AZ ÁLTALÁNOS NÉVMÁSOK ALAPALAKJAI
4. NÉVUTÓI KIFEJEZÉS
4.3 Ragtalan NP-t vonzó névutók
A Ø morfémás főnévvel álló névutók képviselik tehát az ősi magyar névutókat, amelyek a következő kritériumok alapján a helyhatározóragokkal rokoníthatók:
52 A minőségjelzős szerkezetből származó névutók keletkezésüknek megfelelően ragtalan névszót vonzanak, de eredeti fizikai térbeli jelentésük elavult, ma már csak átvitt értelemben használatosak: téren, alapon, vonalon.
Érdekes, hogy ezen alakokkal párhuzamosan birtokos szerkezetből származók is születtek: terén, alapján, vonalán.
a. Eset nélküli főneves kifejezést vonzanak.
b. Ha személyes névmásokhoz járulnak, személyraggal látjuk el őket (mellettem, eléd stb.).
c. A névutó és vonzata közé nem ékelődhet be más összetevő (*Nándor pontosan mögött).
d. A névutót hangsúlytalanul ejtjük a gazdaszóhoz tapasztva, akárcsak a ragot.
e. Ugyanúgy módosítják a gazdaszó jelentését, mint a helyhatározóragok, helyhatározói funkciót kölcsönözve a főneves kifejezésnek, bár tökéletes szinonima-viszony soha nincs a két szerkezet között (az asztalnál ül vö. az asztal mellett ül/áll), mindig egy finoman árnyalt viszonyspektrumot képeznek.
Nézzük most meg, mi szól a névutók önálló szóként, és nem toldalékszerű elemként való elemzése mellett:
a. Hangtani szempontból a névutó magánhangzója/-i nem mutat/nak illeszkedést, holott a magánhangzó-harmónia a magyar toldalékok egyik fontos jellemzője. Az is igaz ugyan, hogy nem minden rag harmonizál (szobáig, teremig).
b. A névutók kevésbé redukált elemek, általában két szótagúak az egy szótagú ragokkal szemben.
c. Fontosabbak azonban a szintaktikai ismérvek. A névutó önmagában is alávethető mondattani műveleteknek, például mellérendelésnek. A névutók koordinálhatók egymással, a gazdafőnevet nem kell megismételni. Ugyanezt a ragokkal nem lehet megtenni, azok minden esetben megkövetelik a gazdafőnevük kitételét:
(122) a. Nándor mögött és mellett felsorakoztak a csapat tagjai.
b. A szekrényre és a szekrénybe dobozokat tett.
d. A névutó tűri több gazdafőnév koordinációját is. A ragot viszont minden esetben fel kell tüntetni:
(123) a. Nándor és Árpád mellett felsorakoztak a csapat tagjai.
b. A szekrénybe és a fiókba dobozokat tett.
A rag tehát nem önálló szó, míg a névutó (fél)szabad53 morféma.
Érdemes felfigyelni arra, hogy az imént felsorolt kritériumok azon csoportja, amely a határozóragokkal való rokonítást teszi lehetővé, csak a Ø morfémás főnévi vonzattal rendelkező névutókra érvényes, míg a névutók önálló szavakként való elemzésének jogosultságát támogató jegyek helytállóak az összes névutóra vonatkozóan, bővítményük ragos vagy ragtalan voltától függetlenül. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy a ragtalan főnévi vonzatos névutók előrébb tartanak a grammatikalizálódás útján.
Összegezve azt mondhatjuk tehát, hogy a névutók (önállótlan, módosító) jelentése és (a névszójukhoz tapadó hangsúlytalan) hangsúlyozása toldalékszerű, ugyanakkor ezek az elemek különböznek a ragoktól, részben hangtanilag (nem harmonizálnak), részben mondattanilag (lehet őket is, gazdafőneveiket is koordinálni). Ehhez még hozzátehetjük, hogy az alapjelentésüktől eltérő egyéb relációk kifejezése terén a névutók használati köre
53 A morfémákat három csoportba szokás sorolni: a) szabad morfémák, b) félszabad morfémák, c) kötött morfémák.
A szabad morfémák a lexikális jelentéssel bíró önálló szavak. Félszabad morfémák azok a szótőhöz nem tapadó, a kötött morfémák viszonyjelentéséhez hasonló jelentéssel bíró szavak, amelyek csak egy másik morfémával együtt használhatók (pl. az eset kategória névutói, illetve az indoeurópai nyelvek prepozíciói). A kötött morfémák sohasem állhatnak önállóan, mindig egy másik morfémához tapadnak (pl. a szuffixumok).
behatároltabb a ragokéhoz képest. A névutók száma a ragokhoz viszonyítva nagyobb, és míg a ragok állománya egy adott nyelvhasználati időszakban zártnak tekinthető, a névutóké bővül.
