A 19. század első felében Magyarországon a magyar katolikus egyházat a szeminári
umi képzéstől a püspöki karig a „jozefinista szellem” uralta, amely - H erm ann Egyed kategorikus ítélete szerint - Ferenc császár uralkodása alatt „szinte a mozdíthatatlan
ságig m egkövesedett”.99 Az államegyházi státuszra, az állam erős befolyására épülő egyházpolitikával éles kontrasztban álltak a magyar reformpolitikusok elképzelései, amelyek végül 1848-ban emelkedtek törvényerőre. A márciusi törvények alapjai
ban forgatták föl az állam és az egyház(ak) viszonyát, azonban a részletek kidolgo
zására nem maradt idő. Különösen a „tökéletes egyenlőség és viszonosság” elvét kimondó, a katolikus egyház kivételes (praeponderans) jellegét m egszüntető100 - és a század során később is jogalapnak tekintett - X X . törvénycikknek voltak m essze
menő következményei.101 Míg az államtól addig is független protestáns felekezetek
nek102 mindez előrelépést jelentett a korábbi állapotokhoz képest, addig a katolikus egyház tisztázatlan és kényes helyzetben találta m agát. Hiszen a katolikus ügyek továbbra is az „államhoz láncolva” maradtak - csak éppen nagyrészt átkerültek a katolikus egyházzal általában kevésbé szimpatizáló, többnyire protestánsok által irá
nyított minisztériumok és a parlament fennhatósága alá.103 Kardinális kérdés volt például, hogy ki gyakorolja a püspökök, kanonokok és más egyházi tisztségviselők kinevezésének jogát (a főkegyúri jog, ius supremae patronatus legfontosabb elem ét), vagy hogy ki rendelkezzen a különböző egyházi és oktatási alapok (például a II.
József által államosított javakból létrehozott Vallásalap) kezeléséről.104 Az alsópap
ság szempontjából nagy jelentőségű volt a X III. törvénycikk is, amely - állami kár
pótlást kilátásba helyezve - az egyházi tized megszüntetését m ondta ki.105
Az állam és a katolikus egyház viszonyának újrafogalmazása - vagyis a katolikus autonóm ia koncepciójának kidolgozása - a szabadságharc zűrzavarában lekerült
99 Herm annE. 1973:378.
100 Ta n c zik 2012: 25.
101 Ba lo g h - Ger g el y2005:180.
102 Aprotestáns autonómia legfontosabb jogalapja az 1790/91. évi XXVI. te. volt. Vo.: Sa lacz1974- 15 103 Salacz 1 9 7 4 :1 5 .
104 A III. törvénycikk az egyházi ügyeket a Helytartótanácstól a Vallás- és Közoktatási Minisztérium hatás
körébe utalta, mindeközben viszont - miniszteri ellenjegyzéshez kötve ugyan, de - megerősítette az ural
kodó főkegyúri jogát.
