Elöljáróban: Ezt a tanulmányt korábbi, „A társadalmi rétegződés elméletének analitikus megközelítése‖ (An Analytical Approach to the Theory of Social Stratification) című értekezésem átdolgozásának tekinthetjük, amely először az American Journal of Sociology 1940 májusi számában, utánnyomása pedig a Szociológiai elméleti esszék című gyűjteményes kötetemben jelent meg (Essays in Sociological Theory. Free Press, 1949). A szerkesztők eredetileg e régebbi tanulmány újraközlését javasolták. Időközben azonban annyi munka folyt az általános elmélet, közelebbről a társadalmi rétegződés területén, hogy jobbnak tűnt megkísérelni egy új, a terület általános megközelítésére vonatkozó ismertetésre vállalkozni. Az e tanulmány alapjául szolgáló általános elmélet területén folyó munka legutóbbi szakaszairól három olyan kiadványban esik szó, amelyben nagyobb szerepet vállaltam: Parsons–Shils (szerk.): Toward a General Theory of Action (Harvard University Press, 1951); Parsons: The Social System (Free Press, 1951); valamint Parsons–Bales–Shils: Working Papers in the Theory of Action (Free Press, 1953). Emellett Bales Interaction Process Analysis című kötete (Addison-Wesley Press, 1950) nagyon fontos háttérszerepet játszott.
Az empirikus oldalon – hosszabb időn át – részt vettem egy társadalmi mobilitási vizsgálatban, amelyet Samuel A. Stouffer, Florence Kluckhohn és egy kutatócsoport végzett középiskolás fiúk körében. Bár e vizsgálat eredményei még nem készek a kiadásra, ez a munka nagy hatást gyakorolt az általános területtel kapcsolatos elméleti gondolkodásomra. Emellett Dr. Bales és két társkutató közreműködésével megkíséreljük összekapcsolni a társadalom egészének és a kiscsoportok rétegződésének tanulmányozását úgy, hogy a jelen értekezésben vázolt fogalmi rendszert szélesebb körben használjuk fel. Mindkét kutatást a Harvard Laboratory of Social Relations támogatásával végezzük. A Laboratórium általános pénzalapjai mellett a mobilitási vizsgálat elsősorban a Russel Sage, valamint a Rockefeller Alapítványtól és a Harvardi Posztgraduális Oktatási Intézettől kapott pénzügyi támogatást. Itt szeretném kifejezni köszönetemet e szervezeteknek segítségükért.
Tehát e tanulmány korántsem egyéni munka eredménye, hanem lényegileg kollaboratív jellegű. Az általános elmélettel kapcsolatos munkában különösen munkatársaimnak, Shilsnek és Balesnek, valamint a Toward a General Theory of Action (Egy általános cselekvéselmélet felé) társszerzőinek tartozom köszönettel. A rétegző-dési területtel kapcsolatban külön adósság terhel Samuel Stoufferrel és Florence Kluckhornnal, valamint a kutatócsoport többi tagjával szemben, akikkel közvetlenül együtt dolgoztunk a két empirikus kutatás fontos kérdésein, a legutóbbi időben főként Frank E. Joneszal, Bengt G. Rundbladdal és Joseph Bergerrel. Az alábbi megállapításokért azonban kizárólag én vagyok a felelős. Jelen tanulmány első vázlatának bírálatáért Stouffer professzornak, Dr. Balesnek, valamint Jones, Rundblad és Berger uraknak tartozom köszönettel.
I.
A szociológia területén elég széles körben felismerték, hogy a társadalmi rétegződés minden társadalmi rendszer struktúrájának általánosított aspektusa, és hogy a rétegződés rendszere szorosan kapcsolódik a rendszer mint rendszer integrációjának mértékéhez és fajtájához.
