b. A két Burgundia: territoriális hatalmak a határ két oldalán

A terület másik fontos regionális hatalma a Burgund grófság (Franche-Comté,

„Szabadgrófság”), mely a Német-római Császárság vazallusa, míg a Burgund Hercegség a Francia Királyságé. A két Burgundia történelme igen jól mutatja a két nagyhatalom határterületén fekv fejedelemségek bonyolult viszonyrendszerét, az abban rejl csapdákat és kivételes lehet ségeket is.

A két Burgundia a korábbi burgund királyságok – a burgund barbár királyság (ŐŐ3–ő3Ő), a Meroving királyság (ő61–771), majd a Karoling császárság – Verdun (8Ő3) utáni örököse. A Burgund grófságot (986–1678) Mâcon grófja, Otte-Guillaume de Bourgogne (962–1026) alapítja meg. 1037-t l a Birodalom vazallusa, palotagrófság, melynek grófjai fokozottabb

őő önállóságra („szabadságra” – innen a grófság kés bbi neve: Franche-Comté, ’Szabad Grófság’) törnek; f városa Dôle.

Francia és német gyöker fejedelmek váltják egymást a grófi méltóságban, a francia hercegség területéhez tartozó Mâcon grófjai közül négyen szerezték meg a burgund grófi koronát (az els I. ’Nagy’ Guillaume / Vilhelm gróf volt, 10ő7-1087). Az Ivrée-dinasztia örökösn je, I. Burgundiai Beatrix (11Őő-118Ő) 11ő6-ban I. Barbarossa Frigyes (1122-1190) felesége lesz, aki így Burgundia grófja is egyben. Fiuk, Otto von Hohenstaufen (1171-1200) Burgundia grófja, az neje Marguerite de Blois, V. Thibaud de Blois és VII. Lajos francia király lányának, Alixnek a leánya. Ezzel a két dinasztia között olyan házassági kapcsolat jön létre, mely érinti Champagne (Blois, Châteaudun, Chartres) és Burgundia grófságait is. A jogilag továbbra is a Birodalomhoz tartozó grófság végül IX. Lajos id szakában kerül egyértelm en francia befolyás alá: az utolsó burgund palotagróf IV. Othon de Bourgogne (12Ő8–1303), Burgundia és Artois grófja (1279–), akinek leánya, II. Jeanne de Bourgogne V.

Fülöp francia király felesége lesz (1316).

E házasság következtében a grófság a francia királyi család (Capetingek, majd Valois-k) birtokába kerül, végül a grófság és a hercegség III. Jeanne de Bourgogne grófn és IV. Eudes de Bourgogne herceg házasságával egyesül 1318-ban. Az utolsó herceg – gróf, Szent Lajos dédunokája, pestisben hal meg (1361), az egyesített két Burgundia ezt követ en II. Jó János idején kerül majd véglegesen a francia király birtokába.¹³¹

A Meroving-kori Burgund Királyság másik örököse a Burgund Hercegség (880–1Ő77), f városa Dijon. A Bosonida (898–9ő2), majd a Roberti (9ő6–1002) dinasztiák id szakát követ en a hercegség 1006-tól a francia királyi család apanázsbirtoka lesz, a Capetingek ifjabb ága (1006–1361) uralja, akik Kegyes Róbert harmadik fiának, I. Róbert (1011–1076) hercegnek (1032–) az örökösei. Az els uralkodója, aki a hercegi címet viselte II. (Igazságos) Richárd volt (8ő8-921).

Több grófság tartozott a herceg fennhatósága alá, melyeknek neveit Joinville történetéb l is jól ismerjük: Bar, Troyes, Chalon, Auxerre, Charolais, Senlis, Mâcon, Autun, Nevers, Sens, Avallon, Sancerre vagy éppen Auxonne, melyeknek jó része a Joinville család kapcsolati

131 CSERNUS, Sándor, Franciaország, in Európa és Magyarország Szent István korában, szerk. KRISTÓ Gyula és MAKK Ferenc, Szeged: 2000, 101–12Ő. A királyságtól függetlened két Burgundia alkotja majd a 1Ő–1ő. századi burgund nagyhatalom bázisát (melynek gazdasági hatalmát Flandria adja), s amely 1Ő77 januárjáig, Merész Károly burgundi herceg haláláig marad együtt. Merész Károly halálát követ en a Burgund Grófság Burgundi Mária hozománya, a „burgundi örökség” része, melyet a Habsburgok örökölnek. 1678-ban kerül ismét Franciaországhoz (a királyi család dominiumának a részévé válik.).

