a S2.-I.-T. ugyanazon közgyűlésén.
Nagyméltóságú és főtisztelendő érsek elnök ur, Nagyméltóságú és főtisztelendő védnök urak,
Mélyen tisztelt nagygyűlés !
Az a tisztség, melyet a mélyen tisztelt nagygyűlés megbecsülhetetlen bizalma ma egy éve erőtlen vállaimra ruházott, a jelen alkalomból azt a kötelességet rója rám,
hogy társulatunk egy évi működéséről — a szellemről, mely éltette, — a tevékenységről, melylyel magasztos czélját valósítani igyekezett, — az eszmék, a szándékok és tervekről, melyek a társulat ügyeit közelebbről intéző elméket lelkesitik : hogy mindezekről a nagyméltóságú védnöki kar és az egész társulat szine előtt számot adjak.
Megteszem ezt, mélyen tisztelt nagygyűlés, azzal az őszinteséggel, melyet az igazság mindenkitől, — de egy-szersmind azzal a tartózkodással is, melyet a kezdő gaz-dálkodás szerény aratása kivált én tőlem megkövetel. De mielőtt e megtisztelő kötelességnek hódolnék, kérem a mélyen tisztelt nagygyűlést, hadd ejtsek néhány szót a magam dolgában.
Keresik szemeim, keresi szivem lelkem azt a magas méltóságú aggastyánt, a kihez e helyről legelső szavaimat kellene intéznem ; azt a fejedelmi biborba öltözött fehér bölcseséget, akit élünkön látni egy negyed századon át szinte megszoktunk mindnyájan, s a kinek atyai jóságához az én ifjú és férfikorom legdrágább emlékei fűződnek.
Keresem őt, aki nincs itt . . . De még is, nem jól mond-tam : csak törékeny testében nincsen ő többé közöttünk ; de fönkelt szellemét, hatalmas ékesszólását, nagy szere-tetét, melyet a Szent-István-Társulat czéljai iránt a nagy-méltóságú védnöki kar élén annyiszor vallott és tettleg tanúsított, — hallottuk és érezzük, hogy mind ezt drága örökül h a g y t a reánk ugyanazon védnöki kar apostoli kebelében.
Azonban míg őt a feledhetetlent, hogy hálámat személye iránt leróhatnám, hiába keresem, — itt van ismét ugyanazon társulat mélyen tisztelt közönsége, mely egy év előtt az én csekélységemet oly mód fölött meg-tisztelő bizalommal az alelnöki állásra emelte. Ide fordu-lok tehát a mélyen tisztelt nagygyűléshez, hogy ezen első alkalommal, mely kínálkozik, az érdemeimet éppen ugy mint egyéni vágyakozásomat meghaladó kitünteté-seért hálás köszönetet mondjak.
Vonakodva, félve, aggódva engedtem én, mélyen tisztelt nagygyűlés a részemről soha nem kért, nem kere-sett fölhívásnak, midőn a jelöltséget elfogadtam. Es nem az álszerénység, nem ez tanított engem hazudozó frázi-sokra ; sőt éppen az riasztott vissza, hogy eléggé fölfogni véltem a Szent-István-Társulat magas föladatát, melyből az általam meglehetős közelről ismert alelnöki tisztségre nem a legkisebb rész háramlik.
