f E G O PIUS, Catholicae Ecclesiae Episcopus.
Loco -J- Signi M. CARD. M A T T É I ,
Pro-Datarius, Loco f Plumbi Reg. in Secretaria Brevinm.
N. CARD. PARACCIANI C L A R E L L I , Visa de Curia D. B r u t i I . Cugnionius.
S z ó l á s - s z a b a d s á g .
Az osztrák főpapok föllépése, az allocutio, a concilium^
a Luther-emlék, a Husz-ünnepély, némely törvények és tör-vényjavaslatok szintannyi dus források, melyekből az egyház és papság elleni dühös epéskedések ömlenek. A keresztény és keresztellenes sajtó egyszerre kath. theologussá lőn ; a lapvezérek és a lapok tarka jellegű irói mind mély bölcseség-gel bonczolgatják a kath. hit, egyház szervezetét és tanácsok-kal, fenyegetésekkel állnak elő, melyek a tudatlanságnak és gyűlöletnek egyaránt átkos fajzatjai.
A szabadság szent nevében bilincseket kovácsolnak az egyház kezeire ; az egyenlőség rutul pelengérezett czime alatt a kath. egyház lelkéhez forrt jogokat egymásután rabolják
el ; és midőn gyermekeit vad erőszakkal szakítják le anyai kebléről, midőn meglazitnak vagy épen széttépnek minden szálat, mely az egyház szivéhez szorosabban fűzte a hivőket, bensőbben egyesité az oltár és családi tűzhely körül ; midőn, le alább az ő szemeiben, szentséges feje hitkincsének, legalább az ő meggyőződése szerént, Istentől rendelt őrei a guny és meggyalázás undorító fertőjébe rántatnak le, midőn intézmé-nyei legtöbbnyire avatatlan ajkak és tollak által féktelen szájaskodással a közpiaczokon keresztül a sárban vonszoltat-tatnak : az kívántatik tőle, hogy ne jajduljon fel, köny nélkül nézze, mint verik békóba egykoron oly hatalmas, mindég-áldást osztó k a r j a i t ; tűrje némán, a gyámolytalannak szük-ségparancsolta szótlanságával, az erősebb előtt meghunyász-kodni kénytelenitettnek gyáva tétlenségével legszentebb jogai megszüntetését; és ajkait csak a k k o r nyissa meg, ha az államnak akar dicséretet zengeni ; kezeit csak akkor emelje, ha áldani akarja, bilincseit csörtetve, az államnak ellene meg-állapított intézményeit, vagy hogy fogadja a kegyelem mor-zsát, melyet a társadalom még elég nagylelkű neki nyújtani azon csekélység (!) fejében, hogy életét föntartá, nagygyá, hatalmassá tevé, oly hatalmassá, hogy már egyetlen vagy legfőbb jótevőjét üldözheti, mint kire nincs többé szüksége, sőt útjában áll.
Ámde ezt az egyház nem teszi, nem teheti. Önmagát semmisítené meg ily hitszegés, árulás által, Isten átkát vonná magára, holott emigy csak az emberek méltatlankodásaival, üldözésével találkozik, melyeket megszokott már. Az egyház-nak szólni kell és szólni fog, használtassaegyház-nak elnémitására kecsegtető kilátások vagy rémületes fenyegetések, mindegy ; amazok el nem tántorítják, ezek vissza nem riasztják ; ha ezt tenné, ez veszélyesb volna reá nézve mint elleneinek egész tömörült hadserege.
