Pierre Bourdieu: A társadalmi tér és a csoportok keletkezése 27keletkezése27

RÉTEGZŐDÉSELMÉLETE

2. Pierre Bourdieu: A társadalmi tér és a csoportok keletkezése 27keletkezése27

A társadalmi tér elméletének kidolgozása több ponton is szakítást feltételez a marxista elmélettel. Először is szakítani kell azzal a hajlamunkkal, hogy előnyben részesítsük a dolgokat – jelen esetben azokat a valóságban létező csoportokat, amelyek számát, határait, tagjait stb. meg akarjuk határozni – a viszonyokkal szemben;

valamint azzal az intellektualista illúzióval, amelynek hatására az elméletben megjelenő, a szociológus által megalkotott osztályt valóságos osztálynak, ténylegesen mozgósított csoportnak véljük. Másodsorban szakítani kell az ökonomizmussal, amely arra késztet, hogy a többdimenziós társadalmi mezőt kizárólag a gazdasági mezőre, a gazdasági termelés viszonyaira redukáljuk, amely viszonyok így a társadalmi helyzet koordinátáiként jelennek meg. Végül pedig szakítanunk kell az objektivizmussal is, amely kéz a kézben jár az intellektualizmussal, és arra ösztönöz, hogy figyelmen kívül hagyjuk a különböző mezőkben zajló szimbolikus harcokat, amelyekben a társadalmi világ reprezentációja, és különösen a mezőkön belüli, illetve a különböző mezők közötti hierarchia meghatározása a tét.

Nyilvánvaló, hogy könnyedén csökkenthetném a köztem és Marx között meglevő különbséget, például azáltal, hogy a „termelési viszonyokban elfoglalt hely‖ fogalmát Marx olyan strukturalista „olvasata‖ révén húznám közelebb magamhoz, amelynek eredménye a mai ízlésnek megfelelő, Marxnál is marxistább Marx lenne, s ily módon lehetőségem nyílna arra, hogy a hívők köréhez való tartozás által biztosított jutalmat az eretnek elkülönüléséből fakadó haszonnal ötvözzem. De akár tudunk róla, akár nem, akár akarjuk, akár nem, mindannyiunkban olyannyira ott munkálnak a Marx által hátrahagyott problémák, valamint az általa adott rossz válaszok is – magában való osztály, magáért való osztály, munkásosztály és proletariátus, és így tovább – hogy meg kell próbálnunk az árral szemben úszni.

2.1. 1. A társadalmi tér

A szociológia mindenekelőtt társadalmi topológia. Ezért a társadalmi világ olyan (többdimenziós) térként ábrázolható, amely megkülönböztetési, illetve elosztási alapelvek szerint épül fel; ezeket az alapelveket pedig az adott társadalmi világban aktív, vagyis hordozóit ebben a világban erővel, hatalommal felruházni képes tulajdonságok halmaza alkotja. A cselekvőket és a cselekvők csoportjait tehát az a viszonylagos pozíció határozza meg, amelyet ebben a térben foglalnak el. Mindegyikük egy adott pozícióba vagy szomszédos pozíciók meghatározott csoportjába (vagyis a tér egy meghatározott részébe) tartozik, és a valóságban nem igazán lehetséges – még ha elgondolható is –, hogy ebben a térben valaki egyidejűleg két, egymással ellentétes

26A tulajdon és a befektetések diverzifikálása globális stratégiájának keretében – melynek révén a biztonság és a rentabilitás legmagasabb fokát kellene biztosítani – az uralmon lévő frakciók arra törekednek, hogy egyre több teret engedélyezzenek a nevelésre fordított befektetéseknek. Természetesen ennek során sokféle eszközük van az iskolai osztályzatok megkerülésére. Eltekintve attól, hogy a gazdasági tőke közvetlen átadása mindig az egyik legfontosabb újratermelési eszköz, az iskolai szankciók hatása a társadalmi tőke hatásai révén („protekció‖, „nyomás‖, „kapcsolatok‖ stb.) korrigálható. Az iskolai végzettség sohasem működik olyan tökéletesen, mint a pénz; mivel soha nem választható el mindenkori tulajdonosától, annál értékesebb, minél több eszköze van az értékesítésére. Ez különösen a társadalmi struktúra legkevésbé rigid szektoraiban érvényes.

