• Nem Talált Eredményt

Sebők Sándor határőr ezredes parancsnoksága alatt

IV. A Határőrezred

IV.2. Sebők Sándor határőr ezredes parancsnoksága alatt

1980. június 27-én megtörtént az ezred parancsnoki teendőinek átadás-átvétele. A BM Határőrség Országos Parancsnoka által kijelölt bizottság, az átadó és átvevő parancsnok, valamint az ezred parancsnokság szervei bevonásával felmérték: az ezred szervezeti rendszerét, gazdasági helyzetét, az alapfeladatok ellátását, az eszmei- politikai-honvédelmi nevelőmunkát, a káderpolitika érvényesülését, a kiképzés, a híradás, rendkívüli időszakaira való felkészülést, és az ügyvitel, valamint az ezred vezetésének és irányításának helyzetét.

Az ezredparancsnoki teendők átadás-átvételével egy időben került végrehajtásra a politikai osztályvezetői teendők átadás-átvételére is.

A hivatásos állomány feltöltöttsége 92.4%-os volt. A módosított új állománytáblára történő átállás után 18 tiszti, 18 zászlósi tiszthelyettesi státusz maradt betöltetlenül. Kinevezett polgári alkalmazott hiány 19 fő, szerződéses polgári alkalmazott hiány 24 fő. Jelenlegi rendfokozatától eltérő beosztásban volt 68 fő: főtiszt tiszti helyen 1 fő, tiszt főtiszti helyen 22 fő, tiszt törzszászlósi helyen 13 fő, zászlós tiszti helyen 2 fő, tiszthelyettes zászlósi helyen 29 fő, kinevezett polgári alkalmazott tiszthelyettesi helyen 1 fő. Az ezred hivatásos állományát politikai, szakmai felkészültsége, szolgálati tapasztalatai alapján összességében képesnek ítélték a feladatok eredményes ellátására. A tisztek közül 12 fő végzett ZMKA-t (9.8%), 60 fő főiskolát (49.3%), 43 fő középiskolát (35.2%), 7 fő nem végzett tisztképző iskolát (5.7%). (34. számú melléklet) A zászlósok, tiszthelyettesek közül 56 fő (43%) tiszthelyettesi iskolával rendelkezett, 74 fő (57%) nem végezte el a beosztásához szükséges szakmai iskolát.

Az 1980. április 13-án életbe lépett új állománytáblában előírt szervezetre való áttérés feltételei – az országos parancsnok 0013/0980 számú intézkedésében meghatározottak szerint – biztosítottak voltak. Az ezrednél rendszeresített sorállomány 1942 fő: ebből tisztes 289, határőr 1653.(35. számú melléklet) 1980-ban állományban volt 2491 fő, ebből

301 Sz.K. :Mindíg becsülettel, emberséggel Határőr, XXXV.évf. (1980) 28.sz. 3.p. HU-ISSN 1217-6427

tisztes 444 határőr. A rendszeresített létszámhoz képest a többlet 549 fő: tisztes 144 fő, határőr 405 fő. Az ezred feltöltöttsége sorállomány tekintetében 128.3 %.

A Határőrezred a belügyminiszter által meghatározott 6 belügyi, 1 munkásőr, 2 határőr objektumot őrzött. Felkészültek az objektumok védelmére, rendelkeztek az ehhez szükséges fegyverzettel. Készen állt a csapaterővel megoldandó karhatalmi és fegyveres biztosítási feladatok végrehajtására. Az új rendszerű műszaki kiképzés keretében biztosította a BM beruházási program építkezéseihez a szükséges katonai munkaerő. A BM szervek munkájának segítésére kijelölt állomány feladatát jól látta el, megfelelően segítette az összbelügyi feladatok végrehajtását.

A határőrezred az Országos Parancsnokság és a Ferihegyi FEP működéséhez szükséges anyagi és technikai ellátást, valamint az Országos Parancsnokság híradó-biztosítását megfelelő szinten valósította meg.

A lakosság körében jelentős honvédelmi nevelőmunkát fejtettek ki. Aktív és tartalmas kapcsolatot tartottak fent több kerületi általános iskolával, úttörőcsapattal, és Ifjú Gárdával, a területi párt és állami-társadalmi szervekkel.

A kiképzés maradéktalan végrehajtását –a híradó kiképző zászlóaljnál– erősen nehezítette, hogy az ezred nem rendelkezett gyakorlótérrel, lőtérrel és kellő számú tanteremmel. A Híradó század és szakasz, kezelésében lévő stabil és mobil híradó eszközei üzemképesek, a mobil eszközök egy része –főleg gépjárműtechnikai vonatkozásban– erősen elhasználódtak, a fokozott karbantartás mellett is alacsony üzembiztonságúak voltak.

