II. A honfoglaló m agyarság kialakulása
2. A m agyar pásztortársadalom vándorlása A katonai demokrácia
V á n d o r lá s a m a i S z o v je t u n ió fö ld jé n
A pásztortársadalom klasszikus alakjában az i. sz. I. évezred első századai
ban állhatott fenn a magyaroknál. E z a rend legkésőbb a 6-8. századokban a felbomlás állapotába jutott. A vas ebben az időben vált a munkaeszközök és a fegyverek alapanyagává. A pásztortársadalom fokának megfelelően az ázsiai sámánizmus motívumai a magyarok hitvilágában, babonáiban és meséiben is fellelhetők átvett vagy azonos társadalmi fokon önállóan létrejött elemek for
májában. Ilyen a vasorrú bába (etetésre alkalmas házi bálvány volt), a kacsa
lábon forgó várkastély, az égbe nyúló „tetejetlen” fa, a levegőben állatalakban viaskodó táltosok (sámánok) motívuma. Solymossy Sándor hívta fel rá a fi
gyelmet, hogy Európában nem ismert magyar mesék ugyanígy élnek Á zsia kö
zépső részein, a török népek ajkán, némelykor párbeszédekig azonosak.
A fejlődésnek ezen a fokán a magyarok már a Bjelaja vidékén, az Urál erdős tájékán laktak, itt írják le a későbbi arab források (Tbn Ruszta, A1 Balhi) a magyarok (vagy basdzsirdok) „első határát” .
A magyar pásztortársadalom teljes kifejlődése már D él-O roszország fában és ingoványokban bővelkedő, vizenyős talajú részein ment végbe. A pásztorrá vált ősi magyarság állattenyésztést űzve, egyik legelőterületről a másikra vonult, nagyobb időközökben elhagyva addigi szállásterületeit. Viszonylag jól ismerjük életüket az Azovi-tcnger (Maeotis) vidékétől északra, ahol a 8. század táján tar
tózkodhattak. Ehhez a vidékhez kapcsolható a mondái hagyomány, amelyből a nővétel és a nőrablás (Hunor és M agyar elrabolják Belar fiainak feleségeit, D ula leányait), valam int a többnejűség (Ménrót, Hunor és M agyar apja) szokására lehet következtetni. A z iráni nyelvű és szarmata eredetű alán törzscsoport terü
letei északkelet felé a Bjelaja alsó folyását is elérték. A magyarok pedig a 8-9.
században alán jövevényszavakat is átvettek. Ide kapcsolható az alán D ula alakja is a magyar hagyományban. A kapcsolatok kezdete még Baskíria szom
szédságában kereshető. A kazár birodalom befolyása alá jutott alán törzsek ellenőrzésük alá vonták a K özép-V olga vidékét és az Ural hegység szomszéd
ságát. Dél-oroszországi alán jövevényszavunknak tekinthető már az asszony (— úrnő, királyné), gazdag, vért ( = pajzs), híd. Baskíria szomszédságába vezet a másik szomszéd, Belar alakja is: a volgai bolgárok népnevének- változata. A volgai bolgár ország három fő helye közül az egyik Bilar település volt. Erre az érintkezésre nyúlik vissza a csuvassal egy értelemben használt török eredetű kölcsön szavunk.
D on környéki hazájukban bizánci forrás szerint L evedi volt a magyarok első „va jd á ja ” , azaz seregvezetője (finnugor eredetű nevét szlávból, kazárból is m agyarázzák). M olnár Erik Levediát az erdős sztyeppe és a sztyeppe határ
vidékére helyezi a Fekete-tengertől északra, a szeverjánok és a vjaticsok tele
pülésterületétől keletre, a Don két partján. Ilyen terület felelt meg a ló és a disznó egyidejű tenyésztésének. Levedia alapterülete tó je v és Voronyezs között húzódott, mintegy háromszázezer km2-nyi. A magyarok szláv szomszédjainak határa nagyjából egybeesett az erdős sztyeppe déli határával. A magyarok és talán az oroszok között alánok is éltek itt a 9. században. A z alánokhoz kell kapcsolni a szaltovói (a Donyecnél, H arkovtól 50 km) kultúrát. A magyarok közelében tanyáztak az uzoktól és kazároktól szorongatott besenyők, akik v i
szont a magyarokat szorították nyugat felé.