Közel félszázad óta teljesiti már a Sz.-István-Társulat nemzeti irodalmunk terén igazán vallásos s épen ezért igazán hazafias föladatát, változó szerencsével, de mindig változatlan hűséggel első eszméjéhez, hogy legyen „jó és olcsó könyveket" kiadó és terjesztő társulat. Hivatását soha sem kicsinylette senki; sőt volt idő, hogy nemzeti irodalmunknak ugy szólván egész élete, minden ere ott f u t o t t össze, ott lüktetett, e még zsellérkedő társulat szerény hajlékában, hol az 1860-ban tartott XI. nagy-gyűlés 7980 tagot képviselt. Virágzás kora volt ez, mélyen tisztelt nagygyűlés, de olyan virágzásé, melynek — ha okaira nézek — éppen társulatunk örült legkevésbé. Majd a közviszonyok szerencsésebb alakulásnak indulván, az életébe vágó országos kérdések által elfoglalt nemzet megfogyott érdeklődése mellett ugyan, de meg nem
fogyat-23* •
kozott buzgalommal folytatta társulatunk tovább a maga csöndes munkáját a lelkek üdvösségeért ; és ime a nemzeti önállóság szabad levegőjén olyan virágzásra j u t o t t ismét, mely barátainak immár zavartalan öröméhez még ellen-feleitől is kivivja az elismerést. S én ugy Ítélem, mélyen tisztelt nagygyűlés, hogy mind e viszontagságok között társulatunk hivatása soha sem volt fontosabb, föladatai soha nagyobbak, mint éppen napjainkban, midőn az iro-dalom azon arányban lett nálunk is hatalommá a köz- és magánélet irányitásában, amily arányban terjedt az olva-sás, mely a társadalom minden rétegében szinte napi szükségletté vált. — s midőn az a hatalom azon arányban lett veszedelmesebbé, amily arányban nőtt a katholiczizmus ellenségeinek ha száma nem is, de nyilván a bátorsága, s amily arányban fogyott másrészt még hivei körében is a katholikus igazságok s ezek isteni bizományosának, az egyháznak helyes ismerete.
Nem is időzöm tovább e tárgy részleteinél ; ismer-jük jól : s mert még egy más körülményt is föl kell emlitenem, mely aggodalmamat fokozta.
A Szent-István-Társulat. melyet a katholiczizmusban rejlő tevékeny szeretet szült, szeretete az igazságnak, szeretete a lelkeknek, szeretet a haza, szeretet a nemzet i r á n t ; a társulat szerencsésen örökölté szülője konzerva-tív természetét nem csak az igazság és elvek kultuszában, hanem saját külső kereteiben s a czéljaira használt esz-közökben is. Mint gondos szülő jó gyermeke, soká viselé e r u h á t , melyet még gyermek testére szabtak. A gond-viselők tapintatos keze itt is, ott is igazított r a j t a ; egy-két gombot odább varrtak ; legutóbb a tud. és irodalmi osztály fölállításával toldották is a már igen szűk öltö-zetet. Ez tehát el nem szakadt, ép ma is ; de — nekem legalább ugy tetszik — a viselője kinőtt belőle. Nagyot fejlődött ez minden irányban ; ereje, tekintélye nőtt ; sza-porodtak eszközei, és ezekkel szemben föladata, bár lénye-gében mindig változatlan, terjedelmében nagyot változott.
Nem egyszer hangzott már nagygyűléseink körében az enyémnél sokkal illetékesebb szó, mely e változásokat örömmel és bizodalommal konstatálta. S én nem térhettem ki, mélyen tisztelt nagygyűlés, a kérdés elől : vájjon nincs-e már nagyon is közel az idő, melynek föladata lesz a vál-tozott viszonyoknak megfelelő intézmények alkotása, a társulat lényeges szervezetének sérelme nélkül ?
Es esetleg ily föladattal szemben a vezetők sorába állani : bizonyára nem oly dolog, mélyen tisztelt nagy-gyűlés, mire az egyéni gyöngeség tudata aggodalom nél-kül vállalkozhatnék.
Pedig még ezen tul is, méltán riasztott a jelesek sora, kik csekélységemet e helyen megelőzték. Nem az aggasztott, mélyen tisztelt nagygyűlés, hogy majd el nem érem ő k e t ; hanem attól féltem, hogy nagyon is messze maradok.
Es vállalkoztam még is. Mert biztatott Isten szent malasztjába vetett reményem után, biztatott különösen annak atyai szava, ki midőn 24 év előtt a Szent-István-Társulat nagygyűlésén legelőször elnökölt, nyilván val-lotta, hogy „e társulat érdekeihez ő szorosabban érzi magát fűzve mint bárki m á s ; " *) de biztatott végre még
') Simor, „Megnyitó beszédei" 1. l a p .
az is, amitől első pillanatra megriadtam, jeles elődeimnek sora, kiknek hatalmas tevékenysége oly maradandó mokat h a g y o t t társulatunk életében, hogy ba én e nyo-mokat b á r fogyatékos erővel, de annál ragaszkodóbb hű-séggel követhetem, már nem kell félnem attól, hogy a minek szolgálatára hivattam, kárára legyek.
