Az osztálystruktúrák, javak és kizsákmányolás tipológiája

Ha a szervezési javakat hozzáadjuk a Roemer-féle elemzési listához, akkor az 1. táblázatban bemutatott, komplexebb tipológiát hozunk létre. Nézzük meg röviden a táblázat minden sorát, és vizsgáljuk meg annak logikáját!

1. táblázat - Az össznépesség és a tanulók megoszlása főbb társadalmi csoportonként

A feudalizmus olyan osztályrendszer, amely a munkaerőhöz fűződő tulajdonosi jogok egyenlőtlen eloszlásán alapul. A „személyes kötődés" azt jelenti, hogy a feudális urak részbeni hatékony gazdasági ellenőrzéssel rendelkeznek a vazallusok felett. A munkaerőhöz fűződő tulajdonosi jogok ezen egyenlőtlen eloszlásának empirikus megnyilvánulása a klasszikus feudalizmusban, a munka utáni járandóság erőszakos elvonása a szolgáktól. Amikor a robot előbb természetbeni, végül pénzbeni járadékká válik, a kizsákmányoló viszony feudális jellegét a parasztoknak a földről való elköltözésére vonatkozó jogi tilalom tükrözi. Tulajdonképpen a paraszt városba „menekülése‖ a lopás egy formája: a paraszt ellopja az úr által birtokolt munkaerő egy részét.³⁶ A feudális urak ugyanakkor több termelőeszközzel, szervezési javakkal és termelési készséggel (bár ez valószínűtlen) rendelkezhetnek a szolgáknál, így e javak tekintetében is kizsákmányolók lehetnek. A társadalmat azonban a kifejezetten feudális kizsákmányolási mechanizmusok primátusa definiálja „feudális‖-ként. Ennek megfelelően az osztályharc elsődleges strukturális alapját a feudális osztályviszonyok alkotják.

A polgári forradalmak radikálisan átrendezték a termelési javak emberek közötti eloszlását: mindenki egy egységet birtokol, legalábbis elvileg. Ezt jelentik a „polgári szabadságjogok‖, és ebben az értelemben tekinthetjük a kapitalizmust történetileg progresszív erőnek. De a kapitalizmus fokozza a második típusú kizsákmányolást, amely a korábbiakat meghaladó mértékben a termelőeszközökhöz fűződő tulajdonviszonyokon alapul.³⁷

A kapitalista osztályviszonyok jellegzetes intézményi formája az, hogy a tőkések teljes tulajdonjoggal rendelkeznek a termelőeszközök felett, a munkások viszont egyáltalán nem rendelkeznek tulajdonosi jogokkal.

Történetileg azonban voltak más lehetőségek. A korai kapitalizmus háziiparában a munkások birtokában volt a termelőeszközök egy része, de nem rendelkeztek a javak elegendő mennyiségével ahhoz, hogy ténylegesen a kereskedő-tőkések támogatása nélkül termeljenek árucikkeket. Ezeket a munkásokat – annak ellenére, hogy nem

36E logika szerint ha a parasztok szabadon költözhetnek, kiszállhatnak a feudális szerződésből, akkor a feudális járadékok (ezáltal a feudális kizsákmányolás) átmeneti folyamatban volna a kapitalista kizsákmányolás formája felé. Ez az átalakulás akkor teljesedne ki, ha maga a föld is „tőkévé‖ válna, azaz szabadon vehetnék-adhatnák a piacon.

37Nehéz megmondani, hogy általánosságban növekedett vagy csökkent a kizsákmányolás a feudalizmusból a kapitalizmusba vezető átmenet során, mert a kapitalizmus egyidejűleg nagyrészt megszünteti a kizsákmányolás egyik formáját, ugyanakkor felerősíti a másikat.

