a főrendiházi)an febr. 9-én.
Igen szerettem volna, ha a kultuszminiszteri tárcza akármelyik törvényjavaslatának tárgyalása előtt tárgyal-tathattak volna azon kérvények, melyek az anyakönyvi ügyekre vonatkoznak, szerettem volna azért, mert ezen ügyek tisztázása azon viszonyt, mely a kultuszminiszteri előterjesztések megítélésében szükség és természet szerint szerepel, kétségkívül kellemesebbé és ezen törvényjavaslat elfogadását könnyebbé tették volna.
Es ha mégis ezen alkalommal sem nem kérem, sem
nem sürgetem ezen kérvények tárgyalását, történik ez azért, mert teljesen megbízható forrásból tudom, hogy ezen ügyekre vonatkozólag a kath. szempontból legilleté-kesebb helyről, a római szentszéktől még válasz váratik, a mely a kérdés mikénti elintézésére minden irányban, de kivált kath. szempontból, kétségkívül nagy fontosság-gal és reám nézve is döntő fontosságfontosság-gal fog birni. — Mindaddig tehát, a mig ezen ügy ebben az állapotban van : a kérvények tárgyalását szorgalmazandónak nem tartom s attól elállók. A kisdedóvásra vonatkozó törvény-javaslat tárgyalásának egész folyamában ugy a minisz-térium, mint a kultuszminiszter részéről a lehető
legna-gyobb előzékenységet tapasztaltam.
Fölötte sajnálatos is volna ezen ház helyzete, ha csakugyan olyan volna, amilyennek azt a félhivatalos közlönyök néha feltüntetik, amelyek már a tárgyalások előtt is hivatottaknak érzik magukat annak jelzésére, hogy bárminő módosítás hozassék is javaslatba e házban e törvényjavaslattal szemben, az sem a minisztérium, sem a képviselőház részéről nem t a r t h a t számot elfogadásra.
A kisdedóvásra vonatkozó törvényjavaslatot éppen ugy, mint Schlauch püspök tette, teljes szivemből üdvöz-löm. Mindezek daczára, ezen törvényjavaslat alapelvei bennem bizonyos aggályokat keltettek.
Hazánkban, melynek lakói különböző hitfelekezetek-ből álló népcsoportokból állanak, kénytelenek vagyunk népnevelési intézményeinkben ezen viszonyokkal számolni és ez már a népnevelési törvényben is némely intézkedé-seket léptetett életbe, melyek bizonyos mérvig a kénysze-rűség által igazolhatók. Mihelyt azonban a kényszer korlátain tul mennek, nem indokoltak, sőt károsak. Ez interkonfesszionális elv vagyis az egyház vagy felekezet számbavétele nélküli oktatás. Ez elv el nem fogadható, mert oly népnevelés, mely valláserkölcsi alap nélkül tisz-tán elméleti alapon véli a népnevelést előmozdíthatni, jóra vezetni nem fog.
A javaslatot ugy fogom fel, hogy annak kiindulási pontja ugyanaz, amelyet a katholika egyház is mindenkor elfogadott, bogy a kisdedóvoda oly intézmény, a mely a szülők kötelességszerű gondozását könnyíti, elősegíti, j a -vitja és pótolja ott, hol szerencsétlen körülmények közt a szülők ezen kötelességnek teljesítésére általában véve képtelenek. Ezen fokozat szerint az állam és a társada-lom legelőször ott hivatott kisdedóvodákat életbeléptetni, még kényszeritőleg is, hol a kisdedek gondozása a szü-lők által el van hanyagolva. (Helyeslés). Második sorban pedig ott, hol a szülők a gyermekek iránti ápolási és nevelési kötelezettségük teljesítésében ezáltal könnyítést lelnek ; de itt már a kötelezettség megszűnik, itt a szü-lőknek szabadsága lép előtérbe és a kisdedóvodai segé-lyezést igénybe vehetik, vagy nem veszik igénybe saját belátásuk és körülményeik szerint.
A mi magát a nyelvet illeti, a törvényjavaslat vilá-gosan mondja, hogy a gyermeket nyelvükben való értel-mes beszédre kell oklatni és egészen más szakaszban beszél arról, hogy a magyar nyelv, mint az állam nyelve, a kisdedóvodában a gyermekekkel lehetőleg megismerte-tendő, azaz, hogy a magyar nyelv megtanulására való képesség ezen kisdedekben a mennyire lehet kifejtessék,
RELIGIO. 163
ezt másképen, mint esetleges beszélgetés, mesélgetés,vagv a magyar beszéd hallása utján előmozdithatónak nem tartóra.
