úgyszintén a nép iránt is, melynek ő feje,
kép-viselője. 1-k.
(Vége köv.)
Lehct-e gyászmise alatt áldoztatni?
Deciotum gonerale.
„Post liturgicas recentiores leges a Summis Pontificibus Pio V. Clemen te VIII. Paulo V. et Urbano VIII. conditas, gravis exarsit controversia inter doctores et rubricistas „an in missis defunetorum aperiri possit tabernaculum ad fideles pane eucharistieo reficiendos." Sacrorum Rituum Congregatio prima vice inten-ogata, in una Alb:nganen. 24. iulii 1683 ad IV. respondit : „Non esse contra ritum ministrare communio-nem in missa de requiem, vel post illám cum paramentis nigris omissa benedictione, si administraretur post missam." Verum controversia nondum composita identidem sacra Rituum Con-gregatio peculiaribus in casibus responsa dedit, quin unquam ad generale decretum deveniret. Interea ex nonnullorum do-ctor um placitis, tum pervasit opinio, posse nempe fidelibus san-ctam Eucharistiam ministrari particulis tantum in missa pro do-functis consecratis; tum in aliquibus locis mos invaluit missas defunetorum celebrandi in paramentis violaceis, ut non solun1
intra missam, sed etiam ante vel post eamdem pietati fidelium sacra Eucharistia refici cupientium satisfieret. Quapropter Episcopis praesertim sacrorum Rituum Congregationem sae-pissime rogantibus ut per generale decretum quid hac in r e faciendum sit statueret, sacra eadem Congregatio die 12. áp-rilis anni 1823 in una Panormitana edixit ut gravis haec quaestio videretur peculiariter et ex officio. Quod iterum obtinuit anno 1837 in una Mutinen., ubi ad I i i . Dubium „an mos qui perdurat adhuc comunicandi in missis defunetorum cum particulis praeconsecratis, possit permitti, vel, etc." res-ponsum est : Dilata servetur rescriptum in Panormitana 12.
április 1823.
„Nihilomintis ob temporum ac rerum circumstantias ist-haec peculiaris negotii huiusmodi salebrosi disquisitio ad aetatem usque nostram dilata fuit; siquidem in conventu die 16. septembris anno 1865colleeto cum ageretur de usu coloris violacei in missis defunetorum in altari, ubi sanctissimum Eucharistiae sacramentum asservatur, responsum fuit tertio
„Dilata, et reproponatur una cum alio dubio an sacerdos possit aperire ciboriurn ad communicandos fideles cum para-mentis nigris." Tandem novis supervenientibus sacrorum an-tistitum precibus di 3. martii anni 1866 in Ordinariis sacro-rum rituum Congregationis Comitiis propositum fuit dubium una cum sententia, quam ex officio aperuit alter e Consul-toribus „an sacerdos possit aperire Ciboriurn ad communi-candos fideles in paramentis nigris ?" Verum eminentissimi et reverendissimi Patres Cardinales responderunt : „Dilata, et scribat alter Consultor nec non Assessor, reassumptis om-nibus ad rem facientibus ; habita praesertim ratione relate ad opportunitatem." Typis traditis communicatisque hisce sen-tentiis tum reverendissimi Assessoris, tnm alterius ex aposto-licarum caeremoniarum magistris specialiter deputati, Sacro-rum Rituum Congregatio in ordinario coetu hodierna die ad
2 3 *
—« 180 »
Vaticanum coadunata est ; ubi eminentissimus D cardinalis Nicolaus Clarelli-Paracciani loco et viceominentissimi etreve-rendissimi cardinalis ConstantiniPatrizi praefectiabsentisidem
proposuit dubium, ac reveren. et eminentissimi Patres Sacris tuendis Ritibus praepositire mature accurateque perpensa etiam quoad opportunitatem responderunt : „Affirmative seu posse in missis defunctorum cum paramentis nigris sacram
communio-nem fideübus ministrari etiam ex particulis praeconsecratis, extrahendo pixidem a tabernaculo. Posse item in paramentis nigris ministrari communionem immediate post missam de-functorum : data autem rationabili causa, immediate quoque ante eamdem missam ; in utroque tarnen casu omittendam esse benedictionem : missas vero defunctorum celebrandas esse omnino in paramentis nigris ; adeo ut violacea adhiberi nequeant, nisi in casu quo die 2. novembris sanctissimae eucharistiae sacramentum publicae fidelium adorationi sit ex-positum pro solemni oratione quadra ginta horarum prout cau-tum est in decreto Sacrae huius Congregationis diei 16. sep-tembris anni 1801.*) „Et ita decreverunt, ac ubique locorum
si sanctissimo Domino nostro placuerit, servari mandarunt die 27. iunii 1868.