ELMÉLETEK

volt formális munkaerőpiaci bér, mégis kapitalisztikusan kizsákmányolták. A közvetítő mechanizmust minden kapitalista kizsákmányolásban a piaci cserék alkotják. A feudalizmustól eltérően a többletet nem közvetlenül, kényszermunka formájában sajátítják ki a munkásoktól. Ez inkább piaci cseréken keresztül történik: a munkásoknak bért fizetnek, amely fedezi munkaerejük termelésének a költségeit; a tőkések a munkások által termelt árucikkek eladásából szereznek jövedelmet. E mennyiségek különbsége képezi a tőkések által kisajátított terméktöbbletet.³⁸

Az antikapitalista forradalmak megpróbálják megszüntetni a kizsákmányolás sajátosan kapitalista formáját, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló kizsákmányolást. Az elsődleges termelőeszközök államosítása tulajdonképpen a tőketulajdon radikális egyenlősítése: mindenki egy állampolgári részt birtokol. Ezek a forradalmak azonban nem szüntetik meg, sőt jelentősen erősítik és elmélyítik a szervezési javak feletti hatékony ellenőrzés egyenlőtlenségeit. Míg a kapitalizmusban a szervezési javak feletti ellenőrzés nem terjed túl a cégen, a bürokratikus államszocializmusban a munkamegosztás összehangolt integrálása a központi állami tervezés intézményein keresztül kiterjed a társadalom egészére. Az a mechanizmus, amellyel ez kizsákmányoló többlettranszfereket hoz létre, központilag tervezett bürokratikus kisajátításból és a többlet hierarchikus elvek alapján történő elosztásából áll. Az ennek megfelelő osztályviszony a vezetők/hivatalnokok – a szervezési javakat ellenőrző emberek – és a nem vezetők között van.

A bürokratikus államszocializmus forradalmi átalakításának történelmi feladata a szervezési javak feletti hatékony gazdasági ellenőrzés egyenlősítése vagy – ami ezzel egyenértékű – a termelés bürokratikus apparátusainak demokratizálása körül forog.³⁹ Ebből nem következik a tökéletes tiszta demokrácia, amelyben minden döntést – bármilyen következményekkel jár – demokratikus gyűléseken, közvetlenül hoznak meg.

Kétségtelenül maradnak átruházott feladatkörök, és minden bizonnyal lehetnek a demokratikus ellenőrzésnek képviseleti formái. De ez nem azt jelenti, hogy a társadalmi termelés tervezésének és koordinálásának alapvető paramétereit demokratikus mechanizmusokon keresztül alakítják ki, és hogy az átruházott feladatköri pozíció betöltése nem ad a betöltőknek a társadalmi többletre vonatkozó személyes követeléseket.⁴⁰ Az ilyen egyenlősítés azonban nem érintené szükségszerűen a készségeken/képesítéseken alapuló kizsákmányolást. Az ilyen kizsákmányolás a szocializmus középponti vonása maradna.

Ebben a kontextusban a „készség‖ nem triviális fogalom. A képzéssel elsajátított, magasabb szintű munkaképességek puszta birtoklása nem elegendő a kizsákmányolási viszonyok keletkezéséhez, mivel az ilyen képzett munkaerő jövedelme egyszerűen a képzés megszerzésének költségeit tükrözheti. Ilyen esetekben nincs sem többlettranszfer, és a kizsákmányolás játékelméleti meghatározása szerint a képzetlenek sem élnének jobban. Tehát ahhoz, hogy egy készség a kizsákmányolás alapja legyen, bizonyos értelemben a keresletéhez viszonyítva hiányosnak kell lennie, és kell egy olyan mechanizmus, amelyen keresztül a ritka készségek egyéni tulajdonosai ezt a hiányt magasabb jövedelemmé tudják alakítani.

A készséghiány alapvetően háromféle módon alakulhat ki: először, a készségek olyan speciális adottságokat követelhetnek, amelyek ritkák a népességben; másodszor, a készség kifejlesztéséhez szükséges képzéshez való hozzájutást bizonyos mechanizmusokon keresztül korlátozhatják, létrehozva a képzett emberek mesterséges hiányát; harmadszor, olyan képesítési rendszert alakíthatnak ki, amely megtiltja a képesítés nélküli emberek alkalmazását, így ők még akkor sem használhatják a készséget, ha rendelkeznek vele. A kizsákmányolás mindhárom esetben abból ered, hogy a készséggel/képesítéssel rendelkező egyén olyan jövedelmet szerez, amely a készség elérhetőségének hiánya miatt meghaladja a készségek termelésének költségeit.