105 Az 1848 utáni változások hatását a plébánosi jövedelmek szempontjából a IV. 4 .4 . fejezetben mutatom be.
II. i . Politika- és egyháztörténeti háttér |
a napirendről, a Bach-korszakban pedig egészen más egyházpolitikai szempontok érvényesültek. A cél a magyar egyháznak a birodalmi egyházba való minél teljesebb betagozása volt. A forradalom után nagyrészt kicserélt püspöki kar (1 8 püspökki
nevezés, köztük Szcitovszky János hercegprímás és a székesfehérvári Farkas Imre) lojalitásához ugyan nem fér kétség, mégsem tekinthetjük a főpapságot az abszolutis
ta rendszer elvtelen kiszolgálójának. Ezt mutatja az is, hogy a Habsburg Birodalom és a Vatikán viszonyát rendezni hivatott 1855-ös konkordátum komoly ellenállásba ütközött a magyar püspökök körében, hiszen az a magyar egyház önállóságának és jogainak csorbításával járt.106 A kiegyezés után ez a konkordátum Magyarországon gyakorlatilag érvényét vesztette, hiszen nem adott választ a magyar egyház közjogi és egyéb problémáira.107
Az egyházi ügyek 1 8 6 7 -ig a Helytartótanács vallásügyi osztályához tartoztak, a ki
egyezéskor viszont (úgy, mint 1848-ban) a felelős magyar kormányhoz - a Vallás- és Közoktatásügyi M inisztériumhoz - kerültek át, ezzel pedig újra fellángoltak az egy
házak közjogi helyzete, ezen belül is a katolikus autonómia körüli viták. Az 1868-as L ili. törvénycikk megerősítette az 1848-as X X . törvénycikket „a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonosságáról” - a törvénycikk bevezető mondata sze
rint addig is, „míg a vallásfelekezetek egyenjogúsága törvény utján átalánosan sza
b ály o ztatok ”. Ez a törvényi szabályozás azonban egészen az 1890-es évekig váratott magára. Az Eötvös József által kezdeményezett, 1871-ben m egtartott (első) auto
nómiakongresszus a kibékíthetetlen véleménykülönbségek miatt eredmény nélkül zárult, és a következő mintegy huszonöt évben sem sikerült közös nevezőt találni a többek között Trefort Ágoston miniszter nevével fémjelzett liberális egyházpoliti
ka és a konzervatív szemléletű, a katolikus uralkodóval jó viszonyt ápoló Simor her
cegprímás által vezetett egyházi elit között.108
A vallás és a felekezetiség kérdései a kiegyezés utáni évtizedekben a falusi közös
ségektől a parlamentig minden szinten éles viták tárgyát képezték. Különösen sok
106 Ad riá n y i1963: 123-130., 2009: 148-179. Lásd még: Herm annE. 1973: 432-435.
107 Ad r iá n y i2009:166-179.
108 A radikálisok (például Horváth Mihály, 1849 kultuszminisztere) a teljes demokratizálást szorgalmaz
ták, és protestáns módra működő választási rendszerben képzelték el a katolikus egyház önigazgatását.
A másik véglet - amelyet például a Religio főszerkesztője, Palásthy Pál képviselt - egy „szigorú katolikus”
álláspont volt, amely 1867 után kevés visszhangra talált. Simor János hercegprímás és a püspöki kar javasla
ta szerint a katolikus ügyeket a parlament helyett egy világiakból és egyháziakból álló „katolikus bizottság”
igazgatta volna. Eötvös József liberális katolicizmusa viszont ennél nagyobb szerepet szánt volna a világi hí
vőknek az egyházi munkában - nagyjából úgy, mint ahogy az a 20. században az egyházközségi szerveze
tek és az Actio Catholica révén megvalósult. Ennek alsó szintű következményéről, a vegyes egyháztanácsok koncepciójáról a IV. 1.6. fejezetben írok. A magyar egyháztörténetírás sokat foglalkozott és foglalkozik a katolikus autonómia történetével, és általában a közjogi kérdéssel, például: Co ncha1918; Tö r ö k1941;
Herm ann E. 1973:445-452.; Salacz1974: 2 8 -3 3 ,4 1 -4 6 .; Sarnyai2001; Ad r iá n y i2004: 206-208.;
He r g e r2010. Ezeken a helyeken bőséges további irodalommal.
konfliktust szült a vegyesházasságok és az azokból született gyermekek felekezeti hovatartozásának kérdése (reverzális, elkeresztelés), továbbá az 1868-as népisko
lai törvény által komoly kihívás elé állított felekezeti iskolák problémája [-»IV. 1 .6.;
-» V. 5. 3 .]. Az 1 8 6 0 -1 8 8 0 -a s évek egyházmegyei körleveleit vizsgálva is jól látsza
nak a fokozatosan kibontakozó kultúrharc frontvonalai. Ez végül az 1 8 9 4 - 1 895-ben megszülető egyházpolitikai törvényekben csúcsosodott ki, amelyekkel sok 1848-ban nyitott vita eldőlt, és amelyekkel tulajdonképpen megvalósult az egyház és az állam szétválasztása - de nem éppen abban a formában, ahogy az a katolikus autonóm ia
elképzelésekben szerepelt.