Facta autem per me secretarium sanctissimo domino nostro Pio Papae IX. relatione, Sanctitas Sua decretum Sa-crae Congregationis approbavit et confirmavit die 23. iulii anni eiusdem.
C. Ep. Port, et S. R u f . Card. Patrizi S. R. C. Praof. pro R. P. D. D.
Bartolini S. B. C. Secretarius.
Loco -f- signi.
Szellemi életünk főbb árnyvonalai.
(Folyt.)
utolsó vágás, s azt megteszi a mythistak kardja regévé vál-toztatva mindent, mi észfölötti, isteni az isteni igében. Tantae
molis erat — !
Be gyorsan változnak a halandók körülményei s velők együtt lelkök , nézeteik és sziveik is ! A keresz-tény élőkor, leginkább a középszázad mindent természetfö-lötti szempontból szeretett nézni : az ujabb korban minden tudományosan megválasztva, elkülönözve, elvek fölállít-va, melyekből biztosan megítélhesse, mi természetfölötti ? igy sok elveszté ugyan titkos, észfölötti alakját, de a mi ilyennek ismertetett a fölállított elvek szerént, az rendületle-nül állott, mint a kinyilatkoztatott istenség és csalhatatlan tanitás bélyege s az ilyesektől tompulva röpültek vissza az észhősök minden nyilai. De a korszelleme meg nem állapo-dott : titkok, csodák s minden ellen, mi természet- s észfölöt-tiséget mutatott, némi hideg borzalom mondhatni utálat nyil-vánult ; e ferde hajlamnak azután a kor elmélői a rationalis-tákon kivül idealisták, mythisták tették a kívánt szolgálatot, kik azon csekély igzságot s valót is, melyet az előbbiek meg-hagytak, a mesék sötét tömkelegébe iparkodtak burkolni, s ezek mind keresztények ! igy nyertünk csakhamar történet-természet- s észfölötti Krisztus helyett rationalis — de irra-tionabilis , ideális s mysticus, végre mythicus Krisztust.
Egregium vere spolium ! Ez eszmebuborékok is épen ugy el fognak tűnni, mint a fölcsigázott ész egyéb korcsszülöttei.
Mi tudjuk, mikép az emberek az igaz, rendületlen elvek iránt, mint mindég, érzéketlenek szoktak lenni, ilyenek pedig a hitelvek; az igaz keresztény hit rendületlen igazságainak tárgya drága kincs, én, ki ennek becsét kellőleg fölfogni ké-pes nem vagyok, annál jobban imádom szerzőjét s nyugodtan ragaszkodom a kijelentéses Krisztushoz, ki már annyi eze-reknek emelé föl sülyedező értelmét az Isten tiszta, javitó s boldogitó eszméjéhez ; az az ut biztos most is mindeniknek, ki lelke nyugalmát s üdvét többre becsüli akár a hiu képzelet, akár az elme bármily magas, de múlékony játékainál.
De most a hit nevezete is nevetséges sokaknál, a ter-mészetfölöttinek csak gyanitása is rajongás, a szívnek a vég-telenhezi fölemelkedése bolondság, láthatlanokbaui remény csalódás, isteni félelem gyengeség, az ember most minden vallási eszmét az emberi ész nem tagadható gyengeségének korlátai közé von, nem engedve semmit sem a hitnek, mely nélkül Istent sem fogna gondolni tudni az emberiség nagy tömege, annál kövesebbé jövő halhatatlan életet. Hogy e szót ,Isten' gyermekkoromban legelőbb szüleimtől hallottam, visz-szaemlékezem, de arról egyátalában nem, hogy önmagamból kifejtettem vagy csak föltaláltam volna értelmét, sőt mióta megtanultam okoskodni, ugy találtam, hogy én is mint Ádám minden unokái tudatlanul születvén, ilyen maradtam volna a vallás ügyében, ha nevelés által értelmét velem nem közlik s megtanulására Istentől kegyelmet nem nyerek.
