Társadalmi rétegződés olvasókönyv

Társadalmi rétegződés olvasókönyv

TÁMOP 2010-201

Angelusz, Róbert Éber, Márk Áron

Gecser, Ottó

Társadalmi rétegződés olvasókönyv: TÁMOP 2010-201

írta Angelusz, Róbert, Éber, Márk Áron, és Gecser, Ottó Publication date 2010

Tartalom

1. I. OSZTÁLY ÉS REND: KLASSZIKUS ELMÉLETEK ... 1

1. Karl Marx: Az osztályok (A Tőke. III. kötet) ... 1

2. Ralf Dahrendorf: Az osztálytársadalom modellje Karl Marxnál ... 1

2.1. 1. Classis – Klasszikus – Osztály (Klasse) ... 1

2.2. 2. Az indusztrializáció következményei ... 2

2.3. 3. A marxi osztályelmélet ... 4

2.4. 4. „Az osztályok‖ Marx A tőke című műve III. kötetének 52., megíratlan fejezete . 4 3. Max Weber: Rendek és osztályok ... 10

3.1. 1. Fogalmak ... 10

4. Max Weber: Hatalommegoszlás a közösségen belül: osztályok, rendek, pártok ... 15

2. II. A TÁRSADALMI RÉTEGZŐDÉS FUNKCIONALISTA MEGKÖZELÍTÉSE ... 23

1. Talcott Parsons: A társadalmi rétegződés elméletének átdolgozott analitikus megközelítése 23 2. Kingsley Davis – Wilbert E. Moore: A rétegződés néhány elve ... 50

2.1. 1. A rétegződés funkcionális szükségszerűsége ... 50

2.2. 2. A pozíciórangsor két meghatározója ... 51

2.3. 3. A jelentősebb társadalmi funkciók és a rétegződés ... 52

2.4. 4. Eltérés a rétegzett rendszerekben ... 55

2.5. 5. Külső körülmények ... 56

2.6. 6. Összetett típusok ... 56

3. Melvin M. Tumin: A rétegződés néhány elve: kritikai elemzés ... 56

3.1. Összefoglalás ... 62

3. III. HATALOM ÉS TÁRSADALMI RÉTEGZŐDÉS: NEOMARXISTA ÉS NEOWEBERIÁNUS ELMÉLETEK ... 64

1. Ralf Dahrendorf: Társadalmi struktúra, osztályérdekek és társadalmi konfliktus ... 64

1.1. 1. Integráció és értékek (versus) hatalom és érdekek: A társadalmi struktúra két arca 64 1.2. 2. Látens és manifeszt érdekek ... 67

1.3. 3. Társadalmi osztályok és osztálykonfliktus a fejlett iparitársadalmakban: Struktúrák és tendenciák ... 70

2. Gerhard Lenski: Hatalom és privilégium: Elmélet a társadalmi rétegződésről ... 72

2.1. 1. A funkcionalisták és a konfliktuselmélet teoretikusai ... 72

2.2. 2. A kibontakozó szintézis ... 73

2.3. 3. Alapvető kérdések ... 76

2.4. 4. Az elosztási rendszerek struktúrája ... 77

2.5. 5. Osztályok ... 78

2.6. 6. Kasztok, rendek, státuscsoportok és elitek ... 79

2.7. 7. Osztályrendszerek ... 81

2.8. 8. Állampolgárság: egy potenciálisan páratlan erőforrás ... 83

2.9. 9. Elosztási rendszerek ... 84

2.10. 10. A státusinkonzisztenciával kapcsolatos reakciók ... 85

2.11. 11. Vissza- és előretekintés ... 86

2.12. 12. A konzervativizmus és a radikalizmus felülvizsgálata ... 90

3. Frank Parkin: A társadalmi elzárkózás stratégiái az osztályok kialakulásában ... 91

3.1. 1. A társadalmi elzárkózás mint kirekesztés ... 94

3.2. 2. A társadalmi elzárkózás mint szolidarizmus ... 96

3.3. 3. Elemzés ... 98

4. Erik Olin Wright: Általános keretrendszer az osztálystruktúra elemzéséhez ... 101

4.1. 1. Uralom kontra kizsákmányolás ... 101

4.2. 2. Osztályok a posztkapitalista társadalmakban ... 102

4.3. 3. Roemer leírása az osztályról és a kizsákmányolásról: A kizsákmányolás fogalma 103 4.4. 4. A munkaerőtranszfer-megközelítés ... 104

4.5. 5. A játékelméleti megközelítés ... 105

4.6. 6. Osztály és kizsákmányolás ... 106

4.7. 7. Az osztályelemzés általános keretrendszere felé ... 107

4.7.1. Roemer elemzésének kibővítése ... 107

4.7.2. Az osztálystruktúrák, javak és kizsákmányolás tipológiája ... 109

4.8. 8. Néhány megoldatlan probléma ... 111

4.9. 9. Készségek és osztály ... 111

4.10. 10. Szervezési javak ... 111

4.11. 11. Az általános keretrendszer következményei ... 112

4.12. 12. A középosztályok és az ellentmondásos helyzetek ... 112

4.13. 13. Osztálystruktúra és osztályképzés ... 115

4.14. 14. Osztályszövetségek ... 115

4.15. 15. Empirikus következmények ... 116

4.15.1. A változók indoklása ... 117

4.15.2. Adatok ... 117

4.15.3. Változók ... 117

4.16. 16. Empirikus eredmények: Jövedelem ... 118

4.16.1. Empirikus eredmények: Attitűdök ... 119

4.17. 17. Értelmezések ... 121

4.18. 18. Következtetés ... 121

5. Szelényi Iván: A kelet-európai újosztály-stratégia távlatai és korlátai: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz önkritikus felülvizsgálata (1986-87) ... 122

5.1. 1. Az értelmiség és a hatalom a hatvanas évek posztsztálinista reformja során ... 123

5.2. 2. Miért nem vált be az újosztály-stratégia? ... 129

5.3. 3. A bürokrácia konoksága ... 130

5.4. 4. Engedmények a magánvállalkozásnak és a társadalmi rétegződés kettős rendszere 134 5.5. 5. A jövő lehetőségei kelet-európában – kollektív cselekvési stratégiák, osztály szövetségek ... 137

5.6. 6. Az államszocializmus osztálytérképe ... 137

5.7. 7. Munkások és káderértelmiségiek ... 139

5.8. 8. A technokrácia és az új kispolgárság ... 140

5.9. 9. A „népi erők‖ szövetsége ... 142

5.10. 10. Az osztályszővetségek politikája ... 143

6. Robert Erikson – John H. Goldthorpe: A kutatás elméleti alapja, adatai és stratégiája .... 144

6.1. 1. Az elméleti alapok rendszerének kiválasztása ... 144

6.2. 2. Az osztályséma ... 147

4. IV. OSZTÁLY ÉS TŐKE: PIERRE BOURDIEU RÉTEGZŐDÉSELMÉLETE ... 156

1. Pierre Bourdieu: Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke ... 156

1.1. 1. A kulturális tőke ... 157

1.2. 2. A társadalmi tőke ... 160

1.3. 3. A tőkeátalakulások ... 163

2. Pierre Bourdieu: A társadalmi tér és a csoportok keletkezése ... 165

2.1. 1. A társadalmi tér ... 165

2.2. 2. A papíron létező osztályok ... 167

2.3. 3. Politikai harc és a társadalmi világ észlelése ... 168

2.4. 4. A szimbolikus rend és a megnevezés hatalma ... 171

2.5. 5. A politikai mező és a homológiahatás ... 174

5. V. MUNKAMEGOSZTÁS ÉS RÉTEGZŐDÉS MAGYARORSZÁGON ... 179

1. Ferge Zsuzsa: Társadalmi rétegeződés a szocializmusban ... 179

1.1. 1. A társadalmi munkamegosztás mint a társadalmi rétegeződés alapja szocialista viszonyok között. Elméleti dimenziók ... 179

1.2. 2. A munkamegosztás során kialakuló fontosabb társadalmi viszonyok ... 182

1.2.1. 2.1 A tulajdonviszonyok ... 182

1.2.2. 2.2 Vezetés – hatalom ... 185

1.2.3. 2.3 Szakképzettség, tudásszint ... 187

1.2.4. 2.4 A bekapcsolódás rendszeressége ... 189

1.2.5. 2.5 A munka mezőgazdasági, illetve nem mezőgazdasági jellege ... 190

1.2.6. 2.6 A képességek jellege ... 191

1.2.7. 2.7 A munka alkotó vagy rutinos jellege ... 192

1.2.8. 2.8 A munkatárgy típusa ... 193

1.2.9. 2.9 Az elméleti dimenziók gyakorlati közelítése ... 193

1.2.10. 2.10 A rétegek kialakítása az egyes dimenziók összekapcsolásával ... 196

1.2.11. 2.11 Hiányzó dimenziók ... 199

1.2.12. 2.12 Az első típusú változók (előfeltételek) ... 201

1.2.13. 2.13 A második típusú változók (következmények) ... 206 1.2.14. 2.14 A rétegek közötti hierarchia egyértelműsége, státus-inkonzisztencia 209

