AZ OLASZ TÉRI NYELV
2. AZ OLASZ IGÉHEZ KÖTŐDŐ SZATELLIT ELEMEK
2.2 A helyhatározószói partikula az IP szerkezetekben
Az olasz a latintól örökölt prefixumokon és prepozíciókon túl is továbbfejlesztette a szatellit P-elemek szintaxisát a szakirodalomban még egységes névvel nem illetett és a nyelvtanokban (még) nem szereplő alakulatokkal, amelyekben az ige és egy helyhatározószó vagy partikula névvel illetett helyhatározói értelmezésű elem kombinálódik. Az ilyen ige + partikula szerkezeteket (a továbbiakban IP szerkezetek) bő szakirodalom veszi körül a germán nyelvekre vonatkozóan (l. például Dehé–Jackendoff–McIntyre–Urban 2002; Dehé 2002, 2005), az újlatin nyelvekben viszont csak az utóbbi időben (az 1980-as évektől) kerültek a figyelem központjába (Schwarze 1985, Simone 1997).5 Megnevezésükre Patrizia Cordin „ige + határozószó” (V + avverbio), illetve „ige + helyhatározói elem” (V + locativo) terminológiája a legsemlegesebb, ugyanis nem utal semmiféle elméleti elkötelezettségre a szerkezettel kapcsolatban (Cordin 2011). Ezen kívül két általánosan elfogadott kifejezés használatos még: az egyik a Raffaele Simone által 1997-ben bevezetett szintagmatikus igék (verbi sintagmatici)6 (l. például Masini 2006), a másik a Federico Vicario által 1997-ben javasolt analitikus igék (verbi analitici). Az első megjelölés arra utal, hogy ezekben az alakulatokban az alapigének van egy (általában lokalizációs értelmezésű) módosítója. A második név pedig arra helyezi a hangsúlyt, hogy az igének és az őt követő helyhatározói elemnek ez a fajta kapcsolódása a nyelvben korábban létező szintetikus kifejezésmódot analitikus eszközökkel helyettesítette (l. 29. táblázat. Erre a mozzanatra hamarosan
5 Ennek oka arra is visszavezethető, hogy az Olaszországban korábban uralkodó generatív grammatika moduláris nyelvfelfogása keretében nem tudtak minden szempontból kielégítő elemzést nyújtani egy olyan szerkezetre, amelyet nem lehetett egyértelműen vagy csak a szintaxis, vagy csak a szemantika körébe rendelni. Az áttörést a funkcionális nyelvszemlélet térnyerése hozta, amely szerint a nyelvhasználatban a jelentés egyenrangú, sőt elsődleges az alaktani és a mondattani szerkezetekkel szemben, és a szemantika, a morfológia és a szintaxis kontinuumot alkot (vö. I. 2.3.). Ebben a megközelítésben a kettős státuszú (szintaktikailag szókapcsolat, szemantikailag lexikai egység) IP-szerkezetek megfelelő megvilágításba kerülhettek (vö. Masini 2005, Iacobini–
Masini 2007).
6 Az angol phrasal verb kifejezés olasz fordítása.
visszatérek még). Az olasz az e fajta ige + partikula szerkezeteivel kivételnek számít az újlatin nyelvek között, ahol a hasonló konstrukciók csak ritkán fordulnak elő (a franciában kb. tíz ilyen szerkezet van: jeter dedans ‘bedob’, jeter dehors ‘kidob’, a spanyolban még kevesebb: echar abajo ’ledönt (kormányt/egy hatalmas épületet)’ (anyanyelvi informánsok, vö. Wienold–Schwarze 2002).
29. táblázat. Igei keretű és szatellit keretű nyelvi formák az olaszban és a magyarban.