Isten ugy alkotta az embert, hogy hihessen, hogy ne is legyen szabad neki bizonyos körülmények között nem hinnie, hacsak önmagát, erkölcsi természetének méltóságát megta-gadva elhitetni nem törekszik magával, hogy nem hisz. Van egy érzés az emberi szívben, melynek még a babonaság ko-rában is volt némi halvány világa, mint mikor a föld fölött borongó ködön a nap sugarai homályosan áttörnek : ez kész-tette a gyermekembert, hogy boruljon le a nap előtt, imádja Montesquieu aggkorában vallotta meg, hogy az
újdon-ság és különczködés utáni kapkodás, továbbá a hajlam és vágy, miszerént minden előítélet s a mindennapi elvek fölébe emelkedett szellemül kivánt tekintetni s tetszeni azoknak, kik hangadók valának, és csak olyanokat méltattak figyel-mükre, kik a függés és kényszerítés igájának lerázását lát-szottak helyeselni, csábiták őt azon vallási elvek terjesztésére, melyek irataiban szétszórva olvashatók. Mindaz, ki a korszel-leme szerént vásárolja s árulja tudományát, ha nem is szóval tettel előbb utóbb kénytelen lesz azt bevallani. Változandóság volt mindig vétke a nyugtalan ész- és szívnek.
A isteni nemesis nyilvánosabb nyomait alig láthatni világosabban mint az észhősök történetében, kik a szabadvizs-gálódás ítélő székét állították föl, mely alá minden istenit s emberit vetettek. Volt idő, midőn a szentírás istenittetett, le volt tapodva az ész ; joga most ledöntve, fölégetve minden előtte, az ész ül trónján, le van alázva a szentírás ; az előtt magasztalva volt a csupa hit, félreutasitva az ész, előbb min-dent Isten munkált s Krisztus, most minden embertől függ, Isten és Krisztus messze van távolitva. Két tábor egymás ellenében, két végső szél egymást érintve, de hátra van az
*) Il deereto di cui si fa qui monzione contione la seguente ris-posta al quesito : An adhiberi debeant pararaenta coloris violacoi potius quam coloris nigri. Quando il 2 novembre ricorre in qualche chiesa il giro delle Quarantore : arbitrio superioris localis.
181
benne a gyanított fensöbb valót. Oh mivel igaz Isten hiányá-ban ahoz ragaszkodik a sziv, mit Istennek sejt ; a szív annyira hitre van teremtve, hogy e nélkül habár a hitetlen ellenkezőt akar is bizonyítani, nem lehet, még azt is hinnie kell, hogy nem hisz, mert hitetlensége felől meggyőződőleg átalában nem találhat magában elegendő okerőt s miután hinni nem a k a r j a , mit Isten hitelesitett, hinnie kell mást ha bár épen az ellenkezőt is, hogy tudnillik nincs Isten, s ezt is hinnie kell, mert tudássá nem emelkedhetik meggyőződése. Csak az em-bert fölfujó bölcselet saját körén tulkapatva hitetheti el vak imádóival, hogy nincs Isten. De nem egyszer s egyen boszulta meg magát az igy tagadott s taposott természet s mint a görög istentagadó kiálta a tenger hullámainak közepette halálra ijedve : „lények lénye irgalmazz nekem," bizonyosan többen is érezék ezt a halállal tusakodva. Nem, ezen szent csirát szivé-ből egészen ki nem tépheti az ember.
A vallási felekezetek története mutatja, mily hiszékeny szokott lenni az a fitogtatott minden hiteni fölemelkedettség ; hányszor volt kénytelen a sziv az ész agyrémeivel küzdenii midőn isteni utmutatás nélkül az örök igazságokat tagadó értelem mint szárnyszegett sas akart a naphoz emelkedni, de szárnyhiányában a földön kellett vala járnia még akkor is, midőn Plátók, Socratesek voltak, kik a bölcseséget mintegy az égből varázsolták le. „Mennyi titok van a természetben, miről a bölcsészeknek még csak sejtelmök sincs" mondá Pope.
