valláselle-nes alakulására nem csekély befolyással van a moral theologiának azon iránya, miszerént az egy-házi tekintély elvét és szellemét nem viszi keresztül mindenütt tisztán, hi ven, és következetesen. És e részben igazat adok Hirschernek, midőn a moral theologia ujabb szinvonalának hiányairól mondja :
„Bei all den Vorzügen dürfte doch auch nicht ge-leugnet werden, dass die Tagesphilosophie noch all-zugrossen Einfluss übe, und der heil. Schrift als Quelle beigesellt, ja über sie gestellt werde ; dass die Lehre und das Leben der Kirche viel zu wenig be-fragt, und f ü r die Moralwissenschaft benützt zu sein pflege ; . . . dass wohl auch in einzelnen Behauptun-gen noch zu viele Accomodation an die Praxis der Welt, und an die gangbaren Ansichten der Schule und des Lebens herrsche ; und warum sollte es nicht auch noch Nachklänge alter Einseitigkeiten geben, die wenigstens im Volke noch häufig so tiefe Wur-zel haben ?" (Die christliche Moral I. B. 4. Aufl. 78.
79. p.)
(Folyt.)
A kereszténység és a rabszolgaság.
(Folyt.) II.
A kereszténység homlokegyenest ellenkezik a rabszol-gaság eszméjével. (V. ö. Harduin Coll. Concil. Tom. IV. pag.
1115) Krisztusban, ugymod szent Pál, nincs semmi különbség pogány és zsidó, körülmetélés és körülmetéletlenség, idegen és 8citha, szolga és szabad között. (Kolosz 3, 11. Galat. 3, 28.) S az apostolok különbség nélkül vitték is meg az üdv igéit a rabszolgáknak csak ugy, mint a szabadoknak. Innét van, hogy a kath. egyház kezdet óta a rabszolgaság békóinak föloldásán fáradozott. (V. ö. Efez. 6, 9. S. Joann. Chrysost.
hom. 40 in Epist. 1. ad Corinth.) Ide tartozik különösen azon igyekezet is, melynélfogva a különféle osztályok közötti előí-téleteket megszüntetni törekedett ; kiválólag a házassági en-gedélyre nézve.
A pogány törvényhozás e tekintetben egészen eltért az egyházi jogtól s törvénytől ; sőt a kereszténység fölvétele után is akadunk az állapoti előítéletek s megszorítások nyo-maira. Igy p. o. vegyük az úgynevezett Salica törvényt. „Ha egy szabad asszonyi személy saját rabszolgájához ment nőül, mondatik a salica toldalékjában (500. év körül) ; ugy ennek tulajdona az állami kincstár javára huzatik be, ő maga pedig megfosztandó a törvény oltalmától. Ha e miatt valamelyik rokona, vagy akárki is megöli őtet, sem az ő fajzata. sem a fiscus nem követelhet vérdijt a gyilkostól ; a rabszolga, a ki-vel összeköttetett, kénytelen a legkeményebb kinzást kiállani s kerékre kifeszittetni. Ha a törvény oltalmától ekkép meg-fosztottnak valamelyik rokona nyújt kenyeret, vagy
vendé-107 c
giil fölveszi őtet, fizet 15 sillingnyi büntetési dijt." É s sok egyéb kegyetlen határozmány.
Igen sok fáradságába került a kath papságnak, mig a rabszolgaházasság jogszerű jellemét és föloldhatatlanságát megismerteié és a nyilvános jogba igtatá. A rabszolgák uri joga szerfölött ellenkezett az egyház tanításával, tekintettel a házasság és az ö érvényességének föltételeire. Az ur mit sem akart tudni róla s azt követeié, hogy a rabszolga csak is az ö beleegyezéséval házasodhassék s csak is azt vehesse nőül a kit az ő ura megenged neki ; továbbá, hogy az ur minden pillanatban följogosítva legyen a rabszolgaházasságot fölol-dani, a mint az ő előnye hozza magával, az egyik házast megtartva, s a másikat eladva stb. Midőn Martell Károly Francziaország jogszerű királyának vala fölkenetendő, akkor a papságnak sikerült az elnyomottak javára némely enged-ményeket kinyerni. A király 753-ban egy zsinatot hitt össze, melynek végzését a capituláriák gyűjteményébe felvevé, s ezek kötelező erővel is birtak az egész birodalomra nézve.
