A sénéchal méltóság és a Joinville-ek

Ahhoz, hogy igazán felmérjük e méltóság jelent ségét a Joinville-ek gondolkodásában és akcióikban, megkerülhetetlen a sénéchal („udvarnagy”, „udvarbíró”) méltóság természetének és fontosságának ismerete.

El re kell bocsátanunk, hogy a sénéchal méltóság helyzete országos és regionális szinten eltér . Joinville nevével – s ebben a Szent Lajos életér l általa írt történetnek igen nagy szerepe van – összeforrott a sénéchal cím. Ez pedig nyilvánvalóan nem véletlen. Jelent s

191 Mintegy kétszázra teszik azoknak a dokumentumoknak a számát, melyek Jean de Joinville-hez köthet k.

Ezeket megtalálhatjuk a Joinville-r l írott els nagymonográfiában. DELABORDE,189Ő, Catalogue, 302–7ő8;

MONFRIN,199ő,XVII–XVIII; LUSSE, 1998, 26–28.

7ő szerepe van ebben a méltóság fontosságának (amit maga Joinville is folyamatosan érzékeltetett) és annak, hogy – mint el dei esetében is láthattuk – a Joinville-ek generációi szívós következetességgel törekedtek arra, hogy a cím minél szilárdabban a családjukhoz kapcsolódjon.

Simon de Joinville esetében már utaltunk rá, de ahhoz, hogy megértsük a méltóság viselésének tétjét, ismernünk kell a cím és a méltóság eredetét, s látnunk kell, hogy a cím birtokosainak milyen lehet ségei voltak az országban, milyen hatalom koncentrálódott a kezükben. A sénéchal méltóság betöltése és m ködése érzékeny kérdés volt a középkori Franciaország feudális hatalmi struktúrájában: komoly pozíciót – és esetenként – konkrét hatalmi befolyást jelenthetett.

Természetesen voltak különbségek a királyság és egy grófság sénéchaljának funkciójában:

a kett hasonlított egymáshoz, de más volt a sénéchal helyzete (és urával való viszonya) a királyi központi kormányzásban, és más a fejedelmi udvarokban. A királyi udvarban a 12.

század elején a sénéchal, minden kétséget kizáróan, a bárói csoport leghatalmasabb képvisel je volt; – szerepe ebben a kontextusban leginkább a majordomusi méltóság kései örökösének tekinthet . (Amir l, éppen a mint a Karolingok kiemelkedése kapcsán már láthattuk, tudható volt, hogy a király hatalmát veszélyezteti.)

A sénéchal méltósága tehát több szinten volt jelen a francia rendszerben: létezett (amíg meg nem sz nt) a Francia Királyság szintjén, létezett egyes territoriális fejedelemségek szervezetében, és létezett kés bb (a középkor utolsó id szakában) amikor már a királyi adminisztráció helyi tisztségvisel jeként m ködtek. A mi esetünkben most els sorban a két el bbinek az ismerete releváns, noha – mint látni fogjuk – Jean de Joinville hosszú élete lehet vé tette, hogy János úrnak a második és a harmadik szint közötti átmenetet is meg kelljen élnie.

Maga a méltóság a Karolingok koráig vezethet vissza, els visel je (978-987) a „grand-sénéchal” Anjou grófja, I. Geoffroy volt. Ez az udvarban a legrégibb katonai méltóság: a sénéchal (’siniskalk’), aki eredetileg a királyi udvar, a palota ellátásáért felelt, fokozatosan a francia korona egyik legf bb tisztségvisel je (latin: ’dapifer’), a hadsereg f vezére lett, aki a király távollétében az udvari tisztségvisel k irányítója is egyben.¹⁹² Két olyan funkció ez, mely a királyi hatalom potenciális gyengítéséhez vezethetett; – ami a királyság szintjén a 12.