27 The Social Space and the Genesis of Groups. Theory and Society, 14. évf., 6. sz., 1985, 723–744. old.

pozíciót foglaljon el. Amennyiben a tér alkotóelemeiként kiválasztott tulajdonságok aktív tulajdonságok, az adott teret erőtérként is leírhatjuk, vagyis objektív hatalmi viszonyok olyan halmazaként, amely kényszerként nehezedik mindenkire, aki a mezőbe belép, és amely nem redukálható sem az egyes cselekvők szándékaira, sem pedig a közöttük zajló közvetlen interakciókra.²⁸

Azok az aktív tulajdonságok, amelyek a társadalmi tér felépítésének alapelveit képezik, a hatalomnak és a tőkéknek a különböző mezőkben érvényes formái. A tőke – amely létezhet objektivált formában (anyagi tulajdon formájában) vagy, a kulturális tőke esetében, inkorporált állapotban, és amely jogi védettséget is élvezhet – hatalmat jelent a mező felett (egy adott pillanatban); pontosabban szólva, a múltbeli munka eredményeképpen felhalmozott termékek (főként a termelési eszközök összessége) felett, és ezáltal a javak egy adott típusának előállítását biztosító mechanizmusok, s így végső soron a jövedelmek és profitok összessége felett is. A különböző tőkeformák, akárcsak a kártyajátékban az aduk, hatalmat jelentenek, ami meghatározza a profitszerzés esélyeit egy adott mezőben (valójában minden mezőhöz vagy almezőhöz a tőke egy adott formája tartozik, amely abban a játékban hatalomként vagy tétként jelenik meg). Mindazon játékokban, például, amelyekben a kulturális tőke használata elfogadott, a kulturális tőke mennyisége meghatározza a profitszerzés esélyeit mindenki számára, s így hozzájárul a pozíciók kijelöléséhez a társadalmi térben (annak függvényében, hogy ezt a pozíciót a kulturális mezőben elért siker összességében mekkora mértékben határozza meg) – és ugyanez, mutatis mutandis, a gazdasági tőkére is igaz lenne.

Egy adott cselekvő pozícióját a társadalmi térben tehát az határozza meg, hogy a különböző mezőkben milyen pozíciókat foglal el, vagyis az, hogy abból a hatalomból, amely ezekben a mezőkben érvényes, mekkora mértékben részesedik. A hatalmat elsősorban a gazdasági tőke (és annak különböző formái), a kulturális tőke és a társadalmi tőke, valamint a szimbolikus tőke jelenti. A szimbolikus tőke, amit általában presztízsnek, hírnévnek stb. neveznek, nem más, mint a többi tőkefajta legitimként észlelt és elismert formája. Mindezek alapján megalkothatjuk a társadalmi mező egészének leegyszerűsített modelljét, amely lehetővé teszi az egyes cselekvők pozíciójának megragadását a versengés minden lehetséges terében (figyelembe véve, hogy noha minden egyes mezőnek megvan a maga logikája és hierarchiája, a különböző tőkefajták között kialakuló hierarchia, valamint a tőkeállományok közötti statisztikai kapcsolat eredményeképpen a gazdasági mező hajlamos rákényszeríteni saját logikáját a többi mezőre).

A társadalmi mező pozíciók többdimenziós tereként írható le úgy, hogy minden aktuális pozíciót egy többdimenziós koordinátarendszerben határozunk meg, amelynek értékei a különböző releváns változók értékeinek felelnek meg. Így a cselekvők eloszlását az egyik dimenzióban az általuk birtokolt tőke összmennyisége, míg a másik dimenzióban az általuk birtokolt tőke összetétele határozza meg – vagyis az, hogy a különböző tőkefajták a birtokukban lévő összes tőkemennyiségen belül mekkora részarányt képviselnek.²⁹ Adott pillanatban és adott társadalmi mezőben a különböző (inkorporált vagy materiális) tőkefajták – mint a felhalmozott társadalmi munka tárgyiasult termékének elsajátítására alkalmas eszközök – eloszlása határozza meg a társadalmi cselekvők közötti (társadalmilag elismert vagy jogilag szavatolt, tartós társadalmi státuszokban intézményesült) hatalmi viszonyokat; a társadalmi cselekvőket magukat pedig az e viszonyokban elfoglalt objektív pozíciójuk definiálja. Ez az eloszlás határozza meg a különböző mezőkön belül az aktuális vagy potenciális hatalmat és a mezők által biztosított specifikus profithoz való hozzájutás esélyét.³⁰