2. Kolosi Tamás: Tagolt társadalom: ... 212

2.1. 1. A struktúra- és rétegződéskutatás elméleti és metodológiai problémái ... 212

2.1.1. 1.1 Struktúra és rétegződés ... 212

2.1.2. 1.2 Rétegződés és egyenlőtlenség ... 219

2.1.3. 1.3 Réteg és státuscsoport ... 224

2.1.4. 1.4 Egy lehetséges kutatási stratégia ... 230

2.1.5. 1.5 A strukturális viszonyok körvonalai ... 233

2.1.6. 1.6 A kettős történetiség ... 234

2.1.7. 1.7 A gazdaság társadalomszerkezete ... 237

2.1.8. 1.8 Strukturális egyenlőtlenségek és csoportszerkezet ... 241

3. Ferge Zsuzsa: Struktúra és egyenlőtlenségek a régi államszocializmusban és az újkapitalizmusban ... 254

3.1. 1. Mennyire változott a struktúra? ... 254

3.2. 2. Az államszocialista struktúra váza ... 255

3.3. 3. Az egyenlőtlenségek alakulása az államszocializmusban – példák ... 257

3.4. 4. Szegénység az államszocializmusban ... 258

3.5. 5. A magyar újkapitalizmus struktúrájának váza ... 259

3.6. 6. A piacgazdaság egyenlőtlenségei ... 261

3.7. 7. A rendszerváltás utáni egyenlőtlenség és szegénység ... 261

3.8. 8. Következtetés ... 262

3.9. 9. Melléklet: táblázatok és ábrák ... 263

4. Kolosi Tamás: A terhes babapiskóta ... 271

4.1. 1. A státuscsoportok átalakulása ... 271

4.2. 2. Az egyenlőtlenségek dimenziói ... 272

4.3. 3. A státuscsoportok átalakulása ... 273

4.4. 4. Az életkörülmények lépcsőfokai ... 287

4.5. 5. A terhes babapiskóta – új paradigmák felé ... 287

4.6. Irodalom ... 291

6. VI. KAPCSOLATHÁLÓK ÉS RÉTEGEK ... 292

1. Szántó Zoltán: Rétegződés vagy/és struktúra ... 292

1.1. I. Rétegződés vagy struktúra? ... 292

1.2. II. Rétegződés és struktúra ... 298

1.3. Összegzés helyett ... 302

2. Peter M. Blau: Egyenlőtlenség és heterogenitás: Primitív elmélet a társadalmi struktúráról 304 2.1. 1. A társadalmi kapcsolatteremtés struktúrái ... 304

2.1.1. 1.1 Struktúra és folyamat ... 305

2.1.2. 1.2 Paraméterek ... 307

2.2. 2. Elméleti rendszer ... 311

3. Mark Granovetter: A gyenge kötések ereje: A hálózatelmélet felülvizsgálata ... 315

3.1. 1. Az elgondolás összefoglalása ... 315

3.2. 2. A gyenge kötések hatása az egyénekre ... 316

3.3. 3. Az erős kötések ereje ... 319

3.4. 4. A gyenge kötések szerepe az eszmék terjesztésében ... 322

3.5. 5. A gyenge kötések és a társadalmi szervezet ... 324

3.6. 6. Következtetések ... 328

4. Nan Lin: Táradalmi erőforrásokés társadalmi mobilitás: a státuselérés strukturális elmélete 331 4.1. 1. Az elmélet és feltevései ... 331

4.2. 2. A társadalmi erőforrások és a státuselérés ... 333

4.3. 3. A strukturális paraméterek és hatásaik ... 335

4.3.1. A szintdifferenciál ... 335

4.3.2. A méretdifferenciál ... 337

4.3.3. Az erőforrás-differenciál ... 338

4.3.4. A struktúrában helyet foglaló személyek és az erőforrások összessége ... 340

4.4. 4. A struktúrával és az egyénekkel kapcsolatban levonható következtetések ... 340

4.4.1. Strukturális kényszerek versus társadalmi erőforrások ... 341

4.4.2. Egyéni cselekvés versus társadalmi erőforrások ... 343

4.5. 5. Mobilitás és szolidaritás: néhány társadalompolitikai következmény ... 344

4.6. Záró megjegyzések ... 346

5. Angelusz Róbert – Tardos Róbert: Hálózatok a magyar társadalomban ... 348

5.1. 1. Társadalmi struktura és halózati megközelites – néhány kiinduló kérdés ... 348

5.2. 2. Az erőforrások és összefüggéseik – az alkalmazott modellek, módszerek és változók 350

5.3. 3. Az erőforrások konszolidációja, belső összefüggéseik szorossága ... 352

5.4. 4. Régi és új tényezők az erőforrások reprodukciójában ... 354

5.5. 5. A kapcsolathálózati erőforrások növekvő társadalmi meghatározottsága ... 359

5.6. 6. További súlypontok a téma kutatásában ... 362

5.7. Irodalom ... 363

5.8. Függelék ... 366

7. VII. TÚL A RÉTEGZŐDÉSEN? ... 370

1. Ulrich Beck: Túl renden és osztályon? – Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi individualizációs folyamatok és az új társadalmi alakulatok, identitások keletkezése ... 370

1.1. 1. Bevezetés és problémafelvetés: a társadalmi egyenlőtlenség individualizálódása 370 1.2. 2. A társadalmi egyenlőtlenségi viszonyok folyamatosságának megtörése marx és weber felfogásával a háború utáni fejlődés során ... 375

1.3. 3. Az individualizálódó élethelyzetek megjelenési formái, ellentmondásai és fejlődési tendenciái ... 381

1.4. 4. Újabb kérdések: az egyenlőtlenség szempontjából releváns szociokulturális miliők stabilitásának feltételei, új társadalmi alakulatok és identitások keletkezése. ... 385

1.4.1. Az individualizáció és a nem rendi „osztályszolidaritások” keletkezése . 386 1.4.2. A családi privatizmustól a politikai privatizmusig: magánszféra kibontakozása, illetve az új társadalmi alakulatok,törésvonalak és identitások keletkezése ... 388

1.4.3. Útban a „munkavállalók” individualizálódott „társadalma” felé ... 389

2. Stefan Hradil: Társadalmi helyzetek és miliők: egy fejlett társadalom struktúrájának elemzése 396 2.1. 1. A társadalmi egyenlőtlenségek elméletének cselekvéselméleti megalapozása . 397 2.2. 2. Társadalmi helyzetek ... 402

2.2.1. 2.1 A társadalmi egyenlőtlenségek dimenziói ... 402

2.2.2. 2.2 A társadalmi egyenlőtlenségek dimenzióinak összekapcsol(ód)ása ... 404

2.2.3. 2.3 Társadalmi helyzetek: az egyenlőtlen cselekvési feltételek tipikus kontextusai 407 2.2.4. 2.4 Összegzés: a helyzetalapú koncepció előnyei ... 413

2.3. 3. Társadalmi miliők ... 414

2.3.1. A társadalmi helyzetek általi érintettség kérdése: „objektív” közvetítő tényezők 414 2.3.2. A társadalmi helyzetek kezelésének módjai: „szubjektív” közvetítő tényezők 416 2.3.3. Társadalmi miliők: életstílusok és társadalmi egyenlőtlenségek ... 417