Én ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával sem felekezeti, sem nemzetiségi politika űzését czélszerünek nem tartom. És ha mi katholikusok a jelenlegi viszonyokban talán szintén fölhívást láthatunk arra, hogy ily politikát csináljunk, attól egyúttal egy igen fájdalmas intelem tar-tóztatna vissza, és ez az, hogy a magyar katholika anya-szentegyház az ország törvényei, törvényes szokása, köz-joga által oda állított és mindnyájunk érzése által támogatott azon irányzó, azon mérséklő, azon vezérlő egyén nélkül áll, kit az esztergomi érsekben tisztelni szokott, de bárminő sajnosan érezzük ezen hiányt, azon kötelességszerű állásunk elfoglalásától nem tágíthatunk, amelyet előbb is jeleztem, s amely kivált azon elvnek ezen törvényjavaslat körében való határozathozatal kife-jezését czélozza, hogy ott, hol a körülmények engedik, ahol az lehetséges, mód nvujtassék, hogy a nevelésben a vallás, vagy ha ugy tetszik, a felekezeti alap érvénye-süljön mindenütt, ahol ez érvényesíthető, és csak ott mellőztessék, ahol ezt a szükség kényszerűsége ránk pa-rancsolja.
Amennyiben sikerülni fog a törvényjavaslatot az erre vonatkozó módositványnyal a mi felfogásunkhoz kö-zelebb hozni, ezt a magam részéről még a végmegszava-záskor is szivesen el fogom fogadni.
A magam részéről különben fentartom teljes elha-tározási szabadságomat. (Helyeslés.)
Nin. és ft. Császka György püspök ur beszéde
a főrendiházban febr. 0-én.
Méltóságos főrendek ! A kisdedóvásról szóló törvény-javaslat, melyet — azért, mert az igen üdvös és különösen hazánkban szükséges — általánosságban elfogadtunk, 1
§-ának végén az áll, hogy a kisdedóvás egyik feladata, a kisdedeket erkölcsi fejlődésükben is elősegíteni. En ezen kifejezést: „erkölcsi fejlődésükben", noha feltételezem a jó intencziót, teljesnek, tökéletesnek nem mondhatom, mert hiányzik belőle a „vallás" szó. Már pedig kétséget nem szenved, hogy az erkölcsi fejlődésnek nélkülözhetlen
alapja a vallás.
A vallás és erkölcs ama két szárny, melyekkel a lélek egyedül emelkedhetik felfelé. Az erkölcsöt a vallás-tól elválasztani, elszakitni nem lehet, ha anuak szilárd-ságát és megbízhatószilárd-ságát, nem akarjuk feláldozni. Aki gyökerétől megfosztja a fát, tönkre teszi életerejét. A Szellemi életben sem cselekszik máskép az, ki az
erköl-csiséget a vallástól elszakítja, mert az erkölcsiség éltető gyökerét csak is a vallásban birja.
Miért is czélirányosnak tartom, hogy a törvény-javaslat 1. §-ába pótlólag felvétessék az, hogy a kisded-óvás feladata többi közt a gyermekeket valláserkölcsi fejlődésükben elősegíteni. Módositványom tehát oda terjed, hogy az 1. §-ban, az „erkölcsi fejlődésükben" szavak elé tétessék e szó „vallás", és akkor az 1. §. végének szövege a következő lenne : „őket testi, szellemi és valláserkölcsi fejlődésükben elősegíteni." Azon reményt táplálom, hogy a n. vallás- és közoktatási m. kir. miniszter ur is ezen
rnódositványomat elfogadja, mert tudom, hogy ő is e tekintetben ily meggyőződésben van, mely meggyőződé-sének f. évi január hó 22-én a képviselőházban ugyan-ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával is kifejezést adott ezen szavaival: . . . „én a valláserkölcsi nevelésre egyáltalán nagy súlyt fektetek és kiválóan a gyermek-nevelésnél, miután azt hiszem, hogy nem lehet elég korán a valláserkölcsi momentumot érvényesíteni és értékesíteni a gyermeknevelésben." Ajánlom tehát e rnódositványomat a méltóságos főrendek figyelmébe és kérem, hogy azt elfogadni méltóztassék.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Nyitra, márczius hó 10. Tisztelet a királynak! — Soha sem szerettem a csinált nagyságokat a köz-életben s a téves véleményeket a történelemben ; mert mindakettő hamisság. A hamisság pedig egyik téren sem való az embernek.
