A nyelv és az agy kapcsolata

Mivel a  beszéd agyműködés eredménye, ezért a  nyelvi viselkedés leírásakor szükséges tárgyalnunk ezt a fajta agyműködést is. Az agy a kommunikáció, az információtárolás és -feldolgozás, a beszédpercepció és -produkció központja.

Az ember és a nyelvi képességgel nem rendelkező főemlősök agyának méretbeli és szerkezeti eltéréseire Field (2003) kétféle lehetséges magyarázatot ad a nativista és a kognitivista elmélet formájában. Az előbbi szerint a csecsemők gyors és ered-ményes nyelvelsajátítását a veleszületett nyelvi képesség teszi lehetővé. A kogniti-vista elmélet azonban azt mondja ki, hogy az emberi agyat működési sajátosságai választják el más főemlősökétől és ezek adtak lehetőséget a nyelv kifejlődésére.

1.1. Az agy szerkezete

Az emberi agyat háromféleképpen oszthatjuk fel: felső és alsó részre, bal és jobb oldali féltekére, valamint elülső és hátsó részre.

Az agy felszíni rétege az agykéregből áll, amelyet szürkeállománynak is nevez-nek, mivel levegővel érintkezve ezt a színt veszi fel. Az agykéreg számos összetet-tebb feladatot lát el, például kapcsolatot létesít a tárolt információk között, elemzi

a beérkező adatokat és irányítja a kifinomultabb izommozgásokat. A felszíni réteg alatt található a fehérállomány, amely főleg idegrostból épül fel. Az agy ezen alsó része a reflexekért felelős, olyan funkciókért, mint a légzés és szívverés. Az agy alsó részén helyezkedik el a kisagy, amelynek feladata, hogy koordinálja a különböző automatizálódott izommozgásokat (Field 2003).

Az agy bal és jobb agyféltekéből áll. A bal agyféltekéhez kötődik a mozgás és észlelés a test jobb oldalán, a jobb agyfélteke pedig a bal oldalért felel. Általános-ságban azt is mondhatjuk, hogy a bal félteke a legtöbb emberben az analitikus információfeldolgozás és a szimbolizáció helyszíne, a jobb pedig a perceptuális és térbeli reprezentációé. A két féltekét a kérgestest, azaz idegi kapcsolatok összetett hálózata, köti össze (idem).

Az agy elülső és hátulsó szerkezetét illetően négy fő régiót – vagy lebenyt – különítünk el féltekénként. Ezek a homloklebeny elöl; a halántéklebeny, a nyak-szirti és falcsonti lebeny pedig hátul helyezkedik el (lásd 5. ábra).

1.2. A nyelv lokalizációja az agyban

Eddig számos kísérletet tettek rá, hogy a nyelvet lokalizálják az agyban. Két elmélet létezik arról, hogy milyen agyi területhez köthető a nyelv. Egyes kutatók úgy tart-ják, hogy a nyelv egy vagy több meghatározott területre korlátozódik, ami pedig azt támasztaná alá, hogy más kognitív folyamatoktól független beszédképességgel

5. ábra: Az emberi agy

rendelkezünk. Megint mások azt állítják, hogy a nyelv eloszlik az agy egészében (Field 2003).

A nyelv agyi lokalizálására tett kísérletek a 19. századig nyúlnak vissza. Ezek főleg olyan betegektől származó empirikus adatokra támaszkodnak, akik a nyelvi képességüket károsító agysérülést szenvedtek el. Az agykutatás e korai korszaká-nak két legkiemelkedőbb alakja a francia sebész Paul Broca és a német orvos Carl Wernicke. Paul Broca az 1860-as évek elején előadást tartott a Francia Antropo-lógiai Társaságban. Ekkor ismertette húsz súlyos beszédkárosodásban szenvedő betegen tett megfigyeléseit. Tizenkilencben a húsz esetből a nyelvi zavarokat a bal oldalon, rögtön a fül előtt, valamivel a vége alatt (vagyis a bal homloklebeny alsó részén) történt agykárosodás okozta (Field 2003). Ezt a részt ma Broca-területnek nevezzük, és láthatólag a lokalizációs elméletet igazolja, valamint arra utal, hogy a beszédprodukcióért felelős régió a bal agyféltekében található.