Ezek csak nem kivétel nélkül házassági jogra vonatkoztak.
Ide tartozik a következő Yl-ik fejezet : „Ha egy sza-bados, úgymond, egy rabszolganőt vett nőül azon vélemény-ben, hogy ez szabad, és neje későbben az urától a rabszolga-ságba visszaköveteltetik, tartozik őt lehetőleg kiváltani. Ha meg nem teheti; a k k o r van joga egy más nőt venni magának.
Ugyanazon szabadalom áll a nőre nézve is. Ellenben az elvá-lás nem engedtetik, ha a k á r a férj vagy a nő azon ürügy alatt, hogy a családot az éhségtől megmentsék, önkényt adta volna magát rabszolgaságba, a másik félnek beleegyezése folytán.
X I I I - i k fejezet : Ha valaki önkényt egy rabszolganőt vön feleségül, jól tudván, hogy az rabszolganő, köteles mindig vele élni, s nem szabad tőle elválnia. A szabados, a ki egy rabszolganőt mint sajátját vette nőül, köteles neki teljes sza-badságát megadni s minden jogokat engedményezni, mintha szabadon született volna." Mi szolgált e czikkre alkalmul, könnyű eltalálni. Gyakran megtörtént tudnillik, hogy fiatal nemesek vagy szabadosok, szenvedélyre gerjedtek valamely rabszolganő iránt, s azt nőül is vették. De titokban föntarták maguknak a jogot, későbben ha a szenvedély lelohad, ilynemű hitveseket ismét eltaszitani és mást venni nőül.
A X I I I - i k czikkelyre következik egy másik, mely mély pillantást enged a rabszolgaság nyomoruságába vetnünk.
„Ha megházasodott rabszolga és rabszolganő eladás által el-választattak, meg kell inteni őket, hogy maradjanak ugy a mint vannak, tehát önmegtartóztatólag és híven azon esetre, ha visszavétel vagy fölszabadulás által nem volnának képe-sek többé egyesülni. A püspökök minden módot elkövettek a bajnak lehető orvoslására. Teljes orvoslását azonban csak akkor lehetett várni, ha az egyháznak egy birodalmi törvényt sikerült kierőszakolnia t. i. oly törvényt, mely tiltá a rab-szolga-házasságok elválasztását.
Egyébiránt a f r a n k clerus még ezen vívmánynál sem maradt veszteg; mert még sok tenni valója vala. 754-ben István romai pápa megjelent Francziaországban s ezen al-kalmat fölhasználák a rabszolgák viszonyának közelebbről meghatározására és u j , oltalmazó törvények alkotására.
Következő évben Pipin egy második zsinatot hitt össze Verdum városába, melynek végzései törvényes érvényre emelkedtek. Ezen tartományi zsinatnak XV-dik végzése
imígy szól : „A világiak házasságkötései, a nemeseké csak ugy mint a nemtelenekké nyilvánosak legyenek." Alig ész-revehető alakban még is igen nevezetes rendelet vala ez a rabszolgák javára. Az egyház a rabszolgának ugy mint a Krisztus által megváltott lénynek itt ünnepélyesen jogokat tulajdonit; s ennélfogva ezentúl egy rabszolgának házassága csakúgy, mint a nemes embernek házassága a nép előtt az áldozár által kihirdetendő és ünneplen dő vala.