Az ezred 1980. évi költségvetése 91 214 200 Ft. volt. (36. számú melléklet) 202 darab gépjárművel rendelkezett az átadás pillanatában. 302

Többszörös ünnep volt a Határőrezrednél 1981. március 16-a az ezred jogelődjének tekintett alakulat létrehozásának 35. évfordulója. A Ganz Villamossági Művek dolgozóitól csapatzászlót kaptak, melyet ünnepélyes katonai eskütétel keretében adtak át. (37. számú melléklet) A katonai díszünnepségen részt vettek a csapatzászlót adományozó gyár vezetői, a munkások képviselői, továbbá Záhorzik Teréz az MSZMP Budapest II. kerületi Bizottságának első titkára, Lőrincz András az MSZMP Pest megyei Bizottságának munkatársa, Dr. Ábel László hőr. vezérőrnagy a BM Határőrség politikai csoportfőnöke, a kerület és Pest megye párt-, állami és társadalmi vezetői, a fegyveres szervek és testületek,

302 Jegyzőkönyv a BM Határőr Ezred parancsnoki teendőinek átadás átvételéről. MOL HÖR BKI OPK XIX. B 10.1394.

valamint hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviselői. Siry György hőr. őrnagy Híradó Kiképző Bázis Parancsnok vezetésével felsorakozott személyi állomány fogadta az elöljárót, Tóth Imre hőr. vezérőrnagyot a BM Határőrség Országos parancsnokát, majd a Himnusz elhangzása után Tóth Béla hőr. őrnagy politikai osztályvezető megnyitó szavai következtek. Kozári István hőr. alezredes parancsnok helyettes felolvasta a Belügyminiszter csapatzászló adományozását engedélyező parancsát.

Ezt követte a csapatzászlót adományozó Ganz Villamossági Művek vezérigazgatója, Papp György ünnepi beszéde. Ebből megismerhették a vállalat történetét, tevékenységét, a munkások életkörülményeit, a gyár kollektívájának erőfeszítéseit az energetikai, ipari és vasúti villamos berendezések gyártása során. „A Ganz Villamossági Művek dolgozó kollektívája nagy szeretettel és bizalommal adományozza önöknek ezt a zászlót. Elvárjuk önöktől, hogy szolgálati feladataikat elődeik helytállásához méltóan, esküjük szellemében, a dolgozó nép érdekében végezzék. Legyen a ma átadásra kerülő, vörös színű csapatzászló együvé tartozásunk jelképe, amely őrzőit és adományozóit tömöríti, és erőt ad a harchoz, a feladatok eredményes végrehajtásához.” A munkáskollektíva által adományozott új csapatzászlót Sebők Sándor hőr. alezredes, ezredparancsnok vette át a vezérigazgatótól, majd a felsorakozott személyi állomány harsány hajrázása közepette, háromszor meglengette. „Mi a csapatzászlót a dolgozók képviselőitől kaptuk, büszkék vagyunk rá és becsülettel megőrizzük. fogadjuk, hogy erőnket nem kímélve teljesítjük kötelezettségeinket, s hajtjuk végre a szolgálati, a kiképzési és a szocialista gazdasági építésből ránk háruló feladatokat. Fegyverrel a kézben szolgáljuk pártunkat, dolgozó népünket. Méltóak leszünk a harmincöt éves alakulat, magasabb egységünk harci múltjához.” mondta válaszbeszédében az ezredparancsnok. A csapatzászlóra szalagot kötött az adományozó gyár vezérigazgatója, a belügyminiszter képviseletében Tóth Imre hőr. vezérőrnagy, a határőrség képviseletében Dr. Ábel László hőr. vezérőrnagy, valamint a megyei párt-, állami és társadalmi szervek, a fegyveres erők és testületek és a fóti gyermekváros képviselői. Tóth Imre hőr. vezérőrnagy beszédében elmondta, hogy „A szolgálatellátásban a legfontosabb az ember. A magasabb egység 35 éves fennállása óta több alkalommal bizonyította, hogy képes nagy jelentőségű feladatokkal eredményesen megbirkózni. Az elmúlt három és fél évtized alatt sok nehézséggel küszködve, de sikeresen hajtották végre azokat a feladatokat, amelyek a párt és a kormány határozataiból adódtak. Az ezred személyi állománya politikailag és szakmailag jól felkészült, sikeresen vett részt a népgazdasági célkitűzések végrehajtásában az építkezések terén. „ Köszönetét fejezte ki az adományozásért, a bizalomért, reményét fejezte ki, hogy tovább erősödik a kapcsolat az

adományozó szervezet és a határőrezred között. Az internacionálét követően a felsorakozott személyi állomány díszmenetet hajtott végre az új csapatzászló előtt. Az ünnepség végén a meghívott vendégek, a Határőrezred hivatásos állományának tagjai fogadáson vettek részt, ahol Záhorzik Teréz az MSZMP Budapest II. kerületi Bizottságának első titkára mondott pohárköszöntőt. 303