Nem concordatumok, bármi egyezmények, szerződések sarkalják, kényszeritik az egyházat az ily helyzetbeni föl-szólalásra; ha a világon végkép ismeretlen volna e n é v : con-cordatum, fölemelné szavát az egyház, mert mi ellene elkö-vettetik az osztrákhoz hasonló törvények által, létét támadja meg, lelkével azonosult jogait rontja le ; és elemében rejlik mindaz, mi tőle elszakittatik. Önvédelemre kel tehát ilyenkor az egyház, nem valamely külső szerződés föntartására egye-dül ; a concordatum lerontása után is ép oly bün követtetnék el az egyház ellen annak szervezetét, létokát tekintve, mint a concordatum fönállása mellett ; a concordatum legtöbbször csak azon jogokat biztosítja az egyház számára, melyek anél-kül is megilletik őt ; nem u j jogok adatnak az egyháznak, csak a veleszületett jogok föntartása, megvédése biztosíttatik, mely biztosíték ha el is esik, a jog magában véve megmarad, melyet ellenkező factumok gátolhatnak érvényesítésében, de soha sem érvényében.
Az egyház el van ismerve mint az államra nézve leg-alább is ártalmatlan testület; mint ilyennek meg vannak saját criteriumai, melyek szerént megitéli és joga is van meg-ítélni még az állami, politikai törvényeknek is erkölcsi érté-két, létezési képességöket; ha a törvények ezen criteriumok-nalc nem felelnek meg, ha ellenkeznek az egyház szellemével, törvényeivel, senki sem követelheti az egyháztól, hogy azokat jóknak, kedvezőknek tartsa, nyilvánítsa ; protestálhat sőt kell is ellenök protestálnia, kivált míg az államot keresztény ala-pon hiszi nyugodni ; ellenök föl nem léphet tettlegesen, nem is fekszik ez sem akaratjában, sem szellemében ; de sem kényszeríteni sem kívánni józanul nem lehet, hogy tekinté-lyével gyámolitsa, erkölcsi eszközeivel azoknak életbelépte-tését elősegítse ; türi, ellenök nem lázit, de zsinórmértékétől el nem távozhatik, et si fractus illabatur orbis.
Annyi jogosultsága e tekintetben csak vau az egyház-nak, mint valamely politikai pártnak. És íme az oppositio, habár kisebbséget képez, nyíltan kimondja, kimondhatja vé-leményét szentesitett, fönálló törvényekről is, kendőzetlenül nyilvánítja, hogy minden szabad eszközzel a törvények meg-szüntetése mellett működik, melyeket különben tiszteletben tart és alkalmazkodik is hozzájok, de föntartásukhoz, fönma-radásukhoz semmivel sem járul. Az ellenzék élő, folytonos protestatio a kormány és elvei, törvéayei ellen ; ki vádolja mégis az ellenzéket hazaáruláásról ? ki fenyegeti azt, ha álláspontját el nem hagyja ? ha szavát emeli oly rendszabá-lyok, törvényjavaslatok ellen, melyek nem is törvényekkel, hanem csak a párt érdekével, nézetével ellenkeznek ?
Ez az alkotmányos élet postulatuma ; mikép lehet tehát alkotmányos élettel, szellemmel dicsekvő országban az egy-házat oly annyira a törvényos jogosultságon kivül helyezni, hogy a Vitézek, Andrássyak példájára történjék hivatkozás, mihelyt a kath. egyház főpásztorai kötelmök szent érzetében fölszólalni kénytelenek lennének az állam túlkapásai, az egy-ház szellemével meg nem egyeztethető törvényei ellen ?