század els évtizedeiben be is következett. A konfliktus a királyi udvarban akkor élez dött ki, amikor a sénéchal cím visel je arra törekedett, hogy el bb a méltóságot a saját családján belül

192 Alain DEMURGER, Sénéchal, in D.M.A. 1319.

76 tartsa, majd amikor szerette volna elérni, hogy maga gondoskodhasson az utódlásról: ett l pedig csupán egy lépés, hogy elfogadtassa a cím örökletessé tételét. Ez a tendencia – világos módon – egy, a királyi hataloméval párhuzamos, és azzal potenciálisan rivalizáló struktúra kiépülésének a veszélyét rejtette magában.¹⁹³ A történetben fontos szerepet játszottak Champagne grófjai is. (Ugyanakkor az a veszély nem fenyegetett, hogy a territoriális fejedelmek sénéchaljai átvegyék egy adott tartomány vezetését.)

A rendszerbe kódolt konfliktus országos szinten a 12. század során bontakozott ki, amikor a Garlande család megkísérelte fokozatosan átvenni a hatalmat a sénéchal méltósággal való rendelkezés formájában. (A 12. század elején, 1108 és 1131 között a Garlande család három tagja viselte egymást követ en a sénéchal méltóságát.) Ez a törekvés 1127-ben a francia király (VI. Lajos) és Étienne de Garland között súlyos konfliktushoz vezetett, aminek eredményeképp Étienne nyíltan fellázadt a király ellen (s ebben ráadásul mellé álltak más f urak is, mint II. (IV.) Thibaud de Blois-Champagne). Az a körülmény pedig, hogy a Garlande-ok élvezték az angol király támogatását is, mutatja a kialakult helyzet különösen veszélyes voltát és nemzetközi összefüggéseit. Mivel Champagne grófjai is érintettek voltak ebben a konfliktusban, a Joinville-ek számára közvetlenül is fontos volt, ami a sénéchal méltósággal (méltóságokkal) kapcsolatban történt. Különböz szereposztásban, különböz korszakokban, de a hatalmi rivalizálás lényege ugyanaz volt: a legbefolyásosabb bárók képvisel je, a legmagasabb udvari méltóság birtokosa a király hatalmának a korlátozására tör;

– ez konfliktushoz, súlyosabb esetben bárói lázadáshoz vezet, melynek során a zendül k támogatást keresve, „természetes szövetségesükhöz”, a mindenkori angol királyhoz fordulnak (esetleg birodalmi szövetségeseket keresnek.)

Ebben a konfliktusban végül VI. Lajos – tehát a királyi hatalom – gy zedelmeskedett: a lázadót és híveit megostromolta, várát leromboltatta, javaikat elkobozta, a sénéchal hivatalát pedig – rövid kihagyást követ en – saját unokatestvérének (Raoul de Vermandois) jutatta.^19Ő A helyzet azonban ennek ellenére sem jutott teljesen nyugvópontra: „örökösként” III. (V.) Thibaud de Blois-Champagne még több évtizeden át viselte ezt a méltóságot, egészen Akkonnál bekövetkezett haláláig. Ezt a helyzetet viszont II. Fülöp kihasználta arra, hogy a sénéchal hivatalát a királyság szintjén többé ne töltse be, majd megszüntesse.^19ő

193 A sénéchal méltóságának történetére és a méltóságok visel ire vonatkozóan lásd a Mellékletben szerepl összeállításunkat. is. JOINVILLE, (Balassi) 201ő., 368-371.

19Ő Jellemz az er viszonyokra, hogy Étienne de Garland végül – kompromisszumos megoldással – királyi kancellári méltóságot kapott.

19ő III. (V.) Thibaud, aki 11ő2 és 1191 között volt Franciaország sénéchalja, 1191. január 20-án halt meg Akkon ostrománál.