28 Azt gondolhatnánk, hogy már azáltal szakítottunk a szubsztancializmussal és viszonyokban kezdtünk el gondolkodni, hogy valós interakciókat és cseréket tanulmányozunk. (Pedig a gyakorlatban megfigyelhető szolidaritás, akárcsak a gyakorlatban megfigyelhető rivalizálás, amely a közvetlen érintkezésen és interakción – a szomszédságon – alapul, akadályozhatja azoknak a szolidaritásoknak a meghatározását, amelyek az elméleti térben meglevő közelségen alapulnak.)

29 A statisztikai elemzés ezt az erőviszonyt csak a tulajdon különféle formáiként képes megragadni, amelyek a gazdasági, a kulturális vagy a társadalmi tulajdonhoz kapcsolódó jogcímek – ingó vagy ingatlan vagyont illető tanúsítványok, iskolai végzettséget igazoló dokumentumok, főnemesi rangok, stb. – révén olykor jogilag is szentesítve vannak. Ez ad magyarázatot a társadalmi osztályok empirikus vizsgálata és azon elméletek közötti kapcsolatra, amelyek a társadalmi struktúrát az elsajátítás eszközeitől való távolság (Halbwachs kifejezésével „a kulturális értékek magjától való távolság‖) terminusaiban leírt rétegződésként gondolják el, ahogy azt Marx is teszi, amikor „tulajdonnélküli tömegről‖

beszél.

30 Egyes társadalmi univerzumokban a felosztási elvekhez, amelyek – mint a tőke nagysága és struktúrája – a társadalmi tér struktúráját meghatározzák, a gazdasági és a kulturális tulajdontól viszonylag független felosztási elvek társulnak, mint az etnikai vagy a felekezeti hovatartozás. A cselekvők eloszlását ilyenkor két, egymástól részben független tér találkozása határozza meg: egy olyan etnikai csoport, amely az etnikai csoportok terében alacsony pozíciót foglal el, minden mezőben, még legfelül levőben is képes lehet pozíciókat elfoglalni, de a magasabb pozíciót elfoglaló etnikai csoportoknál kisebb arányban. Így minden etnikai csoport leírható tagjainak társadalmi pozíciója, pozícióik szóródásának mértéke, valamint a szóródás ellenére meglevő társadalmi integrációjának foka alapján. (Az etnikai alapú szolidaritás lehetőséget teremthet bizonyosfajta kollektív mobilitásra).

Az ebben a térben elfoglalt pozíciók ismerete információt hordoz a cselekvők belső tulajdonságaival (helyzetével) és relációs tulajdonságaival (pozíciójával) kapcsolatban.³¹ Ez különösen világos a köztes vagy középső pozíciókat elfoglalók esetében, akik átlagos vagy közepes értéket képviselő tulajdonságaik mellett legtipikusabb tulajdonságaik jelentős részét annak köszönhetik, hogy a mező két pólusa között, a tér semleges pontjában foglalnak helyet, s így a két szélső pozíció között egyensúlyi helyzetben vannak.

2.2. 2. A papíron létező osztályok

A pozíciók terének ismeretében lehetségessé válik a szó logikai értelmében vett osztályok, vagyis olyan cselekvőkből képzett halmazok elkülönítése, akik hasonló pozíciót foglalnak el és akiknek, mivel hasonló helyzetben vannak és hasonló hatások érték őket, minden esélyük megvan arra, hogy hasonló beállítódásaik és érdekeik legyenek, és ebből adódóan hasonló gyakorlatokat alakítsanak ki és hasonló álláspontokat foglaljanak el. Ez a „papíron létező osztály‖, az elméletekre jellemző módon elméletileg létezik: ha teljes mértékben olyasféle magyarázó célú osztályozási rendszer terméke, amilyen a zoológusoké vagy a botanikusoké, akkor lehetővé teszi az osztályozott dolgok gyakorlatainak és tulajdonságainak megmagyarázását és előrejelzését – ide értve a csoportba szerveződés gyakorlatait is. Nem valós, aktuálisan létező osztályról, vagyis nem egy csoportról, egy harcra mozgósított csoportról van itt szó; amiről beszélünk, azt legfeljebb valószínűségi osztálynak lehetne nevezni, amennyiben olyan cselekvőkből áll, akiknek a megszervezése vagy mozgósítása kevesebb akadályba ütközik, mint a cselekvők bármely egyéb halmazáé.

