akár formálisak, akár informálisak, a vezetés valamilyen módon megnyilvánul. Vezetés nélkül a szervezetek várhatóan megre-kednek a cél eléréséhez vezető úton. A vezetéslényege a közös tevékenység tervezése, szervezése, irányítása és ellenőrzése, valamint a szervezet rendelkezésére álló erőforrásoknak a szer-vezet céljának elérése érdekében történő hasznosítása. Bármi-lyen szervezetről legyen is szó, a vezetők feladata és felelőssé-ge az, hogy társaikat segítsék céljaik meghatározásában és el-érésében. Minden szervezetnek van egy vagy több célja,melyek elérése érdekében a szervezet résztvevői együttműködnek. A cé-lok a szervezet alapvető attribútumai.
Jelen összeállításban a formális szervezetekformális vezetői-vel, ill. az általuk megvalósított formális vezetésselfoglalkozunk.
A formális szervezetek körét a gazdálkodó, nyereségképzésre hi-vatott szervezetekre szorítjuk.
Az etika filozófiai tudomány, amelynek tárgya az erkölcsös gon-dolkodás és cselekvés természetének és alapjainak vizsgálata.
Az etikai elméletek határozottan megkülönböztetendők mind az etikai rendszerektől,mint pl. a keresztény erkölcs, amelyek konk-rét szabályokat határoznak meg arról, hogy hogyan éljünk, mind pedig a gyakorlativagy alkalmazott etikától, amely konkrét erköl-csi megítélések, mint pl. a művi vetélés helyessége vagy helyte-lensége, indítékainak az elemzését szolgálja. Az etika legalapve-tőbb kérdése a cselekvés erkölcsösségének az igazolása. Az er-kölcsa cselekvés vagy viselkedés helyességének vagy helytelen-ségének megítéléséhez szükséges normarendszert jelenti.
Az erkölcs, a jog és a gazdaság – a modern makroszociológiák többsége szerint – lényegesen eltérő társadalmi funkciókat ellátó társadalmi alrendszerek.A tekintett társadalmi alrendszerek egy-mással kölcsönhatásban, kölcsönös függőségi rendszerben van-nak. Az erkölcs és a jog különösen szoros viszonyban vanvan-nak. A társadalom fejlődésének korai szakaszaiban az erkölcs és a jog nem váltak el egymástól, azok egyetlen társadalmi alrendszert ké-peztek. A korai társadalmakban az emberek életét olyan normák szabályozták, amelyek betartása nem igényelte kényszerappará-tus működtetését. A társadalom differenciálódásával, a munka-megosztás sokrétűvé válásával, új intézmények létrejöttével, az
ellentétes érdekű osztályok kialakulásával a normák kikényszerí-tés nélküli betartása nem valósulhatott meg többé. A társadalom differenciálódásának egyik fő terméke, az állam,ezért a normák egy részét kiemelte a szokásjogi szabályok közül és a formális szabályok, azaz a jog rangjára emelte. A jog és az erkölcs törté-nelmi elkülönülése mindig viszonylagos: az erkölcsi szabályok bi-zonyos hányada jogszabállyá lesz, míg más részük megmarad a jog által nem szabályozott erkölcsi normának. A jogot nem általá-ban az erkölccsel kell tehát összevetni, hanem csak a jog által nem szabályozott erkölccsel (feltéve persze, hogy nincs erkölcs-telen, tehát a történelmileg kialakult normarendszerrel ellentétes, erkölcstelen, a rossz cselekedetet elismerő jog; tudjuk, hogy mindaz, amit a történelem során jognak neveztek, nem mindig fe-lelt meg az erkölcsösség követelményeinek).
A jog azokat a társadalmi viszonyokat szabályozza, amelyek-nek az állam különös jelentőséget tulajdonít. Ezek betartásához vagy be nem tartásához jogi következményeketfűz, amelyek kö-zül legfontosabbak a szankciók, amelyeket az állami kényszer biztosít. Egy társadalomban lehetnek egymástól eltérő erkölcsi normarendszerek, de csak egyfajta államilag jóváhagyott jog lé-tezik, és ez a jog egymással összhangban levő (koherens) bályokat tartalmaz. A koherencia biztosítéka az, hogy jogilag sza-bályozott a jog hierarchiája. A modern jog legnagyobb értéke, hogy kiszámítható és jogbiztonságot eredményez. A jog koheren-ciájavéges, mivel a jog, a társadalmi értékrend és a jogalkalma-zás egymással kölcsönhatásban vannak. A jog nem szabályoz-hatja az életviszonyok összességét, és önmagában nem alkal-mas a legalapvetőbb társadalmi problémák megoldására.
A fentiek szellemében a jogon kívüli erkölcs igen fontos szere-pet lát el: a társadalom finom szerkezetének a szabályozására szolgál. Az egységes jog és az eltérő erkölcsi normarendszerek együttélése ugyanakkor konfliktusforrásokat kelt.
Az erkölcsi normarendszerek is hierarchikusan építkeznek: az egyes normarendszerek igyekeznek rendet teremteni a szabá-lyok egymás közti viszonyában. A cselekvések erkölcsi megítélé-sénél tehát tekintettel kell lenni a korra, valamint a cselekvés és a megítélés társadalmi környezetére.