Ugy vagyok a márcz. 15-ikével is. Szinte belekábul az ember a sok frázisba, a melyek e napon elhangzani szoktak. Ezeknek a fele is elég volna annak a valóságnak a jelzésére, a mely e naphoz 1848-ból kötődik. A szabad sajtó napja ez, a szellemi közlekedés azon fontos ténye-zőjéé, a mely sok jót, de nem kevesebb rosszat hozott az emberiségnek, hogy az ellenőrzés alól felszabadult.
1848-ig ellenőrzés alatt volt nálunk, éppen ugy mint másutt is, s hogy reá márczius 15-ike bekövetkezett, az csak azért történt, mivel megelőzte a februári forradalom Párisban s közvetlenül márcz. 13-ika Bécsben. Ismerem termékeit a magyar sajtónak a czenzura idejéből, ismerem 1848-ból márcz. 15-ike után, de ugy látom, hogy éppen a napi sajtó mellett lehetetlen volt akkoron annak a szabadságnak a békés élvezése, a melyet az ápril 11-ikén berekesztett országgyűlés törvényei biztosítottak a ma-gyarnak. Oly mérvű izgatás mellett, mint a minőt akkoron magoknak egyes szabad újságok megengedtek, nincs a világnak az a minisztériuma, a mely fejét nem veszti, ha a mindenféle igényt kielégíteni, ha a rendezetlen állapot-ból az uj törvényeknek megfelelő állapotokat létesíteni komolyan igyekezett. Ez volt a márcz. 15-ike utáni sajtó.
Aztán meg nem is illik azt az előbbit, a márcz.
15-ike előtti sajtót olyan nagyon békóba vertnek kép-zelni. Kossuth Pesti Hírlapja 1848 előtt éppen ugy elbe-szélhette a maga ellenzéki nézeteit, mint akár ma az ellenzéki lapok. Korlátra mindig lesz szükség, mig ember ember lesz. a ki szabadságával visszaélhet s az észszerű korlátozás a sajtónak sem árthat, ha azt a nemes czélok eszközének tekintjük. Azért a márcz. 15-ikéről ne mond-junk többet, mint a mennyi azt megilleti.
Még* kevésbé van helyén a már minden józan hatá-ron túlmenő Kossuth-kultusz, a melyet oly alakban, amint azt divatba vették, sehogy sem találok a történelemben okadatolva. Ennek a férfiúnak különös egy szerencséje van. LTgy formálódott javára a hangulat, hogy mindent, a mi jót és üdvöset alkotott a 48-iki idő, csak neki szo-kás betudni; a mi pedig az akkor felidézett zavarok között sújtotta a nemzetet, annak nincs okozója. Hát ez a tulcsigázott hangulat még javításra szorul, mert nem
2 1 *
felel meg egészen a valóságnak. Már az is különös, hogy az a hangulat Széchenyiről megfeledkezett, a ki pedig ugyanazon időben nagyokat alkotott ; a kinek müvei máig is láthatók !
Kossuth protestáns volt minden izében s a raczio-nalizmus hive ; hozzá elragadó szónok, a ki fel tudta hasz-nálni a körülményeket a hatalommal szemben, ezért tet-szett s ezenkívül a protestánsok, szokás szerint, tudnak csinálni országos hangulatot atyafiaiknak. A történelem-nek azonban ehhez a hangulathoz még lesz szava s a 48-iki eseményekből, a jókból éppen ugy mint a rosz-szakból, Kossuthnak is, meg másoknak is j u t t a t majd igazság szerinti részt.
Azért jó volna kissé mérsékeltebben bánni ezzel a kultuszszal is, mert minden a mi sok megárt ! Van a magyarnak, anélkül hogy tulságokba esnék, mit szivében ápolnia, van miért első sorban lelkesülnie s ez a
hazájá-val egybeforrott intézménye : a királyság, a király iránti tisztelet. Ez a magyar ősi erénynek a jobbik fele, ezt az idők moha soha el nem lepheti. Ez az, amit szivünkben első sorban ápolnunk kell s hordozni illik ajkainkon !