Ha tehát a mindenségnek eddig föl nem tárult titkai iránt illő szerénység kivántatik a véges észtől, s be kell vár-nia a kifejlés erejét, nem tagadhatván a titkos erők hatályos működéseit : illő kíméletesebbeknek lennünk a vallás titkai iránt, melyeknek lényegök Istenben, a végetlenben levén, szük korlátú értelmünk világos nézleteinek tárgyai nem le-hetnek e földön, talán jobban ilyenek leendők ott, hol szinről szinre látandjuk az igazat, szentet és jót.
Még a mennyei világosság honában is hány ember ta-pogat alig láthatván a lélek ködkörében a feléje lövelő igaz-ság fénysugarait, melyek azonnal teljesen elétünendenek, mihelyt elvonul tőle az értelem gőzkörét szétoszlató segédkéz, az egyházi tanitó intézet ! A józan ész azért örömmel fordul a religiohoz letevén ennek oltárán vezérfáklyáját, mely csak a természeti s emberi körben képes eléggé világítani, nem pedig a természetfölöttiben, itt ő magától Istentől kiván ön-maga vezérfényt. A véges elme soha sem éri el a végtelent, a természet bármint erőlködik is, soha természetfölöttivé, istenivé nem emelkedik önmagától : örök tátongó örvény vá-lasztja el e kettőt egymástól, ha azt az isteni kegyelem be nem tölti, isteninek kell az emberihez leereszkednie, hogy belőle isteni legyen, azért lett Istenfia ember, nem pedig az ember Isten, hogy az Istenséget az emberséggel kien-gesztelje.
Mennyire mehet az emberi erőtelen erőlködés megis-merhette volna, ha máskép nem, szünteleni nagy botlásaiból, melyekbe itt a vizsgálódó ész, ott az érzékenyen röpködő sziv nemünk nem kevés szégyenére sodortatott, vajmi nehéz gátolni, hogy a nyugtalan emberi elme mindig ujabb állapot után ne sovárogjon, a világ változandóságának törvénye, hogy a mi egyszer ő volt, u j legyen ismét s viszont : de mivel az emberi természet ilyen, épen azért kivánatos, hogy legyen
változatlan, örökös, mi őt a folytonosan ingadozót a központ-tóli messzetávozás veszélye ellen védje.
Szent hitünk titkait sokszor ellökte magától a büszke-ség, mint az értelemnélküli gyermek, ki a falravetett árnyék után kapkodva mivel azt meg nem foghatja annak létét is t a g a d j a ; s mi jót állított helyükbe az ész? istenasszony képé-ben befátyolozottan ültettetett Istennek befertőztetett oltárára a kéjhölgy. Szerencsétlen fölvilágosultak ! a tiszta érzés és szemérem elfordul a ti oltárotoktól, k i k a szellemi világ ten-gerét bádgyadt, halvány világú mécscsel kezetekben akar-játok átvilágositani, a fölfedezhetlent ti fogakar-játok-e föltalálni s
êzt a hit világa nélkül ? A fölistenitett ész soha sem volt ké-pes bálványait az igaz Isten oltárán sokáig föntartani, annak csak képzelődése! nagyok, s lia egyik légvárát a tényeket bölcsen igazgató fönsöbb kéz lerontja, a másik már készen áll, mignem eltemetve látandja egymás után rajongó képzelgése minden ábrándképeit, s igy életuntán elásott eszményeinek mogorva sirőrévé válik.
(Folyt.) Bita D.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
E G E R , sept. 6-án. A „Religio" jelen félévi 18. és 19-ik számában közlött sajtényi levelet válasz nélkül nem hagy-hatom. Válaszomat azonban a lehető rövidre vonva, a követ-kezőkben nyilvánítom : 1) A gör. szert. kath.egyház külön fegyelmi törvényeit s liturgiáját tüzetesen tanulmányoznom sem időm sem alkalmam nem lévén, a „Religio" első félévi 33-ik számában megjelent s a hajdú-dorogbi m a g y a r a j k ú g. sz.
katholikusok népgyüléséről tudósító levelemben nem lehetett czélom saját „hibás nézetemet" „állításaimat" s „túlzó nagyí-tású tudósításomat" közzé tenni, mint a levélíró gondolja ; hanem csak egyszerűen leírni azt, mi a népgyűlésen történt és mondatott oly g. sz. kath. papok és világiak által, kiknek alapos tanulmányáról nem volt okom kételkedni. És épen azért 2) nem is volt az, mint a levélíró nevezi, önálló„czikk"
melybon a fölvett tárgy fölött saját tanulmányon alapuló nézetek és állitások szellőztettek volna; hanem csak a történ-teuet s mondottakat egyszerűen registráló levél; ugyan azért hibásan t a r t j a azokat a levélíró az én „okoskodásaim-nak" s hibásan támad meg érettök engemet, mint czikkirót.
