járnak, az Isten igéjét igen ritkán hallgatják, a szent böjtöket épen nem t a r t j á k stb. ily körülmények közt mennyire meg van nehezitve a papság állása, u g y hiszem kiki beláthatja. A protestánsoknál ez egészen másképen van. Ott a papság nem jön ellenkezésbe az ő hiveivel, ha ezek az isteni szolgálatra meg sem jelennek, ha az Isten igéjét nem hallgatják, nem böjtölnek stb. Ott korlátlan szabadság van ezen s sok egyéb hitgyakorlatot illetőleg. — A kath. pap-ság állása az által is szerfelett nehezíttetik, mert igen g y a k r a n oly hiveivel van dolga, kik óhajtják ugyan a kath. hit s egyház j a v á t ; de ezen óhajtáson tul cselekvőleg nem tesznek semmit! Adná a fois -ges Isten, hogy a czélba vett autonomia által hat-hatósan fölébresztessék a hivek buzgalma és
érde-keltsége. (Vége köv.)Szellemi életünk főbb árnyvonalai.
Vannak tárgyak, melyekről jó szivek, s a magasból jött isteni tudomány által felvilágosított elmék már sokat, igen sokat mondottak és írtak, de fájdalom még sem elég a mi okulásunkra ! Csak az egy végetlen bölcseségü jó Isten az, ki a világ összkormányzásában örök törvényeket szabva, a semmiből kihozott lények és tárgyak okait, folyását minden következéseikkel ugy előreláthatta s intézhette, hogy ö, a mindenható, öröktől fogva kitűzött czéljait bizonyosan eléri : de az ember, az alkotónak keskeny határok közé szorított csekély pormüve, csak kis körben láthat, rendelhet, szemlél-het s nézeteit az akkori, azon helybeli okok-, szokások-, véle-mények-, mindannyi befolyásokból igy vagy amúgy intézheti, e vagy ama czélokra irányozhatja, s mindezek a nagy válto-zandóságban előbb utóbb vagy eltűnnek, vagy iszonyú mó-dosításokat szenvednek. Igen, Istenben az akarat, lehetőség s ennnek valósítása egy, és csak bennünk véges teremtmé-nyekben van az akarat, lehetőség s ezeknek teljesitése közt idő- s átmenetre szükség ; mit Isten akar, ezt megteheti, s ugyanakkor midőn akarta már meg is tette, mert akaratja nem lehet nem hatályos, különben véghetetlen teremtő, s Isten sem volna ő, a kinek oly szép egyszerüleg fönséges jelvénye :
„mondá és lettenek." Csak az Isten látja egyszerre az idők s események összeköttetését, mert tőle függnek mindenek :
19*
mi mintegy a láncz két megfogott végét t a r t j u k remegő ke-zünkben, s igy minden közép gyürüt a világi viszonyokban nem szemlélhetünk, s mert későn születvén, sok tárgynak eredetét nem láthatjuk, s korán elhalva, többnek végét el nem érhetjük, kénytelenek vagyunk sokszor a j ó a k a r a t mellett maradni vigasztalódva, miszerént „in magnis et voluisse sat est." Mily tehetetlen tehát az ember akkor, ha nála a jó a k a r a t is hiányzik ? ez ugyanis tekintve vele született gyen-géit saját korának gyermeke szokott lenni tudva vagy nem tudva, s az anya képe rajta van mindig, csakhogy egyesek kevesebb vagy több vonást hordoznak magukon, amint a kor szelleme kisebb vagy nagyobb mértékben gyakorolja uralmát, mely az irodalom mezején oly rémitő vésztjósló szinben is-merhető föl, midőn az úgynevezett szellemdus irók oly virá-gokat szórnak szét müveikben, melyek egyiránt szépeknek tetszenek s mérgesek, az olvasó közönség pedig kapkodva szedegeti azokat s élvezi, alig vagy épen nem véve észre, hogy amint gyönyörködik r a j t u k , egyszersmid romlik is tőlük, s csak későn siratják meg sokan — ha még is — drágán vásárolt lélekölő elveiket. „Grustans gustavi paululum mellis, et ecce morior."1)
Mi legalább részünkről csak nagy áldozattal tudjuk átlapozni néha fönsőbb engedély mellett olvasandó néhány korszerűnek híresztelt író zavar- s ellenmondástól hemzsegő müvét s mindig tapasztaljuk, mily üres az ilyennek lelke, s mint igyekezik ezt nyelve ékessége által takargatni, izt adni az Ízetlennek! embergyülölés, Istentagadás él, szól, cselekszik benne minden alakban, s az olvasó kedélyét zordon határo-zatlan s reménytelen létbe sülyeszti, mi végre magának is szinte kinos lesz, de ő diadalmasan rohan a kétség örvényébe azért, hogy magát s olvasóit meggyőzze mikép az ember semmi jobbra nem született ; bármily ragyogón ir is az ilyen csak vakitó sugarakat, álfényt hint, s ez által hidegséget, köz-homályt gerjeszt, mert aki elszakasztja