A királyság és a történetírás Kelet vonzásában

A fentebb elmondottakból is következik, hogy a francia historiográfia els képvisel i – tehát akik francia nyelven és prózában írták krónikájukat – nem Franciaország történetét írták meg, hanem egy keresztes hadjáratét, pontosabban „azoknak a franciáknak a történetét, akik Konstantinápolyt hódoltatták”. k azok, akik az igen vegyes emlékezet IV. keresztes hadjárat

ő3Ő CSERNUS Sándor, A keresztes háborúk résztvev i. Bárók és lovagrendek, in JOINVILLE, 201ő., 387-392.

ő3ő Az angol-francia rivalizálás egyes aspektusainak alakulására lásd: RICHARD, Saint-Louis, 108-121, 32ő-370., PETIT-DUTALLIS, 209-226, 278-370. ; DUBY, Le Moyen-âge, Ő32-ŐŐ8. ; BEAUNE, Naissance..., 17. ; LAVISSE, III./1. (Luchaire, A.), 166-211, III./2. (Langlois, Ch.-V.), 10-18, 82-9ő. ; SZÉKELY György. : Telepesek, keresztes hadjáratok, pp. 336-3Ő7. ; MAGYAR I. L.: Bizánc és a keresztes államok, 3Ő7-3ő6. ; MOLNÁR Péter, «Államépítés» Angliában és Franciaországban: események és intézmények, 36-61, in.

KLANICZAY G. (Szerk.) Európa ezer éve: A középkor I., Osiris, Bp. 200ő.

18ő résztvev i és tanúi voltak, melyhez kapcsolódott az általuk létrehozott állam történetének elbeszélése is. Velük er södött föl az "expanzióban lév " franciák történetének, dics ségének bemutatását célként kit z történetírói hagyomány. Joinville könyvének „krónika”-része tematikailag és szemléletében szervesen kapcsolódik ehhez a vonulathoz, mely a VII. keresztes hadjárat történetének „klasszikus” leírását adja, és amely – mint majd látni fogjuk – Joinville m vének a terjedelmesebb részét teszi ki.

A keresztes hadjárat témakörének leírását a 13. század elején már gazdag francia és okszitán nyelv irodalmi anyag, családi hagyományok, egyéni és kollektív emlékek, hagyományok táplálták. Jeruzsálem elfoglalása, a szentföldi keresztény államok és a további expanziós folyamatok infrastruktúrájának kiépítése folyamatos er feszítéseket igényelt, melyben Franciaország királyai és bárói kezdett l fogva az élen jártak.

Látszólag nem közvetlenül illeszkedik ebbe a sorba, de valójában földrajzilag más helyen és más kontextusban ugyanezt a logikát és folyamatot mutatja a Capeting-monarchia expanziójának és a kereszteshadjárat-eszmének az els közvetlen és egyik legdurvább összekapcsolódása, a már említett albigensek elleni hadi vállalkozás, a katarok elleni keresztes hadjárat. A hadjáratot III. Ince hirdeti meg 1209-ben, és majd csak 1229-ben, a Toulouse grófjával megkötött békével (Maux) zárul le. A véres hadjáratot Arnaud Amaury pápai legátus és Simon de Montfort (megh. 1218) vezeti, a kulcsfontosságú ütközeteket (az angolok ellen már korábban sikeresen harcoló) VIII. Lajos (1223-1226.11.08) vívja meg, aki el ször 1218-ban csatlakozik a keresztesekhez. (Ebben, mint ahogy a család felemelkedésének szentelt fejezetben láthattuk, a Joinville család is érintett volt, noha Jean de Joinville nem tesz róla említést történetének Champagne-ra vonatkozó részében.) A második albigens keresztes hadjárata alkalmával, az 1226 húsvétját követ fél esztend ben elfoglalja a katarokkal szemben toleráns VII. Raymond toulouse-i gróf fontos bázisát jelent területeket (Avignon, Nîmes, Castres, Carcassonne, Albi), de a békét már IX. Lajos köti meg, akinek sikerül elrendeznie a kés bb jelentkez újabb konfliktusokat (12Ő0-Ő3) is.^ő36