Mind a rétegződés fontosságának általánosságára vonatkozó ítélet, mind annak jelenségként való elemzése számára a fő vonatkoztatási pontot a társadalmi cselekvés elemzésekor használt vonatkoztatási rendszerben találjuk meg. Abból indulunk ki, hogy a cselekvés célok elérésére irányul, és ezért magában foglalja a célokhoz kapcsolódó szelektív folyamatokat. A cselekvési rendszerek, illetve a cselekvési szituáció minden összetevőjét a célokkal való kapcsolatukban értékeljük, amely szerint mindegyik lehet kívánatos vagy nem kívánatos, hasznos vagy haszontalan, kedvező vagy ártalmas. Ha viszont az értékelés a cselekvés társadalmi rendszereinek keretében folyik, akkor két alapvető vonzata van. Először is az, hogy a rendszerek egységeit – akár elemi
1Talcott Parsons: „A Revised Analytical Approach to the Theory of Social Stratification.‖ In: Reinhard Bendix és Seymour Martin Lipset (szerk.): Class, Status and Power. A Reader in Social Stratification. The Free Press, Glencoe, III., 92-128. oldal. A jelen fordítás forrása:
Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Válogatott tanulmányok. Új Mandátum, Bp., 1997, 80-135. old.
MEGKÖZELÍTÉSE
egységek cselekvései, szerepei, közösségek vagy személyek – az eset jellegének megfelelően kell értékelni. Az az állítás, miszerint minden cselekvést egyenlően értékelnek, és nem számít, hogy egy személy mit es hogyan tesz, egyszerűen azt jelentené, hogy az értékelés kategóriája irreleváns a cselekvés elemzése szempontjából. De mivel adott az értékelés folyamata, valószínű, hogy ez a tényezők valamiféle rangsorban történő differenciálására szolgál. Természetesen előfordulhat két vagy több tényező teljesen egyenlő értékelése, de ez nem az értékelő ítélet irrelevanciájának alátámasztása, hanem annak különleges esete. Az analitikus és empirikus problémák egész sorozatának gyújtópontja az, hogy milyen nagyok lehetnek a differenciálódások, mennyire állandóak vagy általánosítottak és milyen kritérium alapján alakítjuk ki őket; de a társadalmi interakció elemzésekor használt vonatkoztatási keretben eleve benne van, hogy ezeket az adott rendszer cselekvőinek kell tulajdonítani.2
A második vonatkozás jól ismert: a társadalmi rendszerek stabilitásának feltétele, hogy az összetevő egységek értékstandardjainak integrálódniuk kell ahhoz, hogy egy „közös értékrendszert‖ alkossanak. Egyébként az ilyen közös értékrendszer tartalma és az adott társadalmi rendszer egységeinek tényleges cselekvésével való integrálódásának foka és módjai empirikusan változók. De egy ilyen mintarendszer – mint a társadalmi jelenségek elemzésének vonatkoztatási pontja – létezése központi feltevés, amely közvetlenül a cselekvéseknek a társadalmi rendszerek elemzésére használt vonatkoztatási keretéből következik.
Tehát a rétegződés értékelési aspektusában az adott társadalmi rendszer egységeinek rangsorolása a közös értékrendszer standardjaival összhangban van. Ez a rangsorolás lehet egyenlő is, de logikai szempontból ez nyilvánvalóan határeset, és jó okunk van azt hinni, hogy empirikus szempontból is így kell mérlegelnünk ezt – annál inkább, minél nagyobb és komplexebb a rendszer. Az értékelési szempontot analitikusan meg kell különböztetnünk az adott társadalom teljes „hatalmi‖ rendszeréhez tartozó más aspektusoktól.
Ügyeltünk arra, hogy a fenti állításban a nagyon általános „egység‖ kifejezést használjuk, mint „azt, amire‖ a rangsoroló értékelést alkalmazzuk. A rétegződés területén az egyik legfontosabb problémakör azoknak a különféle egységeknek a megkülönböztetése, amelyekre alkalmazhatók a rétegződési kategóriák, valamint e különféle egységeknek az egymáshoz viszonyított rendje.