2.3.4. Következtetések: a miliőkoncepció előnyei ... 424

3. Angelusz Róbert: Rétegződés és láthatóság ... 428

3.1. 1. A nagycsoportok körvonalai ... 429

3.2. 2. Az „osztálytudat‖ és a nagycsoportok áttekinthetősége ... 433

4. John Scott: Társadalmi osztály és rétegződés a késő modernitásban ... 437

4.1. 1. Bevezetés ... 437

4.2. 2. A gazdasági osztályok meghatározása ... 438

4.3. 3. Az osztályhelyzetek kauzális hatásai ... 441

4.4. 4. A társadalmi osztályok kialakulása ... 445

4.5. 5. Osztálytapasztalat, osztályidentitás és osztályképzetek ... 446

4.6. Befejezés ... 448

5. Róbert Péter: Osztály és párt Magyarországon ... 451

5.1. 1. Osztályszavazás – létezik még? ... 452

5.2. 2. Osztályhelyzet és pártpaletta magyarországon ... 454

5.3. 3. A kutatás fókusza ... 456

5.4. 4. Adatok és mérések ... 456

5.5. 5. A statisztikai elemzés ... 457

5.6. 6. Szavazói pártprofilok, osztályprofilok változása: 1990-1998 ... 458

5.7. Összefoglalás ... 461

5.8. Jegyzetek ... 466

5.9. Függelék ... 467

6. Randall Collins: Szituációs rétegződés: Az egyenlőtlenség mikro–makro elmélete ... 471

6.1. 1. Makro- és mikroszituációs osztály, rend, és hatalom ... 473

6.1.1. 1.1 Gazdasági osztályok ... 474

6.1.2. 1.2 Rendek ... 476

6.1.3. 1.3 Tisztelet ... 480

6.1.4. 1.4 Hatalom ... 484

6.1.5. 1.5 Történelmi változás a szituációs rétegződésben ... 486

6.1.6. 1.6 Metaforák ... 488

7. Tardos Róbert: Foglalkozás, miliő, kapcsolathálózatok: külön világok? Egy tipológiai kísérlet körvonalai ... 493

7.1. 1. Egy tipológiai kísérlet körvonalai ... 493

7.1.1. 1.1 Elméleti előzmények ... 493

7.1.2. 1.2 Életstílus- összefüggések ... 498

7.2. 2. Kapcsolathálózati elemzés - elméleti és módszertani kiindulópontok ... 499

7.3. 3. Egy foglalkozási miliőtipológia felépítése és első eredményei ... 503

7.3.1. 3.1 A kulturális-interakciós rétegződésvizsgálatok néhány kiindulópontja 503 7.3.2. 3.2 Újabb elgondolások - a foglalkozási miliőtipológia alapsémája és néhány fontosabb összefüggése ... 505

7.4. Függelék ... 509

7.4.1. Táblázatok ... 509

7.4.2. Ábrák ... 518

A táblázatok listája

1. Az össznépesség és a tanulók megoszlása főbb társadalmi csoportonként ... 109

3. Alapvető osztályok és ellentmondásos helyzetek az egymást követő termelési módokban ... 114

1. A háztartások és az aktív háztartásfők megoszlása munkajelleg-csoport szerint (százalék) ... 263

2. Aktív háztartásfők iskolai végzettség szerinti megoszlása (százalék) ... 263

3. A lakáshelyzet két mutatója (egyszobás lakásban lakók aránya, fürdőszobával ellátottak aránya) az egyes munkajelleg-csoportokon belül ... 264

4. A lakáskultúra átlaga (pont) és átlagtól való eltérése (százalék) munkajelleg-csoportok szerint 264 5. A háztartások megoszlása a könyvállomány szerint (százalék) ... 265

6. Kulturális szintek és gyakorlatok átlaga (pont) és átlagtól való eltérése (százalék), munkajelleg- csoportok szerint ... 265

7. Az egy főre jutó havi jövedelmek (Ft) és átlagtól vett eltérései (százalék) munkajelleg-csoportok szerint ... 266

8. A "relatív" és "abszolút" szegénységi arányok változása Magyarországon, 1987-2001 (százalék) 266 9. Az életszínvonal néhány mutatója a háztartásfő munkajellegcsoportja és munkaerőpiaci státusa szerint, 2001 ... 267

10. A háztartások százalékos megoszlása a háztartások foglalkoztatási és etnikai összetétele alapján képzett csoportokban a többszörös depriváció szintjei szerint (9 tétel, összevonva), csak a népesség szegény harmada ... 268

2. A magas jövedelmű, rossz lakású csoport jellemzői ... 277

3. A magas státusú, alsó közép jövedelmű csoport jellemzői ... 278

4. A munkáselit – formálódó középosztály jellemzői ... 279

6. Az alsó középosztály jellemzői ... 282

7. A jó lakású alsó csoport jellemzői ... 283

8. A jó jövedelmű alsó csoport jellemzői ... 284

9. A lecsúszók és visszakapaszkodók jellemzői ... 285

1. Erőforrástípusok közti konszolidációs mutatók 1986-1987* és 2005 (Pearson-féle korrelációs együtthatók; főkomponens-elemzés) ... 352

6.2. 2.1. táblázat. Globális erőforrások reprodukciós modellje - a hatások összefoglaló táblája (AMOS5- LISREL sztenderdizált együtthatók, N = 2351, ill. 1421) ... 357

6.3. 2.2. táblázat. Globális erőforrások reprodukciós modelljének regressziós változata, 1986-1987 és 2005 (CATREG, Optimal Scaling, béta-együtthatók, F-szignifikancia, Importance-mutatók, N = 2351, ill. 1421) ... 357

6.4. 3.1. táblázat. Kapcsolathálózati erőforrások reprodukciós modellje, közvetlen, közvetett és teljes hatások, 1986-1987 és 2005 (AMOS5-LISREL, standardizált együtthatók, N = 2351, illetve 1421) 360 6.5. 3.2. táblázat. Kapcsolathálózati erőforrások reprodukciós modelljének regressziós változata, 1986- 1987 és 2005 (CATREG, Optimal Scaling, béta-együtthatók, F-szignifikancia, Importance-mutatók, N = 2351, ill. 1421) ... 360

6.6. I. táblázat. Globális erőforrások reprodukciós modelljének fiatal és idős korcsoportokra vonatkozó összefoglaló táblázata, 1986-1987 és 2005 (AMOS-LISREL, teljes hatások, sztenderdizált) ... 366

6.7. II. táblázat. Egyéb erőforrások reprodukciós modelljének összefoglaló táblázata, 1986-1987 és 2005 (AMOS-LISREL, teljes hatások, sztenderdizált, N = 2351, ill. 1421) ... 366

6.8. III. táblázat. Kapcsolathálózati erőforrások reprodukciós modelljének egy kibővített regressziós változata, 1986-1987 és 2005 (CATREG, Optimal Scaling, béta-együtthatók, F-szignifikancia, Importance-mutatók, N = 2351, ill. 1421) ... 367

6.9. IV. táblázat. Erős és gyenge kötésű kapcsolathálózati erőforrások reprodukciós modelljének összefoglaló táblázata, 1986-1987 és 2005 (AMOS-LISREL, teljes hatások, sztenderdizált; N=2351, illetve 1421) ... 367

7.1. 1. táblázat. A társadalmi egyenlőtlenségek dimenziói ... 403

7.2. 2. táblázat. Társadalmi helyzetek Németországban ... 409

7.3. 3. táblázat. Társadalmi miliők a Német Szövetségi Köztársaságban ... 423

7.4. 1. táblázat. A vertikális (szűkebb network) és horizontális (tágabb ismeretségi) hangsúlyú foglalkozási csoportosítások összekapcsolásának empirikus sűrűsödési pontjai, illetve koncepcionális kiemelései a 2005-ös Kulturális-Interakciós Rétegződés II. vizsgálat országos adatbázisa (N=1500, sztenderdizált reziduális értékek) ... 509

7.5. 2. táblázat. A foglalkozási miliőtipológia alapkomponensei az egyes típusok szerint (2005-2008 teljes adatbázis, means) ... 509

7.6. 3. táblázat. A foglalkozási miliőtípusok részaránya a teljes népességen belül (felvételi időpontok szerint a 2005-ös Kulturális-Interakciós Rétegződés és a 2008-as DKMKA-vizsgálatok országos adatai alapján, súlyozva, százalékban) ... 514 7.7. 4.1. táblázat. A foglalkozási miliőtípusok nemek szerint (a 2005-ös Kulturális-Interakciós Rétegződés és a 2008-as DKMKA-vizsgálatok országos adatai alapján, súlyozva, százalékban) ... 514 7.8. 4.2. táblázat. A foglalkozási miliőtípusok életkor szerint (a 2005-ös Kulturális-Interakciós Rétegződés és a 2008-as DKMKA-vizsgálatok országos adatai alapján, súlyozva, százalékban) ... 515 7.9. 4.3. táblázat. A foglalkozási miliőtípusok iskolai végzettség szerint (a 2005-ös Kulturális-Interakciós Rétegződés és a 2008-as DKMKA- vizsgálatok országos adatai alapján, súlyozva, százalékban) 515 7.10. 5. táblázat. A foglalkozási miliőtípusok erőforrás-pozíciója négy dimenzió szerint (a 2005-ös országos adatbázis alapján, kvintilis- csoportosításai, means) ... 516 7.11. 6.1. táblázat. Eletstílus-csoportok a foglalkozási miliőtípusok szerint (a 2005-ös Kulturális- Interakciós Rétegződés II. vizsgálat teljes adatbázisa alapján; sztenderdizált reziduális értékek) . 516 7.12. 6.1. táblázat. Eletstílus-csoportok a foglalkozási miliőtípusok szerint (a 2005-ös Kulturális- Interakciós Rétegződés II. vizsgálat teljes adatbázisa alapján; sztenderdizált reziduális értékek) . 517

1. fejezet - I. OSZTÁLY ÉS REND:

KLASSZIKUS ELMÉLETEK

1. Karl Marx: Az osztályok (A Tőke. III. kötet)

(...) A puszta munkaerő tulajdonosai, a, tőke tulajdonosai és a földtulajdonosok, akiknek jövedelmi forrása a munkabér, illetve a profit, illetve a földjáradék, tehát a bérmunkások, tőkések és földtulajdonosok, a tők termelési módon alapuló modern társadalom három nagy osztálya.

