ügyvitelt meg nem zavarhatja." N a g y feladat ez va-lóban, mely ha szerencsésen megoldatott, a kath. ér-dekeltségnek és buzgalomnak minden esetre .igen szép és üdvös tér nyilik hazánkban.
Munkay János, kékkői esperes plébános.
Szellemi életünk főbb árnyvonalai.
(Folyt.)
„Ismerd meg tenmagadat," régi aranyszabálya ez az emberiségnek, forrása átalában az ismereteknek, de leginkább az emberismeretnek, sőt nélküle Isten ismeretében is hamar hibázhatunk ; ez a „primum sanctum munus" '), vagy mint alex. Kelemen nevezi „vis maxima et pulcherrima
disciplina-rum, quam qui fuerit consecutus, facile potest ad ipsius Dei cognitionem provehi"2). Ki magát nem ismeri, senkit sem ismer igazán, minden ismerete hiúság; sok talány, rejtély ho-mályozza ismeret-körét, s még is mily kevesen teszik magukat vizsgálódásuk tárgyává ! A nagy tömeg másokat kémlel, Ítélget, felejtve mi hozzá legközelebb van, önmagát : innét a sok gyanakodó, egyoldalú, kíméletlen, embertelen itélet mások felől. A világ nagy mestere igy rová meg e gyengéket : „ne Ítéljetek, hogy ne Ítéltessetek" ismét : „mit nézegeted a szál-kát másnak szemében, holott a gerendát, mely tulajdon sze-medben van, észre nem veszed"3), elég figyelmeztetés azokra nézve, kik szárazat, vizet összejárnak ismeretszerzés miatt, de saját énjükbe, hajlamaik, s szenvedélyeik tengerébe soha, vagy csak igen ritkán szállanak le vizsgálódni, talán mert a kebel tengerhez levén hasonló, annak csak fölületét s hul-lámzásának lágy simulását nézzük, de nem szeretünk bele-mélyedni medrének szirtjeibe, nehogy szörnyekre is bukkan-j u n k . A vonzó önszeretet sokszor befátyolozza veszélyes részét
a kedves tárgynak, a kedvezőt, nem mindég az üdvöset vá-lasztja, kiki úgyszólván távcsőből nézi önmagát, nagyitó végét önmagára, a kisebbitőt másokra forditva ; igy azután mindent, mi kívülünk van, jobban ismerünk, mint ami ter-mészetünkben létezik, minden törekedésünk majdnem abban
' ) Dionysius arracop. de occl. hier. c. ?.
' ) lib, 3. paed. c. 1.
») M i t . 7, 1. Luc. 6, 41.
áll, hogy magunkon kivül éljünk nem magunkban. Szánako-zásra méltó tudományod, ha azt nem tudod, ami szivedben történik !
Ha jól fogjuk föl körünk helyzetét talán nem igen csa-latkozunk, ha nézetünk az, miszerént az önismeret hiányában önmagát túlbecsülő tehetetlen büszkeség forrása igen sok korbeli bűnnek. A büszkeség-szülte önteltség volt vétke mindig a telhetetlen emberi ész- és szivnek, régi baja ez az emberiségnek, mely leginkább mutatkozott a sokistenség képtelenségeiben, mely elme-kórságból a kereszténység szer-zője, Jézus az Istenember mindazokat kigyógyította, kik nem birták magukat a puszta ész kalauzolására, mint olyanra, mely süppedékbe vezeti előbb utóbb követőit, hanem azon forró vágyat hordozzák szivükben, mely hévvel öleli az égből jött vezért, s értelmöket, szivöket annak magasztos tanai
előtt megnyitni sietnek. „Memor naturae numquam superbies, memor autem eris ipsius, si teipsum observes."4) „Accurata cognitio tui ipsius sufficienter te velut manu deducet ad notio-nem Dei" mondá ugyanazon szentatya. Ismét : „Is maxime se novit, qui se nihil putat" állitá sz. Chrysostom. Hogy álli-tásunk igazságát átlássuk, nézzük meg, ugyan mire tör most a világ? ennek minden ereje arra irányul, hogy a műveltség e hányaveti szakában minden egyébre kíváncsi legyen, figye-lemmel kisérje a csillagokat, csudálja a parányi növényeket lába alatt, tanulmányozza a népek történetét, melyek oly hamar eltűnnek a földről ; de nem akarja tudni, ha van-e imá-dandó Istene ? „Quid prodest in mundanis proficere doctrinis, et inarescere in divinis, caduca sequi figraenta, et coelestia fastidire mysteria ?" kérdi sz. Chrysostom. Igen nagy azok száma, kik a magasan kelt szökő homlok alatti szemeiket csak a föld göröngyein jártatják, de soha a csillagos égre nem tekintenek, avval a nagy, emberhez méltó gondolattal : ez a fölséges élő Isten trónja, avval a nemes vágygyal : egyesülni ott a legjobb, legszentebb személyes istenséggel.