77 Simon és Jean de Joinville idejében tehát a királyi udvarban már nem volt sénéchal – de minden bizonnyal még élénk volt az emléke, s t talán a méltóság esetleges

„veszélyeztetettségének” a tudata is. (Ugyanakkor bizonyos szituációkban, különösen a konfliktusos helyzetekben – emlékezzünk Simon de Joinville esetére az „els champagne-i örökösödési háborúban” – a sénéchal állásfoglalása, tevékeny föllépése igen sokat nyomhatott a latban.)

Noha a királyság szintjén megsz nt ez a méltóság, megmaradtak viszont a sénéchalok az egyes nagyobb territoriális fejedelemségekben.¹⁹⁶ Ennek több oka lehetetett: egyrészt úgy t nik, hogy kezdetben a királynak erre nem volt igazán ráhatása (hiszen ez nem az jogköre), de általában véve nem t nik úgy, hogy zavarta volna, hogy a territoriális fejedelmeknek vannak sénéchaljai. Kés bb egyenesen a királyi hatalom számára hasznos ellenpontot is jelenthettek a fejedelem mellett, majd pedig a megbízatás tartalma átalakul és fokozatosan a király megbízott képvisel iként, hivatalnokaiként fognak m ködni. Ez lehetett az oka, hogy amikor a nagy territoriális fejedelemségek a királyi domínium részévé váltak, tehát történetesen a fejedelemségek f h bérura is a király lett, a sénéchalok meg rizhették méltóságukat – mint ahogy Champagne és Jean de Joinville esetében is történt. Ez a helyzet nem veszélyt jelentett, hanem inkább man verezési lehet séget kínált a királyi hatalom számára. Joinville méltóságviselésének elején azonban ez még nem volt így: éppen Joinville elbeszéléséb l tudjuk, hogy kezdetben maga nem volt hajlandó h ségesküt tenni a királynak, amikor Lajos erre szólította föl báróit a keresztes hadjáratra való indulás el tt:

„t lem is kérte, de én nem akartam az esküt letenni, mert én nem voltam az vazallusa.”¹⁹⁷ A sénéchal tehát alkalmasint a feudális rendszeren belüli seniori önállóság védelmez je is lehetett.

A Champagne-i Grófságban az els sénéchalok a 11. század közepén jelentek meg, és a méltóság stabilizálódása „Nagylelk ” Henrik (Henri Le Libéral) idején következett be: ekkor Champagne sénéchalja (11ő2-1188) már egy Joinville, III Geoffroy. (Föltehet en neki is lehetett szerepe abban, hogy a helyzet így alakult.). IV. Geoffroy de Joinville-t Villehardouin is Champagne sénéchaljaként említi, amikor felsorolja a IV: kresztes hadjáratra induló el kel k nevét. Ezt követ en a méltóság de facto a Joinville családon belül maradt, ami – mint láttuk – Simon korszakától kezdve volt elismerten örökl d . Mivel azonban az id sebb fivér, Geoffroy, apja, Simon halálát nem érte meg, az apai örökség a másodszülött (még kiskorú) fiúra, Jean de Joinville-re szállt. A régens szerepkör viszont Jean de Joinville

196 A legnagyobbak: Normandia, Champagne, Berry, Nevers, Dauphiné, Provence, Arles, Bourbon voltak.

197 JOINVILLE,201ő., 11Ő.

78 anyjára, Béatrixra várt, aki fiának nagykorúságáig (a feudális jogrendszerben a birtokba lépés korhatára a 1Ő. év elérése, a lovaggá ütésé pedig 16 éves kor volt) viselte a Joinville úrn je, s t – valószín leg ritka jelenségként – a Champagne sénéchale-ja (így, n nemben) címet is.