Guillaume de Tudèle verses krónikája a hadjárat kivételesen fontos forrása.^ő37 A navarrai szerzetes, Tudèle / Tudela a katarokkal szimpatizál, az 1209-1213 közötti eseményeket énekli meg, m vének ismeretlen, föltehet en toulouse-i folytatója, aki 1227-ben írja meg a saját részét, mely az 1213 és 1219 közötti id szakot mondja el, a keresztesek pártján áll. Tehát az er s megosztottság a hadjárat történetét elbeszél gesztán (Canso) belül is jelentkezik. Szokás úgy is megfogalmazni, hogy ez a hadjárat, melyben a pápaság ideológiai okok miatt kulcsszerepet

ő36 LE GOFF, Következtetések, 268.

ő37 Bemutatására összefoglalóan lásd: ZINK, Croisade, 16-29. Jean-Louis BIGET, Albigeois, in D.M.A. 29-30.

186 játszott, a Francia Királyság számára valójában „Dél Észak általi brutális birtokba vételét” jelentette. Az albigensek elleni keresztes hadjárat értékpusztító, de államalkotó szerepe szempontjából kezdetben leginkább a keresztesek 13. század eleji bizánci akciójához volt hasonlatos – de ahhoz volt fogható a résztvev knek és a kortársaknak a történetírásban is néhol tetten érhet , kínzó lelkiismeret-furdalása is.^ő38 (Egyébiránt az északi lovagok között sem volt mindenki lelkes. Mint láttuk, a champagne-i kontingens például idejekorán

„kivonult” a háborúból.) Ugyanakkor kétségtelen, hogy kulcsfontosságú fejezet volt ez a francia monarchia 13. századi történetében, mely ideológiájában a Francia Királyság meger sítése és a központi királyi hatalom kiépítése érdekében el ször kapcsolta egybe a keresztes hadjárat eszmét a királyi hatalom er sítésének, a francia monarchia központosításának a gondolatával.

Ennek a hadjáratnak, mely induláskor Szent Lajos apjának, VIII. Lajosnak a vállalkozása volt, van olyan olvasata is, hogy a déliek fölötti gy zelemmel sikerült Dél-Franciaországban a király tényleges hatalmát a királyság határaihoz igazítani. A vállalkozás egyébként hatással volt (méghozzá negatív hatással) a nem sokkal korábban létrehozott új, keleti latin államok sorsára is, hiszen a pápa által meghirdetett és a király által hadba hívott északi bárók erejét immár a dél-franciaországi harcok kötötték le, tehát – hiába igyekeztek Villehardouin-ék segédcsapatokat toborozni a Balkánra – nem számolhattak velük utánpótlásként. S t, harcoltak az albigensek ellen szép számmal olyan lovagok, akik részt vettek a IV. keresztes hadjáratban, köztük Simon de Monfort is. Monfort nem vett részt Zára (1202. novemberi) elfoglalásában, mert azok közé tartozott, akik III. Ince tiltását, hogy a kereszteseknek kiátkozás terhe mellett tilos keresztények (s t keresztesek)^ő39 ellen harcolni, magáévá tette, „s elhagyta a sereget”.^őŐ0 A katarok elleni kegyetlen hadjárat VIII. (Oroszlán) Lajos király nevéhez, uralkodásához köt dött, de kapcsolódott hozzá az a „dics ség” is, hogy sikeres harcot – keresztes háborút – vívott a katar eretnekek ellen, amivel viszont tovább növelte dinasztiája tekintélyét.^őŐ1

ő38 LE GOFF, Következtetések, 268-269, DUBY, Chanson, Préface,ő-8. Michel ZINK, Introduction, U.o. 11-31.

Pierre BELPERRON, La croisade contre les Albigeois, 1209-1229, Perrin, Paris: 1967,(repr.). Michel ROQUEBERT, L’épopée cathare, I-III. Privat, Toulouse: 191-1986.

ő39 Simon de Montfort embereivel együtt elhagyta a sereget, és a telet a magyar király udvarában töltötte. Imre király nem csak, hogy keresztény uralkodó volt, de keresztes is, hiszen a pápa fölhívására maga is fölvette a keresztet, noha nem indult útnak. CLARI, 2013. 20, 21, 39, Ő0.; VILLEHARDOUIN, 198ő. II / 6., XIII. / 63, XVII. / 81, 83. XX. / 9ő, 97. XXI. /100.