Angliában a modern társadalom, a maga gazdasági tagozódásában; vitathatatlanul a legszélesebb, legklasszikusabb módon fejlődött ki. De az osztálytagozódás még itt sem jelentkezik tisztán. Itt is mindenütt közép- és átmeneti fokok homályosítják el a határvonalat (bár falun sokkal kevésbé, mint a városokban). De vizsgálódásunk szentpontjából ez közömbös. Láttuk, hogy a tőkés termelési mód állandó tendenciája és fejlődés törvénye az, hogy a termelési eszközöket egyre inkább elválasztja a munkától s a szétaprózott termelési eszközöket egyre inkább nagy csoportokba koncentrálja, tehát a munkát bérmunkává a termelési eszközöket pedig tőkévé változtatja. S ennek a tendenciának a másik oldalon megfelel a földtulajdon önálló különválása a tőkétől és munkától, azaz minden földtulajdon átváltozása a tőkés termelési módnak megfelelő földtulajdonformává.

Az a kérdés, amelyre először kell válaszolnunk, a következő: Mi alkot egy osztályt? És a felelet magától adódik, mihelyt megfeleltünk a másik kérdésre: Minek következtében alkotják a bérmunkások, tőkések, földtulajdonosok a három nagy társadalmi osztályt?

Első látszatra a jövedelmeim jövedelemforrások azonossága miatt. Három nagy társadalmi csoport ez, amelyeknek összetevői, az egyének, akikből állnak, munkabérből, profitból és földjáradékból, munkaerejük, tőkéjük és földtulajdonuk értékesítéséből élnek.

De ebből a szempontból például az orvosok és hivatalnokok is két osztályt alkotnának, mert két különböző társadalmi csoporthoz tartoznak s a két csoport mindegyikén belül az egyes tagok jövedelme egyazon forrásból fakad. Ugyanez vonatkoma az érdekeknek és helyzeteknek arra a végtelen szétforgácsolódására, amelyet a társadalmi munkamegosztás idéz elő mind a munkások, mind a tőkések, mind a földtulajdonosok között – ez utóbbiakat például szőlőbirtokosokra, szántóföldbirtokosokra, erdő birtokosokra, bányabirtokosokra és halászterületek birtokosaira osztja.

(A Tőke kézirata itt megszakad.)

2. Ralf Dahrendorf: Az osztálytársadalom modellje Karl Marxnál

2.1. 1. Classis – Klasszikus – Osztály (Klasse)

Az osztály fogalma sohasem maradt hosszú időn át ártatlan fogalom. Legalábbis azokban az esetekben, amikor emberekre és emberek társadalmi viszonyaira alkalmazták, mindig kialakult sajátos robbanékonysága. A logikusok veszélytelenül megkülönböztethetik az ítéletek vagy a kategóriák „osztályait‖, a biológus nyugodtan

„osztályozhatja‖ az általa vizsgált élőlényeket – de amikor a szociológus az „osztály‖ fogalmával él, nem elég, ha világosan meghatározza, hogy elfogadott jelentései közül melyiket érti, de olyan ellenvetésekkel is számolnia kell, amelyek nem annyira tudományos belátásokból, mint inkább politikai előítéletekből fakadnak. „A különféle osztályelméletek – szögezte le egyszer joggal S. M. Lipset és R. Bendix – gyakran a politikai meggyőződések valóságos konfliktusának elméleti pótlékaként szolgálnak‖.³ A következőkben megpróbáljuk kimutatni, honnan ered a tudomány és az értékítélet korántsem dicséretes és mindig áldatlan hatású összemosása, s megkíséreljük megtalálni annak a módját, hogyan tehető az osztályfogalom és az osztályelmélet

1Karl Marx: A Tőke. Szikra, Bp., 1951. III. köt., 955-956. old.

2Ralf Dahrendorf: „Das Modell der Klassengesellschaft bei Karl Marx‖ In: Dahrendorf, R.: Soziale Klassen und Klassenkonflikt in der Industriellen Gesellschaft. Ferdinand Enke Verlag, Stuttgart, 1957. Részlet: 1-16. oldal. A jelen fordítás forrása: Angelusz R. (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Válogatott tanulmányok. Új Mandátum, Bp., 1997, 138-155. old.

3Upset, S. M.–R. Bendix: „Social Status and Social Structure.‖ British Journal of Sociology (1951, 2), 105.

a szociológiai elemzés valódi, értékelő felhangoktól mentes eszközévé. Először is bele kell nyugodnunk, hogy az osztályfogalom használata sokféle félreértést szülhet..

Az értékelő színezetű jelentéstorzulások a társadalmi osztály fogalmának egész történetét végigkísérték. Amikor a római cenzorok a classis fogalmát használták arra, hogy a népességet adózási csoportokra bontsák, még nemigen láthatták előre e kategória hányatott történetét. De a felosztás mégis magában foglalta az értékelő különbségtételnek legalábbis a lehetőségét: az „osztályozás‖ egyik végén az assiduusok álltak, akik a maguk százezer as (ókori római pénz – a ford.) jövedelmükkel tehetősnek számítottak, a másik végén pedig a proletariusok, akiknek összes „tulajdona‖ számos utóduk – proles – volt, s akiknél már csak a capite censibe tartozó, fejenként megszámlált lumpenek álltak alacsonyabban. Ahogy az amerikai angolban a megfelelő fogalom – az income bracket – statisztikai kategória, amely egyben a társadalmi egyenlőtlenség legérzékenyebb pontjára tapint rá, a classes az antik Rómában is arra szolgált, hogy a népességet a puszta statisztikánál többet jelentő egységekre ossza fel. „Klassz volt a film‖ – jelentik ki ma az ifjú mozilátogatók – s ezen azt értik, hogy a film „első osztályú‖ volt. Ha valakit classisnak vagy classicusnak neveztek, ez az antik Rómában is annyit jelentett, hogy a prima classishoz, azaz a felső osztályhoz tartozik – másképpen kifejezetten quintae classisnak,

„ötödosztályú‖ proletárnak nevezték volna. Gellius óta ismerjük a classicus melléknevet az „első osztályú‖

művészekre vagy műalkotásra alkalmazva – ez él tovább a „klasszikus‖ szóban –, s a szót végezetül a fogalom kitalálóira és korukra vonatkoztatták: azt mondjuk róluk, hogy a „klasszikus‖ antikvitásban éltek.

Amikor az újabb szociológia felelevenítette a szót, ez természetesen kissé más céllal történt. Az „osztály‖

először – Ferguson⁴ és Millar⁵ korában, a 18. században – egészen semleges értelemben a rangjuk vagy vagyonuk szerint elkülönülő társadalmi rétegeket jelölte, ahogy manapság mondanánk. Ebben az értelemben az

„osztály‖ szó a késő 18. században miden európai nyelvben megtalálható. A 19. században az osztályfogalom egy sor szerzőnél fokozatosan sajátos színezetet vett fel. Már Adam Smith is beszélt a „szegény‖ vagy „dolgozó osztályról‖. Ricardónál és Urénél, Saint-Simonnál és Fourier-nél, mindenekelőtt pedig Engelsnél és Marxnál aztán a „dolgozó osztály‖ mellett megjelenik a „kapitalista osztály‖ is, a „szegény osztály‖ mellett a „gazdag osztály‖, a „proletariátus‖ mellett pedig (amely római kori eredetétől fogva kísérte az osztály fogalmát) a

„burzsoázia‖. Attól kezdve, hogy a 19. század közepétől ebben az értelemben is elterjedt, a társadalmi osztály fogalmára éppolyan mozgalmas jövő várt, mint a társadalomra, amelynek leírására megalkották. Mielőtt alaposan megvizsgálnánk e történetet, talán érdemes kissé közelebbről is meghatározni a „klasszikus‖

osztályfogalom vonatkozásait és jelentését, különös tekintettel a marxi értelmezésében.