A liberális egyházpolitikával szemben a magyar katolikus egyházat alapvetően egy folyamatosan hátráló, defenzív attitűd és sérelmi politizálás jellemezte. Az egy
ház több évszázada integráns részét képezte annak a feudális rendnek, amelynek fon
tos pillérei dőltek ki 1848 után, és a még állók is rogyadoztak. Az egyház az általános tendenciaként érzékelt vallási közömbösödésre, társadalmi súlyának csökkenésére, a különböző szinteken és területeken (például az oktatás-nevelésben) jelentkező sze- kularizációs folyamatokra sokáig csak egy konzervatív, tekintély- és pozícióféltő alap
állásból volt képes reagálni.109 Ez összhangban állt IX. Pius pápa ( 1 8 4 6 - 1 8 7 8 ) által a világegyház számára szabott iránnyal, amely a társadalmi, szellemi, politikai, techni
kai és gazdasági változásokat (forradalmak, kapitalizmus, liberális eszmék, tömegsaj
tó stb.) a katolikus egyház szempontjából károsnak és veszélyesnek tartotta. Ennek a bezárkózó, tekintélyelvű attitűdnek eklatáns példája és mérföldköve az 1864-ben kibocsájtott és 1865-ben a magyar katolikus egyházban is kihirdetett Syllabus (jegy
zék),110 amely tételesen ítéli el a modern kor tévedéseit - köztük a „liberalizmust”
és a „laicizmust”. A Pius által összehívott és végül felemás eredményességgel zárult I. Vatikáni Zsinat ( 1 8 6 9 - 1 8 7 0 ) is ennek az egyházpolitikának a jegyében fogalmaz
ta meg a pápai tévedhetetlenség dogmáját (infallibilitas), amely Magyarországon és a világegyházon belül is nagy vihart kavart.111 Az „akkori uralkodó liberális közvé
leményben” - írja Salacz Gábor - mindez „keserű ellenségeskedést váltott ki. M ár a Syllabust is sokan úgy magyarázták, mintha az a korabeli alkotmányos kormány
formák elítélése lenne, a pápai infallibilitas kimondását pedig egyenesen hadüzenet
nek tekintették.”112 A korabeli közbeszédben a katolikus egyházzal szemben nemcsak
109 Sulyokjános a recsegő-ropogó „hatalmi egyház” utolsó évtizedeiként jellemzi ezt a kort. Jubileumi név
tár 1977:115,123. Lásd még Kosa László gondolatait a szekularizáció kihívására adott katolikus és protes
táns válaszokról: Kó sa2011, a katolikusokról különösen: 143, 148-149.
110 IX. Pius Quantacura kezdetű (1864. XII. 8) enciklikával egyszerre. Lit. Enc. 1865: 1S2-167. (28/1865, január 8.)
111 Jekelfalusy Vince székesfehérvári püspök zsinati szerepvállalásához lásd a II. 3.1. fejezetet!
112 Salacz1934: 393.
II. i. Politika- és egyháztörténeti háttér | 43
a haladásellenesség, hanem a nemzetietlenség és a nemzeti alapon szerveződő ál- lam(ok) iránti illojalitás vádja is állandósult: az „ultramontán” katolikus nem a saját nemzetéhez és államához hű, hanem a hegyeken túli Rómához.
A I X . Pius után trónra lépő X III. Leó ( 1 8 7 8 - 1 9 0 3 ) gyökeresen új irányt hozott;
az „első modern pápa” programja szerint az egyháznak nyíltan szembe kellett néznie a modern kor kihívásaival. Az iparoso
dással, városiasodással járó társadalmi változások, a munkássággal kapcso
latos politikai és szociális problémák
Az ultram ontanizm us és a nemzeti elkötelezettség dilemmája egy Simor János hercegprímást ábrázoló karika
túrán (1871). A magyar főpap a pápai cím er alatt álló papi alak által kínált
„bíbornoki kalap" és a magyar címer alatt feszítő honleány nyújtotta nép
szerűség között hezitál.
komolyan vétele az egyház társadal
mi tanításának első fontos dokumen
tumában, az 1891-ben kiadott Rerum Novarum kezdetű enciklikában öltött testet.113 A kor bezárkózott, „sekres- tye-katolicizmusának” a magyar egy
házon belül is megvolt a maga ellen
zéke („liberális katolicizmus”) ,114 de egy átfogó egyházreform nak gátat
szabott a liberális állam és az állásait védő egyház között kialakult modus vivendi.