Nem, az ily szép összhangzatos önismeret nem tetszik a mostani műveltség elfinomitott ízlésének, most a hazug hi-tegetés „erítis sicut dii" toborz zászlója alá tanítványokat, holott megtanulhatta volna a világ már a három ugyanazon egy tárgyra vonatkozó külön itélet közöl melyik csalhatatlan ?
„morte morieris" állitá a csalni nem tudó Isten; „ne forte moriamur" kétkedik az engedetlen asszony; „nequaquam moriemini" hazudta a gonosz lélçk.
De mióta a setétség angyala által megcsalatni engedé magát az ember; azóta mi akarunk minden igazságot fölta-lálni tudni s belátni, sőt teremteni, mintha eszünk volna az egyedüli kútfő, melyből az igazság fogalma fakad; ez volt az első sophista kísérletének czélja is ama tétel megvitatására, mint kelljen isteneknek lennünk s tudnunk jót, roszat? da szerencsétlenségünkre a merész próba roszul sikerült. Azóta sok ily hamis fejtelmezöje van Isten igéjének, sok halandó vesz a kigyó szájából értelmet öntulbecsülésére, vajha ne fe-lejtenék soha, miszerént a mindentudásnak tiltott gyümölcse fölnyitotta ugyan első szüleink szemeit, csakhogy nem fölis-tenülésök rájuk hazudott élvezetére, hanem mezítelenségük, magukra hagyatottságuk borzalmas tapasztalására. Első szüleink hü utánzói, korunk vakitó fényű észhösei ismét föl
4) Basilius lib. de cognitione sui.
a k a r j á k emelni az önbálványozás szobrát, s ennek az erkölcsi romok közt fönálló képtelen hideg bálványnak áldoznak ; a kevély öntetszelgés, a képzeletben mindent magában foglaló, s még is elégtelen, mindent magához vonni akaró de tehetet-len önszeretet teszi, hogy az ember maga magának legyen istene pedig irva van : „az istenek, kik az eget s földet nem teremtették, el fognak e földről, s az alól, az ég alól pusz-tulni."5) Jehova maga fenyeget: „maga csináljon-e magának az ember isteneket, kik épen nem istenek ? Azért én meg fogom nekik mutatni karomat, s tapasztalni fogják, hogy ne-vem Jehova."6) „Cura superbiac, et nulla erit iniquitas. Ut ergo causa omnium morborum curaretur, i. e. superbia, de-scendit, et homo factus est Filius dei.7)" Szép intés ez ko-runkra, reánk nézve is, kik felejtjük miszerént: „ubi est hu-militas ibi est sapientia"8) Valóban szomorú jelenség nap-jainkban, hogy az ifjúság, kivétel nélkül okosabbnak hiszi magát az őszbecsavarodott,tapasztalatedzett öregeknél, nevetit
lenézi az előtte nagyobb akár emberi, akár isteni tekintély, emlegetőket, törvényt, intézményeket birálgatni merészkedik, s azokat nem helyeselve föl sem veszi, sőt a törvényekhez ragaszkodókat gunytárgyává tenni igyekezik ; nem csudálom igy azután, ha ama ferde irány után indul a világ, miszerént parancsolni ugyan mindenki, de fölsőbb hatalomnak hódolni senki sem, vagy csak kevés akar, lia ma csak az igaz, a mi a többségnek kedvez, s a valódi bölcs ha valamit a kicsinált sokaság kénye ellen állit s vitat, bohóskodni vagy zsarno-koskodni látszik, nevetség s gyűlölet tárgya lesz. Egykor kevéstől is sokat tanultak, mert kevés volt a bölcs, sok a ta-nitvány : ma sok a bölcs, kevés a tudnivágyó, mert ma kevés kivétellel mindnyájan bölcsek vagyunk. Hogy is ne, a földe-rült, s mindenkinek egyenlően világító, minden tekintélytől émancipait ész világában ? midőn az előítéletekből kitisztult értelem fáklyáját önbizottsággal oly fönnen lobogtatja ; midőn már nem vagyunk többé kiskorúak, kiket tanitani, vezetni kellene, az ember elérte már azon korát, melyben eredeti ha-talma, szabadsága s méltósága öntudatában föleszmélve le-nyügöztetéséből már oly elveket nem tűrhet, melyek függet-lenségét gátolják. Boldog Isten, mintha az ember csupa észből állana, melynek mindentudó s hatalmas szava előtt némuljanak minden érzés, minden a történetből vett követ-keztetés, minden emberi s isteni tekintély ! mely ész minden külsőben a maga világának elsetétülését, tisztaságának