Vagy talán magok a kormányok is szigoruabban veszik az egyház protestatioját vagy ellenkezését, mint a politikai pártokét, mivel azt hatalmasabbnak, nagyobb horderejűnek tekintik, mint bármely pártnak oppositioját? Jól van; de akkor igyekezzenek is kerülni mindazt, mi az egyházat ily ellenkezésre kényszerithetné. Az egyház soha sem helyzi
—•m 37 «»••
magát ellentétbe a kormányokkal kihívás nélkül ; mindig fáj neki, ha tanitása daczára, mely szerént a hatalom előtt min-denkinek kötelessége meghajolni, épen ő kényszeríttetik óvást emelni a kormányok ellen, melyeknek legerősb támaszuk az igazság ; azonban ismeri saját föladatát, tudja, hogy a hata-lom, melyet az emberek kezelnek, nem az egyedüli, nem is a teljes hatalom, hanem van egy fönsőbb, egy tökéletesb, sőt befejezett hatalom, mely nem csak egy állam, hanem az egész emberiség fölött is áll ; és e hatalomnak is meg vannak e föl-dön, földi viszonyaiban sérthetlen jogai, melyeket ö képvisel, s melyeket körömszakadtáig védenie kel! ; mert egyedül a lehetetlenséget hozhatja csak föl mint okot, ha azok védel-mével netán fölhagyna. Midőn az egyházat ily öntudat lel-kesiti, ki tőle többet követel, mint hogy engedetlenségre nem hivja föl a hivőket a szellemével, tan- és törvényeivel ellen-kező törvények iránt, az lemondott jogérzetéről, az zsarno-kiabb, mint mindazon vérengzők, kiket e névvel szokás meg-bélyegezni, mert azt követeli, hogy önmagának becsüléséröl mondjon le és vesse el magától az alapot, melyen valamikor még kedvezőbb körülmények közt fölemelkedhetik.
Az allocutiot és a közzsinatra vonatkozó bullát olvasva azt mondják a lapok, hogy IX. Pius nem érti többé a világot, ugy beszél mintha a középkorban volna és ignorálja az ujabb kor vívmányait, feledi a népek alkotmányos életét, az álla-mok parlamentaris szervezetét, a vallások sokféleségét stb.
Meglehet, hogy Pius nem érti meg a világot. Nem érti meg azon -világot, mely a hit egységénél többre becsüli a vallás szakadozottságát és minden vallást belértékére, benső igaz-ságára nézve is egyenlőnek tart ; nem érti meg azon világot, mely az államoknak alapjává többé nem az erkölcsöt, az igaz-ságot, hanem az érdeket teszi, és ezen érdeknél magasb jót, fönségesb kincset nem ismer, és mely ezen érdekeért mindent föláldozni kész ; nem érti meg azon világot, mely letaszítva a szent, a, mindeneket föntartó, kormányzó Istent trónjáról undok bálványul önmagát állítja föl, és mintegy második Molok az istenség legszentebb szülöttjét, a hitbeli igazságot kivánja magának áldozatul hozatni ; nem érti meg azon vilá-got, mely midőn szabadságot hirdet, államszervezetének Pro-krustes ágyába akar mindent szorítani, járszalagára fűzi az ember lelkét is, és a nyelv, toll minden fegyverével sőt vérontással is küzd azon hatalom ellen, mely létezésével foly-tonosan tanúskodik arról, hogy az állampolgárnak lelke, szel-leme is van, mely fensőbb körbe tartozik, hová nincs korlát-lan hatása az államnak, és igy kétfelé választva az egyént egyik részét legalább érinthetlen szabadsággal k i v á n j a bol-dogítani.
Ily világot nem ért meg a pápa, vagy jobban mondva :
ily világ nem érti meg többé a pápát. A pápa kétségkívül ugyanaz ma is, ki volt a középkorban, és dicsősége, hogy az is fog maradni mindenkorra ; ő őre a hitigazságnak, nem val-lási véleményeknek ; őre az erkölcsnek, erénynek, mely min-dig egy és ugyanaz az általa hirdetett igazsággal ; a n n a k , mi reá bízatott, természete hozza magával, hogy ö az m a is, a mi volt a középkorban. H a a világ túladott a ker. igazságo-kon, erkölcsön, nem leliot, hogy megértse a pápát. A pápa nem kárhoztatja az ujabb vívmányokat, alkotmányokat, nein a vallásfelekezetek politikai egyenjogúságát, hanem fölszólal az ellen, mi az alkotmányokban az egyház tanával
ellenke-zik, mi a vívmányokban visszaélést szül, vagy mi általuk az egyház ellen fordítható; protestál az ellen, mintha a tévta-nok egyenlő belbecsüek volnának a gondozására bízott igaz-sággal, s mintha annak mint ilyennek egyenlő joga volna az igazság ugyanazon mérvéhez, létezhetési benső okához ; eszmék, fogalmak, elvek tisztázásával foglalkozik a pápa, nem annyira a vallásfelekezetek külviszonyaival, melyek sa-j á t államában sem a legszomoruabbak a felekezetek történel-mi terén ; és azt történel-mindig megkívánhatja, kogy neki is
meg-adassék annyi szabadság, mennyi más felekezeteknek.