A világban tapasztalt változásokra adott katolikus válaszok és a katolikusok szerep- vállalásának új formái az 1890-es évektől kezdtek Magyarországon is egyre nagyobb teret hódítani, és fokozatosan formálták át a sajátos hazai katolikus miliőt.115 A kato
likus találkozók és pártalapítások, a katolikus tömegsajtó megszületése, a lelkipász
torkodás új útjainak keresése (népmissziók, lelkiségi társulatok) öntudatra ébredést
113 Vö.: Tó th T. (szerk.) 2012.
114 Ennek híve volt például Zoványi Mihály, a „Független Lapok” szerkesztője. Ad riá n y i2004:204-205.
115 Nem térek ki most arra a kérdésre, hogy a német társadalomtörténetben használt miliőfogalom („kat- holisches Milieu” - lásd ehhez: Ar b e it s k r e is 1993; Bla sc h k e - Ku hlem ann(Hgg.) 1996; Da m berg
2002) mennyiben alkalmazható a magyar viszonyok között, mindenesetre számomra a „kultúrharc” fogal
mának adaptációjához hasonlóan plauzibilisnek tűnik.
Herkules a válúton
S i m o r ú r töprengései.
Hm . . . tán mégis legbiztosabban elvezet uz arany középút a loyalitás és oppositio közt, a hibornoki kalaphoz . • • Lavírozzunk csak tovább! . . . Hogy megpukkad majd az a Haynuld mérgében, ha én előbb kapom meg a veres kalapot!
jelentett a korábbi katolicizmus „szemlesütött”116 vagy éppen ultrakonzervatív maga
tartásformái helyett.117 Ez nem járt együtt felekezeti közeledéssel, sőt, inkább a protes
táns és katolikus „világok” közötti lövészárkok elmélyülését eredményezte, olyannyi
ra, hogy egyes ném et kutatók a 19. századtól az 1950-es évekig - m agyar viszonyok között pedig a dualizmus korától a második világháborúig - egy „második konfesz-
szionális korszakról” beszélnek.118
II. 2. A vizsgált területről általában
A később részletesen is bem utatott espereskerület települései a Budai- és a Pilis
hegység területén fekszenek, és a német nyelvű néprajzi irodalomban Ofner Bergland néven ism ert területhez sorolhatók.119 A z Ofner Bergland nagy átfedést m utat az 1876 utáni közigazgatási beosztás szerinti Pilisi felső, illetve Pilisi alsó járás terüle
tével. Mivel azonban egy alapvetően etnikai alapon m eghatározott (és korántsem egzakt) fogalomról van szó, nem szokás a tájegységhez tartozóknak tekinteni a pilisi szlovák falvakat (Pilisszántó, Pilisszentlászló, Pilisszentkereszt), a Szentendrei-sziget magyar településeit (Pócsmegyer, Szigetmonostor, Kisoroszi), továbbá Albertfalvát, sőt, a térség „szívében” elhelyezkedő kontinuus m agyar és protestáns falvakat (Páty,
116 „Menj, kérdezz meg egy reformátust, milyen vallású, büszkén fogja felelni, hogy kálvinista. Kérdezz meg egy katolikust, bocsánatot fog kérni, mert katolikus.” - ezt a mondatot magának Eötvös Józsefnek tulajdonítja Salacz Gábor. Sa la cz 1974: 13.