A szocializmus ezen elképzelésében a szocialista társadalom lényegében egyfajta demokratikus technokrácia. A szakemberek ellenőrzik a saját készségeiket és a termelésen belüli tudást, és ennek az ellenőrzésnek köszönhetően képesek kisajátítani a termelési többlet egy részét. A szervezési javak demokratizálása miatt

38Megjegyzendő, hogy az állítás logikailag független a munkaerőelmélettől. Nincs olyan feltevés, hogy az árucikkek cseréjét arányosan szabályozza az azokban foglalt társadalmilag szükséges munka mennyisége. Azt állítjuk, hogy a tőkések jövedelme alkotja a munkások által termelt felesleg pénzbeli értékét. Ez elegendő ahhoz, hogy jövedelmüket kizsákmányolóként kezeljük. A kapitalista kizsákmányolás ilyen kezelése és annak a munkaértékelmélettel való kapcsolata tárgyalását lásd G. A. Cohen: „The Labor Theory of Value and the Concept of Exploitation‖, Philosophy and Public Affairs, vol. 8 (1979).

39Megjegyzendő, hogy pontosan ez az, amiről a „ténylegesen létező szocialista társadalmak‖-on belüli baloldali kritikusok azt mondják, hogy a radikális változtatás politikai ügyrendjében a központi probléma ezekben az országokban.

40Lenin eredeti víziója a „szovjet‖ demokráciáról – amelyben a tisztviselőknek nem fizetnének többet, mint az átlagos munkásoknak, és bármikor azonnal visszahívhatók volnának, és amelyben a társadalmi tervezés körvonalait demokratikus részvétellel vitatnák meg és határoznák meg – magában foglalta a szervezési javak egyenlősítésének ilyen elveit. Tudjuk, hogy a bolsevikok, amikor hatalomra kerültek, vagy nem tudták, vagy nem akarták komolyan megpróbálni a szervezési kizsákmányolás megszüntetését. Ezen kérdéseknek az orosz forradalom kontextusában, illetve a munkásdemokráciára tett kísérletek tárgyalását lásd C. Siriani: Workers's Control and Socialist Democracy (Verso, London, 1982).

ELMÉLETEK

azonban a tényleges tervezési döntéseket nem a szakemberek közvetlen ellenőrzése alatt, hanem egyfajta demokratikus eljáráson keresztül hozzák (tulajdonképpen ezt jelenti a szervezési javak demokratizálása, a társadalmi termelés tervezése és koordinálása feletti ellenőrzés egyenlősítését). Ez azt jelenti, hogy a szocialista technokratikus kizsákmányoló osztály tényleges osztályereje sokkal gyengébb lesz, mint a többi osztályrendszerbeli kizsákmányoló osztályok osztályereje. Tulajdonosi jogaik csak a társadalmi többlet korlátozott részére terjednek ki.

Az uralomnak ez a készségalapú kizsákmányolásból következő sokkal korlátozottabb alapja konzisztens Marx azon állításának – ha nem is minden betűjével, de legalább – szellemével, hogy a szocializmus a kommunizmus

„alacsonyabb szintje‖, hiszen az osztályok már részben felbomlottak egy olyan társadalomban, amelyben csak készségalapú kizsákmányolás létezik. Tehát a kommunizmus olyan társadalomként értendő, amelyen belül