Levediába csak a nép egy része (a nagyobb) jutott el, más része keletre szorult (vagy még előbb visszamaradt) az ún. Nagy-M agyarországba, ahol éle
tük a 13. századig nyomon követhető. Ezt a keleti országot különféle források Baskíriának nevezik. A baskírok eredetmondája is az obiugorokkal közös ere
detüket sejteti. A z arabok a 10-13. században a magyarokat és a baskírokat egy népnek tekintették. A keleti magyarok maradékaira utalhat a magyar Jenő és G yarm at törzsnek megfelelő baskír Jenej és Jurmaty név. A 13. századi keleti magyarok még őrizték annak emlékét, hogy a nyugaton élők onnan indultak el.
A tatárjárástól szétszórva, elemeik mescser és mozsár néven éltek tovább az O k a és Felső-Volga vidékén, míg el nem oroszosodtak.
M ajd az ún. folyamközben (Etelküzü, Etelköz) tűnnek fel a magyarok a 9. század vége felé. E z az utolsó honfoglalás előtti haza, nevében az Etel a Prut vagy Dnyesztr jelölése olyan összetételben, mint a Bodrogköz vagy Rábaköz.
A z idevándorlás előtt csatlakozás (kabarok), de elszakadás is történt. Konstan
tin császár szerint a Levediából elvonuláskor is elszakadt egy néprész, Perzsia vidékére húzódott (ez esetleg korábbi esemény feljegyzése). Ezzel kapcsolatban említi a magyarok egy régi elnevezését: szavarti aszfali ( = rendíthetetlen sza- várdok?). Örm ény eredetű alakban (sevortii) is feljegyezték. Itt olyan töredék
ről lehet szó, amely átvergődött a Kaukázuson. Ezek is a 13. század elejéig tart
hatták magukat, talán velük azonosítható az 1219-25 között a mongoloktól meg
támadott majíar(at) nép a Kaukázusban.
A dél-oroszországi területeken vándorló, sátorlakó-pásztorkodó magyarság már nyári és téli szállásokkal rendelkezett. A nyári legelők nemzetségenként el
határolódtak, s a jobb legelőért minden tavasszal versengés folyt.
A m e z ő g a z d a s á g fe jle tts é g e
A nagy állatfajták szilaj tartásúak voltak. A munkaképes férfiak együtt jártak a ménesekkel, gulyákkal, nyájakkal. D e disznót és baromfit is tartottak.
A magyar pásztortársadalom érett fokán nem volt teljesen ismeretlen a föld
művelés sem. ő s i, török eredetű eke szavunk bizonyítja ezt. E z minden való
színűség szerint könnyű faekét jelentett. A z orosz irodalomban már a múlt szá
zad végén felmerült, hogy az ekét a régi bolgároktól vették át őseink. Tény, hogy a régi magyarok mezőgazdasági tanítómestere nyelvünk tanúsága szerint török nép volt. A földm űvelés közülük fejlett volt a volgai bolgároknál s a kazár törzsszövetségben. Egy értékes arab forrásunk is megemlékezik a
ma-gyarok „szántóföldjeiről” . A földm űvelés a téli szállás szomszédságában folyt, egy kisebb darab föld megmunkálásával (esetleg fölszántásával) mint kiegészítő foglalkozás az állattenyésztés ínellett. Elsősorban gyorsan érő kölest termelhet
tek (e szavunk valószínűleg még az ugorkorra nyúlik vissza, eredetileg talán még nem termesztett növényként ism erték); a bizonytalan gabonaféléhez kapcsolódó dara szavunk török jövevény. A tavasszal elvetett magból kikelő növény gond
ját kezdetben a téli szállás helyén maradt öregek, majd az állataikat vesztett rokonok is elláthatták, erre következtethetünk a közép-ázsiai nomádok újkori gyakorlatából is. A földművelésben a fejlődés magasabb fokán nemcsak a szol
gák, nem is csak az adózásra kényszerített szláv szomszédok játszottak szerepet, hanem a pásztorok egy része is foglalkozott vele alkalmilag. A z állattenyésztés kiegészítője, a földművelés nem volt megalázó számukra, míg szabad munka volt. A honfoglalás előtti m agyarok földművelési és gyümölcstermesztési isme
reteire fényt vetnek török (volgai bolgár?) jövevényszavaink: árpa, búza, tarló (— szántóföld), sarló (honfoglalás kori sarlóleleteink a bolgár formákkal vet
hetők egybe), szérű ( = kerek alakú hely), szór ( = gabonatisztítás módja), kölyű ( = mozsár, zúzómalom), őröl, ocsú, kender, komló, borsó, tor?tia, gyü
mölcs, alma, körte, szőlő ( = bogyó, de a magyar nyelvben bizonytalan, hogy eredeti értelmében került-e át), szűr (vö. szüret), bor, seprő ( = must alja).vE szavak a mezőgazdaság egész munkafolyamatáról képet adnak. Szőlőm űvelé
sünkről azonban az arab, perzsa írók nem tesznek említést. A folyómenti téli szállásokon folyt a halászat is (halászati eszközt jelentő gyalom szavunk török eredetű). A Dnyepr vidéki oroszok nagy hatást gyakoroltak a magyar halászati szerszámok és halfogó eljárások (a jégen léket vágó halászat, tapogató halászat) fejlődésére. Valószínűleg szláv jövevényszó a szegye, ez az eszköz font sövény
falaival terelte a halakat.