magát Istentől, szive lelke épen azt veszti el, ami a lángészt halhatlanná teszi, tud-niillik az emberi szellemet legmagasabb, nemesebb legszebb jelentésében. íróink gondolat-világába tekintve, bizonyos mesterkélt fényt veszünk észre, sokan eltűrik e hamis világot igazinak tartani, sőt hozzá szokva, ha más valódi, az igazság örök nagy napja lövel elkényeztetett szemeikre, e fényt ki nem állhatják, igy nem csudálom, ha szellemi zűrzavar fogja el az elméket, s hogy ezt némileg elfödjék, s fölvilágosultak-n a k látszassafölvilágosultak-nak, fölvilágosultak-nemtelefölvilágosultak-n fölvilágosultak-nyomorú terveiket ragyogó_ ürügy alatt czifra szólam alá rejtik, kiválasztják a varázserejü sza-v a k a t , s ezek értelméhez mindent kötnek, csak azt nem, mit kellene ; szóvirágok, elméncz kifejezések az önösséget ember-szeretettel, nagyságot nagyítással, az erőt tehetetlen erőlkö-déssel, a szabadságot féktelen szabadossággal, az alázatot alávalósággal azonosítják. Volt idő, midőn a tudományok nagyrészt a zárdákban ápoltattak, évekig egyedül ült a régi kor irója szűk szobájában, a világ zaja elhangzék mellette, az élet szózata itt alig juthatott hozzá, s mivel tudta, hogy az igazi műveltség czélja nem a gyarló ember istenitése, ha-nem az élő Isten dicsőítése, k i t a való-, jó- és szépnek több oldalróli földerítésére irányzott szellemi tevékenységgel mü-veiben csudálni, imádni tanulunk : a legfőbb ösztönnek Isten
dicsősége után szellemi munkálkodásban lelendő örömnek kellett lennie, s ha olykor a Ijiu dicsőség viszhangja valamikép hozzá vetődött, s netalán szivből örvende öntudata a bájos édes zenének : de hasonlóan töltendette napjait, önmagáért müveive a tudományt, ha mindjárt tudja is, hogy pergamentje vele együtt temettetik el. Most a könyvek nagyrészt nem komoly s hosszú elmélkedés fáradságos gyümölcse többé, ha-nem nyilvános levelek mindenki számára, kit érdekelnek, s hogy igen sokat érdekelhessenek, ovakodnak gyártóik a bűnt egész undokságában előállítani, mert ez kedvelőit fölboszan-taná mint Achabot Michas „ego odi eum, quia non prophetat mihi bonum, sed malum ;"a) az erényt pedig egész bájoló szépségében leplezetlenül utánzásul lerajzolni nem merik, mert oly nagy és sok tekintély igen éreztetné talán az érzéki emberrel tökéletlen gyarlóságait, igy azután megszívlelésre, sőt a világ imádására szánt tárgyaik hősét erény és bün ve-gyületéből idomítják, hogy a kényes szépnek nevezett izlést ne sértsék, pedig az ily mü hasonló a rettenetes kézhez, mely tátongó mélységbe sujt, s a bűnt minden ijedelméből kivet-kőzteti, vagy a mi még borzasztóbb, ellenállhatlan ingert olt bele. A történet jó lelkű vizsgálója előtt tudva van, miszerént minden korra van bizonyos jel nyomva, mindegyik meghozza saját erényeit, meg a maga tévedéseit is; igen, megvan min-den kornak a maga kórja, mit megismerni sokan vonakodnak, holott a betegség megismerése némi bevezetés ennek gyógyí-tásába. Nem egyes embert illet ugyan, hogy a világ-kerekét megragadva ennek más irányt adjon, mert néha elgázoltat-nék, a hullámzó tenger habjait néhány olajcsöppel kisimitani akarni hasztalan munka volna, mig a szélvész ki nem tombolta magát : de kötelmünk, kiknek lelkismeretünk, érző szivünk van, hogy ne hallgassunk, ha az emberiség üdvének érdeké-ben a fölszólalásnak ideje elérkezett ; van még szabadulás, mi még talán oly mélyen nem sülyedtünk a nyomorba, hogy Tacitus szerént szabadulásunk eszközeit sem birnók többé elviselni; mi különösen mint az ég urának szolgái, mi az Istennek templomát, mely számos évek folytán dicsőén fönál-lott s egy nagy királynak müve volt, ha nem újra építjük is, legalább tatarozni a k a r j u k , védeni készek vagyunk az alkal-matlanitó samaritanusok ellen,3) együtt harczolunk, imádko-zunk, a szerencsés sikert s remélt jutalmat Istenünk áldott kezére bízzuk, jól tudjuk, miszerént utunk nem fáradságosabb, nem terhesebb, mint volt az apostoloké, ösvényünk kevesebbé tövises, mint volt Jézusé, pedig a tanítvány sem jobb meste-rénél ; lehetséges, hogy mi az ellenerő által összezúzatunk ; de az Ur házának állania kell, habár sírjaink fölött állítja is föl a magasabb hatalmasabb, kéz diadaliveit.