MAGYAR OLASZ
V + szatellit (= igekötő) V+ szatellit (= partikula) V
bemegy andare dentro entrare
kimegy andare fuori uscire
felmegy andare su salire
lemegy andare giù scendere
elmegy andare via allontanarsi
visszamegy andare/tornare
indietro
(ri)tornare
hátramegy andare indietro arretrare
előremegy andare avanti precedere, continuare
továbbmegy andare avanti avanzare, proseguire,
continuare
utánamegy andare dietro seguire
túlmegy andare oltre superare
Igaz, hogy az olaszban találunk homonim alakokat az IP-szerkezetek körében (az andare avanti szerkezetnek két különböző jelentése csak a precedere ’előremegy’ és az avanzare, proseguire ’továbbmegy’ két különböző (szintetikus) igei lexémával pontosítható és választható szét egyértelműen), és nem minden magyar igekötős igének van IP-szerkezetes párja (például összemegy ‘restringersi, ritirarsi’, szétmegy ’disgiungersi, disseminarsi’, végigmegy ’percorrere’ stb.), ugyanakkor nem vonható kétségbe az IP-szerkezetek létezése és produktivitása, ahogy azt a táblázat is mutatja. Mi több, a mai olasz nyelvben egyre jobban terjedő innovációs jelenségként kell őket számon tartanunk. A folyamat, amely röviden úgy összegezhető, hogy a prefixumokkal ellátott igéket a nyelv helyettesíti egy „ige + helyjelölő partikula” szerkezettel, előrébb tart a standard olaszhoz képest kevésbé szabályozott, kevésbé normatív észak-olaszországi nyelvjárásokban. A Trento környéki dialektusok körében például térhódításukat elősegíti a közeli német nyelvterületek e jelenséget erősítő és gyorsító hatása is (Vicario 1997; Cordin 2010, 2011: 41–54).
2.2.1 A helyhatározószói partikula morfoszintaktikai jellemzői
A következő helyhatározói elemek vesznek részt az IP-szerkezetek szerveződésében (vö.
Iacobini–Masini 2006: 168; Cordin 2010):
30. táblázat. IP szerkezeteket alkotó helyhatározói elemek.
Helyjelentés Partikula Példa
Előre avanti andare avanti ’előremegy’
Hátra(felé) indietro andare inditero ’hátrafelé
megy’
Hátra, hátul, után dietro andare dietro ’hátramegy’
Rajta addosso portare addosso ’magán
visel’
Neki, ellen addosso, contro andare addosso
’nekimegy’, andare contro ’neki-/ellene megy’
Mellé, valamihez/valakihez közel
accanto, vicino, appresso andare accanto / vicino / appresso ’mellé megy’
El, messze via, lontano andare via ’elmegy’,
andare lontano ’messze megy’
Be dentro andare dentro ’bemegy’
Ki fuori andare fuori ’kimegy’
Fel su, sopra andare su / sopra
’felmegy’
Le giù, sotto andare giù ‘lemegy’
Túl oltre andare oltre ’túlmegy’
Körbe, körül intorno, attorno andare intorno / attorno
’körbe(-körbe)megy’
A prefixumok és a partikulák helyjelölő értékei igen hasonlóak (vö. 28. és 30. táblázatot), de míg a prefixumok produktivitása, illetve morfológiai és szemantikai transzparenciája egyre jobban csökken (csak egy szűk körük produktív a mai olasz nyelvben), az ige mögötti partikulák használata egyre inkább terjed, így fokozatosan átveszik a prefixumok helyjelölő szerepét.
A partikuláknak (amelyek az elsődleges lokalizációsokon kívül lehetnek időt vagy módot jelölők is: fare prima / tardi ’korán / későn érkezik’, venire dopo ’utána jön’, andare bene
’jól megy’, finire male ’rosszul végződik’) összetett és ikerformáik (andare su e giù ’ide-oda ingázik’, camminare avanti e indietro ’föl-le járkál’, essere lì lì ’azon a ponton van, hogy’) is vannak. Ezen túl nem csupán az egyszerű (tárgyas és tárgyatlan) igékkel (l. a fenti táblázatok példáit) kapcsolódnak, hanem visszaható igékkel is, amelyek felépítése igető + si reflexív klitikum (buttarsi giù ’leugrik, leveti magát’), és az igéhez kliticizálódott locativusi névmásokkal képzett igékkel is (darci sotto ’nekiveselkedik’, berci sopra ’iszik rá’), amelyekben gyakran a reflexív si elem is megjelenik a locativusi klitikum mellett (farsi avanti ’előlép’, andarsene via ’elmegy’) (vö. Masini 2006: 5–6).
Az igéből és egy határozószói partikulából álló IP-szerkezet partikulája kaphat határozószói (guardare dietro ’hátranéz’, andate indietro! ’menjetek hátra/hátrább!’) vagy prepozíció szerepet is (andare dietro (al)la casa ’a ház mögé megy’) a mondatban. Ez utóbbi esetben gyakran kiegészül az a prepozícióval (andare dietro a qualcuno ‘valaki után megy’).
