A h u n o k
A 4-5. század fordulóján a kettészakadt római birodalom határain kibon
takozott a hunok nomád több nyelvű birodalma. A z európai hunok valószínű
leg a kínai források hiung-nu népével, Belső-Mongólia és a G óbi-sivatag lakói
val azonosíthatók. E z az i. e. 318-tól szereplő né? állattenyésztő, félelmetes lovas íjász harcos, vezető csoportjaiban török nyelv törzsszövetség volt. A hunok ellen építették a kínai N agy Falat. A hunoknál ismert ábrázolás volt a
szarvas-üldöző szárnyas griff, amely a hun nép képzelt állatőse lehetett. A z osztályok kialakulása már az ázsiai hunoknál előrehaladt. Erős nemzetségi arisztokrá
ciájuk kezdettől a meghódított népek kizsákmányolására építette „birodalm át” , s szinte szakadatlan foglaló vagy portyázó háborúban állt. A lkalm azták az ázsiai nomádok később is jellegzetes hadviselési módszereit: a nyílzáporral bevezetett .lovasrohamot, a látszólagos megfutamodást az üldöző ellenség sorainak meg
bontására s az újabb villámgyors támadást. Ismerték a vaslem ezkékkel kivarrott bőrpáncélt. Valahányszor K ína erejét az uralkodóház összefogta, visszaverték őket. Hosszú harcok után a hun birodalom K ína szomszédságában megszűnt (i. e. 54), a Kínának hódolni nem akarók az A rai és Balchas tavak vidékére hú
zódtak, ahol újra összeszedték erejüket, számos népet vetettek alá, mígnem a kínaiak ezúttal is leverték őket, és továbbkényszeritették nyugatra. Évszázadok múltán a hunok - az előlük menekülő alánok nyomában - a Káspi-tó és a Don folyó között tűntek fel.
A 370-es években Balambér vezetésével a D on melletti keleti gótokra mér
tek vereséget, mire azok a Dnyesztertől nyugatra húzódtak. A nyugati gótok ellenállás nélkül vonultak a Balkánra és Erdélybe. D e nyomukban a hunok - fő szállásaikat még a Dontól keletre tartva - alávetették E rdély délkeleti ré
szét, és az A l-D un áig nyomultak. 391-ben a római birodalom elleni hun tám adás
ban már az alföldi szarmaták is részt vettek. D e a század végén nagy a mozgás a Tiszatájon. A z Erdélyből menekülő nyugati gótok a Tisza mellé vonulnak, a szarmaták egy része s a Felső-Tisza és Maros közti vandálok zsoldosként kér
nek bebocsátást a Dunántúlra. A hunok is benyomultak az A lföldre, 401 és 411 között megszállták, birodalmuk középpontját az észak-balkáni M orava-torkolat- nál, Szendrő táján helyezve el. A hun uralmat elismerve, a germánokkal keve
redett szarmaták alföldi szállásaikon maradhattak, átélve a hun korszakot. A T isza menti nyugati gótokat Pannóniába lökik (401), mire ezek az alán -van dál határőröket a birodalom belsejébe űzik. Ekkor az Itáliát fenyegető germánok ellen éppen Uldin hun fejedelem engedett át csapatokat Róma segítségére. Itália így megmenekült. D e a rómaiak 409-ben Pannónia keleti részét a hunoknak . voltak kénytelenek átadni, negyedszázad múltán pedig a nyugati részeket is át kellett engedniük (433). Ezt Aétius, a kiváló római hadvezér juttatta nekik a javára tett zsoldos szolgálat fejében: A ttila segítségét is megszerezte a burgun- dok leverésére (436). 6. századi burgund sírokból előkerült, hun szokás szerint torzított koponyák mutatják, hogy egy burgund néprész is belekerült a hunok embergyepű rendszerébe. A hunok az idegen zsoldban végrehajtott hadjáratokat is felhasználták hódításokra, „birodalm uk” szervezésére; ennek során kifejlesz
tették a nomád népeknek azt az ismert gyakorlatát, hogy a levert, hódoltatott népeket katonai vedőgyűrű, illetve előhad szolgálatra embergyepűként használ
ták fel.