Egyszerűsíti elemzésünket, ha figyelmünket szűkebb értelemben a társadalmi rendszerekre fordítjuk, és ezzel a társadalmi rétegződés alapjainak technikai tárgyalását egy adott, kiterjedés és időtartam szempontjából meghatározott rendszer elemeinek a rangsorolására korlátozzuk. Ezután fenntarthatjuk azt az álláspontunkat, hogy elméleti értelemben egy adott rendszerben csak egy egységfajta lehet, amely a „tagsági‖ szerep- vagy státusszerep-komplexum. Az ezt a szerepet vállaló „cselekvő‖ azonban lehet egyetlen emberi lény vagy egy közösség is, és különösen azt fontos megjegyeznünk, hogy a kettő keresztezi egymást: egy közösséget a definíció szerint sokféle tag alkot, de ugyanígy igaz, hogy az egyén is sokféle szereppel rendelkezik a különböző közösségekben. Konkrétabban: személyiségen nem a társadalmi rétegződés skáláján vagy rendszerében elfoglalt meghatározott helyet értünk, hiszen az egyén tagsága még a társadalom egésze esetében sem meríti ki személyiségét mint rendszert.
Úgy véljük, hogy a meghatározott társadalmi rendszer középpontba állítása rendkívül fontos. De az az ismert szociológiai tény, miszerint adott cselekvő a szerepek pluralitásával rendelkezik, felhívja figyelmünket arra, hogy az adott elemzés céljára izolált rendszer soha nem önmagában áll, hanem mindig más rendszerek pluralitása artikulálja, különösen – de nem kizárólagosan – azok a rendszerek, amelyekben ugyanazon cselekvőknek más szerepeik vannak, mint például társadalmunk rokonsági egységei vagy foglalkozási szervezetei. Tapasztalataink alapján az empirikus szociológiai elemzés számos problémáját úgy kezelhetjük a leghatásosabban, ha egyszerre csak egy rendszerrel foglalkozunk. Az alábbiakban számos problémát lesz alkalmunk megfontolni ilyen szempontból, addig azonban az a legfontosabb, hogy meghatározzuk kifejezéseinket és azokat az alapvető kapcsolatokat, amelyeket az egységes vonatkoztatási rendszer szempontjából mérlegelünk, majd rátérjünk a további komplikációkra, amelyek az egynél több rendszer egymáshoz kapcsolásából erednek.
2Világos kell legyen, hogy ez a differenciálási folyamat a rangsorolás és más szempontok tekintetében a társadalmi rendszer belső folyamata. A rendszeren kívüli jelenségekkel – nem, életkor – történő kialakításakor az egyéni különbségek vonatkoztatási pontul vagy pontokul szolgálnak. Ezek meghatározhatják, hogy milyen konkrét egységek milyen helyet foglalnak el, és néha részben érintik a diffe-renciálás körét, de soha nem határozzák meg magát az alapmintát, amely a rendszerbeli folyamatok belső szükségszerűségeiből ered. – Továbbá a differenciálódás és az integrálódás a társadalmi és a biológiai rendszerekben is összefüggő jelenségek. Egy rendszer egységeinek megkülönböztetése egymástól rangsor vagy más szempont szerint ipso facto magában foglalja az egységek összetevőinek integrálását. A rétegződés tekintetében ez azt jelenti, hogy ugyanazon folyamatban, amelynek alapján a kollektivitásokat különbözően rangsoroljuk, az egyes csoportok tagjait egyenlőként kezeljük – tehát egy családegység tagjainak egyenlősége természetes következménye az adott család más családokról osztálystátus szerint történő megkülönböztetésének.