őŐ0 Mondhatjuk úgy is, hogy Simon de Monfort mindig következetesen a pápa utasításait tiszteletben tartva cselekedett. A Zára ellen támadó keresztesek végül megkapják a pápai kiátkozás alóli feloldozást. CLARI, 2013, 20, 39-Ő0, VILLEHARDOUIN,198ő 6-8, 39-Ő0.

őŐ1 LE GOFF, Következtetések, 268.

187 E tekintélynek majd fia, IX. Lajos lesz az örököse, aki viszont (itt is) inkább a megbékélésre törekszik, s akinek egyik legnagyobb bels politikai sikere éppen a „Déllel” való megegyezés, és a déli bárók behódolása, erejüknek Lajos céljai érdekében – ez majd jól látszik az egyiptomi keresztes hadjáratnál – való kanalizálása volt. (Joinville egyébként könyvében mindössze egy alkalommal beszél az albigensekr l, de teljesen más összefüggésben).^őŐ2 A Lajos király által megteremtett béke tartós, eredményes és hatékony volt, amennyiben a déli bárók, a korábbi ellenállás kiemelked személyiségei (Joinville krónikájában is több helyen olvashatunk róluk) végül h ségesen követték Lajos királyt az els és második keresztes vállalkozására is.^őŐ3

Ha a keresztes mozgalom egészét tekintjük, akkor láthatjuk, hogy a hadjáratokban a franciák számaránya általában rendkívül magas volt. (Ezzel egyébként arányosak voltak a veszteségeik is.) Viszonylag sokat tudunk róluk, hiszen – mint ismeretes – a több hadjáratban vettek részt írástudó és élményeiket megörökíteni kívánó emberek, akiknek alkotásai tovább gazdagították a keresztes hadjáratokkal összefügg irodalmat, lovagi költészetet és történetírást.

Így pl. a IV. keresztes hadjáratban (melyhez mintegy húszezer francia lovag csatlakozott) számos olyan személy volt jelen, akik irodalmi tevékenységükkel már korábban is nevet szereztek maguknak, és azt követ en, átélt kalandjaik, történetírói-irodalmi munkásságuk kibontakozása következtében, még ismertebbek lettek.

Közülük a leggyakrabban Conon de Béthune (11ő0k-1191), Hugues de Berzé (megh.

1220), Raembrant de Vauquières (Rimbaut de Vaqueiras, megh. 1207k) és a Châtelain de Coucy (Guy de Thourotte, megh. 1203) nevét szokták említeni.^őŐŐ Igazi történetíróvá azonban, az átélt események hatása alatt, de igen különböz indíttatással és eléggé eltér néz pontot képviselve, a francia résztvev k közül mindössze hárman váltak: Geoffroy de Villehardouin, Robert de Clari és Henri de Valenciennes. Noha nem eldöntött, hogy a két el bbi közül Clarinak vagy Villehardouinnek sikerült els ként írásba foglalnia a hadjárat során szerzett élményeit, a francia történetírás ket, kett jüket tekinti az els francia történetíróknak. Egymástól több ezer kilométerre lehettek m veik megírásakor: Clari pikárdiai birtokán, Villehardouin pedig az új Latin Császárság vezérkarában. Az id beli eltérés viszont minimális lehetett, a témájuk pedig szinte teljesen azonos: úgy t nik, a szakemberek szívesebben látják "els történetíróként" a szebb

őŐ2 Egy anekdotát mond el „Montfort grófról, aki az albigensek földjét a király számára rizte”. JOINVILLE, ő0.

őŐ3 JOINVILLE több jeles déli személyiségr l beszél a hadjárat résztvev i között. Lásd ott, jegyzetek, továbbá a hadjáratban részt vev bárók listáját. JOINVILLE, 201ő, 388-391.