A barbár hódítók Pannóniában ugyan nem minden várost dúltak fel, hiszen rá voltak utalva azok bizonyos iparágaira, de a települések tovább hanyatlot
tak. A hunokkal kezdődő évszázadokban a dunántúli mezőgazdaság termelőerői az alá a színvonal alá süllyedtek, amely még feltétele ipari városok fennállásá
vá’ *
nak. A késő római kevert lakosság egyes helyeken mégis túlélte a népvándorlás hun szakaszát. (A csákvári későrómai temető sírjai közt hun tárgyakat találtak.) D e a mai magyar területen a városok római neve egy szálig eltűnt, jelezve, hogy
a lakosság etnikuma alapjában átalakult. %
A t t ila b ir o d a lm a
A z európai hunokná\ A ttila idejében már meglehetősen előrehaladt az osz
tálykülönbségek kialakulása. A z 5. század II. negyedében a hun törzsi társada
lom osztálytársadalommá kezdett válni, bár a régi formák egy része szívósan megmaradt. A z európai hun törzsszervezet bomlásának előrehaladtával a huno
kat szinte állami formákban fogták össze. A z európai hunok gazdasága részben nomád állattenyésztésen, részben kezdetleges földművelésen alapult. A z alakuló uralkodó osztály és a hadsereg a zsákmányból és a legyőzöttek terményjáradé
kából részesült. A szegény hunok a gazdagok barmait őrizték, és a nekik jutott földdarabokon földet műveltek. Házi rabszolgáik is voltak, akik a hadban uruk szolgái, otthon pedig földet is műveltettek velük.
A nyugatra tolódó hun birodalom a meghódolt népek katonai erejét alapo
san felhasználta. A 391. évi támadásban a Káspi-tó mellett alávetett népeket is a római birodalom ellen parancsolta. A Róm ával mindvégig dacoló felvidéki germán kvádok alávetését keleti gót csapatokkal csikarták ki. D e különös jelen
tősége volt ennek a politikának Attila „királysága” alatt, aki hazánk földjére helyezte a hunok központját. A fejedelmi törzs tartózkodására utal a csonkán is 166 darabból álló Szeged-nagyszéksósi aranykincs. (A Dunántúlon a római utak mellett kisebb hun őrségek állomásozhattak a leletek szerint.) Már A ttila előtt szervezett törzsszövetségi formák voltak, s a bizánci, római diplomáciai kapcsolatok fokozták az uralmi formák erősödését. A társadalom belső átalaku
lása tette lehetővé, A ttila erőszakos egyeduralomra jutása (bátyja, Bleda és szá
mos nemzetségtagja megöletésével) tette szükségessé, hogy a régi vezetés (nem
zetségi arisztokrácia) rendszerét módosítsa, uralmát hun és germán híveire ala
pítsa. Így az alávetett germán törzsek vezetői (pl. a gepidák „királya” ) is nagy befolyásra jutottak, de mint A ttila megbízottai, az aranyíj hatalmi jelvény bir
tokában. Hun leletekben germán tárgyak, hunkori germán temetkezési szokásra utaló sír (Keszthely), a hun' uralkodó családban germán nevek, egyes germán vezetők török neve jelzik ezt az érdekszövetséget. M aga A ttila (gótul atyácska) neve is valószínűleg egy hun uralkodónév gót népetimológiája. Felesége, K réka (Réka) neve mongol szónak (feleség) felelhetett meg. A hun-germán vezető réteg szakadatlanul harcban állt, csak újabb hódítások zsákmánya tarthatta fenn, s ez csillapíthatta a tőle függő szabad harcosokat. Viszont a leigázottak és a szegény hunok egyaránt munkára kényszerültek.
A ttila 447-ben hun-germ án csapatokkal csaknem Bizáncig nyomult. E z
után seregeit a nyugat-római birodalom ellen vezette. Hatalma tetőpontján azon
ban támadásai megrekedtek. Nem sikerült éket vdrnie a császári udvar és Aétius, a rómaiak és germán szövetségeseik közé, Bizánc pedig megtagadta a ' 9
megalázó békefeltételek teljesítését. A Troyes mellett lefolyt catalaunumi csata nem hozott döntést (451). A következő évi itáliai hun hadjárat Róma előtt meg
torpant. 453-ban pedig A ttila meghalt, s ezzel a nomád birodalmat összetartó abrondtok szétpattantak.