MEGKÖZELÍTÉSE
Az egyes értékítéleteket – a határesetek kivételével – nem a rendszer egységeire mint olyanokra, hanem az adott egység konkrét tulajdonságaira alkalmazzuk, mindig a rendszer más egységeihez hasonlítva azokat. Ezek a tulajdonságok lehetnek osztályozó jellegűek abban az értelemben, hogy az egységet a rendszer többi tárgyától függetlenül jellemzik (mint a nem, az életkor vagy egyes képességek esetében), vagy lehetnek viszonyító jellegűek, amelyek azt jellemzik, hogy milyen módon kapcsolódik más tényezőkhöz (pint a rokonsági egységen belüli tagság esetében).3
Ha más alapon vizsgáljuk azokat a tulajdonságokat, amelyekre egy ítélet alkalmazható, akkor azokat jellemzőkként, teljesítményekként (beleértve jutalmuk mint szankciók jelentőségét) és birtoktárgyakként osztályozhatjuk.4 A jellemzők az egység azon tulajdonságai, amelyeket az egységnek a szituáció tárgyaival való kapcsolatában megvalósuló mindennemű változástól függetlenül értékelhetünk, de amelyeket magának az egységnek tulajdoníthatunk. Tehát amikor azt mondjuk, hogy egy embernek „120-as IQ-ja van‖, akkor egy általában „intelligenciának‖ nevezett jellemzőt írunk le. Ha azonban azt mondjuk, hogy „helyes választ adott a kérdésre‖, akkor teljesítményt írunk le, amely így egy szituációbeli dologgal, a kérdezővel való kapcsolatában beálló változás folyamata, s ez a kérdező „hatásának‖ tulajdonítható. A jellemzőket persze egészként vagy részben is értelmezhetjük, a kérdéses rendszeregység és/vagy a rendszer más egységeinek részéről, és a teljesítményeket soha nem érthetjük meg anélkül, hogy ne utalnánk egy olyan tulajdonító vagy jellemző vonatkoztatási pontra, amely leírja „azt, ami‖ a teljesítmény kiindulópontja és amely azt előidézi. Tehát ez az ember „intelligens‖ kellett legyen ahhoz, hogy helyes választ adjon. Vagy ha azt mondjuk, hogy egy ember most az Amerikai Szociológiai Társaság tagja, akkor egy jellemzőt írunk le, de egy sor teljesítménnyel jutott oda, beleértve (ha „aktív‖ tag) a Ph.D. fokozat megszerzését, a felvételi kérelmet és a tagdíj fizetését. Az öröklött státus az a határeset, amelyben csak a jellemzők és nem a korábbi teljesítmények követelményei képezik egy társadalmi státus „tulajdonító alapját‖.5
A birtoktárgyak olyan szituációbeli tárgyak, amelyek valójában átruházhatók, és amelyekkel egy (egyéni vagy kollektív) cselekvő a társadalmi rendszerben meghatározott „ellenőrzési‖ kapcsolatban van, tehát – a rendszer többi egységének birtoktárgyaitól eltérően azok használata, ellenőrzése, elvetése intézményesített joga. Az eset jellege szerint a birtoktárgyak értékelt tárgyak, amelyeket birtokosuk közvetlenül, a rendszer többi tagja ténylegesen vagy potenciálisan is értékelt. A birtoklás tehát nem a tárgy „lényegi jellegének‖, hanem annak egy rendszerbeli egységhez való viszonyának a kategóriája, amely eltér a saját rendszerében lévő többi egységgel fenntartott kapcsolatától. Következésképp a birtoktárgyak két primer jelentőségi sorrendet alkothatnak a társadalmi rendszerekben, amelyek közül mindegyiknek lehet elsőbbsége. Egyrészt lehetnek „eszközök‖, azaz az instrumentális célmegvalósítási folyamatokhoz kapcsolódó eszköztárgyak, másrészt „jutalmak‖, azaz olyan tárgyak, amelyek vagy a közvetlen gratifikáció tárgyai vagy szimbolikusan kapcsolódnak az ilyen tárgyakhoz.6 Elég világos, hogy egy rendszeregységnek a társadalmi rendszerben elfoglalt konkrét hierarchikus „pozíciója‖