2.2. 2. Az indusztrializáció következményei

„A munkásosztály története Angliában az előző (18.) század második felében kezdődik, a gőzgép és a gyapotfeldolgozó gép feltalálásával‖ – írta a fiatal Engels 1845ben.⁶ Az ipari forradalommal veszi kezdetét az osztályfogalom története is mint a társadalmi analízis eszköze. Korábban Ferguson és Millar még szinonimaként használhatták az „osztály‖ és a „rang‖ kifejezést, sőt az utóbbit még előnyben is részesítették. A kései feudalizmusban elsősorban a „rangkülönbségek‖ tűntek fel, legalábbis a felületes szemlélőnek.⁷ Az ipari forradalom kitörésével azonban a rang és a társadalmi állás sokkal durvább különbségeknek adta át a helyét. A tulajdon – tőke formájában – a rang szimbólumából a hatalom egyre erősödő eszközévé lett. Akárhogy védekezett is a nemesség és a kisparaszti réteg, mindketten tanúi és szenvedő alanyai lettek a fennálló rend teljes felborulásának és egy olyan társadalmi rend keletkezésének, amelyben csődöt mondtak a megértés és a magyarázat kipróbált kategóriái.

Az ipari forradalom története és közvetlen. következményei jól ismertek ahhoz, hogy ismétlésbe kellene bocsátkoznunk. E történet egyik aspektusa mégis lényegesnek tűnik jelenlegi vizsgálódásunk szempontjából. A szegénység és a gazdagság, a tehetetlenség és a hatalom, a tulajdonnélküliség és a tulajdon, az alacsony és a magas presztízs – mindez a preindusztriális társadalomban természetesen éppúgy létezett, mint az ipari forradalom után. A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, mintha egyszerűen új rétegek vették volna át a régiek helyét: a kapitalisták a földtulajdonosokét és a nemesekét, a proletárok a mezőgazdasági munkásokét és a kisparasztokét. E felfogás nemcsak hogy súlyosan leegyszerűsítő, hanem az iparosodással járó változások felforgató erejét is alábecsüli. Az ipari társadalmat – legalábbis korai stádiumaiban nem egyszerűen az

4Ferguson, A.: Essay on the History of Civil Society. London, 1767.

5Millar, J.: The Origin of the Distinction of Ranks usw. London, 1771.

6Engels, F.: Die Loge der arbeitenden Masse in England. Berlin, 1952, 31.

7Ferguson és Millar a „rangon‖ egyáltalán nem csak azt értették, amit mi „presztízsnek‖ nevezünk. Millar megfogalmazása például teljesen modernnek tűnik: „Az egyének véletlenszerű (!) vagyoni különbségei nyomán fokozatosan kialakul a pozíciók hierarchiája, s az egyes személyek ellenszegülés nélkül különböző fokú hatalmat és autoritást szereznek, vagy azt tulajdonít nekik a társadalom hangja‖ (Millar, i.

m. 4.). A fentebb említett s az ipari forradalom révén ténylegesen is megalapozott különbség inkább a „rend‖ vagy az „osztály‖ fogalmát meghatározó perspektíva különbsége.

különbözteti meg az előzőtől, hogy a társadalmi pozíciókat betöltő személyek a fenti módon kicserélődtek, hanem mindenekelőtt az, hogy a preindusztriális társadalom rendjét garantáló és legitimáló normák és értékek rendszere érvényét veszítette. A 18. század preindusztriális társadalmainak megcsontosodott „rangkülönbségei‖

legalább annyira támaszkodtak a hagyomány mítoszára, az ősi és írásba foglalt jogok és kötelességek bonyolult rendszerére, mint a tulajdon, a hatalom és a presztízs viszonylag durva fokozataira. Persze ez a társadalmi forma is létrejött egyszer. A fennálló legitimitásába vetett hit maga is csak a történelem terméke vagy – ha jobban tetszik – ideológia. Ez a társadalom azonban – abban az időben, amikor az ipari forradalom szétzúzta – egy olyan rendben élt, amelynek a századok patinája sajátos legitimitást és különös szilárdságot kölcsönzött. A földesúrnak nem azért volt hatalma, mert volt pénze, földje vagy presztízse, hanem inert földesúr volt, ahogy ősei is hosszú időn át azok voltak. S ugyanez volt a helyzet a földművessel, de a mesterember viszonyát is ez jellemezte a saját segédeihez. A preindusztriális társadalom ennyiben – ahogy manapság szívesen, bár félreérthetően mondani szoktuk – „viszonylag statikus társadalmi rend‖ volt.

Pontosan ezt semmisítette meg az ipari forradalom.⁸ Meglepően rövid idő alatt kialakult – legelőször Angliában – két gyorsan növekvő új réteg, a vállalkozóké és a munkásoké. Egyikükre sem volt „precedens‖, még ha Angliában például a szegénytörvény éppúgy egy kalap alá vette is az új és a régi „szegényeket‖, mint a korona az új és a régi arisztokráciát. E két réteg, a „burzsoázia‖ és a „proletariátus‖, amelyek együtt s egymással összefonódva növekedtek, nem rendelkezett a rangok hagyományával, a legitimitás mítoszával, Max Weber kifejezésével élve, semmilyen „származási presztízzsel‖. Egyedül a birtok vagy a birtoktalanság, a hatalom vagy a tehetetlenség durva jegyei jellemezték őket. Az ipari kapitalisták és munkások – mint rétegek – nem alkottak

„természetes‖, áthagyományozódó egységet. Erre az egységre csak azután tehettek szert, miután stabilizálódtak és megteremtették saját hagyományaikat. Bizonyos mértékben „újgazdagok‖ és „újszegények‖ voltak, betolakodók a régi értékek rendszerébe és egy új rendszer hírnökei. Az újabb társadalomtudományban ezekre a minden hagyományt nélkülöző, csak külsődleges, szinte materiális szempontok alapján megkülönböztetett rétegekre alkalmazták először az „osztály‖ fogalmát. E rétegek helyzetének elemzésében vált e fogalom először szociológiai kategóriává.

Önmagában is sokatmondó, hogy a német köznyelv az osztály fogalmát még ma is csak a vállalkozó- és a munkásrétegre használja. Sem a nemességet, sem a kézművesek és a parasztok régi csoportjait nem nevezték osztálynak. Ezek „rendek‖ (Stände) – e fogalom a „Mittelstand‖ (középosztály) esetében kiterjed az irodai alkalmazottak és hivatalnokok új rétegére is. A rend azonban nemcsak a köznyelvben, hanem a szociológus számára is többet, illetve mást jelent, mint a réteg vagy az osztály. „A rendi helyzet meghatározott vagy többértelmű módon alapulhat az osztályhelyzeten. De nem csak ez határozza meg: a pénztulajdon és a vállalkozói helyzet önmagukban isiég nem jelentenek egy rendhez tartozást – noha elvezethetnek ehhez – , a vagyontalanság önmagában még nem jelenti egy rendi helyzet elvesztését, noha elvezethet ehhez.‖⁹ „Az olyan szentélyek, akik a szokásjog vagy az írott jog révén mások szemében többé-kevésbé világosan körülhatárolható társadalmi státusréteget alkotnak, társadalmi rendet képeznek.‖¹⁰ Éppen az jellemzi a rendet, szemben az osztállyal vagy inkább – hogy megelőlegezzük itt a későbbi fogalommeghatározást – a nyitott réteggel, ami hiányzott a korai ipari társadalom burzsoáziájából és proletariátusából, azaz a hagyomány belső köteléke és a feltétlen hit saját pozíciójuk történelmileg megalapozott legitimitásában.