Így a nominalista relativizmussal szemben – amely puszta elméleti képződményeknek tekintve a társadalmi különbségeket, semmissé teszi őket – ki kell jelentenünk, hogy létezik olyan objektív tér, amely meghatározza, hogy mi illik össze és mi nem, mi van közel és mi van távol. A megérthető dolgok realizmusával (vagy a fogalmak tárgyiasításával) szemben pedig ki kell jelentenünk, hogy a társadalmi térben egymástól (például a társadalmi tér struktúráját egyedüliként feltárni képes statisztikai elemzés céljából) elkülöníthető osztályok valódi csoportokként nem léteznek, noha megmagyarázzák annak valószínűségét, hogy adott egyének valóban csoportokba szerveződjenek, hogy (a homogámia elve alapján) családot, klubokat, szervezeteket és szakszervezeti vagy politikai „mozgalmakat‖ hozzanak létre. Ami valóban létezik, az nem más, mint a viszonyok tere, amely ugyanolyan valóságos, mint a földrajzi értelemben vett tér, és amelyben a helyváltoztatásért munkával, erőfeszítésekkel és mindenekelőtt idővel kell fizetni (a felfelé mozgás jelentése a felemelkedés, a felfelé kapaszkodás, s az ezen erőfeszítésekért járó megbélyegzés, stigmatizálás). A társadalmi térben a távolság mércéje ugyancsak az idő (például a felemelkedéshez vagy a tőkekonverzióhoz szükséges idő). Annak valószínűsége pedig, hogy a cselekvők apparátussal és szóvivővel is rendelkező szervezett mozgalmakba tömörüljenek (vagyis ami ahhoz kell, hogy „osztályról‖ lehessen beszélni), fordítottan arányos az ebben a térben mérhető távolsággal. Noha bizonyos cselekvők, akár valóságos, akár névleges csoportba rendezésének valószínűsége – egy erre kijelölt képviselőjük hatalmának köszönhetően – nagyobb, ha a társadalmi térben közelebb vannak egymáshoz és egy szűkebb, s ezért homogénebb logikai osztályba tartoznak, azok egybetömörülése, akik a legközelebb vannak egymáshoz, sosem szükségszerű (hiszen a közvetlen versengés falat húzhat közéjük), ahogyan azoké, akik a lehető legtávolabb vannak egymástól, sosem lehetetlen. Bár nagyobb esély van a munkások halmazának, mint a munkások és főnökök vegyes halmazának mozgósítására, nemzetközi válsághelyzetben például lehetségessé válhat olyan csoport megszerveződése, amelynek alapját a nemzeti identitás képezi (részben azért, mert saját specifikus történelméből adódóan minden nemzet társadalmi terének sajátos struktúrája alakult ki – például a gazdasági mezőn belüli hierarchikus távolságok tekintetében).

Ahogyan a „létező‖ Arisztotelész felfogásában, úgy a társadalmi világ is többféleképpen írható le és konstruálható meg. Gyakorlatilag különféle szemléleti és felosztási elvek – például etnikaiak – szerint lehet megragadni, meghatározni, megkonstruálni. De a tőkeeloszlás alapján megkonstruált tér struktúrájába illeszkedő csoportok nagy valószínűséggel stabilak és tartósak lesznek, míg a másfajta csoportosulási formák folyamatosan ki vannak téve a belső ellentét és a szakadás veszélyének, amelyek a társadalmi tér nagy távolságaiból adódnak.

