányult. Eltorlaszolták az élhető élet távlatait.
A vajdasági-délvidéki magyar ifjúság rácáfolhat az idősek nemzedékének szinte valamennyi vádjára, ha lehetővé válik önálló szervezeti élete, és kialakul értelmiségi elitje. Ez nélkülöz-hetetlen, mert az újmeglátása és kezdeményezése általában egy aktív kisebbségtől indul el. Igaz, ez a kisebbség, amely megfogal-mazza a célokat és eszményeket, nem feltétlenül csak fiatalokból áll. Sok fiatalosan gondolkodó idős ember is csatlakozik hozzá-juk. Viszont az eszmék és kezdeményezés életre keltését és az ehhez szükséges mozgalmak megszervezését a fiatalok vállalják fel, lendületes és szenvedélyes elkötelezettségükkel.
A többség gondolatvilágát és erőpotenciálját valóban a teg-nap, a múlt formálta és formálja, ennek folytán érthető, hogy eh-hez a többségeh-hez kötődik az idős nemzedékek nagyobbik része.
Valóban van feszültség és nemzedékharc. A feszültség leküzdé-se a nemzedékek között akkor lesz eredményes, ha a jövő esz-mei érvei és erői erősebbek lesznek a múlt érveinél és erőnél.
Csak ez tudja mozgásba hozni a jelenben az erőfeszítést, az erő-tartalékokat. Csak ez adhat keretet a mozgalmi és szervezeti ke-retben történő cselekedeteknek.
Szükséges lesz tehát, hogy a jövőben a vajdasági magyar fia-talság tiltakozzon, lázadjon, véleményt nyilvánítson, s ha kell, szervezkedjen is a múlt érvei és erői ellen a magyar közösségen belül is. A vajdasági magyar ifjúság nem engedheti meg, hogy az
idősek nemzedéke kisajátítsa a közgondolkodást. Az ifjúság ak-tív részének el kell vetnie a kapcsolatnélküliség iránti imádatát, istenítését és vágyódását, valamint a bármilyen szervezettség iránti utálatát. Elitté kell válnia, és meg kell szabadulnia a politikai hitehagyottságtól. Elégedetlensége legyen céltudatos lázadás az idősek nemzedékének képviselői részéről tapasztalt üres be-széd, alaptalan ígérgetés, hangzatos szólamok, hazug nyilatko-zatok, csalások, ámítások és illúziókeltés, valamint a kötelezett-ség nélkülikötelezett-ség, az önzés ellen. Nem engedheti meg többé a gyámkodást. A múlt sok óvatosságot és kevés indulatot gyarapí-tott fel benne. Ennek következtében csorba esett hitén és remé-nyein. Ezen kell változtatni.
Ami a jövőben értelmessé válhat, az ma mozgató-cselekvő szenvedély kell, hogy legyen.