A névutók szintaxisa

A generatív nyelvészeti irányzaton belül az utóbbi 20-30 évben az érdeklődés központjában állt a PP szintaktikai szerkezete. Általánosan elfogadott nézet (Cinque 2010; Riemsdijk 1990;

Svenonius 2006, 2012 és mások), hogy a névutós kifejezések belső szerkezete jóval összetettebb, mint azt korábban gondolták, és nem írható le egyszerűen a [PPP [NP]] képlettel.

Bár a különböző szerzők véleménye a részleteket illetően eltér, konszenzus áll fenn arra vonatkozóan, hogy a helyviszonyokat jelölő frázisok esetében legalább két szerkezeti pozíciót kell megkülönböztetnünk, egy helyjelölő Place és egy fölötte elhelyezkedő irányjelölő Path pozíciót.⁶² Svenonius (2006) indítványozta, hogy ezeken túl egy általa Axial Parts-nak nevezett projekciót is be kell illesztenünk a kiterjesztett PP struktúrájába, amellyel egy AxPartP szintagmát képezünk (szó szerint „tengelyes rész”, de a „helyzetviszonyító elemeket jelölő hely” kifejezés jobban érzékelteti, miről is van szó). Ez egy átmeneti, az NP/DP és a PP között elhelyezkedő régiót jelölő, egy köztes kategóriájú helyzetviszonyító elemeket befogadó szerkezeti helyet (l. (132)) képvisel, ahová nyelvektől függően eltérő főnévi/adpozíciói jellemzőkkel rendelkező különböző adpozíció típusú összetevők (elöljárószó, névutó stb.) kerülhetnek.

62 Marina Pantcheva (2009, 2010, 2011) a helyváltoztatást jelölő Path fejet további Source (Forrás) és Goal (Cél) fejekre bontja, megkülönböztetve a szerkezetben a mozgás kiindulópontjára, valamint a mozgás irányára vonatkozó pozíciókat. A Source csomópontot a Goal fölött helyezi el azon az alapon, hogy a nyelvekben a Forrást jelölő elemek összetettebbek, ui. magukban hordozzák a Cél kifejezőeszközét is. Kracht (2003) vetette fel, hogy a szintaktikai eset egy a morfémák meghatározott sorrend szerinti egymásutániságaként értelmezhető. A morfémalánc helyeinek kitöltése nem kötelező, de a formailag realizálódó elemek csak az előírt hierarchia szerint követhetik egymást (vö.

Radkevich 2010 is).

(132) PathP

Path PlaceP

Place AxPartP

AxPart DP

Kracht (2002, 2005, Kracht–Smith 2005) bebizonyította, hogy ez a szintaktikai szerkezet szemantikai alapokon nyugszik, ugyanis az irányjelölés a helyjelölésből kiinduló és építkező kompozicionális jelentés. A magyarban ezt mutatják a házon kívülre típusú szerkezetek, ahol mind a hely-, mind az irányjelölő fej ki van töltve úgy, hogy az irányjelentés magasabban helyezkedik el, a helyre épülve.

Ezt a fajta leírást a magyarra Hegedűs Veronika (2006), Asbury Anna (2008), Asbury–

Gehrke–Hegedűs (2006) és Dékány Éva (2009, 2011) alkalmazták. Az említett szerzők azt a nézetet is vallják, hogy a helyjelölő névutók és a helyviszonyító ragok szerkezetileg nem különböznek egymástól, ugyanabban a csomóban helyezkednek el. Ez az elképzelés nem teljesen új a nyelvészeti szakirodalomban, hisz már Fillmore (1968/1978⁶³) felvetette, hogy a morfémák kötöttsége nem meghatározó a szintaktikai szerkezetek elhatárolásában.