ő6 rendszerében fontos helyet foglal el.¹³² Jean de Joinville négy burgund herceg kortársa volt, akik történetében is szerepelnek: IV. Hugues (1218-1272), II. Róbert (1272-1306) és két fia V. Hugues (1306-131ő) és IV. Eudes (131ő-13Ő9). Közülük Joinville-nél a leggyakrabban IV. Hugues szerepel, aki a Kasztiliai Blanka ellen szervezked bárói párt egyik vezéralakja is;

- kés bb IX. Lajos h séges támogatója. A grófi és hercegi címet is visel I. Philippe örökös nélküli halálával a két Burgundia a francia király domíniumához került.¹³³

A grófság és a hercegség történetének új felvonása majd II. János király fia, II. (Merész) Fülöp (13Ő2–1Ő0Ő), burgundi herceg (1363–), házassága (1369) II. Marguerite de Flandre, útján Flandria és Burgundia grófja (1369–) uralkodásával kezd dik, és a dinasztia fiágon való kihalásáig (1Ő77) tart, amikor is a hercegség területe visszakerül a francia királyhoz.^13Ő

A Burgund hercegség volt az a territoriális hatalom, mely talán a leger sebben köt dött a francia királyokhoz, legszilárdabban helyezkedett el a központ hatalmi befolyásolási rendszerében, de utolsóként került formailag is (ráadásul a grófsággal együtt) a francia király apanázs-birtokai közé. Ezek újbóli felosztása viszont, mely a két terület és cím egyben tartásával történt, a legnagyobb kés -középkori franciaországi territoriális fejedelemség, a királyság egységét is végveszélybe sodró formáció, a „hercegek Burgundiája” létrejöttéhez vezetett el. Champagne grófságával szemben tehát – s nem kis mértékben a grófság és a hercegség sajátos helyzete okán – a két Burgundia más utat járt be. Története jól illusztrálja a Francia Királyság aggodalmát, hogy Burgundia, sajátos státusa következtében is, territoriális fejedelemségként veszélyezteti a királyság területi és hatalmi integritását. Amikorra Burgundia nagyhatalommá lesz, akkor már Champagne, mint politikai territoriális entitás már rég a múlté. Ami Champagne esetében hatékony és eredményes volt, az Burgundiánál nem m ködött: Burgundia 1Ő77-ben „széttörik”, s a hercegség szinte er szakkal tagolódik be a

„másik” nagy formátumú Lajos király (XI. Lajos) uralkodása alatt kiépül és az újkori állam kiépítése felé nagy léptekkel haladó modern francia állam szerkezetébe.^13ő

132 Béatrice d’Auxonne Joinville anyja, JOINVILLE,201ő., Őő, 112, 323, 326, Ő3ő. L^USSE, 1998. Ő7.

133 JOINVILLE, 201ő., őőő, őő6, őő9 (Hugues III.), 82, 8ő, 108, 1Ő8, (Hugues IV.) 112, 681 (Eudes III.) őő9, 663, 680, 681 (Hugues de Chalon).

13Ő A hercegi és grófi címet viszont örökli és viseli Burgundi Mária, majd férje, Habsburg Miksa (1Őő9–1ő19) német-római császár (1ő08–), aki a Burgund grófságot (1Ő77–1Ő82) valóban birtokolja is, s ett l kezd d en mindkett szerepel a Habsburg császárok címei között. Kés bb a francia király, XI. Lajos azonban vitatja az 136Ő-ben Merész Fülöpnek tett adományozás jogszer ségét. A hercegi cím azt követ en, hogy a területet XIV.