A helyhatározói ragokhoz hasonlóan a helyviszonyokat kifejező névutók körében is él még az az ősi tulajdonság, hogy a jelentésük természete alapján hármas tagolódású párhuzamos sorokba rendeződnek az irányhármasság jelölésére. A legrégebbi, a grammatikalizálódás folyamatában legelőrébb tartó névutók koherensen viselkednek e tekintetben a rajtuk levő primer ragoknak köszönhetően.54
Az irányhármasság szempontjából szabályos, azaz a hármas irány kifejezésére szolgáló három változatú névutókon kívül vannak mindhárom irányt jelölő két változatú (felől – felé – felé), két irányt ábrázoló két változatú (Ø – körül – köré), két irány érzékeltetésére alkalmas egy változatú (után), és egy irány kifejezését ellátó egy változatú névutók (mentén, nyomán stb.):
17. táblázat. Névutók irányulást kifejező változatai.
Hely- és
A felől – felé alakok alapszava az uráli kori fél ’vminek, vkinek a része; oldal’ jelentésű főnév. „Hiányzó” locativusragos alakja valószínűsíthető: *fél-t, *fél-en. Az ómagyar korban már kétirányú volt (D. Mátai 2003a: 227, 2003b: 419). A mai locativusi használata ’a szóban forgó hely környékén, közelében, tájékán’ jelentésű:
(124) Szeged felé jártunk, amikor meghallottuk a rádióból a hírt.
A körül finnugor kori ’kör, gyűrű; kerek, gördülő; forog, forgat’ jelentésű szótőből alakult ki az -l ablativusi raggal. Az így megszilárdult ragos alakulat locativusi funkcióban lett használatos (vö. alul, fölül). A köré a szótő -é lativus ragos alakja.
Az után az első jelölt birtokos szerkezetből származó, az ómagyar korban kialakult névutó:55 (vkinek/vminek az) ut (’nyom’ értelmű ugor, esetleg uráli kori alapszó) + -á (egyes
54 A háromirányú névutósorok az ősmagyar korban stabilizálódtak, zárt rendszert alkotva (l. végződéseik ablativusi, locativusi és lativusi formában való rögzülését). Az ómagyar kortól kezdődően keletkezett névutók már nem követték a korábbi strukturálódást, két-, de egyre inkább egyirányúak, illetve irányulás szempontjából semlegesek voltak (l. a továbbiakban) és egyre inkább elvont értelműek lettek. A középmagyar korban a legrégebbi névutócsaládok is felléptek absztrakt funkciókban is (D. Mátai 2002, 2003a: 226–227, 2003b: 416–419, 2003c: 648–
651), később pedig az is megfigyelhető, hogy az eredetileg fizikai helyviszonyt jelölő névutó csak átvitt értelmezéssel lesz használatos.
55 Korábban jelöletlen birtokos szerkezetekből keletkeztek a névutók, ugyanis az ősmagyar korban a birtokos szerkezet általában jelöletlen volt, azaz a birtokszón nem volt birtokos személyrag, és a birtokos jelzőként álló birtokos ragtalan volt: ’fa alá’ (ahol az -á lativusrag!). A helyhatározó-ragos főnév válik aztán névutóvá grammatikalizáció következtében, elveszítve szintaktikai és lexikai önállóságát, és a birtokos szerkezet névutós szerkezetté értékelődik át. É. Kiss szerint e struktúrák birtokos szerkezeti eredetére utalnak a személyes névmások
szám 3. személyű birtokos személyrag) + -n locativusrag (> superessivusrag). Az eredetileg
’vkinek/vminek az útján’ konkrét olvasatú szerkezet a gyakori használat következtében átértékelődött a ragok funkciójának elmosódásával, és az után névutó kialakulásához vezetett még az ősmagyar korban (D. Mátai 2003a: 227). Egyetlen alakjának alapértelmezése locativusi:
(125) Az adatlapon a név után a születési dátum található.
Mozgásigével két értelemben használható:
1. A mögött szinonimájaként. ‘Vki/vmi térben követ vkit/vmit, sorrendben vki/vmi mögött halad oly módon, hogy a kettejük közötti távolság nem változik’ értelemben:
(126) Árpád Nándor után futott. (Árpád Nándor mögött futott, például a futóversenyen a két résztvevő pozíciójára vonatkozó utalásként)
Ez az alkalmazás rokon azzal, amikor mozgó viszonyítási pontot statikus névutóval fejezünk ki, hosszabb szakaszon, nagyobb felületen történő (ismétlődő) mozgást jelölünk locativusi jelentésű elemmel:
(127) A fecskék a ház fölött röpködnek.