3) A levélíró ferdítve idéz. Nem irtam én az idézett levélben sehol „magyarajku oroszokat." Ez előttem képtelenség. Ha-nem irtam „magyarajku gör. szert, katholikusokat," máskép : gör. szert. kath. magyarokat. Ha a tisztelt levélíró ezeket mind született oroszoknak t a r t j a s követeli tölök, hogy tanul-j á k meg ismét eredeti anyanyelvűket, ám lássa : mire megyen velők !
É n legalább ugy tapasztaltam, hogy a magyarajku g.
szert, katholikusok jó nagy része, kik között éltem, törzsö-kös magyarnak tartju magát, mint kiknek szépapjaik sem tudtak oroszul, s épen nem szopták — mint a levéliró állítja — anyatejjel a szláv nyelvet. Azért hiában is utasítaná valaki őket az orosz nyelv megtanulására, mely iránt épen semmi rokonszenvvel nem viseltetnek ; még kevésbbé lehetne — mint a levéliró kivánja — „mulaszthatlan kötelmökké"
tenni annak megtanulását. Bajos is volna egy teljesen
ma-—•« 182 «•—
gyarajku s oroszul leagkevésbbé sem értő várost vagy falut e nyelvre megtanítani. Ok sincs reá. — 4) A levélíró a makói
„magyarajkuoroszokról" hosszasan disserál és hozzá mégoly hangon, mintha ezek védelmére is én léptem volna ki a sikra;
pedig fönebb idézett levelemben egyetlen hang sincs rólok;
ügyök állását nem is ismerem. Es én nem is a makói oro-szokról haliám, hogy „feleletre sem méltattak," mint a levél-iró rám a k a r j a fogni. — 5) Hogy mennyien vannak a ma-g y a r a j k u (nem oroszok, hanem) ma-gör. szert, katholikusok?
annak kifürkészése végett sem az ismeretek tárát, sem Fé-nyes Elek statistikáját, sem Vályi András topographiáját nem lapoztam, mint a sajtényi levélíró teve; hanem fölemlí-tettem a számot, mely a doroghi népgyűlés szónokai által emlegettetett. — 6) Hogy a szerkönyvek magyarítása az egyház jelen fegyelmi törvényeibe ütközik, de csak ha pápai engedély nélkül történik, nem csak megengedem, hanem tu-dom is ; de hogy azoknak magyarra áttétele egyátalában a katholikus szellembe ütköznék, mint a levélíró állítja, — ta-gadom. — Végül 7) egy kérdést : valljon miért utasítja a levélíró a z o k a t , kik magyarrá naturalizáltatnák magokat, szabad választás szerint más „magyarnyelven Istent dicsérő vallásfelekezetek" közé ? Talán csak nem akarja őket ma-gyarrá létük miatt kizárni az egyházból ; vagy csak más rítusra a k a r j a őket utasítani ? Igen ; de a protestánsokén ki-vül nincs más magyar ritus. Bizonyára tollhiba lesz.
. Debreczeni János.
