A tolmács hangidentitása

A hangidentitás a tolmácsok számára természetesen felmerülő probléma, hiszen nem a saját kommunikációs igényük kielégítése végett beszélnek: könnyen belát-ható, hogy az ügyfél beszédviselkedése befolyásolhatja a tolmács beszédviselkedé-sét és hangidentitását is. Ezenfelül az ügyfél gyakran egyes szám első személyben beszél, ami még inkább felhívja a figyelmet az identitás és hangidentitás problé-májára.

A legtöbb emberre jellemző, hogy különböző helyzetekben különböző hangot használnak. Emellett gyakran külön beszédviselkedést is kifejlesztenek e külön-böző helyzetekre. Erre a legnyilvánvalóbb példa, amikor gyerekekhez, esetleg segítségre szoruló idősekhez beszélünk, vagy megszólítunk egy számunkra isme-retlen személyt, vagy olyasvalakivel beszélgetünk, akit nagyon is jól ismerünk. Egy tolmács esetében még kézenfekvőbbnek tűnik felvett hangot használni, amikor a munkáját végzi, több okból is. Mivel a tolmácsok nem saját beszédet adnak elő, hanem közvetítenek, nem akarnak, talán nem is tudnak azonosulni az eredeti beszélővel és beszéde mondanivalójával. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a tol-mácsok módosítanak a beszédmódjukon, hogy eltávolítsák magukat a beszélőtől.

A tolmácsok sokszor hivatalosabb stílus elérése érdekében is használhatnak külön-böző hangidentitást. Egy másik lehetséges magyarázat különkülön-böző hangidentitás kialakítására az is lehet, hogy bizonytalanok a mondanivalójuk nyelvezetét vagy tartalmát illetően. De az is lehet, hogy egy váratlan stresszor megjelenése miatti adrenalinszint emelkedés következtében nagyobb lélegzeteket vesznek, mintha nem jutnának elég levegőhöz, ez pedig gyakran megnövekedett beszédsebességet eredményez. Saját tapasztalatom alapján ez legtöbbször nem tudatosul, vagyis a tolmács ritkán érzékeli az így bekövetkezett változást.

Ez a módosított vagy felvett hang és beszédviselkedés lehet csupán átmeneti is, például amikor váratlan stresszor váltja ki. Amint a stresszor hatása elmúlt, a tolmács visszanyeri természetes hangját és beszédviselkedését. A felvett hang lehet azonban állandó is. Következésképpen a  tolmács hangidentitása abban a pillanatban megváltozik, hogy felölti a tolmács szerepét: szakmai szerepükhöz egy másik hangot és beszédviselkedést társítanak, amelyek jellemzői eltérnek a hétköznapokban használt, személyiségükhöz kapcsolódó szokásoktól. Annak, hogy a tolmács használ-e felvett hangot munkája során, csak akkor van jelentősége, ha a felvett hang nem hangzik elég természetesnek vagy kellemetlen a hangzása:

a túl magas vagy túl monoton hangok nem segítik elő a megértést. Sőt mi több, nehezebbé teszik a gondolatok közvetítését.

4. Konklúzió és javaslatok további kutatáshoz

A beszéd egy eredendően instrumentális tevékenység. Azért beszélünk, hogy egy bizonyos hatást váltsunk ki a hallgatóságból információ közlésével, szórakozta-tással vagy ismereteink továbbadásával, hogy csak pár példát említsünk. Olyan üzenetet próbálunk átadni, amely kommunikációs célunknak és szándékunknak megfelel. Vannak kivételek, de a legtöbb egynyelvű kommunikációs helyzetben történő elsődleges kommunikációs tevékenységünkre ez jellemző.

A tolmácsok hivatásos közszereplők, akik „másodlagos” kommunikációban vesznek részt, mivel valaki más beszédének jelentését közvetítik és más beszélők gondolatait adják vissza a beszélőétől eltérő nyelven. Ez számos következménnyel jár a beszédviselkedésükre nézve, amely gyakran eltér az eredeti beszélőétől.