117 Vö.:Kó s a2011.
118 Olaf Blaschke a ló . századra kidolgozott konfesszionalizációs paradigma mintájára - a szekularizációs tézisek ellenében - a 19. században is a felekezetek társadalomformáló tényezőként való elismerését szor
galmazza (Bl a sc h k e 2 0 0 0 ). Németországban egy sor történész „tesztelte” különböző forrásanyag alapján (Bla sc h k e(Hg.) 200 2 ). A 19. századi falusi közösségek felekezeti kérdéseiről Tóbiás Dietrich írt a kötet
ben, és egyaránt hozott pro és kontra érveket Blaschke elméletével kapcsolatban (Die t r ic h 200 2 ), két évvel később egy-egy svájci, német és francia falu felekezeti viszonyairól írt könyvében pedig már egyértelmű kriti
kával illeti az elméletet. Die t r ic h 2004: 392. A legtöbb kritika Blaschke tézisének monokauzális, teleologi- kus jellegét érte, ami tulajdonképpen nem más, mint egy másik monokauzális és teleologikus paradigma - a szekularizáció - ellenpontja (pl. Pah l 2003: 1 1 1 -1 1 3 .). A kritika érveit összefoglalja a vallás társadalom- történetének német eredményeit áttekintő Benjámin Ziemann: Ziem an n 2 0 0 7 :4 9 7 -5 0 1 . Magyarországgal kapcsolatban, egészen pontosan az elitek nemzeti identitáskonstrukcióinak szempontjából Árpád von Klimó nevezte konfesszionalizációs időszaknak az 1848 és 1948 közötti századot - de ő nem Blaschkéra hivatko
zott: Kl im ó 2007. Legutóbb Juliáné Brandt mérlegelte Blaschke elméletét Magyarországra nézve, meg
jegyezve, hogy azt „sem általánosságban megerősíteni, sem cáfolni” nem tudná: Br a n d t 2 0 13: 1 3 -2 3 . 119 Bonomi Jenő már említett munkásságán túl számos germanista és/vagy néprajzi végzettségű kutató foglalkozott a térséggel. Hogy csak néhány fontosabb példát említsek: Andrásfalvy Bertalan az interetni- kus kapcsolatokról publikált fontos tanulmányt (An d rá sfa lv y 1 978), Bindorffer Györgyi a dunabog- dányiak identitásvizsgálatára építve fogalmazott meg nagy karriert bejárt gondolatokat (pl. Bin d o r f f e r 2 0 0 5 ), Sz. Tóth Judit a térség német népviseleteit dolgozta föl (Sz. Tó t h 2 0 0 4 ), és nagy hagyományai vannak a nyelvészeti-dialektológiai kutatásoknak is (pl. Má rk u s 2 0 0 3 ). Azutóbbi időben több fontos re
gionális-lokális szemléletű történettudományi munka született a térség 20. századi történetével kapcsolat
ban. Pl.: Gró sz(szerk.) 2010; Ma r c h u t 2 014; So m la i 2014.
II. 2. A vizsgált területről általában | 45
Tinnye, Tök) sem.120 Általában ide sorolják viszont a két járás határain kívül fekvő közép-magyarországi ném et többségű helyeket (Etyek, Mány, Szom or). Jelen dol
gozat szempontjából elég annyit leszögezni, hogy a vizsgált falvak településtörté
netük, valamint a köztük fennállt kulturális és gazdasági kapcsolatok alapján egy tájegységhez sorolhatók.121
A vizsgált évtizedekben ezen települések lakosságának döntő többségét külön
böző délnémet területekről betelepített katolikus német („sváb”) telepesek leszár
mazottai alkották.122 A 17. század végén kezdődő, később több hullámban zajló te
lepítések időszaka a legtöbb falu életében a 18. század közepére lezárult, de kisebb németajkú telepescsoportok egészen a 19. század elejéig érkeztek m ég.123 A régión belüli migráció elősegítette a terület nyelvi és kulturális egységesülését.124 A néhány helyen már korábban - az 1690-es évek elejétől - megtelepült ortodox (később rész
ben katolizáló) délszlávok a 18. század folyamán tovább vándoroltak, illetve beolvad
tak (például Solymáron), vagy kisebbségbe szorultak a későbbi évtizedekben érkező ném et lakossággal szemben (Kalászon, Csobánkán, Pom ázon és Törökbálinton).125 Ugyanígy kisebbségbe kerültek a 19. századra a perbáli és a piliscsabai katolikus szlo
vákok is (utóbbiak egészen az 1780-as évek végéig többséget alkottak). Számottevő magyar és részben protestáns lakossága a korábban említett kontinuus falvakon kívül Pomáznak és Biának volt. A többi településen - így a vizsgált espereskerület terü
letén is - csak a 19. század legvégén kezdett emelkedni a magyarok, illetve - asszi
miláció nyomán - a magukat magyarnak vallók aránya.126 Jelentősebb zsidó közös
ségek a tágabb régióban Pilisvörösváron, Pom ázon, Zsámbékon, N agytétényben és Tinnyén éltek.