A márciusi adományozást követően rövid időn belül ismét új zászlóval gyarapodott az ezred, elnyerte a KISZ vörös vándorzászlóját is, melynek átadására ünnepi állománygyűlés keretében került sor. 1981. március 27-én délután az ezred laktanyájának nagytermét megtöltötték az alegységek ifjúkommunista képviselői, a parancsnokság tisztjei és polgári állományú dolgozói. A főváros és budapesti II. kerület, az ezred fiataljaival szoros kapcsolatot tartó Ganz Villamossági Művek, Rozmaring TSZ kiszesei, és a szovjet déli hadseregcsoport komszomolistáinak jelenlétében vehették át eredményes munkájukért a KISZ Központi Bizottságától kapott vörös vándorzászlót. A megjelenteket Tóth Béla hőr.

alezredes, ezredparancsnok-helyettes köszöntötte, majd Bárd András a budapesti KISZ bizottság titkára tolmácsolta a KISZ központi bizottságának üdvözletét, felolvasta a vörös vándorzászló odaítéléséről szóló határozatot. Hangsúlyozta, hogy az ezred ifjúkommunistái a felsőbb szervek, és természetesen a parancsnokok, az elöljárók véleménye szerint is jelentős eredményeket értek el a politikai és a szakmai munka terén. Hatékonyan részt vállaltak a közrend, közbiztonság megszilárdításában, jelentős mértékben rajtuk múlott a határőrség jó és folyamatos híradása, a kiképzőbázison eredményesen oktatták, tanították évek óta a fiatalokat és a műszaki alegység katonái munkájukkal évente jelentős értéket teremtettek meg. Elismeréssel szólt arról, hogy az ezred fiataljainak 74%-a aktív tagja az ifjúsági szövetségnek. hogy a KISZ bizottság irányításával az alapszervezetek jó mozgalmi és munkakapcsolatokat alakítottak ki a főváros II. kerületének több üzemi KISZ szervezetével úttörő csapatával és a pesthidegkúti szövetkezeti fiatalokkal. A szocialista társadalom, a haza építésében és védelmében produkált teljesítményével vívta ki a határőrezred KISZ bizottsága és az általa irányított valamennyi alapszervezet a vörös vándorzászlót. Természetesen ebben döntő szerepe volt a parancsnokoknak, és a személyi állomány nevelőinek. A zászlót Bárd Andrástól a határőrezred KISZ bizottságának titkára, Bagó Zoltán hőr. hadnagy vette át és lengette meg a személyi állomány előtt, majd mondott köszönő beszédet. (38. számú melléklet) Ezt követően jutalmakat és kitüntetések

303ABINÉRI Ottó :Csapatzászló a Határőrezrednek Határőr, XXXVI.évf. (1981) 13.sz. 3.p. HU-ISSN 1217-6427

kerültek átadásra. Gém László hőr. ezredes az MSZMP Határőr Bizottságának titkára az országos parancsnokság és a pártbizottság nevében köszöntötte a jelenlévőket és tartott köszöntő beszédet.304

Az ezredparancsnok napiparancsban ismerte el az állomány munkáját: „Az ezred személyi állományának a szolgálati, kiképzési és építési feladatok mellett a hétvégeken a laktanya területén végrehajtott gazdasági munkálatokból aktívan kivette a részét. Ezzel jelentős segítséget nyújtott a fenti objektumok rendjének kialakításában, a felújítási és építési munkáltok eredményes végrehajtásában. Odaadó, szorgalmas és lelkiismeretes munkájukkal bizonyították a feladat fontosságának megértését, a 18 hónapos katonai szolgálatra történő átállással járó növekvő követelményekkel való azonosulást.