Föl kellett idéznem mind e biztosításokat, mélyen tisztelt nagygyűlés, hogy mentségül álljanak mellém ez órában, mikor a Szent-István-Társulat közönsége előtt e kitüntető helyen először megjelenek. S a mint most az előlegezett bizalomért hálás köszönetemet ismételem, némi viszonzás fejében nyíltan igérem azt, a mit ma egy éve csak Isten és lelkiismeretem előtt fogadtam : hogy mind addig, mig e bizalmat birni szerencsés leszek, hivatalos kötelmeim mellett minden időmet, minden erőmet társu-latunk magasztos czéljainak szentelem. Több bátorsággal t e h e t e m azt ma, mélyen tisztelt nagygyűlés, mikor már egy évi tapasztalás után ismerem azt a megbecsülhetetlen segítséget, melyet a mélyen tisztelt nagygyűlés által az elnökség mellé rendelt igazgató válaszmány önzetlen buzgó működése nyújt ; mikor személves tapasztalásból hivatkozhatom már a társulat központi tisztviselőinek szakértelmére és odaadó buzgalmára egyaránt, de legki-vált miután közelebbről volt szerencsém megismerhetni azt a tudást és azt a szivet, mely oly fáradhatatlan kész-séggel vezérkedik társulatunk élén, ami nagyméltóságú elnökünk országosan tisztelt személyében.
E s igy sok aggodalomtól szabadon nézek a jövő elé, midőn a legközelebb lefolyt évre vonatkozó jelentésemet ezennel a mélyen tisztelt nagygyűlés kegyes figyelmébe
ajánlom.
Az első, a miről a mélyen tisztelt nagygyűlés és nevezetesen a nagyméltóságú védnöki kar előtt számot adni tartozom : az a szellem, mely társulatunk működését a lefolyt év alatt vezette.
Ugyanaz a szellem ez, mélyen tisztelt nagygyűlés, melytől társulatunk első alapítása óta el nem tért s o h a : a katholiczizmus világbíró szelleme ; sz. István királynak nemzetet alkotó, országot alapító szelleme ; tiszteletre méltó elődeinknek, kik e társulat bölcsejét körülállották, a vallásos működésért lelkesülni és áldozni tudó szelleme.
Az a szellem, amelynek törekvéseire Krisztus egyházát dicsőségesen kormányzó szent atyánk XIII. LEO pápa legutóbb is oly örömest adta apostoli áldását, midőn a társulatnak utoisó nagygyűlése által megszavazott szere-tet-adományát, melyet ő szentsége bécsi nuncziusánál szerencsém volt személyesen átnyújtani, igen szives üze-nettel megköszönte. Es ez a szellem, mélyen tisztelt nagygyűlés, mely tettre lángitja a szeretetet, mely a tét-len óhajtások fölé emeli az akaratot, mely megtanítja az irodalmat munkálni önzés nélkül, ítélni gyanúsítás nélkül, győzni bántás nélkül és használni dicsvágy nélkül : ez a szellem fogja vezetni tovább is társulatunknak a nemzeti művelődés közmunkájában vállalt bármi szerény osztály-részét.
Ami további társulatunknak a jó és olcsó könyvek kiadása és terjesztése körül a lefolyt évben kifejtett mun-kásságát közelebbről illeti, részletes adatokat arra nézve az igazgatói és ügynöki jelentések terjesztenek a mélyen
RELIGIO. 181
tisztelt nagygyűlés elé. É n csak általános vonásokbankívánom ezt itt bemutatni, a múltra nézve mindjárt megjegyezvén, hogy a lefolyt év eredményei majdnem kizárólag a megelőző évben kijelölt és gondosan előké-szített tervek egyszerű kivitele ; a jövőre nézve pedig csak a legközelebbi föladatokra fogok szorítkozni, a tá-volba eső dezideriumokat más alkalomra hagyván.
Ismeretes, hogy társulatunk kiadványai három elkü-löníthető osztályt képeznek. Az elsőbe sorozom a tagillet-ményeket, azt a 90 ívnyi irodalmi terméket, melynek évenkint való kiszolgáltatására alapszabályaink az összes tagokkal szemben kötelezik a t á r s u l a t o t ; a második osz-tályt teszik a kath. népiskolák számára szolgáló tanköny-vek és egyéb segédeszközök ; s a harmadikat végre azon vegyes kiadványok, melyek sem az első, sem a második osztályba nem sorolhatók.