A ttila fiai felosztották a hun területeket, a germánok vezetői Ardarich gepida vezérrel az élükön felmondták az engedelmességet (454). A dél-orosz
országi hun és gót támogatás sem tarthatta fenn a kisszámú hun vezető réteg uralmát a K árpátok medencéjében. A volt Alsó-Pannóniában azonban még ma
radtak hunok. A keletre menekültek a Dunántúlra szorították a keleti gótokat.
Pannóniát 455-ben a nyugati birodalom mégegyszer alávetette, de már a követ
kező évben a Rómával „szövetséges” keleti gótok foglalták el. Ezek vissza
utasították a hun alávetési kísérletet, a Balaton mellett visszaverték a germán támadókat, majd 469-ben számos germán és szarmata törzs északról és keletről indított támadását. D e győzelmeik ellenére a keleti gótok nemsokára a B alká
non át elvonultak.
G e rm á n tö rz s e k u ra lm a
A ttila fiainak vereségét a germánok évszázada követte hazánk földjén.
Jelentős hun népesség is helyben maradt, a D u n a-T isza közének deli részén pe
dig a szarmaták visszanyerték függetlenségüket. D e a Tiszától keletre fekvő te
rületek a gepidák hatalma alá jutottak (nagyszámú sírleleteiket tárták fel Szol
nok mellett s G yulán), ezek a szarmaták szállásait is elfoglalták, s a gepida se
regben katonáskodásra kényszerítették őket. A D u n a-T isza köze északi részét a szkírek lakták. A germán törzsek gyalog harcoltak, széles karddal, lándzsával, nehéz pajzzsal. A gótok elvonulása után (471 táján) a gepidák lettek a K árpát
medence legerősebb törzsévé, a D u n a-T isza köz szarmatáit, majd a D rá v a - Száva közét vetették uralmuk alá. D e 527 táján a Dunántúl északi részén a lon- gobardok vetik meg lábukat mint Bizánc szövetségesei. Átmenetileg Aquincum katonai amphiteatrumát is használhatták. A longobardok egy kincslelctét az amphiteatrum déli főkapujának kövezete alól tárták fel, amiből következtetni lehet, hogy a népvándorlás idején a kapun át nem zajlott le sűrű forgalom.
Bizánc a gepidák megsemmisítésére törekedve, a longobardokat ismételten há
borúra ingerelte, sőt Justinianus császár 558-ban tárgyalásra lépett a dél-orosz
országi avarokkal, akik a kazárok elől vonulva hagyták el a Volga-vidéket. A z avarok kagánja, Baján, a longobardok nagy ígéretei ellenében megrohanta a gepidákat (567), s a D u n a-T isza közén vívott ütközetben uralmukat megsem
misítette. A z el nem menekült gepida és szarmata szórványok avar fennhatóság alá kerültek. D e a heves avar előretörés a longobardok dunántúli uralmának is véget vetett. M egriadva a nomád szomszédtól; ezek 568-ban Itáliába vándo
roltak.
2 0
Az avarok uralm a
A germánok uralmát az avarok mintegy 250 éves hatalma követte. A z ava
roknál a totemizmus emléke a szíjvégeken található állatküzdelem-ábrázolás (pl.
ragadozó állatok támadása őzre, szarvasra). É lt náluk az ég rétegeibe nyúló életfa hite, ami összevethető az égig érő fa keleti hagyományával népünknél.