Azt követelni, hogy a pápa, a püspökök ne szólaljanak föl saját szent ügyök, veszélyeztetett hit- és erkölcsi kincsök mellett, annyi mint megsemmisülését kívánni az egyháznak ; mivel csak akkor lehetne föllépni, ha a kath. egyház már proscribálva volna ; de akkor semmi esetre sem, midőn a
„szabad egyház a szabad államban" féle elv kiáltatik ki, midőn minden vallás egyenjogúsága törvényesen ki van mondva. A pápa, a püspöki k a r nem izgat a törvények ellen, csak kimondja, mit kell tartani kath. szempontból a törvények erkölcsi becséről, egyházi érvényéről ; erre pedig joga sőt kö-telme van, neki f á j legjobban, ha zsinórmértékét nem üti meg valamely törvény, és módot kell keresnie, mint teljesithető ily esetben a polgári törvény ugy, hogy a lelkismeret se ter-heltessék nagyobb, súlyosabb bűnnel. Hogy ily körülmények közt bekövetkezhetik oly eset is, melyben a hivő kénytelen választani az isteni vagy emberi törvény megőrzése, teljesí-tése közt, igen világos ; de ez nem izgatás a törvény ellen, hanem áldozat nemesb kötelmeért; hogy pedig a hivőt neme-sebb kötelmére figyelmeztetni a pápának és püspököknek joguk van, józanul senki sem fogja kétségbevonhatni a hivő szabad akaratától függvén egyébaránt is, a k a r j a - e bűnnel terhelni lelkét vagy nem. E n g e d j ü k csak szabadon szólni a pápát, a püspököket, az egyházat, és ellenkező eljárás által ne adjunk tanúságot arról, mintha tetteinkben nem szeret-nénk a nyilvánosságot, melyet részünkre oly annyira
köve-telünk. 1-k.
Az athcusok, tudósok és Dnruy a franczia Scnatns előtt.
Ezen czim alatt jelent^meg egy czik az „Unió" czimü franczia lapban ; a czikk a fensőbb tanszabadságra, a tanárok vallás-ellenes irányára vonatkozik. Közkérdéssé vált ez min-denütt, éppen azért össze kell gyűjteni mindenfelől a szellemi fegyvereket, melyekkel ezen ügyben küzdenünk lehet és kell.
Eszmék ellen eszméket kell állítani, a tetszetősbek vívhatják ugyan ki a győzelmet, nem az igazabbak, üdvösebbek ; de gyáva és veszélyes önmegadás nélkül szótalanul nem lehet hagyni egyeduralomra való merész törekvésöket.
A családatya nem küldheti magasb tanintézetekbe gyermekét anélkül, hogy ne reszkessen az irány miatt, me-lyet ott szelleme nyer. Félelem nélkül nem gondolhat a követ-kezményekre, melyeket egy oly tanár szava szül, ki a tudo-mányos fejtegetések alkalmával azon elveket könnyen meg-semmisítheti, melyeket a hallgatók gyermekkorukban szív-tak magokba a szülői tűzhely mellett a hitre, vallásosságra nézve.
Nem arról van szó, hogy gát vettessék a gondolkodás
— « 3 8 t+
szabadságának, hogy általában megakadályoztassanak a kü-lönféle hypothesisek. De ha e hypothesisek veszedelmesek az elvekre nézve, melyeken a társadalom alapja feneklik, azokat nem szabad akár közelről, a k á r távolról a nyilvános tanszékekről hirdetni, hanem legfölebb azon könyvekben lehet helyök, melyek a szabad gondolkodók számára Írattak.