„elsorvadt" maga a készségalapú kizsákmányolás is, azaz egyenlősítették a készségekhez fűződő tulajdonosi jogokat. Hangsúlyozni kell, ez nem azt jelenti, hogy a kommunizmusban minden egyén ténylegesen ugyanazokat a készségeket birtokolná – nem jobban, mint ahogy a termelőeszközökhöz fűződő tulajdonosi jogok megszüntetéséből az következne, hogy minden egyén aktívan használna ugyanolyan mennyiségű fizikai tőkét. Ami kiegyenlítődik, az a termelési erőforrást képező készségek és a készségek eltérő használatából eredő, eltérő jövedelmekre vonatkozó követelések feletti hatékony ellenőrzés.⁴¹

4.8. 8. Néhány megoldatlan probléma

Az 1. táblázatban lefektetett általános keretrendszer elvont fogalmi alapot kínál a neomarxista osztályelmélet egy sor különféle empirikus és elméleti problémájának tisztázásához, ugyanakkor megdönti a korábbi osztálystruktúra-koncepciók néhány korlátját. Ennek ellenére számos megoldatlan probléma és belső inkonzisztencia marad, amelyek közül néhány végül is „végzetesnek‖ bizonyulhat az újrafogalmazási kísérlet szempontjából. Ezek közül kettő különösen szembeszökő, és megérdemel némi magyarázatot: nevezetesen az osztályviszony alapját alkotó készségek többértelmű státusa, valamint a szervezésnek mint a javak egy fajtájának problematikus jellege.⁴²

4.9. 9. Készségek és osztály

Bár a készségjavak birtoklása, különösen ha képesítések formájában intézményesül, képezheti kizsákmányolás alapját, de sokkal kevésbé egyértelmű, hogy osztályviszony alapjaként kezelendő (kivéve ha a készségek vagy képesítések lehetővé tehetik tulajdonosuk számára, hogy másféle javakhoz jusson). A javak összes többi típusában – munkaerő, fizikai tőke, szervezés – egyértelmű megfelelés van a javak eloszlása es a társadalmi viszony meghatározott formája között – úr/szolga viszonyok, tőkés/alkalmazott viszonyok, vezető/munkás viszonyok. A készség-/képesítésjavak esetében nincs ilyen megfelelés: a szakértők és a nem szakértők nem léteznek ugyanolyan jól definiált társadalmi viszonyban, mint az urak és a szolgák vagy a tőkések es az alkalmazottak. Tehát a szakértőknek a nem szakértőkétől jól elhatárolható érdekei vannak, de nem alkotnak egyértelműen osztályt a nem szakértőkhöz viszonyítva.

Végső soron a kizsákmányolás és osztályviszonyok közötti kapcsolatnak ebből a relatív homályosságából az következhet, hogy a szakértő kontra nem szakértő megkülönböztetés talán inkább az osztályokon belüli rétegződés egy formájaként kezelendő, és nem úgy, mintha maga is osztályviszony volna. Ez például az egyes osztályokon belüli osztályfrakció-típust definiálhatna.

E nehézségek ellenére tanulmányom további részben a készség-/képesítésjavakat az osztályviszonyok egy dimenziójának alapjaként tárgyalom. Meglátjuk, hogy ez különösen a középosztályok problémájának átgondolásakor lesz hasznos. Így ideiglenesen eltekintek az osztályelemzésben a készségek problémája által okozott többértelműségektől.

4.10. 10. Szervezési javak

41Utópikus lehet elképzelni egy olyan társadalmat, amelyben nincs készségalapú kizsákmányolás, vagy akár egy olyan társadalmat, amelyben nincs szervezési javakon alapuló kizsákmányolás – különösen akkor, ha elvetjük azt az állítást, hogy egy jövő társadalom valaha is az abszolút bőség állapotában létezik majd. Az abszolút bőség hiányában minden társadalom a fogyasztás eloszlásának problémájával kapcsolatos dilemmákkal és kompromisszumokkal kerül szembe, és az ilyen dilemmák nehezen kezelhető ösztönző problémákat okozhatnak az abszolút bőség hiányában. A marxista elméletbeli utópikus fantáziák problémájának óvatos exponálását lásd A. Nove: The Economics of Feasible Socialism (George Allen and Unwin, Hemel Hempstead, 1983).