szeplő-sitését, szabadsága- s hatalmának elnyomását féltékenyen látja, mintha minden egyéb kivüle csak vakitására, téveszté-sére czélozna. De hiszen, mi is lehetne a fölött, kiben ég s föld, IsteD, ember, minden de minden egy mathematicai pont-ban együtt van ? Pedig tapasztalás tekintély nélkül vakosko-dik s aki csak azt fogadja el, mit maga lát, tud, érez, mily kevéssel bir! mily sziik körre van ennek láthatára szoritva, csak saját korának gyermeke, szük ismeretét csak a földiek határozzák s ezek foglalják el eszét, szivét ; a hajdankor, a láthatatlan szellemi világ előtte ismeretlen.
„Hitben kezdődik minden, még a legközönségesebb tárgyak tanulása is ; a tanulónak tanítója iránti hitén
nyug-s) J e r . 10, 22.
' ) J e r . 16, 20.
7) S. Aug. detract. 28.
8) Prov. 11, 2.
szik az oktatás minden gyümölcse, minden kiképzés és ne-velés s valamint az egyéni, ugy az egyetemes észnek is ta-nulni kell némelyeket ugyanolyanoktól, kik azokban jártasok, az istenieket pedig Istentől."9) Ma tanulás nélkül is elég a bölcs, pedig a szó teljes értelmében e nevet igen kevesen érdemlik meg. Salamon bölcs volt a zsidóknál, mert az örök bölcseség székéről esdette le az igaz bölcseséget, de az idegen istenek tisztelete által például szolgál, mi lehet az ember
ön-magától. — A romaiak két bölcscsel kérkedtek, Laelius- és Catoval; Görögország virágzása alatt hetet méltatott e neve-zetre s milyenek voltak ezek is ? a mi időnk sokkal szeren-csésebb, mi nem kettőt vagy hetet, hanem minden városban számtalant lelünk, mert ma igen könnyű ilyenné lenni ; mintha csak korunk bölcseségét irná le sz. Jeromos, midőn igy szól :
„Huius mundi sapientia est cor machinationibus teg^re, sen-sum verbis velare, quae falsa sunt vera ostendere ; quae vera sunt falsa demonstrare : haec nimirum prudentia iam a iuve-nibus scitur, haec a pueris pretio discitur : hanc qui noscunt ceteros despiciendo superbiunt: hanc qui nesciunt abiecti et timidi in aliis mirantur : haec sibi obsequentibus praecipit bo-norum culmina quaerere, adepta temporalis gloriae vanitate gaudere, irrogata ab aliis mala multiplicius reddere, cum vires suppetunt, nullis resistentibus cedere: cum virtutis possibilitas deest, quidquid per malitiam explere non valent hoc in paci-fica bonitate simulare."10) Vagy nem hallható-e gyakran az eféle bölcselet ? „megélsz csak okos légy, egy elved legyen csak: elvetnem tartani, de ezt hiven megtartsad." Sok hamis és majom-bölcs van korunkban, de kevés a józan gondolkodó s bölcsen élő köztük, szinte elfáradhatsz az ész- s erkölcstu-dományról irt müvek olvasásában s az életben igen kevés bölcset találandasz, tapasztalni fogod, mikép mi minden mű-veltségűnk, tudományunk daczára is gyermekek vagyunk, kik szeretik a meséket, s vajha mi nem azért kedveinők azo-kat, mert bennök s általok a szent lealacsonyitva nevetség és megvetés tárgyává tétetik : inkább szeretnénk hinni, hogy együgyű gyermekek, javítható s azért emberesithető gyerme-kek, nem pedig nyomorult tehetlen öreg gyermegyerme-kek, kiknek az igazságot s kötelmeket a merengő tenger hullámain kell keresni: elmerülhetünk hamar, vagy csak későn hajótörés után szabadulhatunk meg. — Gyermekeknek kell lennünk második Ádám szavai szerént, avagy zárva a menny előt-t ü n k . " )
(Folyt.) Bita D.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
ROMA. aug. 20. A Sapienza-egyetem nagy teremében, hol a kath. vallásról nevezett romai akadémia gyűléseit szokta tartani, m. hó 30-án a legválogatottabb hallgatók egész tö-mege jelent meg, közöttük 11 bibornok. Tarnassi ügyvéd volt szavait intézendő e komoly és fényes gyülekezethez és tárgyalni oly k é r d é s t , mely fontosságánál fogva is mély figyelmet érdemlett. Haussonville urnák az 1801-iki franczia concordatumról szóló, a lapokban annyi oldalról meghányatott
") Drey Apologetik, Bd. 2. 283. 1.