Hadd kezdjem az utolsóval.
Azt a czélt, mélyen tisztelt nagygyűlés, melyet alapszabályaink 1. §-a körülir, s melyet már régen igy fejezték ki röviden : a hazai irodalomban a vallásos ele-met k é p v i s e l n i , — ezt a czélt ez évi 90 iv tagillet-ménynyel elérni nem lehetne. Ezért történt, hogy társu-latunk szerencsés reorganizácziója óta állandó feladatának tekintette az irodalom minden ágából a közönség külön-féle osztályainak megfelelő kath. szellemben irott müvek kiadását a megállapított tagilletmények során kívül is eszközölni, néha előfizetésre, még többször egyszerűen a könyvárusi útra bocsátva.
A lefolyt év alatt ilynemű kiadványaink sorát csak a karácsonyi képeskönyv s még egy kötet ifjúsági irat szaporította. Ami magában ugyan kevés; de még sem panaszkodhatunk, mélyen tisztelt nagygyűlés, ha meg-gondoljuk, hogy az utóbbi időben — egyebek mellett — a Fabiola költséges kiadása (melynek 2/3-ad része még raktárunkban van) e'rezhetőleg nehezedett költségvetésünk ide vonatkozó rovatára, — másrészt pedig a közel jövőre ismét oly irodalmi müvek kiadása van tervezve, melyek szerencsés kivitele vegyes kiadványaink jegyzékét kiválóan fogják gazdagítani. Hogy a Magyar Szentírásról, melynek csak néhány példánya van már raktárunkban, de amelynek uj kiadását tisztán a magunk erejéből alig eszközölhetnők, — és a Szentek életéről, melynek u j kiadása épp oly szükséges, amily bizonyosra vehető, hogy nem egy év munkája lesz, hogy mindezekről ne is szól-jak, csak a legközelebbi időre két kötet ifjúsági irat, és egy a legszélesebb köröknek szánt vallásvédő iratka u j kiadása van tervbe, sőt már munkába véve. S talán még ugyanazon év folytán sikerül társulatunknak a világiro-dalom egyik kiváló kath. eposzát, Tasso „Megszabadított J e r u z s á l e m j é t Jánosi Gusztáv tagtársunk méltó fordítá-sában juttatni a magyar közönség kezébe. Azt hiszem, hogy viszonyainkhoz képest elég ok a megelégedésre ; és az elnökség szerencsésnek érzi magát, ha majd az osztály és az igazg. választmánynak ezek iránt konkrét előter-jesztést tehet.
E rovatban kell megemlékeznem még a népiratkák-ról is, melyeknek folyószáma már az 50-hez közeledik, s
i) L. 1857-ki évkönyv. 9. 1.
több füzete ismételt kiadásban forog népünk kezén. A társulat mindent elkövet s tetemes áldozatra is kész, hogy e jelentéktelennek látszó, de hatásukban bizonyára nem kicsinyelhető füzetkéket ugy a kiállítás, mint a tar-talom tekintetében folyton tökéletesítse. A jelen évre már a hónapoknak megfelelő számozást is megszüntette, hogy esetleg 12-nél többet is adhasson. Viszont csak azt óhaj-taná a társulat, hogy a terjesztésben is megfelelő kész-séggel találkoznék a mélyen tisztelt tagtársak s általában a nép barátai részéről.
Kiadványaink második osztályát a kath. népiskolák szükségletei szabályozzák. — Szóval ki sem fejezhető az a hála és köszönet, mélyen t. nagygyűlés, melylyel a nagyméltóságú püspöki karnak, sok egyéb czim mellett
— legkivált ezen erkölcsileg épp oly megtisztelő, mint anyagilag is áldásos bizalomért tartozunk, melylyel a hazai k a t h . népiskoláknak tankönyvek és egyéb taneszkö-zökkel való ellátását társulatunkra ruházni kegyes volt.