Ha az osztályfogalom modern felfogása nem is egy bizonyos történelmi helyzet terméke, e történelmi helyzetre szabták és eredetileg ehhez kötődik. Hogy milyen nehéz leválasztani e helyzetről és a burzsoázián és a proletariátuson túl más rétegekre vagy csoportokra alkalmazni, jól érzékelteti a Marx munkásságáról már régóta tartó és ina sem lezárult szociológiai vita. Az efféle általánosítások nemigen érnék meg a fáradságot, ha az osztály fogalma egyszerűen a burzsoáziához vagy a proletariátushoz hasonló társadalmi egységek elnevezése lenne. Valójában többről van szó. Marx óta az „osztály‖, „rang‖, „réteg‖ és „állás‖ (Stellung) nem egymással felcserélhető megjelölései többé ugyanazon csoportosulásoknak. Noha Marx az (angol) társadalom helyzetéből indult ki fél évszázaddal az ipari forradalom után, számára e társadalom bizonyos értelemben csak egy olyan példa volt, amelyen kipróbálhatta általános elméleti tételeinek használhatóságát. Mivel Marx az osztályfogalom

8Egy olyan sematikus vázlat, mint e tanulmány, nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyja a ipari társadalomba vezető átmenet folyamatának helyi különbségeit és fokozatait. Az ipari fejlődés minden társadalomtörténésze – Webertől (Weber, M.: Die Protestantische Ethik und der Geist des Kapitalismus. Gesammelte Aufsätze zur Religionssoziologie, I. Tubingen, 1922.) és Sombarttól (Sombart, W.: Der Moderne Kapitalismus. München/Leipzig, 1921) Tawney-n (Tawney, R. H.: Religion and the Rise of Capitalism. London, 1926.) és a Hammondsokon (Hammond, B.–J. L. Hammond: The Bleak Age. London, 1946.) át Bendixig (Bendix, R.: Work and Authority in Industry.

Ideologies of Management in the Course of Industrialization. New York/London, 1956.) és Janikéig (Jantke, C.: „Vorindustrielle Gesellschaft und Staat.” In: Geblen, A.–H. Schelsky, szerk.: Soziologie. Düsseldorf/Köln, 1955.) napjainkban – az „agrártársadalom‖

hagyományainak fokozatos felbomlását hangsúlyozzák. Csak e bevezető megjegyzések analitikus célja igazolja az „ipari forradalom‖

képzeletbeli határvonalának efféle kiélezését.

9Weber, M.: Wirtschaft and Gesellschaft. (Grundriss der Sozialökonomik, III. rész.) Tubingen, 1947, 180.

10Cox, O. C.: „Estases, Social Classes and Political Classes.‖ American Sociological Review (1945: X), 467.

alapján – szándékait tekintve legalábbis – egy osztályelméletet, az osztálytársadalomi általános modelljét dolgozta ki, ezért ez a munka az ő kísérletével foglalkozik először.

2.3. 3. A marxi osztályelmélet

Marx szövegeinek értelmezése körül számos heves vitát folytattak. Ugyanakkor egyetlen értelmező sem vonta komolyan kétségbe az osztályelmélet központi jelentőségét Marx munkásságában. A marxi életmű nagyságát és összefüggéseit tulajdonképpen az osztályelmélet példája világítja meg. Ebben az elméletben egyesülnek a marxi gondolkodás .különféle gyökerei: a kifejezést Marx az angol politikai gazdaságtanból veszi át, a „kapitalistákra‖

és a „proletárokra‖ való alkalmazása a francia „utópikus‖ szocialistáktól ered, az osztályharc koncepciója pedig a hegeli dialektikán nyugszik. Az osztályelmélet alkotja Marx munkásságában a szociológiai elemzés és a filozófiai spekuláció közti problematikus összekötő kapcsot. A kettő elválasztható egymástól, és meg is kell különböztetnünk őket, de az osztályelméletet kettéhasítjuk ezzel az elválasztással; éppolyan alapvető szerepet játszik ugyanis Marx történelemfilozófiai koncepciójában, mint a kapitalista társadalom dinamikájáról adott elemzésében.

Az osztályelmélet valójában olyan fontos volt Marx számára, hogy szisztematikus kifejtését újra és újra elhalasztotta az empirikus elemzések finomítása kedvéért. Alapjában tehát csak konkrét problémákkal kapcsolatos alkalmazásából és azokból az esetenkénti általánosító megjegyzésekből ismerjük, amelyekre Marx minden művében rábukkanhatunk. Nem utolsósorban ezért lángolt fel ilyen hevesen a vita a társadalmi osztályok fogalmának és elméletének marxi értelmezése körül. Ennek a terméketlen vitának – legalábbis a

„nyugati‖ szociológiában – csak a legutóbbi időben vetettek véget Th. Geiger,¹¹ R. Bendix és S. M. Lipset¹² írásai. A marxi állítások újfajta bemutatásának egyáltalán nem az tehát a célja, hogy az értelmezések vitájának tüzét újraélessze. Pusztán azért kell itt még egyszer – először Marx saját szavaival, azután kritikus értelmezésük révén – részletesen megvizsgálnunk Marx osztályelméletét, mivel egy lehetőleg részletes és színes képet szeretnénk nyerni ezekről az állításokról.

Marx az osztályelmélet szisztematikus kifejtését addig halogatta, míg végül a halál kiragadta a kezéből a tollat.

Gyakran megemlítik az abban a tényben megbújó iróniát, hogy A tőke utolsó (III.) kötetének utolsó¹³ fejezete, amely „Az osztályok‖ címet viseli, befejezetlen maradt. Mindössze egy oldal után megszakad a szöveg, s utána csak a szerkesztő, E Engels szűkszavú megjegyzése olvasható: „A kézirat itt félbeszakad.‖ Marx alapos olvasójának azonban nem kell ebbe belenyugodnia. Ha akarja, megírhatja Marx helyett a fejezetet – ha nem is éppen úgy, ahogy Marx írta volna, azaz nem minden interpretáció nélkül, de mégis abból kiindulva, amit Marx maga mondott. A következő részben erre teszünk majd kísérletet. Az egyetlen folyamatos szöveggé rendezett idézetek és összefüggések alkotják kritikai vizsgálódásunk alapját és kiindulópontját, amelynek – a válogatáson és az elrendezésen túl – önmagában még nincs interpretatív színezete.¹⁴

2.4. 4. „Az osztályok” Marx A tőke című műve III. kötetének 52., megíratlan fejezete

A kérdésfelvetés. – E mű végcélja a modern társadalom gazdasági mozgástörvényeinek feltárása.¹⁵ Nem pusztán a legnagyobb sajnálatunkra fennálló viszonyok leírásáról van tehát szó, hanem inkább a bennük rejlő forradalmi oldal feltárásáról. Megmutattuk, hogy a kapitalista termelési mód túlságosan szűkké lett ahhoz, hogy a benne keletkező termelőerőket lekösse. A forradalom az ajtó előtt áll. E forradalom azonban nem a gazdasági termelőerők vagy termelési viszonyok műve, hanem az e gazdasági formációkat hordozó embereké és csoportoké. Minden termelési eszközt megelőzve a legnagyobb termelőerő maga a forradalmi osztály.¹⁶

Már csaknem negyven évvel ezelőtt a történelem jövendő hajtóerejeként jellemeztük az osztályharcot, s különösen a burzsoázia és a proletariátus osztályharcát mint a modern társadalmi átalakulások legerősebb rugóját.¹⁷ – A civilizáció kezdetének pillanatától fogva a termelés a felhalmozott és a közvetlen munka ellentétének alapjára kezd épülni. Ellentmondás nélkül haladás sincs: ez az a törvény, amelyet a civilizáció

11Geiger, Th.: Die Klassengesellschaft urn Schmelztiegel. Köln/Hagen, 1949.

12Lipset, S. M.: „Karl Marx‘s Theory of Social Classes.‖ In Bendix, R.–S. M. Lipset (szerk.): Class, Status and Power. A Reader in Social Stratification. London, 1954.

13Marshall, T. H. (szerk.): Class Conflict and Social Stratification. London, 1938.

14A Marxtól származó idézeteket e részben dőlt betűvel szedtük. A többi – általában csak – összekötő szöveg tőlem származik. (A szerző, R.

Dahrendorf megjegyzése. – A szerk.)

15Marx, K.: Das Kapital. Berlin, 1953, 1. köt. 7-8.

16Marx, K.: Das Elend der Philosophic. Berlin, 1947, 18.

17Marx, K.: „»Zirkularbrief« an Bebel und Andere (Sept. 1879).‖ In: Zur Kritik des Gothaer Programms. Berlin, 1946, 102.

napjainkig követett. A termelőerők mindeddig az osztályellentétek hatalmának alapján fejlődtek. – Mindig igaz tehát: Az osztályviszonyok megváltozása – történelmi változás.¹⁹

Azt kell ezek után megállapítanunk, mi teszi ezeket az osztályokat osztállyá, s hogyan alakul ki és működik az osztályellentét. Egy ilyen általános vizsgálódásban mindig feltételeznünk kell, hogy a valódi viszonyok megfelelnek fogalmuknak, amennyiben az utóbbi általános típusukat fejezi ki.²⁰ Hangsúlyoznunk kell, hogy nem pusztán egyetlen társadalom leírását tűzzük itt ki célul, hanem azokat az általános törvényeket kívánjuk megállapítani, amelyek a társadalmi szervezet fejlődési tendenciáját meghatározzák.