őŐŐ Guy MURAILLE, Chatelain de Coucy, in D.L.F., 17ő-176, Robert BOSSUAT, Conon de Béthune, 219-220, Jean-Charles PAYEN, Hugues de Berzé, 382. Carla CREMONESI, Raimbaut de Vaqueiras, 617-618., a kortárs szerz kre és a vonatkozó dokumentumokra lásd DUFOURNET, Villehardouin et Clari, 391-Őő1., Noël COULET, Ceux qui conquirent Constantinople. Récits de la quatrième croisade par G. de Villehardouin/R. de Clari, Paris, ő-18.

188 és színvonalasabb m szerz jét, az arisztokrata Villehardouin-t.^őŐő (A francia történetírás kett s bázisa – keresztes és dinasztikus – szinte egy id ben jött létre, de közülük er teljesebb hajtásai az el bbinek voltak.)

Már m veik címében is mindketten hangsúlyozták, hogy történetet írnak. Villehardouin a hódító bárók tetteit mutatja be, tehát a f úri-fejedelmi néz pontot helyezi el térbe. Clari pedig azt, amit tudott és látott, azoknak az egyszer katonáknak és közvetlen h béruraiknak a történetét írja meg, akiknek a tömege kellett ahhoz, hogy Konstantinápolyt hódoltassák.

Geoffroy de Villehardouin (11ő2-1212), Champagne marsallja (mint el tte már apja is), a keresztesek egyik vezet je volt, aki h bérurát, III. Thibaut (Tibald) champagne-i grófot követve 1199 novemberében vette fel a keresztet. Ett l fogva sorsa szorosan összeforrt a negyedik keresztes hadjáratéval. M vét – eredeti címén Flandriai Balduin történetét („L’hystore de l’empereur Baudouin de Constantinoble”) –, melyet minden bizonnyal 120Ő és 1207 között írt meg, a virágzó középkor legszínvonalasabb francia alkotásai közé sorolják, s az iránta megnyilvánuló érdekl dés az els , 16. sz.-i kiadása óta töretlen. S t, Villehardouin m ve esetében az a ritka helyzet is bekövetkezett, hogy készült latin fordítása is.^őŐ6 Villehardouin-nel a francia világi arisztokrácia egy neves, igen tehetséges, m velt és sokoldalú képvisel je jelent meg, s mindjárt egy igen színvonalas alkotással, a francia történetírók sorában, s tett ezzel dönt lépést a keleti francia historiográfia, "egy keleti francia történelem" továbbfejlesztése irányában.^őŐ7

őŐő Robert BOSSUAT, Geoffroi de Villehardouin in D.L.F., 30Ő-307. Urban-Tigner HOLMES, Robert de Clari, 639. LANSON, ő0-ő6. BÉDIER-HAZARD, 77-81. EHRARD-PALMADE, 11. NISARD, 3ő-ő0. Edmond POGNON, Historiens et chroniqueurs au Moyen Age, Paris : 19ő2. 6-89 (Robert de Clari) és 89-19Ő (Geoffroy de Villehardouin)., GRLMA, XI./ 3. 980-996.Gérard JACQUIN, Robert de Clari és krónikája, in CLARI (Balassi) 201313ő-1ő6. Érdekes módon BOURDÉ-MARTIN megfelel fejezetében (11-ő7) viszont nem szerepelnek, ZINK, Introduction..., 90., U ., Littérature..., 193-19Ő. DUFOURNET, Villehardouin et Clari, két kötetben adja a szövegek legrészletesebb összehasonlítását és legalaposabb elemzését.

őŐ6 Szinte az els francia kiadással egy id ben (Blaise de Vignier, Párizs, 1ő8Ő) jelent meg Villehardouin szövegének latin nyelv változata Németalföldön, majd pár évtizeddel kés bb Velencében. Constantinopolis Belgica ive de Rebus Gestis a Baldvino et Henrico Impp. Constantinopolitanis…, Tornaci, MDCXLIII. Az utóbbit fordítója és kiadója Paolo Ramusio az általa 168Ő-ben publikált „Görög Császárság történetébe”

illesztette bele, és Richelieu bíborosnak ajánlotta. De Bello constantinopolitano et Imperatoribus Comnenis per Gallos et Venetos Restitutis Historia Pauli Ramnusii Ad Eminentissimum Cardinalem Dvcem Richeliev parem Franciae &, Venetiis, MDCXXXIV. https://www.arlima.net/eh/geoffroi_de_villehardouin.html (letöltve 2017.08.12.)