120 A török időket átvészelő, kisebb vagy nagyobb részben magyar és református lakossággal rendelkező te
lepülések voltak a környéken: Bia, Páty, Tök, Tinnye. Utóbbi nemesi falu volt, az 1840-es években Kossuth Lajos is szerzett itt birtokot.
121 A terület körülhatárolásának problémáját legutóbb a szőlő- és borkultúra szempontjából Muskovics Andrea járta körül disszertációjában: Mu sk o v ic s2019: 12-13.
122 A 18. század folyamán betelepített németek „sváb” etnonimjéhez lásd: Hu t t e r e r 1973. A dolgozat
ban általában igyekszem kerülni ezt a sokrétű jelentéssel terhelt elnevezést, csak néhány esetben használom hangulatfestő szándékkal, illetve idézetekben.
123 A telepítésekben a török idők alatt vagy azután birtokot szerző (esetleg visszaszerző) magyar és oszt
rák nemesi családok, szerzetesrendek játszották a főszerepet, de kisebb mértékben kamarai telepítések is történtek III. Károly, Mária Terézia, sőt még II. József idején is. A betelepülés izgalmas lokális, regionális és országos történetét sokan kutatták, de még mindig akadnak megválaszolatlan kérdések. A vizsgált tér
ség szempontjából fontos tanulmányok: Bon o m i1940a; L. Gá l1988; jó áttekintést ad: So m la i2014:
14-16. Általánosságban a betelepítésekről, további irodalommal lásd: Seew ann2 0 1 2 1.: 144-237.
124 A19-20. századhoz ezzel kapcsolatban lásd: An d rásfalvy1978.
125 Jellemzően a Vattay család által birtokolt településeken (Nagykovácsi kivételével), alighanem Szentendréről való kirajzással. Solymárról a „rácok” már a 18. század első felében eltűntek, emléküket a népi emlékezet és egyes családnevek őrzik (például az ebben a dolgozatban is felbukkanó Melcheritz).
Bo n o m i1939a, 1967:11.
126 A Buda-környéki járás népszámlálási adatait 1900-1941-ig elemzi: So m la i2014: 23-33.
1. táblázat: A két Pilisi járás lakosságának nyelvi és felekezeti m egoszlása az i8 8 x .e s nép- szamlalas szerint. A jelen dolgozatban vizsgált espereskerület településeit kiem eltem .-7
Pilisi fe lső já rá s
Szent-László (Pilis) 97 560 464 30 839
18 Tótfalu 495 2374 2256 551
II. 2. A vizsgált területről általában | 47
A 19. század közepén tehát a betelepülés képlékeny időszaka már legalább három generáció távolságban volt a legtöbb falu és a legtöbb család számára. Addigra már kialakultak a helyi közösségeken és a régión belüli kapcsolatrendszerek. A M ária Terézia-féle úrbérrendezéssel, de legkésőbb a 18. század végére megszilárdult a térség falvainak társadalm i és gazdasági struktúrája, és ez lényegében egészen 1 8 4 8 -4 9 -ig nem is változott sokat. A birtokaprózódás elkerülését célzó szabá
lyozások, valamint a ném et falvakra jellemző törzsöröklési rend128 miatt a telek
kel bíró családok száma nem nőtt, a települések lélekszáma ugyanakkor, ha eltérő ütem ben is, de em elkedett. A legdinamikusabban a Budához közelebb fekvő tele
pülések növekedtek, ennek megfelelően tehát az úrbéres földdel nem rendelkező zsellérek aránya is itt volt a legnagyobb.129
1 8 4 8 legfőbb vívmánya a falusi lakosság számára az úrbéri szolgáltatások (ki
lenced, robot, dézsma, valamint az egyházi tized) eltörlése volt. De talán fölösle
ges is hangsúlyozni, hogy a jobbágyfelszabadítás nem egy forradalmi pillanatként, sokkal inkább egy hosszan elhúzódó folyamatként értelm ezhető. A márciusi tö r