Ha egy adott országot politikai gazdaságtani szemszögből veszünk szemügyre, a népességével, ennek osztálytagozódásával, városaival, földjével, tengerével, a különféle termelési ágakkal, a ki- és bevitellel, az éves termeléssel és fogyasztással, az árakkal stb. kezdjük.²¹ E módszer azonban bizonyos nehézségekkel jár.

Félrevezethet bennünket, ha az absztrakciókon túl nem találjuk meg az utat a valóságoshoz és konkréthoz, a valódi feltételhez. A népesség puszta absztrakció, ha kihagyom például az osztályokat, amelyekből áll. Ezek az osztályok megint csak üres szavak, ha nem ismerem azokat az elemeket, amelyeken nyugszanak, például a bérmunkát, a tőkét.²² Az első kérdéstehát az, hogy melyek azok az elemek, amelyeken az osztályok nyugszanak – s mivel valójában a modern polgári társadalom a tárgyunk,²³ elsősorban ennek példáját tartjuk szem előtt.

A modern, a kapitalista termelési módon nyugvó társadalom három nagy osztályát a puszta munkaerejükkel rendelkezők, a tőkével rendelkezők és a földdel rendelkezők alkotják, akiknek jövedelemforrása a munkabér, a profit és a földjáradék – tehát a bérmunkás, a kapitalista és a' földtulajdonos.

Vitán felül Anglia az a modern társadalom, amely a maga gazdasági tagozódását illetően a legtovább s a legklasszikusabb formában fejlődött. A köztes és átmeneti fokozatok itt is elmossák (noha vidéken összehasonlíthatatlanul ritkábban, mint a városokban) az éles határokat. Ez azonban a mi szempontunkból közömbös. Láttuk, hogy a kapitalista termelési mód állandó tendenciája és fejlődéstörvénye az, hogy a termelési eszközt mindinkább elválassza a munkától, s a szétdarabolt termelési eszközt egyre inkább nagy csoportokba koncentrálja, a munkát tehát bérmunkává, a termelési eszközt pedig tőkévé változtassa. A másik oldalon ennek a tendenciának felel meg a földtulajdon leválása a tőkéről és a munkáról, vagy minden földtulajdon átalakulása a kapitalista termelési módnak megfelelő földtulajdonná.

A következő megválaszolandó kérdés tehát ez: mi jellemzi az osztályt? Ez pedig magától értetődik majd egy másik kérdés megválaszolása után: mi teszi tehát a bérmunkást, a kapitalistát, a földtulajdonost a három nagy társadalmi osztállyá?²⁴

Két zsákutca.– Első pillantásra a jövedelmek és a jövedelemforrások azonosak. Három nagy társadalmi csoportról van szó, amelyek komponensei, az őket alkotó egyének, bérmunkából, profitból és földjáradékból, munkaerejük, tőkéjük és földtulajdonuk értékesítéséből élnek. Ugyanakkor ebből a szempontból például az orvosok és a hivatalnokok is két osztályt alkotnának, mivel két különböző társadalmi csoporthoz tartoznak, amelyek tagjainak jövedelme azonos forrásból fakad. Ugyanez érvényes az érdekek és állások (Stellung) végtelen szétforgácsolódására is, amelyre a társadalmi munkamegosztás a munkásokat, a kapitalistákat és a földtulajdonosokat osztja – az utóbbiakat például szőlőtulajdonosra, szántóföld-tulajdonosra, erdőtulajdonosra, bányatulajdonosra, halastó- tulajdonosra.²⁵

Ezen az úton tehát nem juthatunk el az értelmes meghatározásig. Éppoly kevéssé vezet minket el hozzá, mint az osztálykülönbségek és -ellentétek magyarázatának másik, ugyanilyen gyakran választott útja. A durva emberi értelem az osztálykülönbséget „a pénzes zacskó méretkülönbségének”, az osztályellentétet pedig

„céhviszálynak” nézi. A pénzes zacskó mérete pusztán mennyiségi különbség, e szerint egyazon osztályba tartozó két egyént is tetszés szerint meg lehetne különböztetni egymástól. Közismert, hogy „ki-ki a maga mestersége szerint” a középkori céhek szemben álltak egymással. Az is köztudott azonban, hogy a modern

18Marx, K.: Das Elend der Philosophic. Berlin, 1947, 80.

19Marx, K.: „Die moralisierende Kritik und die kritische Moral.‖ In (Metering, F. szerk.): Aus dem literarischen Nachlass von Karl Marx und Friedrich Engels. Stuttgart, 1920, 2. köt., 475.

20 Marx, K.: Das Kapital. Berlin, 1953, 3. köt., 121.

21Marx, K.: Zur Kritik der politischen Ökonomie. Berlin, 1947, 256.

22I. m., 256.

23I. m., 237.

24Marx, K.: Das Kapital. Berlin, 1943, 3. köt., 421-422.

25I. m., 422.

osztálykülönbség egyáltalán nem a „mesterségen” nyugszik, a munkamegosztás egyazon osztályon belül igen sokféle munkamódot hoz létre.²⁶

Mindkét esetben figyelmen kívül hagyjuk a lényeget: azt, hogy a tulajdon, a jövedelem, sőt a jövedelemforrás is már az osztályszerkezetből, azaz a gazdasági viszonyok szerkezetéből ered. A jövedelem es a tulajdon olyan kritériumok, amelyek az elosztás és a fogyasztás területére tartoznak.A termékek felhasználását azonban azok a társadalmi viszonyok határozzák meg, amelyekben a fogyasztók élnek, ezek a viszonyok pedig már maguk is az osztályellentéten nyugszanak.²⁷ S ahogy az elosztás maga is a termelés terméke, a termelésben való részvétel sajátos fajtája is meghatározza az elosztás sajátos formáját, azt a formát, ahogyan valaki az elosztásból részesül.²⁸

Nem létezik tulajdon az úr és a szolga viszonyait megelőzően, amelyek a politikai állapotban lépnek fel és sokkal konkrétabb viszonyok.²⁹Ezért ezekben, a termelésben és a termelési formán nyugvó hatalmi viszonyokban kell keresnünk az osztályok összetevőit.

Tulajdon és gazdasági hatalom. – Az az alapvető meghatározás, amellyel egy korszak termelési módját jellemezhetjük, s amely ezért az osztályok alkotóeleme és bár mely társadalmi forma változásának kulcsa, egyetlen szóban kifejezhető: ez a tulajdon. A tulajdon kérdése az ipar különféle fejlettségi szintjeinek megfelelően mindig egye bizonyos osztály életkérdése volt.³⁰

E meghatározás ugyanakkor félreérthető. A tulajdonnélküliség és a tulajdon ellentéte ugyanis mindaddig közömbös, nem a saját belső viszonyához főződő a cselekvő vonatkozásában, s nem is ellentmondásként felfogott ellentét, amíg nem a munka és a tőke ellentéteként fogjuk fel.³¹

Ugyanakkor a tulajdon még a pontosított formában is puszta absztrakció, üres meghatározás. A tulajdon minden történelmi korszakban másképpen, egészen másfajta társadalmi viszonyok között fejlődött. A polgári tulajdon definiálása tehát azt jelenti, hogy a polgári termelés összes társadalmi viszonyát be kell mutatnunk. Ha a tulajdont független viszonyként, sajátos kategóriaként akarjuk definiálni, ha absztrakt és örök eszmét akarunk adni róla, az csak metafizikai vagy jogi illúzióhoz vezethet.³²

Ha azonban a tulajdont a polgári társadalom sajátos összefüggéseiben, a termelés eszközeinek magántulajdonaként s ezzel egy kisebbség aktív jogosítványaként fogjuk fel az egész társadalmi vagyonra, azzal eljutunk a termelésben fennálló, az osztályok létrejöttét megalapozó ellentéthez. A társadalmi hatalom így magánszemélyek magánhatalmává válik.³³

A burzsoá osztály létének és hatalmának alapvető feltétele a gazdaság felhalmozása magánszemélyek kezében, a tőkeképzés és a tőke növelése; a tőke feltétele a bérmunka.³⁴Ezért mind a tőke, mind a bérmunka, mind a burzsoázia, mind a proletariátus, a tulajdon sajátos formájára vezethető vissza a polgári társadalomban: a termelési eszközök magántulajdonára.