őŐ7 Mint láttuk, a számos rész-fordítást követ en ma már teljes magyar fordítás is a rendelkezésünkre áll. A IV.

keresztes hadjárat körülményeire lásd még DUFOURNET, Villehardouin et Clari, I. 3-32. (kronológia, el zmények, bibliográfia), a bizánci oldalról világítják meg az eseményeket Louis BRÉHIER, La vie et mort de Byzance. La civilisation byzantine, "Évolution de l'Humanité", Paris, 1969. 279-30Ő. Magyar kiadás: Bizánc tündöklése és bukása, ford. BAÁN István, „Varia Byzantina“ I. Sorozatszerk. Baán István, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Bp.: 1997. 336-3őŐ. FARKAS Csaba, Bizánc a negyedik keresztes hadjárat el estéjén, in CLARI (Balassi) 2013.

1ő7-176., a pápaság keleti politikájába ágyazva SETTON, The Papacy..., I. 1-27.

189 Szerencsés körülmény, hogy Bizánc megvételér l ránk maradt egy másik francia beszámoló is, mivel a két történet számos szempontból igen jól egészíti ki egymást. Robert de Clari (1170k. – 1216u.), a kor színvonalán átlagos m veltség nek számító egyszer lovag, a közemberek egyike, történetet írt "azokról, akik Konstantinápolyt hódoltatták" ("Estoire de chiaus qui conquisent Coustantinoble"). Egyes vélemények szerint Villehardouin és Clari m veinek színvonala között megközelít en akkora a különbség, mint amekkora a két szerz társadalmi rangja és a hadseregben betöltött pozíciója között feszül.

A lovagi-f úri elit tagjai a népnyelvet használva immár nem csak irodalmi dics ségre pályáznak (mint pl. Oroszlánszív Richárd és IV. Thibaud, Champagne grófja, a „Dalnok”), hanem történetírói babérokra is törnek (mint Geoffroy de Villehardouin). Robert de Clari esete mutatja, hogy ez az igény immár megjelent a társadalom alacsonyabb rétegeiben is. Ráadásul nincs szó arról sem, hogy a hadjárat leírására – kérésre vagy elhivatottságból – valamely trouvère vagy trubadúr vállalkoznék (mint ahogy láthattuk Ambroise esetében). Robert de Clari természetesen ír, tudatában van annak, hogy nagy jelent ség események tanúja és tev leges részese, vagyis az élmény, az átélt események hatására lett történetíró, és erre senkit l nem kapott megbízatást. M vét Corbie apátságában helyezi el, ott, ahonnan a keresztes hadjárat elindult, s ahol föltehet en maga is fölvette a keresztet, és amelynek a zarándoklatból hazahozott ereklyéket adományozza.^őŐ8

Clari egyszer , pikárdiai tájnyelvi elemeket b ven tartalmazó m vének a történetírói nívóját és intellektuális szintjét nem lehet Villehardouin-éhez hasonlítani. Kronológiája id nként pontatlan, írása azonban emberközeli, naiv és szinte, s elbeszélése a maga módján pontos és rendkívül érdekes. Míg Villehardouin a stratégia, a nagypolitika elegáns stílusú elbeszél je, aki családja számára jelent s fejedelemséget hasít ki a meghódított területeken, addig Clari elvész a seregben tízezrével meglév hasonsz r ek tömegében. Mindössze neve van a névtelenek között, viszont ehhez a névhez a lovagi h stettek e túlf tött légkörében még csak egy aprócska vitézség sem kapcsolódik (legalábbis nem tudunk ilyenr l); míg Clari viszonylag szerény zsákmányával visszatér szül földjére, addig Villehardouin a Pelloponészoszon igyekszik dinasztiát alapítani, és soha nem látja viszont hazáját. (Hasonnev unokaöccse, Geoffroy de Villehardouin azonban már a „francia Pelloponészosz,” Morea uralkodója lesz.) Clari története nem szerzett olyan ismertséget sem korában, sem a kés bbi századokban, mint Villehardouin-é (mindössze egyetlen kézirata maradt fenn). Ez talán arra is utal, hogy neki még nem volt meg a közönsége, s nehéz az

őŐ8 Clari els kiadására Villehardouin-éhez képest csaknem két évszázaddal kés bb kerül sor (Paul Riant, Párizs, 1868). Clari bibliográfiára: https://www.arlima.het/qt/robert_de_clari.html (letöltés 201708.27.)