Példamutató helytállásáért az egész személyi állománynak elismerésemet és köszönetemet fejezem ki”.305

Az ezred fennállásának 35. évfordulója remek alkalmat teremtett az alakulat múltjával történő komolyabb foglalkozásra, ezért 1981. június 17-én döntés született arról, hogy a fegyveres erők napjára kialakítják a csapatmúzeumot. Rendeltetése a Határőrezred és jogelődei történetének felkutatása és folyamatos bemutatása. A csapatmúzeum az egység hősi múltjának feltárásával, a múzeumi kiállításokkal, rendezvényekkel, alkalmi kiadványokkal közvetlenül kapcsolódjon a személyi állomány hazafias honvédelmi neveléséhez. Segítse elő és nyilvános rendezvényekkel tegye élővé a területi lakosság és a határőrezred hagyományosan jó kapcsolatát. A csapatmúzeumi munka szorosan és naprakészen kapcsolódjon az ezrednél folyó eszmei-politikai munkához. Sajátos eszközeivel segítse elő a napi politikai katonai feladatok eredményes végrehajtását.

Mutassa be a magasabbegység helyét az egész határőrség, a határőrizet rendszerében.

Ennek érdekében munkabizottságok került felállításra:

- Katonai kérdésekkel foglalkozó bizottság - Politikai-mozgalmi élettel foglalkozó bizottság - Pénzügyi-anyagi-technikai bizottság

- Laktanya történetét feldolgozó bizottság

- Alegységek megalakulásával, történetével foglakozó bizottság - Személyügyi szervezeti bizottság

- Felszerelés és technikai bizottság

304 SZ :Az első zászló Határőr, XXXVI.évf. (1981) 15.sz. 4.p. HU-ISSN 1217-6427

305 BM Határőr Ezred parancsnokának 44. számú napi parancsa 1981. VI. 10. BFL HE/BHI XXIV.25

- Együttműködési és területi kapcsolatokkal foglalkozó bizottság - Szervezési és előkészítési bizottság

- Általános karhatalmi bizottság306

Országos Parancsnoki Parancs írta elő a határőrség magasabbegységeinek, hogy gyűjtsék össze múltjuk emlékeit, harci útjuk egyes állomásainak tárgyi, írásos és mindenféle más jellegű dokumentumait. A gyűjtéshez, rendszerezéshez szakember kellett, aztán hely a kiállításhoz és a raktározáshoz. A Határőrezrednél az emlékek összegyűjtése, kiválogatása bonyolult volt. Joggal tekinthette jogelődjének a 15. határvadász-zászlóaljból alakult híradó-műszaki, majd híradó zászlóaljat. Ezek állománya azonban a mindenkori szükségleteknek megfelelően rengeteget változott.

1981. november 5-én délután szerény ünnepség keretében nyitották meg a Határőrezred csapatmúzeumát. 307 Az ünnepségen Varga Pál hőr. ezredes, a határőrség politikai csoportfőnökség osztályvezetője mondott beszédet. Hangsúlyozta: a megnyitott múzeumnak, a kiállított anyagnak az a célja, hogy bemutassa a határőrezred történetét, emléket állítson a fejlődés jelentősebb állomásainak, megörökítse azoknak a nevét, akiknek alkotó tevékenysége, személyes áldozatvállalása, hősiessége hozzájárult a határőrség egészének eredményeihez, gyarapította jó hírnevét, megbecsülését. A csapatmúzeumnak azonban nem csak az emlékeztetés volt a célja, hanem a nevelés is. A kiállítást megtekintő fiatal katonákat a határőrezred itt dokumentált, sokrétű munkája, dicsőséges múltja, arra ösztönözhette, hogy igyekezzenek méltóak lenni az elődökhöz, követni a jó példát, továbbfejleszteni az eredményeket. Vállalta, hogy a kívülállóknak, mindenekelőtt az ifjú gárdistáknak, úttörőgárda alegységeknek bemutassa a határőrség tevékenységét. Végezetül köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal, felajánlásaikkal segítették a múzeum létrejöttét. A megnyitóbeszédet követően Sebők Sándor hőr. alezredes, a határőrezred parancsnoka jutalmakat és elismeréseket adott át a csapatmúzeum létrehozásában a kiállítás megrendezésében kiemelkedő munkát végző tiszteknek, Gergely József nyugállományú hőr. alezredesnek, Bagdi Mihály nyugállományú hőr. őrnagynak, Takács Rezső hőr. alezredesnek és Siry György hőr. alezredesnek.

A nagy terem közepén voltak láthatók a magasabbegység korábbi csapatzászlói, vitrinben láthatóak régi és akkori határőr egyenruhák, régebben használt fegyverek (PPS

306 A BM Határőr Ezred parancsnokának 46. számú napi parancsa 1981. VI. 17. BFL HE/BHI XXIV.25.

307 A BM Határőr Ezred parancsnokának 1/1981. számú parancsa a határőr ezred csapatmúzeumának átadására. 1981. XI. 5. BFL HE/BHI XXIV.25.

géppisztoly, TT pisztoly). Láthatóak voltak a kiképző munka nehézségeit bemutató fényképek, dokumentumok, muzeális értékű híreszközök. A Határőrezred büszke volt arra, hogy a díszszemlék idején hagyományosan e laktanya falai között készült fel a határőrséget képviselő zászlóalj. Ennek emlékei, elismerései, sporteredmények is kerültek a tárlókban.