A termelésen belüli hatalmi viszonyok, amelyek a működő tulajdon meglétéből vagy hiányából, a termelési eszközök felett gyakorolt ellenőrzésből fakadnak, még nem osztályviszonyok. Ezek meghatározásához azokra a következményekre kell rákérdeznünk, amelyek a termelési viszonyokból következnek, s azokra a társadalmi antagonizmusokra, amelyek ezeken nyugszanak.

Termelési viszonyok, osztályhelyzet és politikai hatalom. – E termelési viszonyok egyik jelentős következményét már említettük. A gazdagság megoszlása az elosztási szférában a tulajdon megoszlásának felel meg a termelésben. Így következik az egyénnek a termelésben elfoglalt helyéből anyagi helyzete és osztályhelyzete is. A gazdasági viszonyok először munkássá tették a népesség tömegeit. A tőke hatalma e töme- geket egyforma helyzetbe hozta.³⁵ Bizonyos értelemben azt is mondhatnánk, hogy amenynyiben családok milliói

26Marx, K.: „Die moralisierende Kritik und die kritische Moral.‖ In: Mehring, F (szerk.): Aus dem literarischen Nachlass von Karl Marx und Friedrich Engels. Stuttgart, 1920, 2. köt., 466-467.

27Marx, K.: Das Elend der Philosophie. Berlin, 1947, 81.

28Marx, K.: Zur Kritik der politischen Ökonomie. Berlin, 1947, 250.

29I. m., 258.

30Marx, K.: „Die moralisierende Kritik und die kritische Moral.‖ In: Metering, F (szerk.): Aus dem literarischen Nachlass von Karl Marx und Friedrich Engels. Stuttgart, 1920, 2. köt., 459.

31Marx, K.: Nationalökonomie und Philosophie. (szerk.: E. Thier)., Köln/Berlin, 1950, 176.

32Marx, K.: Das Elend der Philosphie. Berlin, 1947, 169.

33Marx, K.: Das Kapital. Berlin, 1953, I. köt., 138.

34Marx, K.–F. Engels: Manifest der Kommunistischen Partei. Berlin, 1953, 89.

35Marx, K.: Das Elend der Philosophic. Berlin, 1947, 187.

olyan gazdasági létfeltételek között élnek, amelyek életmódjukat, érdekeiket és képzésüket leválasztják a többi osztályról és ellenséges módon szembehelyezik velük, akkor osztályt alkotnak.³⁶

E gazdasági létfeltételek ugyanakkor önmagukban még nem elégségesek az osztályok kialakulásához. Ez még csak passzív ellentét noha ez alapozza meg a szakadást a munkás és a kapitalista élethelyzete között³⁷–, nem pedig valódi. Ha ugyanis az azonos anyagi helyzetben, élethelyzetben lévő emberek között csak külsődleges összefüggés áll fenn, érdekeik azonossága semmiféle közösséget, nemzeti köteléket és politikai szervezetet sem hoz létre köztük, akkor nem alkotnak osztályt. Az ilyen, hasonló helyzetben lévő csoportok ezért képtelenek arra, hogy osztályérdekeiket saját nevükben – akár egy parlamenten, akár egy konventen keresztül érvényesítsék.³⁸Erről még szót ejtünk.

A termelésben fennálló tulajdonmegoszlás további, lényegesen fontosabb következménye az, hogy a társadalom politikai hatalmi viszonyait is meghatározza. A modern termelési viszonyok magukban foglalják a magántulajdonosok, a kapitalisták gazdasági hatalmát is. A burzsoá osztály politikai hatalma pedig ezekből a modern termelési viszonyokból ered.³⁹Igen, akár ezt is mondhatjuk: a modern államhatalom csak egy bizottság, amely az egész burzsoá osztály közös ügyeit intézi.⁴⁰

Ebben az értelemben a termelés hatalmi viszonyai meghatározzák a társadalom összes hatalmi viszonyát. Az a specifikus gazdasági forma, amelyben meg nem fizetett többletmunkát pumpálnak ki a közvetlen termelőből, meghatározza az uralmi és szolgasági viszonyt, mivel ez közvetlenül a termelésből ered, és azután a maga részéről meghatározó módon visszahat rá. Ezen alapul a termelési viszonyokból kialakuló gazdasági közösség, tehát egyszersmind sajátos politikai formája is. Mindig a termelési feltételek tulajdonosának közvetlen viszonya a közvetlen termelőhöz – e viszony mindenkori formája természetszerűleg a munkamódszer bizonyos fejlődési fokának, s ezért gazdasági termelőerejének felel meg – az, amiben az egész társadalmi konstrukció, s ezzel a szuverenitási és függőségi viszonyok politikai formáját, röviden a mindenkori specifikus államforma legbenső titkát, rejtett alapját fellelhetjük.⁴¹

A termelési tulajdonmegoszlás harmadik, ezzel paralel következménye végezetül, hogy az egy korszak arculatát meghatározó eszméket is ez hozza létre. A tulajdon különféle formáira, a társadalmi létfeltételekre különféle, sajátságosan alakított érzések, illúziók, gondolkodásmódok és világnézetek egész felépítménye épül rá. Az egész osztály saját anyagi alapjaiból, valamint a megfelelő társadalmi viszonyokból teremti elő és formálja ki őket.⁴² Ezért azt is mondhatjuk: egy kor uralkodó eszméi mindig is uralkodó osztályának eszméi voltak.⁴³ Minden korban az uralkodó osztály gondolatai az uralkodó gondolatok, azaz azon osztály, amely a társadalom uralkodó anyagi ereje, egyszersmind uralkodó szellemi ereje is. Az az osztály, amely rendelkezik az anyagi termelés eszközeivel; ezzel a szellemi termelés eszközei felett is rendelkezhet.⁴⁴

Osztályérdekek.– Az összes eddig adott meghatározásunk egy ponton persze elégtelen. Láttuk ugyan, milyen meghatározott tulajdoni és függőségi viszonyok húzódnak meg az osztályok kialakulásának mélyén, de arról az erőről, amely ténylegesen létrehozza őket, még nem ejtettünk szót.

Az osztályok nem egyes, egymástól elszigetelt, egymással szembenálló osztályokként léteznek. Az egyes egyének csak akkoriban alkotnak osztályt, ha közösen megvívandó harcuk van egy másik osztály ellen.⁴⁵ Az osztályérdek az az erő, amely az osztályok kialakulásánál működik és az osztályok ellentétéről árulkodik. Az osztályérdek bizonyos értelemben megelőzi az osztályok kialakulását. A német burzsoázia hamarosan ellentétbe került a proletariátussal, mielőtt még osztályként politikailag létrehozta volna magát.⁴⁶A proletariátus viszont fejlődésének kezdetén már ugyan rendelkezett közös érdekekkel, de még puszta szervezetlen tömeg volt. A tömeg tehát a tőkével szemben már osztály, önmaga számára azonban még nem az.⁴⁷

36Marx, K.: Der 18. Brumaire des Louis Bonaparte. Berlin, 1946, 104.

37Marx, K.: Das Kapital. Berlin, 1953, 1. köt., 548.

38Marx, K.: Der 18. Brumaire des Louis Bonaparte. Berlin, 1946, 104.

39Marx, K.: „Die moralisierende Kritik und die kritische Moral.‖ In: Mehring, F. (szerk.): Aus dens literarischen Nachlass von Karl Marx und Friedrich Engels. Stuttgart, 1920, 455.

40Marx, K.–F. Engels: Manifest der Kommunistischen Partei. Berlin, 1953, 83.

41Marx, K.: Das Kapital. Berlin, 1953, 3. köt., 324-325.

42Marx, K.: Der 18. Brumaire des Louis Bonaparte. Berlin, 1946, 37.

43Marx, K.–F. Engels: Manifest der Kommunistischen Partei. Berlin, 1953, 93.

44Marx, K.–F. Engels: „Die deutsche Ideologie.‖ In: Landshut, S. (szerk.): Der historische Materialismus. Stuttgart, 1953, 2. köt., 37.

45I. m., 2. köt., 59.

46Marx, K.: „Die moralisierende Kritik und die kritische Moral.‖ In: Mehring, F. (szerk.): Aus dem literarischen Nachlass von Karl Marx und Friedrich Engels. Stuttgart, 1920, 469.

47Marx, K.: Das Elend der Philosophie. Berlin, 1947, 187.