42Ezek és más problémák sokkal bővebb tárgyalását lásd Wright: Classes, 3. fejezet.

ELMÉLETEK

Az osztály és kizsákmányolás elemzésekor zavarba ejtő aszimmetria van a szervezés kezelésében. A többi javak esetében helytállónak tűnik azt mondani, hogy a kizsákmányoló osztályok „birtokolják‖ a kérdéses javakat: a feudális urak szolgáikhoz fűződő tulajdonjogokkal rendelkeznek; a tőkések birtokolják a termelőeszközöket; a szakértők birtokolják készségeiket (vagy legalábbis képesítéseiket). De nem látszik megfelelőnek, ha a vezetőket vagy a-hivatalnokokat a szervezési javakat „birtokló‖-ként írjuk le. Bár igaz lehet, hogy az e javak feletti hatékony ellenőrzésük a kizsákmányolás alapja, az ilyen ellenőrzés mégis egészen más, mint a többi javak tulajdonosi viszonyai, és kérdésessé teheti azt az érvet, hogy az ilyen ellenőrzés osztályviszonyok egy dimenziójának az alapja.

A készségek problémájához hasonlóan ezt a nehézséget is félreteszem a tanulmány további részében. A minőségileg eltérő osztályrendszereket átfogó, szimmetrikus osztályfogalom kialakítására tett kísérlet végül is szükségtelen és haszontalan lehet. Ennek ellenére ideiglenesen továbbra is a munkaerő, a tőke és a készségjavak kezelésével párhuzamos módon bánok a szervezési javakkal, valamint a kizsákmányolás és az osztályviszonyok megfelelő formáival.

A fogalmak elvont tárgyalását folytonosan elvarratlan szálak, többértelműségek, inkonzisztenciák terhelik. Egy ponton félre kell tenni ezeket a nehézségeket, és fel kell tárni a tárgyalt fogalmaknak a konkrét empirikus és elméleti problémákkal kapcsolatos következményeit. Ez a feladatom a tanulmány hátralevő részében. A következő részben ellenőrizzük az 1. táblázatban kifejtett keretrendszer egy sor elméleti következményét. Ezt követi néhány empirikus kutatás rövid felülvizsgálata a felvetett fogalmak használatával.

4.11. 11. Az általános keretrendszer következményei

Ebben a részben feltárjuk az 1. táblázatbeli keretrendszer következményeit az osztályelemzés következő három problémájának szempontjából: a „középosztály‖ osztályjellege; az osztálystruktúra viszonya az osztályképződéshez; valamint az osztályszövetségek problémája. Mindegyik esethez inkább javaslat jellegű, mint kimerítő kommentárt fűzök, jelezve az alapvető vizsgálódási irányokat, amelyeket ebből a pontból kiindulva követhetünk.

4.12. 12. A középosztályok és az ellentmondásos helyzetek

Az 1. táblázatban bemutatott keretrendszer lehetővé teszi, hogy a középosztályok problémáját új módon vessük fel. Ennek a keretrendszernek a logikájában két különféle, nem polarizált osztályhelyzetet definiálhatunk:

1. Vannak olyan osztályhelyzetek, amelyek sem kizsákmányolók, sem kizsákmányoltak, vagyis olyan emberek, akik a releváns javak pontosan egy főre eső részével rendelkeznek. Például egy kispolgár, egy átlagos tőkeállománnyal rendelkező, önálló termelő nem volna sem kizsákmányoló, sem kizsákmányolt a kapitalista viszonyok között.⁴³ Ezeket a pozíciókat nevezhetjük egy meghatározott típusú osztályrendszer „tradicionális‖

vagy „régi‖ középosztályának.

2. Mivel a konkrét társadalmakra igen ritkán jellemző egyetlen termelési mód, ezért adott társadalmak tényleges osztálystruktúrájára az egymást metsző kizsákmányolási viszonyok bonyolult mintája jellemző. Tehát valószínűleg lesz néhány pozíció, amely a kizsákmányolási viszonyok egyik dimenziójában kizsákmányoló, egy másikban pedig kizsákmányolt. Jó példa erre a magas szintű készségekkel rendelkező bérmunkás (például az értelmiségi) a kapitalizmusban: kapitalisztikusan kizsákmányolt, mert nem birtokol tőkejavakat, és mégis készség-kizsákmányoló. Jellegzetesen az ilyen pozíciókat nevezzük egy adott rendszer „Új középosztályának‖.