Konkrét példákon bemutatva a következő szerkezeteket képzelhetjük el a magyar helyviszonyokat jelölő PP-k esetében:⁶⁴

63 “We may agree, then, for our purposes, with Hjelmslev, who suggests that the study of cases can be pursued most fruitfully if we abandon the assumption that an essential characteristic of the grammatical category of case is expression in the form of affixes on substantives. I shall adopt the usage first proposed, as far as I can tell, by Blake (1930), of using the term case to identify the underlying synatctic-semantic relationship, and the term case form to mean the expression of a case relationship in a particular language – whether through affixation, suppletion, use of clitic particles, or constraints on word order.” (Fillmore 1968/1978: 21, kiemelés a szerzőtől).

„Egyetérthetünk tehát Hjelmslev-val abban, hogy az eseteket úgy tudjuk leggyümölcsözőbben tanulmányozni, ha elvetjük azt a feltevést, mely szerint az eset mint grammatikai kategória alapvető jellemvonása az, hogy a főneveken affixumok formájában fejeződik ki. Azt javaslom, hogy Blake (1930) után, aki tudomásom szerint először alkalmazta ilyen értelemben a terminust, az eset kifejezést használjuk a mögöttes szintaktikai-szemantikai viszony jelölésére, míg az esetforma terminust egy bizonyos nyelvben megmutatkozó esetviszony kifejezésmódjának jelölésére, függetlenül attól, hogy ez affixumokkal, szuppletív (lexikai) formákkal, klitikumokkal vagy szórendi megkötésekkel történik” (saját fordítás).

64 Mivel a magyar NP és PP tipikusan fejvégű, a morfémasorrendet (is) bemutató ágrajzon fejvégű szerkezeteket ábrázolok.

(133) a. PlaceP

DP Place

a doboz mellett / -ban

b. PathP

PlaceP Path

DP Place mellé / -ba

a doboz

Az ilyen kiterjesztett adpozíciós struktúrákban a ragos vonzattal járó névutók is elhelyezhetők, és a névutók grammatikalizálódását is figyelembe véve számot adhatunk a kétfajta (ragos, ill. ragtalan névszóval álló) névutó viselkedéséről, a ragvonzókat más nyelvekben is előforduló köztes, átmeneti kategóriákként osztályozva, és nem azt feltételezve, hogy kivételekről vagy morfológiai hovatartozásukat tekintve más kategóriába tartozó elemekről lenne szó:⁶⁵

(134) PathP

PlaceP Path

DP Place kívül

a doboz -on

Ez az elemzés lehetővé teszi az általános tipológiából ismert nyelvváltozási trendek körébe illeszthető grammatikalizációs folyamatok számbavételét. Az AxPart csomó helyet adhat a főnév és a névutó közötti átmeneti kategóriájú grammatikalizálódó elemeknek, amelyek egy köztes állapotot képviselnek: egy még érezhetően névszói eredetű összetevő már veszít eredeti jellegéből (kötött a szórendje a vonzatához képest, nem lehet ellátni módosító elemmel), és szintaktikailag már nem valódi birtokos szerkezet részét képezi:

65 Az átmeneti kategóriák megragadásán túl Hegedűs Veronika (2010, 2014) a névutók kialakulásának történeti folyamatát is az itt bemutatott szerkezet egy finomítottabb változatával írja le.

(135) PlaceP

AxPartP P

DP AxPart -ben

Árpád helyé

A grammatikalizáció akkor mondható teljesnek, ha a P + AxPart fejek eggyé válnak abban az értelemben, hogy egymástól elválaszthatatlanul fejezik ki a helyviszonyt. Ebben az esetben a névutóként rögzült elem a felsőbb P fejben generálódik, és az AxPart csomó üres marad. A helyében-re vonatkozóan az a tény, hogy (még) állhat mind dativusos birtokos szerkezetben (Árpádnak a helyében), mind jelöletlen vonzatos, névutószerű konstrukcióban (Árpád helyében) mutatja, hogy ez az elem még egy a szabad és a kötött morfémák közötti köztes stádiumban van (Hegedűs 2014: 167).