I0) Gloss, in 1. chronic.
" ) M i t . 18, 8.
1 5 8
müve képezte az értekezés tárgyát. VII. Pius levén ez aka-démia alapitója, méltó volt és illett, hogy az intézet egyik legkitűnőbb tagja védje a nagy pápa legnagyobb müvét, melylyel a franczia iró oly könnyen elbánt. És miután ő hi-vatalos okmányokra hivatkozott, a kesztyűt nem vehette fel könnyebben senki, mint a tudós ügyvéd, kinek használatára állottak az okmánytái-ak.
Szemben azon eszmével, melyet Haussonville megked-velt, az egyháznak az államtóli elválasztásával, értekező az ellenkező elvet veszi kiindulási pontul, mint amelyet XVI.
Gergely és I X . Pius pápa legújabb nyilatkozatai is igazolnak, igazolja maga a keresztényelem lényege is, mely Jézus Krisztus uralma az emberiség fölött ugy a népekben, mint családokban az uralkodók és alattvalók fölött, amennyiben keresztények ; végre igazolja az egyház és állam közös czélja a népek üdvét előmozditani.
Ezt alapul véve, könnyen ki lehet mutatni, miszerént a concordatum, visszaállítván a kath. egyházat, Francziaország-ban ama nagy jót eszközlé. Ékesszólóan fejtegetvén Europa helyzetét a nagy forradalom után a szónok tévedését mutatja ki a franczia irónak, ki azt hivé, hogy az imolai püspök cse-lekedeteiben kell első elemeit keresni azon compromissumnak, melynek eszközlésére Maury bibornok lett volna hivatva.
Maury ellenkezőleg a velenczei conclave idejébenép oly ellen-sége volt az első consulnak, mint a legdühösebb jacobinusok.
E két ellenkező ár között kelle a szentszék első küldötteinek és később Consalvi bibornoknak működni, mely helyzet ép annyi erélyt, mint ügyességet követelt. Az okmányok, me-lyekre szónok hivatkozik, bizonyítják egy részről, hogy a szentszék az alkudozások végéig megőrizte méltóságát, jogait szabadságát. Consalvinek öt nap alatt kellett volna végezni és még 25 nap múlván is alkudozott. A hatodik vagy franczia előterjesztvényét, mint a győző ultimátumát kellett volna aláirni, és mégis a romai szerkesztmény győzött minden lé-nyeges pontokban. Az egyház feje nemcsak mint az összes katholikusok, de különösen mint a franczia nép nagy többsé-gének lelki képviselője szólott. A kikötött pontokon kivül a canonjog érintetlenül maradt, és az egyház mint független elismertetett. Ha a concordatumnak csak három első pontjait tekintjük, az eredmény roppantnak mondható. A constitutio-nalis szakadárság eltűnt, a forradalmi törvények eltöröltettek, u j egyház alakíttatott, a száműzött papság visszatért a meg-nyílt templomokba a még most is a családok élénk emléke-zetében levő harangok zúgása között.