vények által nyitva hagyott kérdések megoldása a későbbi évekre, évtizedekre m a
radt. Az 18 7 0 - 8 0 -a s évekig tartó, rengeteg feszültséggel, vélt vagy valós sérelem mel járó megváltási, elkülönözési, határrendezési, tagosítási eljárások és perek130 lépten-nyom on felbukkannak a helyi egyházzal kapcsolatos konfliktusok hátte
rében is. N em utolsósorban azért, m ert a helyi egyházak maguk is birtokosai, ha
szonélvezői, kezelői, bérbeadói (stb.) voltak különböző jogállású földterületek
nek, így a plébánosoknak érvényesíteniük kellett érdekeiket ezekben a bonyolult ügyekben. H a a jobbágyság jogi értelem ben való felszámolása sem m ent egyik pillanatról a másikra, akkor ez hatványozottan elm ondható a társadalmi b eren
dezkedés és a m entális struktúrák változásáról. Az általam vizsgált évtizedekben m ég m indig „jobbágyokról” és „zsellérekről” szólnak a források, a falu vezető (bírói, esküdti) tisztségeit továbbra is a volt úrbéresek töltötték be.131 A tradici
onális önigazgatási testület m ellett a kiegyezéstől kezdődően egyre fontosabbá vált a jegyzői tisztség [-> IV. 1. 3 .].
128 Zsámbékkal kapcsolatban: H úsz 2000. Somlai Péter ugyanakkor rámutat arra is, hogy nem tisztázott, mennyire volt általános a törzsöröklés a 19. században a többi Buda környéki településen (S o m la i 2014:50.).
129 G e l l e r 2017: 41. Gellér Dávid szemléletes grafikán mutatja be, hogyan nő a zsellérek aránya a fővá
roshoz közeledve.
130 Ga lg ó czy1879: 477.; Tök úrbéri perének részletes leírása: Ke c s k e m é t i2009.
131 A feudalizmusból örökölt társadalmi rétegzettség tartóssága ismert tény, amire sok (szak)irodalmi pél
dát idézhetnénk. A legmélyebben - a különböző társadalomtörténeti modelleket a helyi viszonyokra alkal
mazva - Kövér György elemezte ezt a helyzetet (Kö v ér2011: 37-167., a jobbágyparaszti társadalomról különösen: 71-88.). A vizsgált területtel kapcsolatban ezúttal egy Budakeszi társadalmát leíró disszertáci
óból idézek, amelyben még 1939-ben (!) is ezt olvashatjuk: „még ma is a volt úrbéresek jelentik a módo
sabb osztályt, kik faluközösségünkben vezető szerepben vannak.” ( Ja u tz1939: 30.)
A jelentős töm eget kitevő zsellérség a jobbágyfelszabadítással nem jutott föld
höz, sőt többnyire a korábban használt területeik m egváltására sem voltak képe
sek.132 így ők részben mezőgazdasági vagy más (például bányászati) napszámból, részben a közeli főváros igényeit kiszolgáló házi- és kézműiparból, illetve építő- és szolgáltatóiparból éltek: cselédek, fuvarosok, kőművesek, ácsok. Ism ét sokan vol
tak, akik szőlő- és borterm elésből és más jól értékesíthető cikkek (sertéshús, tej és tejtermékek) városi piacon való eladásából jutottak jövedelem hez.133 A térséget ér
zékenyen érintette az 1880-as években a szőlőültetvényeket megtizedelő filoxérajár- vány, amely ideiglenes elszegényedést okozott.134 A fontos m egélhetési forrás elle
hetetlenülésére különféle stratégiákkal reagáltak az egyes települések, társadalmi csoportok (szőlő újratelepítése rezisztens fajtákkal; más mezőgazdasági ágazatok
hetetlenülésére különféle stratégiákkal reagáltak az egyes települések, társadalmi csoportok (szőlő újratelepítése rezisztens fajtákkal; más mezőgazdasági ágazatok