Néhány évvel később, 1874-ben Carl Wernicke azonosított egy másik, a nyelvi deficithez köthető agyi területet, amelyet Wernicke-területnek neveztek el róla. Ez a terület szintén a bal agyféltekében helyezkedik el, a halántéklebeny hátsó rész-ében, a bal fül mögött. A lokalizációs elméletet azonban megkérdőjelezik a nyelv és beszéd agyi folyamatainak helyét modern képalkotó technikákkal vizsgáló kutatások. A legújabb agyi leképezésből származó adatok szerint

a nyelv az egész agy területén aktivitást vált ki. Az eredmények azt is alátá -maszt ják, hogy bizonyos szótári elemeket (színek, ételek, eszközök nevei) az agy más-más területén tároljuk. Az agy a nyelvfeldolgozás kétféle folyamát különbözteti meg: a központi részek a gyors műveletekért felelnek (pl. fonémák azonosítása), más részek a lassabb, asszociatív műveleteket végzik (pl. jelenté-sek) (idem 56–57).

Ezek az eredmények, amelyek a nyelvet az agy egészének működéséhez kötik, nem mondanak ellent Broca és Wernicke korábbi megállapításainak. Ha annak feltevé-séből indulunk ki, hogy a nyelvi képesség nem korlátozódik egyes agyi területekre, hanem az egészét igénybe veszi,

el kell fogadnunk, hogy ehhez kiterjedt idegei összeköttetésekre van szükség az információk továbbításának és összeállításának érdekében. Valószínűnek látszik, hogy a Broca- és Wernicke-terület ezen idegi hálózatok gócpontja. Ennek értelmében az afáziás beteg agyában nem a „nyelv központja” sérült, hanem az információt továbbító nélkülözhetetlen idegi összeköttetések (idem).

1.3. Agyi lateralizáció: bal és jobb agyfélteke

A  beszéd kapcsán fontos megjegyezni, hogy a  jobb fület a  bal agyféltekével összekötő idegi kapcsolatok vastagabbak, mint a másik oldalon, a bal fültől a jobb agyféltekébe indulók. A nyelv és beszéd folyamatait a bal és a jobb agyfélteke koordinálja, ezek pontos szerepét azonban még ma is vitatják. Korábbi feltevések szerint a beszédmegértés a bal oldal aktivitásához kötődik, a jobb oldal pedig más típusú észlelésben vesz részt, amilyen például a zenei képesség (Gósy 1999: 21).

A két félteke kapcsolata a test többi részével kontralaterális, ami azt jelenti, hogy az agy jobb oldala irányítja a test bal oldalának mozgását és érzékelését, az agy bal oldala pedig a test jobb oldalán történőt. Továbbá a bal félteke a legtöbb emberben az analitikus információfeldolgozás és a szimbolizáció helyszíne, a jobb pedig a perceptuális és térbeli reprezentációé. Ha továbbvisszük ezt a gondolatme-netet, azt is mondhatjuk, hogy a bal agyfélteke fontos szerepet játszik a beszédfel-dolgozásban, a Broca és Wernicke által megfigyelt jelenségek pedig valóban a bal agyfélteke károsodásával jártak (Field 2003).

Az előbbiek fényében azt állíthatjuk, hogy a nyelv és a beszéd lokalizálható a bal agyféltekében, ez azonban nem zárja ki a jobb agyfélteke szerepét a beszéd folya-mataiban. Ugyan megállapíthatjuk, hogy főként a bal agyfélteke vesz részt a nyelv dekódolásában, a beszédpercepcióban és annak megértésében, a jobb agyfélteke azonban átvehet egyes folyamatokat ezek közül olyan esetekben, amikor korai életkorban agykárosodást szenved valaki. Ez a jelenség a relateralizáció. Ennek az lehet az oka, hogy „korai életszakaszban az agy szerkezete rugalmasabb, a neurális kapcsolatok még nem alakultak ki és a nyelv ekkor még nem összpontosult egy féltekén”. Ez azt jelenti, hogy ha a bal agyfélteke baleset vagy sebészeti beavatkozás következtében nem elérhető, a jobb agyféltek átveheti a nyelvi funkciókat (Field 2003: 97). Lenneberg elméletének értelmében, ha valaki bizonyos életkor előtt szenved el agysérülést, előfordulhat, hogy beszédképessége teljesen helyreáll. Ezt az időszakot kritikus időszaknak nevezik az elsőnyelv-elsajátítás viszonylatában, és nagyjából 5 és 7 éves kor közé teszik (Field 2003, Gósy 1999).