Mivel a tolmácsok beszédviselkedése teremti meg a kapcsolatot köztük és a hallgatóságuk között, ez közvetíti szakértelmüket is. Szakértelmük tehát tükrö-ződik beszédükben, előadásmódjukban, az aktív nyelveik folyékonyságában és az ezekre jellemző prozódia megfelelő használatában. Ahhoz, hogy egy kényelmes,

„ideális” sebességet fenn tudjanak tartani, anyanyelvi vagy közel anyanyelvi kom-petenciával kell rendelkezniük, nemcsak a lingvisztikai, hanem a paralingvisztikai jellemzőket illetően is.

Kommunikációs viselkedésüknek egyik kulcsfontosságú eleme a beszédvisel-kedés, amely a jelentés közvetítéséért felel. Így a tolmácsoktól elvárható a zavar-talan beszédviselkedés kialakítása és alkalmazása, mivel ez nem csak elősegíti a hallgatók megértését, hanem erősíti is a tolmács beszédébe és teljesítményébe vetett bizalmukat. Azaz a tolmácsok beszédviselkedése szakértelmük és professzi-onális magatartásuk lényeges alkotóeleme.

A zökkenőmentes tolmácsolás folyamatos és könnyen követhető. Elmondható róla, hogy a hanglejtés, a sebesség és a folyékonyság egyaránt a megértést segítik elő. Tudatos tevékenység, amelyet megfelelő hanggal végeznek, hiszen a rosszul használt hang nehezebben kelti fel az érdeklődést a tolmácsolás iránt és hallgatni sem olyan kellemes. A hang tudatos használata nem foglalja magában mesterkélt prozódikus szokások alkalmazását. Épp ellenkezőleg, az egyénre jellemző termé-szetes hang és hangmagasság megtalálását jelenti.

A tudatos beszédtevékenység és a hang irányítása is fontos szerepet játszik a hang egészségének és higiéniájának megőrzésében, illetve a hangképzési zavarok elkerülésében. A hangképzési zavarok leggyakoribb szenzoros tünete a hangfá-radtság és köhögés, amelyeket gyakran a hang természetes működésének részeként

fogadunk el. Ugyanakkor ezek a tünetek zavaró hatással vannak a prozódiára és a beszédviselkedésre is. Továbbá a helytelen hangképzés hosszú távú egészségügyi problémákat is eredményezhet.

A professzionális beszédviselkedés lényeges előfeltétele a helyes légzéstechni-kák és testtartás kialakítása. Ezek lehetővé teszik a megfelelő légáram kialakítását, ami a beszéd érthetősége és a jól hallható hang szempontjából elengedhetetlen.

A helyes légzés a stresszkezelésben is segít, és ellensúlyozhatja a nyelvi vagy tartalmi bizonytalanságot is. Ebből következően a tolmács felhasználhatja a helyes légzést arra, hogy összeszedettebben beszéljen, és ne pazarolja szükségtelenül energiáját.

Mindazonáltal még nagyon sok kérdés vár válaszra és sok empirikus kuta-tásra lesz szükség, hogy megértsük, mely tényezők játszanak szerepet a tolmácsok beszédviselkedésében. Elég-e a tudatos hanghasználat ahhoz, hogy a tolmácsok jobban irányításuk alá tudják vonni beszédjük szupraszegmentális jellemzőit?

Hogyan befolyásolja a vélt magánéleti vagy szakmai identitás a tolmácsok beszéd-viselkedését? Mennyire kerülhető el tolmácsok számára, hogy saját érzelmeik kihallhatóak legyenek a hangjukból? Lehetséges-e fenntartani egy teljesen semle-ges, elfogulatlan magatartást a tolmácsolás üzenetének tartalma iránt? Mennyire befolyásolja a tolmács beszédviselkedését a témához való viszonyulása? Milyen hatással van a tolmács beszédének paralingvisztikai jellemzőire a tolmácsolandó beszéd szakmai jellegének mértéke? Ezen kérdések megválaszolására további kutatásokra van szükség.

A tolmács nyelvi viselkedése

A tolmácsolás két nyelv valós idejű használata, a tolmácsok pedig hivatásos nyelv-használók. A laikusok számára a tolmács munkájának ez talán a legszembetűnőbb oldala. A tolmácsolásra mint információfeldolgozásra azonban már kevésbé tekin-tünk. A következőkben megvizsgáljuk a neuropszichológia és a pszicholingvisztika a tolmács nyelvi viselkedésének szempontjából releváns kérdéseit: a nyelv és az agy kapcsolatát, a mentális lexikont és a kétnyelvűséget.