A honfoglalás előtt magas fokot ért cl a magyarság a vasjeldolgozásban.
A honfoglaláskori vastárgyleletek között remekművek is vannak. A késeket némelykor több vasréteg összekovácsolásával készítették. A szakrális tevékeny
séggel is összekapcsolódó mesterségből született a „vasgyúró” népmeséi alakja (a szóösszetétel második tagja török jövevényszónk).
T á r s a d a lm i és sz e rv e z e ti v á lto z á s o k
Dél-oroszországi vándorlásai során a magyarság része volt az igen jelen
tős kereskedelemmel rendelkező kazár kaganátusnak. Ennek az alakulatnak köz
pontja a Volga alsó folyása és a Kaspi-tenger rfyugati partvidéke. Legfontosabb települései a Volga alsó folyásánál és Dagesztánban voltak. A kazár arisztok
rácia fő jövedelmét az átmenő kereskedelemből, vám bevételekből, az alávetett népek adóztatásából nyerte. E z m agyarázza meg, hogy itt a kereskedelmi for
galomra vonatkozó további fontos szavak jelennek meg a magyar szókincsben:
iráni vám (perzsa: tartozás, kötelesség), perzsa vásár, vásárnap, török tengely és szatócs. E z a fogalomkincs részben a kereskedelembe való bekapcsolódás, részben karavánkísérés ellenében az átmenő kereskedelemből haszonhúzás kö
vetkezménye lehet. A földművelés és a kereskedelem is előmozdították a közös
ségi egyenlőség bomlását.
A z osztályviszonyok előzményei azonban elsősorban a társadalom fő fog
lalkozásához, a pásztorkodáshoz kapcsolódnak. E z lehetővé tette a vagyoni kü
lönbségek kialakulását, az állat-magántulajdon lassú létrejöttét. A differenciáló
dás jelei kincs, bársony (akkor selymet jelentett), gyöngy, gyűrű, tükör, üveg jövevényszavaink. Ezek a vezető réteg külsőleges elkülönülésére is fényt vet
nek. A z állatvagyon nemzetségenkénti különbsége véletleneken múlott (termé
szeti csapások, farkasok támadása, legelő minőségi különbsége, háborús pusztí
tás), s ezek hatása változékony volt. A legelőket ellenőrző, az állatfeleslegeket kezelő nemzetségfő is csak lassan tehette jogát tulajdonszerűvé, kirekesztve a legelőhasználatból az állataikat elvesztő nemzetségi tagokat. A folyamat azon
ban törvényszerűen haladt előre. A társadalom zöme még megélt saját állatai
nak termékeiből, s m unkájával ellátta, fegyverével védte állatállományát. (On.
középsorú szabadok.) D e a társadalom felületén kezdett kialakulni az a vékony réteg, melynek nagyobb munkaerő- és harcosszükséglete volt, s ezt a szükség
letet a szegény, a maga javaiból megélni nem tudó, állataikat elvesztett családok elégítették ki. A gazdag rokontól kapott segély, kamatadás vagy munkavégzés vállalásával kötötte le a szegényebb rokont. A legelőszerzésre indított portyákon foglyul ejtett emberek egy része is kiegészítette ezt a munkaerőt; ezzel megje
lent a patriarchális rabszolgaság szórványos eleme is. A foglyok más részét a gazdagok eladták a görögöknek aranyos szövetekért, díszes szőnyegekért. Ilyen rabszolgavásár folyt a krími kikötőkben. A rablóportyákat a gazdagok indítják, de a kíséret harcos tagjai is nyernek belőle.