Amikor társadalmi térről beszélünk, akkor ez azt jelenti, hogy nem lehetséges akárkit akárkivel egy csoportba sorolni, csak ha az alapvető, különösen gazdasági és kulturális természetű különbségeket figyelmen kívül hagyjuk. De ez sosem zárja ki teljesen annak lehetőségét, hogy cselekvőket más (például etnikai vagy nemzeti) felosztási elvek alapján soroljunk csoportokba – ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek általában a legalapvetőbb elvekhez kapcsolódnak,ahogy maguk az etnikai csoportok is valamiféle hozzávetőleges

31 Ehhez lásd Pierre Bourdieu: Osztályhelyzet és osztálypozíció. In: Ferge Zsuzsa (szerk.): Francia szociológia. KJK, Bp., 1971, 402–432.

old. – A szerk.

hierarchiába rendeződnek a társadalmi térben, mint például az Egyesült Államokban (az alapján, hogy melyik csoport milyen régen vándorolt be).³²

Ez jelenti az első szakítást a marxista hagyománnyal. A marxizmus rendszerint vagy sommásan egyenlőségjelet tesz a konstruált osztály és a valós osztály közé (másképpen fogalmazva, ahogy azt Marx Hegel szemére vetette:

összetéveszti a logika dolgait a dolgok logikájával); vagy pedig, amikor a kettő között mégis különbséget tesz, szembeállítva egymással az objektív feltételekre alapozott „magában való osztályt‖ és a szubjektív tényezőkön alapuló „magáért való osztályt‖, akkor az egyikből a másikba való átmenetre koncentrál (amit mindig kifejezetten ontológiai előrehaladásként ünnepel), és olyan logikát követ, amely vagy teljesen determinisztikus, vagy teljességgel voluntarisztikus. Az első esetben az átmenet logikai, mechanikus vagy szerves szükségszerűségként jelenik meg (a proletariátus magában való osztályból magáért való osztállyá alakulása úgy van bemutatva, mint ami az idő múlásával, „az objektív feltételek megérésével‖ szükségszerűen bekövetkezik);

a második esetben pedig olyan „öntudatra ébredés‖, „tudatossá válás‖ (prise de conscience) hatásaként jelenik meg, amelyet az elméletnek, a Párt felvilágosult vezetése alatt bekövetkező „megismeréseként‖, „tudottá válásaként‖ (prise de connaissance) értelmeznek. Egyik esetben sincs említés arról a titokzatos alkímiáról, amely révén egy „harcot vívó csoport‖, egy megszemélyesített közösség, egy történelmi cselekvő, kijelölve a maga számára saját céljait, kiemelkedik az objektív gazdasági feltételekből.

A bűvész ügyes kézmozdulatokkal eltünteti a legalapvetőbb kérdéseket. Először is magának a politikának, azon cselekvők sajátos cselekvésének a kérdését, akik az „osztály‖ teoretikus meghatározása nevében kijelölik az osztály tagjai számára az utóbbiak „objektív‖ – vagyis teoretikus – érdekeiknek hivatalosan leginkább megfelelő célokat; és a munka kérdését, amely által megteremtik, ha nem is a mozgósított osztályt, de legalább az osztály létezésébe vetett és az osztály szóvivőinek autoritást kölcsönző hitet. Másodsorban pedig eltünteti azt a kérdést, hogy milyen viszony van a társadalomtudós által (a zoológushoz hasonló módon) kialakított, tudományosságra törekvő osztályozási rendszer és a cselekvők által, mindennapi életük során folyamatosan újraalkotott osztályozási rendszer között, amelynek segítségével arra törekszenek, hogy módosítsák saját pozíciójukat az objektív osztályozáson belül, vagy pedig magukon az osztályozás hátterében meghúzódó alapelveken változtassanak.