És ezen eredmény nem volt átmeneti. Három forrada-lom és ugyanannyi uralkodó változása után a szerződés fennáll, daczára a holt betűnek maradt organicus czikkelyeknek, és a franczia papság tiszteltebb, mint valaha, és szorosabban fű-ződik az apostoli székhez, csalhatlan és egyetlen hasisához.
Megindulással hallgattatott egy bretan püspöknek papjai által is aláirt levele, melyet kevéssel a concordatum kötése után V I I . Piushoz intézett. A franczia papság e gyökeres változása constatáltatott a parlamentek szószékein is kitűnő férfiak beszédében, kik elismerték Pius és Consalvi diadalait.
A romai ügyvéd ékesszóló értekezését avval végzé, hogy V I I . Pius és Bonaparte alakjait helyezé kellő fénybe.
Üdvözölte Haussonville urat, hogy félre nem ismerte a nagy pápa jellemének kettős vonásait : a szelídséget, mely
engedé-keny a kötelesség határaig, és az erélyt, mely ingadozást nem ismer. Sajnálandó mégis, hogy nem egészen hű volt annak ecsetelésében. Mily nagy ugyanis Pius, ki midőn a szent ilonai fogoly halálának hirét v e t t e , felkiáltott: csak arról kell megemlékeznünk, a mi jót müveit.
P A R I S . ( V é g e ) Azt mondhatná valaki, hogy ha a gyóntatónak mind ama véleményekről kellene ítélni, egész életét a politika tanulmányozására volna kénytelen fordítani, és a tudományok egész tárházával birni ? Azt feleljük, hogy ennél nincs igazabb valami, ha a szélsőségekig nem menünk.
Minden gyóntatónak tehetsége szerént tökéletességre kell törekednie. Azután a jelen esetet véve, melyik gyóntatóatya nem fordított volna néhány órát a Quanta Cura és Syllabus tanulmányozására, mely elegendőleg képesiti arra, hogy a poenitensnek netáni tévelyeit szétoszlassa.
Ha a másik feltevést tekintjük, mely szerént a gyónó tévelye folytán még gyakorlatilag nem járult annak terjesz-téséhez, a társadalomnak még kárt általa nem okozott, — nekünk még ezen esetben is bizonyosnak látszik, hogy a gyóntató kötelessége felvilágosítani a gyónót. Cum finis ad-monitionis vel silentii — mond de Lugo bibornok — sit bo-num poenitentis vel etiam bobo-num publicum, quando illud intervenit, in illám partem debemus inclinare, quae secun-dum praesentem statum eligibilior est. Igen, de a mi ese-t ü n k b e n , ha a gyónese-taese-tó hallgaese-tna, épen a ese-társadalomnak okozna kárt a gyónó, aki kárhozatos elveket vall, azokat védi, és a gyóntatónak hallgatása által azokban még meg-erősittetnék.
Más tekintet is támogatja ebbeli meggyőződésünket.
I X . Pius a keresztény egyház és világi társadalom érdekét és javát tartva szem előtt kárhoztatta fennidézett tételeket és követelte, hogy azok mindenki által kárhozatosaknak tar-tassanak. Positiv parancsolat forog tehát fenn azon tévelyek-kel ellenkező igazságok megismerését illetőleg. Itt maga a megismerés alakilag és közvetlenül a törvény alá esik. Azért a papok, nevezetesen a gyóntatók mint tanitók súlyosan kö-teleztetnek arról meggyőződést szerezni, ha valljon a poeni tensnek (a felhozott esetben különösen államkormányférfiak -nak) van e ismeretük e felöl, és semmi esetre sem szabad azokat tudatlanságukban meghagyni.
r
PARIS. Haussonville gróf érdekes müvecskét adott ki az egyház- és első császárságról, melyből néhány adat idézése igen tanulságos. VII. Pius fogsága Savonaban, és Maui-y bi bornok részére, ki párisi érseknek neveztetett, a canonica institutio megtagadása képezi a grófnak utóbbi tanulmány előfordul i t t a többi közt ezen párbeszéd is: Napoleon, Lyon-net abbé tanácsát ^követve elhatározta, hogy Fesch foglalná el a párisi érseki széket. „Sire, mondá Fesch, bevárom a sz.