Ez a tisztelet s a vele járó ragaszkodás a magyar-ban mindenkor egyenlő volt a hazaszeretettel ; ez csinálta a magyarnak 9 százados történelmét. S valamint a múlt-ban ez az erény volt a nemzeti összetartozás alapja, a cselekvés s a nemzeti dicsőség forrása, ugy a múltra s a jelenre következő jövő századokban is ez lehet majd csak a mentőszál, mely a haladás korának sokat felforgató eszméi ellenében meg fog óvni a kozmopolitizmustól s a magyart magyarnak t a r t j a meg.
E g y Istenem, egy királyom ; ezt tisztelem, azt imá-dom, — volt a jelszó a múltban, nem változhatik az meg a jövőre sem.
A mai ember nem veszítheti el a multak iránti kegyeletét, ha mindjárt a keresztül-kasul járó eszmeáram-latok hamis ideálok felé is akarják fordítani józan eszét.
Ugyanis csak az a nemzet lehetne feledékeny múltjára, a melynek múltja nincs s csak az a nemzet remélhet fényes jövőt, a mely a mult tradiczióira támaszkodva dolgozik jövőjén. N e k ü n k ezt diktálja a nemzeti géniuszunk s óva int valamint a nemzeti tradicziók elfelejtésétől, ugy attól is, nehogy a király iránti tiszteletben megfogyatkozzunk.
A megtépett tradiczióju magyar elvesztené nemzeti jellegét s a kozmopolitizmus esélyeinek dobná oda jövőjét.
Ezt az erényt, a király iránti tiszteletet, kell az ifjúság szivébe csepegtetni, hogy ez hassa át minden gondolatát, ezt énekeljék ajkai, amint a költő azt szavakba foglalta : a legelső magyar ember a király s a mint az osztrák ifjú csak a „Kaisert", a franczia ifjú csak a „la p a t r i e " - t ismeri. Minden másnak el kell tűnnie emellett.
Mi midőn a királyt tiszteljük, tiszteljük önmagunkat, tiszteliük nemzeti multunkat. Azért övé legyen a szivünk teljesen és osztatlanul, nemkülönberi mint a régiek mond-ták : vitam et sanguinem pro rege nostro !
A most uralkodó felség, I. Ferencz József, nemcsak mint a magyar szent korona törvényes viselője birja e tiszteletet, de kiváló egyéniségénél fogva is minden sze-retetünkre érdemes.
Leereszkedő, kegyes ; a j o g és igazság határai
kö-zött telve jósággal mindenki iránt, alkotmányos érzékű, mint ritka fejedelem.
Uralkodásából csak két tényt idézek vissza szives olvasóim emlékezetébe. Felséges királyunk döntötte meg a birodalomban a jozefinizmust s ő a magyar alkotmány visszaállitója.
A jozefinizmus egy sajátszerű egyházpolitikai rend-szer volt, amelyet Yan Espen nyomán a mult század közepén Hontheim Miklós trieri felszentelt püspök Febro-nius neve alatt terjesztett el s a mely Ausztriában II.
József kezeiben ment által a gyakorlati életbe Kaunitz minisztersége alatt. Ez a rendszer a pápa jogait az össz-egyház felett lenyomta s ugyanannyi össz-egyházi jogot ruhá-zott az egyes országok fejedelmeire, a mi a „iura circa sacra," és „iura in sacra" nevezetet nyert a gyakorlati jogban. Valóságos profanálása volt ez az egyháznak és a
lelki hatalomnak, de h á t érvényesült.
József „Verordnungjai" bejárták az egyház összes tereit egészen az oltárgyertyák számáig s az asketikus könyvekig.
Természetesen a kalapos király Magyarországot is ezen irányban boldogította a protestánsok nagy örömére, mert eljárásában csak az ő vallási elveik érvényesültek a kath. egyház felett.