nem lehet az értékelési skálán elfoglalt, egy integrált közös értékrendszerhez viszonyított helyének a függvénye, mert ebben az értelembeji egyetlen társadalmi rendszer sem tökéletesen integrált. Célszerű ezt a normatívan meghatározott „ideális‖ rangsor és a valódi tényállás közötti eltérési elemet az érték szerinti rangsorolás és a
„hatalom‖ közötti kapcsolat alapján megfogalmazni. A hatalmat úgy határozhatjuk meg, mint egy rendszeregység reális lehetőségét „érdekeinek‖ megvalósítására (célok elérése, a nemkívánatos beavatkozás megakadályozása, tisztelet kivívása, birtoktárgyak ellenőrzése stb.) a rendszer-interakció keretében, és ebben az értelemben a rendszerbeli folyamatok befolyásolására.7
Ily módon a hatalmat három tényezőcsoport eredőjeként foghatjuk fel, amelyek rokonságban állnak az intézményesített rangsorolás fenti aspektusaival, de amelyeket másként kezelünk, hogy lehetővé váljék az intézményesített standardok és az empirikus tényállás közötti eltérések elemzése. Ezek közül az első a
3Ez a különbségtétel az univerzalizmus-partikularizmus mintaváltozó alkalmazásaként jelenik meg a későbbiekben.
4Pontosabban a jellemzők és a teljesítmények a rendszeregységnek mint olyannak tulajdoníthatók, ezzel szemben a birtoktárgyak szituációbeli tárgyak, amelyek bizonyos értelemben függetlenek a szóban forgó egységtől. A jellemzőket (közöttük a teljesítőképességet) tanulási folyamatok módosíthatják, de nem átadhatóak. A birtoklás azonban kapcsolat egy olyan tárggyal, amely átruházható az egyik cselekvőről a másikra. A jellemzők (vagy teljesítmények) instrumentális vagy expresszív-szimbolikus szempontból lehetnek jelentősek. Ez a megkülönböztetés párhuzamos az eszközök és jutalmak mint a birtoktárgyak jelentésének kategóriái közötti megkülönböztetéssel.
5A cselekvéselmélet több technikai fejleménye iránt érdeklődő olvasó az ilyen értelmű jellemzőkre úgy gondolhat, mint amelyek a cselekvéstérben írják le egy rendszeregység adott helyét, míg a teljesítmények az egyik pontból egy másik pontba történő helyváltoztatást írnak le. Lásd Parsons–Bales–Shils: Working Papers, 3. és 5. fejezet.
6Ezeknek a kategóriáknak az extenzív tárgyalását lásd Parsons: The Social System, III-IV fejezet.
7A későbbiekben kitérünk arra, hogy ez a meghatározás a releváns „érdekeket" a vonatkoztatási rendszeren belüli érdekekre korlátozza. A rendszerbeli tagság felhasználása egy másik, olyan rendszer folyamatainak befolyásával történő érdekérvényesítésre, amelyben ugyanaz a tényező, például a személyiség érintett, további komplikációkat jelent, amelyekkel önállóan kell foglalkoznunk, nem ebben az alapszíntű definícióhalmazban.