Az ilyen szerkezetek elemezhetősége nem egyértelmű; kétféleképpen járhatunk el: 1. vagy azt tételezzük fel, hogy vannak olyan IP-szerkezetek, amelyek (egy szótagú) prepozíciós szintagmát (PrepP) vonzanak; 2. vagy azt, hogy vannak olyan IP-szerkezetek, amelyek partikulái összetett/komplex prepozíciókkal fejeződnek ki. Az ige után álló P-elemek státusza ezekben a szerkezetekben még nem kielégítően megvilágított kérdéskör a szakirodalomban, de az bizonyos, hogy ezek is az IP-szerkezetek (bonyolultabb) változatai, amelyek belső szerkezeti felépítése tisztázásra vár (Masini 2006: 6).
A(z egyszerű) locativusi partikula szintaktikai pozíciójára vonatkozóan két elemzési lehetőség áll fenn:
1. a partikula az ige módosítója:
[[portare via]V [i libri]NP]VP
elvisz3Sg P aPlH könyvPlH(Acc) ‘elviszi a könyveket’
2. a partikula a PP feje:
[portare]V [[via]P [i libri]NP]PP
elvisz3Sg P aPlH könyvPlH(Acc)
A két alkotó elem kohézióját, tehát azt, hogy itt nem csupán egy ige és egy (adjunktum szerepű) helyhatározószó egymás melletti helyzetéről van szó, hanem egy a partikula által módosított igekomplexumról, több morfoszintaktikai és szemantikai vonatkozású tény támasztja alá. A két komponens (az ige és a partikula) kombinációja sokkal kötöttebb, mint a V + PrepP vagy a V + AdvP szerkezetek esetében megfigyelhető. Ezt bizonyítja az IP-szerkezetek magatartása bizonyos szintaktikai és morfológiai műveletek során: az ige és a partikula közé beiktatható elemekre vonatkozó megkötések, a partikula balra való kihelyezésének (left-dislocation) és topikalizációjának korlátozottsága a prepozíciós szintagmák és a határozószói kifejezések szabad kiemeléséhez képest, illetve a partikulák koordinációjának a prepozíciós szintagmák és a határozószói kifejezések kötetlenségével szemben sokkal behatároltabb lehetőségei. Az IP-szerkezetek nominalizációjára vonatkozó morfológiai vizsgálódások is azt igazolják, hogy a partikula nem az igétől elkülönülő külön konstituens, hanem azzal egy nyelvi egységet alkot (a részletes elemzést l. Masini 2005: 148–
154; Iacobini–Masini 2006: 157–162; vö. Cordin 2010 is). Az ige + partikula konstrukciók alapszerkezete7 tehát a következő, amely a locativusi partikula PP-n kívüli pozíciója mellett szól:
[[…]V […]P] V’
ahol a tárgyas vagy tárgyatlan igét egy locativusi határozószónak megfelelő módosító partikula követi.
7 A szerkezet helytállóságát bizonyító szintaktikai jellemzők leírását és elemzését l. Masini 2006: 68-70.
2.2.2 A helyhatározószói partikula szemantikai jellemzői
A strukturális összetartozással párhuzamosan szemantikai szinten is megfigyelhető a szerkezetet alkotó elemek kohéziója. Az a tény is, hogy metaforikus és (félig) idiomatikus kifejezéseknek is alapul szolgálnak ezek a struktúrák, mutatja, hogy a nyelvben már meggyökeresedett alakulatokról van szó. A kompozicionális, azaz elemeikből kikövetkeztethető jelentésű szerkezetek és az idiomatikus kifejezések két véglete közötti sok átmeneti állapotra utaló példa igazolja, hogy egy a két végpontot összekötő kontinuumot kell feltételeznünk, ahol elhelyezhető a grammatikalizálódás folyamatában az összes IP-szerkezet, a teljesen termékeny típusúaktól a félig(-meddig) produktívakon keresztül a formájukban rögzült struktúrákig. Minél kisebb morfoszemantikai transzparenciát mutat egy IP-szerkezet (abban az értelemben, hogy jelentése levezethető az ige és a partikula szemantikájából), annál szorosabb alkotó elemeinek szintaktikai összetartozása, és annál kevésbé termékeny morfotaktikailag (abban az értelemben, hogy az igéhez többé-kevésbé produktívan járulhat a partikula). Az IP-szerkezetek szemantikai kohézióját bizonyítják azok a kettős, szintetikus és analitikus szinonim formák is, amelyek esetében a két alak közötti különbség csupán stílusbeli: allevare – tirare su (beszélt nyelvi) ‘felnevel’.