E r r e következett Nagy Károly országlása alatt egy másik törvény, mely imígy szól : „Arabszolgák házasságai el nem választhatók, ha mindjárt különféle uraik volnának is. Elválhatlanul kell nekik együtt lenniök, s u r u k n a k szol-gálniok, mégis olyformán, hogy a házasságnak törvényesnek vagy is az ur beleegyezésével kötöttnek kell lennie. Érvé-nyes pedig az evangeliom mondása : „A mit az Isten össze-kötött, azt az embernek elválasztani nem szabad." Az utolsó előtti tétel lényegesen megcsonkítja a teljes házassági jogot, melyet Nagy Károly hihetőleg a rabszolgák birtokosaitól való félelem miatt meghagyott volt. Egyházi j o g szerint érvényes a házasság, mihelyt az illető rabszolga és rabszolganő Isten és tanuk előtt hűséget fogadtak egymásnak, a k á r adta hozzá beleegyezését a rabszolgák ura, a k á r nem. (C. 1—8. Causa X X I X . quaest. 2. és cap. 1. X. de conjugio.) Igaz, hogy ha az egyházi jogot ezen végső következtetési érvényben hagyják, a rabszolgaság meg nem állhatott volna többé, azért engedte meg Károly ama korlátozást a rabszolgatulajdonosoknak.
Azonban ilynemű korlátozással meg nem elégedett az egy-ház. A kérdés ő közte és a rabszolgaurak közt abban állott, valljon az egyházi jognak, vagy az uri jognak adassék-e előny ?
Károly császár megöregedvén, és érezvén közeledni az órát, midőn Isten ítélőszéke előtt meg fogna jelenni, 813-ban öt tartományi zsinatot hitt össze, különféle városokban úgy-mint Mainzban Germania-, Reimsban Auster-, Toursban Neuster, Chalonsban Burgund, Arlesben Gotia számára, hogy itt a püspökök és papok némely ügyeket, melyek görbén állanak, jóvátegyenek és az öreg császárnak, a Krisztus itélő széke előtti felelősségét megkönnyebbitsék. E zsinatok hatá-rozmányából egy végzés vétetett föl azután a birodalmi tör-vénykönyvbe is, a hol kimondatott: „hogy az u r a k alatt-valóikkal, az uraságok pedig rabszolgáikkal keresztényileg, vagyis kegyesen kötelesek bánni. Lett nagy zaj s dühös ki-fakadás a birtokosok részéről, mert a ker. házassági jog a rabszolgát már is félig meddig fölszabaditá, s azért becsárát is leszállitá felényire, söt alább is. Az ur nem merte többé megházasitott rabszolgáit egyenként eladni, sőt gyermekeik nélkül sem mert volna túladni rajtuk. S igy a vevő mintegy kényszerítve vala az egész házasságot egymás mellett hagyni s számára különös gazdaságot, saját házikót, saját jószá-gocskát kijelölni. Ily körülmények közt soknak elment a kedve a vétel- s eladástól s igy a törvény azon szavai : „A rabszolgák házasságai el nem választhatók, a rabszolga-kereskedésnek halálos döfést adtak. E szerint az egyház szelleme s tanításának csendes behatása mindinkább elő-készité a kedélyeket, a rabszolgaság enyhítésére, söt végképi eltörlésére.
Ugy látszik a Vl-ik század középéig szokásban vala, hogy a papság a rabszolgáknak, kik uraik akaratja ellenére
14 *
108
k e l t e k egymással házasságra s azért az utóbbiaktól üldöztet-t e k is, az egyház menedékjogáüldöztet-t megnyiüldöztet-tá, és a szerencséüldöztet-tle- szerencsétle-n e k e t szerencsétle-nem adá elébb vissza, mig az u r a k üszerencsétle-nszerencsétle-nepélyeseszerencsétle-n meg nem Ígérték, hogy ne m f o g n a k bosszút állani r a j t u k s általá-b a n a már megtörtént házas ságot nem választják el erősza-kosan egymástól. D e a k k o r is, mily leleményes va la olykor az emberi gonoszság !