A jozefinizmus, más szóval a febronián tanok gya-korlati keresztülvitele, II. Józseffel nem halt m e g ; száza-dunk első fele is még a jozefinizmusé volt,
Gonoszabb volt e rendszer az egyház nyilt üldözé-sénél, mert, mint Lonovics m o n d j a : „midőn az üldözés mindenkit ébren tart, ama rendszer alatt a pásztorok közül sokan az ellentállásra erélyökben végre ellankadtak, mások pedig, mivel „est sua etiam servi tuti dulcedo,"
lassankint megszokták, sőt örömest látták, hogy a polgári hatalom az ő tisztjök teljesítésében velők testvérileg osz-tozik s érettök s helyettök nemcsak működik, hanem gondolkozik is, mig idő folytával a kényelem karjain azon szánandó apathiába szenderegtek át, melyben minden külnyomás ellen eltompulva, többé még csak nem is pa-naszkodtak, s azt sem érezték, hogy az egyház ama dermesztő ótalom alatt észrevehetlenül merő rendőrségi intézetté törpült, mely ily állapotában sem az álladalom-nak kellő támaszul nem szolgálhat, sem a hivekre óhaj-tott hatással nem bir." (A jozefinizmus. 1851. 4. 1.)
A gyakorlati élet ezen visszaéléseit, s ez még talán szomorúbb, kisérte a jozefinistikus egyházjognak a tani-tása az iskolákban, II. József papneveldéin kezdve egész az 50-es évekig. E l é g rámutatni Brezánóczy pesti egye-temi (1817) és Cherier nagyszombati érseki lyczeumi tanár (1837) jogtanaira. Azt tanulták papnövendékeink, mikép a pápa jogai lényegesekre és nem lényegesekre oszlanak, mikép a fejedelmet a circa sacra jogok egész sora illeti m e g : a jus placeti, a jus tamquam ab abusu apellandi, ius amortisationis ; a holt kézről szóló frázist mint elvet tanulták.
Ennek a bomlott állapotnak I. Ferencz József 1850.
ápril 18 án kiadott nyilt parancsa vetett véget Ausztriában.
Már előző évben Thun minisztere által összehívta Ausztria püspökeit, utódjait azon mult századi aulikus püspökök-nek, a kiknek közreműködése nélkül Józsefnek tervei
RELIGIO. 165 soha sem sikerültek volna, — és megbeszélte velők az
egyház állapotát.
Ebből a tanácskozmányból tett felterjesztésre adta ki a fejedelem 1850. ápril 18-án nyilt parancsát, a mely már ezeket mondja :
1. §. Mind a püspököknek, mind az alattuk álló hiveknek szabad egyházi ügyekben a pápához fordulni, s a pápa végzését és rendeleteit elfogadni anélkül, hogy ebben a világi hatóságok előleges megegyezéséhez kötve lennének. (A placetum eltörlése).
2. §. A kath. püspökök szabadságában áll, hivatali hatalmuk tárgyai iránt s ezek határain belül, papságuk és községeikhez, az állami hatóság előleges jóváhagyása nélkül, intelmeket s rendeleteket kibocsátani . . . (A
püs-pöki joghatóság felszabadítása.)
3. §. Azon rendeletek, melyek eddig az egyházi hatalmat gátolták, polgári jogokra visszahatást nem
gya-korló egyházi büntetéseket szabni, érvénytelenittetnek.
S igy tovább. L. Religio 1850. I. 430 1.
Ezzel a jozefinizmusra gyökerében a végső csapás volt mérve ott, a hol megszületett, Ausztriában. Nem maradhatott ez visszahatás nélkül hazánkra sem s az előbbi hamis rendszerbe addig mélyen bonyolult elmékre.
Lonovics megirta a fennebbi müvét, mintegy kíséretül a nyilt parancshoz ; Porubszky egyházjogával pedig az egyház hamisítatlan tana vonult be iskoláinkba. Ugyanezt szolgálta Kőnek egyházjogtana is — általában szólva — egyetemünk jogi fakultásán. Persze, egy sokáig ápolt rendszertől nehéz az elméknek teljesen elszokni ; azért maradványaiban még mindig kisért nálunk a jozefinizmus, most már más alakban, az állami omnipotenczia czégére alatt. Csak az eszméket tisztázó kath. sajtó tépheti ki végképen gyökereit.
De hogy egy boldogtalan időszaknak az egyház életében vége szakadt, az a jogot és a szabadságot tisz-telő királyunknak az érdeme, a mit a királyi trónnak mindenkor legerősebb támaszai, a magyar katholikusok, hálás emlékezetben tartanak.
A másik ténye a felségnek ama királyi loyalitás, a melyet az alkotmány visszaállítása idején a magyar nem-zet irányában tanúsított.
