A „pogánylázadások”

István király 1038-ban halt meg, követve nemrég elhunyt fiát és kijelölt utódját, Imrét. Imre hercegről úgyszólván semmit sem tudunk, legendája mint szűzies életet élő, légies alakot állítja elénk, és a magyar klerikális történetírás ekként tartotta is fent „Szent” Imre alakját. A z egyetlen történeti forrás - a hildesheimi évkönyvek, amely haláláról beszámol - , azonban arról beszél, hogy vadkanvadászaton halt meg. Valószínű, hogy István fiában látta azt az embert, aki művét, az államszervezést erős kézzel folytatni tudja. A pja öccsé- nek, M ihálynak családjában - úgy látszik - a lázadó vezérek hagyománya élt tovább. E z vezethetett ahhoz, hogy unokafivérét, Vazult, m egvakíttatta és meg- süketíttette, hogy így az uralkodásra képtelenné tegye. Ugyanakkor utódjául nővérének, a velencei dogé nejének fiát, Orseolo Pétert jelölte ki.

István halálakor a feudális államon belül az ezt jellemző feudális anarchia is feltűnik. A z uralkodó osztály nem egységesen áll ki Péter mellett, akitől a krónika azt állítja, hogy „német dühvei dühöngött a magyarokra” , és a nagyobb tisztségekre „németeket és olaszokat (latinokat)” ültetett. V ele szemben az ural­

kodó osztály egy része István sógorát, Abát (Sámuelt) választotta meg, s ül­

tette trónra (1041), bizonyára azért, mert érdekeiket, növekvő birtok- és hatalmi igényeiket nem elégítette ki. Abában egyesek a lázadó vezérek utódját, sőt egy népi felkelés megszervezőjét látják, viszont a polgári történetírás a „m agyar”

Abában a nemzeti eszme bajnokát látja a „ném et” Péterrel szemben. E z utóbbi­

ról már azért sem lehet szó, mert az Aba-párt vezéreinek neve: W isce, Toyzlau és Pezli mutatja, hogy kettő közülük valószínűleg szláv, a harmadik német volt.

A z első következtetésre a krónika, főképpen a néphagyományokat gondosabban megőrző Bécsi Képes Krónika adatai adnak lehetőséget. E z ugyanis elbeszéli, hogy A ba ellen csakhamar fellázadtak az urak, és ő közülük ötvenet kivégez­

tetett, ugyanakkor „nem telenekkel és parasztokkal étkezett együtt” . Végül, m i­

után a krónika még sok rosszat elmondott Abáról mint lázadóról, minden m eg­

jegyzés nélkül közli, hogy mikor A ba halála után sírját felnyitották, sebeit be­

gyógyulva, testét és ruházatát érintetlen állapotban találták. Ezzel a szenteket szokták jellemezni. A krónika, ^ az uralkodó osztály szócsöve, legkevésbé sem ábrázolja szentnek A bát, ez a leírás tehát' csak a nép hagyományából kerülhe­

tett a krónikába. K i volt tehát valóban A b a; a lázadó vezérek, Koppány és társai utódja, vagy a későbbi nagy pogánylázadások vezetőinek elődje? Felte-6 8

lietően egyik sem. A feudális állam, az uralkodó osztály már eléggé kialakult ahhoz, hogy a feudális frakcióharcok kiéleződjenek, de ugyanakkor még igen nagyok a szabadok tömegei, akik egykori szabadságuk elvesztésétől félnek, és főképpen igen erős még az a fegyveres, a termelésből kiszorult réteg, amelyet mindenki, aki az uralkodó osztály egésze vagy annak egy része ellen, lázad, m ára mellé ájlíthat. A bát a feudális frakcióharc segítette a trónra, ő maga mint István sógora, részese az István körül kialakult uralkodó osztálynak. A krónika ártól is beszél, hogy a kolostoralapítók közé tartozott, Sár mellett az általa ala­

pított kolostorban temették el. A külföldi krónikások arról számolnak be, hogy eleinte a német-római császárral, III. Henrikkel kísérelte meg a megegyezést, de miután ez Pétert támogatta, a kísérlet nem járt sikerrel. A mellette álló frak­

ció egy része bizonyára szembefordult vele, mert igényeiket nem elégítette ki, vagy mert Péter és III. Henrik ígéreteitől többet vártak. Ekkor fordulhatott A ba a szabad fegyveresekhez, akiknek a segítségével akarta uralmát megerősí­

teni. E z nem sikerült. Péter III. Henrik segítségével leverte és újra elfoglalta a trónt (1045). A később lesüllyedő szabadok, az egykori fegyveres harcosok utód­

jai közt azonban továbbélhetett valami népi ének a mellettük álló Abáról, és Valószínű, hogy ennek a nyomait őrizte meg a krónika.