Toursi Gergely püspök egy iszonyú eseményről értesit.
Rauching egy előkelő férfiú telve kevélységgel, igen kegyet-lenül bánt alattvalóival, miután az embert föl nem ismerte bennök. Vendégségek alkalmával abban " telt öröme, hogy egy egy rabszolgának a f á k l y á k a t oly s o k á i g t a r t o g a t á t e s t é -hez, mig el nem égtek. E mellett a szerencsétlennek nem volt szabad sem kiáltania, sem mozdulnia, mert különben azonnal megöletett. Ezen zsarnoknak két rabszolgája is vala, egy fiu és egy leány, kik az ő beleegyezése nélkül házasodtak s azu-tán a legközelebbi egyházba menekültek. Rauching vissza-követelé őket és vissza is k a p t a , miután elébb ünnepélyesen megesküdött, hogy soha el nem választja őket. A z o n b a n alig hogy hatalmába kerültek, egy fát h a s i t t a t o t t ketté, belsejét kivágatta, a rabszolgákat beléje f e k t e t t e s igy a bezárt fát földbe ásatta azt mondván : hogy ő igy t a r t j a meg esküjét, mind a kettőt örökre egyesitvén. Az oda sietett p a p n a k köz-benjárására a szerencsétlenek u g y a n ú j r a kiásattak, de a leány már megfúlt. — Ily szivtelen emberek is t a l á l k o z t a k ! ! Az egyház a mennyire csak lehetett kedvezett a rab-szolgák r a n g j u k feletti házasodásának ; m e r t többnyire az asszony jó b a r á t j a i és rokonai, vagy az egyháziak m a g u k közbenvetették m a g u k a t , hogy a rabszolgaság b a j a a szaba-dostól távol tartassék és a férfi szabad állapotra emeltessék.
S csakugyan van számos példa, melyekbői kitűnik, hogy a rabszolga házasság termékeny a n y j a vala a szabadságnak, mert a leányok többnyire állapotjuk alul mentek férjhez, s a hü szivek elborzadtak azon gondolatra, hogy a szabad fél az ő m a r a d é k á v a l együtt egy embervásárlónak essék horgaiba.
A p a p s á g tehát felhasználá egy rabszolgának egy jobb osz-tályú l e á n y n y a l való házasságát a végre, hogy az állapot tel-j e s változását előkészíthesse, s í g y lassankint egy szabad nem-zetséget nevelhessen föl. Munkay János.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Ő cs. k. ap. Fölsége a káptalanonkivüli mái-marosi fó'esporesi állomást P o h l Károly marmaros-szigetlii plebanusnak s kerületi ales-peresnek méltóztatott jul. 30-án legkegyelmesebben adományozni.
P A R I S , jul. 26-án. Az „Opinion nationale" haragszik, hogy a katholikusok Viennet urat, k i halála előtt kibékült Istennel és az egyházzal, m a g o k é n a k t a r t j á k ; azt állitván, h o g y V. nem t u d t a már, mi történik vele.