MEGKÖZELÍTÉSE
rendszerbeli egység értékstandardok szerinti elemzése – akár teljesen közösek a rendszer egészében, akár nem – a standardok tekintetében kiterjesztve az ítélet mennyiségi és minőségi aspektusaira egyaránt. A második az, hogy mennyire s miként teszik lehetővé a rendszerbeli cselekvők az adott teljesítménystandardoktól való eltérést. Ennek a tényezőnek a működését a legnyilvánvalóbban az mutatja, hogy más cselekvők megengedik valakinek (ego) olyan dolgok megtételét, amelyek többé-kevésbé eltérnek közös értékstandardoktól. A harmadik tényezőcsoport a birtoktárgyak ellenőrzése, amely a kívánt eredmény elérésében (beleértve a nem kívánt eredmény megelőzését) különböző előnyök forrása. Feltevésünk szerint ez a három tényezőcsoport kölcsönösen összefügg egymással, vagyis bármelyikük esetében a „pozíció" a másik két csoporthoz viszonyított helyzettel korrelál, ugyanakkor – bizonyos mértékig – független egymástól.
Ebből a szempontból egy társadalmi rendszer integrációjának egyfajta mértéke (a mintakonzisztencia alapján) lehetne a főbb közös értékstandardok szerinti rangsorolás és a fenti tényezőcsoport közötti korreláció foka. De bármely ilyen összefüggés egy sor tényező komplex eredője lenne. Tehát nincs okunk azt hinni, hogy minden rendszerbeli egység egyenlő mértékben felel meg a közös értékstandardoknak. Ha ego – a vonatkoztatás egysége – viszonylag jobban megfelel a standardoknak, mint a többiek, akkor ez csökkentheti az én hatalmát mások hatalmához képest, mivel ő kevésbé hajlamos kihasználni a normák által tiltott lehetőségeket. Másrészt devianciája – ha összefér mások devianciájával – növelheti hatalmát, mert „elnézik neki‖. A deviancia hatása a hatalomra természetesen attól függ, hogy milyen jellegű a szóban forgó deviancia az egyes oldalakon. Ugyanígy a birtoktárgyak elérhetősége mindig bizonyos fokig azoknak a tényezőknek a függvénye, amelyek a rendszer értékstandardjainak szempontjából „esetlegesek‖; ezeket az eltéréseket kiküszöbölhetik a rendszer egyensúlyi mechanizmusai.8
A hatalom társadalmi rendszerbeli helyének problémái közvetlenül érintik az autoritás problémáit. Mindkettő egyfelől a társadalmi interakció legelemibb alapjaiban, másfelől annak normatív ellenőrzésében gyökerezik.
Később részletesebben is kitérünk arra, hogy az interakció az úgynevezett „teljesítmények‖ és a „szankciók‖
közötti folyamatos kölcsönhatás. Az emberek cselekvése befolyásolja a rendszer rendszerállapotát és egymást mint a rendszer tagjait; az utóbbi a szankció-aspektus. Az autoritás gyökere az, hogy más rendszertagok cselekvésének befolyásolása intézményesített szerepelvárássá válik. Végül az autoritás akkor teljes körű, ha ez az intézményesített elvárás magában foglalja a „kényszerítő‖ szankciók legitimálását, vagyis annak jogát, hogy az interakciós partnerrel (alter) szemben hátrányos következményeket alkalmazzanak, ha ő mint egyén nem az intézményesített elvárásnak megfelelően cselekszik, és e következményekkel „fenyegetőzve‖ motiválják altert a
„konformizálódásra‖.
Ebben az értelemben az autoritás a hatalom aspektusa a társadalmi interakció rendszerében; ez a mások feletti intézményesített hatalom. Ezt az eset jellegétől függően kell értékelni, tehát a többi értékelt aspektushoz hasonlóan rétegbe sorolni. A legszűkebb értelemben valószínűleg azt mondhatnánk, hogy egy társadalmi rendszer minden tagjának van bizonyos mértékű tekintélye; az a legkevesebb, hogy a mások által vele szemben támasztott „ésszerűtlen‖ követelések passzív elutasításában talál önigazolást tulajdonképpen azzal a tagadással, hogy „ha ti ezt teszitek, akkor én nem teszem‖ az elvárt dolgot. Ez kétségtelenül kényszerítő szankció. De a köznapi használatban az autoritás kifejezést általában az intézményesített hatalom rétegződésének felső sávjaira korlátozzuk; tehát beszélünk a gyermekekkel szembeni szülői tekintélyről, de ritkán szólunk a gyermekek szüleikkel szembeni tekintélyéről.