Ez azt jelzi, hogy a méltóság most már valóban örökletesnek tekinthet , bár elég kevéssé életszer elképzelni, amint Béatrix asszony sénéchale-ként szorgosan ellátja a hivatalával járó feladatokat, betölti a szerepét az udvari ceremóniákon, vagy a champagne-i gróf csapatainak élére áll (s erre vonatkozóan nincs is adat).¹⁹⁸ Simon de Joinville-nek tehát a territoriális fejedelemség szintjén sikerült az, ami az országos szinten ugyanezt megvalósítani kívánó bárói dinasztiának és támogatóiknak nem. (Jean de Joinville pedig minden bizonnyal az egyetlen olyan sénéchal, akinek az apja is és az anyja is viselte ezt a méltóságot.)

Fia azonban már viszonylag korán a champagne-i gróf udvarába került (a gróf közben Navarra királya is lett, s Jean de Joinville ett l kezdve királyként beszél róla), s részt vesz számos jelent s eseményen.¹⁹⁹ Ott találjuk az Alphonse de Poitiers lovaggá ütéséhez kapcsolódó, Saumurben rendezett ünnepségen, és Poitiers grófjaként való beiktatásán.

Elképzelhet , hogy a király kíséretében (vagy annak közelében) maradt a két táborra szakadt nyugat-franciaországi bárók angol, illetve francia király által támogatott csoportjainak – valójában a két királynak – az összecsapását hozó események egy részének idején, s talán ott lehetett az uralkodó környezetében a királyi csapatok Taillebourg-nál aratott gy zelmekor is.²⁰⁰ Feltételezik, hogy Jean de Joinville valamikor ifjú korában – talán éppen ekkortájt – Compostellába²⁰¹ is elzarándokolhatott.

Összefoglalóan megállapítható tehát, hogy Jean de Joinville örökségének legjelent sebb része (a stabilizálódott és valamelyest megnövekedett birtokterület mellett) a Simon által végre örökletesnek elismertetett Champagne sénéchalja méltóság, illetve hivatal volt, amelyet krónikásunk maga is igen fontosnak (s talán nem alaptalanul a család további felemelkedése zálogának) tekintett.²⁰² A Joinville-ek felemelkedésének a zálogát nem a birtokaik ereje,

198 Jean de Joinville 12Őő-t l használ saját pecsétet, és Béatrix ekkor veszi föl a Marnay úrn je nevet, mely a Joinville-ek harmadik legnagyobb birtoka. (A másodikat, a Vaucouleurs ura címet már Jean öccse, Geoffroy viseli.)

199 A champagne-i gróf udvarában már ekkor elláthatott bizonyos udvarnagyi feladatokat, melyek a sénéchal méltósággal együtt járnak.

200 Az események egy részér l szemtanúként szól, másik részénél pedig arra hivatkozik, hogy mások elbeszélése alapján írja le a történteket. JOINVILLE,201ő.,93–10ő.

201 Erre abból következtetnek, hogy a szövegben több alkalommal is utal Szent Jakabra: Manszúránál t hívja segítségül, máskor egy esemény id pontját úgy adja meg, hogy ez „Szent Jakab napján, akinek én is zarándoka voltam”, történt. Uo., 22ő és Ő38.

202 A Champagne sénéchalja méltóság utolsó visel jének, Henri de Joinville-nek (1327 k.–136ő), Vaudémont grófjának, fiágon nem volt örököse.

79 hanem a sénéchal méltóság birtoklása jelentette, és a tudatos és koncepciózus házasodási politika. (Ez utóbbi kettó valószín leg összefüggött.)

Biztosan nem véletlen, és nem is egyszer stílusfordulat Joinville történetében, hogy Szent Lajos, amikor személyesen hozzá intézi a szavait, mindig sénéchalnak szólítja.²⁰³ (Joinville számára ez külön fontossággal bír.) Ez a megszólítás egyben hatékony üzenet is lehet az olvasónak és a hallgatóságnak, hiszen eszerint maga a szent (!) király volt az, aki a könyvben egy kivétellel) valamennyi megszólításakor sénéchalnak nevezi t. E rendre visszatér állandó meger sítés mellett, a szófordulatnak még a méltóság további örökletességének hangsúlyozásával kapcsolatban is lehet szerepe. (Azt a megközelítést sem kellene elvetnünk, hogy talán ebben a szinte „rituális” megszólításban Lajos király részér l lehetett egy kis irónia is – amit Joinville talán észre sem vett, de az bizonyosra vehet , hogy a magas hivatali méltóságára való hivatkozás tetszhetett neki.) Mindenesetre, Jean de Joinville folyamatosan 8Ő évig volt Champagne sénéchalja, s a Champagne grófjának címét pedig ugyanebben az id szakban öten viselték.^20Ő