T á r j u k föl az élet könyvét s olvassuk ki belőle az em-beri tehetetlenség erőlködéseit, bizonyosan szívszaggató szél-sőségekre a k a d u n k az emberek gondolkodása-, okoskodása-és tetteiben, tekintsünk be annyira magasztalt, felvilágosult szellemi életünkbe s mennyire gyenge erőnk engedi, le-gyünk jobb irányadói a félrevezetett emberiségnek, ez lenne czélja jelen vizsgálódásunknak.
(Folyt.) Bita D.
8) 3. Heg. c. 22.
') Esd. 4, 4.
') 1. Reg. 14,43.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK
S A J T É N Y . (Vége.) Elemezzük kevéssé ezen pápai leiratot s tegyük párhuzamba az ott mondottakat és a czikkiró ur okoskodásait azokkal, mikre részint a tapasztalás, részint a tudomány elvitázhatatlan fényt árasztanak.
A pápai leiratban mindjárt elején a Propaganda meg-győződését fejezi ki, hogy a munkácsi egyházat illetőleg csak némelyek találtatnak, kik az egyházi fegyelem ellenében „ön-fejüleg" törekednek a divó és nemzetiségi szempontból com-petens szertartási nyelvet mással fölcserélni; — Czikkiró ur pedig ezeknek számát 200,000-re teszi.
A tapasztalás a Propaganda meggyőződését szentesíti, mert eddig csak a kezdeményező doroghi és makói oroszok nevezték el magukat a csak mesék országában található
„magyarajku oroszoknak" a midőn másfelől czikkiró ur tu-datja, miként csak 14 pap s 31 képviselő jelent meg a f. évi april 16-án tartott doroghi népgyűlésen, kik alig voltak jo-gosítva a nem létező 200,000 „magyarajku oroszok" nevében emelni föl szavukat, tudván, miként az egyház-kormányzati főelv, mely az egyházi jogban nyert kifejezést (Inn. I I I . in Cone. IV. lateranensi cap. 14. de. Officio Judicis ord. 1. 31.) hogy minden egy házilag elismert ritus a maga épségé-ben lehetőleg fentartandó, erre pedig szükséges, hogy az azt követők saját ritusok törvényét szigorúan megtartsák s ne törekedjenek azt álfogással kijátszani, holott ez esetben ex ca-pite inobedientiae, eo ipso az anyaegyházon kívülieknek te-kintetvén, még a lehető esetben sem számithatnak engedélyre.
A tudomány, akár a földisme, a k á r a helyrajz, akár a statÍ8tika nyomán „a Propaganda mellett" s czikkiró ur előa-dása ellen nyilatkozik.
Igy az ujabb Ismeretektára IV. köttete 31. lapján a gö-rög katholikusok összes száma Magyar-, Horvát- és Erdély-országban, névszerint'a munkácsi, nagyváradi, eperjesi, kö-rösi és fogarasi g. e. egyházi megyékben 1840. évben 863, 856. volt.