A z avarok feltehetően török nyelvű lovas nomád népét, mely etnikumát te
kintve rokon volt a hunokkal, s a hunok területét foglalta el, nyugaton - mint krónikák, helynevek is mutatják > - gyakran összetévesztették a hunokkal. A z avarok alkotóeleme volt hazánkba jöttük idején a Perzsia északi határán élt var és hunni törzs is. V elük együtt jött be a Tisza-vidékre az előhadnak állított kuturgurok törzse (ez az 5-6. századi ukrajnai hun kultúrához tartozott). A Sze
ged és Szentes környéki nagy avar temetők tanúi törzsszövetségük egyik súly
pontjának. A z avarok elfoglalták a hadiutakat és a dunai átkelőket, s megszáll
ták a kiürített Dunántúlt. így 567-582 között sok törzsből álló „birodalm at”
hoztak létre Baján kagán alatt, harcot indítva Bizánc ellen is. A mai Becstől h Donig terjedő avar törzsszövetség élén álló nagyhatalmú kagán (khákán) örök
letessé tette hatalmát, amely egyben vallási jellegű is volt. A z avarok vezető rétegé a gazdag és szegeny sírleletek aránya szerint a társadalomnak mintegy 10%-át tette ki, beleértve a rangot kapott helyi törzsfőket. M indezek együtt zsákmányolták ki az alávetett törzseket, amelyek nemcsak termény- és állat- auóval tartóztak, hanem (mint a frank Fredegar-krónika fenntartotta) asszo
nyaikat is rendelkezésre kellett bocsátaniok. A z avar előkelők kizsákmányolták az avar szegényeket is, akik a temetők tanúsága szerint össze is házasodtak az alávetett népekkel. A z előkelők gazdagsága - a termelőerők szintje folytán - mégis elsősorban zsákmányból és a bizánci „ajándékokból” (aranyadó) eredt.
Rablóhadjárataik Itáliáig és Thüringiáig terjedtek ki.
A z Alföldön és nagyobb számban a későbbi Bánát területén eddig szarma
ták is éltek. Erről a népiségről a 7. század elején esik utoljára szó, ezután fel
oldódtak az A lföld nomádjaiban. A gepidák mellett a szláv elemeknek lett egyre nagyobb szerepük, akiket az alávetett terület szegélyein széles terület
sávra telepítettek át az avarok, különösen Bizánc felé, hogy ne maguk vérez- zenek ellenséges támadás esetén. A z avar uralommal összefügg, hogy a mai dél
szlávok ősei elhagyják a Kárpátoktól északra fekvő hazájukat, Fehér-Horvát- országot és Fehér-Szerbiát. (A z északi részen maradtak a szorbok és a fehér- horvátok.)
A z avarok az alávetett népek harcosait Bizánc elleni támadásaikra is ma
gukkal hurcolták. A bizánci háborúk miatt az avarok nagyobb számban költöz
tek a Dunántúl délkeleti szegletébe. A települések viszonylag sűrűn keletkez
tek: avar temetők gyakran két-három km távolságra fekszenek. A régebbi tele
pülések, bár m egváltozott népességgel, sok esetben tovább éltek: egyes#avar települések római telepek helyén jelentkeznek. Néhol aránylag kis távon belül találhatók a római telepm aradványok, avar- és Árpád-kori temetők, Árpád-kori sírban római pénzek és avar hajdíszek is lelhetők.
21
A z avar társadalom a 7. század második negyedében súlyos politikai vál
ságot élt át. Ismételt ava r-szláv támadások után az avarok 626-ban végre Konstantinápolyi vették ostrom alá (gepida csapatokat is magukkal hurcolva), de vereséget szenvedtek. A kudarcra az alávetett népek felkelései s a törzs- szövetség vezetéséért vívott harcok következtek. A kagánt visszaszorította al- vezéreinek (tudun, tarkhán) hatalma. E z időben válhattak ki az avarok uralma alól a horvátok és a szerbek is. Nyugaton Samo, D él-Oroszországban K uvrát vezetésével szláv, illetve török törzsek szakadtak el. D e az avar törzsszövetség szervezete még oly szívós volt, hogy kiheverte a m egrázkódtatásokat. A törzsi szervezet a fejlődés sörán területi elemekkel fonódott össze, és kialakult egy tiszti ranglétra. A hazánk területén élt főkagán mellett alkagán állt, aki esetleg a Kárpátokon túl tartotta szállását. A további részfejédelmek sírjainak arany
kincse mellett 25 nyíl, a vezéreknél aranykard és 11 nyíl, a kisebb seregvezérek
nél ezüstkard jelzi a rangsort. Katonai és nemzetségi rangjelzők az arany, ezüst és bronz ö w eretek is. A z avar vezető réteg más népelemekkel is keveredett.