2. ‘Vki/vmi vkinek/vminek a nyomában halad azzal a céllal, hogy utolérje. A kettejük közötti távolság egyre csökken‘ olvasattal:
(128) Árpád Nándor után futott. (Árpád Nándor után eredt, hogy elérje, megfogja őt.) Az ősi névutók, amelyek esetében az eredetileg „birtok” funkciót betöltő főnév már véglegesen grammatikai elemmé vált, azaz a birtok és a rag együttesen nyer helyjelölő értelmezést, abban a tekintetben is megegyeznek a ragokkal, hogy ők maguk személyragozhatók, míg ez a lehetőség nem áll fenn az újabb keletű névutók körében (nyomán, mentén, táján típusúak), valószínűleg még transzparens lexikai és morfológiai felépítésük miatt. A ragvonzó névutók körében pedig, azon elemek esetében, amelyek személyragozhatók, a névmási formát a főnévi vonzaton megjelenő határozórag ragozásával hozzuk létre (l. 18. táblázat), sohasem a névutón, hisz ezekben az újabban keletkezett alakokban még könnyen felfedezhető a grammatikalizálódási folyamat köztes fázisa, ahol a ragvonzó névutók már nem főnevek, de még nem is valódi névutók abban az értelemben, hogy lexikális tartalmukat (majdnem) teljesen elveszítve funkcionális elemekké váltak volna.
névutós alakjaiban megjelenő teljes paradigmát alkotó személyragok (én-alattam, te-alattad, ő-alatta, mi-alattunk, ti-alattatok, ő-alattuk) és az archaikusnak ható, -nak/-nek ragos birtokossal álló névutós szerkezetek létezése, ahol a személyrag kitétele kötelező a névutón (Kinek futott utána Mari?) (É. Kiss 1999: 105). A névutók jelölt birtokos szerkezetből való kialakulása az ómagyar kortól válik egyre gyakoribbá, és mind a mai napig produktív ez a keletkezési mód (D. Mátai 2003b: 417).
18. táblázat. Helyjelölő, ragtalan NP-t vonzó névutók.
Cselekvés kiindulópontja (Honnan?)
Statikus, rögzített pont vagy felület (Hol?)
Végpont, finalis irányjelölés
(Hová?)
Személyragozás lehetősége
Alól alatt alá igen, a névutón:
alattam stb.
Elől előtt elé igen, a névutón:
előttem stb.
Fölül fölött / felett fölé igen, a névutón:
fölöttem stb.
Közül között közé igen, a névutón:
közöttem stb.
Mellől mellett mellé igen, a névutón:
mellettem stb.
Mögül mögött mögé igen, a névutón:
mögöttem stb.
Felől felé (= környékén) felé igen, a névutón:
felém stb.
körül köré igen, a névutón:
körülöttem(!), körém stb.
után igen, a névutón:
utánam stb.
mentén nincs
nyomán nincs
táján nincs
Az irányhármasság szempontjából teljes paradigmát felmutató fölül – fölött – fölé névutócsaládnak volt, és részben ma is van e-s változata is: felül/felől – felett – felé.
Egyértelmű a locativusi, a táblázatban is szereplő forma használata. Az ablativusi és lativusi alakokkal azonban egyre kevésbé találkozunk, amelynek minden bizonnyal a felől – felé névutópárral fennálló homonimia elkerülésére való törekvés az oka:
(129) Elszálltak a felhők a hajó felül.56 (vö. Elszálltak a felhők a hajó fölül.)
(130) A háztető felől lefűrészeltem egy faágat.57 (vö. A háztető fölül lefűrészeltem egy faágat.)
56 http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Fel%C3%BCl (Letöltés ideje: 2014. november 5.)
57 http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Fel%C5%91l (Letöltés ideje: 2014. november 5.)
(131) Látok egy bíbor ruhájú, márványarcú nőt, kinek kezében karcsú, könnyű mérleg, neve dicső, feje felé írva lángbetűkkel: Justitia.58 (vö. ...feje fölé írva lángbetűkkel: Justitia.)
A mentén, nyomán és táján névutók a határozóragos névszó alakú névutók körébe sorolandó, újabb keletű elemek esetében még teljes morfológiai transzparenciát figyelhetünk meg, és mint már említettem, az újabb alakulatok megbontják az ősi irányhármasság hagyományos rendszerét. Egy a ragos névszó és a névutó közötti köztes kategóriába tartozó formákként tarthatjuk számon őket. Eredetileg valamilyen hely(zet)et jelölő főnevek voltak, amelyek a grammatikalizáció útjára léptek. Főnévi jellegük még nem homályosult el teljesen, ezért kaphattak birtokos személyragot, bár az út mentén59 típusú szerkezetekben már mint nem teljes főnévi értékű elemek szerepelnek.