Lajos katonailag is elfoglalta, végül 1679-ben kerül a spanyol Habsburgoktól a francia illetve spanyol Bourbonokhoz, akik „honorifikus” címként ma is viselik.

13ő A grófság, Burgundi Mária örökségeként a Habsburg-házhoz (a spanyolországi Habsburgokhoz) kerül (1Ő77-1678.)

ő7 A Joinville-család különböz tagjai szorosan kapcsolódtak a Birodalom és Franciaország között kialakult és a 13. századra egyre bonyolultabbá váló vazallusi hálóhoz. Jean de Joinville a Burgund grófság hét grófjának (köztük két grófn ) volt a kortársa, a grófokkal rokoni kapcsolatban is volt, életében és elbeszélésében így a grófság és a hercegség egyaránt fontos szerepet kap.

A fenti nagyhatalmak mellett a területen igen jelent s befolyást gyakoroltak azok a regionális hatalmak (különösen Metz, Toul és Trier püspökségei, Bar Hercegsége, Vaudémont grófsága, Saarbrücken grófsága), melyek ugyan a birodalomhoz tartoztak, de hagyományosan nagy szerepet játszottak a Francia Királyság és a Német-Római Császárság történetében egyaránt.

Metz regionális pénzügyi központ is volt (maga Joinville is odamegy pénzt szerezni a keresztes hadjáratra való indulása el tt),¹³⁶ Sarrebruck (Saarbrücken) grófjai pedig a Joinville családdal szoros kapcsolatban állottak.¹³⁷ Bar grófsága (majd hercegsége, 13őŐ-) a lotaringiai francia befolyás f letéteményese, noha Thiébaut de Bar (aki Luxemburg grófja is) jelent s szerepl a 13. században (részt vesz a III. keresztes hadjáratban, harcol a katharok ellen) és Lotaringián belül a herceg, Franciaország irányában a király hatalmát igyekezett ellensúlyozni. Vaudémont grófsága a champagne-i örökösödési háborúban a Brienne családot támogatja, Bar grófságának vazallusa. Kés bb, Marguerite de Joinville és Ferry de Vaudémont házasságával (1392) Joinville és Vaudémont egy kézbe kerül, vagyis Joinville urai ekkortól kezdve folyamatosan grófi címet viseltek.¹³⁸

A viszonyok itt is rendkívül bonyolultak, de ezen a területen – Joinville idejében is – a f szerep nyilvánvalóan a Lotaringiai Hercegségé volt. A Herzogtum Lothringen, mely a verduni egyezményt követ en kialakult Lotaringiának a déli részét (Fels -Lotaringia) foglalta magába, 9ő9-ben jött létre (f városa Nancy) és a Német-Római császárság vazallus állama volt. A 11. században (10Ő8) az Elzászi uralkodó dinasztia került hatalomra, IV.

(Brauschweigi) Ottó támogatásával.

A herceg, I. Thiébaut / Theobald a franciák ellen küzdött a császár oldalán Bouvines-nál (1213), és fogságba is esett. Kés bb sem voltak szerencsés döntései. Szabadulását követ en II. (Hochenstauf) Frigyes ellen harcolt, ugyancsak vereséget szenvedett, majd beavatkozott az ún. „champagne-i örökösödési háborúba,” melyben IV. Thibaud-val szemben (aki, mint

136 JOINVILLE, 112.

137 Uo., 112, 109.

138 BOGDAN,Ő8-Ő9.

ő8 láttuk, bírta II. Fülöp, II. Frigyes II. Henri de Bar támogatását) Érard de Brienne pártját támogatván ismét a vesztes oldalra került.