Az „Opinione nationale"-nak e l ő b b közölni kellene a notre dame le Versaillesi k á p l á n levelét, m a j d a k k o r olvasói magok t u d n á k megítélni, ha valljon Viennet úr kérte-e a
szent-ségeket, melyeket az egyház fel nem tói senkire. Igaz, hogy a solidariusok haldokló társaik a j t a j á t ő r i z n i szokták, nehogy oda kath. pap bejusson, de V. ur s z e r e n c s é s volt néhány nap-pal előbb hivatni plébánosát, elismerni tévelyeit, és
kereszté-nyileg meghalni. Természetes, hogy ezt a rationalisták rös-tellik. D e ha Benoist ur levele sem volna elégséges, ime egy ujabb, az illető plébánosé, ki imigy ir az „Univer3"-hez :
„Igazgató uram ! L a p j á n a k - e hó 20-iki számában olva-som, hogy Viennet ur keresztényies életvége a „Siecle" egy m u n k a t á r s á n a k szellemét megzavarta. Benoist bizonysága nem elég neki, bizonyosan v á r j a az enyimet, de nem mint gyóntatóét, mert e czimen csak Istennek tartozom számadás-sal. Mint lelkész bizonyíthatom először, miszerént Viennet ur kijelenté a gyónás előtt előttem és néhány más személy előtt, hogy a rom. kath. apostoli egyház hitében a k a r meg-h a l n i ; 2-or meg-hogy az utolsó k e n e t szentségének felvétele alatt valóban keresztény érzelmeket tanusitott, felkiáltván több i z b e n : Istenem bocsáss meg ; 3-or a j ó halál-búcsúját vévén ismételt kérdésemre, ha f e n t a r t j a - e hitvallomását, és t a t j a - e mindazt, mit a romai kath. anyaszentegyház kárhoz-tat,[ugyanazon személyek előtt igennel válaszolt. Constatálom e 3 pontot, nehogy valaki V. ur keresztény végét kétségbe vonhassa, Lancieu, plébános jul. 22." Hiszszük e levél véget vet az illetlen vitának. Midőn oly ember, mint V. ki egész za-jos élten át küzdött egyháza ellen, végre megtér, az egyház-n a k szólegyház-ni kell, mert ismeri a példa hatalmát, mely több v a k n a k m e g n y i t h a t j a szemeit. J ó tudni, hogy V. nem tar-totta m a g á t a majomfajhoz valónak, és hitt örök életbe.
A fenidézett levelek nem tagadhatók, a V. ur betegágya körül levők is tanúságot tehetendnek az igazság mellett, és igy a szabadkőmivesek v a g y hallgatni leendnek kénytelenek vagy bevallani, hogy kudarczot vallottak.
J E R U Z S Á L E M , jul. 22én. Nagynevű és kitűnő j á m -borságu nő h u n y t el Jeruzsálemben, tudnillik Pauline de Ni-colai asszonyság, utolsó sarjadéka a 92-i cmigratio e g y i k legnemesebb családjának.
Magas születésének megfelelő nevelés után a sz. szivről nevezett társulatba lépett, melynek fölvevé öltönyét, elfo-g a d t a intézményét. Nem sokára reá azonban ott haelfo-gyva a zárdát visszalépett a világba.
A világ nem tette őt boldoggá. Csakhamar érezte az ü r t ; de kolostorba sem a k a r t többé vonulni; elhatározta
tehát magát, hogy a szentföldre zarándokol és Jézus sírjánál keresendi a békét, melyet a zárda falai nem a d t a k meg neki, és a világ is megtagadott tőle. Jeruzsálem mosolygott békét, óhajtó szive felé, és odaérkezve elmondhatá : E z a hely, hol lakni fogok, mert kiválasztottam azt m a g a m n a k . Szeretet-teljesen fogadtatott itt sz F e r e n c z leányaitól és a z o k n a k harmadik rendébe lépett, anélkül azonban, hogy a n n a k ruhá-z a t j á t is felöltené. Ily helyruhá-zetben elvonult és j á m b o r életet kezdett, látogatta a szent helyeket, jót tett mindenkivel tá-vol a világ veszélyeitől és minden kolostori szabály nélkül, melyhez nem érzett elhatározott hajlamot.