H azai avar leletben előfordul, hogy fejedelmi személy pogány lovas tem etke
zést kapott, feleségét és kislányát bizánci aranykeresztekkel mellükön temet
ték el.
A Balaton környékén az avarkorban is beszélhetünk bizonyos települési folytonosságról. A fenékpusztai római castrum egymást váltó és részben össze
olvadó népelemek megszakítás nélküli lakóhelye volt az 5-9. században. A z itteni kézművesek által készített karperecck. a késő római bronzművességből vezethetők le. A fenékpusztai és a keszthelyi Dobogó-magaslaton kiásott fibulák az avar műiparba vezetnek át, megállapítható ugyanakkor a fémművesség ábrá
zolásbeli eldurvulása a nemzedékek során. A 7. században építették át a fenék
pusztai bazilikát, ez is folyamatos településre utal. A Keszthely környéki kul
túra ava r-szláv világa később Zalavárott folytatódott. A z itt bekövetkezett mo- csarasodás a római kori szabályozások félbeszakadásának volt következménye.
A 7. század végétől részben az avarok belső fejlődése, részben hatalmuk keleti, kazár előretörés miatti összeszűkülése folytán erre a területre érkező avar és bolgár törzsek új technikai és művészeti eredményeket hoztak létre. A z ún.
keszthelyi műveltség bronzművességének griffes-indás alkotásai avar eredetűek, de a hun kuturgurok hatását is mutatják az avarokra. M ivel a bolgár állam kialakulása elvágta az avarokat Bizánctól, a legveszélyesebb ellenfél a feudális állammá fejlődő frank hatalom lett. A nyugat-dunántúli kései avar temetők e terület feltöltésére, a régi és új (mongolos) elemek egymás mellé településére utalnak. Másrészt a nomád ávarok sírjainak ló- és marhacsont-leletei, s a föld
művelő, kisállattartó réteg sírjainak disznó-, juh-, libacsontjai a foglalkozásbeli fejlődésre mutatnak. E z időben építhették fel az avar gyűrűket. A 8. század vé
géről valók a békés ava r-szláv együttélés első világos jelei (Pilismarót melletti temető).
2 2
A frank tám adás
A nyugati avar területek emberanyaggal és erődökkel való megerősítése csak egy ideig tartóztatta fel a 791-ben megindult frank támadást. K ét frank hadjárat, bolgár támadás és egyes feltevések szerint szláv alattvalók felkelése 803-ra a Tisz^-vidéken is megdöntötte a kagán uralmát, irigyelt kincsei a fran
kok kezére jutottak. A levert vidék pacifikálására a frankok az Enns és a Lajta közt felállították az avar őrgrófságot, Ausztria magvát. A z avar törzsszövetség összeomlása után területei nyugaton frank (bajor), keleten bolgár befolyás alá jutottak. A Kárpát-m edence legfontosabb elemévé a jelentős társadalmi fejlő
dést elért szláv népesség lett. A z igen alacsony sorban élő avar függő réteg is helyben maradt. D e a háború pusztításaitól és a nomádok keletre húzódásától megfogyott népességű Dunántúlra újabb, szlovén telepesek jöttek. A dunántúli avarok m egkeresztelkedett tudunja a szlávoktól szorongatva 805-ben frank csá
szári engedély alapján avarjaival a mai Petronell és Szombathely közti területre (ún. Hunalant, hun ország) húzódott vissza. Északnyugat-Dunántúlon avar, szláv és bajor elemek éltek ezután. A z avarok megkeresztelkedése csak színle
ges lehetett, mert a Moson és Becs melletti nagy avar temetőkben a keresztény
ségnek nyoma nincs.