Péter, aki német segítséggel foglalta el újra a trónját, III. Henriknek fel­

ajánlotta M agyarországot hűbérül. Hogy ez volt-e az oka az ellene kitört úri lázadásnak, eldönteni nem tudjuk. Valószínűbb az, hogy az urak reményeikben ismét csalatkoztak, és újból Péter ellen fordultak. Behívták Vazul fiait, az el­

űzött hercegeket, a k ik ,még István idején hagyták el az országot. A három her­

ceg: Endre, Béla és Levente az országból való távozása után északkeleti, il­

letve keleti szomszédainkhoz indult. Béla Lengyelországba ment, Endre és L e­

vente a kijevi nagyfejedelem , Bölcs Jaroszlav udyarában találtak otthonra.

Endre itt a fejedelem leányát, Anasztáziát nőül is vette, ez lett anyja fiainak, D ávidnak és Salamonnak. Endre herceg azután K ijevből magával hozott orosz segélycsapatokkal megvervén á Péter mellett felvonuló németeket, elfoglalta a magyar trónt.

A z ifjabb hercegek közül Leventéről később álig hallunk. Béláról tudjuk, hogy szintén bejött az országba, és Endre mellett részt kért az uralomból. A feudális állam szervezetében szükségszerűen bekövetkező szétdarabolódás - az országnak részuralmakra való törése - első látható nyoma a hercegség, a „du- catus” létrejötte. A herceg rendszerint az ország egyharmad részén uralkodik, és a királyhoz teljesen hasonló jogokat gyakorol a maga területén. E z azon­

ban állandósult harcokhoz vezet a király és a herceg között, mint ez már Endre és Béla közt is bekövetkezett. Endre ezekben a harcokban hátat fordított ere­

deti keleti, orosz orientációjának, és á hatalmas német-római császárhoz fordult segítségért, különösen miután fiának, Salamonnak akarta biztosítani az utódlás jogát. Salamonnal el is jegyezte III. Henrik leányát, Juditot, a későbbi német- római császárnak, IV . Henriknek húgát. Közben Endre tovább igyekezett szer­

vezni a feudális államot, kolostorokat alapított. A Bélával folytatott harcokban azonban alul maradt. A német segítség ellenére sem sikerült megvédenie trón­

6 9

ját, Béla megverte, és 1060-ban ő foglalta el a magyar trónt. III. Henrik ellen, a német-római behatolás elleni harcok vezére Béla herceg volt. Endre trónra- lépése után a Péter mellett felvonuló német csapatok visszaverését a krónikák Bélának tulajdonítják. M ikor Endre éppen Béla ellen szövetséget kötött a né­

metekkel, ugyanúgy, mint Péter, hübérül ajánlotta fel neki az országot, Béla, amikor leveri Endrét, lényegében a német behatolás ellen is harcol. Ezekben a harcokban a magyar nép Béla mellé állt. A Bécsi Képes Krónika, a népi ha­

gyományaink leghívebb megőrzője tartotta fent ebből az időből egy egyszerű harcosnak, Zotmundnak a történetét, aki mint búvár a Pozsonyt ostromló csá­

szárnak a Dunán állomásozó hajóit megfúrta, elsüllyesztette, és ezzel lehetet­

lenné tette a katonák átkelését.