atyától a canonica investitiot !" Miért, mondá Napoleon, hisz a káptalan megadá önnek a hatalmat ? Igaz, feleié amaz, de ily körülmények közt nem merem azt elfogadni. On tehát kárhoztatja az imént kinevezett orleansi, sz. flouri, astii, lieg püspököket ? ekkor erőszakolom önt. „Sire, potius mori, fele lé F e s c h ; Ah, a h ! potius mori, inkább Maury . . . j ó l van legyen tehát Maury." ( E név francziában szintén m o r i , és igy a szó-játék eredményezte e szerencsétlen választást.) — Fordulnak
—m 159
elő levelezések, melyek sajnos tanúságot tesznek Napoleon hevességéről, boszuállási hajlamáról. „írjon ön a montenettoi főnöknek, parancsolá a cultus ministernek, irjon és adja ki a rendeletet annak megakadályozására, hogy semmiféle pósta vagy f u t á r ne fogadtassék el a pápának és a velelevőknek leveleivel, és hogy a pósta ne vegyen tőlök föl se ne küldjön
bármely levelet. Erre nézve szükséges, hogy ő teljesen biztos legyen a póstaigazgató részéről. Értésére adandja neki,
hogy a savonai püspököt Párisba hivattam azért, hogy a pá-pától ismét elvágjak egy csatornát, melyen át közlekedhet-nék. És ön csakugyan tudósítani fogja a nevezett főpapot, hogy én őt Párisban kívánom látni. Ertesitendi Chabrol urat is, hogy szigoruabb legyen a pápával való tárgyalásokban és adja tudtára, hogy igen veszélyezteti a religiot, midőn egye-netlenséget szór és szakadásra tör, midőn elhagyja az(őt meg-illető szelídséget és illedelmet, melyek által nálam könnyen czélt érhetett volna, igy pedig semmit sem fog elérni az eddig használt eszközökkel, sőt avval fog végződni, hogy az egyház földi javait is elvesztendi; mondja meg, hogy azok, kik elég bolondok vagy tudatlanok nem hallgatni szavaimra, el fogják veszteni állomásukat, és ezt saját magoknak róhatják föl.
Szükséges, hogy mindez erélyesen mondassék ki. Hasonlókép kell azokra is' hatni, kik a pápát környezik ; föl kell őket vi-lágosítani a kellemetlen következményekről, melyek ily ma-gatartásból származaak. A pápa ne irjon, haszontalan volna ; és meg is kell gátolni, hogy Írásban ne terjeszsze tovább is a mérget. Ennél fogva utasítani fogja ön a főnököt, hogy a pápa levelei ne expediáltassanak többé Olaszországba, Ná-polyba, Toscana-, Piémont- és Francziaországba, valamint neki sem küldessék levél, hanem mindnyáját hozzám kell kül-deni. Minden, mit a pápa ir vagy neki iratik, ide intéztessék ; általában minél kevesebb jön napfényre abból, mit ő ir, annál jobb lesz." Ugyanazon 1810-i dec. 31-ről kelt levélben ez is előfordul : „Értesítse a főnököt és Borghese herczeget, hogy szándokom, miszerént a pápa legbensőbben érezze az elége-detlenséget, melyet önviselete kelt bennem, háztartása ugy szabályoztassék, hogy havonként ne adjon ki többet 12—1500 franknál.
A fogatok, melyek az ő és házbelieinek rendelkezésére voltak adva (nb. a pápa e fogatokat soha sem használta) Turinba fognak küldetni. Ajánlja Chabrol urnák, hogy be-szédeiben semmi olyast ne említsen, mi a pápát azon hiede-lemre vezetné, mintha alkalmazkodást kívánnék tőle. Nyelve olyan legyen, mint volt az excommunicatio után, és viselete Romában olyan, minőt Savonában folytatott, kevéssé zavar meg mindaz, mit ö tehet, mert sokkal fölvilágosodottabbak vagyunk, hogysem ne tennénk különbséget Jézus Krisztus
és VII. Gergely tanítása közt.
1811-i jan. 20-ról Bigot de Premeneauhoz intézett levélben ekkép szól : Gróf ur, vettem levelét a savonai főnök jelentésével együtt j a n . 11-ről. Akaratom az, hogy ön irná
1811-i jan. 20-ról Bigot de Premeneauhoz intézett levélben ekkép szól : Gróf ur, vettem levelét a savonai főnök jelentésével együtt j a n . 11-ről. Akaratom az, hogy ön irná