Akik társulatunk régibb történetét ismerik, azok tudják, mennyi küzdelembe került az 50-es évek közepén társu-latunk ezen irányú hivatását csak félig meddig is érvényre segíteni. Az 1868. X X X V I I I . t. cz. alapján a nagyméltó-ságú püspöki kar által a magyarországi latin és görög szert. róm. kath. népiskolai ügyre vonatkozólag kiadott rendszabályok ismételten kikötik és szigorúan megkíván-ják, hogy kath. népiskolákban csak is az egyházi hatóság
által jóváhagyott tankönyvek s egyéb taneszközök hasz-náltassanak, és ilyenekül egyelőre a Szent-István-Társulat e nemű kiadványait jelölik meg (V. fej.) Csak egy futó tekintet, m. t. nagygyűlés, ide vágó kiadványainknak azóta évről-évre közzétett lajstromára elég, hogy a kegyes in-tézkedésnek rendkívüli fontosságát ugy a kath. népiskolai tanügyre, mint társulatunk saját érdekeire nézve felismer-jük. Bár ne volna okunk panaszkodni némely vidékekre vagy legalább igen számos kath. iskolára, hol a nmlgu püspöki kar ezen intézkedése e mai napig sem részesül még a köteles figyelemben.
Pedig elmondhatjuk, hogy a társulat szinte hihetetlen erőfeszítéssel mindent elkövetett, hogy a megtisztelő biza-lomnak haladéktalanul megfelelhessen ; s azóta is az elnökség állandó gondját képezte különösen népiskolai kiadványaink ugy anyagi, mint tartalmi tökéletesítése.
Még élénk emlékezetben van a kath. tanférfiak azon sok reményre jogosító értekezlete, mely hivatali elődöm buz-galma folytán és az ő vezetése alatt 1889. augusztusban tartatott, melynek első eredménye az uj illusztrált ABC-és olvasókönyv kézirata már jó régen készen áll, s az osz-tatlan népiskolák tanitói számára készült vezérkönyvvel együtt várja a nyomdafestéket. Nem is rajtunk múlik, hanem a szomorúan alakult viszonyokon, hogy ennyi ideig kelLvárniok.
Az a vizsgáló bizottság ugyanis, melynek ítéletéhez társulatunk a népiskolai kiadványokra nézve a nm. püspöki kar megbízása értelmében kötve van, többször meg-meg-ujitva mindig csak ideiglenes jelleggel b í r t ; s legutóbbi alakjában hivatali elődöm távozásával (kinek erre való megbízatása személyéhez s nem hivatalához volt kötve) buzgó elnökét s ezzel egyszersmind a szabályszerű műkö-dés lehetőségét vesztette. Részemről, amint uj hivatalom
kötelességei során e hiányt fölismertem, oda kivántam az elnökség igyekezetét forditani, hogy a tan könyvvizsgáló bizottság nélkülözhetetlen működése társulatunk számára valamely alkalmas formában állandóan biztosittassék. Sze-rencsés is voltam Istenben boldogult fővédnökünk he-lyeslését erre nézve ismételten hallani, de a tényleges kivitelt egy ideig az előtérbe nyomult fontosabb egyházi kérdések hátráltatták, mig egyszerre s oly váratlanul a kegyetlen halál végkép kivette a kérdést a Társulat leg-nagyobb barátja é3 jóakarója kezéből.
(Vége köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁS.
Budapest, márczius hó. Utóhang a főrendiház val-lásügyi vitáihoz. —
A kisdedóvásról s a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényjavaslatok tárgyalása közben a főrendiházban el-hangzott beszédek s megejtett szavazás világos képét adják a helyzetnek, melybe Magyarországon államalkotó sz.
István királyunk öröksége jutott. Ezt a helyzetet, minden palástolás nélkül, szemtől-szembe kell tekintenünk, folyton szem előtt tartanunk és számba vennünk, ha vallásunk szabadságáról, lelkiismereti jogainkról nem akarunk gyá-ván lemondani.
Bármily ragyogó ékesszólással, mesteri tökélylyel, államférfiúi rátermettséggel szólottak püspökeink és hithű főrendeink a vallás s egyház jogai s igazai érdekében ; bármily gazdag, ész- és szivhez szóló érveléssel, a törvé-nyek s tapasztalatok tárházát kiüritő példákkal s idéze-tekkel, a magyar nemzet géniuszát feltüntető hagyományos családi s valláserkölcsi legbensőbb érzelmek megragadó
ecsetelésével kívántak hatni a legszentebb s legnemesebb ügy diadalért: a főrendiház többsége, követve a kormány magatartását, minden jogos s igazolt óhajt következetesen leszavazott.