Az is megjegyzendő, hogy az autoritás mint a kényszerítő szankciókkal történő hatalomlegitimálás nem elszigetelt jelenség. Ez része a társadalmi ellenőrzési mechanizmusok jóval nagyobb családjának, amely magában foglalhat autoritáselemet, de ugyanakkor más elemeket is. Így ilyen típusú funkciót szolgálhatnak a vallási rituálék, a terápia és a birtoktárgyak elosztásában vagy a kommunikációban a beavatkozáson keresztül az ökológiai szabályozás mintái. Az alábbiakban röviden kitérünk néhány ilyen problémára.
Empirikusan rendkívül fontosak lehetnek a társadalmi rendszerek integrálódásának hiányosságai, amelyeket egy egység hatalmának két nem értékszempontú összetevője juttat kifejezésre. Az a nézőpont azonban, amelyből a rétegződés elemzéséhez közelítünk, feltételezi, hogy az elemzés középpontjában a közös értékminta aspektusa áll. Csak ezen keresztül nyerhetünk stabil vonatkoztatási pontokat a rendszerfolyamat többi összetevője
8Emlékezzünk arra, hogy a korábbi tanulmányban, amelyet a jelenlegiben vizsgálunk felül, a differenciális értékelés hat kritériumát különböztettük meg, nevezetesen: a rokonsági egységbeli tagságot, a személyi jellemzőket, az eredményeket, a birtoktárgyakat, az autoritást és a hatalmat. Ezek közül hármat – a tagságot, a tekintélyt és a jellemzőket – a jellemvonások általános kategóriájában egyesítettük, de ennek meghatározása a korábbinál tágabb, és nemcsak a „személyes‖ jellemvonásokat, hanem az adott társadalmi rendszer bármely jellemzőjét magában foglalja. Akkor még nem láttuk, hogy amit „kapcsolati‖ jellemzőknek neveztünk (például a tagságok), azokat az egység jellemzőiként kezelhetjük. Továbbá később arra is kitérünk, hogy az autoritás egy egység „státusának‖ jellemzője. Végül a hatalmat most már nem maradványtényezőként, hanem inkább eredőként határozzuk meg.
MEGKÖZELÍTÉSE
empirikus hatásának technikai elméleti elemzéséhez. Ez lényegében azért van így, mert általános elméleti alapokon kijelenthetjük, hogy a cselekvésrendszer struktúrájának „fókuszát‖ kultúrájának közös értékmintája képezi.
Eddig a társadalmi rendszer rétegződését a rendszer alapstruktúrájának aspektusaként kezeltük. A szociológiai elmélet egyik legfontosabb következtetésének tekinthetjük, hogy a társadalmi rendszer normatív és tényszerű aspektusai közötti megkülönböztetést viszonylagosnak kell tartani. A rendszer mint struktúra – vagyis mint a megfigyelő nézőpontjából látott tárgycsoport – leírásához használt alapkategóriák azonosak azokkal a kategóriákkal, amelyek szerint a viselkedés- vagy teljesítményszabályozó normákat írjuk le. Ebből
Eddig a társadalmi rendszer rétegződését a rendszer alapstruktúrájának aspektusaként kezeltük. A szociológiai elmélet egyik legfontosabb következtetésének tekinthetjük, hogy a társadalmi rendszer normatív és tényszerű aspektusai közötti megkülönböztetést viszonylagosnak kell tartani. A rendszer mint struktúra – vagyis mint a megfigyelő nézőpontjából látott tárgycsoport – leírásához használt alapkategóriák azonosak azokkal a kategóriákkal, amelyek szerint a viselkedés- vagy teljesítményszabályozó normákat írjuk le. Ebből