BAMBERG. (Folyt.) A kath. sajtóegyletek gondjai közé tartoznék továbbá módját ejteni, hogy a kisebb lapok is ingyen kaphatnák a kérdéses iratkákat, és ekkép azok is terjeszthetnék. 12) Baudri Kölnből ily határozatot kíván hozatni : „Azon veszedelmes elv ellenében, mely szerént az iskola el volna választandó az egyháztól, s melyet az egyház minden rendű ellenségei érvényesíteni akarnak, e közgyűlés kimondja a teljes tanszabadságot. Kimondja 2-or, hogy a kath. szülőknek kétségtelen joguk van gyermekeik nevelése fölött kizárólag határozni, egyszersmind pedig szent köteles-ségük azokat a kath. hitben nevelni. 3) A közgyűlés egy bizottmányt választ, mely azon eszközökről tanácskozik, melyek az egyház és szülök jogainak megvédésére czélsze-rüek a gyermekek nevelésében, ugy szintén a tanszabadság kivívásában, valamint a kellő gyakorlati előzményeket is megteendi a czél elérésére." Az indokolásban a többi közt mondja : Régtől fogva, mióta az állam hatalmába akarja ej-teni az egész nevelést, kisebb vagy nagyobb mértékben megcsonkíttatott a kath. szülők joga gyermekeik nevelésére nézve ; és mivel félreismerhetlen, hogy az államot most ke-resztényellenes áramlat fogta el, kath. szülők nem bizhatják reá gyermekeik nevelését. S azért azon zsarnok elv ellené-ben, mely szerént az iskola el volna választandó az egyház-tól az ugy nevezett felekezetlen államiskolák által, nekünk hangoztatnunk kell a tanszabadság valóban liberális elvét ; és ha ezt zászlónkra irjuk, még sok nem katholikus család-atya is részünkre áll, minthogy ez által sem az államnak sem egyes pártnak sem sértjük jogát. Már több országban oly iskola-törvények foganatosíttattak, vagy hamar fognak foga-natosíttatni, melyek az ifjúságot a kath. egyháztól elidegení-tik ; miért is itt az idő tettel bebizonyítani, hogy Istennek
jobban kell engedelmeskednünk mint az embereknek, és hogy a császárnak megadjuk a mi a császáré, de Istennek is a mi az Istené. Ha az állam a családtól azt követeli, hogy fölnőtt gyermekei egész földi szerencséjüket, sőt életüket is áldozzák föl, nagy áldozatot követel tőlök, de melyet nem szabad megtagadni; de ha az állam a gyermekek lelkét kö-veteli, a mennyiben azokat a szülőktől elvéve keresztény-ellenes tanítóknak adja át, ez által túllép jogos hatalmának határain, és a kath. atyának, ki a házasság szentsége által kötelezte magát gyermekeinek a kath. hitben való nevelé-sére, joga van és köteles is, azon tulkapás ellen minden tör-vényes eszközzel magát biztositani, megóvni. Ezen óvásnak azonban, hogy sikeres legyen, általánosnak kell lennie ; mire az alkotmányos életben maga az egyesülési jog is alkalmas eszközt nyújt 13) Hülskamp Münsterből kéri elhatároztatni, hogy a jövő 20-ik közgyűlés Münsterben tartatnék meg. 14) Ugyanaz egy állandó 5 tagu vegyes bizottmány alakítását ajánlja, melynek föladata lenne magát érintkezésbe tenni a gyűlés helyével ; a szakbizottmányokkal a határozatok vég-rehajtása, vagy czélszerü javaslatok elkészítése végett, ajánlja továbbá ,Pius Blätter' czimü lap kiadását. 15) Wie-mann, dormundi prépost és a Mentana-alapítvány bizottmá-nyának elnöke ugyanezen alapítványnak a közgyűlés pro-grammjába való fölvételét kéri.
Morrigl tanár Insbruckból a 18-ik közgyűlés határo-zatainak kivitele felől tesz jelentést. Megyei sajtóegyletek Tyrol és Bajorhon néhány megyéjében megalakittattak. A kezdet ugyan csekély volt, de már is több lap nyert segélyezést és röpiratok adattak ki. A speyeri egylet a .Rhein -pfalz nevű lapot alapította. Insbruckban és néhány községben olvasóegyletek alakultak. A főegylet már 20 fiókegylettel van kapcsolatban. Ezen üdvös működésért a közgyűlés tag-jainak fölállása által fejezi ki elismerését.
Stillfried báró a bécsi katholikus egyletek, különösen a Vincze-egylet működéséről tesz jelentést, mely 17 confe-rencziára oszlik. Tekintve a nép részvétét még sok óhajtani való van. Prisac kanonok Aachenből az ottani Jósefegyletröl, Schröder székesegyházi vicarius a Bonifaczius egyletről szól.
Az utóbbira vonatkozólag az első indítvány oda irányul, hogy
Az utóbbira vonatkozólag az első indítvány oda irányul, hogy