A sénéchali méltóság Champagne-ban – és nem csak ott – Szép Fülöp uralkodása idején, fokozatosan alakult át királyi-grófi kinevezéssel m ködtetett, határozott idej hivatallá. Az utolsó, aki még a grófi címet jogszer en viselhette X. Lajos anyja, Champagne-i Johanna királyn volt. (Joinville m ve dedikációjában Lajost még Champagne grófjának is mondja, ami talán nem véletlen: értelmezhet ez úgy is, hogy urát Champagne grófságával szembeni kötelezettségeire figyelmezteti.) A Joinville-család számára generációkon keresztül oly fontosnak tartott méltóság átalakulási folyamatának a kezdeteit (mely teljesen majd csak utódai idején teljesít dik be) János úr még megélte, s föltehet n – mint szinte minden olyan változás, mely a seniori-vazallusi feudális világ értékeit lebontja – nem lehetett igazán a kedvére. Hivatalosan a méltóság utolsó visel je, az utolsó champagne-i sénéchal is egy Joinville volt, Henri de Joinville, Vaudémont grófja (136ő-ig).^20ő A fentiek alapján azonban egyértelm , hogy valójában a Champagne Grófságnak Jean de Joinville volt az utolsó, aki a méltóságot annak „klasszikus”, si feudális értelmében viselhette.

A család addigi történetéb l egyenesen következett, hogy a keresztes háború, a szentföldi fegyveres zarándoklat eszméje áthatotta Jean de Joinville gondolkodását és tetteit is, hiszen

203 Ez alól mindössze egyetlen kivétel van (és err l még lesz szó), amikor Szent Lajos a túlvilágról jelenik meg Joinville álmában: akkor – és csak akkor, „Joinville uram” a megszólítás. „Sire de Joinville, foi que doi vous, je ne bee mi esi tost a partir de ci”. Ez a fordulat Joinville m vének utolsó el tti két fejezetében található.

JOINVILLE,201ő., 766, 767.

20ŐJOINVILLE, 201ő., 372-373.

20őAlain DEMURGER, in DMA, 1319.

80 három se közül kett a Szentföldön halt meg, apja pedig részt vett az V. keresztes hadjáratban. Természetes volt tehát, hogy Jean de Joinville-nek is a nyomdokaikba kellett lépnie. Ebben Joinville egy a sok száz champagne-i lovag közül, akiknek életét, családi hagyományaikat ugyanúgy érintette a keresztes eszme és a keresztes hadjáratban való részvétel hagyománya. Joinville ura 12Ő8-ban csatlakozik a keresztes hadjárathoz; mintegy ötvenf s kontingenssel indul útnak, s legalább nyolc lovag (köztük három zászlós lovag) közvetlenül az szolgálatában áll.

A lovagok egy része azonosítható a hadjárat különböz eseményeit leíró szövegrészek segítségével. Ezekb l arra következtethetünk, hogy valószín leg egyikük sem élte túl a hadjáratot.²⁰⁶ Elbeszéléséb l azt is láthatjuk, hogy a személyi kötelékek nemcsak általában véve voltak számára fontosak, hanem még fontosabbá válnak, amikor hazájuktól távol kell helytállni, s hogy ezeknek különösen nagy jelent sége van Joinville számára, aki a Champagne grófságából származók sorsát a Szentföldön is figyelemmel kíséri.²⁰⁷