Csakugyan nem kell félni, hogy erős, igazságszerető és józan szellem, mely képes a konkolyt elválasztani a tiszta búzától, ily kápráztatások által el h a g y n á magát tántorítani.
Ma az ily hypothesisek bejárják a világot és a közpia-czon is halhatók ; a hiba ott van, hogy a szollem nagyon tunya a mélyebb gondolkodásra a családatyák pedig igen en-gedékenyek sőt gyávák.
E kettőnek kell tulajdonítani az utálatos pusztításokat, melyek a komolyabb tudományok és az erkölcsiség terén tör-ténnek ; ezeknek oka nem maga a tudomány ; mert a valódi tudomány mélyéoen mindig ott találtatik az Isten és a lélek-halhatatlanság, tehát a valódi moral is, melynek törvényei magasabb szentesítéssel környezettek.
K i komolyan merül el a tudományokba, tudja, hogy az igazságra nézve mindenütt oly uralkodó synthesis létezik, melynek hatalma alól egy tudomány sem vonhatja ki magát, hacsak kellő befejezettség, szükséges conclusio nélkül nem akar maradni. A mely tudományban pedig ez hiányzik az nem más, mint vélemények vagy tények halmaza minden benső összeköttetés, kötelék nélkül, v a g y nagy tömege a ho-mokszemeknek, melyeknek egymás közt nincs semmi egybe-csatoló, egyesítő erejök.
Herschellnek egy hypothesise által Laplace egész románt alakított a ködképletekröl. A csillagok ezekből képződnek ; tökéletesb eszközök által láthatni, hogy a ködképletek valódi csillagok, és nem csupa csoportosodása a világló anyagoknak.
Ámde ki hozta létre a ködképleteket, a csillagokat ? ki hozta létre a napot, a világosságot ? E s a csillagrendszer miért kényszerit annál nagyobb bámulatra, minél mélyebben ismer-tetik meg ? A fölfedezés minden részleténél az mondatik : ez a természet törvénye. Ámde ki hozta e törvényt, és ki paran-csolta, hogy e törvény tiszteltessék ?
Gondolod-e, mondá Kepler az ő feleségének, midőn ez egy tányér salátát adott az asztalra, gondolod-e, hogy ha egy czintányér, néhány zöld levél, s egykét csepp olaj, eczet és a keménytojás néhány darabja úszkálna valamely térségen minden rend és rendező értelem nélkül a teremtés óta, valljon vakeset által egymásliozi közeledésből egész a mai napig le-hetne-e saláta ? Bizonyos, feleié az asszony, hogy vagy nem, vagy legalább nem lenne oly jó, a minő ez ! íme az igazság-nak a csillagászatban való synthesise !
Igy van ez a geologia- és természeti tudományokra néz-ve is. A földgolyó és lakosainak tanulmányozása szintezőn kérdéssel végződik, és az igazság ugyanazon synthesisét tün-teti föl. A földrétegek koronként képződtek ; természetük változott és tervezett rendben emelkedtek egymásra, hogy az embernek alkalmas lakhelyül szolgálhassanak, és az ember csak a k k o r lön, midőn számára már minden elő volt készitve.
A növények megelőzték az állatokat, melyeknek ama-zokkal kelle táplálkoaniok. A növényevők megelőzték a raga-dozókat, melyeknek amazok szolgáltak prédául. Végre az
em-ber jelent meg, mindezek élvezetére szervezetten, fölruházva értelemmel, öntudattal, mely őt minden lények fölé emelné, ura lenne mindennek, egyedül önmagáért felelős.