190 egyszer pikárdiai lovagot egy királyi vagy f úri udvarban, jeles trubadúrok, trouvère-ek és elegáns nyelven író el kel k társaságában elképzelni.

A fenti helyzet természetesen arra predesztinálta Villehardouin és Clari m veit, hogy a kutatók párhuzamba, vagy éppen ellentétbe állítsák ket, összevessék az azonos eseményekr l szóló részeiket, illetve hangsúlyozzák az eltér vagy az egymást kiegészít jellegüket.

Villehardouin egy széles látókör stratéga, aki Bizánc elfoglalásában a nagy, nemzetközi kontextusba helyezett hadjárat dönt fontosságú felvonását látja, míg Clari számára Bizánc megvétele tulajdonképpen egy véd bástya ostromával azonos. Joinville hadjáratot elbeszél története a Nílus egyik ágán megépített híd sikeres védelméhez köt dik. Miközben az két sereg összecsapásból csupán – néhol valós, máskor lovagregényekbe ill , egyéni vitézségeket megörökít – epizódokat látunk (mindig onnan, ahol éppen János úr tartózkodik) azt nem tudjuk meg t le, hogy a csata miként veszett el; – csak azt, hogy elveszett.

Clari nem is látja azokat a nagy összefüggéseket és mozgásokat, melyeknek Villehardouin többnyire az irányítója volt. Számos naiv értelmezése és tárgyi tévedése van.

Ugyanakkor, noha érdekl dése és kíváncsisága messze meghaladja kifejezési eszközeinek lehet ségeit, viszont "masszívan áll a maga lehet ségeinek talpalatnyi földjén és eszébe sem jut, hogy tekintetét a világmindenségre vesse". Az általa belátható terepen azonban Clari igazi történetíróként mozog.^őŐ9 M veikkel – s itt a Latin Császárság tekintetében kifejezetten Villehardouinre gondolok – új lendületet adtak a Konstantinápolyban, illetve a Balkánon kibontakozó francia nyelv történetírásnak. Ha Konstantinápoly meghódítása és a francia nyelv történetírás születése – mint láttuk – ilyen er teljesen kapcsolódik egybe, elmondhatjuk, hogy szerz inknek a folytatás inspirálásában is volt szerepe.

Meg kell itt jegyeznünk, hogy nem csak Villehardouin és Clari történetét szokás összehasonlítani, hanem Villehardouin és Joinville teljesítményét is. Joinville m vének a keresztes hadjáratra vonatkozó „krónikás” része Villehardouin, Clari és Henri de Valenciennes történetével állítható párhuzamba, s tekinthet hagyományaik folytatójának. Nyilvánvaló, hogy ebben az összehasonlításban Joinville-nek csak a keresztes hadjárattal, illetve a Kelettel kapcsolatos részleteit célszer figyelembe venni, de érdemes összevetni a steppei népekre – f leg a kunokra – vonatkozó fejezeteiket is. Ebb l látható, hogy Villehardouin Joinville-lel összevetésben is egy széles látókör hadvezér – talán (noha ez nyilvánvalóan véletlen) a

őŐ9 A széls séges megítéléseket mutatja a többi korabeli forrás és kommentár. Közülük idéz néhányat DUFOURNET, Villehardouin et Clari..., II., 393-39Ő, 396-398, Ő08-Ő16, ŐŐő-Őő1. továbbá ALPHANDÉRY-DUPRONT, 26ő-338., ROUSSET, 80-97. A keresztesek balkáni berendezkedésére SETTON, The Papacy..., I.

27-8ő.