A 2. táblázat az ilyen összetett osztályhelyzetek sematikus tipológiáját mutatja a kapitalizmusban. A tipológiát két szegmensre osztottam: a termelőeszközök birtokosaira és a termelőeszközökkel nem rendelkezőkre. A tipológia bérmunkás-részében a helyzeteket a kapitalista társadalomra jellemző kizsákmányolás két alárendelt viszonya különbözteti meg – a szervezési javak és a készség-/képesítésjavak. Tehát e keretrendszeren belül a kapitalista társadalombeli osztályhelyzetek olyan egész tartományát különböztethetjük meg, amely eltér a

43Megjegyzendő, hogy ebben a megfogalmazásban néhány kispolgár kizsákmányolt (az egyenlőtlen piaci cserén keresztül), mert csak minimális mennyiségű termelőeszközt birtokol, néhányuk pedig kapitalisztikus kizsákmányoló lesz, mert nagy mennyiségű tőkét birtokol, még akkor is, ha nem alkalmaz bérmunkásokat. Tehát a kizsákmányolási státust szűkebb értelemben nem lehet azonosítani az önálló vállalkozó vagy bérkereső-státussal.

ELMÉLETEK

kapitalista termelési mód polarizált osztályaitól: szakértő vezetők, nem vezető szakértők, nem szakértő vezetők és így tovább.⁴⁴

2. táblázat: A kizsákmányolás és osztály alaptipológiája Egyesült Államok: N = 1487 Készség-javak Svédország. N =1179

Megjegyzés: A munkaerő-állományban dolgozók eloszlásai a munkanélkülieket, háztartásbelieket, nyugdíjasokat stb. nem tartalmazzák.

Forrás: Összehasonlító kutatás az osztálystruktúráról és osztálytudatról.

Mi az összefüggés a középosztály e heterogén kizsákmányolás-definíciója és azon korábbi elképzelésem között, hogy az ilyen pozíciók az osztályviszonyokon belüli ellentmondásos helyzetek? Még mindig van egy olyan vonatkozás, amelyben az ilyen pozíciók ellentmondásos helyzetek‖-ként jellemezhetők, mert a kapitalista társadalomban az osztályharc elsődleges formái a munka és a tőke közötti harc tekintetében jellegzetesen ellentétes érdekeket tartalmaznak. Egyfelől a munkásokra hasonlítanak annyiban, hogy ki vannak zárva a termelőeszközök tulajdonlásából.⁴⁵ Másfelől a szervezési és készségjavak feletti hatékony ellenőrzésük miatt a munkásokkal ellentétes érdekeik vannak. Tehát a kapitalizmus harcain belül ezek az új-középosztályok valóban ellentmondásos helyzeteket vagy pontosabban a kizsákmányolási viszonyokon belüli ellentmondásos helyzeteket alkotnak.

A középosztályok e megfogalmazásából az is következik, hogy az ellentmondásos helyzetek elsődleges formái egy adott társadalom kizsákmányolási viszonyainak sajátos kombinációitól függően történetileg változnak.