Az állam és a jog tekintetében kritikus kérdés ezek legitimáci-ója:mi hatalmazza fel az államot és a jogot arra, hogy betartan-dó szabályokat hozzon létre, és azok betartását kikényszerítse. A közfelfogásnak leginkább elfogadható válasz az ún. természetjo-gi felfogás. Eszerint az állam és a jog létjogosultságát az adja meg, hogy megfelel vagy egy ideális isteni jognak, vagy más fel-fogás szerint az emberek természetének,tehát a legitimációs kri-térium kívül fekszik a földi jogon. Némileg leegyszerűsítve, az is-teni jognak vagy az emberi természetnek az erkölcsös jog, ill. az erkölcsös állam felel meg. Az állam által jogba foglalt kényszert tehát az teszi elfogadhatóvá, hogy az egyén és a közjó érdeké-ben alkalmazzák, tehát a jog és annak kikényszerítése erkölcsi tartalommal telítődik. Az államnak ezért igazságos jogot kell lét-rehoznia. A jogkövetést pedig érdemben befolyásolja, hogy az emberek tudnak-e azonosulni a joggal. Ellenkező esetben a jog kijátszása vagy megsértése számukra erkölcsileg megengedhe-tő, esetleg egyenesen kívánatos.
A fenti megközelítés mind az erkölcs, mind a jog tekintetében megkerülte a pozitivista elméleteket, mint olyan irányzatokat, amelyek a nálunk meghatározó európai keresztény értékrendbe legfeljebb csak részben illeszthetők és sok káros hatással járnak.
Ezt azért szükséges megjegyezni, mivel a gazdaságban az elő-zőekben vizsgált két társadalmi alrendszernél is nagyobb a csá-bítás a pozitivista megközelítésre. „A pénznek nincs szaga”, va-lamint az „üzlet az üzlet” kifejezések az üzleti tevékenység önma-gáért valóságának a gondolatát hordozzák magukban, ahol az eredmény szentesíti a tevékenységet és erkölcsi megítélésnek nincs helye. A domináns felfogás szerint ugyanakkor a gazda-ságban is van szerepe az erkölcsi normáknak, és a gazdaságot nem szabad az erkölcstől teljesen különválasztani. A kapitaliz-mus észak-amerikai és európai fejlődése során alakult ki az a ma meghatározó felfogás, amely szerint a gazdaság fejlődése és a hosszú távon sikeres üzleti tevékenység számára nemhogy nem káros, hanem kimondottan szükséges az erkölcsi tényezők figye-lembe vétele. A demokratikus intézmények a társadalom érték-ítéletének teszik ki, és a társadalmi jólét növelése felé irányítják az államgazdaság gazdálkodó és gazdasági szabályozó
tevé-kenységét; az erkölcsös vállalati működés szükségességének és hasznosságának széleskörű elfogadottsága pedig a nagyvállala-tok többségét a tisztességes üzletvitel önkéntesen vállalt saját szabályrendszerének és a vállalati etikai kódexekneka megalko-tására és betartamegalko-tására vette rá.
A gazdaság és az erkölcs viszonyát az teszi bonyolulttá, hogy a gazdasági sikerhez vezető út erkölcsileg egyaránt lehet etikus és etikátlan. Gyakori, hogy egyes vállalatok sokrétű gazdasági te-vékenységükben maguk is egyaránt alkalmaznak etikus és nem etikus eszközöket. A gazdaságban a cél és az eszköz viszonyá-nak etikailag nincs tökéletes megoldása azokban az esetekben, amikor a jó cél nem érhető el csupán jó eszközökkel. Magunk is tapasztaljuk, hogy a gazdasági eredmények nemegyszer etikai-lag problematikus eszközök alkalmazásával jönnek létre. Az eti-kátlan magatartás megítélését jelentősen befolyásolhatja, hogy az milyen körülmények között, milyen feltételrendszer közepette keletkezett. Általánosnak tekinthető az a felfogás, miszerint a rö-vidtávú gazdasági sikerhez két út vezet: az erkölcsös és az erköl-csileg kifogásolható, ugyanakkor a hosszú távú sikerben az er-kölcsös gazdálkodói magatartás nagy súllyal bír. A gazdaságban ugyanis a racionális megfontolások is késztetnek az erkölcsös magatartásra, mivel az egyszerűen gazdaságilag is kifizetődő. A bizalmi elv, a kiszámíthatóság, a jogkövetés(pl. szerződés betar-tása) megalapozott feltételezése a gazdasági partnerkapcsola-tokban hosszabb távon értékteremtő tényező, ugyanúgy, mint a vállalat jó hírneve. A „brand” igen fontos értékhordozó, melynek a jelentősége mind a tőzsdei, mind a vevői megítélésben olyan nagy, hogy a hírnév védelme erőfölényben lévő vállalatokat is (gyakran) visszatart a negatív megítélést eredményező lépések-től. A vállalati magatartás etikai szempontok szerinti megítélése magas érték-meghatározó szereppel rendelkező grémiumok, pl.
a Budapest Klub részéről az etikus gazdálkodás előmozdításá-nak hasznos eszköze. A nemzeti törvények és érdekek ellen ha-tékonyan fellépni képes multik esetében pedig számos esetben csak a globális szinten etikai mércét támasztó szervezetek érték-ítélete és azok nyilvánosságra hozatala az etikátlan tevékenység igazi korlátja.