Ennél még a képviselőház is kedvezőbb magatartást tanúsított, midőn a vallásos . szellem érdekében beadott többrendbeli módosítások egyikét-másikát mégis csak elfogadta.
A főrendiház vitájának eredménye gyanánt tény gyanánt sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a főren-diház tagjainak többsége ellenséges indulattal vagy teljes közönynyel viseltetik kath. vallásunk s egyházunk legjo-gosultabb érdekei iránt. E ténynyel ma s a jövőben szá-molni kell, véget vetvén ama tetszelgő önámitásnak, mintha a főrendek többsége öntudatos s önérzetes táma-sza volna az őseiktől örökölt vallásnak. Nem táma- sza-bad csekélyleni a szőnyegen f o r g o t t , emiitett tör-vényjavaslatok fontosságát ; ezekben épp ugy, mint a leglényegesebb ügyekben a vallás — és egyház érdeke egy s ugyanaz ; és akinek nincs érzéke ezek iránt egy-ben, annak aligha lesz másban. Már Istenben boldogult Simor János biboros herczeg-primás említette, hogy a katholikus főrendek példát vehetnének a protestáns főren-dekről vallásuk védelmében ; és ami azóta történt, teljesen megerősíti a nagy egyházfejedelem panaszának alapossá-gát. Vannak még ugyan lángbuzgó főrendeink, kik őseik
nevével s nagy emlékével megőrizték apáik hitszilárdsá-gát ; de a többség könnyelműen lábbal tiporja mindazt, ami elődeinek szent és sérthetetlen vala. Ezek önmaguk o fölött ítéltek, mint a franczia voltaire-iánus főrendek a mult századbeli véres forradalom előtt ; és ha sorsuk talán nem lesz ugyanaz, ezt csak annak fogják köszön-hetni, mert a magyar nemzet összes társadalmi körei még reményt nyújtanak, hogy nem fognak végképp elsülyedni a vallástalanság fertőjébe.
Egyébiránt a főrendek többsége az 1848-at megelő-zött időkben is hasonló magatartásával csak azoknak a kezére dolgozott, akik az országot az egészséges haladás útjáról a nemzet sírjának szélére juttatták. Vájjon ez idők emléke annyira elmosódott elméjükben, hogy annak tanulságait menten elfeledték? Vagy talán azt hiszik, hogy az ősi hit szándékos vagy önfeledt elárulása árán kegyelmet fognak találni azok szemében, akik szent István örökségének és a magyar nemzet hagyományos géniuszának esküdt ellenségei? Akkor elszámították ma-gukat, amint e szent örökség hü őrzői s ápolói
leszá-moltak velük . . .
A főrendiház szóban lévő tárgyalásainak még fon-tosabb eredménye abban áll, hogy a Szápáry-kormány, amennyiben gr. Csáky Albin miniszter jogosult annak vallásügyi politikáját képviselni, e politika tekintetében a protestántizmus uszályhordozójává szegődött. Miként ma-gyarázható máskülönben, hogy a protestáns felekezetek főnekei, kik már most a lutrit is felekezeti czéljaik szolgálatába fogadták, egy szót sem hoztak föl a kor-mány álláspontja ellen, mely a kisdedóvókban a hitvallásos ima mellőzésével bizonyára a protestánsok szája ize sze-rint szerkesztendő „ f o h á s z á t kiván behozni? E magavi-seletük teljesen megfelel amaz eljárásuknak, melyet az iskola-elközösités és a középiskolák tekintetében követtek.
A népiskolák elközösités teljességgel a zsidó liberalizmus-sal szövetkezett protestáns terjeszkedés czéljából történt, amint ezt kétségtelenné teszi az a tény, hogy valahányszor katholikus népesség körében lévő kath. népiskola elközö-sittetett, ugyanannyiszor protestáns tanitó vagy több is talált alkalmazást és módot a protestántizmus terjesztésére.
Hasonlókép a protestánsok azért ellenezték a valláserkölcs fölvételét a középiskolai törvénybe, mert annak mellőzé-sével az úgynevezett királyi katholikus gymnáziumok
Hasonlókép a protestánsok azért ellenezték a valláserkölcs fölvételét a középiskolai törvénybe, mert annak mellőzé-sével az úgynevezett királyi katholikus gymnáziumok