2.3. 3. Politikai harc és a társadalmi világ észlelése

A leghatározottabban objektivista elméletnek magába kell foglalnia a cselekvőknek a társadalmi világgal kapcsolatos képzeteit; pontosabban figyelembe kell venniük azt, hogy a cselekvők mennyiben járulnak hozzá a társadalmi világról alkotott képnek, és ezen keresztül magának a társadalmi világnak a létrehozásához azon reprezentációs munka révén (a „reprezentáció‖ szó minden lehetséges értelmében³³), amelyet folyamatosan annak érdekében végeznek, hogy saját világszemléletüket vagy a világban elfoglalt saját pozíciójuk szemléletét – társadalmi identitásukat – másokra kényszerítsék. A társadalmi világ észlelése kettős társadalmi strukturálódás terméke: „objektív‖ oldaláról nézve azért rendelkezik társadalmi struktúrával, mert a cselekvőkhöz vagy az intézményekhez kapcsolt tulajdonságok nem mindentől függetlenül válnak az észlelés tárgyává, hanem nagyon eltérően valószínű kombinációkban (és, csakúgy ahogy a tollas állatoknak nagyobb valószínűséggel van szárnyuk, mint azoknak, amelyek testét szőr borítja, a jelentős mennyiségű kulturális tőke birtokosai is nagyobb valószínűséggel járnak múzeumba, mint azok, akik nem rendelkeznek ilyen tőkével); „szubjektív‖ oldaláról nézve pedig azért strukturált, mert az észlelési és értékelési sémák, amelyek az adott pillanatban rendelkezésre állnak, és különösen azok, amelyek a nyelvbe vannak belegyökerezve, korábbi szimbolikus harcok termékei, és – többé vagy kevésbé átalakított formában – a szimbolikus erőviszonyokat jelenítik meg. A társadalmi világ tárgyai többféleképpen is észlelhetők és leírhatók, mert – akárcsak a természeti világ tárgyai – bizonyos fokig mindig meghatározatlanok és homályos körvonalúak, ami többek között annak köszönhető, hogy még a tulajdonságok legállandóbb kombinációi is csak egymással felcserélhető jellemzők statisztikai kapcsolatán alapulnak; továbbá annak is, hogy történetileg meghatározott dolgokról lévén szó, az idő során változásokon mehetnek keresztül, és így jelentésük, amennyiben a jövő függvénye, maga is fel van függesztve, úgyszólván a levegőben lóg, és ebből adódik viszonylagos meghatározatlansága. Ez a játékszerűség, ez a bizonytalanság képezi a világnézetek pluralitásának alapját, amely pluralitás a nézőpontok sokféleségéhez és mindazon szimbolikus hatalmi harcokhoz kapcsolódik, amelyek a világ legitim szemléletének kialakításáért és másokra kényszerítéséért folynak; pontosabban szólva, mindazokhoz a kognitív „kitöltő‖ stratégiákhoz, amelyek azáltal teremtik meg a társadalmi világ tárgyainak jelentését, hogy a múltra vagy a jövőre hivatkozva túllépnek a

32 Ugyanez vonatkozik a földrajzi és a társadalmi tér viszonyára. A kettő sosem esik teljesen egybe, mindazonáltal számos olyan különbség, amelyet általában a földrajzi tér hatásának tekintünk (például centrum és periféria szembenállása), valójában a társadalmi térben megfigyelhető távolságokra, vagyis a különböző tőkefajtáknak a földrajzi térben megfigyelhető egyenlőtlen eloszlására vezethetők vissza.

33 A francia représentation-t kontextustól függően reprezentációnak, képviseletnek vagy képzetnek fordítjuk, mivel a szövegben Bourdieu a szó többféle jelentésével játszik. – A ford.

közvetlenül látható attribútumokon. Ez a hivatkozás lehet implicit és hallgatólagos, annak megfelelően, amit Husserl protenciónak és retenciónak nevez, vagyis az előre- és visszatekintés gyakorlati formája, amely nem posztulálja sem a jövőt, sem a múltat mint olyat; és lehet explicit, mint például a politikai harcokban, amelyben a múltat – a jelen szükségleteihez igazított múlt retrospektív rekonstrukcióján keresztül³⁴ –, és főként a jövőt – a kreatív előrejelzés révén – szüntelenül segítségül hívják a jelen mindig nyitott jelentésének körvonalazásához és meghatározásához.

Annak hangsúlyozása, hogy a társadalmi világ észlelése konstrukciós műveletet feltételez, korántsem jelenti a megismerés intellektualista elméletének elfogadását: a társadalmi világ megtapasztalása és az ennek hátterében meghúzódó konstrukciós művelet nagyrészt a gyakorlatban, vagyis az explicit értelmezés és a verbális kifejezés szintje alatt zajlik. Az „osztálytudat‖ marxista fogalma helyett inkább „osztály-tudatalattiról‖ kellene beszélnünk, mivel a társadalmi térben elfoglalt pozíció érzékelése (amit Goffman „a saját hely érzékelésének‖

nevez) nem más, mint a társadalmi struktúra egészében való eligazodás gyakorlati képessége, amely a struktúrán belül elfoglalt pozíció érzékelésén keresztül nyilvánul meg. A társadalmi világ észlelésének kategóriái – legalapvetőbb vonásaikat tekintve – a társadalmi tér objektív struktúráinak internalizációjából, inkorporációjából

In document Társadalmi rétegződés olvasókönyv (Pldal 175-189)