A z István halálát követő évtizedekben a feudális állam erősen tör célja, a szabadok lesüllyesztése felé. A z egyház hatalma is egyre nagyobb lesz, az egy­

házi adománybirtokok száma és jelentősége egyre nő. A papok könyörtelenül behajtják a már István törvényében elrendelt tizedet, és birtokaikon egyre in­

kább jobbággyá teszik a szabad parasztokat, tőlük mindenféle szolgáltatást kö­

vetelve. A z egyház „térítő” papjai tűzzel-vassal, kényszerrel hajtják az „idom i- tatlan” tömegeket - mint a H artvik-legcnda nevezi a szabadokat hogy meg­

hunyászkodjanak Isten és a felsőbbség előtt. István II. törvénykönyve elrendelte (i. cikk), hogy minden „tíz falu építsen templomot” , amelyet rabszolgákkal és megfelelő számú állattal kellett ellátni. (Bár ennek még a megtelepültség adott fokán kevés lehetősége volt.) A z elnyomást a szabadok szemében elsősorban az egyház képviselte, benne látták a legnagyobb veszélyt, szabadságuk legna­

gyobb fenyegetőjét. A z egyházi elnyomó ideológia egy pregnáns példáját éppen az első pogánylázadást leíró Gellé.rt-legenda egy epizódja őrizte meg. E z a híres

„éneklő leánykáról” szóló rész, amelyről polgári történetírásunk sokat írt, he­

lyesen kiemelve, hogy ez a magyar munkadal létezésének első emléke. U gyan­

akkor teljességgel figyelmen kívül h agyta,. mennyiben tükrözi ez a jelenet az egyházi ideológiának elnyomást és kizsákmányolást szentesítő szerepét. Eszerint a „szent püspök” W alter nevű társával megszállt egy úri házban, ahol éjjel énekszóra ébredt fel. W alter, akit kiküldött, hogy nézze meg mi történik, je­

lenti neki, hogy egy leány énekel, miközben éjnek idején egy kézi malmot hajt.

A „szent püspök” erre felkiált: „Ó h , mi boldogok a szegények, akik más szol­

gaságában állva nehéz munkájuk terhét zokszó nélkül viselik.”

A nép, a még szabadok, de a már elnyomottak is joggal azonosították a feudális elnyomást az egyházzal, hiszen annak képviselői álltak az előtérben.

E z az oka annak, hogy I. Endre és I. Béla idején a nagy népi mozgalmak, ame­

lyeket történetírásunkban a „pogánylázadások” néven szoktak említeni, első­

sorban az egyház és annak ideológiája elfen irányultak.

A z első pogánylázadás közvetlenül I. Endre, a második I. Béla trónra- jutása után következett be. A zavaros viszonyok mindkét esetben lehetővé tet­

ték a nagy néptömegek megmozdulásait. E zeket a pogánylázadásokat semmikép­

pen sem lehet a „lázadó vezérek” mozgalmai folytatásának tekintenünk. A v e ­ zérek a maguk részhatalmát kiépíteni akaró, lényegében magához az uralkodó

7

^°

osztályhoz tartozó nagyurak voltak, akik saját céljaikra használták ki az elége­

detlen, főképpen fegyveres harcosok erejét. A z 1046 körüli pogánylázadás ve­

zetője V ata és az 1061-es lázadás feje, V ata fia, János, semmiesetre sem lehet­

tek Koppányhoz és társaihoz hasonló hatalmas urak, hanem valószínűleg már birtokaikon a régi módon gazdálkodni nem tudó, az uralkodó osztályba beillesz­

kedni nem akaró urak, akik meg tudták szervezni a tömegek mozgalmait. D e míg a Koppány, A jtony-féle lázadások főszereplői a „vezérek” , ez utóbbi láza­

dásoké már a tömeg, amely az erősödő állam, a fejlődő* kibontakozó feudáliz- mus osztályelnyomása ellen kísérli meg a maga harcát. Ideológiája: a pogányság, a nemzetségi „szabadság” lényegében reakciós elmélete, amely a fejlődő újjal szemben az elhaló régit akarta volna fenntartani, illetve új életre kelteni. D e lényegük tiltakozás az elnyomás ellen. Egyébként a két lázadás közt ebben a vonatkozásban is különbség van.