E g y alkalom adta m a g á t elő a szentfölddel jót tenni, és Nicolai asszony azonnal megragadta. Jeruzsálemtől fél-órányira volt egy töröknek t a n y á j a , melyet a hagyomány E m m a u s n a k mond lenni, és ott romok a d a t t a k el ; hirét k a p -ván ennek a nevezett nő, megvette a romok helyiségét azon szándékkal, hogy ott szentélyt emelend és egy emlékkel sza-poritandja a szentföld dicső emlékeit, és csakugyan ma ott szép és nagy ház látható kápolnával, mely, ha a hagyomány
109
m —kifogásnélküli, annak helyét foglalja el, mely ott épült, hol Krisztus föltámadása után a két tanitványtól fölismertetett a kenyértörésben. Mindamellett, hogy több tudós máshol voltnak állítja az emmausi neveztes helyiséget, a szentszék megengedvén Nicolai asszonynak a szentély emelését, kije-lentette, hogy a hely authenticitásának kérdése ne tegyen akadályt a jó szándék kivitelének. Csak egyet lehet sajnálni, hogy Nicolai meghalt, minekelőtte nagy müvét teljesen bevé-gezte volna. Halála valódi veszteség a szentföldre nézve ; és nem is egyetlen szomorú eset. E g y másik franczia nő halálát is gyászoljuk, kinek neve sokkal több Kötelékkel van fűzve Nicolai emlékéhez, hogy — sem emlités és köteles hálánk
kife-jezése nélkül hagyhatnók. Mint Nicolai asszony ugy az is a magasb körökhez tartozott ; neve : Barrot de Carcouët Agotha.
A vér nemességével párosult benne az érzelmek gyengédsége és az élettisztaság. Mint Pauline ugy Agotha is jámbor éle-tet élt, és mint az, ugy ez is munka- és érdemteljes pályát fu-tott le a szentföldön.
Mégis nevezetes különbség van a kettő közt. Nem kőből emelt szentélyt szerzett Agotha az egyháznak, hanem
a Szentlélek élő templomait, a nők keresztény lelkét, kik különben lelki veszélynek volnának kitéve ; ezek megmen-tésére áldozta ő föl életét, vagyonát, minden erejét. Carcou-ët asszony valódi missionaria volt és egyszersmind szeretet-nénike ; azok, kik láthatják müvét, tanúságot is tehetnek róla A latin patriarcha engedelmével ő házat épitett egészen keresztény helyen, melynek czélja, az ő vezérlete alatt mint-egy seminariumban, fiatal lánykákat kiképezni, kik mint szintannyi missionariák vinnék* az üdv igéjét a városokba bejuthatván a leányokhoz is, kikhez a kath. papok buzgalma nem hathat be.
Az eszme szép volt, a mü szentnek és termékeny gyü-mölcsiinek látszott, és el is kezdé végrehajtani. Ramallahban több 15— 18 éves leánykát gyűjtött maga köré, azokat ok-tatta a szükséges tanulmányban és a leendő szolgálatra pél-dányul képezte őket, midőn a gondviselésnek tetszett egy csapással megtörni a szép reményeket, magához szólitván az önfeláldozó derék nőt. Az általa alapitott iskola Gesnehben hat hó előtt uj tanítónőt nyert. Más két tanítónő Taibelbe kisérte őt, hol szintén iskolát akart nyitni, azonban itt támadta
meg őt a baj, mely el is ragadta, a veszélyes hagymáz. Ezen rettentő betegség már néhány hó óta pusztított azon a vidé-ken. Carcouet asszony a betegség csiráját az általa ápolt betegektől kapta, kiket ő szorgalmasan és pedig orvosi értel-miséggel, az anyai szeretet gyengédségével gondozott.
Én, ki e sorokat irom, bizonyságot tehetek, mert Isten után az ő önfeláldozó gondoskodásának köszönhetem, hogy megmenekültem a bajtól, mely annyira pusztitott ezen a vidéken.
Carcouet asszony meghalt maj. 14-én annélkül, hogy végrendeletet hagyott volna hátra. Egyetlen örököse, Carcouet Elek ur oly nagylelkű volt, hogy a latin missionak hagyta a ramallai intézetet minden bútorzatával együtt. Közöttünk van sirja, mely hosszú időkön át emlékeztetni fogja a missio-nariusokat ezen nagy lélek erényeire és áldozataira, egyszers-mind lángoló szeretetére, mely egyszers-mindezt létesité és melynek ő
áldozatja is lön. 1-k.