Ha tehát ezen számból levonjuk az erdélyi és nagyvá-radi g. e. egyházi megyék román népességét, melyek elseje az ismeretektára III. kötete 86. lapja tanúsításaként 663,000.
lelket számit, még az utóbbi az 1841-diki schematismus kimutatása szerint 112,657 lélekből állott, a többi három egyházmegyére alig marad valami, miből a 200,000 „ma-g y a r a j k u oroszok" számának bár csak e„ma-gyne„ma-gyede kikere-kíthető lenne.
Fényes Elek statistikája ugyan kedvezőbben nyilatko-zik az oroszok részére, mert a Magyarországban és a hozzá kapcsolt tartományokban az oroszok számát 442,000-re teszi, ugy de ha számításba jön a k á r az ismeretek tára, a k á r Vályi András topographiája fonalán, hogy ezen genericus orosz ne-vezet alatt g. e. tótokat, lengyeleket s rutheneket értett Fényes Elek, kik alig nevezhetők magyarajkuaknak, sőt biztosan ál-lithatni, miként: Beregh, Szepes, Sáros, Liptó, Trencsén, Már-maros, Ugocsa. Zemplén sat. megyei g. e. szlávok, lengyelek és ruthenek nem vettek részt a doroghi népgyűlésben, sem a közeli megyebeli horvátok nem képviseltették magukat, kö-vetkezőleg még távolról sem lehetett szó 200,000 magyarajku
oroszokról, holott amazok s a velők vegyesen lakó románok
kivételével igen csekély számú oroszság mutatkozik a ma-gyarabb v á r m e g y é k b e n , és azok nagyobb részének sincs kedvük m a g y a r a j k u oroszoknak hivatni magukat, miből önként folyik, hogy a doroghi népgyűlés igen kevés ma-g y a r a j k u ma-g. katholikusok népma-gyülésének nyilvánithatá magát — és éppen ez okon tilalmaztatik a pápai leirat má-sodfelében a divó szertartási nyelvnek mássali fölcserélése, miután különben is csak „némelyek törekednek a szentségek kiszolgáltatásába s más egyházi foglalkozásokba" a magyar nyelvet becsempészni.
A midőn tehát tisztelt czikkiró ur túlzó nagyitásu tudó-sítását közli, nem veszi észre miként a) az egyházi fegyelem törvénye ellen vétők kihágását helyesli, s ez által ellene sze-gül a X I V . Benedek pápa „Allatae" Constitutioja 27. §.-nak is, melynek értelmében a szertartás körüli intézkedés kizá-rólag s egyedül az egyetemes egyház fejének van föntartva;
mihezképest a most dicsőén uralkodó I X . Pius pápa ő szent-sége is 1848. évi j a n . 6-ról kelt levelében egész óvatossággal ereszkedvén a keleti egyház jogviszonyainak rendezési szük-sége beismerésébe, mégis addig, mig ezen rendezés bekövet-keznék, az egyház szent hivatásához s magasztos elveihez egyetemes hűséget parancsol ; b) a pápai leiratban foglalt, s a keleti egyház fegyelmi törvényére alapitott tilalom megszegését maga rendjén látta, felejti az abból keletkez-hető sokkal nagyobb bajt, hogy c) a mily könnyen megen-gedtetnék a magyarajku oroszoknak a szertartási nyelv ön-kéntes fölcserélése, épen a szerint azon a jogon és még ala-posabb oknál fogva követelhetnék azt, a paritás utján a kü-lömböző nemzetiségű román katholikusok a latin szertartási nyelv helyettesítése tekintetében, melyre törekvési példa már mutatkozott is Makón, a mikor az ötvenes évtized első felé-ben e tekintetfelé-ben boldogult Csajághi Sándor akkori püspök ő mlgának baja igen meg gyűlt volt makói híveinek nyug-talankodásával, kik per fas et nefas a latin holt nyelv helyé-a mhelyé-agyhelyé-art kívánták és sürgették lithurgicus nyelvül hhelyé-aszná- haszná-latba venni.