A pogánylázadásokról hazai és külföldi források számolnak be. A z altaichi évkönyvek arról írnak, hogy mikor Endre bejött az országba, a fegyveres nép­

tömeg „halálra ítélte az ország összes előkelőit” , és a „pogányok és névtelenek”

kergették el a „törvényes királyt, Pétert” . A tömeg gyűlölete az előkelőkön kívül elsősorban az egyház ellen irányult: „ennek a földnek majdnem összes papját kiirtották, a szerzeteseket is” . A Gellért-legenda arról beszél, hogy a magyarok azzal a feltétellel harcoltak Endre és Levente mellett, ha ezek megengedik nekik, hogy a „püspököket és papokat megölhessék, az egyházakat lerombol­

hassák” . A sereg vezére V ata volt, aki „fejét m egborotválva és három csim- bókra eresztett hajjal pogány szokás szerint élt” . A Képes Krónika az Endrével szemben állított feltételeket bővebben adja elő, mint a G ellért-legenda: „ A püs­

pököket és az egész klérust öljék meg, a tizedszedőket pusztítsák el, engedjék meg a visszatérést a pogánysághoz, és minden adószedés a németekkel és lati­

nokkal (olaszokkal) együtt tűnjön el.” A Vata-lázadást, amelyben a krónikák szerint lényegileg a fegyveres tömegek vettek részt, Endre leverte, és - mint már említettük - a feudális állam további kiépítését, az egyház további meg­

szervezését tűzte ki céljául, és valósította meg. Azonban éppen az ő idejében az erősödő feudalizmus és osztályelnyomás nem sok idővel az első után egy még sokkal nagyobb erejű és némileg más jellegű pogányfelkelést váltott ki.

Ennek a pogánylázadásnak a vezetője a krónika szerint V ata fia, János volt.

A krónika ezt'a felkelést nagy részletességgel írja le: „ A kegyes király hírnökö­

ket küldött szerte egész M agyarországon, hogy minden faluból hívjanak két vént, akik a király tanácsában részt vegyenek. Ennek hírére nemcsak azok, akiket hívtak, hanem az összes parasztok és rabszolgák Magyarország egész né­

pével Székesfehérvárra gyűltek a k irályh o z. . (séd etiam omnes rustici et servi cum universa plebe Hungarie). „Plebs” , a krónika szóhasználatában, szem­

ben a „populus” -szal, mindig a dolgozó népet jelenti. A krónika tehát általános népi felkelésről beszél, szemben az első pogánylázadás „fegyveres töm egeivel” . Ebben a népi felkelésben a szabadok mellett részt vettek úgy látszik a már nem szabad parasztok és a rabszolgák is. A krónika azután elmondja, hogy a „plebs”

elöljárókat választott, ezeknek fából szószékeket készítettek, és innen beszeltek

7 1

a tömegekhez. A krónika szerint az elöljárók a „királyhoz és az előkelőekhez”

követeket küldtek a következő követeléssel: „E ngedd meg nekünk, hogy atyáink szokása szerint a pogányságban élhessünk, a püspököket megkövezhessük, a pa­

pokat és egyháziakat kiirthassuk, a tizedszedőket felköthessük, a templomokat lerombolhassuk, a harangokat összetörhessük.” A tömeg mindenféle szerszá­

mokkal felfegyverkezve mondja a krónika - állt Fehérvárott, amikor a ki­

rály három napi gondolkodási időt kért. Ennek elteltével katonáival, tehát a feudális osztályrend fegyveres erejével, rárohant a lázadókra, és ezeket „gyil­

kolva, vesszőzve, összekötözve” , mint a krónika mondja, teljesen szétverte és elpusztította.

A krónika színes leírásából tehát az derül ki, hogy ez- utolsó pogánylázadás osztálytartalmában eltért az összes megelőzőktől. Bár vezetői nyilvánvalóan még mindig szabad fegyveresek voltak, már részt vettek benne a kialakuló feudális osztályrend összés elnyomottjai, a parasztok és a rabszolgák is. A megmozdulás éle még nem a feudalizmus egésze, csak annak legpregnánsabb, számukra leg­

szembetűnőbb képviselői, a püspökök, a papok, a tizedszedők ellen irányult. A z ideológia még mindig a régi: „atyáik szabadságát” , a pogány életmódot akarják helyreállítani. D e e mögött a reakciós ideológia mögött már meghúzódik az egész elnyomott osztálynak, parasztoknak és rabszolgáknak harca az egész úri osztály, az alakuló feudalizmus ellen.

A z 1061-i pogánylázadás fordulópontot jelent a feudalizmus kialakulásá­

ban; a szabad fegyveresek által vezetett ez utolsó felkelés leverése megkönnyí­

tette a szabadok lesüllyesztését, lehetővé tette a feudális földtulajdon monopó­

liumának kifejlődését.

In document Magyarország története 1 (Pldal 74-78)