E r d é ly a n é p v á n d o r lá s k o r á b a n
A népvándorlás .viharai alól az egykori D acia sem vonhatta ki magát, he
gyei nem tartották távol az új néphullámokat. A z elnyomott romanizált lakos
ság persze nem követte az elnyomó rómaiakat, városias telepeire húzódott vissza, s az új hódítók (274: gótok, 4. század: hunok) közt morzsolódva, etnikai jellegét lassan elveszítve termelt tovább. 3-5. századi - részben a fenékpusztai késő római leletekhez hasonló - leletek igazolják pl. Napoca, Apulum, Ulpia Trajana, Po aissa lakottságát. D e az apulumi római település egyes részein már nem lak
tak, hanem temetkeztek. Tartós volt a lakottság a Háromszéki-medence több helyén is. Ellenben a 3. századra jellemző sajátos paraszti temetkezési módok a 4. századdal eltünedeztek, ebből a századból romanizált falusi népesség telep
leleteit nem sikerült kimutatni, csak elszórt keresztény tárgyakat. E z megfelel a kontinuitás magasabb szintjével rendelkező nyugat-európai területeknek is, ahol a vidéki változások ugyancsak mélyrehatóbbak voltak. Daciában azonban a városias telepek római neve is idővel eltűnt, jelezve a romanizáció nagyobb pusztulását. Éppen a következő századokat nem tudja megnyugtatóan kitölteni az erdélyi románok származtatásának ún. dákoromán elmélete, amely a neolatin románokat D acia romanizált őslakosságából vezette le, és a múltban a római kontinuitáselmélet egyik sajátos polgári válfaját alkotta.
A z 5-6. században az A lföldről kiterjeszkedő gepidák uralma következett Erdély területén. A Maros völgye volt fő közlekedési és katonai súlypontjuk, de növekedett a Kis-Szam os völgyének jelentősége is. A 6. század utolsó har
madában Erdélyre is kiterjedt az avarok hatalma és települése. A z ezzel kezdődő 23
időszakból való jelentékeny erődített telepet és temetőjét tárták fel újabban More§ti-n (M alom falva) nem avarokra jellemző, de népességhez pontosan nem köthető leletekkel. A romanizált népesség maradványairól forrásaink már nem szólnak, s nincs rájuk vonatkozó kellő számú és egyértelmű leletanyag sem.
Gondolni lehet szórványos jelenlétükre, de nem annyira az erdőkben és a hegyi völgyekben, mint inkább az addig germán vezető réteg által kihasznált fejlet
tebb vidékeken. E z esetben azonban azt kell feltenni, hogy leletanyaguk sajá
tosságait már elvesztve, iparosaik a vezetők ízlése szerint dolgoztak. A 700 körüli avar leletek Erdélyben részben uralmi góc jellegűek, részben a sólelő
helyek (Torda, Marosújvár stb.) biztosítására szolgáló őrségeké. A megtelepe
dett lakosság számukra termelte ki a sót.
A z avar uralom alatt Erdélyben is megindult a"szlávok betelepülése, s <
7. században a gyér lakosság növekvő részét szlávok alkották. Alighanem ezzel összefüggésben a gepida szórványok leletei már eltűnnek a 7. század második felében. A korai szláv települések egyelőre régészetileg nem egyertelműen meg
határozhatók. A 9. századtól megsokasodó leletek mutatják, hogy Erdélyben is a szláv széttelepedés hozott új életet. (Apulum helyén Belgrad szláv vár kelet
kezett.) Ezek a szlávok a középkori erdélyi románságnak is egyik alkotóelemét tették ki aszerint a felfogás szerint is, amely a : román etnikum balkáni (az albá
nok akkori lakóterületéhez közeli) kialakulását vallotta. E z utóbbi felfogás a 7-12. századra teszi a románok felbukkanását mai lakóhelyeik külön'qöző pont
jain. A két felfogás vitáit a polgári tudományosságban káros nemzeti elfogult
ság, a régészeti és nyelvészeti módszer összezavarása jellemezte. Közben a terv
szerű munka hiányzott. így 1941-ig Erdélyben csak 28 lelőhelyet tártak fel a 3-7. századból. A Román Népköztársaság éveiben a tervszerű régészeti munka lehetővé vált, egyebek mellett a szláv periódus kutatása is. így ma már mintegy too lelőhely ismeretes a 275-650 közötti időszakból (az avar leletek nélkül), s vagy 50 szláv lelőhely Erdélyben. M indamellett a marxista tudományosságban sem tekinthető még lezártnak Erdély népvándorláskon története.
24
I