És pedig ez annál könnyebben bekövetkezhetik, miután minden 1. sz. nép saját nyelve használatát a latin holt nyelv helyébe kívánhatná, csak azon a jogon, mint a minő jogon volt megengedve a georgiai hitküldéreknek, a sz. misét latin ritus szerint örmény nyelven szolgálni (decret Congreg. de propag.
fid. 30. apok. 1631) vagy a mint volt megengedve a Perzsiában élő karmelitáknak, hogy latin rítusuk szerint arabs nyelven szolgálhassák a sz. misét (decret. Congr. de propagan. fid. 12 27. apr. 1624-ben;) vagy a mint a szóban forgó doroghi népgyű-lés, a midőn megalakulása után kimondja : „Miszerint a ma-g y a r a j k u orosz ma-g. katholikusok saját hazájokban a szláv-nyelv békóitól (ha mégis békónak nevezhető az anyai tejjel szopott nemzeti nyelv) valahára feloldassék, s miként orosz, román, ruthen hitsorsosaik, ugy ők is édes anyai nyelvükön zenghessék az ur dicséreteit. — Ily kívánság teljesítése nem lenne egyéb mint „multiplicare entia sine necessitate" és pedig oly időben a midőn a haza amúgy is nyög a kiadások súlyos terhe alatt, nem is említve, hogy míglen az egyházi jog-érvényen alapult autonómiája az egyháznak sirba nem száll, egészen különbözők a zaklatók a püspökség alapításá-ban, hogysem a doroghi népgyűlés határozata folytán kine-vezett küldöttség „minden zörgetés daczára ha csak via facti
— « 1 5 0 »
nem, czélt érjen, a melynek azután azon rosz oldala volna, hogy u g y a n ezt fogván sürgetni a romai catholikus népek is, bezzeg lenne mit költeni az államnak (pedig hány plébánia tesped a hivekkel együtt Isten dicsőségére emelendő szent egyházak hiánya végett, igy Sajtényben a megközelítőleg 2000 lélekből álló, g. k . vallásra tért hivek a sz. mise alkal-mával, mivel a kisded kápolnába be nem férhetnek, m a j d m i n d n y á j a n kint a szabad ég alatt h a l l g a t h a t j á k a sz. misét, a hiveknek nagyobb része különösen télen a sok zivatarok s esőzések alkalmával kénytelen a sz. mise végig hallgatása nél-kül haza menni mi az u j katholikus román a j k ú hiveknek nem kis megszomorítására szolgál, miután lelki vigasz nélkül ma-r a d n a k ; — ide s ilyenekma-re kellene inkább foma-rditani az állami kiadásokat hogy magasztaltassák Isten szent keresztje ne csak városok, hanem a falukban épülendő sz. egyházak égbe nyúló csúcsain is, k i k hasonlóképpen viseljük a városiakkal a haza súlyos kiadásait), igy hát „viderint consules ne Res-publica detrimentum patiatur."
r
É p p e n ez oknál fogva sem ő Felségéről, sem a kormány-ról fel nem tehető ezen ügy pártolása, külömben is az állam-nak legfőbb feladata a népet művelni s ezt tiszta nemzetiségben nevelni, melyből a hazafiság s rendületlen honszeretet kelet-kezik. É s valljon azon czélra vezethet-e a nemzetiség kivet-kezésének elnézése ? ! hiszen a ki nem volt jó szlávnak, mi-ként képzelhető, hogy j ó fog lenni m a g y a r n a k ? !
Ami a herczeg-primás s a munkácsi püspöknek párto-lásrai fölhívását illeti, tekintve, hogy ezen egyháznagyok az
egyházi jogot, a fegyelmi törvényeket s az ezeken alapuló egyház autonómiáját fogják teendőik normálisául venni, ha-tározottan ki fogják mondani „non possumus" s különösen az utóbbi tisztelni fogja az idézett pápai leiratot inkább, hogy-sem az az ellen rugdalódzók gyűlése küldöttségét ő felségéhez vezetve magát compromitáltassa.
Az ugyanott elhatározott liturgicus könyvek fordítása s kiadási költségei a magyar vallás s tanulmányi, mint katho-likus alapbóli fedezése éppen azon okon, mert m a g y a r és katholikus az alap, alig eszközölhető a katholikus szellem- s egyházi törvényekbe ütköző szándok megtestesitésére, mert : mint magyar csakis a k k o r tehetné azt, lia a szertartási nyelv változtatása nézetéből, m a g y a r s nem orosz nemzetiségűek kérvényeznék a kiadások fedezését, holott a m a g y a r a j k u oroszok utasíthatók saját anyanyelvük betanulására a végett, hogy a már meglevő könyveiket megértsék ; s ezt tennie el-mulaszthatatlan kötelme is, ha azt nem a k a r j a , hogy a be-következhető esetben, saját ritusu hitfeleinek magyar, német, tót sat. nyelvekre átfordítandó szerkönyveik kiadási költsége által ki ne merüljön ; mint katholikus-alap, ha nem is vétetik figyelemb e, miként a vallási alapnak ily czélra költeni nincs föladatában, katholikus elvek s katholikus kötelmek ellenében ezt nem teheti.