Alulmaradt tehát, aminek következtében elvesztette a hercegség nyugati területeinek egy részét, s Lotaringia a Champagne-i grófság h béresévé vált.¹³⁹ A 13. század a Lotaringiai Hercegség számára a francia dominancia kibontakozásának els jelent s korszaka volt, olyannyira, hogy IV. (Szép) Fülöp Jeanne de Champagne grófn vel kötött házassága révén a 13. század végére Champagne-nyal együtt, a francia király közvetlen vazallusa lett.^1Ő0

A terület tehát (beleértve a Champagne keleti részéhez tartozó Joinville várát és városát is), ekkor vált a királyi dominium részévé. A veszélyes konfliktus-zónába került Joinville vára és városa kés bb, még jóval a francia forradalom el tt, több ízben lett olyan támadások áldozata, melyek súlyos veszteségeket okoztak számára. Ami a Joinville-eket illeti – mint láttuk, Simon de Joinville, Jean apja esetében – kezdetben ugyancsak a herceg oldalára álltak és a Brienne-családot támogatták, s Thiébaud-val egy oldalon harcoltak.^1Ő1

A hazánkban kevéssé ismert, karoling eredet Brienne-család, melynek története a 10-ik században kezd dik (els grófja I. Engilbert) Champagne grófjának vazallusa és egyik meghatározó támogatója. A Brienne-eknek komoly szerepük volt Champagne grófságában és a Francia Királyságban egyaránt, majd a 12-13. században nagy tekintélyre tettek szert Keleten és Itáliában is. A család kétségtelenül legsikeresebb tagja, korának egyik legnevezetesebb lovagja, Jean de Brienne (Jean de Brienne (1170/7ő-1237) volt. Az példája jól mutatja azt a látványos karrier-lehet séget, mely egy tehetséges katonára és politikusra várt a Kelet felé forduló 13. századi Nyugat-Európában. Brienne-i János a szentföldi keresztény államok egyik legjelent sebb politikusa és hadvezére, aki jeruzsálemi király (1210-2ő), majd a Konstantinápolyi Latin Császárság császára (1229-1237) is volt. Részt vett a negyedik keresztes hadjáratban, és a nyugati historiográfia lapjain szerepel (a magyar történetírásban II. András keresztes hadjárataként bevonuló) V. keresztes hadjárat vezet jeként.^1Ő2 A család a 13. században élte fénykorát, és tagjainak e Keleten elért sikerei komoly tekintélyt biztosítottak számukra Franciaországban és Champagne-ban is.

139 Uo,.31-Ő6.

1Ő0 Uo.,Ő7-62.

1Ő1 Ránk maradt a történet, mely szerint (az egyébként igen kegyetlen természet ) Teobald, Simon de Joinville lándzsájával (mivel az nem volt rá hajlandó) döfte le nagybátyját, Toul volt püspökét, Saint-Dié káptalani elöljáróját 1217-ben. DOM CALMET, Augustin, Notice de la Lorraine, qui comprend les duchés de Bar et de Luxembourg, l’Électorat de Trèves, les Trois évêchés (Metz, Toul et Verdun): L’histoire par ordre alphabétique des villes, etc. qui méritent quelques distinctions, 2^e éd. Mme Georges Libraire-Éditeur, Lunéville: 18Ő0. I. 166.

1Ő2 RUNCIMAN, 1999, 7Ő0-767.René GROUSSET, Histoire des croisades et du Royaume Franc de Jérusalem, vol III. 1188-1291. L’Anarchie franque, Pérrin, Paris: 1936/2006.

ő9 A velük rokonságban is lév Joinville-ek számára, következésképp Jean de Joinville számára is, a Brienne-ek fontosak voltak, és könyvében is többnyire igen pozitív kontextusban szerepelnek. (Annak ellenére, hogy egy id ben, mint láttuk, k Joinville h bérurának, a champagne-i grófnak a legf bb ellenfelei.)^1Ő3

A Joinville család rokoni hálózata tehát a fenti területekre terjedt ki, és a család egyes tagjainak sorsa, karrierje szoros összefüggésben állt a két nagy birodalom határvidékének mozgalmas történetével, mely Jean de Joinville utódai számára is számos megpróbáltatást hozott.^1ŐŐ A fentebb leírt territoriális hatalmak regionális – egymás közötti és a területen hagyományosan aktív nagyhatalmakkal kialakult – viszonyrendszere meghatározta annak a kornak a történetét is, melynek jobb megismeréséhez Joinville m ve becses forrásként szolgál.