A háborúk gyakoribbá válását - állatrablás, legelőszerzés céljával - jelzik bátor, sereg, tömén ( = 10 ezer főnyi hadiegység, vö. türk tüman) szavaink. A magyarokra is vonatkoztatható Leó császár jellemzése a nomádok „telhetetlen hírvágyáról” . A z új viszonyoknak megfelelően alakult a honfoglalás előtti ma
gyar társadalom szervezeti formája, a törzsszövetség. E z állam előtti, laza szer
vezet. Álapsejtjei a nemzetségek, melyek már a patriarchális társadalom teljes kialakulása idején törzsekbe tömörültek. A leghatalmasabb nemzetségfő volt a törzsfő. A hadi vállalkozások szükségessé tették a törzsszövetségi vezetés ki
alakítását. A vezetők hatásköre nem volt teljesen körülhatárolt, hadi, bírói, szakrális teendőkön osztozkodtak. A 9. századból ismerjük a kiindü és az ügy
intéző hadvezér gyula rangját (török méltóságnevek). A törzsfők hatalmának alapja gazdasági és katonai volt, de az eredetmondából ismert mitikus hiedel
mek tekintélye övezte. A törzsszövetség felülemelkedett a rokonsági és nyelvi korlátokon, de a meghódoltatott vagy utóbb csatlakozott törzsek nem élveztek egyenlőséget: rosszabb legelők, ellenséggel szomszédos határterületek jutottak nekik, s elöl kellett járniuk a hadban. A törzsszövetséget, a belőle kialakuló népet forrásaink gyakran jelzik azoknak a nomád birodalmaknak nevével, ame
lyekhez korábban tartozott. A számos európai nyelvben hungarus, ungroi stb.
álakban fennmaradt népnév az onogur, a görög szövegben említett szavárd az 5. század óta az Irtis-T obol vidékén élt szabir, a görögöknél használt turk név
3
az ázsiai türk birodalom emlékét őrzi, amelynek utódja volt a kazár birodalom.
D e saját népnévvé a vezetővé lett törzs neve vált. (Megyer-magyar. A z ehhez kapcsolódó dentümogyer esetleg alán nyelven a folyam ok közt lakó magyart jelentette.) A magyar törzsszövetség korábban hét törzsből állt: N yék (finnugor:
árok, sövény), M egyer (finnugor: manys frátriabeli férfi?), Kürtgyarm at (kürt = hólavina, Jenyiszej vidéki török; gyarmat = fáradhatatlan, bolgár-török), l a t ján (török: alkirály, szoros' összefüggésben a kovácsmesterséggel), Jenő (török:
tanácsadó), K ér (török: roppant nagy, óriás), Keszi (török: töredék, ág).
A h o n fo g la lá s e lő e s té jé n
A 9. század második felében csatlakozott a kabarok (kavarok) három tör
zse. E zek az utóbb egyesült törzsek karaita, muzulmán és pogány elemekből áll
tak. K özös nevüknek jelentése: fellázadó, ami a kazár uralomtól elszakadásukra utalt. Török nyelvűek voltak, a 10. századra már magyarul is beszéltek. Velük együtt vált ki népünk a kazár kaganátusból, az utolsó nagy nomád alakulatból, amelybe tartozott, amelyben katonai szerepet játszott. A kazárok „a megelőző időben” a magyarok támadásai ellen sáncokkal védekeztek. (Lehet, hogy ez magyar lázongásra, esetleg éppen a kabarok elszakadására céloz.) Abból áz adatból, hogy a magyarok hadvezére 20 000 (két tömén) lovassal indul hadjá
ratra, Molnár Erik az egész törzsszövetség létszámát maximális becsléssel 150- 200 ezer főre tette. E z még a kazárok szemében is tekintélyes erő lehetett. Tény, hogy a kazárok a 9. században látták jónak felépíteni bizánci mérnökök tervei alapján Sarkéi erődjét kazár civil lakossággal és katonai őrséggel. E z volt a kazár törzsterület nyugati határvára a Don mentén.