191 hadvezet maréchal és az urát általános kérdésekben helyettesít sénéchal feladatai, szemlélete közötti különbség ütközik ki közöttük. Joinville mesél kedve azonban sokkal szélesebb területekre kalandozik. Villehardouin-nél jóval nehezebb megtalálni azokat a szemléletes és szemléltet részeket, melyek az eseményeket életszer vé és élményszer vé teszik: Villehardouin pontos leírásokat ad a tárgyalásokról, csatákról, ceremóniákról. Mint láttuk, Villehardouin egy stratéga. Nincs egy fölösleges szava; – s t, ismerve az eseményeket, még a hallgatásának is van jelent sége.^őő0

Joinville – szemben Villehardouin-nel – stratégának egyáltalában nem tekinthet . Látja – de inkább ösztönösen sejti – a f bb mozgásokat, résztvev je és elbeszél je az eseményeknek, melyeket mozaikszer en illeszt egymás mellé Az ütközetekr l színes „panoráma-képet” ad, mely tele van egyénekhez, kisebb csoportokhoz köthet mozgalmas epizódokkal. Amit leír, egy moumentális körkép-fest ecsetjére kívánkozik. De Joinville Clarihoz is hasolítható: egy-egy konkrét katonai akcióból is csak azt látja, ami a szeme el tt zajlik. Azoknak a leírásában viszont mindketten kit n ek, noha e téren kétségtelenül Joinville m veltsége, látószöge, eszközei, elbeszél képessége, nyelvének gazdagsága jóval nagyobb. Viszont érdekl désük, a világ fölfedezése (netán megértése) iránti természetes vágyuk rokonítja ket.

Villehardouin valójában egy igen m velt, választékos nyelven író, világlátott lovag, aki az általa ismert világot kissé felülr l nézi, és nem lep dik meg semmin. (Az az olvasó benyomása, hogy ha netán valami meglep lenne számára, azt végleg nem tartaná szükségesnek beleírni a históriájába.) Clari azonban leplezetlenül rácsodálkozik Kelet világára, Bizánc gazdagságára, és megosztja élményeit, elmondja a benne megragadt történeteket. Nagy kíváncsisággal fordul például is a steppei népek szokásai, „erkölcsei” felé. (Villehardouin-t csak katonai értékük, teljesítményük és az összecsapások során tanúsított reakcióik érdeklik.)

Clarit leny gözik Konstantinápoly ereklyéi és csodái.^őő1 Leírásai itt Joinville-lel rokonítják: t is lekötik az olyan részletek, mint Iconium szultánjának gazdagsága, a Nílus, a Hegy Öregje, az asszaszinok és a beduinok csapata.^őő2 Mind Clari, mind Joinville érdekes információkat ad a kunokról,^őő3 illetve a mongolokról,^őőŐ érdekl désük csillapíthatatlan.

őő0 Például az egyik ilyen eleme a történetnek Zára ostromával kapcsolatos, ahol csak azt a – nyilvánvalóan nem lényegtelen – körülményt felejti el közölni, hogy a pápa kiátkozással fenyegette meg azokat a kereszteseket, akik keresztények ellen támadnak. Nehéz elhinni, hogy nem jutott a tudomására, hiszen minden fontos tárgyaláson jelen volt. (Úgy különösen, hogy Clari, az egyszer lovag tudott a pápai excommunikációról.)

őő1 CLARI, 2013, 103-11ő.

őő2 JOINVILLE, 201ő., 1Ő1, 1Ő2, 1Ő3 (Iconium), 77, 21ő, 216, 2Ő8-2ő0, 2ő3, 26ő, 2Ő9, 2ő3, ő89 (assassins), 318, őŐ3 (beduinok), 18Ő, 187-191, 19Ő, 26Ő (Nilus).

őő3 CLARI, 2013, 19, 23, 2ő, 82, 87-89, 12Ő, 129, 131-133.

őőŐ JOINVILLE, 201ő., 1Ő3, Ő70, Ő71, Ő73, Ő7Ő, Ő83, Ő70-Ő76.

192 Villehardouin meghódítani akarja a területet és megszervezni az új birodalmat (amit rokona

192 Villehardouin meghódítani akarja a területet és megszervezni az új birodalmat (amit rokona