Szemantikai szempontból az IP-szerkezetek partikulájának három különböző szerepét lehet elkülöníteni:
1. Általános jelentésű mozgásige mellett irányjelzést végez: correre su / giù / via ‘föl-/le-/elfut’ stb.
2. Pleonasztikus, hangsúlyozó használatát figyelhetjük meg akkor, amikor az igében már meglévő információt ismétel meg: entrare dentro ’bemegy (be)’, scappare via
’elmenekül (el)’.
3. Átvitt értelmű, metaforikus alkalmazása terén legalább három mozzanatot lehet elkülöníteni:
a. az eredeti lokalizációs partikula és a metaforikus áttétele közötti kapcsolat még kivehető: portare avanti ’előrébb visz’ > ’előmozdít, folytat, továbbvisz’,
b. egy köztes fokozatban már elhomályosulóban van a partikula kétféle, elsődleges irányjelző és másodlagos átvitt értelmű használata közötti viszony: buttare via ’eldob’
> ’elpazarol’,
c. az ige és a partikula idiomatikus kifejezéssé rögzül: fare fuori ’kinyír, kicsinál’.
Az ige + partikula szerkezetek kialakulása
Az IP-szerkezetek kialakulását és terjedését az olaszban eleinte germán hatásnak tulajdonították a kutatók (l. például Gsell 1982), behatóbb vizsgálódások azonban kimutatták, hogy ilyen kifejezéseket az ősolasz, pontosabban őstoszkán (italiano antico) időszakra (1211–1400) tehető szövegekben találunk először.8 Ez azt bizonyítja, hogy ezek a szerkezetek az olasz nyelv saját életében bontakoztak ki egy tipológiai megújulással együtt járó, önálló belső fejlődés következtében (Masini 2006: 76–100). Egy általánosan használt
„ige + helyhatározó” típusú szintaktikai formáció alapul szolgált egy újabb szerkezet kialakulásához, amely aztán egységesen lépett fel, és kapott egy lexikailag is új olvasatot jelentés-kiterjesztés, azaz egy már meglévő fogalomnak, jelentésszerkezetnek egy másik
8 Dante és Boccaccio nyelvezetében már meglévő kifejezések. Mivel Dante versformában írt, ahol a rím és a verselés követelményei befolyásolhatták a szórendet, Masini (2005:162–165) Boccaccio-szövegeket is vizsgált, amelyek esetében, prózai alkotások lévén, nem áll fenn az esetleges (szórendi) “torzítás” veszélye. Boccaccio műveinek tanúsága szerint is a XIII. században már élő szerkezetek voltak.
fogalom megértésére, leképezésére való felhasználása következtében. E fejlődés motivációját a diakróniában találjuk meg.
Érdemes egy pillantást vetnünk az IP-szerkezetek kialakulására. Azok az olasz szintetikus igei formák, amelyek a kiterjedt igei prefixum-rendszerrel rendelkező, tipikusan szatellit latinra vezethetők vissza, elvesztették morfológiai transzparenciájukat. Ez a locativusi értelmezésű prefixumok produktivitásának visszaesését és az olasz (és más újlatin nyelvek) analitikus jellegének erősödését eredményezte, és motiválta az olasz IP-szerkezetek kifejlődését, illetve a prepozíció-rendszer megszilárdulását. Az igéhez kapcsolódó szatellit kategória kétféle módon jelenhetett meg tehát az újlatin nyelvek körében: egyrészt a prefixumok, másrészt a helyhatározói értelmezésű, határozószói eredetű partikulák által (Iacobini–Masini 2006, 2007; Masini 2005, 2006).
31. táblázat. Latin igei prefixumos igék vö. olasz szintetikus és analitikus IP-szerkezetek (Iacobini–Masini (2007: 162) alapján.
MAGYAR LATIN
transzparens, locativusi irányultságú prefixáció
OLASZ