Ezeket a fő ellentmondásos helyzeteket a 3. táblázat mutatja be. A feudalizmusban a lényegi ellentmondásos helyzetet a polgárság, a következő termelési mód feltörő osztálya képezi.⁴⁶ A kapitalizmusban a kizsákmányolási viszonyokon belüli központi ellentmondásos helyzetet a vezetők és az államhivatalnokok alkotják. Ők testesítik meg az osztályszerveződésnek azt az elvét, amely meglehetősen eltér a kapitalizmustól, és amely potenciálisan alternatívát képez a kapitalista viszonyokkal szemben. Ez különösen azokra az állami vezetőkre igaz, akik esetében a vállalati vezetőktől eltérően kevésbé valószínű, hogy pályájuk szorosan összekapcsolódik a tőkés osztály érdekeivel. Végül a bürokratikus államszocializmusban a tág értelemben meghatározott „értelmiség‖

alkotja a döntő fontosságú ellentmondásos helyzetet.⁴⁷

44Az ebben a táblázatban szereplő munkaerőadatok a University Wisconsin által az osztálystruktúrára és osztálytudatra vonatkozólag végzett összehasonlító kutatásból erednek. A kategóriák kódolásának és a változók operacionalizálásának részleteit lásd Wright: Classes, 2.

függelék.

45Ez nem annak tagadása, hogy sok értelmiségi és vezető a tőkejavak tulajdonosává vált a magas jövedelmekből való megtakarítással.

Amennyiben azonban ez megtörténik, osztályhelyzetük objektíven kezd eltolódni, és objektíven polgári helyzetbe kerülnek. Itt csak azokról az értelmiségi és vezetői pozíciókról beszélek, amelyek nem a polgárságba kerülés segédeszközei.

46A feudalizmus régi középosztályát azonban a felszabadított, saját földjét művelő paraszt (yeoman) határozza meg, az a paraszt, aki a munkaerőhöz fűződő egyenlőtlen eloszlású javak rendszerében birtokolja a szóban forgó javak rá eső részét.

47Azok a teoretikusok, akik egy új osztály fogalmi alapján próbálták elemezni a ténylegesen létező szocializmus osztálystruktúráit, általában hajlanak egyetlen uralkodó osztályhelyzeten vegyíteni az államhivatalnokokat és a szakértőket, ahelyett, hogy lényegileg az osztályhatalomért versengőknek tekintenék őket. Néhány teoretikus, például Konrád és Szelényi vagy Gouldner, nem ismeri fel ezt a

ELMÉLETEK

A középosztály ezen átfogalmazásának egyik következménye: többé nem nyilvánvaló, hogy a kapitalista társadalomban a proletariátus a tőkés osztály egyedülálló vagy talán központi riválisa az osztályhatalomért folyó versenyben. Ez a klasszikus marxista feltevés azon a tételen múlott, hogy a kapitalizmusban nem volt más osztály, amelyet a kapitalizmus történeti alternatívája „hordozójának‖ tekinthettek. A szocializmus (mint a kommunizmusba való átmenet) volt az egyetlen lehetséges jövő a kapitalizmussal szemben.⁴⁸ A 3. táblázatból arra következtethetünk, hogy a kapitalizmusban nincs más osztályerő, amely potenciálisan alternatívát vetne fel a kapitalizmussal szemben. Ez nem jelenti azt, hogy a feudalizmus – kapitalizmus – bürokratikus államszocializmus kommunizmus sorrend törvényszerű; nem szükségszerű, hogy az állami hivatalnokok

A középosztály ezen átfogalmazásának egyik következménye: többé nem nyilvánvaló, hogy a kapitalista társadalomban a proletariátus a tőkés osztály egyedülálló vagy talán központi riválisa az osztályhatalomért folyó versenyben. Ez a klasszikus marxista feltevés azon a tételen múlott, hogy a kapitalizmusban nem volt más osztály, amelyet a kapitalizmus történeti alternatívája „hordozójának‖ tekinthettek. A szocializmus (mint a kommunizmusba való átmenet) volt az egyetlen lehetséges jövő a kapitalizmussal szemben.⁴⁸ A 3. táblázatból arra következtethetünk, hogy a kapitalizmusban nincs más osztályerő, amely potenciálisan alternatívát vetne fel a kapitalizmussal szemben. Ez nem jelenti azt, hogy a feudalizmus – kapitalizmus – bürokratikus államszocializmus kommunizmus sorrend törvényszerű; nem szükségszerű, hogy az állami hivatalnokok

In document Társadalmi rétegződés olvasókönyv (Pldal 119-127)