308A gyűjteményt folyamatosan gyarapították, a múzeum fontos részévé vált a kiképzésnek, folyamatosan látogatták az ezred sorkatonái, dolgozói, a patronált iskolák tanulói és a különböző delegációk részére is fontos bemutatóhellyé vált. (39. számú melléklet)

Komoly feladatot jelentett a sorkatonai szolgálat idejének 24 hónapról 18. hónapra történő csökkentése, ami fokozatosan került bevezetésre. Az államhatár biztonságos őrizete, az ország területi integritásának védelme érdekében a sorkatonai szolgálat idejének jelentős csökkentése ellenére is gondoskodni kellett a határőrök kiképzéséhez, a határőrizetei feladatok elsajátításához feltétlenül szükséges időről, ami nem ugyanannyi időt jelentett, mint korábban. Csökkenteni kellett a határőrök felkészítésére fordított óraszámot, de úgy, hogy a határőrök harckészültségének foka, határőrizeti szakismeretük, katonai alapképzettségük nem csökkenhetett. Az 1981-es második váltás kiképzése már a rövidített program szerint került végrehajtásra. Új kiképzési programot vezettek be. Az első négy hétben csak katonai ismereteket tanítottak tömbösítve, majd ezt követte a híradó szakkiképzés. Az új program előnye, hogy már a szakkiképzés megkezdése előtt kiderült ki alkalmas a híradó feladatok ellátására és még időben lehetőség volt a katonák cseréjére. Az új rendszerrel azonban a gondok nem szűntek meg, Ha nem volt elegendő kiképzési segédeszköz gyártottak maguknak, rövidítették, strukturálták a tananyagot. 309

1981 novemberében létrehozták a Határőrezred átvonulási szállását az ezred területén, de attól elkülönítve, így alkalmas volt a tisztek fogadása, elszállásolása, valamint az Országos Parancsnokság rendezvényeinek megtartása mellet külsős rendezvényekre is. 310

A forradalmi ifjúsági napok311 kiemelkedő eseménye volt 1982. április 2-án a határőrezrednél tartott ünnepi személyi állománygyűlés. A „felszabadulás” 37. a KISZ megalakulásának 25. évfordulójának köszöntésére és a KISZ KB vörös vándorzászlójának átadására került sor. A Himnusz elhangzása után Deák Gyula hőr. őrnagy megbízott

308 Sz: Múzeum Adyligeten Határőr, XXXVI. évf. (1981) 47.sz. 5.p. HU-ISSN 1217-6427 309 HALÁSZ Kálmán: 3. váltás Határőr, XXXVI.évf. (1981) 38. sz. 6-7.p. HU-ISSN 1217-6427

310 A BM Határőr Ezred parancsnokának 04/1981. számú parancsa a határőr ezred átvonulási szállójának működtetésére 1981. XI. 2. BFL HE/BHI XXIV.25.

311 Forradalmi ifjúsági napok

politikai osztályvezető köszöntötte a megjelenteket Kun István ezredest az MSZMP Határőr Bizottságának első titkárát, Leyrer Richárdot az Ifjú Gárda országos parancsnok helyettesét, a főváros és budapesti II. kerület az ezred fiataljaival szoros kapcsolatot tartó Ganz villamossági művek és Rozmaring Tsz. kiszeseit, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport komszomolistáinak képviselőit. Leyrer Richárd tolmácsolta a KISZ Központi bizottságának üdvözletét és felolvasta a vörös vándorzászló odaítéléséről szóló határozatot. A zászlót, immár második alkalommal Bagó Zoltán hőr.

főhadnagy az ezred KISZ Bizottságának titkára vette át Leyerer Richárdtól. Meglengette a személyi állomány előtt, majd köszönő beszédet mondott. Az elismerés lelkesedéssel töltötte el a személyi állományt, ugyanakkor kötelezettség is rótt a további munkára. Kun István hőr. ezredes - aki a Híradó Zászlóalj első KISZ titkára volt 1957-ben – tolmácsolta az országos parancsnokság és a pártbizottság üdvözletét. kiemelte, hogy az ezredet az 1981-es évben egyenletes fejlődés jellemezte. Ezt követően kitüntetések és jutalmak átadására került sor312