Aztán az ily chimericus nevezetű „ m a g y a r a j k u makói orosz," anyanyelve használata megvetésével nemzetiségéből is kivetkőzik, következőleg csatlakozzék az ő nyelvét hasz-náló valamely sectához, s kikerülve botrányos háboritását templomközös román hitsorsosainak, k i k anyanyelvüket ó h a j t j á k hallani az isteni tiszteletben — kíméljék meg az
őket kebelébe fogadott hont s ne terheljék a fölött, mint a hogy s a mint terhelve van !
Major Pál,
szemlaki g. kat. káplán, mint sajtényi ideiglenes lelkész.
P A R I S . Ismételten szólottunk már a párisi érsek elnök-lete alatt tárgyalt, lelkismereti esetről, és a „Civilta cattoli-c á " - n a k e t á r g y r a vonatkozó fejtegetéseinek első részét meg-ismertettük. Sietünk közölni annak utolsó részét kivonatban és lényegileg, amely kimerítő megoldását tartalmazza a feltett kérdésnek, ha t. i. a lelkismeret szabadsága és a sajtószabad-ság körüli divatos eszméket a gyónoszékben valló kinyilat-koztató poenitens nyerhet-e feloldozást ?
A kérdés s a r k p o n t j a abban rejlik, ha valljon ama esz-mék, vélemények valószínűek, probabilisek-e v a g y nem.
Mit vall k o r u n k modern társadalma ? Hogy a lelkismeret, a sajtó szabadsága minden embernek tulajdonjoga, hogy ezen jogot minden jól kormányzott államnak biztosítania kell, és azért minden embernek, polgárnak kell, hogy joga legyen nyíltan és nyilvánosan szó vagy sajtó u t j á n minden gondola-tainak kifejezést adni, és hogy az állam természeténél fogva az ugy nevezett vegyes ügyekben az egyháztól független, és elvált. E z e k k o r u n k b a n több államok bevallott tanai.
D e szabad legyen rendben felhozni, mit tanit az egy-ház ez irányban, és tanainak jelentőségét, értékét. A Q u a n t a Cura apostoli körlevélben a cultus- és sajtószabadságra vonat-kozólag I X . Pius pápa k á r h o z t a t j a következő tételt : Liber-tatém conscientiae et cultuum esse proprium cujuscunque hominis jus, quod lege proclamari et asseri debet in omni recte constituta societate; et j u s civibus inesse ad omnimo-dam libertatem, nulla vel ecclesiastica vel civili auctoritate coarctandum, quo suos conceptus quoscunque, sive voce, sive typis, sive alia ratione palam publiceque manifestare ac de-clarare valeant. Hasonlóan ugyanazon körlevélben kárhoz-t a kárhoz-t v a lőn a kárhoz-tékárhoz-tel : ecclesiaskárhoz-ticam pokárhoz-teskárhoz-takárhoz-tem non esse j u r e divino distinctam et independentem a potestate civili. Ezen és hasonló tévelyek azért k á r h o z t a t t a k , mivel, úgymond a pápa, oda irányulnak, hogy megakadályoztassék az egyház nemcsak az egyedre, hanem az államokra és uralkodókrai hatásában is, és hogy felbontassék az állam és egyház kö-zötti azon viszony, mely mindig üdvhozó volt az állam és egyházi é r d e k e k r e nézve. D e idézett tételek nem csak egy-szerűen lettek kárhoztatva, és censurákkal illetve, hanem ő szentsége parancsolólag kijelentette, hogy e tételeket: „ab omnibus Ecclesiae filiis veluti reprobatas, atque damnatas omnino haberi volumus atque mandamus." Az e p a r a n c s iránti engedelmesség sub gravi mindenkit kötelez, és nem csak külsőleg nyilvánítandó, hanem a szellem, a lélek benső alávetésére is kötelez, hogy k á r h o z a t r a méltónak Ítéljük és tartsuk azt, mit a szentatya kárhoztatott.
Azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy itt nem forog fenn dogmaticai határozat, hogy az egyház el nem rendelte,
Azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy itt nem forog fenn dogmaticai határozat, hogy az egyház el nem rendelte,