M ár a legrégibb történetíróinknál találunk olyan adatokat és fejtegetéseket, amelyek a magyar törzsszervezet fejlődésére vonatkoznak (Anonymus, K ézai Simon). Ilyen a vérszerződés említése Anonymusnál. Eszerint Álmosnak (Árpád atyja), aki a Bíborbanszületett Konstantin szerint előbb rangban második volt, és ivadékainak hűséget fogadván a törzsfők, egy edénybe csurgatták vérüket fogadalm uk megerősítéséül. E szerződés szerint mindig Álmos ivadéka lesz vezérük, a hűtlennek vagy a vezér és rokonai közt egyenetlenséget szítónak vére ontassék. Biztosították azonban, hogy a közös szerzeményből mindegyiküknek része lesz, hogy utódjaik sem esnek ki soha a vezér tanácsából s a tisztségekből, ha pedig a fejedelmi utódok közül valam elyik megszegné a megállapodást, átok sújtsa. A vérelegyítés tényét elfogadhatjuk. Értelm e a vérbosszú kirekesztése volt, és a testvérekként kötelező kölcsönös védelem. Jelenthette továbbá a ka
zároktól elszakadt szövetség önkéntes megújulását is a besenyőkkel szemben.
A pontokat azonban nyilvánvalóan módosította a krónikás, hogy az uralkodó hatalmát korlátozza a nagybirtokosok javára. Hiteles magva a vezéri tiszt örök
lése, az egyenlő osztozkodás és a tanácskozás kikötése lehetett, ez felel' meg a nomád szokásoknak. Más forrásból azt tudjuk, hogy a fejedelmet pajzsra eme
léssel választották.
34
A 9. század során a magyarság már ismereteket szerzett - részben a szlá- vokon át - egyes európai népekről. így lengyel szavunk óorosz szó honfoglalás előtti átvétele. Bizonytalan időben vettük át német és jász ( = alán) szavunkat is valam elyik szláv nyelvből. Honfoglalás előtti magyar népnevek a besenyő, böszörmény ( = muzulmán), görög, kazár, zsidó. Fekete-tenger vidéki hazájuk
ból hozták a, honfoglalók türk típusú rovásírásukat is, amely görög és glagolita betűkkel egészült ki. Betű és ír szavaink török eredetűek. A magyar kultúra ki
egészítő elemeinek körét jelzik még a következő események: 861 körül a szláv apostol Konstantin (K yrill) találkozott egy magyar kalandozó csapattal. A 880-as években pedig egy „m agyar király” Methodios apostolt hívatta magához, mi
kor a D una táján járt, a szláv apostolt fényesen, ünnepélyesen fogadta, beszélt vele, ajándékokkal bocsátotta el.
A zsákmányszerzés érdekében a törzsszövetség vagy egyes részei olykor idegen szolgálatban is álltak. A levediai magyarok már a 850-as években meg
jelentek az A l-D unánál mint a dunai bolgárok „szövetségesei” . (A Duna: orosz jövevényszó nyelvünkben.) A honfoglalás előestéjén Árpád (ekkor még talán rangban második) és Kuszán (neve törökül: keselyű, azonos jelentésű a későbbi Kartal-Korszan nemzetségnévvel) etelközi magyar főnökök egyességre léptek a bizánci császár követével a dunai bolgárok ellen. E z az akció vezetett a bese
nyők támadására, s arra a súlyos vereségre, m dy E telköz kényszerű elhagyását (895) és új honfoglalást eredményezett.
Anonymus leírja, hogy a magyarok Kijevnél átkeltek a Dnyepren, és innen indultak M agyarország felé. A legrégibb orosz évkönyv is megemlékezik a sátor
lakó magyarok elvonulásáról K ije v mellett, s két helyen is említi az Ugor-helyet Kijevnél. A z ún. fekete magyarok vonultak ezen a tájon. A honfoglalók egyik útja tehát a K ije v felől Vereckén át vezető kereskedelmi úttal lehetett azonos.
A z innen Pest felé vezető vidéken kerültek elő a honfoglaló vezető réteg leg
szebb emlékei (tarsolylem ezek). Erre az irányra vall a beregszászi, zempléni, rakamazi honfoglaláskori sír. Más néprészek az erdélyi hágókon át jöhettek.