Nehezen ment a kiegyezés műve, amiként a bonyo-lódott viszonyok tisztázása, midőn több ellentétes érdek találkozik, sohasem könnyű. A felség jó szive megtörte az akadályokat. Nevezetes e tekintetben 1865. decz. 12-én tartott bevonulása Pestre, amidőn a főpolgármester,
Rot-• tenbiller üdvözlő szavaira ekként válaszolt: „Örvendek, hogy néhány hó előtt e helyen kijelentett szándékom valósulhatott. Önök hűségét s ragaszkodásukat ez alka-lommal is tapasztalhatni megelégedésemre szolgál. Biza-lommal jöttem, bizalmat vároh s rçert hiszem, hogy azt itt föltalálandom, legyenek meggyőződve királyi kegyel-memről." (M. Állam 1865. decz. 14. sz.)
Másnap megnyílt az országgyűlés és a kölcsönös biza-lom folytán minden rohamosan indult — a koronázás felé.
Ilyen a mi királyunk, a valódi jog és igazság sze-mélyesitője ; viselője ama szent koronának, a melyhez országunk fennállása, a nemzet dicsőséges múltja s a jövő reménye kötve van.
Vannak egyébiránt nemzetünk történelmének nagy alakjai, méltó tisztelet illeti meg őket sziveinkben: egyik nagyobb, mint a másik; a szerint a mint többet és többet tett a haza valódi javáért ; de e nagyok között legnagyobb a király, a magyar sziv ennek adja mindig az első helyet, a többit csak utána helyezi érdemeik szerint, s ezt más-kép nem is teheti. A z é r t : Isten, király és haza, legyen minden magyarnak a jelszava! Dr Du deli János.
Róma, márczius hó elején. Olaszország szövetségei és a pápai kérdés. —
Turinban közelebb napvilágot láttak Castelli Michel-angelo hátrahagyott levelezései, melyek kiváló érdekkel birnak ama benső viszonynál fogva, melyben nevezett olasz politikus Cavour-ral s Viktor Emánuellel állott. E levelek közt van több olyan, melyeket Castelli 1873-ban több olasz politikussal, nevezetesen Minghetti, akkori mi-niszterelnökkel váltott. E levelek ujabb bizonyítékot szol-gáltatnak arra, hogy a római kérdés nem szűnt meg aggályban tartani az olasz minisztereket, bármely párthoz tartoztak is ; és hogy a félelem Európa közbelépésétől a pápa érdekében képezi összes külpolitikájuk kiinduló és visszatérő rugóját.
Mint ismeretes, Olaszország hozzájárulása a hármas szövetséghez csak 1882. elején stipuláltatott s íratott alá, de előkészítették azt a megelőző események, nevezetesen Victor Emanuel bécsi s berlini utja 1873-ban.
Minghetti, a német szövetség lelkesült hive, sugal-mazta és rendezte ez utazást. Ugyanő, ismervén az olasz király baráti viszonyát Castellihez, ez utóbbit levélben megkereste, használja befolyását a királyra, hogy a király eltökélje magát e látogatásra a középeurópai udvaroknál.
Különösen tanulságosak az indítóokok, melyeket Minghetti, az akkori kormányelnök fölhozott, hogy Victor Emánuelt reá bírja a közeledésre ama hatalmakhoz. Ezt irja ugyanis többi között Castelli-nek : „Miután megtele-pedtünk Rómában és megalkottuk a törvényt a szerzetes rendekről, az a körülmény, hogy az apostoli felség (Fe-rencz József király) elfogadja királyunk látogatását, diplo-mácziailag szentesíteni fogja ama tényeket."
Ami a „diplomácziai szentesítést" illeti, láthatjuk, hogy Minghetti nem volt tulkövetelő, de hát e földön kevéssel is meg kell elégedni. Később még nyíltabban beszélt: „Itt az országban aggodalommal tekintenek emez eshetőségre (a monarchia visszaállítására Francziaország-ban) még a komoly férfiak körében is. Már is látják V.
Henriket (bold. Chambord grófot) egy keresztes hadjárat élén a pápa érdekében. Mindez túlzás, de az aggodalom
Henriket (bold. Chambord grófot) egy keresztes hadjárat élén a pápa érdekében. Mindez túlzás, de az aggodalom