Legyen bármily a szempont, melyre valaki helyezkedik ; legyenek bárminők a rendszerek, a hypothesisek, melyeket valaki elfogad : az igazi tudomány, mely látja a bebizonyult tényeket, és nem indul csak állitások, górcső által támogatott csalódások után, soha sem fog mást állíthatni, védhetni ; igy kénytelen beszélni, úgyszólván, más nyelven nem beszél • het ; és e nyelvből valljon mit kell következtetni ? Az egész mindenségre nézve : azon pillanattól fogva, melyben valahol rend áll be, és észlelhető bizonyos terv, mely előre ki van számítva és bizonyos czélra irányul, meg kell vallani, hogy az egész elé meghatározott czél v a n tűzve. És mivel minden legkisebb rész bizonyos törvényeknek hódol, kell lenni tör-vényhozónak is. — Az emberre nézve : ha az ember értelmes, szabad és felelős, az ő egyénisége kettős ; van neki lelke, mint van teste ; reá nézve mindennek nincs vége a sírral ; lélek -nélküli test nem érne semmit, nem felelne meg semminek.
A tudósok, kik tagadják az emberi lelket és a teremtő Istent, lerontják e mindenségben az előre meghatározott terv eszméjét, az emberben pedig az öntudatnak fogalmát. És ekkép támadnak a független moral elméletei, melyeket a sza-badgondolkodók hirdetnek nem sokat aggódva, valljon a kevesbbé föllengző gondolkozásuak a gyakorlatban nem vonják-e azokból a következményeket, melyek belölök ter-mészetesen folynak és melyek a legegyügyübb lelkekre is hatással vannak.
Valóban, ki ne látná be, mily logicatlanság, mily hely-telenség valamely halottat kikésérni, ki soha többé föl nem támad, és a sirba leeresztésekor mondani : nyugodjál, aludjál békében ; mily helytelenség végtiszteleti pompát iizni azon maradványnyal, mely nem egyéb mint halmaza egy kis phos-phor, mész, azot és más elemeknek, melyek már a szétoszlás u t j á n vannak ? Az emberi tetteket minőségök szerént kell megnevezni, és azért az ily tett nemcsak nevetséges, képtelen, hanem aljas és elvetemedett is.
E g y másik következmény még szembeötlőbb, mely gyorsabban fogadtatott is el, és a legnagyobb hévvel lett élet-beléptetve, és ez a h a s z o n moralja A független moral egyenesen a pénzásók botránykövéhez vezet; ösvényt nyit minden kornál és nemnél a szenvedélyek féktelenségére, a nemzetek elaljasitására a jellem elaljasodása által.
Szerencse, hogy a rosz logicusok kisebbségben vannak.
D e azért nem szükséges-e megtorolni nyelvöket és fogárd okoskodásaikat lerontani? E n g e d j ü k , hogy gyermekeink éb-redő indulatainak szabadon megereszszék a féket, hogy azokat szabadabban csábithassák el és csepegtessék beléjök tanitmányaik öldöklő mérgét ?
A megromlás ily elemei nem voltak meg a mi ifjú ko-korunkban ; hivatkozhatom m a g á r a Chaix d'Est-Ange úrra ; és bizonyára maga Duruy is fölsóhajtana velünk együtt a botrányok miatt, ha Catullus refrainjét hallaná énekelni nem csak Parisnak utczáin, a quartier-latin-ban hanem a városok-ban, helységekben is, hol az iskola-mester csakhamar bizo-nyítványát nyújthatná a buzgalomnak, melylyel tanonczaiba öntötte és népszerűsítette e versek gyakorlatát :
Vivamus mea Lesbia. . .
Nobis quum semel occidit brevis lux Nox est perpetua una dormienda.
Igen is, tessék csak várni d'Est-Agne úrral, hogy múl-jék az :idő, és jöjjön eF a kor, melyben érettebb, józanabb
eszmék fognak sziilemleni u j kötelmekkel ! de a k k o r oh tör-vényhozó urak ne panaszkodjanak, ha a franczia nép — és más népek is ezen az uton — meg fog kevesbedni és önmagát
tönkre silányitja, végkép eltörpül. 1-k.
(Vége köv.)