K O N S T A N T I N Á P O L Y . A törökországi protestantis-musnak főlapja a „Levant Herald" egyik utóbbi számában u j érdekes adatot szolgáltat Marshallnak a keresztény missiok-ról szóló jeles müvéhez.
Nyolcz vagy tiz gentlemen, kik az oriensbe küldettek az evangelium terjesztésére, és kik a legkülönfélébb vallású, nevű sectákhoz t a r t o z n a k , legújabban meetinget tartottak Perában, a hollandi palota kápolnájában. Ok képzik azt, mit itt konstantinápolyi bibliai segédegyletnek neveznek. A kath.
ha jelen lett volna a jámbor gyülekezet meggnyitásán, kétség-kívül azt várta volna, hogy ezen urak elő fogják terjeszteni mindazt, mit a lefolyt évben a keresztény hit érdekében tet-tek, vagyis hány lelket nyertek meg Krisztusnak, hányat kereszteltek, hány beteget vigasztaltak, hány szegényt segé-lyeztek és hány haldoklónak nyitották meg, az ő módjok sze-rént, az egek kapuit.
Az ily reményt tápláló katholikus azonban csakhamar észrevette volna csalódását ; mert a meeting bezártakor azt vélhette egyedül, hogy könyvkereskedők gyűlésén volt, kik azért jöttek össze, hogy inkább kereskedelmi ügyeiket ren-dezzék, mert szellemi működésűkről alig volt szó.
Schoefler, ki mintegy dékánjuk ezen uraknak, és ki 1826.óta van Konstantinápolyban, az ülést egy beszéddel nyi-totta meg,mely ben párvonalt húzott azon két korszak közt,mi-dőn Konstantinápoly még éhében szenvedett az Isten igéjének, midőn még nem volt bibliai társulat, midőn a szentkönyvek mégcsak a régi görög nyelvre voltak forditva, vagy ha más nyelveken is voltak, azokat csak kevesen olvashatták, és a jelen idő közt. Mennyire változtak a dolgok azóta ! A biblia 11 nyelvre fordíttatott, és az utóbbi 30 év alatt közép számítás szerént 30,000 példány osztatott szét minden évben azon ter-jedelmes raktár által, melylyel Konstantinápolyban az ame-rikai és angol társulat bír, a colporteurok egész serege foglal-kozik a bibliának Törökország minden pontjain való terjesz-tésével, hol gyorsan növekedik a szentkönyveknek közkézen való forgása.
Mily kár, hogy sz. Péter, Pál és a többi apostolok nem ismerték a hitterjesztésnek e könnyű módját ! nyugodtan halhattak volna meg ágyaikon a helyett, hogy együgyüen fejőket és életüket a hóhér b á r d j a alá, vagy a kereszt kinjai-ra bocsátották volna, Romában vagy máshol ! Háromszázezer példány osztatott ekkép ki, de Schoefler nem emliti föl azt, hánynak szemét nyitották föl ekkép a tiszta evangelium fé-nyének látására, hányat nyertek meg a protestantismushoz való ragaszkodásra, és mily sectához tartoznak a netán ekkép megnyertek. Ezen hallgatása a dékán urnák valljon nem ele-gendöleg sejteti-e a zérust, legalább az ö tudomása szerént V
Schoefler után szót emelt a skót egyházi Christian, föl-emlitvén az eredményt, melyet a társulat a lefolyt évben aratott Görögországban,az európai törököknél és Kisázsiában ;
Schoefler után szót emelt a skót egyházi Christian, föl-emlitvén az eredményt, melyet a társulat a lefolyt évben aratott Görögországban,az európai törököknél és Kisázsiában ;